Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Miért követelik a liberális katolikusok Sarah bíboros fejét?

2017. október 24. 17:57 - Andre Lowoa

október 24. (LifeSiteNews) – A baloldali katolikus papok és tudósok örömmel látták, hogy Ferenc pápa harmadik alkalommal is fellépett Robert Sarah bíboros ellen.

Mint a cápák az etetés hevében, a nyíltan liberális katolikusok az afrikai liturgikus vezetőt darabokra szedték, miután a vasárnap reggeli hírekben tudomásukra jutott, hogy Ferenc pápa korrigálta a pápai liturgikus reform ortodox módon való értelmezésének kísérletét.

Sarah, az Istentiszteleti és a Szentségi Kongregáció prefektusa egy közelmúltban megjelent cikkben azt állította, hogy a pápa új, a liturgiára vonatkozó irányelve, a Magnum Principium nem ruházta át a püspöki konferenciákra a Szentmise-fordításokat, hanem fenntartja a Vatikán számára a jogot, hogy a végső szót kimondja. A pápa útmutatásait a 2001-es Liturgiam Authenticam című irányelvek alapján értelmezte.

Azonban a pápa azt mondta Sarah-nak, hogy ezek a normák hatályukat vesztették, és a bíboros félreértette a pápa irányelveket.

A liberális katolikusok és a hírforrások, amelyeket az ellenőrzésük alatt tartanak, vérszagot szimatolva rögtön lecsaptak a bíborosra.

A La Croix szerkesztője, Robert Mickens valószínűleg mindenki nevében szólalt meg, amikor azon töprengett, hogy „miért nem távolítja el egyszerűen Ferenc pápa Sarah bíborost a posztjáról?”
Az ortodoxia hívei tudják, hogy Ferenc pápa „irgalmasságról”, és „párbeszédről” szóló beszédei ellenére könyörtelen, amikor eltávolítja azokat a magas rangúakat, akikkel nem ért egyet, ahogy az Raymond Burke bíboros és Gerhard Müller bíboros esetében is volt, és gyanítják, hogy Sarah bíboros ideje is gyorsan eljön.

Miért van az, ahogy azt Matthew Shmitz, a First Things szerkesztője írja, hogy „egyre növekvő tömeg követeli Robert Sarah bíboros fejét egy tálcán”?
Valószínűleg azért, mert a baloldali és disszidens katolikus papok, és tudósok Sarah bíboros személyében nagy veszélyt látnak a Katolikus Egyházat érintő elképzeléseikre nézve, ami hirtelen elérhető közelségbe került Ferenc pápasága alatt.

És a félelmeik nem alaptalanok. Sarah alázatos egyszerűségben, egy távoli guineai faluban kezdte, hogy a katolikus világ ortodoxiájának oszlopává váljon.

A kardinális legutóbbi könyvében, a The Power of Silence-ben világossá teszi, hogy az Egyház válságban van.

 

„Az Egyház ma soha nem látott külső és belső próbatételeken megy keresztül. Valami földrengéshez hasonlít mindaz, ami megpróbálja lebontani az Egyház doktrinális alapjait és az évszázados erkölcsi tanításait”- írta a bíboros.
Azt mondta, hogy ő szembehelyezkedik az Egyházban lévő olyan papokkal, akik már nem hisznek a Bibliában, és akik a katolikus tanítástól és a szent hagyománytól eltérnek.

 

Sarah azt is írta: „Azok a püspökök, akik szétszórják a Jézus által rájuk bízott nyájat, Istentől könyörtelen és súlyos ítéletben fognak részesülni.”

A liberális katolikusok Sarah bíboros „vérét követelik”, mert nem tudják elviselni azt, aki határozottan az egyházi agendájuk útjában áll. De a hívők vére mindig is az Egyház magvetése volt.

Sarah bíboros két hónappal ezelőtt egy homíliájában azt fejtette ki, hogy ma hithű katolikusnak lenni egyenlő a „vértanúsággal”.

A cikk angol nyelvű változata telje terjedelemben itt olvasható.

 

http://petersziklaja.hu/miert-kovetelik-a-liberalis-katolikusok-sarah-biboros-fejet/

komment

Sarah bíboros: Minden nemzetnek jogában áll különbséget tenni menekültek és gazdasági migránsok között

2017. október 24. 12:15 - Andre Lowoa

Minden nemzetnek jogában áll különbséget tenni a valódi menekültek és azon gazdasági migránsok közt, akik nem osztják a nemzet kultúráját - mondta Robert Sarah bíboros, az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció guineai származású prefektusa.

A bíboros vasárnap a Lengyelországban rendezett Europa Christi konferencián szólalt fel, ahol Lengyelországról úgy beszélt, mint amely ország nem hajlandó elfogadni a migránsok elosztásának "logikáját", amelyet "egyes emberek ki akarnak kényszeríteni".

Sarah bíboros beszédéről a Gosc lengyel magazin adott tudósítást. A magazin szerint a bíboros hangsúlyozta, hogy jóllehet minden migráns emberi lény, akit emiatt tisztelni kell, a helyzet azonban így is összetettebbé válik, ha az illető más kultúrájú vagy más vallású, és veszélyt jelent a befogadó nemzet közjavára.

A bíboros szerint a világ vezetői nem kérdőjelezhetik meg "valamennyi nemzet jogát arra, hogy különbséget tegyen [a hazájukból elüldözött] politikai vagy vallási menekültek, és a gazdasági migránsok között, akik a lakóhelyüket kívánják megváltoztatni", különösen anélkül, hogy alkalmazkodnának az új kultúrához, amely befogadja őket.

"A liberális individualizmus ideológiája olyan keveredést hirdet, amit az országok és kultúrák természetes határainak lerombolására terveztek, és amely egy nemzeteket meghaladó, egysíkú világhoz vezet, ahol csak a fogyasztás és a termelés számít." - fogalmazott Sarah bíboros.

Ferenc pápa szavait idézve a bíboros azt mondta: az európai nemzeteknek fel kell vállalniuk annak felelősségét, ha destabilizálták azokat az országokat, amelyekből a migránsok érkeznek, azonban még ez sem jelenti azt, hogy tömeges bevándorlással saját maguk megváltoztatását kellene elfogadniuk.

Sarah bíboros panaszt emelt Európa szekularizálódásával szemben, azt állítva, hogy a kontinens példátlan civilizációs válságon ment keresztül az utóbbi két évszázadban, amelynek lényegét Friedrich Nietzsche fejezte ki, amikor azt írta: "Isten halott és mi öltük meg őt."

"Európa azóta folyamatos válságban van, amelyet többek között ateista ideológiák okoztak, olyanok, amelyek most nihilizmusba csapnak át." - mondta a bíboros.

Sarah bíboros szerint a Szovjetunió összeomlása után, amikor több ország visszanyerte a szabadságát és a demokráciát, úgy tűnt, hogy egy új, pozitív korszak kezdődik el Európában. Az Európai Unió azonban úgy döntött, hogy nem tér vissza a kontinens keresztény gyökereihez, hanem helyette az intézményeit olyan absztrakciókra alapozza, mint a szabad piac, az egyének egyenlősége, és az individualista emberi jogok.

Sarah bíboros szerint ez hiba volt, mert valamennyi törvényt az emberi méltóság koncepciójára kellene alapozni, amely méltóság viszont csakis Istentől származhat.

"Európa, ami a Krisztusba vetett hitre épült, leválasztva a keresztény gyökereiről most a csendes hitehagyás korszakát éli." - tette hozzá a bíboros.

http://katolikusvalasz.blog.hu/2017/10/24/sarah_biboros_minden_nemzetnek_jogaban_all_kulonbseget_tenni_menekultek_es_gazdasagi_migransok_kozot

komment

A német püspöki kar jogosan ünnepelt: Róma feladta a liturgikus szövegek fordításainak felügyeletét.

2017. október 22. 09:52 - Andre Lowoa

cardinal_robert_sarah_prefect_of_the_congregation_for_divine_worship_and_the_discipline_of_the_sacraments_at_the_vatican_feb_10_2015_credit_bohumil_petrik_cna_cna_2_10_15_1.jpg

Váratlan és ritka lépést tett Ferenc pápa, amikor vasárnap nyilvános korrekciót közölt az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció prefektusával, Robert Sarah bíborossal szemben.

Ahogy néhány napja írtuk, Sarah bíboros vitatta a német püspöki kar vezetőjének, Reinhard Marx bíborosnak azon állítását, hogy Ferenc pápa Magnum Principium motu proprioja szakítást jelent a Liturgiam Authenticam instrukcióval, és mostantól a nemzeti püspöki karok határozhatják meg a liturgikus szövegek nemzeti nyelvű változatait. Marx bíboros és a német püspöki kar úgy értelmezte Ferenc pápa motu proprioját, hogy aszerint Rómának a püspöki karon belüli egyetértés esetén automatikusan jóvá kell hagynia a nemzeti nyelvű szövegfordítást.

Ugyanakkor Sarah bíboros, mint az ennek végrehajtásával megbízott kongregáció vezetője, vitatta ezt, ragaszkodva ahhoz, hogy a kongregációnak vétójoga van a nem megfelelő szövegfordításokkal szemben. Különösen fontos volt ezt hangsúlyozni annak fényében, hogy a német püspöki kar, XVI. Benedek pápával szemben is engedetlenséget vállalva, évek óta nem hajlandó elfogadni Rómának a német nyelvű miseszöveghez fűzött korrekcióit. Ahogy Marx bíboros erről fogalmazott: "Róma a dogmák értelmezésével van megbízva, és nem stílusbeli kérdésekkel."

Ferenc pápa a mostani levelében, lényegében Marx bíboros értelmezése mellé állva, azt hangsúlyozza Sarah bíborosnak, hogy a Magnum Principium valóban világosan azt jelenti, hogy a liturgikus szövegek fordításában a Vatikán jelentős hatalmat ruházott át a nemzeti püspöki konferenciákra.

"Fontos világossá tenni, hogy a latin eredetihez való szöveghűség és a szükséges változtatások megítélése [eddig] a kongregáció hatáskörébe tartozott, míg most a szabályozás a püspöki konferenciákra ruházza át, hogy a fordítások különféle kifejezéseinek helyességét és összhangját megítéljék, jóllehet ezt a Szentszékkel párbeszédet folytatva kell megtenniük." - írja Ferenc pápa Sarah bíborosnak.

"A releváns liturgikus szövegek fordítási folyamata ... nem vezethet olyan szellemiségre, amiben a püspöki konferenciákra 'rákényszerítik' a kongregáció által megadott fordítást, ez ugyanis sértené a püspökök jogait, amelyeket az Egyház törvénye számukra biztosít." - tette hozzá Ferenc pápa.

Ferenc pápa arra is felszólította Sarah bíborost, hogy a korrekciót közlő pápai levelét küldje el mindazoknak a katolikus weboldalaknak is, amelyeken a bíborosnak a Magnum Principiumhoz fűzött értelmező kommentárja megjelent. Hasonlóan, a Szentatya azt is meghagyta a prefektus bíborosnak, hogy a pápai korrekciót a nemzeti püspöki konferenciákhoz, valamint az Istentiszteleti Kongregáció tanácsadói testületéhez is juttassa el.

Ferenc pápa az október 15-ei keltezésű levelében azt írta, szeretné "elkerülni a félreértéseket" a Magnum Principiumban rögzített döntéséről. A Szentatya Sarah bíboros felé különösen két pontot hangsúlyozott.

Mindenekelőtt a pápa ragaszkodott ahhoz, hogy a vatikáni kongregáció felülvizsgálati folyamata ténylegesen megváltozott. Miközben mostanáig az Istentiszteleti Kongregáció a liturgikus szövegek fordításait szóról szóra ellenőrizte, és csak pontos szöveghűség esetén adott jóváhagyást ("recognitio"), Ferenc pápa az új motu propriojában ezt a "recognitio" kifejezést a "confirmatio" ("megerősítés") kifejezésre cserélte le. Ahogy a Szentatya a mostani levelében írja, ezt a "megerősítést" már "nem egy részletes, szóról szóra történő vizsgálatként" képzeli el.

Miközben Sarah bíboros közel azonos értelmezést fűzött a korábbi "recognitio" és az új "confirmatio" szavakhoz, Ferenc pápa a levelében azt írta: "szigorú különbség van" a kettő között. "Nem lehet azt mondani, hogy a recognitio és a confirmatio 'szigorúan azonos értelműek' vagy 'egymással helyettesíthetők', vagy hogy 'a Szentszék hatáskörének szintjén egymással helyettesíthetők'." - írja a pápa.

Második pontként Ferenc pápa azt is világossá tette Sarah bíboros felé, hogy a Magnum Principium motu proprio valóban megszüntette a 2001-ben kiadott Liturgiam Authenticam instrukció egyes pontjait: "A Magnum Principium többé nem tartja fent, hogy a fordításoknak minden pontban a Liturgiam Authenticam előírásaival kell összhangban lenniük".

 


Már januárban megírtuk, mi várható.

 

A Katolikus Válasz már 2017. januárban tudósított arról, hogy Ferenc pápa a Liturgiam Authenticam felülírását tervezi. Ahogy nemzetközi tudósítások nyomán írtuk, miután a Szentatya 2016-ban jelentős személyi változtatásokat eszközölt az Istentiszteleti és Szentségi Kongregációban, több hírhedten "progresszív" gondolkodású klerikust helyezve annak állományába, 2016. decemberében külön bizottságot is életre hívott az 2001-es Liturgiam Authenticam felülvizsgálatára.

A jezsuita America magazin akkor azt is nyíltan megírta, hogy a bizottság célja kettős: (1) nagyobb hangsúlyt helyezni a decentralizálásra, szélesítve a nemzeti püspöki karok jogkörét, hogy a saját liturgikus fordításaikat meghatározhassák, valamint (2) nagyobb beleszólást engedni azoknak a püspököknek, akik elutasítják a "szakrális nyelv" szükségességét, és elégedetlenek az új fordítások "túlzott merevségével".

A pápai bizottságot Arthur Roche érsek vezette, akinek az America magazin egykori cikke szerint "több tapasztalata van a liturgia területén, és nyitottabb a hozzáállása a liturgikus kérdésekhez, mint a prefektusának, Robert Sarah bíborosnak". Ahogy már a Magnum Principium megjelenése után írtuk, az első magyarázó kommentárt is Roche érsek adta az új pápai motu propriohoz. Kommentárjában az érsek feltűnően Marx bíboros álláspontját támasztotta alá abban, hogy Róma a továbbiakban "bizalmi alapon" automatikusan jóvá fogja hagyni a püspöki karok által indítványozott nemzeti nyelvű fordításokat.

 

http://katolikusvalasz.blog.hu/2017/10/22/nyilvanos_levelben_igazitotta_helyre_ferenc_papa_sarah_biborost

komment

2017. szeptember 23-i csillagkonstellációról.

2017. október 21. 18:47 - Andre Lowoa

Arra a napra is sokan reméltük, hogy Isten valamilyen jelet fog küldeni. Holott ha elolvassuk Szent János Jelenések könyvének idevonatkozó sorait, abból kiderül, hogy ez a látomás nem valaminek a végét, hanem ellenkezőleg, egy folyamat kezdetét jelezte: A Jelenések könyve 12. fejezete írja le azt a képet, amit szeptember 23-án a csillagok állása mutatott: „Az égen nagy jel tűnt fel: egy asszony, öltözete a Nap, lába alatt a Hold, fején tizenkét csillagból korona.” (Jel 12.1) Csak ezután jelenik meg a sárkány, majd a tengeri vadállat, és a földi vadállat, akik előtt leborulnak a föld lakói. Ezután jelennek meg az angyalok, akikre „a hét végső csapás volt bízva – ezzel lesz teljessé az Isten haragja”. (Jel 15,1) De hiába szenvednek a föld lakói Isten rettenetes csapásai alatt, az emberek nem térnek meg, „kínlódtak…, de mégsem kaptak észbe, nem hódoltak előtte, hanem káromolták az Isten nevét”. (Jel 16,9) (Pontosan úgy, ahogy ma tesznek az emberek a természet csapásaira.)
Még Babilon hirtelen pusztulása sem téríti őket észre: „Elesett, elesett a nagy Babilon! Ördögök tanyája lett, minden tisztátalan szellem hajléka, minden tisztátalan madár fészke, minden tisztátalan és gyűlöletes állat odúja, mert erkölcstelensége tüzes borából minden nemzet ivott, vele paráználkodtak a föld királyai, és a föld kereskedői meggazdagodtak határtalan fényűzéséből.” (Jel 18,2-3)
És csak a 19. fejezetben van szó az égi Lovas megjelenéséről, a vadállat és imádóinak a legyőzéséről, a Bárány menyegzőjéről, majd Krisztus ezeréves birodalmáról, végül az Utolsó Ítéletről. János apostol, Krisztus legkedvesebb tanítványa e szavakkal fejezi be látomásait: „Tanúsítom mindenki előtt, aki ennek a könyvnek prófétai szavait hallja: Aki ehhez hozzáad, azt Isten azokkal a csapásokkal sújtja, amelyek meg vannak írva ebben a könyvben. S ha valaki elvesz ennek a prófétai könyvnek szavaiból, Isten megvonja tőle a jogot az élet fájához és a szent városhoz, amelyek ebben a könyvben meg vannak írva. Aki mindezt tanúsítja, az mondja: »Igen, hamarosan eljövök. Amen.« Jöjj el, Uram Jézus! Urunk, Jézus kegyelme legyen minden szenttel! Amen.” (Jel 22,18-21)

http://www.katolikus-honlap.hu/1701/uzenet.htm

komment

2017. október 21.CSAK AZÉRT HASZNÁLOM FEL AKARATODAT, MERT FELAJÁNLOTTAD NEKEM

2017. október 21. 08:58 - Andre Lowoa

CSAK AZÉRT HASZNÁLOM FEL AKARATODAT, MERT FELAJÁNLOTTAD NEKEM

 

1989. október 26.

