Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Mátraterenye

2013. november 19. 08:20 - Andre Lowoa

Mátraterenye 2026 lakosú nagyközség, Bátonyterenyétől 15 kilométerre, északkeletre fekszik.
A római katolikus templom XIII. századi román stílusú műemlék.


http://em.bloglog.hu/page/9/



 Jánosaknai Szent Anna kápolna

Jánosakna bányászkolónia volt, mára egybeépült Homokterenye és Nádújfalu községekkel Mátraterenye néven. Az egyszerű kis kápolna a temetőben áll.



 Homokterenyei Szent József templom

A román stílusú, XIII. századi templom feltárása során négy építési szakaszt különböztettek meg. A hajó és a szentély a XIII. század második negyedében épült, A község ősi neve Atyaháza volt. A XIII. század végén készült karzatot ma is tartó két pillér és a főhomlokzat két támpillére is. Nagyarányú építkezés folyt a XV. század elején, amikor a község birtokosa, a Homokterennei család temetőkápolnát és csontházat épített a templomhoz, s ugyanakkor készült a déli oldal gótikus kapuja, valamint a kőfal is. Az 1688-ban pusztuló oldalépítményeket 1801-ben bontották le, ekkor készült a mai sekrestye és a huszártorony. Hajóját 1920 körül boltozták, miután lebontották régi síkmennyezetét. 1820-ig zsindelyes nyeregtető fedte, 1807-ben, Egerben öntött új harangja ma az új templomban van elhelyezve. A kegyhely dombon áll, egyhajós, észak-kelet - dél-nyugat tájolású. Főhomlokzata egyszer-, magas oromfallal épült, sarkain egy-egy erőteljes támpillérrel. Szentélye a hajótól jóval keskenyebb, egyenes záródású. A főhomlokzaton nyíló kapu kőkeretes, félkörös záródású, záróköve rozettával díszített. Középkori bejárata a déli oldalon volt, melynek csúcsíves kőkerete a helyreállítás során került elő. Belső térkialakítása süvegboltozatos, két szakaszú. A keresztheveder kosáríves, a diadalív ‚s a hosszhevederek félkörívesek. A boltozat és a hevederek lécrácsra erősített nádborítással, vakolással készültek. Karzata két zömök pilléren nyugszik, mellvédje középen ívesen kihajlik. Padlózata téglával van burkolva. A karzat alatt a feltáráskor előkerült kőemlékek (szenteltvíztartó, kváderek, kő ajtókeret maradványa és egyenlőszárú kereszttel vésett sírkőtöredék) vannak elhelyezve. A szentély sík mennyezetű, déli falában középkori ülőfülke látható.



 Nádújfalui Szent Kereszt felmagasztalása templom

A templom a XVIII. század első felében épült barokk stílusban. Dombteraszon áll, megközelítően nyugat-kelet tájolású, egyhajós. Félköríves, kőkerettel készült bejárata a tagolatlan főhomlokzaton nyílik, felette kis, kerek ablak látható. A főfalat cseréppel fedett koronázópárkány zárja le, e felett enyhén ívelt háromszögű oromzat és karcsú huszártorony helyezkedik el. Az oromfalat több, a hajófalakat három eltérő falmező tagolja. Szentélye a hajótól keskenyebb, a nyolcszög három oldalával zárul, északi falához sekrestye kapcsolódik. A templom legnagyobb értékét, az 1746-ból származó, a hajót fedő kazettás, festett famennyezet képezi. Ez eredetileg 10 sorban elhelyezett 83 táblából állt, de a század elején a kórus feletti két sort egyszerű, mázolt deszkatáblákra cserélték ki. Díszítményei egyházi jellegűek, egy-egy táblán emberarcú hold és szokatlan alakú koronával festett magyar címer látható, a táblák legnagyobb részén azonban növényi motívumokat alkalmaztak. Színei között túlnyomórészt kék szerepel, de előfordul még a fehér alapokon vörös, fekete és zöld is. A színek megfakultak, a mennyezet restaurálva még nem volt. Minden festett tábla - összesen 69 - külön keretben van, a kazettákat faragott lécek szegélyezik, a csomópontoknál négylevelű mintákkal. A mennyezet szélén, a falra támaszkodva faragott szegélyléc fut körül. A hajó keleti végében két vasoszlopra támaszkodó, gerendaszerkezetű karzat van. Mellvédjét hét fatábla díszíti, a félköríves, festett mezőkben a mennyezet motívumaihoz hasonló elemeket láthatunk. A diadalív félkörös, a szentélyt boltozat fedi.

A templom fakazettás mennyezete 2006-ban lett felújítva.




 Homokterenyei Szent Márton templom

A templom igen régi, egyes részei a XIII. századból maradtak fenn. Az ősi román épületet a XV. században gótikus stílusban átalakították, a mai homlokzatát 1801-ben kapta, 1999-ben felújították.
A román stílusú, XIII. századi templom feltárása során négy építési szakaszt különböztettek meg. A hajó és a szentély a XIII. század második negyedében épült. A XIII. század végén készült a karzatot ma is tartó két pillér és a főhomlokzat két támpillére is. Nagyarányú építkezés folyt a XV. század elején, amikor a község birtokosa, a Homokterennei család temetőkápolnát és csontházat épített a templomhoz, s ugyanakkor készült a déli oldal gótikus kapuja, valamint a kőfal is. A pusztuló oldalépítményeket 1801-ben bontották le, ekkor készült a mai sekrestye és a huszártorony. Hajóját 1920 körül boltozták, miután lebontották régi síkmennyezetét. 1820-ig zsindelyes nyeregtető fedte, 1807-ben, Egerben öntött új harangja ma az új templomban lett elhelyezve. Belső térkialakítása süvegboltozatos, kétszakaszú. Padlózatát téglával burkolták. A karzat alatt helyezték el a feltáráskor előkerült kőemlékeket (szenteltvíztartó, kváderek, kő ajtókeret maradványa, sírkőtöredék). A szentély síkmennyezetű, déli falában középkori ülőfülke látható.
komment

