A mai nap imádsága:

Isten dicsősége...
URam! Add, hogy meglássam nap mint nap dicsőségedet, s hálás szívvel dicsérjelek megtartó kegyelmedért és gondviselő jóságodért! Ámen
Ragaszkodás...
A mai nap imádsága:
Mivel ragaszkodik hozzám, megmentem őt, oltalmazom, mert ismeri nevemet.
Zsolt 91,14
Akkor mégis csak a cselekedetek számítanak? Tehát, aki ragaszkodik - azaz teljesíti a minimumot - az megmenekül, aki nem az meg elkárhozik?... Ezért sokan "kupeckodnak" az Istennel: "Uramisten, ha Te így, akkor én meg úgy!" - de Isten nem kalmár, hogy alkudozni lehetne vele. Isten az Isten mindörökké, Aki kijelent, törvényt szab. Teremtett világában rend uralkodik, nincs benne semmiféle "kenjük be sárral"-gányolás-javítgatás... Ha egyszer az emberi gonoszság eléri a "kritikus tömeget" - s hogy ez mennyi, azt csakis egyedül az Isten tudja, hiszen ez a kegyelmétől függ, ami nekünk ugyan végtelen, de Neki nem határtalan -, akkor az Isten megengedi a pusztulást, a bűnök következményét, hogy újrakezdődhessen az élet, de, most már az istenes.
Valakinek a ragaszkodását, annak milyenségét kapcsolat-rendszeréből jól meg lehet ítélni. Sok oka van a ragaszkodásnak: Lehet vonzódni valakihez, mert jó az ő társaságában lenni, mert kellemes kisugárzása van az ő személyének. Lehet ragaszkodni a másik emberhez, mert abból jól mérhető előnyök származnak, de lehet félelemből is "ragaszkodni" nemcsak emberekhez, de tárgyakhoz is, melyek elvesztésének félelme kötöz, olykor már betegesen is.
Istenhez "ragaszkodni" egészen mást jelent. Aki Istenhez ragaszkodik, s nemcsak egy "isten-elképzeléshez", az túllép konvencionális okoskodásokon, dogmatikus korlátokon. Számára nem a hit szavakban megnyilvánuló demonstrációja a fontos, hanem a szeretet mindennapos gyakorlata. Míg ugyanis az előző veszélyeket (pl. elkülönít) hordoz magában, ez utóbbi nemcsak "üdvös", de békességet, s egységet teremtő is...
Oltalmat az talál, akinek fontos a béke, s éppen ezért keresi azt. A hívő ember nem emberekben reménykedik, hanem Istenben bízik. Ismeri Isten neveit, fel is tudja sorolni azokat, de jól tudja, hogy az ő Istene azért Isten, mert nincs rá emberi szó...
Szolgálat...
A mai nap imádsága:
(Keresztelő) János mondta: "Teremjetek megtéréshez illő gyümölcsöket!"
Lk 3,8
Egyes újprotestáns egyházak szektás látásmódjában a megtérés gyümölcsének a megigazulást tartják, ami azt jelenti, hogy "Isten Jézus Krisztus igazságát a megtértnek tulajdonítja, aki felszabadul a végső kárhoztató ítélet, a bűn és a bűntudat érzése alól, és hiszi, hogy Jézus Krisztus által örök életet nyert." (Idézet egy, az árrendszerváltozás környékén megerősödött gyülekezet honlapjáról.)
Nos, Keresztelő János egyértelműen a - ma így mondanánk - szociális gondolkodásmódra buzdította hallgatóit. Különösképpen azokat, akik megkeresztelkedtek nála, eképpen szólva hozzájuk: "Akinek két ruhája van, adjon annak, akinek nincs, és akinek van ennivalója, hasonlóan cselekedjék." Konfirmandusaim, gimnazista diákjaim gyakran teszik fel a kérdést: "Kinél, melyik vallásban, egyházban van az igazság?" Erre szoktam válaszolni: "Ahol túl sok szó esik az "ÉN"-ről, abban biztos nem!" Ebben az individualista huszadik században élők fejébe sajnos sikerrel "beleverték" azt a konzum-ideológiát, aminek a lényege, hogy a legfőbb érték a fogyasztás, az, amit az "ÉN" valóban birtokolhat.
Így alakult át a társadalom szép lassan azzá, amivé. Az emberek már nem közösségben, hanem egyéni érdekben gondolkodnak; a másik ember már nem szövetséges, hanem vetélytárs, hiszen lassan harcolni kell a munkahelyekért is... Amikor persze tengelytörést szenved a gazdaság szekere, amikor kezelhetetlenné válnak a szociális konfliktusok, akkor derül ki (újra!), hogy a megoldás a közösségi gondolkodás! Ebben a kelet-közép-európai valóságban persze a "közösség" szónak fanyar mellékíze is van, hiszen sokan még a "kolhozra" a szovjet-szocializmusra gondolnak...