Uram? Úgy érzem magam, mint az evezõ nélküli csónak…

Én vagyok. Virágom, az én utam egyenes, de keskeny, és igen kevesen találnak rá. Gyermekem, ne nyugtalankodj, amiért megmetszelek. Azért metszelek meg, hogy megerõsödj, és több gyümölcsöt teremj. Meg akarom sokszorozni gyümölcsödet. Tudom, mit akarsz mondani; túl gyakran metszelek meg. 1 Tudom, hogy mi a legjobb számodra gyermekem. Végül is, nem magad ajánlottad fel nekem akaratodat?

De igen, mindörökre átadtam Neked.

Azt használom fel, amit átadtál nekem, lélek. Csak azért használom fel akaratodat, mert felajánlottad nekem. Bízzál bennem, higgy bennem mindig, mert nagylelkû vagyok. Tarts ki gyermekem, és szolgáld lelkesen a jó ügyet! Buzgón térítsd meg a lelkeket! Maradj kicsiny, és mindig kérj tõlem tanácsot, mielõtt bármiben döntenél! Mindig megkapod föntrôl a segítséget.


A HÁROM VASRÚD - JÖJJ SZENTLÉLEK!
1989. október 26.

Vassulám, rajzolj három vasrudat és fejet is mindegyikre! Ezek a rudak római katolikusokat, a görögkeletieket és a protestánsokat jelképezik. Azt akarom, hogy hajoljanak meg és egyesüljenek! Ezek a vasrudak azonban még nagyon merevek, és maguktól nem tudnak meghajolni, ezért kell eljönnöm hozzájuk tüzemmel, hogy lángom erejétõl meglágyuljanak, meghajoljanak, egyetlen erõs vasrúddá váljanak, és az én dicsõségem fogja betölteni az egész Földet!

Imádkozd gyakran a Szentlélekhez ezt az imát:

“Jöjj Szentlélek,
jöjj a Te szeretett jegyesed,
Szûz Mária Szeplõtelen Szívének
hathatós közbenjárása által!
Amen.”

Erre az imára Szentlelkem sietve kiárad rátok. Imádkozz, hogy kiáradjon rátok Szentlelkem!


1Ezen elmosolyodtam.
komment

Heti Elmélkedő II.

2017. október 20. 04:12 - Andre Lowoa

 

Mit tegyek, hogy elnyerjem?

 

Résnyire nyílik az erfurti kolostor egyik cellájának ajtaja. Az ágostonos rend egykori lakója így emlékezik az ott töltött időre: „Szigorúan megtartottam a mindennapi imádsággyakorlatot. Ha sok dolgom volt, a kánoni imádságokat össze szoktam gyűjteni tizennégy napról…ezekkel a lapokkal teleszórtam a padlót. Ezután akár egy egész hetet, vagy három napot szakítottam magamnak, bezárkóztam a szobába, nem ettem, nem ittam, míg az egész padlót üresre nem imádkoztam. Végül egész negyedévnyi köteget gyűjtöttem össze, s e fölött olyan sokáig imádkoztam, hogy szinte halálos beteg lettem… Igen terhes munka volt ez, valóságos börtön és purgatórium, amelyben gyötrődtünk. De erről ti már mit sem tudtok.” (Virág Jenő: Dr. Luther Márton önmagáról)

Dehogynem, kedves Luther! – mondhatnánk. Az evangélium kifényesítésére, Krisztus uralmának helyreállítására odaszánt életű reformátor munkássága, vagy puszta jelenléte felkavaró volt. Nem csupán egyházi körökben, de a polgári élet számos területén hozott heves és helyeselhető változásokat. Közvetlensége, sajátos humora – „lutheri hilaritás” – egyszerű, egyénien fűszerezett stílusa naggyá teszi a Megváltót, és vonzóvá Jézus követését minden nemzedék számára.

Bár ne tudnánk semmit arról a gyötrődésről, amit megtérése előtt átélt cellájában! De amíg ember az ember – még ha hívő is -, észrevétlenül beszüremkedik életrendjébe a teljesítménykényszer. Meg lehet „keresztelni” a cselekedetekhez fűződő szoros viszonyunkat. Igét is találunk rá bőven! Csak ki kell ragadni, megfosztani környezetétől egy-egy mondatot, s az aranymondás máris vezércsillagként fénylik, tompítva annak a Jézusnak a fényét, aki mondta. Hány hívő gyötrődik a szüntelen imádság, a gyümölcstermés kötelezettsége, az önmegtagadás, én-temetgetés terhei alatt. Mindig kevésnek érzi, amit produkál, de ezt így fejezi ki: „Nem használ engem az Úr”.

Ráadásul mi nem csak saját padlónkat szórjuk tele végigmorzsolandó tennivalókkal, de szívesen csúsztatunk be a szomszéd cella ajtaján is olyan üzeneteket, amelyek megterhelik az ott lakót: Kevés vagy, nem így kell, jobban örül az Úr annak, ha… Jobb esetben csak azon görcsölünk, hogy ne legyünk görcsösek. Lelki relaxációs versenyben veszünk részt: ki tudja lazábban elengedni magát Isten tenyerén? Így válhat ez is teljesítménnyé.

Egyénenként kell visszatalálnunk Urunkhoz, egyenként átélni elfogadó szeretetét, és minden külső recepttel, jó tanács mellett, vagy ezekkel szemben ezt a kapcsolatot éltetni, stabilizálni.

Ja! De ez se váljon teljesítménnyé!


Bálintné Gyöngyi / Pécel

„Senki tőletek a győzelmi pálmát el ne vegye, aki alázatoskodásban és az angyalok tiszteletében tetszeleg..., test szerinti gondolkozással ok nélkül felfuvalkodik, és nem ragaszkodik a Főhöz...” (Kol 2,16-23)



REFORMÁCIÓT!

 

Történelmünk számtalan eseményét őrzi emlékezetünk, de ünnepeink között csak azok kaptak helyet, amelyeknek a jövő nemzedékek számára is van mondanivalója. A reformáció is azért lett ünneppé számunkra, mert 1517. október 31-nek máig ható üzenete van. Miközben az őszi erdőben száraz faleveleken lépkedünk, és körülöttünk minden az elmúlásról beszél, ez, az évről évre visszatérő október végi ünnep a megújulás csodájának lehetőségét hirdeti: Újuljatok meg, hiszen lehet megújulni!

Igen, lehet megújulni, mert annak feltételei ma éppúgy adottak számunkra, mint annak idején. A hanyatlásnak indult egyház megújhodása elsősorban nem emberi teljesítmény, hanem Isten újjáteremtő műve volt. Az Úr, ma sem kisebb. Annak az Istennek, aki az idők végén egyszer mindent újjátesz majd, a mi életünk mostani megújítása sem túl nagy feladat.

Lehetséges a megújulás, mert ma is él az a Jézus Krisztus, akinek váltsághaláláért mindez megtörténhet; és van Bibliánk is, amelyben megtalálhatjuk őt. Van reményünk, mert Isten meghirdetett kegyelme még mindig érvényes.

Isten tőlünk csak egy dolgot kíván a megújulás érdekében: hitet. Egy bizalommal teli döntést, amivel Jézus Krisztus kezébe tesszük újulásra váró életünket, hogy változtasson bennünket új teremtményekké.


Molnár Sándor / Biatorbágy

„Amint a szarvas kívánkozik a folyóvizekre, úgy kívánkozik az én lelkem hozzád, óh, Isten!” (42.Zsoltár)


Sokan versenyeznek


 

A média emberek ezreiben ébreszti fel a hírnév utáni vágyat, akik tv programokban énekelnek, táncolnak, vetélkednek, hogy tapsot, ismertséget és pénzt nyerjenek. Szeretnének híressé válni, hogy ezzel kikerüljenek a szürke tucat-emberek tömegéből. Mások a Facebook-ot használják arra, hogy önmagukat a világ elé tárják az általuk fontosnak vélt vagy semmitmondó történések közlésével. Mindez mutatja ezeknek az embereknek életpályáját, élete értelmét, a számukra meghirdetett versenyek célját.
Isten is rendelkezett gyermekei, a hívő keresztyének életpályájáról, ami különleges és komoly versenypálya. Pál apostol arra bíztatja őket, hogy fussák meg a pályát, de ott nem egymást kell legyőzniük, fölülmúlniuk, mivel Jézus Krisztusban futnak, és benne érnek célba, mint győztesek.
Pál apostol vallomása:
„Testvéreim, én magamról nem gondolom, hogy már elértem volna, de egyet cselekszem, azokat, amik mögöttem vannak elfelejtve, azoknak pedig, amik előttem vannak, nekifeszülve, célegyenest futok Isten felülről való elhívása jutalmáért, ami Krisztus Jézusban van.” (Fil 3,13-14)




Soli (?) glória!

Írta: Dr. Mikolicz Gyula

Néhány napja az egyik magyarországi párt kongresszusán a pártelnök arról beszélt, hogy a jelenlegi miniszterelnök kormányának jelszava: „Soli Deo gloria", azaz egyedül Istené a dicsőség. Ezzel ők élesen szemben állnak, mert azt mondják, „Soli Homini gloria!", vagyis egyedül az emberé a dicsőség.
Viszont a Bibliából tudjuk, hogy Isten a dicsőséget másnak nem adja, példa erre Nebukadneccar és fia, Bélsaccar, de Heródes Agrippa király is. Pétert, mint tanítványt viszont boldognak mondja Jézus a róla való bizonyságtételéért. És boldogok voltak a történelem tanúi mind, akik Isten dicsőségét felismerhették: a királyok, akik isten-szolgai minőségükben kormányoztak (Rm 13,1), a vértanúk, akik halálukkal is dicsőítették őt, a reformátorok, akik az igéből nyerték a felismerést. És boldogok vagyunk mi is, mert a reformáció népeként örömmel vallhatjuk, hogy minden dicsőség egyedül Istené. De mi maradt akkor nekünk? Arcunk pirulása...


„Nincsen, Uram, hozzád hasonló az istenek között, és nincs műveidhez hasonló sem." (Zsolt 86,8)

Szabadítás


 

Mindenkinek van valamilyen szenvedélye, én szenvedélyesen szeretem elhagyni a kis Suzukim kulcsát. Változatos formában tudom mindezt elkövetni. Íme, álljon itt egy példa a sok közül!
Az autókat a Felvidék gyönyörű városának, Lőcsének hangulatos, macskaköves kis utcájában parkoltattuk, majd átsétáltunk a belváros gyönyörű főterére.
Amikor csepergősre fordult az idő, siettünk vissza a gépkocsikhoz. Ki-ki gyorsan bedobta magát a saját járművébe, utastársaimmal mi is ezt tettük volna – de nem találtam a kulcsot. Izgatottan kutattam a táskámban, majd – a város szépségeiről most már tudomást sem véve – lázas sietséggel jártuk be ismét a fél belvárost, keresve azt a rejtekhelyet, ahol elbújt a kis haszontalan. Gyorsan ereszkedett a város fölé az esti homály, és a kulcs sehol! A kocsi hátsó ülésén viszont ott hevert egy pulóver – lehet, hogy az takarja? Erről viszont csak akkor bizonyosodhatunk meg, ha kinyitjuk az ajtót… Vagy feltörjük. Esetleg kinyittatjuk. Talán egy rendőr által kirendelt, jó útra tért autó-tolvajjal…
Kétségbeesetten imádkoztunk, közben az egyik társautós GPS-e segített rendőrőrsöt találni, ahol németül nem, viszont egy kicsit angolul értettek, és nagyon segítőkészen, tizenöt perc alatt a mozdíthatatlan kocsink mellé szállították azt a bizonyos jó útra tért mestert. Kezében kis zsineg (hurokkal a végén) és egy műanyag feszítő lap, és ha valaki nem figyelt feszülten, már le is maradt az eseményről: a kocsim ajtaja kinyílt. A pulóver alatt pedig békésen szunyókált a mindenhol keresett kulcs. Efféle mesterembernek talán még senki nem volt olyan hálás, mint akkor én, ott!
És Istennek az irgalmas szeretetéért, amivel az idegen nyelvű városban, esőben, kétségbeejtő helyzetünkben kirendelte a segítő kezeket.

 

„… minden jó adomány és tökéletes ajándék felülről való, és a világosság atyjától száll alá…” (Jak 1,17)



komment

Heti Elmélkedő

2017. október 20. 04:11 - Andre Lowoa

A MÁSODIK VILLÁMCSAPÁS


Az első villám egy Erfurt közeli mezőn csapott le közvetlenül a hazafelé tartó vándor mellett, aki döbbenetében megfogadta, hogy szerzetes lesz. A ’második’ pedig kiemelte ebből az életformából.

Akivel mindezek történtek: Luther Márton, egyike nagy reformátorainknak. Jelen sorokban az utóbbi élményről emlékezem meg, ami felszabadította Luthert fizikai és lelkiismereti bezártsága, szorongása, önsanyargató életmódja alól. Legjobb, ha őt magát bírjuk vallomásra, segítségként használva Virág Jenő Dr. Luther Márton önmagáról című nagyszerű könyvét:

„ Isten igazsága” – e kifejezés villámcsapásként hatott lelkiismeretemre. Megborzadtam, amikor hallottam. Ha Isten igazságos, akkor büntetnie kell. De amint egyszer a kolostor toronyszobácskájában tépelődtem e fölött az ige fölött: ’Az igaz embert hitből él’ (Rm 1,17), ezt gondoltam: ha nekünk hitből kell élnünk, és ha Isten igazsága minden hívőnek üdvösségére van, akkor az nem lehet a mi érdemünk, hanem csak Isten irgalmassága. (…) A Szentírás értelmét ebben a toronyban tette világossá előttem a Szentlélek. (…) Most kezdtem megérteni, hogy minket a kegyelmes Isten igazzá tesz a hit által. Úgy éreztem, mintha teljesen újjászülettem volna s minta tárt kapukon magába az Édenkertbe léptem volna be. Ettől fogva előttem az egész Szentírás más értelmet nyert. Amennyire előzőleg gyűlöltem az „Isten igazsága” kifejezést, annyira nagy lett most az a szeretet, melyet ez az én legkedvesebb igém hozott nekem…”

Ez a villámcsapás-szerű felismerés közel ötszáz esztendeje világítja be az egyház történelmét.