Mátranovák

2013. november 19. 08:18 - Andre Lowoa

Mátranovák 2034 lakosú község a Mátra északi lábánál, a 83-as/Kisterenye-Mátramindszent-Mátranovák-Homokterenye/ vasútvonal mentén, Bátonyterenyétől 17 kilométerre, keletre fekszik. 1991. január 1-je óta önálló, előtte Mátraterenyéhez tartozott. A községben szép régi palóc házak maradtak meg, még él a népi kézműves hagyomány. A hegyeskei borókás védett terület.

http://em.bloglog.hu/page/9/



 Nepomuki Szent János templom

A késő barokk jellegű, dombon álló, egyhajós templomot 1800-ban építették, késő barokk stílusban. Észak-kelet - dél-nyugat tájolású, homlokzati tornya enyhe rizalittal ugrik előre. Főhomlokzatát lizénák, végigfutó koronázó-, feljebb öv-, és órapárkány, elliptikus ablak és ívelt oromfalak díszítik. A keskenyebb szentély a tízszög öt oldalával záródik, észak-nyugati oldalán sekrestyével. Oldalfalait lizénák tagolják. A bejárat félkörös kőkeretét az elmúlt években betonnal javították ki. Belső tere háromszakaszos, melyből kettőt kosáríves hevedereken nyugvó boltozat fed. A harmadik szakaszt a toronycsarnok és az ívesen áttört falú karzat tölti ki. Karzatát és egyben a torony észak-keleti falát erőteljes pillérek tartják. A karzat és az alatta lévő tér dongaboltozatos. A templomfalakat a hevedereknél alkalmazott több pár vonórúd merevíti. Berendezései közül az 1832-bõl való copf szószék jelentősebb.
Orgona Rieger (Op. 1373), pneumatikus, egy manuál (5 reg. + oktávkopula), pedál (1 reg. + pedálkopula), 2 komb
komment

98 nap van hátra a világvégéig

2013. november 18. 16:13 - Andre Lowoa

Az újabb világvége dátuma 2014. február 22, amikor a vikingek szerint Apokalipszis lesz.
A vikingek Ragnaröknek nevezik ezt a napot. A skandináv legendák szerint ezen a napon öli meg az óriási Fenrir farkas Odin istent. Csupán két ember marad életben, akik új civilizációt szülnek.

Az Egyesült Királyságban már aktívan foglalkoznak a világvégével a szórakoztató- és kereskedelmi vállalatok. York városában, ami a skandináv népekhez kötődik, minden éjjel kürtöt fújnak Ragnarök eljövetelére figyelmeztetve.

Oroszország Hangja
komment

Ipolytarnóc

2013. november 18. 16:12 - Andre Lowoa

Ipolytarnóc 535 lakosú határközség a 78-as/Ipolytarnóc-Balassagyarmat-Aszód/ vasútvonal mentén, Szécsénytől 24 kilométerre, északkeletre fekszik.
A községtől 4 kilométerre találhatók a világhírű ősmaradványok. Már az 1840-es évekből részletes leírás szól a megkövesedett fatörzsről. A későbbi években fokozatosan a világ egyik leggazdagabb és legélménytelibb őslénytani lelőhelye került itt felszínre. 1987-ben nyílott meg a legkorszerűbb elvek szerint berendezett bemutatóhely, ahol látványosan tárják a látogató elé a páratlan értékeket.



http://em.bloglog.hu/page/7/



 Krisztus Király templom

A település első római katolikus temploma 1688-ban épült, majd 1747-ben átépítették, de 1944. XII. 31-én lebombázták, ezért lakossági összefogással épült meg 1949-ben az új templom.
komment

Karancsberény

2013. november 18. 16:12 - Andre Lowoa

Karancsberény 994 lakosú határközség Salgótarjántól 13 kilométerre, északnyugatra fekszik.


http://em.bloglog.hu/page/7/




 Mindenszentek templom

A nógrádi várhoz tartozó község két várjobbágya, Jób és Kuncsed 1266-ban nemesi rangot kapott. A falu régi templomát a tőlük leszármazó Berényi család építtette a XVI. században.

A régi templomot többször leírták, 1688-1784 között, 1713-ban kazettás, festett famennyezetét, 1755-ben tornyának harangjait említették.

A mai barokk templomot valószínűleg keletelt régi helyén gróf Berényi Gábor építette. 1792-ben Andrássy Antal püspök felszentelte, a végleges befejezés 1794-ben történt.

A templom egyhajós, két boltszakaszos, karzata két pilléren nyugszik. A keleti pilléren helyezték el Berényi Lőrinc XIII. századi sírkövét, míg a nyugati karzatpilléren lévő emléktábla a felszenteléssel kapcsolatos. A templom megközelítően észak-dél tájolású. Előreugró homlokzati tornyát párkányok, pilaszterek, volutás oromfalak díszítik. Az épület homlokzatából kiugró félköríves záróköves kapu valószínűleg egy régebbi - XVI. századi - templom maradványa. A kapu felett a Berényi család címere látható.
A torony alatt nyílik a félkörös, toszkán fejezetű, pilléreken nyugvó főbejárat, míg szentélye keskenyebb, szegmentíves záródású. A hajó kétboltszakaszos, a diadalívet kettős, kosáríves heveder képezi.