Aki tehát megtért, az az ember Isten közelébe került. Ahol Istent naponta érzik, ott naponta valóság a kegyelem, ott kézzelfoghatóak a gyümölcsök, s láthatóak a szolgálat különféle formáiban: iskolákban, szeretetotthonokban, segélyszervezetekben. Ahol az "ÉN" a fontos, ott hangsúlyt kap az élmény, a csillogás, a látvány, s érdekes módon a szociális gondolkodás háttérbe szorul.
Prüszkölni lehet az ún. történelmi egyházakra, de érdemes azon elgondolkodni, hogy melyik mit "tett lett le" a közösség asztalára, s milyen áldozatot hozott nemzetért, hazáért... Mert legvégül nem az fog számítani, hogy kik milyen hangosan "Uram! Uram!"-oztak, hanem hogy mennyire teljesítették a Mennyei Atya akaratát.

Titok...
A mai nap imádsága:
Amikor azonban eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra;
Jn 16,13a
Mindenki, aki rádöbbent emberlétének csodájára - elkezdi keresni az igazságot... Aztán ahogyan öregszünk, tapasztaltabbak leszünk, s egyre közelebb kerülünk a halálhoz, annál inkább bölcsülünk. Ajándék ez, amikor belátjuk, a végső igazság elérhetetlen számunkra, de Isten mégis békességet teremt szívünkben. Minél inkább figyelünk az Ő szeretetére, annál inkább tompul bennünk az emberi gonoszságok, bűnök miatti fájdalom, s minél távolabb vagyunk Istentől, annál inkább eluralkodik bennünk a félelem. Félelem a kicsinységünktől, a gyengeségünktől, mások fölénk terpeszkedő hatalmától.
Isten azonban nem a félelem lelkét adta nekünk! Az igazság a valóságban van, nem a képzeteinkben. Az elképzelés csak egy kép csupán, gondolataink kivetítése érzelmeink filmvásznára, hasonlít a valóságra, de nem az. Olyan mintha... de mégse! A végső igazság, hogy Isten nem képzelet, fikció, hanem Valóság, Akit értelemmel 'befogni' kép-telenség. Ezért ellentmondásos, amikor az értelem eszközét, a logikát igyekeznek prédikátorok beleszőni érvelésükbe, s véget nem érő okoskodással citálják a Biblia igéit keresztül-kasul. Egyesek még odáig is merészkednek, hogy könyvet írnak 'istenbizonyítékaikról', melynek azt a címet adják: "Aki gondolkodik, az hisz..." A hitnek ugyan velejárója a gondolkodás, de nem előfeltétele! A hitnek lényege az elfogadásban van.
Talán nem véletlen, hogy a feltámadás első tanúja nem az apostolok közül került ki... Mária Magdolna vitte meg az apostoloknak az evangéliumot - s az okos/racionális, ok-okozati összefüggésekben világot látó apostolok első hallásra nem is tudták 'fogadni' a jó hírt, csak hitetlenkedtek. Sőt talán az sem véletlen, hogy a korai egyházban kialakul a Mária-tisztelet, hiszen "Mária, aki szívében forgatta ezeket a dolgokat" - az elfogadásnak az ősmintáját adta. Ne áltassuk magunkat, a keresztények között mindig több volt a nő, mint a férfi, s ha megnézzük templompadjainkat, ma sincs ez másképpen! Ennek nemcsak a női létből fakadó áldozatkészség az oka, hanem az élet titkaira való általános nyitottságuk. Az a vallás, amelyik "férfias", ahol a férfi habitus dominál, az bizony sokkal hamarabb elszalad az Isten Valóságától, melynek legfőbb lényege a Szeretet - nem a kedvelő, hanem az áldozatkész agapé.
A Szentlélek nélkül nincs Egyház. Egy spirituális közösség lehet jószándékúak csoportosulása - ami igen becsülendő -, de nem több ennél. Az egyházi közösség többet kínál, mint társadalom számára hasznos jótékonysági programot. Az Egyház elsődleges célja az Isten-i Titkok közvetítése az evangélium hirdetése és a szentségek helyes kiszolgáltatása által. Az igazság az, hogy a világ szemében az Egyház nem akkor válik egyházzá, amikor hirdeti, hanem amikor éli is az evangéliumot...
