Bálintné Gyöngyi / Pécel

Dávid király bizonyságtétele Istenről: „Igazság és jogosság a te királyi székednek alapja; kegyelem és hűség jár a te arcod előtt” (Zsolt 89,15)

Határtalan irgalmasság

 

„Megbüntetem az atyák vétkét a fiakon, harmad- és negyedízig azokon, akik gyűlölnek engem. De irgalmasságot cselekszem ezerízig azokkal, akik szeretnek engem, és megtartják a parancsolataimat.” (2Móz 20,5-6)
Családfámat nem tudom évszázadokra visszavetíteni. Legnagyobb igyekezettel is csak egyik üknagyapámig tekinthetek, aki teológiára járt, de nem lépett lelkészi szolgálatba. Hiszem, hogy hívő ember lehetett, akárcsak dédnagymamám, aki Bibliát olvasó és imádkozó asszony volt. Őtőlük számítva én a negyedik-ötödik generációt képviselem. A fenti ígéretre pedig ennek okán úgy tekintek, mint akinek életén Isten irgalmassága talán az ősök hitének folytatásaként is megvalósulhatott.
Ha kiszámoljuk, hogy milyen időintervallumot fog át az ezerízig tartó isteni ígéret – a generációváltást 20-25 évben szokás értelmezni – akkor az kb. 20.000 évre adatott. Mivel az emberiség múltja ennek még a felét sem teszi ki, ezért valószínűleg a világ teljes fennállását is meghaladja Istennek Jézus Krisztusban érvényesített irgalmassága.
Akit megrémít a büntetés harmadik- és negyedik generációig ható réme, az tudjon arról, hogy ez nem elkerülhetetlen végzetként teljesedik be! Isten mindazok számára ezerízig tartó irgalmasságot ígér, akik iránta való gyűlöletükön változtatnak. De az se keseredjen el, aki nem tud hívő elődökről a felmenői között, mert különleges kiváltság az irgalmasságot kipróbáló első generáció tagjának lenni!
„Az Isten szeretet; és a ki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is őbenne.” (1Jn 4,16)







Homo homoni lupus est (?)


Kisgyermekként kevés emlékem maradt az 56-os forradalomról. A családban viszont később is szóba került a Keleti pályaudvar elé kihelyezett őrizetlen láda, amibe a forradalmároknak gyűjtöttek pénzadományt, az összeölelkezve masírozó tüntetők boldogsága, az önkéntes segítők önzetlensége… Lehet, hogy igazuk van azoknak, akik a minden emberben meglévő jót és szeretetet hirdetik?

A boldog napokat követő évekről viszont már csak elvétve osztottak meg velünk információt a szülők, nagyszülők. A 70-es évektől ezért is volt bénító számunkra a híradás a besúgók több százezres hadáról, a kivégzésekről, kitelepítésekről, a meg nem alkuvó keresztyének hátratételéről, később Recskről, Kistarcsáról, a kínzásokról, megalázásokról, a pillanatok alatt szétrabolt tulajdonokról… A 90-es évektől pedig a lélegzetelállító bizonyítékokról, amik a keresztyén testvérekről, mint beszervezett besúgókról érkeztek.

Isten a történelemben számtalanszor bizonyította a még mindig hihetetlen tényt: nem szunnyad az emberben semmi jó, azaz „Homo homini lupus est” – ember embernek farkasa! (Plautus)

Ó, mi, nyomorult emberek és kedves magyar népünk! Ki szabadít meg bennünket ebből a halálos állapotodból?

Pál apostollal együtt reménységgel valljuk: „Hála az Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus!” (Rm 7,14-25)


Dr. Mikolicz Gyula / Pécel




"Jeruzsálem, Jeruzsálem! Ki megölöd a prófétákat és megkövezed azokat, akik tehozzád küldettek, hányszor akartam egybegyűjteni a te fiaidat, miképpen a tyúk egybegyűjti kis csirkéit szárnyai alá, és te nem akartad."

Máté 23,37

HAZÁNKÉRT ma ki sír közülünk?
JÉZUS sírt Jeruzsálemért!
Sok bűn között ez is a bűnünk,
hogy szívünkig gondja nem ér,
nem fáj nagyon, hogyha nem épül,
s ha tán igen - az Ige nélkül.

ORSZÁGOK, NÉPEK ISTENE!
TE látod, hogy élünk mi - maroknyi nép - itt a Kárpát-medence közepén, "a történelem leghosszabb századában". Itt küszködünk megtörve és bizony már fogyva is, marakodva, gyanakodva, megtűrt bűnök között. Könyörülj rajtunk, ISTENÜNK, a JÉZUS KRISZTUSÉRT! Adj népünknek Evangéliumot, bűnbocsánatot, békességet - nem úgy, ahogy a világ adja -, védelmet is a Sátán erői ellen, kimenekedést is sokféle bajunkból. Tégy bennünket alkalmassá akaratod betöltésére, dicsőséged hordozására!
Ámen.



Kérjük, besorolni

Hollandiában jártunk autóval. Életünkben először. Örültünk a takaros házaknak, ápolt kerteknek. csatornáknak, gátaknak és szélmalmoknak. Minden olyan nyílegyenes, ragyogóan tiszta és színpompás – mint egy képeskönyvben. Egyszer csak az autópálya fekete aszfaltján megpillantottunk egy nagy, fehér betűkkel írt utasítást az autóvezetők számára: „Rendeződni tessék!” Igen, egészen nagy betűkkel, hogy el ne kerülje a figyelmünket, ott állt ez a felszólítás: „Rendeződni tessék!”
Nevetnünk kellett, hangosan nevetnünk. Annyira szokatlannak tűnt nekünk ez a megfogalmazás. Mégis, azonnal világos lett számunkra, hogy mit takar ez a holland kifejezés: „Rendeződni tessék!” Ezt jelentette: Figyelem! Fontos útelágazás következik! Kérjük besorolni!
Fontos útelágazások előtt nálunk is gyakran olvashatjuk a jelzőtáblákon a felírást: „Kérjük besorolni!” Az úttesten pedig nagy, fehér nyilak jelzik a lehetséges továbbhaladási irányokat. Jaj annak az autósnak, aki elmulasztja, hogy idejében „besoroljon”! Azt feltartóztathatatlanul sodorja magával a járművek áradata egy teljesen helytelen irányba.
„Kérjük besorolni!” – szól hozzád Isten Igéje. A nagy útelágazás felé tartasz ugyanis. A kegyelmi idő a végéhez közeledik. Merre akarsz menni? Balra akarsz kanyarodni, vagy jobbra? Ha nem „sorolsz be” idejében, akkor már nem lesz lehetőséged az útirány megváltoztatására. A besorolásnak jókor kell megtörténnie. Az ifjúkor éppen a legmegfelelőbb idő erre. Később már sokkal nehezebb elhagyni a helytelen utat.
A nagy útelágazás pedig közeleg. Nem tudhatod, milyen gyorsan jutsz oda. Ezért olyan fontos és sürgős a „besorolás”. Minden halogatás veszélyes. Isten Igéje félreérthetetlenül mondja: „Az idő közel” (Jelenések 1,3). Ma még hangzik feléd a felhívás: „Kérjük besorolni!” Ma még van idő bűnbánatra és megtérésre. Ma még érvényes Jézus Krisztus meghívása:

„Aki énhozzám jön, én azt semmiképpen ki nem vetem” (Jn 6,37)

 

komment

A globalisták azt szeretnék, hogy a katolikus egyház kiszolgálja az érdekeiket".A katolikus egyház volt az utolsó bástya az „Új Világrend ideológiájával" szemben, mondta.

2017. október 19. 21:27 - Andre Lowoa

Riccardo Cascioli olasz újságíró előadása a Nemzetközi Népességszabályozási konferencián hangzott el október 19-én. International Conference on Population Control,
A globalisták azt szeretnék, hogy a katolikus egyház kiszolgálja az érdekeiket címmel, az újságíró szomorú tényeket vázol fel a vatikáni politikával kapcsolatban, legalábbis arról amit a progresszív irány képvisel.

Elsőként az egyház társadalmi tanításáról húzza le a fátylat. A globalista világelképzelést a fenntartható fejlődés fogalmát elemzi, és rámutat egy nagyon súlyos bűnre ezzel kapcsolatban! A katolikus egyház társadalmi tanításának része a népesség szabályozás is!
Hogyan lehetséges ez?
"A katolikus egyház volt az utolsó bástya az „Új Világrend ideológiájával" szemben, mondta. A technokrata elit által vezetett világkormány elképzelésével szembeszállt". "Ezért a katolikus egyház össztüzet kapott, mondta Cascioli.

"Az Egyesült Nemzetek Szervezetének kiutasítását célzó kampányokkal próbálkoztak hosszú időn keresztül a tanítás megőrzése érdekében, de nem sikerült megakadályozni azt, hogy ez az ideológia az egyházon belüli egyesületek formájában felüsse a fejét!
Ezek a nézetek csak formálisan katolikusak, de valójában életellenes globalista ideológiák!"

A fenntartható fejlődés guruja Sachs.

Sachs a Harvardon végzett közgazdász professzor a Columbia Egyetemen és egyben ENSZ-tanácsadó is, aki a gazdasági fejlődés és a szegénység elleni küzdelem vezető szakértője. Kétszer szerepelt már a Time magazinban a 100 legbefolyásosabb emberek listáján! A népességkontroll fő ideológusa.
Tevékenységének középpontjában az abortuszt támogatása áll. Kidolgozta azt a nézőpontot, hogy az abortusz költséghatékonyabb és "alacsonyabb kockázatot” jelent, mint a gyermekek.

Sachs szerint a legalizált abortusz költséghatékony módja a "nemkívánatos gyermekek" felszámolásának, abban az esetben, amikor a fogamzásgátlás sikertelen. És 2011-ben azt mondta: "Nigériában a családonként legfeljebb három gyermek a megengedhető."

Sachs több alkalommal is meghívást kapott a Vatikánnal való együttműködésre, ideértve a Vatikán klímaváltozással foglalkozó konferenciáját, amin előadott, valamint előadást tartott a Pápai Akadémián is több alkalommal. A tervek szerint november elején részt vesz a következő vatikáni éghajlat-változási konferencián is.

Sachs társszerzője volt az "Éghajlatváltozás és a közös jó" című végső vatikáni környezetvédelmi nyilatkozatnak is. A Pápai Tudományos Akadémia által szervezett konferenciák állandó szereplője az ökológiára és a fenntartható fejlődésre összpontosít" - mondta Cascioli.

"Valójában" - mondta Cascioli -, Jeffrey Sachs a legfontosabb ember, aki megértette a Szentszék megközelítésében a népesség, a fejlődés és a környezet kérdésében bekövetkezett átalakulást. "

Sachs szakmai életét fenntartható fejlődésnek szentelte, és ez jelenti a szegénységre adott választ!

A fenntartható fejlődés fogalmát 1972-ben az emberi környezetről szóló stockholmi konferencián vezették be, és "A fejlesztési korlátokról tanácskoztak a Római Klub egyik jelentésében is, amely idén is megjelent, figyelmeztetve a világot a " négy halálos veszélyre, ami az emberiséget fenyegeti: a népességi robbanás, az élelmiszerhiány, az erőforrások szűkössége és az energiaválság. ”

Az 1990-es évek során terítékre került a globális környezetszennyezés és az élelmezésbiztonság is, majd az emberi jogok és a nők jogai. Az Egyesült Nemzetek Szervezete által összehívott különféle konferenciákon ezek lettek az uralkodó célok és meghatározták az elkövetkezendő 20 éves tervet. A fenntartható fejlődés a konferenciákon belül közös szál volt, és a reproduktív jogok fogalmát is bevezették.

"Érdemes megjegyezni, hogy ezek a fogalmak szélesebb körű kísérletet jelentenek az" egyetemes értékek "vagy a jobb" globális etika "előkészítéséhez," mondta Casioli ", ezeket a célokat minden vallásnak követnie kell!

A fenntartható fejlődés további problémás aspektusai az egyház nézete szerint az elmélet negatív víziója az emberről, annak rémisztő nézeteiről és a születésszabályozás előmozdításáról.

Casioli szerint az Egyház Társadalomtudományának összefoglalója 2005-ben a Pápai Igazságügyi és Béke Tanácsa - az első olyan eset, amelyben a Szentszék összefogta valamennyi társadalmi tanítását - az az alapelv, amely az egyház hiteles ítéletének megértését jelenti a fenntartható fejlődésről .

Ennek a forrásnak a megkérdezésével azt mondta: "Rájössz, hogy egy ilyen koncepció nem talál helyet az egyház tanításában." https://www.lifesitenews.com/…/population-control-promoters…

Míg XVI. Benedek pápa ellenállt ezeknek a törekvéseknek, Ferenc pápa megnyitotta az ajtót. A Laudato Sì enciklikában a fenntartható fejlődés fogalmát bevezette és ez egy igazi „fordulópont." "Azt mondhatjuk - mondja -, hogy most van egy" varázslatos pillanat ". Mert először a történelemben az egyház tanítását a világ felé kinyitotta és ezt a beszédet az ENSZ képviseli. ”

Szövegközi kép 1

https://www.lifesitenews.com/news/population-control-promoters-infiltrate-vatican-italian-journalist

komment

Bocsa József: A főparancs

2017. október 19. 10:49 - Andre Lowoa

Bocsa József atya homiliája az évközi 30. vasárnap olvasmányaihoz (A/ sorozat)

A Jézus korabeli zsidók között különféle csoportok, pártok voltak. A mai evangélium ezek közül kettőt említ: a farizeusok és a szadduceusok pártját. Jézus egyik párthoz sem csatlakozik, bár ezek megpróbálnak mindent, hogy vagy a maguk pártjára állítsák, vagy elgáncsolják. Jézus ezek felett a csoportosulások felett áll. Ő nem párt alapon gondolkodik, hanem az igazságot képviseli, hirdeti, Ő maga az Igazság. A mai evangéliumi részlet is egy ilyen pártoskodó felállásból indul, egy alattomos szándékkal feltett kérdéssel, de Jézus most is olyan választ ad, amely olyan igazság, amelyre ráépül az egész Ószövetség, és amelyre ráépül a keresztény élet is.

„Amikor a farizeusok meghallották, hogy Jézus hogyan hallgattatta el a szadduceusokat, köréje gyűltek és egyikük, egy törvénytudó alattomos szándékkal a következő kérdést tette fel neki: Melyik a legfőbb parancs a törvényben?” Jézus válasza: ,,Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel és egész értelmeddel”. Vagyis minden képességeddel „Ez az első és legfőbb parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. E két parancson nyugszik az egész törvény és a próféták” És, amint említettem: e két parancson nyugszik az egész keresztény élet is.

E két parancshoz fűzött kommentárnak tekinthetők a szentmise többi olvasmányai is. „Az idegent ne használd ki és ne nyomd el!” „Az özvegyet és árvát ne sanyargassátok!” A Kivonulások könyve érvel is amellett, hogy az ember így cselekedjen, de szankciókat is kilátásba helyez azoknak, akiknek nem elég a puszta érvelés. Az érv: emlékezzetek, „ti is idegenek voltatok Egyiptomban”. A kilátásba helyezett büntetés, ha valaki nem így cselekedne: „Ha sanyargatjátok őket, s ők hozzám kiáltanak, meghallom panaszukat, és fellobban haragom. Kard által veszítelek el benneteket, hogy asszonyaitok özvegyek, gyermekeitek árvák legyenek” És az uzsoráról szóló rész után: „ha hozzám kiált az igazságtalanul sanyargatott: én meghallgatom”.

A zsoltár tovább bátorítja a szegényt és az elnyomottat, hogy kiáltson bizalommal Istenhez, mert ő a szeretet Istene: „Istenem, segítőm, akiben remélek, oltalmazóm, pártfogóm és üdvöm ereje. Az Úrhoz kiáltok, aki dicséretre méltó, és megszabadulok ellenségeimtől”. A válaszos zsoltár egyben válasz Isten irántunk való szeretetére. Erről ugyan nincs direkt módon szó a mai olvasmányokban, csak a mi iránta és embertársunk iránti szeretetünkről. Az Isten iránti és a felebarát iránti szeretetünket megelőzi Isten irántunk való szeretete. Ez az igazi alap, amire válaszként ráépül a mi szeretetünk. „Szeretlek, Uram, Istenem,  én erősségem. Menedékem és sziklaváram, szabadítóm te vagy, Uram”.

Az alleluja vers azt fogalmazza meg, hogy a mi Isten iránti szeretetünk megnyilatkozása az, ha megtartjuk a törvényeit, vagyis teljesítjük az Ő akaratát, úgy élünk, ahogyan Ő szeretné. „Aki szeret engem, megfogadja szavamat”.  Ehhez hozzá fűz még valamit Jézus. Bár Isten kezdettől fogva szeret minket, Ő az, aki előbb szeret, de az irántunk  való szeretete növkedhet is. „Aki szeret engem, megfogadja szavamat, Atyám is szeretni fogja, és hozzá költözünk”. Vagyis megtapasztalja az Istent viszont szerető ember, az Ővele való egyre mélyebb közösséget, Isten benne lakozását.