A belső berendezés 1790 körül készült copf stílusban

komment

Etes

2013. november 18. 16:12 - Andre Lowoa

Etes 1439 lakosú község Salgótarjántól 10 kilométerre, nyugatra fekszik.


http://em.bloglog.hu/page/7/



 Szent József templom

A templom 1733-ban épült barokk stílusban. A főbejárat fölötti Szent István-domborművet a "Szent István könyörögj érettünk" felirattal a millennium alkalmából 1896-ban készítették. Az 1925-ös felújítás során az épület elvesztette barokk jellegét.
Az 1960-as években épült a lourdes-i barlang és a plébánia a templom mellett. 1969-re készült el Feszty Masa két nagyméretű olajképe, melynek hátterét az etesi táj ihlette. Az 1988-as felújítás során festette Somos Miklós Utolsó vacsora című freskóját. Itteni mesterek készítették a bejárat míves fakapuját, a kovácsoltvas ajtót, illetve a gyertyatartókat. Visszakerültek a templom falára a XX. század eleji oltárképek is.
komment

Szécsényfelfalu

2013. november 18. 16:11 - Andre Lowoa

Szécsényfelfalu 504 lakosú község Szécsénytől 7 kilométerre, északkeletre fekszik.


http://em.bloglog.hu/page/7/






 Szent János evangélista templom

A falu temploma eredetileg kora gótikus stílusban épült, a karzat alatti ajtó és az ülőfülke 1500 körül készült. Az endrefalvai plébánián lévő 1755-ös Canonica Visitáció szerint Szent János evangélista és apostol tiszteletére 1745-ben építik fel a templomot régi maradványokból barokk stílusban, a festett, kazettás famennyezete is ekkor készült. Körülötte temető volt.
A harangot Brunner József öntötte 1791-ben.
Tornyát 1818-ban építették. 1995-ben a torony fazsindelyt kapott.
A festett mennyezetet az 1930-as években elbontották, a deszkák egy részét festett oldalukkal felfelé stukatúr anyagnak használva visszaszegezték.
A templom egyhajós, megközelítőn keletelt. Párkányokkal, lizénákkal tagolt, barokk sisakkal fedett tornya a homlokzat elé ugrik. Főbejárat is itt nyílik, szegmentíves kőkerettel van ellátva. A hajótól keskenyebb, támpillérek nélküli szentély nyolcszöges záródású.
A szentély boltíves, barokk boltozatú. A főoltáron Szent Rókus és Sebestyén fából készült szobra áll. A szentségház díszítése rokokó. A sekrestye dongaboltozatos. Díszes a szószék: Szent Ilona, Szent Katalin és Szent Borbála szobrai díszítik.
Északi oldalán áll a sekrestye, a torony északi falához a karzatfeljáró lépcsőtornya épült. Az épületsarkok kváderkövekből készültek, a toronycsarnokból félköríves, faragott kő pilléreken nyugvó ajtó vezet a karzat alá. Hajója síkmennyezetes, a karzatot két pillér tartja. Belső fülke jelzi az egykori déli bejárat helyét. A kétboltszakaszos szentély félkörívű diadalívvel kapcsolódik. Déli falában félköríves, kőbélésű ülőfülke látható. Berendezéséből az oldalajtókkal épített oltár és a barokk szószék jelentősebb.
komment

Piliny

2013. november 18. 16:11 - Andre Lowoa

Piliny 648 lakosú község Szécsénytől 10 kilométerre, északkeletre fekszik.

http://em.bloglog.hu/page/7/





 Mindenszentek templom

Nógrád megye legrégibb, jelenleg is használt három harangjának egyike, a település római katolikus templomának ékessége. A kutatók szerint a XV. század második felében készült.

A pilinyi templomtest jelentős részben középkori, felirata alapján harangjának készítése a XV. század második felére tehető. 1698-ban fa templomot építettek, míg 1713-ban a középkori templom maradványairól tettek említést. A mai templom 1745-ben épült, festett, állatalakos mennyezete volt. Mellette fa harangtorony állt. 1912-ben teljesen átalakították, új harangtornya is ekkor készült. Az egyhajós, megközelítően keletelt kegyhely előreugró homlokzati toronnyal készült. A falak egyszerűek, tagolatlanok, félköríves, újkori ablakokkal. A szentély a hajótól keskenyebb, nyolcszöges záródású. Sekrestyéje az északi oldalon van. A hajó síkmennyezetű, karzata is síkfödémmel készült. A diadalív félköríves. A templomfalakon hatalmas repedések vannak, egyes részletei életveszélyesek.



Szent Adalbert-kápolna
komment

Magyargéc

2013. november 18. 16:11 - Andre Lowoa

Magyargéc 856 lakosú község Szécsénytől 9 kilométerre, keletre fekszik.

http://em.bloglog.hu/page/7/





 Szent Márton templom

Nyolcszögletes szentélyzáródása, arányai alapján építése a XV. századra tehető, bár jelenleg gótikus elemek nem ismertek az épületen. Az 1686-os, 1713-as és 1731-es Canonica Visitatiók kápolnaként említik. 1713-ban helyreállították, boltozatát, barokk formáját 1789-ben kapta. A templom egyhajós, keletelt, nyugati oldalán előreugró, karcsú toronnyal. Falai egyszerűek, csak a sarkokon tagolják lizéniák. Félköríves ablakai vakolt kerettel készültek, a torony alatti főbejárat egyenes záródású, a hajó falsíkjától enyhén visszaugrik. A sekrestye az északi szentélyfalhoz csatlakozik. Alacsony nyeregtető fedi, tornya gúlasisakkal van ellátva. Belső tere dongaboltozatos, a diadalív kosáríves kialakítású. A torony második szintje a két pillér által tartott karzat felé nyitott.

komment

Nógrádmegyer

2013. november 18. 16:11 - Andre Lowoa

Nógrádmegyer 1766 lakosú község Szécsénytől 11 kilométerre, kelet-délkeletre fekszik.

http://em.bloglog.hu/page/7/






 Kisboldogasszony templom

A késő barokk stílusú, Kisboldogasszony tiszteletére szentelt templom 1780 és 1794 között épült. A később mellé épített torony homorú ívekkel kapcsolódik a szentélyfalhoz.
A község plébániája már 1332-ben fennállt, régi templomáról 1688-ból és 1771-ből vannak adatok. Az 1775-ös tűzvész után csak falai álltak, 1776-ban azonban ismét leégett. A mai, késő barokk templom 1785-94 között épült, az 1789. évi Canonica Visitatió szerint az új templom építése során csak a régi szentély falait hagyták meg. A berendezések közül - műemléki szempontból - a XVIII. századi rokokó szószékoltár a legjelentősebb.
komment

Sóshartyán

2013. november 18. 16:11 - Andre Lowoa

Sóshartyán 919 lakosú község Salgótarjántól 10 kilométerre, nyugatra fekszik.


http://em.bloglog.hu/page/7/





 Jézus Szíve templom

A neogótikus, egyhajós templom 1906-ban épült, nagyharangját 1911-ben majd 1936-ban öntötték. A templom oldalában egy lövedék még ma is emlékeztet a II. világháború pusztításaira.
komment

Vizslás

2013. november 18. 16:09 - Andre Lowoa

Vizslás 1392 lakosú község Salgótarján déli határában, a 21-es főközlekedési út és a 81-es/Somoskőújfalu-Hatvan-Budapest/ vasútvonal mentén fekszik. Népi lakóházai műemlék jellegűek. Jellegzetes a helyi népviselet, érdekesek a népviseletes babák és fafaragások. A község határában található homokkő képződményeket a népnyelv zsidótemplomnak nevezi.


http://em.bloglog.hu/page/7/




 Szeplőtelen fogantatás templom

A templom arányaiból, szentélyének formájából ítélve középkori, gótikus stílusban épült. A középkori templom újjáépítését 1680 körül az akkori birtokos, Gosztonyi család végeztette el, 1731-ben átépítették, 1754-ben helyreállították. A mai épület kisméretű, keletelt, egyhajós. A templomtesthez képest magas, karcsú tornya van, melyet a homlokzat elé építettek. Innen nyílik a főbejárat és oldalt a karzat falépcsős ajtaja is. A toronynak csak a legfelső szintjén vannak ablakai. Szentélye a hajótól keskenyebb, a nyolcszög három oldalával záródik, a sarkain négy alacsony, erős támpillér látható. A sekrestye a déli oldalhoz kapcsolódik. A toronycsarnok falában két kapcsolt nemesi címerrel és 1814-es évszámmal ellátott kőtábla van elhelyezve. A belső tér síkmennyezetes, a padlóburkolat négyzetes padlótéglából van. Karzata fából készült.
komment

Kazár

2013. november 18. 16:09 - Andre Lowoa

Kazár 2067 lakosú község Salgótarjántól 6 kilométerre, délkeletre fekszik.


http://em.bloglog.hu/page/7/





 Mizserfai Nagyboldogasszony kápolna



 Szent Ilona templom

A falu központjában álló Szent Ilona tiszteletére felszentelt templomnak nyilván voltak már papjai Bellay plébános úr előtt, hiszen működéséről az 1674-es Canonica Visitatio szerint a templom külsőleg és belsőleg rendben találtatott, áldozatkész hívei közül a férfiak főoltárt állítattak.
A törökök után Kazáron is csak az üres templom maradt, a falu teljesen leégett. Később Bellay János hozatta rendbe, és fából új plébániaházat építtetett. Szuhányi József nevéhez fűződik - aki 1781-től 1794-ig volt Kazár plébánosa - a mai tágas plébánia és a templom épületének végleges felépítése.
A templom tornya 1895-ből való, a szentélyben és a hajó keleti oldalán feltehetőleg egy 1398-as templom falmaradványait rejtőznek.
komment

Bárna

2013. november 18. 16:09 - Andre Lowoa

Bárna 1155 lakosú határközség Salgótarjántól 15 kilométerre, keletre fekszik.


http://em.bloglog.hu/page/7/






 Nagyboldogasszony templom

A római katolikus plébániát 1799-ben alapították a műemlék jellegű, késő barokk stílusú templom 1809-től 1822-ig épült. A Nagyboldogasszony tiszteletére szentelték fel.
A főoltárán lévő értékes "Mária mennybemenetele" oltárképet a feltételezések szerint vagy F. A. Maulbertsch vagy Kracker János Lukács festette.

komment

Szilaspogony

2013. november 18. 16:08 - Andre Lowoa

Szilaspogony 384 lakosú község Salgótarjántól 26 kilométerre, keletre fekszik.

http://em.bloglog.hu/page/7/




 Szent Mihály főangyal kápolna

A ceredi 1755-ös Canonica Visitatió a falu régebbi templomát igen romosnak írta le, míg a mai kegyhelyet a zabari, 1831. évi Canonica Visitatió szerint a régi anyagából 1806-1823 között építették, klasszicista stílusban. Egyhajós, nyugat-kelet tájolású templom. Falai egyszerűek, tagolatlanok, a nyílások vakolatkeretekkel vannak kiemelve. A csapott háromszögoromzat felett lemezborítású huszártorony áll. Rövid, szegmentíves záródású szentéllyel épült, a sekrestye a déli hajófalhoz csatlakozik. Hajóját széles dongaboltozat fedi, a diadalív szegmentíves. A karzat falát két pillér lent és fent három-három nyílásra osztja. Közülük fent a középső félköríves, a többi egyenes záródású. A fal a boltozatig nyúlik fel.
komment