Isten akaratának a teljesítéséhez, vagyis az istenszeretethez hozzá tartozik az is, hogy az ember odafigyel az egész hitrendszerre, a Hiszekegyre, az egyház törvényeire, amelyek kifejtik, magyarázzák ezt a hitet. A szentleckében Pál apostol emlékezteti tesszalonikai híveit arra, hogy mit is jelentett számukra Isten akaratának a teljesítése megtérésük kezdetén: azt, hogy elfordultak a bálványoktól, a hamis istenektől, amiket addig imádtak. És itt nemcsak az idegen istenek kultuszára kell gondolnunk, hanem az ember saját kívánságainak a bálványozására is. A saját vágyaink bálványozása, és az élet mindennapi sodra könnyen elfeledtetheti velünk, hogy ez a földi élet csak egy rövid, átmeneti időszak, az igazi élet majd a halál után kezdődik. „Várjátok a mennyből Fiát, Jézust, akit a halálból feltámasztott, s aki megment minket az eljövendő haragtól”.

Ez a részlet már utalás az egyházi év végére és az egyéni élet végre, és az emberi történelem végére, a „dies irae”-re, „ama végső harag napjára”, amikor Isten igazságossága is megnyilvánul, nem csak irgalma, amikor megítél mindenkit személyesen, és megítéli az egész világot.

http://engesztelok.hu/irasok-tanulmanyok/1268-a-foparancs

komment

2017. október 19. KÉSZÍTS NEKEM SZÍVEDBEN MENNYORSZÁGOT!

2017. október 19. 08:00 - Andre Lowoa

1988. február 3.

Vassula, tudod-e mennyivel jobban szeretlek, amikor így közeledsz hozzám? Nyomorúságodban jössz, térden állva. Kiöntöd elõttem szívedet. Könnyeid gyermekem, szeretõ könnyeid, amint utánam vágyakozol, gyógyító balzsamot öntenek Sebeimre. Ó leányom, mirhám, maradékom, mennyire szeretlek! A te sóhajod, menyasszonyom, úgy hangzik, mint millió felém szálló, szeretõ szó. Virágom, akit kezem szentelt meg, ne keseredj el! Ábelt ezúttal nem fogják eltiporni… Ábel élni fog. Igen! Készíts nekem szívedben mennyországot, fáradt vagyok, és pihenésre van szükségem. Árassz el illatoddal virágom, gyógyíts meg szereteteddel, kicsim, szépségbe öltöztetlek. Megbocsátom bûneidet, és levetheted régi ruháidat. Széppé teszlek leányom, teljesen megújítalak. Vassula, szeretlek, kegyelmem veled van. Fogd meg a kezem, vezetlek.

Szûz Mária:
O Vassula, min amfivalis, Se zitao, tha zissis mono yia to Christo, to Potiri Tou ine ksekhilo me tis amarties tou cosmou, afto ine to telefteo Tou Minima, ean to arnithoun thafisso to Kheri Tou na pessi apano tous, then tha boresso alo na to kratisso ekhi varíni. Avrio Vassula tha kano to thavma Mou, i ora plissiazi. 1

Isten országa közöttetek van. Gondoljatok az idõk végére, gondoljatok arra, miképpen fogyja ez az üzenet az Õ Testét meggyógyítani és egyesíteni . Gondoljatok arra, hogyan fog Jézus mentõ terve millió lelket megmenteni. A “Béke és szeretet” üzenete visszahozza gyermekeinket a Szeretethez. Jézus megtéríti õket, mihelyt megízlelik Kenyerét, amely a szeretet gyümölcse. A szeretet újít meg, a szeretet és az irgalom szabadít ki benneteket a Sátán gonosz hálójából. Jöjj kedves, tedd meg Isten akaratát! Mindig közeledben vagyok. Azért áldottalak meg, hogy emlékezz meg rólam.

Megtennéd ezt nekem? Fogadd békémet! 3

 


1 Ó Vassula, ne kételkedj! Én hívlak téged. Egyedül Krisztusért fogsz élni. Kelyhe túlcsordul a világ bûneitõl. Ez az üzenet utolsó figyelmeztetése. Ha visszautasítják, hagyom, hogy keze rájuk essen. Már nem tudom tovább megtartani - súlyossá vált. Vassula, nemsokára megteszem csodámat, közeledik az idõ. - görögül
3Ugyanezen az estén talán meg is ölt volna a Sátán, ha módjában állt volna engem testileg bántalmazni. Újból meggyötörte lelkemet, és éreztette velem gyûlöletét.

 

komment

Tökélyre jutott káosz

2017. október 18. 13:41 - Andre Lowoa

Az elmúlt hét sajtóbeszámolói az egykor katolikus világról újfent minden elképzelést felülmúló káoszról tudósítanak. Az első a képen látható förtelemről tudósít: Az 56 éves Derio Olivero, aki eddig az olasz Fossano „püspöki helynöke” volt, és tegnapelőtt [azaz 2017. október 16.] óta Pinerolo „megyéspüspöke”, kopott farmernadrágban és pulóverben térdel az ugyancsak kopott, inkább hajléktalannak, mint az Isten házába igyekvő embereknek kinéző „hívei” előtt. Az nem elégséges számára, hogy egy héttel korábban Nosiglia, torinói „érsek” már „püspökké” szentelte, „híveit” is felszólította, hogy kézrátételükkel ők is „szenteljék” fel.
És mindehhez a Famiglia Christiana weboldal, ami közel áll Oliverohoz, és ahol az itt látható képeken kívül még több megtekintésre érdemes fotó található, ujjong: Végre egy tényleg Bergoglio szívének való püspök! – A népakarat és -uralom kinyilvánításának gyöngyszeme; minden hatalom alulról, a néptől származik, tanította a francia forradalom és Marx, és most Bergoglio!

Maga Bergoglio ezen a héten a „World Food Day” alkalmából tiszteletét tette az ENSZ Rómában székelő világélelmezési szervezeténél (FAO-nál). Üdvözlő beszéde mellett, ami a zöldek pártkongresszusán a világon mindenütt nagy tetszést aratott volna, még egy másik ajándékot is vitt magával: egy az olasz egyházművészet 19. századi, nem mindig egészen stílusos hagyományában faragott márvány szobrot, mely egy panaszkodó angyalt ábrázol azon szíriai gyermek holtteste mellett, aki [állítólag] 2015-ben fulladt vízbe a török partoknál, és akinek fotóját a jóemberek a „szívesen-látunk-kultúra” propagandájának ikonjává tették. Az új egyháznak már nem csak új ünnepei, de új szentjei is vannak szobrokkal együtt. – Giccs a legfinomabb kiállításban!

Az Atlanti óceán másik oldalán egy sátánista szervezet egy hitvalló keresztényként ismert cukrásznak [akit korábban azért pereltek be, mert megtagadta egy homokos pár „esküvői” tortájának az elkészítését], aki születésnapi, esküvői és hasonló ünnepi tortákat készít, egészen különleges megbízást adott: Lucifer ünnepére tortát rendeltek, mely többek között fejére fordított keresztet és a Sátán bakfejét kell ábrázolnia. A sátáni banda a rendelésben leszögezte, hogy a torta vallási célra, és ezért törvényileg előjogokkal felruházott alkalomra készül, ami nem éppen diszkrét utalás arra, hogy a cukrász a rendelés visszautasításával anti-diszkriminációs perrel számolhat, ami a jelenlegi törvény szerint egész polgári egzisztenciájába és – amennyiben van – egész vagyonába kerülhet. A sátánisták – o mily véletlen, akciójukkal a homokosokat akarják erősíteni, ezért választották ki különös szadizmussal ezt a cukrászt. – A liberális jogállam toleranciájának legdelikátabb formája! LifeSiteNews.

Németországban, ahol irritáló módon még mindig élnek emberek, „akik már régebben itt laknak”, a zsinati szekta tisztségviselői nem bírják tovább nézni az emberek általános elárvulását: Az Essen-i egyházmegye az istentiszteletek minőségének biztosítására kidolgozott egy kérdőívet, melyet a hívek szíves használatára feltesznek az internetre. Az íven a „rendezvényen” résztvevők többek között ilyen kérdésekre válaszolhatnak: vajon „jól tudtam-e az imákat a "pappal" együtt imádkozni”; az istentisztelet tartalma jól passzolt-e „az életemhez és a hitemhez”; az ünnep „megvigasztalt-e vagy bátorságot adott”; a prédikáció, a nyelv, a zene „passzol-e az életemhez”?
Nicole Stockhoff, aki mint liturgia-referens az egyházmegye projektcsoportjának vezetője, és aki hónapokon át tartó fáradságos munkával dolgozta ki a kérdőívet, láthatóan „megértette”, hogy „mi adja a vasárnaponkénti összejövetelek lényegét a közösségi központban”. – A liturgiareform legcsodásabb gyümölcseinek egyike!

Amivel el is jutottunk az „új ádventhez”, a zsinat „új tavaszához”. Csaknem 900 éves fennállás [a wikipédia szerint maga Szent Bernát alapította a kolostort] után felszámolják a németországi Himmerod-i cisztercita kolostort: „A nehéz gazdasági helyzet, de még inkább a szerzetesek alacsony száma, adták a döntő lökést ehhez a nehéz lépéshez”, nyilatkozta Johannes apát. Hat évvel ezelőtt még tíz, jelenleg azonban már csak hat szerzetes tartozik a konventhez. A megmaradt szerzetesek maguk választhatják ki, hogy melyik kolostorba akarnak átköltözni. – Zsinati újevangelizáció a leghatásosabb formában!
[Legújabb hír: Spanyolországban havonta legalább egy kolostort zárnak be szerzetes-hiány miatt, Olaszországban úgyszintén, a többi nyugat-európai országban hasonló a helyzet.]

 


[Ezeket a borzalmakat kizárólag azért fordítottam le, hogy megmutassam, merre tart az a „vonat”, amin nem csak az új-egyházhoz szívvel-lélekkel tartozó, de a mai – magyarországi is – „tradicionalisták”, „konzervatívok” és a harcos „katolikus” blogok szerkesztői és olvasói ülnek. Mert akár tetszik nekik, akár nem, ameddig Bergogliot és csapatát Krisztus Egyháza fejének és klérusának ismerik el, addig ők is ezen a vonaton ülnek. És ezáltal ugyanabba az irányba tartanak, mint a vonat irányítói, hiszen a vonatot azok vezetik, így az arra megy, amerre ők akarják, és nem arra, amerre a zsinati szektához vonakodva bár, de mégiscsak törvényesen tartozók kívánnák és remélik. Ha ők ezt nem is hajlandók tudomásul venni, a zsinat utáni évtizedek a napnál világosabban megmutatták, hogy a teljes rombolás, majd a tökéletes káosz, az aposztázia idővel a zsinati egyház minden, még a legeldugottabb sarkába is eljut, hiszen kitalálóiknak ez a célja, és mert a zsinati egyház klérusának tagjait a vezetők választják ki, tehát csak idő kérdése, hogy mindenütt az ő emberük legyen a főnök! Akik még mindig azzal áltatják magukat, hogy „nálunk ez nincs így”, „nálunk minden rendben van”, „az én hitemet nem érintik ezek a dolgok”, azok vagy csalják magukat, vagy már nem is csak csalnak, hanem kifejezetten hazudnak maguknak. Hogy mekkora a vallási káosz az ú. n. tradíció házatáján, az az ú. n. katolikus blogokon tökéletesen megmutatkozik: megfér ott minden békésen egymás mellett: Bergoglio és társai prédikációi, NOM, Bugnini 1962-es liturgiája, a korábbi rítus, a szedeprivácionizmus, az új és a régi lefebvristák, Bergoglio gyalázása, közben Bergoglio „szentatyá”-zása, a zsinat szidalmazása, közben Ratzinger (a zsinati tanítások egyik fontos kidolgozójának, a legnyíltabb eretneknek) ünneplése stb. stb. Meggyőződésem, hogy Urunknak, Megváltónknak e tábor magatartása, hamissága, gyávasága, megalkuvása sokkal jobban fáj, mint a velejéig romlottak, a már elveszettek árulása.]

(forrás: www.summorum-pontificum.de – 2017. október 18.)http://www.katolikus-honlap.hu/1701/sum-hirek.htm

komment

Imádkozzunk Benedek Pápáért

2017. október 17. 10:06 - Andre Lowoa

Ő Eminenciája Gánswein Georg Érsek , Prefektusa a Pápa Őfelsége “háztartásának “és személyes titkára a Nyugalmazott XVI Benedek Pápának, kéri a világot , hogy imádkozzanak a Szentatyáért . Ő Eminenciája kijelentette , hogy a Nyugalmazott XVI Benedek “ olyan mint egy gyertya amelyik lassan békésen halványul. Ő csendesen , Istennel , magával és a világgal megbékélve van . Nem tud járni segítség nélkül és már nem tud Szentmisét mondani .” (https://777blog.hu/2017/10/18/nem-igaz-hogy-haldoklik-xvi-benedek/
Nem igaz, hogy haldoklik XVI. Benedek)
Ajánljuk imáinkat a Szentatyáért ahogy folytatja a földi útját , az élet útján Krisztussal akit Ő nagyon szeret és akit Ő szolgált annyi szeretettel és vágyik a vele szemtől szemben találkozásra és változatlanul szolgál. 
Minden magasztalás és dicsőség a Tiéd mindenható és örök Isten. Te teremtetted a Földet és mindent ami benne van és ezt a mi gondunkra bíztad úgy, hogy az emberi kéz munkája által mi is részesei lehessünk a Te teremtő erődnek ás építsük az emberi társadalmat . Tekints kegyesen és áldással , Benedekre, a mi Szentatyánkra aki vezette a mi Egyházunkat és aki most lelassulóban van. Add meg neki az örömét és tudatát mindannak amit Ő elért és add meg neki az elégtételt, megnyugvást és kiteljesedést minden munkájáért , mint ahogy Te is a hetedik napon , amikor megpihentél és láttad , hogy mindaz amit tettél jó volt.Adj neki békét és segítsd Őt át ezen az átmeneti időszakon. Erősítsd (nyugtasd meg) meg Őt a mi szeretetünkről és köszönetünkről a sok évért amikor Ő volt a Te nyájadnak a Pásztora.Vigyázz a Te hűséges szolgádra és a Te Szent Anyaszentegyházadra az elkövetkezendő napokban ahogy keressük a Szentlelked vezetését . Magasztalunk Téged , Szeretet Istene, a mi Urunk Jézus Krisztus által . Ámen.



IMÁK XVI. BENEDEK PÁPÁÉRT A KERESZTES  IMAHADJÁRAT IMÁIBÓL.

 

Keresztes Imahadjárat 23. imája: Ima Benedek pápa biztonságáért.

Ó, Örök Atyám, szeretett Fiad, Jézus Krisztus nevében – és azokért a szenvedésekért, amelyeket azért szenvedett el, hogy megmentse a bűntől a világot – most arra kérlek, hogy védd meg Szent Helytartódat, Benedek Pápát, a Katolikus Egyház Vezetőjét, hogy ő is segítsen megvédeni gyermekeidet és Felszentelt Szolgáidat a Sátán ostorcsapásaitól és bukott angyalainak uralmától, akik a Földön körbejárva, lelkeket lopnak.

Ó, Atyám, védelmezd Pápádat, hogy gyermekeidet az Igaz Ösvényen vezesse, Földi Új Paradicsomod felé.

Ámen.

 

Keresztes Imahadjárat 38. imája: Ima Benedek Pápáért és a szent papokért.

 

Ó, Üdvösségnek áldott Anyja, kérlek, hogy ezekben a nehéz időkben imádkozz a Katolikus Egyházért és szeretett Pápánkért, XVI. Benedek Pápáért, hogy enyhüljenek szenvedései.

Kérünk Téged, Üdvösség Anyja, hogy Szent Palástoddal borítsd be Isten szent szolgáit, hogy megkapják mindazokat a kegyelmeket, amelyek erőssé, hűségessé és bátrakká teszik őket a megpróbáltatások közepette, amelyekkel majd szembesülniük kell. Imádkozz azért is, hogy ők a Katolikus Egyház tanításainak megfelelően törődjenek nyájaikkal.

Ó, Istennek Szent Anyja, add meg nekünk, földi Egyházad maradékának a vezetés ajándékát, hogy segíthessünk Fiad Királysága felé vezetni a lelkeket.