Zabar

2013. november 18. 16:08 - Andre Lowoa

Zabar 561 lakosú határközség Salgótarjántól 24 kilométerre, keletre fekszik.


http://em.bloglog.hu/page/7/






 Magyarok Nagyasszonya templom

A XIII. században román stílusban épült templomot a XV. században gótikus stílusban átépítették, 1932-ben főként a homlokzatot erősen megújították. Ekkor készült a torony is. Védőszentje a Magyarok Nagyasszonya.
Egyhajós, keletelt templom. Középkori szentélye egyenes záródású. A déli oldalfalon 2 méternél magasabb csúcsíves kapukeret látható, felette kőből faragott, tölcséres ablakok vannak. A szentély északi falához utólag építették a sekrestyét. A hegyes sisakú torony és a huszártorony újkori bővítés. A hajó belső terét síkmennyezet fedi, félkörívű diadalív kapcsolja hozzá a román dongaboltozatos szentélyt.
komment

Cered

2013. november 18. 16:08 - Andre Lowoa

Cered 1244 lakosú határközség Salgótarjántól 20 kilométerre, keletre fekszik. XVIII. századi fa haranglábát műemlékké nyilvánították, mellette XVIII. századi barokk templom áll.

http://em.bloglog.hu/page/7/







 Mindenszentek templom

Cered régi, kazettás, festett mennyezetű templomát az 1713-as és 1731-es Canona Visitatió romosnak említi, míg az új templomról szóló első adatok 1755-ből valók. Ekkor készült el a barokk stílusú templom szentélye. 1762-ben fejezték be az építkezést, de már 1774-ben át is alakították. A XIX. században kőkarzatát kétoldalt fakarzattal toldották meg.
A keletelt, egyhajós, torony nélküli templom szentélye keskenyebb, egyenes záródású. Sekrestyéje az északi oldalon kapcsolódik a szentélyfalhoz. Nyugati homlokzatán egyszerű faajtó, a koronázópárkány felett háromszög oromzat látható. Ablakai kőkeretesek, részben zárókővel, és vállakkal, a hajófalban félköríves, a szentélynél szegmentíves záródással. Hajója három, szentélye kétboltszakaszos. Főoltára barokk, szószéke, keresztelőkútja egyszerű, a XVIII. század végéből való.

 Harangláb
A XVIII. században - valószínűleg a templom felújításakor, 1774-ben - épült a 13 méter magas, fazsindelyes tetőzetű harangláb.
A műemléki védelem alatt álló harangtornyot korábbi csúcsdísze - félhold és többágú csillag, amely a balassagyarmati Palóc Múzeumba került - alapján helyi hagyomány "török korinak'' tartja. A torony a templom északkeleti oldalán, erős gerendarácson áll. A gúlatető csúcsára díszített, kovácsoltvas keresztet helyeztek. Legrégibb harangját Jüstel József egri mester készítette 1789-ben.
komment

Jakobinus csürhe: kábítószeres köztársaságot!

2013. november 18. 06:23 - Andre Lowoa

Megszokott lumpenséggel, ezúttal a kábítószer legalizálásával hozakodott elő a magyarországi jakobinus párt. A negyedik köztársaságot elnevezésű szervezet szerint a marihuána nem kábítószer, így nyugodtan törvényesíteni lehet, hadd pusztuljon tovább a magyar fiatalság és hadd korlátozódjék még jobban az értékteremtő ember reprodukciós hajlandósága. Az emberellenes csürhére méltán vetheti elismerő tekintetét a globális világ rákfenéje, a narkóssá válás feltételeinek könnyítését Kaliforniában elősegíteni akaró Soros-Schwartz György is.

Shortol, felforgat, narkóssá tesz: romba dönti a világot!

Vass Csaba




Szívás

…”Lehet, hogy sokan azt mondják, hogy a marihuána nem veszélyes. Nézd meg, hogy kik mondják ezt. Esetleg ugyanazok az emberek, akik aztán füvet próbálnak eladni neked?..”

- Kivörösödött szemek, – erős nyomás a szemgolyóban, – kicserepesedett ajkak, – váltakozó hideg és forróság érzés, – szapora, felfokozódott szívverés, – elpelyhüdt izmok, – tüdőkárosodás, – koncentrálóképesség hiánya, – beszűkült agyműködés…

…”Számos tanulmány összefüggést talált a folyamatos marihuána használat és a pszichózis (elmebaj) között…

A marihuána használata nem csupán a fogyasztóra káros, – a fogyasztó maga is kockázattá válhat a társadalom számára…”

1. A tévhit: “Az alkohol semmiben sem különbözik a marihuánától” – Dehogyisnem!

Az alkohol mindössze egy fajta vegyi anyagból áll: etanolból. A marihuána több mint 400 ismert vegyi anyagot tartalmaz. Az átlagos dohánytermékkel ellentétben a füves cigeretta ereje felér legalább 5 vagy akár 6-7 “normál” cigaretta erejével is, – füstjének letüdőzése egy ifjú drogos jelölt számára úgy hat, mintha egy igásló rúgná mellbe páros patákkal. – De nem baj, mert a drogdíler elhiteti vele; Ez a jó, hogy van ereje!

A dohányzással ellentétben a füves cigarettát a dzsointból leszívott füstöt a lehető legtovább kell a tüdőben tartani, hogy fokozzák a drog hatását – ez mérhetetlenül károsítja a tüdő szöveteit.

Az alkohol néhány óra alatt kiürül a testből, ám a marihuána hatóanyaga a THC (THC = tetra-hidrocannabinol), – heteken vagy akár hónapokon át is a szervezetben marad, a használat hosszától és intenzitásától függően.

Már a kisebb mennyiségű marihuána is károsítja az immunrendszert. Az alkoholból kisebb mennyiség, nem.

Bár, ha alkoholból több fogy, akkor annak a veszélyeit sem szabad lebecsülni, – De a fogyasztóknak tudniuk kell, hogy a marihuánában található vegyületek – amelyek között vannak rákkeltő anyagok is -, hosszú idővel azután is a testben maradnak, hogy a füvet elszívták.

2. A marihuána káros hatásai

A cannabis élettani hatásai

A cannabis élettani hatásai: Kivörösödött szemek, – erős nyomás a szemgolyóban, – kicserepesedett ajkak, – váltakozó hideg és forróság érzés, – szapora, felfokozódott szívverés, – elpelyhüdt izmok, – tüdőkárosodás, – koncentrálóképesség hiánya, – beszűkült agyműködés…

A marihuána fogyasztásának azonnali hatásai közé tartozik a felgyorsult szívverés, a tájékozódási zavar, és a mozgáskoordináció elvesztése, melyet gyakran depressziós álmosság követ. Vannak, akik a drog használatától pánikrohamot kapnak vagy szorongani kezdenek.

De a probléma itt nem ér véget. A tudományos kutatások szerint a THC, a cannabis hatóanyaga, hetekig vagy még tovább a testben marad.

A marihuána füstje 50-70%-kal több rákkeltő anyagot tartalmaz, mint a dohányfüst. Egy fontos tanulmány szerint egyetlen dzsoint annyi kárt tud okozni a tüdőben, mint öt egymás után elszívott hagyományos cigaretta. Azok, akik már régóta és rendszeresen szívnak dzsointot, gyakran szenvednek hörghurutban, ami a légutak gyulladásos betegségét jelenti.

A drog nem csak a testi egészségre lehet káros hatással. A marihuána éveken át tartó intenzív fogyasztása összefüggésbe hozható bizonyos agyi rendellenességekkel. Számos tanulmány összefüggést talált a folyamatos marihuánahasználat és a pszichózis (elmebaj) között.

A tanulmányok szerint a sok füvet szívó emberek szellemi képességei erősen gyengülnek. A cannabisban található THC akadályozza az idegsejtek működését az agyban, és így káros hatással van az emlékezetre.

Tehát az hatás, hogy marihuána legyengíti az ember emlékezőképességét, a szívás után még hosszú ideig fenn állhat. Akár napokig vagy hetekig is azután hogy elszívta az utolsó dzsointot és a kábítószer közvetlen hatásai, pl bódulat, – már elmúltak.

Egy vizsgálat keretében felkértek egy csoportnyi rendszeres marihuána-fogyasztót, hogy emlékezzenek vissza egy listán található szavakra. A szavak pontos felidézésére való képességük csak négy héttel azután állt vissza a normális szintre, hogy abbahagyták a füvezést.

A marihuána eltorzítja az ondósejtek szerkezetét. Így még egy kis mennyiségű marihuána is ideiglenes sterilitást (a gyereknemzés képességének elvesztése), okozhat a férfiaknál. A nőknél a marihuána használata megzavarhatja a menstruációs ciklust.

A cannabis azon kevés drogok egyike, amely súlyos, örökletes fogyatékosságok kialakulásához vezető rendellenes sejtosztódást okoz. Azok a terhes nők, akik rendszeresen szívnak marihuánát vagy hasist, koraszülött, a normálisnál kisebb méretű és súlyú csecsemőknek adhatnak életet. Az elmúlt évben sok olyan gyermek született marihuánát szívó szülőktől, akik a születésüktől fogva gyengébb kezdeményező- és koncentráló képességgel rendelkeztek, és kevésbé voltak képesek követni céljaikat az életben!

A vizsgálatok alapján az orvosok arra a megállapításra jutottak, hogy a marihuána szülés előtti használata, – születési rendellenességeket és szellemi fogyatékosságot eredményezhet a születendő gyermeknél, – valamint növelheti a leukémia előfordulásának kockázatát

3. Rövid távú hatások:

- Az érzékelés torzulása. – Pánik. – Szorongás. – Rossz mozgáskoordináció. – Hosszabb reakcióidő. – A kezdeti „feldobottság” után, a fogyasztó álmosnak vagy lehangoltnak érzi magát. – Szívverés fokozódása (és szívinfarktus kockázata).

4. Hosszú távú hatások:

Gyengébb ellenálló-képesség a hétköznapi betegségekkel szemben (megfázás, hörghurut stb.) – Az immunrendszer gyengülése. – Fejlődési rendellenességek. – A torzult sejtek arányának növekedése a testben. – A férfi nemi hormonok csökkent termelődése. – A tüdő szöveteinek gyors pusztulása és az agy maradandó károsodása. – Csökkent szexuális teljesítőképesség. -Tanulási nehézségek: a személy kevésbé képes információkat befogadni és emlékezni rájuk. – Apátia, bódultság, céltalanság. – Személyiségváltozás és hangulatingadozás. – Koncentrálási és fogalom értési nehézségek.