Kérünk Téged, ó, Üdvösség Anyja, hogy tartsd távol a csalót Fiad követőitől, akik lelkük védelmére törekednek, hogy alkalmasak legyenek belépni az Új földi Paradicsom kapuján.

Ámen



Keresztes Imahadjárat 100. imája: A Kereszténység túléléséért.

 

Ó, drága Jézus, azon képességért könyörgünk Hozzád, hogy túléljük a megpróbáltatásokat, amelyekkel most szembe kell néznünk, mivelhogy az utolsó Igaz Pápa már befejezte Irántad való Küldetését.

Segíts nekünk, hogy ellenálljunk a szörnyű visszaéléseknek, amelyekkel szembe kell most néznünk annak az Egyháznak az összeomlása miatt, amelyet mi valamikor megismertünk.

Ne engedd meg soha, hogy eltérjünk Isteni Szavad Igazságától. Segíts nekünk, hogy csendben maradjunk, amikor a támadások a vállunkra nehezednek, arra csábítva minket, hogy hátat fordítsunk Neked és a Szentségeknek, amelyeket Te adtál a világnak.

Borítsd be Hadseregedet egy pajzshoz hasonló erőteljes Szeretettel, amelyre szükségünk van, hogy megvédjen minket a hamis prófétától és az Antikrisztustól.

Segítsd földi Egyházadat, hogy elterjedjen és gyarapodjon; hogy ragaszkodjon az Igazság betartásához, és hogy segítse testvéreinket az Igazság Ösvényén vezetni, hogy megfelelően felkészítsen minket Második Eljöveteledre.

Ámen.

 

komment

Már megint Dan Brown

2017. október 15. 17:48 - Andre Lowoa

dan-brown

Pár héttel ezelőtt került szóba egy ókori régészeti lelet felbukkanása, ami újabb bizonyítékot szolgáltatott a Biblia amúgy is erős történelmi hitelességéhez. Ezúttal a másik oldalon a sor. Persze nem olyan értelemben, hogy a Biblia hitelességét gyengítő lelet került volna elő. Csupán arról van szó, hogy az Isten nemlétét bizonyítani kívánó egyik kritikus rukkolt elő egy újabb húzással, amihez nem meglepő módon nem társul bizonyíték.

Dan Brown legújabb regényéről van szó. Azok kedvéért, akik esetleg nem hallottak még róla, bár Hollywoodnak és a médiának köszönhetően bizonyára kevesen vannak, annyit érdemes tudni munkásságáról, hogy szívesen nyúl olyan témákhoz, amiknek hol kimondott, hol burkolt célja az istenhit gyengítése. Ebben a kategóriában talán a Da Vinci kód a legismertebb. A minden idők legnagyobb példányszámban eladott regényének szerzője egyebek mellett azt sugallja könyvében, hogy Mária Magdaléna Jézus felesége volt, amit persze a gonosz egyházi erők a gnosztikus evangéliumok elhallgatásával vagy megsemmisítésével próbáltak leplezni. Bár a regény állításai a témát ismerők számára nevetségesek, sajnos sokan kizárólag ebből a műből vagy az abból készült filmből szerezték ismereteiket a kérdésről, és ezzel le is zárták a tudakozódást egy olyan forrással kapcsolatban, ami „örök életre buzgó víznek forrásává”János 4:14 válhatna bennük.Angolul értőknek ajánlott olvasmány a témában A Da Vinci kód feltörése című könyv Darrell L. Bock Ph.D tollából

Brown legújabb regénye nem egészen két hete került a boltokba, és azonnal a bestseller listák élére ugrott.

Egyesekben felmerülhet a kérdés, hogy mi értelme egyáltalán írni erről, főleg, hogy egy regényről van szó, aminek a célja elvileg a szórakoztatás lenne, nem pedig az olvasó ismereteinek elmélyítése. Csakhogy Dan Brownnak mindig sikerül elérnie, hogy az olvasók a műfajtól függetlenül hiteles történelmi vagy tudományos forrásként kezeljék műveit, például azért, mert a történet főszereplője „véletlenül” éppen az adott téma szakértője vagy azért, mert nyilatkozataiban rendre kihangsúlyozza, hogy saját kutatásai alátámasztják, amit ő regény formájában az olvasók elé tár. Lehet, hogy Brown bírálóinak is inkább regényt kellene írni tudományos igényességgel összeállított tanulmányok helyett? Egyszer érdemes lenne kipróbálni.

Az Origin, magyarul ’eredet’ című új regény ezúttal nem közvetlenül Jézust támadja, hanem a vallás és a tudomány között fennálló vélt konfliktust próbálja bemutatni. A Frankfurti könyvvásáron szervezett bemutatón Brown elmondta, hogy legújabb művét az a kérdés inspirálta, hogy „Vajon Isten képes lesz-e a túlélni a tudományt?”

„Vajon vagyunk annyira naivak, hogy elhiggyük, a ma istenei túlélhetik ezt a kort és száz év múlva is itt lesznek?”

Brown azt gondolja, hogy az emberiségnek idővel már nem lesz szüksége Istenre és a hit helyett a technológia, azon belül is a mesterséges intelligencia hozza majd létre azt a kollektív tudatot, ami kielégítheti az ember igényeit egy isteni lény után.

„Lelki tapasztalatainkat egyre inkább az egymással való kapcsolatainkban fogjuk megtalálni.”

Brown ezzel nem sok újat mondott, hiszen az istenné válás nagyon is emberi kísérlete történelmünk első lépése volt, aminek következményeit most is viseljük. Dan Brown nagyjából 200 millió könyvet adott el eddig. Vajon 200 millió olvasójának tudatát összeadva milyen istenpótlót kapnánk?

A legnagyobb probléma Brown logikájával, hogy összekeveri az igazságot az igazság megtalálásának módszerével. Attól ugyanis, hogy valaki hibás módszert alkalmaz, még rátalálhat az igazságra. Más szóval, az igazságot nem befolyásolja, hogy ki hogyan vagy miért talál rá. Ha valaki babonából hisz, vagy mankónak használja Istent, az semmilyen hatással nincs Isten létére. Ez olyan, mintha azt mondanám, hogy az általános iskolai matektanárom egy babonás, paranoiás vénasszony volt, ezért a geometriai ismereteim hibásak. A kettőnek nincs, vagy nem feltétlenül van köze egymáshoz. Attól tehát, hogy valaki megkérdőjelezhető indíttatásból hisz Istenben, Isten léte nem kérdőjeleződik meg.

Istent persze sokan sokféleképpen próbálták már eltemetni. A próbálkozók kétféle eredményt értek el eddig. Volt, aki a sírgödör ásása közben életet talált, és a temetésből születés lett. Mások pedig egy igazi sírgödör mélyén várják, hogy az eltemetni kívánt Isten elérkezettnek lássa az ítéletet. Vajon a még mindig versenyben lévő próbálkozók más eredményre számítanak?

Én mindenesetre továbbra is fenntartom, hogy Dan Brown sem lesz képes igazi akadályt gördíteni a keresők elé. Erre tökéletes példa G.K. Chesterton, aki fiatal korában kizárólag agnosztikus és ateista szerzők műveit volt hajlandó olvasni, akik sikeresen ültették el benne a hit magját azáltal, hogy kétségeket támasztottak benne a kétkedés irántG.K. Chesterton: Igazságot! 65. oldal . Mindent összevetve azt gondolom, hogy Dan Brown kérdéseit nem lesz nehéz megválaszolni.

http://idokjelei.hu/2017/10/mar-megint-dan-brown/

komment

Bocsa József: A menyegzős ruha

2017. október 15. 12:40 - Andre Lowoa

Bocsa József piarista atya homiliája az évközi 28. vasárnapon - A sorozat

A most hallott Alleluja vers kibontása a mai evangélium és a mai olvasmány: „Urunk, Jézus Krisztus Atyja, világosítsa meg lelkünket, hogy megértsük, mily reménységre hívott meg minket”. Ef 1,17-18

Isten országát egy menyegzőhöz, menyegzői lakomához hasonlítja mind az evangélium, mind pedig Izajás próféta szövege.

„Abban az időben: Jézus ismét példabeszédekben szólt a főpapokhoz és a nép véneihez: A mennyek országa olyan, mint amikor egy király menyegzőt rendezett a fiának. Elküldte szolgáit, hogy szóljanak a meghívottaknak, jöjjenek a menyegzőre”. Ők azonban nem akartak jönni. Erre más szolgákat küldött még nyomatékosabb meghívóval: „Mondjátok meg a meghívottaknak: Íme, a lakomát elkészítettem. Ökreim és hizlalt állataim leöltem. Minden készen áll, jöjjetek a menyegzőre!”

Hogy reagáltak az ismételt meghívásra? „azok mindezzel mit sem törődve szétszéledtek: az egyik a földjére ment, a másik az üzlete után nézett”. Sőt még egyebekre is vetemedtek: „A többiek pedig a szolgáknak estek: összeverték, sőt meg is ölték őket”.

Kik ezek, akikkel így bántak? Tekintsünk ki egy kicsit a példabeszédből! Isten követei, a próféták, a szentemberek, akik az Ő üzeneteit közvetítették, és közvetítik minden időben.

Hogy reagált erre a király? „Nagy haragra lobbant, elküldte seregeit, és felkoncoltatta a gyilkosokat, városukat pedig felégette”.

Csak egy zárójeles megjegyzés. Harag Istenben? Erről manapság nem illik beszélni, nem illik a róla sugallt képbe. De csak meg kell nézni a Szentírást. Többször van benne szó Isten haragjáról, mint az ember haragjáról. De ezt jól kell érteni. Most nem ez a témánk. „Érted haragszom, nem ellened” – talán ez a közmondás az egyik kulcsa az Istenben való harag értelmezésének.

„Azután így szólt a szolgákhoz: „A menyegző kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók. Menjetek hát ki az útkereszteződésekre, és akit csak találtok, hívjátok el a menyegzőre!”

A szolgák engedelmeskedtek, az a dolguk: „A szolgák kimentek az utakra és összeszedtek mindenkit, akit csak találtak, gonoszokat és jókat egyaránt. A lakodalmas ház megtelt vendégekkel.

Ahhoz, hogy részt vegyen valaki a lakomán, azért annak volt egy feltétele, hogy vegye magára a menyegzős ruhát. Mi ez a menyegzős ruha? Vehetnénk köznapi értelemben is: Ha az ember elmegy egy lakodalomba, hangversenyre, operába, bálba, keresztelőre, temetésre  -  megfelelően felöltözik, kiöltözik. Ezek polgári események, és minden résztvevő összeszedi magát, mások egész ruhakölteményeket vesznek magukra. Nem nagyon merészkedik ilyenekre senki hétköznapi ruhában. Adódik itt a kérdés, hogy ha misére megy az ember, akkor megengedett a teljesen hétköznapi ruházat? Vagy nyáron hölgyeknek a kihívó, esetleg egyenesen hiányos ruházat? Érdemes itt egy kis lelkiismeret-vizsgálatot tartani. Megkérdezni: mi is a szentmise, kihez is megyek látogatóba, hozzá milyen öltözet illik?

A külső öltözék is megfontolandó. De itt ebben a példabeszédben nem erről van szó, hanem a megszentelő kegyelem menyegzős ruhájáról. Arról, hogy bűnbánattal, tiszta lélekkel járul-e az ember a szent lakomához, járul-e szentáldozáshoz.

A méltó szentáldozás bizony ma is nagyon aktuális probléma. Ennek nemcsak külső formája van, az hogy hogyan járulok szentáldozáshoz: tisztelettel, áhítattal, netalán letérdelve, vagy pedig ezzel a hozzáállással: Ide vele, az nekem jár. Most voltam a nagy magyar közös fatimai ünnepen, ahol 13 püspök, 130 pap koncelebrált, és 8000 hívő volt jele. Az áldoztatás előtt kihirdették: Most nem lesz kézbe áldoztatás, csak szájba, nyelvre való áldoztatás.

A külső kifejezi a belsőt is, egyik sem mellékes. De nyilván fontosabb a belső lelkület, hozzáállás, a lélek tisztasága. A megfelelő belső lelkületnek az alapja egy megkülönböztetés, amit Pál apostol így fejez ki: „Aki méltatlanul eszi a kenyeret vagy issza az Úr kelyhét, az az Úr Teste és Vére ellen vét. Tehát vizsgálja meg magát mindenki, s csak úgy egyék a kenyérből és igyék a kehelyből, mert aki csak eszik és iszik anélkül, hogy megkülönböztetné az (Úr) Testét, saját ítéletét eszi és issza” (1Kor 11, 27-29).

Mit jelent ez a megkülönböztetés? Nem mindegy, hogy Jézus testét és vérét veszem magamhoz, vagy egyszerűen csak kenyeret eszem és bort iszom, vagy egyéb táplálékot veszek magamhoz. Az a látszólagos kenyér és bor már nem kenyér és bor, hanem Jézus teste és vére

A szenthez csak szentül szabad közeledni, vagyis tisztára mosva lelkünket a bűnbánatban, a bűnbánat szentségében. Ahhoz pedig az is kell, hogy komolyan bánja az ember a bűnét, akarjon elszakadni tőle, forduljon szembe a gonosszal, amely minden bűn mögött ott rejtőzködik, vagyis vegye komolyan a sátánnak való ellenemondást, amit a keresztségben vállalt.

Ha az ember állapotszerűen bűnben él, akkor jobb, ha inkább nem járul szentáldozáshoz, hanem kivárja, amikor már kész szabadulni a rabságból, kész változtatni életállapotán, vagy már elhagyta az a bűn, ami addig rabságban tartotta. Egyik leggyakoribb állapotszerű bűnben élés, amikor két ember házasság nélkül együtt él, vagy házassági kötelékben szeretőt tart, magyarul rendszeres házasságtörést követ el, vagy meglévő érvényes házasságát figyelembe nem véve él mással házasság-jellegű kapcsolatban. És sajnos ehhez, az ilyen jellegű bűnben való élés melletti szentáldozáshoz és szentségekhez járuláshoz biztatást kapnak ma egyháziaktól is – az egyház eddigi következetes iránymutatását megszegve ebben a kérdésben.

De a felelősséget nem lehet másra hárítani. „Aki méltatlanul eszi a kenyeret vagy issza az Úr kelyhét, az Úr Teste és Vére ellen vét. Másutt így fogalmaz Pál apostol: a saját ítéletét eszi és issza. Az Úr a mai evangéliumban pedig még ennél is keményebben fogalmaz: „Kezét-lábát kötözzétek meg, és dobjátok ki a külső sötétségre! Ott sírás lesz és fogcsikorgatás!”

A szentségek, főleg az Eucharisztia nemcsak a jelenben táplálják testünket és lelkünket, hanem előre mutató jelentésük is van. A szentmise, az eucharisztikus lakoma elővételezi már azt a nagy lakomát is, amiről a most olvasott Izajás szövegben van szó, amely nyilvánvalóan már nem az élet mostani kereteire utal, hanem egy új világra. „Az Úr bőséges lakomát rendez, és letörli a könnyet minden arcról… Örökre megsemmisíti a halált… Istenünk, az Úr letörli a könnyet minden arcról, lemossa népéről a gyalázatot, lemossa az egész földön”. Mindez nem biztos, hogy csak a mennyországot jelenti, jelenthet még ezen a földön való új korszakot is, a paradicsomi állapotok valami-féle visszaállítását. De már ebben sem lesz halál, fájdalom – és szentségekkel való visszaélés sem. Ebbe az új világba, vagy a mennyországba azonban nem juthatnak be, akik nem fogadják el a lakomára szóló meghívást, vagy akik csak egy jót akarnak enni és inni, jól akarják érezni magukat, de nem öltik magukra a menyegzős ruhát, nem térnek meg, nem akarnak szakítani bűneikkel.

Isten hív, újra meg újra, türelmes is, irgalmas is. Most még rajtunk áll a döntés. De eljön az idő – kinek néhány, kinek még húsz-harminc, ötven év után, de eljön, amikor már csak az ítélet következik.

Aki viszont már most is helyes viszonyban él az Úrral, helyesen táplálkozik az Ő Igéjével, az ő Testével és Vérével, az már ebben a világban is békét és rejtettséget élvez, holott még sok veszély veszi körül. Vonatkoznak rá a mai szentmise zsoltárának a szavai.