„Csak a hecc kedvéért kezdtem el, mert a legjobb barátom cikizett – azt mondta, hogy túl gyáva vagyok ahhoz, hogy elszívjak egy füves cigit, és megigyak két korsó sört. Tizennégy éves voltam akkor. 7 évnyi drogozás és ivás után ott kötöttem ki, hogy drogfüggő lettem. Többé már nem azért füveztem, hogy »érezzem a lebegést«, hanem hogy legalább a normálisra emlékeztető módon érezzem magam.

Aztán kételkedni kezdtem önmagamban és a saját képességeimben. Utáltam a paranoiámat. Utáltam állandóan hátranézni. Azt meg igazán gyűlöltem, hogy nem bíztam a barátaimban. Annyira paranoiássá váltam, hogy mindenkit sikeresen elűztem magam mellől, és olyan szörnyű helyzetbe kerültem, amilyenben senki sem akar lenni – egyedül maradtam. Attól kezdve, hogy reggel felébredtem, egész nap csak drogoztam” – írta egy füvesből lett drogos.

5. Kapudrog – Egyenes út a teljes drogfüggőséghez

Mivel a test kezd toleranciát kifejleszteni a droggal szemben, a marihuána arra késztetheti a fogyasztókat, hogy ugyanannak a kellemes érzésnek a megtapasztalásához, egyre erősebb kábítószereket szedjenek. Mikor a hatások elmúlnak, az illető erősebb kábítószerekhez nyúlhat, hogy megszabaduljon azoktól a nemkívánatos állapotoktól, amelyek a marihuána fogyasztására sarkallták.

A drog (a marihuána), egy időre elfedi az ember problémáit, (amíg a fogyasztója „lebeg”). Amikor a „lebegés” elmúlik, a probléma, illetve a nemkívánatos állapot a korábbinál intenzívebben tér vissza. A fogyasztó ezután sokszor keményebb kábítószerekhez fordul, mivel a marihuána „már nem működik”.

Lényegében már megszokta és nem száll el tőle úgy többé, mint az elején. – Jöhet tehát a keményebb drog.

A kokainfüggők túlnyomó többsége (99,9%) úgy kezdte, hogy először egy olyan „kapudrogot” használt, mint amilyen a marihuána. Természetesen nem mindenki térhet át a keményebb drogok fogyasztására, aki marihuánát vagy hasist szív. Vannak, akik soha nem. Vannak, akik teljesen leállnak a füvezéssel.

De egyre többen nyúlnak a keményebb drogokhoz!

Egy tanulmány szerint azoknál a fiataloknál (12-17 évesek), akik marihuánát használnak, 85-ször nagyobb a valószínűsége annak, hogy később kokaint kezdenek használni, mint azoknál a gyerekeknél, akik nem füveznek, továbbá a 15 éves koruk előtt füvet szívó gyerekek 60%-a később áttér a kokainra.

Szívás 2

A marihuánát néha keményebb drogokkal kombinálják. A füves cigit néha PCP-be, egy erős hallucinogén anyagba mártják. A PCP egy fehér por (folyadék formája is létezik), amit gyakran a cannabisszal együtt használnak. A PCP-ről tudjuk, hogy erőszakos viselkedést vált ki, és súlyos testi reakciókat okoz, többek között görcsöket, kómát vagy akár halált is.

„Az első füves cigit az iskolám udvarán kaptam. Jelenleg heroinfüggő vagyok, és épp most fejeztem be a nyolcadik drogelvonó kezelésemet.” – monda egy szinte reménytelen állapotba került drogos.

6. A füvezés káros közösségi és társadalmi hatásai

A marihuána használata nem csupán a fogyasztóra káros, – a fogyasztó maga is kockázattá válhat a társadalom számára. Kifejezetten romlik a társadalmat minősége azzal, hogy számtalan tagja drogozik és ezáltal korlátozott mentális, pszichikai és fizikai állapotba kerül.

A kutatások világosan mutatják, hogy a marihuána képes problémákat okozni a mindennapi életben. Egy 129 főiskolás tanulón végzett tanulmány megállapította, hogy azoknál, akik a felmérés előtti harminc napból legalább huszonhét napon át szívtak füvet, – súlyosan romlott a memóriájuk és a tanulási képességük hihetetlen mértékben csökkent.

Egy dolgozókon végzett felmérés szerint azok az alkalmazottak, akikről azt találták, hogy marihuánát fogyasztanak, 55%-kal gyakrabban szenvedtek balesetet. És 75%-kal nagyobb arányban hiányoztak a munkából. A cannabis fogyasztás számtalan közlekedési balesetért is felelős..

Szinte lehetetlen úgy felnőni bármely országban, hogy ne találkoznánk drogokkal. A kábítószer-használatra irányuló kortársi nyomás igen nagy, míg a drogok veszélyeiről szóló tényszerű információk nem mindig állnak rendelkezésre.

Lehet, hogy sokan azt mondják, hogy a marihuána nem veszélyes. Nézd meg, hogy kik mondják ezt. Esetleg ugyanazok az emberek, akik aztán füvet próbálnak eladni neked?

A marihuánát használó tanulók rosszabb osztályzatokat szereznek, mint azok, akik nem szívnak füvet, és kevésbé valószínű, hogy felveszik őket főiskolára. Egyszerűen rosszabb az emlékezetük és az információfeldolgozó-képességük, mint azoknak, akik nem drogoznak.

„Abban az iskolában, ahová jártam, a díler arra biztatott, hogy a cannabis után kezdjek el heroint használni, amit ellenállás nélkül meg is tettem. Ekkorra úgy tűnt, mintha már képtelen lennék lelkiismeret furdalást érezni.” – Egy elveszett drogos.

7. A drogdíler haszna

Amikor tinédzsereket egy felmérés során arról kérdeztek, hogy miért kezdtek el drogozni; 55%-uk azt válaszolta, hogy a barátaik nyomására tették. Menők és népszerűek akartak lenni. A dílerek tudják ezt.

Barátként közelítenek hozzád, és felajánlják, hogy „segítenek” neked „valamivel, ami majd feldob”. A drog „segíteni fog neked beilleszkedni”, vagy „vagány leszel tőle”.

A drogdílereket az elérhető haszon motiválja, és ezért bármit mondhatnak az embernek, hogy megvegye árujukat. Azt mondják majd, hogy „a fűről nem fogsz áttérni a keményebb drogokra”, - ám ők maguk ajánlják majd föl a kemény drogot, – mikor már az egyre gyakrabban alkalmazott cannabis hatástalansága miatt, – ismét és ismét a bódulatra van szükség.

Amíg megkapják a pénzüket, a drogdílereket nem érdekli, hogy a drogok tönkreteszik az emberek életét. Őket kizárólag a pénz érdekli. Volt dílerek beismerték, hogy vevőiket csak „sakkfiguráknak” tekintették.

Méltán kapnak halálbüntetést majd

Méltán kapnak halálbüntetést majd, – a közösségi társadalom létrejötte után.

A drugfreeworld.org - forrás nyomán: Szabad Riport Tudósító Iroda

komment

Somoskőújfalu

2013. november 18. 06:22 - Andre Lowoa

Somoskőújfalu 2226 lakosú (2010. január 1.) község Salgótarjántól északra fekszik. A helység 1455-ben bukkan először elő az írásos forrásokban. Ekkor Somoskő várának tartozéka „Ujfalu” néven jelenik meg, és Szécsényi László birtokához tartozik. 1461-ben a Losonczy- és az Országh-családok nyerték adományul, 1548-ban már viszont csak a Losonczy-család a falu földesura. Ekkor már „Somos újfalu” (Somosújfalu) a neve. (1481-től említik így a birtoklevelek.) A török hódoltság idején, az 1562-63 évi defterekben a települést a szécsényi szandzsák községei között találjuk, 10 adóköteles házzal. 1598-ban új földesúr, Forgách Zsigmond birtokába kerül a falu. Mindeközben egyre gyarapodik, lakosainak száma is nő: 1715-ben 10,öt évvel később már 16 magyar háztartást írtak össze. A település a 18., majd a 19. század során is gyakran cserél gazdát. A 18. század elején a Rádayak, majd a század közepén báró Péterffy János birtokába kerül. Házasság révén a 19. század elején már a Stahremberg-családé az egyik része, míg a másik a Radvánszky (vagy Radványszki) család tulajdona. Az 1833-ban pusztító tűzvészben 64 ház leégett, ekkor a plébánia is megsemmisült. A templom a 18. század közepén épült, és 1898-ban állították helyre.
1905-ben Krepuska Géza egyetemi tanár vette meg a 2170 holdnyi birtokot. A Radvánszky- család kúriája a másik birtokos, Sztojkovics Emilné tulajdona lett. Ez idő tájt a falu határában egyre többen kaptak szénkutatási engedélyt. 1884-ben már arról írt Pesty Frigyes helységnévtárában, hogy a „nyesés láp” („nyesés”) területén kőszénbánya és kavicsbánya található. 1906-ban vette fel a Somoskőújfalu nevet. A bányászat egyre nagyobb szerephez jutott a falu és környéke életében. Az 1920. június 4-én aláírt trianoni békeszerződés Somoskőújfalut valamint Somoskő várát és a községet Csehszlovákiának ítélte. Dr. Krepuska Géza orvosprofesszornak és Liptay B. Jenőnek, a Rimamurányi Vasmű Rt. akkori igazgatójának határkiigazítási kérelmére és dr. Auer Pál jogi szakértőként való közbenjárására, több éves tárgyalássorozat eredményeként a Népszövetségi Tanács 24. Ülésszaka visszacsatolta Magyarországhoz Somoskőújfalu és Somoskő községeket és a környékbeli bányákat. A tárgyalások során a magyar fél felsorakoztatta a Somoskőújfalu és Somoskő községekre, valamint a Krepuska-féle bazaltbányára vonatkozó követeléseit, mondván, hogy a badacsonyi bazalt a főváros kövezésére nem alkalmas, s erre csupán a somoskői bányában kitermelt kő használható fel. Somoskőújfaluba január 30-án magyar és cseh bizottság szállt ki, hogy az átadás és az átvevés előtt tisztázzák a bazaltbányák hovatartozásának a kérdését. A hivatalos átadásra 1924. február 15-én került sor a helyszínen. Délután 4 óra 30 perckor írták alá a jegyzőkönyvet.
Somoskőújfalut 1977-ben Salgótarjánhoz csatolták. Egy 2004. szeptember 4-én tartott helyi népszavazáson 62%-os részvétel mellett a választók 80% az elválás mellett döntött, s ennek nyomán a köztársasági elnök 2005-ben hozott határozata alapján 2006. október 1-jétől ismét önálló község.
1999-ben a Somosi Kultúráért Egyesület és a Somoskői Váralja Egyesület közösen elhatározta, hogy 1924. február 15-ét a „hazatérés napjává” nyilvánította, és ezt a napot minden évben közösen megünnepelik. Az esemény emlékére 2005. szeptember 4-én a faluközpontban fölavatták a Hazatérés kútját.
Jelentős emléke az Árpád-kori pogányvár.




 Magyarok Nagyasszonya templom
komment
süti beállítások módosítása
Mobil