  • Otthonom lesz az Isten háza * mindörökké szünet nélkül.
  • Az Úr nékem pásztorom: * ínséget nem kell látnom.
  • Zöldellő mezőkön terelget engem, * csendes vizekhez vezet és lelkemet felüdíti.
  • Az igazság ösvényén vezet engem, * ahogyan ő megígérte.
  • A halál sötét völgyében sem félek, mert ott vagy vélem, * biztonságot ad vessződ és pásztorbotod.
  • Számomra asztalt terítettél, * hogy üldözőimet szégyen érje.
  • Fejemet megkented olajoddal, * serlegemet csordultig megtöltötted.
  • Jóságod és irgalmad nyomon követ * életemnek minden napján.

Az ilyen embernek otthona az Isten háza - már most is, és mindörökké szünet nélkül.

http://engesztelok.hu/irasok-tanulmanyok/1260-a-menyegzos-ruha

komment

2017. október 15. HIÁBA ÖMLÖTT VOLNA VÉREM? Ó HITETLEN NEMZEDÉK!

2017. október 15. 06:35 - Andre Lowoa

HIÁBA ÖMLÖTT VOLNA VÉREM? Ó HITETLEN NEMZEDÉK!

 

1988. március 17.

Vassula, úgy figyelj most is hangomra, mint hívásom kezdetén. Már jóval elõtted is sokakat meghívtam szolgálatomra, igen, azok voltak az erényes napok, amikor szívesen fogadták az áldást. Szegény lelkeket hívtam meg, és õk sohasem kételkedtek abban, hogy én, az õ Istenük és áltójuk hívom õket. Környezetük sem kételkedett úgy, ahogy ma. Vassula, a te korszakod halott. Pusztaságot hoztak létre, és azáltal terjesztik ki ezt a pusztaságot, hogy elítélik mai mûveimet. Véremet ontva öntöztem meg szíveteket, hogy világosságomban éljetek. Ó teremtés, hiába ömlött volna Vérem? Ez a kor azt mondja: “Ne figyeljetek oda, fogjátok be fületeket, mert biztosan az ördög hangja az, amit hallotok.”

Akiket pedig látomásokkal áldottam meg, azokat ma kigúnyolják és elveszik bátorságukat enyéim, akik házamban laknak. Elszántak, és mindig készen állnak arra, hogy elítéljenek engem. Mert akaratuk ellenére is elítélnek az emberek elõtt, amikor tagadják adományaimat. Ha enyéim szívesen fogadnák áldásaimat, így szólnának azokhoz, akik beszámolnak nekik felhívásomról: “Nyisd ki füledet, fiam, mert valóban lehetséges, hogy Isten szól hozzád.” Olvastasd el újból teremtésemmel Sámuel meghívását! 1 Azok voltak az erények napjai, amikor szívesen fogadták az áldásokat. Teremtés, bárcsak azt mondhatnám ma rólad, hogy “Kevés hitû korszak”, de csak azt mondhatom, hogy “Ó teljesen hitetlen korszak!”

Leányom, fáradt vagyok, hadd pihenjek meg szívedben, gyermekem!

Ó jöjj Uram!

Mi ketten?

Igen Uram. 2

Írd!

Igen Uram.
Isten szomorú, mert sokan vannak, akik Isten elé helyezik az ördögöt. Avilai Szent Teréz mondja: “Nem értem ezeket a félelmeket! Azt mondjuk: Ó, az ördög, az ördög, - pedig azt is mondhatnánk: Istenem, Istenem! és ezzel remegésre késztetnénk az ördögöt. “Ma nagyon sokszor fordul elõ, hogy az ördögöt helyezzük az elsõ helyre. - Vannak olyanok is, akik gúnyolódnak, és azt mondják: “Menj csak drágám és vizsgáltasd meg magadat, ma már jó orvosok vannak.” - Mások parapszichológiai tudásukkal kérkednek, mert szerintük Isten hívása “elavult” dolog. - Isten szemében azonban a le súlyosabb a képmutatás, a diplomatikus válasz, ami sem igen, sem nem. Egyszerûen csak kezüket mossák, ahogy Pilátus tette Urunkkal kapcsolatban: Tudjátok-e, hogy miért? Mert hiányzik a hit!

1988. március 18.

Legyen a HIT, ez a szent szó a te ismertetõ jeled, virágom! Igen, nyomorúságos nemzedék!


1 1 Sám 3,8-9.
2 Jézus nagyon szomorúnak és fáradtnak látszott.
komment

Mi történik a haláltusa alatt és után?

2017. október 14. 10:15 - Andre Lowoa

Mi történik a haláltusa alatt és után?

<<< Kézirat a purgatóriumból, a cikksorozat első része

<<< A purgatóriumban különböző szintek vannak

Forrás: https://christianae.wordpress.com
A szöveg egyházi jóváhagyással rendelkezik.

1879/2

Ismerik egymást a purgatóriumban?

Igen, a lelkek módján. A másvilágon nincsenek többé nevek. A purgatóriumi és a földi létet nem lehet összehasonlítani. Amikor a lélek kiszabadul és leveti a halandó burkot, testével együtt a neve is a sírba száll. Alig tudom elmagyarázni, milyen a tisztítóhely, ám ön az Istentől kapott megvilágosítással kicsit jobban érti, mint mások. De mi ez a valósághoz képest?

Itt teljesen beleveszünk a Jóisten akaratába, míg a földön bármekkora szent legyen is valaki, mindig megőrzi a saját akaratát. Nekünk viszont nincs már saját akaratunk. Csak azt ismerjük és tudjuk, amit Isten tudtunkra kíván adni, semmi mást.

Szoktak beszélni egymással a purgatóriumban?

Amikor Isten megengedi, a lelkek kommunikálnak egymással, a lelkek módján, szavak nélkül. Igen, igaz, hogy most beszélek, de vajon ön szellem-e? Megértene-e szavak nélkül? Én viszont, mivel a Jóisten így akarja, akkor is megértem, ha ajkával egyetlen szót sem szól. A lelkek, a szellemek között akkor is van kommunikáció, amikor az ember még nem halt meg. Így ha jó gondolat vagy szent vágy születik önben, azt sokszor jó angyala vagy valamelyik másik szent, olykor maga a Jóisten közli önnel; ím, ez a lelkek nyelve.

Hol van a purgatórium? Egy behatárolt helyen?

A Föld középpontjában, a pokol közelében (ahogy a minap szentáldozás után látta). A lelkek egy szűk térben vannak az ott tartózkodók sokaságához képest, hiszen sok-sok ezer lélekről van szó, de ugyan mekkora teret foglal el egy lélek? Naponta több ezren érkeznek a tisztítóhelyre, és legtöbben harminc-negyven évet töltenek itt, egyesek még sokkal többet, mások kevesebbet. Földi számítás szerint mondom ezeket, mert itt minden egészen más.

Ó, ha felfognák és tudnák az emberek, mi a purgatórium és mit jelent tudni, hogy önhibánkból kerültünk ide! Én nyolc éve vagyok itt, de tízezer esztendőnek tűnik! Ó Istenem! Mondja el mindezt az atyának, hogy megtudja, milyen a szenvedés eme helye, s a jövőben másokkal is megismertethesse.

Megtapasztalhatja majd, mennyire megtérül a purgatóriumi lelkek iránti tisztelet. A Jóisten sokszor több kegyelmet ad e szenvedő lelkek, mint maguk a szentek közbenjárására. Ha az atya biztosabban meg akar kapni valamit, kérje azokat a lelkeket, akik jobban szerették a Szent Szüzet, akiket tehát meg akar szabadítani ez a jó Anya; ő maga mondhatja majd el önnek, teljesült-e a kérése.

Egyes lelkek nem a szó szoros értelmében vett purgatóriumban tartózkodnak. Így én nappal önt kísérem mindenhová, ahová megy, éjjel viszont, amikor pihen, erősebben szenvedek; akkor a purgatóriumban vagyok. Más lelkek olykor ott teljesítik tisztulásukat, ahol vétkeztek, vagy az oltár lábánál, ahol az Oltáriszentséget őrzik; bárhol vannak azonban, mindig magukkal viszik szenvedésüket, noha azok valamivel enyhébbek, mint magában a purgatóriumban.

Az atyának nagyon igaza volt, amikor azt mondta, hogy soha ne keressen mást, mint a Jóisten szent akaratát mindenben, amit tesz. Ez lesz boldogsága: Isten akaratát látni mindenben, ami történik önnel, örömben és szenvedésben. Minden egyformán Jézustól jön.

Ó, legyen jó, kétszeresen jó, hogy kedvében járjon Istennek, aki oly jó önhöz! Mindig tartsa rajta lelki szemeit, hogy legapróbb kívánságát is kitalálja. Előzze meg, hogy örömet szerezzen neki. Minél inkább igyekszik kedvében járni, annál többet ad ő is. Rajta nem lehet túltenni nagylelkűségben; ellenkezőleg! Mindig többet ad, mint mi neki. Legyen hát leleményes az odaadásban Isten szeretetéért és dicsőségéért.

Az angol nő, aki vízbe fulladt a Mont Saint-Michelnél, egyenesen a mennyországba jutott. Megvolt benne a halál pillanatában szükséges bűnbánat s ugyanakkor a vágy keresztsége. Mindez Szent Mihály közbenjárására történt így. Szerencsés hajótörés!

Szent Mihály nem örül, hogy az az atya visszavonult, Isten azonban mindenkinek szabadságot ad. Azt akarja, hogy csak olyanok álljanak szolgálatában, akik szívesen szolgálják, és sohasem tekintenek hátra. Mondja meg P. atyának: a Jóisten azt akarja, hogy nagyon bátran folytassa mindazt, amit érte vállalt, de legyen okos, és ne vállaljon többet, mint amennyit erővel bír. Mint már mondtam, imádkozom érte és minden szándékáért, csakúgy, mint önért. IX. Piusz azonnal a mennybe jutott; purgatóriuma már a földön megtörtént.

Honnan tudja, hogy M. P. azonnal a mennybe jutott, ha nem látta, hogy átment a purgatóriumon?
A Jóisten adta tudtomra, s ő az, aki jóságában megengedi, hogy mindent tudjak, amit ön kérdez, ha olyasmi, amit magam nem láttam vagy tapasztaltam. A Jóisten igazságossága tart minket a purgatóriumban, ez igaz, s meg is érdemeljük, de higgye el, hogy irgalma és atyai szíve nem hagy minket minden vigasztalás nélkül.

Izzón vágyakozunk rá, hogy egészen egyesüljünk Jézussal, de ő maga is szinte ugyanennyire kívánja. A földön olykor bensőségesen közli magát bizonyos lelkekkel (mert kevesen akarnak figyelni rá), és szívesen tárja fel előttük titkait. Azok a lelkek részesülnek e szívességekben, akik egész viselkedésükkel Jézus tetszését keresik, akik egyedül érte élnek és lélegeznek, akik életükkel és minden lélegzetvételükkel neki akarnak örömet szerezni.

A tisztítóhelyen nagyon bűnös lelkek vannak, de bűnbánóak, és bűneik ellenére, amelyekért engesztelniük kell, megerősödnek a kegyelemben, és többé már nem vétkezhetnek, vagyis tökéletesek. Nos, amint a lélek fokozatosan tisztul az engesztelés helyén, egyre jobban érti Istent, vagy inkább egyre jobban értik kölcsönösen egymást, noha nem látja Istent, hiszen az már nem purgatórium volna.

Ha a purgatóriumban nem ismernénk Istent jobban, mint a földön, szenvedéseink nem volnának oly gyötrelmesek, vértanúságunk nem volna oly kegyetlen. Legfőbb gyötrelmünk Isten hiánya, aki oly régi vágyaink egyetlen célja!

És ha egy léleknek nagyon szép hely van kijelölve a mennyben, nem kap a purgatóriumban is sokkal több kegyelmet, mint sokan mások?

Igen, minél magasabb helyet kell elfoglalnia a léleknek a mennyben, s ennélfogva minél jobban fogja ismerni Istenét, annál jobban ismeri és annál bensőségesebb egységben van vele az engesztelés helyén is. Itt minden az érdemeknek megfelelően történik.

V.P. három barátja már régóta a mennyben van.

Mi lett akkor P. atya értük mondott imáival?

Akik a mennyben vannak, ha a földön imádkoznak értük, tetszésük szerint más lelkek javára fordíthatják ezeket az imákat. A másvilágon lévő lelkeknek nagyon jól esik, ha látják, hogy rokonaik, barátaik nem feledkeztek meg róluk a földön, noha nincs többé szükségük az imákra. Cserébe ők sem maradnak hálátlanok.

A Jóisten ítéletei egészen mások, mint a földiek. Ő számításba veszi a vérmérsékletet, a jellemet, hogy valaki mit tett figyelmetlenségből és mit igazi rosszindulatból. Neki, aki a szív mélyét is ismeri, nem nehéz látnia, mi történik ott. Jézus nagyon jó, de nagyon igazságos is!

Milyen távol van a purgatórium a földtől, ahol élünk?

A purgatórium a földgolyó közepén helyezkedik el.

Maga a föld nem purgatórium?

Az ott élők közül egyesek már a földön teljesítik, önként vállalt vagy elfogadott elégtétellel: ők haláluk után azonnal a mennybe jutnak; mások ott kezdik meg, hiszen a föld valóban a szenvedés helye, ám kellő nagylelkűség híján földi tisztulásukat az igazi purgatóriumban fejezik be.

A hirtelen, váratlan halál igazságosság vagy irgalom a Jóisten részéről?

Az ilyen halál hol igazságosság, hol irgalom. Ha a lélek félénk, és Isten tudja, hogy felkészült és kész megjelenni előtte, akkor azért ragadja ki hirtelen halállal e világból, hogy megkímélje a rettegéstől, amelyet a végső pillanatban érezhetne. Olykor pedig igazságosságában ragad el lelkeket a Jóisten. Nem vesznek el emiatt teljesen, ám mivel nem részesültek az utolsó szentségekben, vagy kapkodva vették fel azokat, s nem voltak felkészülve a végső útra, purgatóriumuk jóval gyötrelmesebb és hosszasabb. Másokat, akik betöltötték bűneik mértékét, és minden isteni kegyelemre süketek maradtak, azért ragad el Isten a földről, hogy ne szítsák tovább megtorló haragját.

Olyan a purgatórium tüze, mint a földi tűz?

Igen, azzal a különbséggel, hogy a purgatóriumi tűz Isten igazságosságának tisztító tüze, amihez képest a földi tűz egészen enyhe. Puszta árnyék az isteni igazságosság lángolásához képest.

Hogyan éghet egy lélek?
Igazságosságában a Jóisten megengedi, hogy a lélek úgy szenvedjen, mintha a test szenvedne; hiszen a lélek az igazi bűnös, a test csupán engedelmeskedik neki (hisz látott-e valaha olyat, hogy élettelen test bűnt követett el?).

Beszéljen arról, mi történik a haláltusa alatt és után! Világosságba kerül a lélek, vagy sötétségbe? Milyen formában hangzik el az ítélet?

Mint tudja, nekem nem volt haláltusám, de azt tudom mondani, hogy a végső, döntő pillanatban a sátán minden dühét rászabadítja a haldoklóra. A Jóisten azért engedi, hogy a lelkek keresztülmenjenek e végső megpróbáltatásokon, e végső küzdelmeken, hogy növelje érdemeiket. Az erős és nagy lelkek, hogy még szebb helyre jussanak a mennyben, életük végén és a halál rémületében sokszor borzalmas csatákat vívnak a sötétség angyalával – ennek ön is tanúja volt –, de győzedelmeskednek.

A Jóisten nem engedi, hogy egy lélek, aki neki adott életet élt, az utolsó pillanatban elvesszen. Azok a lelkek, akik szerették a Szűzanyát és egész életükben hozzá fohászkodtak, sok kegyelmet kapnak tőle a végső küzdelmekben. Ugyanígy azok is, akik Szent Józsefet, Szent Mihályt vagy valamelyik másik szentet tisztelték. Ekkor örül legjobban az ember, mint már említettem, hogy van közbenjárója Isten előtt ama nehéz pillanatban.

S vannak, akik egészen csendesen halnak meg, anélkül, hogy bármit átélnének azokból a megpróbáltatásokból, amelyekről beszéltem. A Jóistennek mindenben megvannak a maga tervei: mindent az adott lélek javára tesz vagy enged meg.

Hogyan fejezzem ki, mi történik a haláltusa után? Lehetetlen igazán megérteni, hacsak meg nem tapasztalta valaki. Megpróbálom azért elmagyarázni, amennyire tudom.

Amikor a lélek elhagyja a testet, mintha teljesen elveszne Istenben, vagy ha mondhatom így, mintha teljesen körülvenné Isten. Olyan világosságba kerül, hogy egy szempillantás alatt elébe tárul az egész élete és az, hogy mit érdemel. E világos látás közben ő maga mondja ki az ítéletét. A lélek nem látja Istent, hanem megsemmisül jelenlétében. Ha a lélek bűnös, mint én voltam, s ezért azt érdemli, hogy a tisztítóhelyre kerüljön, akkor levezeklendő bűneinek súlya annyira letaglózza, hogy a purgatóriumba veti magát. Csak ekkor érti meg a Jóistent és a lelkek iránti szeretetét, és ekkor fogja fel, mekkora rossz a bűn az isteni Fenség szemében.

Szent Mihály jelen van, amikor a lélek elhagyja a testet; én egyedül őt láttam, és ő az egyetlen, akit minden lélek lát. Olyan, mint az isteni igazságosság tanúja és végrehajtója. Az őrangyalomat is láttam. Ebből megértheti, miért mondják, hogy Szent Mihály viszi a lelkeket a purgatóriumba: a lélek ugyanis nem mozog, mégis igaz, hogy ott van, jelen van az ítélet végrehajtásánál. Mindaz, ami a másvilágban történik, misztérium az önök világa számára.

Mi történik akkor, ha egy lélek egyenesen a mennybe jut?

E lélek számára a Jézussal megkezdett egyesülés folytatódik a halál után; ez a mennyország, ám a mennyei egyesülés sokkal bensőségesebb, mint a földi.

Miért viselkedett ma így a Jóistennel? Nem örül a viselkedésének. Oly jó önhöz; ez hálátlanság öntől. És miért foglalkozik mások viselkedésével? Törődjék a magáéval, az elegendő. Nem mindenki ugyanazzal a fejjel gondolkodik; ha az elmúlt hét évben, amióta szólok önhöz, el kellett volna veszítenie a fejét a sok ijedelemtől, már rég megtörtént volna. Nyugodjék meg hát, és ne kezdjen megint úgy viselkedni, mint ma!

Igaza van, hogy nem szereti az elragadtatásokat. Igen, el kell fogadni, ha a Jóisten küldi, de nem akarja, hogy bárki áhítozzék utánuk. Nem ezek vezetnek a mennybe. Az alázatos, önmegtagadó élet kívánatosabb és sokkal biztosabb. Igaz, hogy sok szent részesült kinyilatkoztatásokban és elragadtatásokban, csakhogy ezeket jutalmul adta nekik a Jóisten hosszas küzdelmeik és önmegtagadó életük után, vagy mert nagy dolgokra kívánta felhasználni ezeket a szolgáit az ő dicsőségére.

Mindez észrevétlenül, feltűnés nélkül, az imádság csendjében történt, s ha kiderült, e lelkek teljes zavarba jöttek, és csakis engedelmességből beszéltek arról, amit átéltek. A múltban a Jóisten összetörte, de legyen türelmes és nagyon bátor, mert még a jövőben is össze fogja törni. Mondja meg az elöljáró anyának, hogy ha X nővérhez hasonló vérmérsékletű és jellemű emberekkel találkozik, ügyeljen, és ne hallgasson arra, amit mondani akarnak neki. Amit elmondott nekem, afelől legyen nyugodt.

Íme, így tudja meg, hogy egy kegyelmet csakugyan a Jóistentől kapott. Ezek a kegyelmek úgy érkeznek és úgy lepik meg, mint záporeső egy szép napon a derültnek tűnő égből. Nem kell félnie, hogy saját maga kereste, hiszen eszébe sem jutott. Többször megfigyelte ezt már. Egészen más ez, mint amikor az ember azt hiszi, hogy egy kegyelmet Jézustól kapott, pedig csak lázasan dolgozó képzelete szülte. Az ilyenektől félni kell, mert sokszor a sátán is beavatkozik, és kihasználja a tompa elmét, a gyenge temperamentumot, a nem eléggé józan ítélőképességet, és becsapja a szerencsétlen lelkeket, akik egyébként nem vétkeznek, amennyiben lelki vezetőjük tanácsait követik. Elmondhatom, hogy sok ilyen van a világon mostanában. Így próbálja a sátán nevetségessé tenni a vallást.

Kevesen szeretik a Jóistent úgy, ahogy szeretné. Miközben azt hiszik, a Jóistent keresik, valójában önmagukat keresik, és olyan szentségről álmodoznak, ami nem az igazi.

Rózsafüzér a tisztítótűzben szenvedő lelkekért ígéretekkel

 

http://metropolita.hu/2017/11/mi-tortenik-a-halaltusa-alatt-es-utan/

komment

Little Pebble üzenete a Szeplőtelen Szűzanyától

2017. október 13. 21:07 - Andre Lowoa

2017 október 13.


A Fatimai jelenések 100. évfordulója.

Pebble:A fehér kereszt mint mindig megjelent az égen. Rengeteg mozgást láttam a fehér kereszt körül. A fehér kereszt mögött a Napot láttam, amely nagyon fényes volt,és láttam egy üstököst csóvával ami nagyon közel volt a Naphoz. Ekkor egy csodálatos fénysugár jött elő a fehér keresztből, amely ragyogó volt és felénk tartott. Ez olyan volt mint egy fényes utca ami a fehér keresztből kiáradt.A Szűzanyát úgy láttam mint a Fatimai Szűzanyát. A Szűzanyával volt a három Fatimai látnok. Szintén láttam Szent Bernadettet, és a La- Saletti látnokokat, Melaniet és Maximilliant, valamint az utóbbi idők nagy prófétáját, Maria Espenranzát. Mögöttük volt Szent Mihály arkangyal és a védőszentjeim. A Szűzanya egy gyönyörű rózsacsokrot tartott a kezében, a jobb kezében pedig rózsafüzért tartott. Ő derűs, de szomorú is volt. A fehér fényes utcán közeledett felém, egy nagyon szép rózsaszín felhőn. A Fatimai gyerekek ugyanolyanok voltak mint amikor a Szűzanyát látták 100 évvel ezelőtt. A Miasszonyunk nagyon közel került hozzám, kb. két méterre állt tőlem. A rózsafüzér amit ő a kezében tartott nagy volt és arany szemei voltak. A Szűzanya mosolygott majd kezébe tette és megcsókolta a rózsafüzéren lévő feszületet.

A Szűzanya így szólt hozzám:" Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében Ámen. Drága fiam szeplőtelen szívemnek lelki társa, üdvözöllek téged, és üdvözlöm az összes gyermekemet a Cova da Ira-n történt jelenésem 100. évfordulóján. Azok az üzenetek, amit akkor adtam ,és a mostani üzenetek amiket a látnokok és a próféták által adok a világnak, nincs különbség. Én ma azokat a látnokokat hoztam el, akik által számos üzenetet kapott az emberiség és az Anyaszentegyház. Az egyház és a világ nem hallgatott meg, ahogy most se hallgat meg engem. Az egyháznak és a világnak nagy felforduláson kell keresztül mennie. Viszályok lesznek nemzetek és országok közt, és az én Szent Fiam házában a földön. Drága gyermekeim,a világ ma válságban van, mert az emberek Istennek az én Istenemnek a ti Isteneteknek hátat fordított. Az emberiség elhagyta Istent és folytatja útját a kárhozat felé ,nem törődve a lelkükkel. Az emberiség csak önmagának él és a test az elme a szív óhajának és a jólétben nem törődve testvéreik szükségleteivel . Az ember korruptá vált és sokkal romlottabb lett mint ami az özönvíz idején, vagy Sodoma és Gomorra vagy Ninive idejében volt. Drága gyermekeim gondolkodjatok el azon, hogy mit is jelent mindez. Az emberiség fellázadt Isten ellen olyannyira hogy azok a gyermekeim akik hirdetik a kereszténységet,és azt, hogy e szerint kellene élniük , szívben és lélekben szintén korruptak. Az emberek szíve hideggé vált nemcsak egymás iránt hanem Szent Fiam, Jézus Krisztus az igaz és egyedüli Messiás iránt is. Drága gyermekeim, én azért jöttem, hogy előkészítsem az utat, mert irgalmas Fiam Jézus második eljövetele hamarosan elérkezik, de ezelőtt nagy irgalmasságát fogja megmutatni az emberiségnek. Az emberiség a nagy szakadék szélén áll és olyan események jönnek amelyeket még sose láttak előtte és sose lesz majd. Az Antikrisztus világban történő megjelenésének ideje közel van. Ő Egyiptomból fog érkezni olajággal a kezében azért hogy a földön lévő gyermekeinket elcsábítsa és megtévessze hamis ígéretekkel,csodákkal és hatalommal.Ő egy hamis békét fog bemutatni az emberiségnek.Az emberek szíve, értelme és lelke el fog homályosulni, mivel ők félre lesznek vezetve és azt fogják hinni hogy ő a világnak megígért Messiás. Az én Benedekem, Róma igaz pápája hamarosan el fog távozni ebből a világból, mert eljött a szétválasztás ideje. Drága gyermekeim a nagy figyelmeztetés azért fog eljönni az emberiségre hogy a juhokat szétválassza a kosoktól. Ezek után a bűn embere fogja elfoglalni Péter székét. Az aki most Péter székét elfoglalja , nem tőlünk való, ő az aki félrevezeti gyermekeinket és elmozdítja őket az igaz ösvényről.Drága Szent fiam! Hamarosan eljövök érted és magammal viszlek azért, hogy átalakulva folytasd missziódat, mint a hetedik mennyei harsonaszó, mert a te küldetésed épp most kezdődött el. Drága fiam te vissza fogsz térni velem az összes Szent helyre a világon, hogy őrizd gyermekeimet és egyesítsd őket irgalmas Fiam Jézus Krisztus alatt az Antikrisztussal szembeni csatában, mert az idő az emberiség számára nagyon rövid.
 
Azok a próféciák, amelyek évszázadokon keresztül adattak meg az emberiség számára most fognak beteljesedni.Fiam azok a szavak, amelyeket leányomnak Maria Esperanzának adtam,neked is el lett mondva. Azok a szavak amelyeket irgalmas Szent Fiamtól kapott, nagyon fontosak az emberiség számára. Azok az üzenetek, amelyeket a Fatimai, La Salette-i, Lourdes-i kis gyermekeimnek adtam, létfontosságúak ezekben az időkben. Ma nincs sok látnok a világban aki nyilvános üzenetet kapna, de gyermekeim, én arra kérlek benneteket, hogy figyeljetek szavaimra. A nagy csoda ami évtizedekkel ezelőtt ugyanezen a napon adatott meg az emberiségnek,újra meg fog ismétlődni az összes szent helyeken a világban, de nagyobb jelentőségűek lesznek, így az emberiség tudni fogja, hogy a nagy figyelmeztetés közel van. A föld számos helyen rázkódni fog a világon. Az emberek tudni fogják, hogy Isten ítélő keze sulyt le rájuk. A tengerek morajlani fognak és számos földet,tengerparti városokat fognak elönteni, számos kis sziget pedig teljesen el fog tűnni.A vulkánok ki fognak törni ,hogy megmutassák az embereknek hogy bűnbánatot kell tartaniuk és vissza kell térniük Istenhez addig amíg erre van idő. Ne féljetek mert Én a ti Égi Édesanyátok mindig mellettetek leszek még az utolsó pillanatokban is mielőtt Jézus Krisztus visszatérne a földre. Az Ítélet angyalai a mi örökkévaló Atyánk parancsára várnak. Édes gyermekeim,mindig legyetek készenlétben, mert nem ismeritek sem az időt, sem az órát ,hogy mikor fog Jézus visszatérni de bízzatok az én Szent Fiam jóságában, irgalmasságában és Isteni szeretetében, amit mindegyikőtöknek megad.

Drága Gyermekeim, mennyire szeretünk benneteket! Ez nem az öröm amiért ma eljöttem a világba, inkább szomorúság és könny van a szívemben,mert látom, hogy mennyi kegyetlenséget követnek el gyermekeink. Oly sok a fájdalom szomorúság és szenvedés amit gyermekeinknek okoznak. Gyermekeim nem értitek, hogy ti vagytok azok, akik mindezeket magatokra hozzátok? Mi a mennyből nem csapunk be benneteket! Mi inkább egy nyugalmas, tisztességes, békés és boldogsággal teli életre hívunk meg benneteket Isten és az ő irgalmas Szent Fia Jézus Krisztus szolgálatára. Béke uralkodjék a szívetekben, mert a béke csak a Szentlélektől származhat. Imádkozzátok a Szent rózsafüzéremet amit az emberiségnek ajánlottam. Ez a béke jegye . Imádkozzatok vezetőitekért, mert nagyon kevés kivételtől eltekintve egyikük sem keresi a mi védelmünket. A világ hamarosan háborúban lesz. Mindez amiről éveken keresztül beszéltem, most fog elérkezni. Gyermekeim, ha ti azt hiszitek hogy nemzetetek, országaitok biztonságban vannak ,tévedtek! Ez nem így van! Minden egyes ország és nemzet meg lesz büntetve Isten az Atya által,mert minden egyes nemzet halálos bűnben van Isten előtt. Csak a lelkek egy kis csoportja az, akik életüket igazán odaadják Istennek. Az emberek többsége önmaguk életét irányítják. A túlvilágban csak nagyon kevesen hisznek. Ezért gyermekeim imádkozzatok ,fogadjátok a szentségeket méltó módon, ajánljátok fel szenvedéseiteket tartsatok bűnbánatot, ne csak a ti bűneitekért hanem az egész világ bűneiért és tegyetek jót. Ma a gyönyörű gyermekeimnek rózsákat hoztam. Ezek a rózsák Istentől meg vannak áldva és én mos elhelyezem a szívetekbe. Ezek a rózsák amelyek előttem vannak az Én Szeplőtelen Szívemmel megáldom. Egy kegyelmet fognak kapni ami soha nem fog elveszni (A Szűzanya itt megáldja a rózsákat, az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen).
És te fiam Szeplőtelen Szívemnek lelki társa, a te küldetésed most halad előre. A nyilvános üzenetek egyre kevesebbek lesznek, de Én és Szent fiam folytatni fogjuk a beszélgetést veled,őrizni fogunk téged. Amint már több éve mondunk neked most eljött. Amikor győzelmed eljön ami Szeplőtelen Szívemen keresztül lesz, tudni fogod hogy ez egy jel lesz számodra, hogy beléptél Isten következő tervébe. Senkit se kell féltened akiket szeretsz,mert Isten irányít mindent. Éppen ezért az ellenség támad, de nincs hatalma feletted.Folytasd az utadat a szívem felé, megáldom mindazokat akiket szeretsz és az egész világot. Az emberiség ma örömmel emlékezik a 100 évvel ezelőtti napra. A Szeplőtelen Szívem győzni fog, a kígyó el lesz taposva és béke fog uralkodni az egész világon,és dicsőíteni fogja Istent az Atyát ,a Fiút és a Szentlelket. Drága fiam menj békével szeretettel és szolgáld Istent.Drága gyermekeim szeretlek benneteket és áldásomat küldöm rátok. Az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
 

William: Szűzanya azt is mondta, hogy mindenkinek elmondja, hogy milyen fontos az üzenetek adott Christine Gallagher, Luz de Maria, Pedro Regis és Edson Glauber.

* Ez érdekes megjegyezni, hogy William angyalai során jelen üzenet: St Uriel, Szent Gabrieultous, Szent Sentimentarious, Szent Trilingus, Szent Antramidrious; Szent János Endore, Keresztelő Szent János, Szent William St Padre Pió, Szent Catherine Emmerich, Szent Theresa Neuman, Szent Pál V1, St John XXIII.

Ezek a szentek, akik William Védnökök: St Menoloutis, Szent Amor Dei, Szent Justintinus, Szent Mihály, Szent Gábriel, Szent Barachiel, St Raphael, Szent Mózes, Szent Salamon, St David, Szent Jób, Szent Ábrahám és Szent Noah.

http://littlepebble.org/2017/10/14/message-758-13-october-2017/

komment

Heti Elmélkedő II.

2017. október 13. 14:11 - Andre Lowoa

Protestáns déja vu?


1517 ősze. Egyházi vezetők aggódnak a német kisvárosból futótűzként terjedő mozgalom miatt, ami akadályozza a búcsúcédulák zavartalan árusítását, ezzel veszélyeztetik a római székesegyház felépítésének tervét.

2011 ősze. A Magyar Rádió péntek reggeli beszámolója szerint az Amerikában és Európában futótűzként terjedő (bankok és bankárok ellen szervezett) tüntetések okán aggódnak az egyik európai főváros neves protestáns székesegyházának lelkészei, mert a tüntetések miatt a turistáktól származó bevételek elmaradása érzékenyen érinti a székesegyház költségvetését.


Dr. Mikolicz Gyula / Pécel

Fontos hír a világ alapjainak felvettetésétől kezdve: „Így szól az én Uram, az Úr: Majd én magam keresem meg juhaimat, és én viselem gondjukat.” (Ez 34,11)

Úton

Úton lenni luxus – sokan gondoljuk ezt hasonló módon, mindazok, akik egyszerre több helyen is felelősséget viselünk. Egyrészt szívesen maradnánk tovább ott, ahol éppen dolgunk van, de máris indulni kell a következő helyre, ahová viszont szeretnénk azonnal odaérni. De az már luxusnak számítana, ha csak úgy „mennénk” az utcán. Lépdelni és nézelődni? – ezt nem engedhetjük meg magunknak. Hajszoltságot érzünk vezetettség helyett. Pedig Isten életünk vezetését kínálja. Pedig igazából a gyaloglás az én időm. Ilyenkor lehet felidézni a reggeli igét, ilyenkor lehet imádkozni azokért is, akiknek köszönök útközben. A lépésekbe ágyazott belső lecsillapodás sokszor bölccsé tesz a következő tennivalók átgondolásához, vagy éppen valami egészen új elhatározáshoz, ami nem jutott volna eszembe, ha csak úgy ott teremhettem volna, ahol nem csupán lenni, hanem tenni akarok. Úton lenni tehát nem luxus. Ez az én időszakom az Úrral. Milyen jó, hogy sem az emmausi tanítványok nem érhettek haza, sem Pál nem juthatott Damaszkuszba egy szempillantás alatt. Mennyivel szegényebbel lennénk mi is azok nélkül a változások és tanítások nélkül, amelyek útközben történtek velük, illetve hangzottak el. Tartsuk ajándéknak, ha kiléphetünk az ajtón, mert nem természetes, ha van az embernek lépésnyi ereje! Tartsuk ajándéknak, ha várnak valahol, akár emberek, akár csak tennivalók! De a legnagyobb ajándék az Úr, aki mellénk szegődik akárhol vagyunk. Így szóltak egymáshoz a tanítványok az emmausi úton:

"Nem hevült-e a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, amikor feltárta előttünk az Írásokat?" (Lk 24,32)



Végtagok nélkül

Írta: Margit István


Szabadon élni címmel jelent meg két esztendővel ezelőtt az Egyesült Államokban egy önéletrajzi ihletésű kötet, amit már több nyelvre is lefordítottak, és szinte mindenütt bestseller lett. A könyv szerzője a szerb származású, Ausztráliában élő Nick Vujicic. A 29 éves fiatalember nem mindennapi jelenség. Egy ritka és kegyetlen betegség, a tetra-amelia szindróma következtében karok és lábak nélkül született, de Istennek úgy tetszett, hogy éppen ilyen állapotában akarja őt felhasználni. Fiatalon hitre jutott, és mindjárt szolgálatot vállalt a helyi gyülekezetben, ahol édesapja volt a lelkipásztor. Megtanult mindent, amit más, egészséges ember könnyedén elvégez: szörfözik, zenél, számítógépezik. Kicsiny, csökevényes talpaival focizik, fogat mos, fotózik. Egy ideig még cirkuszi akrobataként is működött. A közelmúltban megházasodott: malajziai lányt vett feleségül, most várják első gyermeküket. A világot járva – bizonyságtételével – emberek millióknak ad reményt, segítve nekik, hogy leküzdjék nehézségeiket. Amit hirdet, azt meg is éli, s ettől lesz hitelessé. Szavaiból biztatás és szeretet árad, egyetlen vágya, hogy másokon segítsen; ahogy könyvében is írja: „Hiszem, hogy teljes életet élek. S azt szeretném, hogy ezt az életet mások is megtapasztalják, olyanok, akik most talán próbák, nehezek alatt vannak. Előadásaimban arra törekszem, hogy adjak valamit másoknak abból a hihetetlen gazdagságból, amivel a Mindenható megajándékozott engem”


Margit István / Pécel

Jézus szavai a vakon született koldushoz: „Ítélet végett jöttem a világra, hogy akik nem látnak, lássanak, és akik látnak, vakok legyenek.” (Jn 9)

komment

Heti Elmélkedő

2017. október 13. 14:10 - Andre Lowoa

A helyes kiskutyák

Ülök egy villamosmegálló padján, és olvasom a keresztlányomtól imént kapott, a magányosságról írt keresztyén füzetet. Mellém ül egy fiatalabb (mindenesetre nálam fiatalabb) nő, és azt mondja: „Milyen helyesek ezek a kiskutyák.” Körülnézek – mert én is szeretem a kiskutyákat – „Hol vannak?” – kérdezem. „A maga füzetében” – válaszolja. „Tényleg, eddig észre se vettem” – mondom – „különben ez egy magányosságról szóló füzet”. „Magányosságról? Az pont nekem való, nemrég költöztem haza Németországból ide, a XI. kerületbe, és nem ismerek itt senkit. 11 évig laktam Németországban, a lányom pedig vidéken él.”
Kérdezem tőle, hogy katolikus-e. Mondja, hogy nem, hanem református. „Na, akkor pont jó helyen lakik, mert nézzen csak oda, ott szemben egy református templom van, menjen el vasárnap délelőtt az istentiszteletre, hátha talál ott barátokra.”
Közben megérkezik a villamos, mindketten felszállunk, és tovább beszélgetünk. Odaadom neki a füzetet, nem akarja elfogadni mondván, hogy még én sem olvastam. „Nem baj, majd én még beszerzem valahol, tartsa csak meg, és olvassa el!” „Jó, de visszaviszem majd magának. Adja meg a telefonszámát.” Gondoltam, tényleg nem rossz ötlet, hogy feljöjjön hozzám. Telefonszámot cseréltünk, majd elváltunk. Otthon imádkoztam ezért az asszonyért, hogy szólítsa meg őt az Úr azzal a füzettel.
Nem hívtam fel, gondoltam, megvárom, amíg ő jelentkezik. Ez néhány nap múlva meg is történt. Telefonhívására úgy meglepődtem, hogy letegeztem. Erre ő is visszategezett, és pár nap múlva fel is jött a lakásomra. Nagyon jó beszélgetés volt, és baráti kapcsolatba kerültünk. Mondom neki, hogy épp jövő héten lesz nálunk evangélizáció, egy erdélyi lelkész fog beszélni. Megígérte, hogy eljön, és valóban ott volt. Nem ért rá minden este, mert közben a lánya megbetegedett, de másnap ismét eljött. Nem akartam kérdéseimmel zaklatni, hogy mit értett meg, mire jutott – hanem imádkozom érte, hogy Isten Lelke munkálkodjon a szívében. Az egyik alkalom után ezt mondta: „Ez nagyon jó volt”.
Rövidesen elutazik, de kapcsolatban maradunk, és az a reménységem, hogy keresi őt az Úr és meg is fogja találni. Ennek eszköze volt az, amikor megszólított a két kiskutya ürügyén. (Amelyik közül különben az egyik kismacska volt. De ez már igazán nem számít…)
„Mindig legyetek készek megfelelni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek lévő reménységet. De szelídséggel, félelemmel … tegyétek...”



A PONTOS IDŐ


A toronyórára nézve meglepődtem, mert valótlan időt mutatott. Hiszen ott nyolc óra sem volt még, karórámon pedig már fél kettő. Miközben a látottakon méltatlankodtam, a toronyban fél kettőt kongattak.

Bizony, ez az óra szomorú tapasztalati igazságról prédikált akkor számomra. Azokról a hitben élő emberekről, akik a szájukkal Isten igazságait helyesen „hasogatják”, de hétköznapi életük attól eltérőt mutat. Hiszen Mennyei Atyánk azzal bízott meg mindenkit, hogy „életnek beszédét” tárja mások elé. A környezet számára az üzenet akkor hiteles, ha azt a ’beszélő’ életvitelével összehasonlíthatják, és a kettő fedi egymást.

A keresztyéneknek a pontos időt kell mutatnia, mivel későre jár már, és közel az a pillanat, amikor lejár a kegyelem ideje. A sötét éjszakában egy-egy hiteles élet ragyoghatja Isten dicsőségét: őt hirdeti, róla beszél, őt magasztalja, őrá mutat.

Igazítsuk tehát óránkat Istenéhez, hiszen az minden korban és helyzetben egyedüliként mutatja a pontos időt! A földön ehhez igazodik minden.

Az idő pedig feltartóztathatatlanul múlik, egészen addig, amikor már idő többé nem lesz.


Benedek Csilla / Pécel

Tanács a keresztyéneknek: „Igyekezz kipróbált munkásként megállni az Isten előtt, mint aki nem vall szégyent, és helyesen hasogatja az igazság beszédét.” (2Tim 2,15)


Betakarítás


 

Az időjárás-jelentés talaj menti fagyot jelzett, így a kiskertben kényszerű szürettel, szomorkodva menekítettem a zöldségféléket. A januárban elkezdett palántanevelés, majd ültetés, karózás, kötözés, kapálás, gondozás, a reménykedő várakozás az első termésekig közel fél évet ölelt fel, s alig két hónap volt, amikor már örülhettünk a termésnek. Most pedig még két nap, és fagyott kóró lesz a ma még harsogó zöld lombozat. Pedig számtalan apró rügy, sok-sok virág, zöld bogyó ígér még teli kosarat, gazdag termést. Ki az, aki ilyenkor nem kesereg?
Igen, kesereg, aki hálátlan. Aki a bőséges termést felélve is csak szomorkodni tud, és nem a „boldog aratás” hálás öröme tölti be szívét. Pedig az Úr az idén megőrzött a már szinte menetrendszerű aszálytól, megkímélt a jégesőtől, alattomos kártevőktől, és a várakozáson felüli termésből nemcsak a családnak, de ajándékozásra is bőven jutott.

„Mindenki szeme rád figyel, és te idejében megadod eledelüket. Kinyitod tenyeredet, és ingyen megelégítesz minden élőt.” (Zsolt 145,15-16)


"Boldog, aki a nyomorultra gondol, a veszedelem napján megmenti azt az Úr."

Zsolt 41,2

Vánszorog egy sóhaj utánam

Vánszorog egy sóhaj utánam,
valakié, ki itt vagy ott
fázik, szorong, szenved magában:
"Simogass meg, mert meghalok!"



KEGYELMES ISTENÜNK, ATYÁNK!
Köszönjük, hogy megláttál minket nagy nyomorúságunkban, megszántál és megváltottál SZENT FIAD vére árán. Boldog, akinek TE vagy erőssége. Késztess bennünket a boldogság forrásának megmutatására, szereteted továbbadására mindazok felé, akik kételkednek s vígasztalan magányban vergődnek bajaikban és bűneikben. Nyisd meg szemeinket, hogy meglássuk őket és segíthessünk rajtuk a Te küldetésedben, a Te szereteted szerint.
Ámen.





Emlékük legyen áldott!


A Krisztus utáni első néhány évszázadban a gladiátorok vad üvöltése, az oroszlánok csontropogtató csámcsogása lett hitvalló életük nyeresége. Nérótól Diocletianusig számtalan császár, helytartó a legfőbb ellenséget bennük látta. Majd következett az ismeretlen évszázadokba vesző történelem, de újra nevesítve találkozunk velük a husziták, valdensek és reformátorok üldöztetésekor.

Az ellenreformációban messzire világító máglyák tüze mellett győzelmi tort ült felettük a római egyház; a magyar honban tizedeli őket még a török horda is; érseki és püspöki áldással pedig nyúzza a császári katonaság; az azt kísérő szabadságharcokban a hitből és hazaszeretetből vállalt önkénteségük teszi próbára életüket.

A 18-19. században a hivatalos protestáns egyházak részéről gúny és kiközösítés lett osztályrészük, majd a modern teológia felsőbbrendűsége tiporta sárba a Jézus Krisztusba vetett gyermeki hitet.

Különleges ellenségnek kijáró elbánásban részesítette őket mind a nemzeti, mind a szovjet/magyar szocializmus, és számtalan keresztyén hitvalló mártír neve lenne olvasható az 1956-os forradalom és az azt követő megtorlások, de a gulyáskommunizmus talán soha fel nem állítandó emléktábláin is.

Bátor helytállásuk példa az októberi neves eseményekre emlékező hívő embereknek. Élettörténetük a bibliai Zsidókhoz írt levél hithősökről szóló fejezetének folytatása, s mi tudjuk, hogy a felsorolás folytatódni fog...

Ők megőriztettek hitük megtagadásától, méltóvá tette keresztyénségüket az Úr a mártírságra. Emlékük legyen áldott!


Dr. Mikolicz Gyula / Pécel



„Azért mi is, akiket a bizonyságok ily nagy fellege vesz körül, félretéve minden akadályt és megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdőteret. Nézzünk a hit elkezdőjére és bevégzőjére, Jézus Krisztusra...” (Zsid 12,1-2)

Halhatatlanok


A Halhatatlanok Társulatát 1996-ban egy portrésorozat nyomán hozták létre hazánkban. A társulatba a nagyközönség választja be azokat, akik a kultúráért, művészetért és a társadalomért sokat tettek. Ezeknek a lábnyomát rögzítik, majd nemes anyagba öntik, és egy bizonyos helyen a járdába építik.
Mi-mindent megragad az ember, hogy eljusson a halhatatlanságra! Ezért is neveznek el egyesekről utcát, másoknak köztéri szobrot állítanak, de ezt segíti az élet- és önéletrajz, családfakutatás, a Guinness rekordok könyve, Ki, Kicsoda? kiadvány stb.
A mennyei halhatatlanságot, örök létet azonban egyedül Jézus Krisztusban készítette el Isten az ember számára. Nem az egyén saját teljesítménye alapján, hanem az ő Fia tökéletes áldozata által!
Jézus Krisztus lábnyoma maradandóvá lett itt a földön, „és példát hagyott rátok, hogy az ő nyomdokait kövessétek”. (1Pt 2,21)

Kisebbség vagy maradék?

Írta: Mikolicz Gyuláné


Egy nemzetközi találkozón a határon túli magyar lelkész bemutatkozásként elmondta, hogy ő sokszorosan kisebbségben érzi magát: mint magyar az idegenek közt, valamint református ott, ahol más az államvallás, és azon belül is, mint egy nem túl nagy létszámú keresztyén szervezet tagja.
Nemcsak határon túl, hanem határon innen is hajlamosak vagyunk öröklött vagy önként vállalt kisebbségi létünk miatt elnyomottnak érezni és sajnálni/sajnáltatni magunkat. Olykor kényelmetlennek érezzük, hogy mások vagyunk, mint a nagy átlag, hogy kilógunk a sorból. Pedig a Bibliában sehol nem olvasunk olyat, hogy a többséghez tartozni feltétlenül jó dolog. Sőt! Jézus tanítása szerint a széles út, amin sokan járnak, kárhozatba visz.
Egy mostanában olvasott könyv azt értette meg velem, hogy kisebbséghez tartozni lehet egyenesen kiváltság is! Az Ige maradéknak nevezi azokat, akik a korszellemmel, elvárásokkal, sőt kényszerrel is dacolva hűségesek maradnak Urukhoz, ragaszkodnak rendeléseihez. Akár Izrael, akár az emberiség történelmét, vagy az egyháztörténelmet vizsgáljuk, megfigyelhető, hogy Isten mindig a maradékon keresztül vitte előre üdvözítő tervét. Gondoljunk csak Illésre, Dánielre vagy a reformátorokra. Ezekben a hetekben, amikor történelmünk és hitünk hőseire emlékezünk, adjunk külön hálát azért, ha olyan kisebbséghez – maradékhoz tartozhatunk, akik ismerhetjük Isten megváltó tervét, és annak továbbvivői lehetünk!



„Így tehát most is van maradék a kegyelemből való választás szerint" (Rm 11, 5)

komment
süti beállítások módosítása