A helyes kiskutyák
- Írta: Gyertyánffy Ágnes
Kérdezem tőle, hogy katolikus-e. Mondja, hogy nem, hanem református. „Na, akkor pont jó helyen lakik, mert nézzen csak oda, ott szemben egy református templom van, menjen el vasárnap délelőtt az istentiszteletre, hátha talál ott barátokra.”
Közben megérkezik a villamos, mindketten felszállunk, és tovább beszélgetünk. Odaadom neki a füzetet, nem akarja elfogadni mondván, hogy még én sem olvastam. „Nem baj, majd én még beszerzem valahol, tartsa csak meg, és olvassa el!” „Jó, de visszaviszem majd magának. Adja meg a telefonszámát.” Gondoltam, tényleg nem rossz ötlet, hogy feljöjjön hozzám. Telefonszámot cseréltünk, majd elváltunk. Otthon imádkoztam ezért az asszonyért, hogy szólítsa meg őt az Úr azzal a füzettel.
Nem hívtam fel, gondoltam, megvárom, amíg ő jelentkezik. Ez néhány nap múlva meg is történt. Telefonhívására úgy meglepődtem, hogy letegeztem. Erre ő is visszategezett, és pár nap múlva fel is jött a lakásomra. Nagyon jó beszélgetés volt, és baráti kapcsolatba kerültünk. Mondom neki, hogy épp jövő héten lesz nálunk evangélizáció, egy erdélyi lelkész fog beszélni. Megígérte, hogy eljön, és valóban ott volt. Nem ért rá minden este, mert közben a lánya megbetegedett, de másnap ismét eljött. Nem akartam kérdéseimmel zaklatni, hogy mit értett meg, mire jutott – hanem imádkozom érte, hogy Isten Lelke munkálkodjon a szívében. Az egyik alkalom után ezt mondta: „Ez nagyon jó volt”.
Rövidesen elutazik, de kapcsolatban maradunk, és az a reménységem, hogy keresi őt az Úr és meg is fogja találni. Ennek eszköze volt az, amikor megszólított a két kiskutya ürügyén. (Amelyik közül különben az egyik kismacska volt. De ez már igazán nem számít…)
A PONTOS IDŐ
A toronyórára nézve meglepődtem, mert valótlan időt mutatott. Hiszen ott nyolc óra sem volt még, karórámon pedig már fél kettő. Miközben a látottakon méltatlankodtam, a toronyban fél kettőt kongattak.
Bizony, ez az óra szomorú tapasztalati igazságról prédikált akkor számomra. Azokról a hitben élő emberekről, akik a szájukkal Isten igazságait helyesen „hasogatják”, de hétköznapi életük attól eltérőt mutat. Hiszen Mennyei Atyánk azzal bízott meg mindenkit, hogy „életnek beszédét” tárja mások elé. A környezet számára az üzenet akkor hiteles, ha azt a ’beszélő’ életvitelével összehasonlíthatják, és a kettő fedi egymást.
A keresztyéneknek a pontos időt kell mutatnia, mivel későre jár már, és közel az a pillanat, amikor lejár a kegyelem ideje. A sötét éjszakában egy-egy hiteles élet ragyoghatja Isten dicsőségét: őt hirdeti, róla beszél, őt magasztalja, őrá mutat.
Igazítsuk tehát óránkat Istenéhez, hiszen az minden korban és helyzetben egyedüliként mutatja a pontos időt! A földön ehhez igazodik minden.
Az idő pedig feltartóztathatatlanul múlik, egészen addig, amikor már idő többé nem lesz.
Benedek Csilla / Pécel
Tanács a keresztyéneknek: „Igyekezz kipróbált munkásként megállni az Isten előtt, mint aki nem vall szégyent, és helyesen hasogatja az igazság beszédét.” (2Tim 2,15)
Betakarítás
- Írta: dr. Mikolicz Gyula
Igen, kesereg, aki hálátlan. Aki a bőséges termést felélve is csak szomorkodni tud, és nem a „boldog aratás” hálás öröme tölti be szívét. Pedig az Úr az idén megőrzött a már szinte menetrendszerű aszálytól, megkímélt a jégesőtől, alattomos kártevőktől, és a várakozáson felüli termésből nemcsak a családnak, de ajándékozásra is bőven jutott.
„Mindenki szeme rád figyel, és te idejében megadod eledelüket. Kinyitod tenyeredet, és ingyen megelégítesz minden élőt.” (Zsolt 145,15-16)
Zsolt 41,2
Vánszorog egy sóhaj utánam
Vánszorog egy sóhaj utánam,
valakié, ki itt vagy ott
fázik, szorong, szenved magában:
"Simogass meg, mert meghalok!"
Köszönjük, hogy megláttál minket nagy nyomorúságunkban, megszántál és megváltottál SZENT FIAD vére árán. Boldog, akinek TE vagy erőssége. Késztess bennünket a boldogság forrásának megmutatására, szereteted továbbadására mindazok felé, akik kételkednek s vígasztalan magányban vergődnek bajaikban és bűneikben. Nyisd meg szemeinket, hogy meglássuk őket és segíthessünk rajtuk a Te küldetésedben, a Te szereteted szerint.
Ámen.
A Krisztus utáni első néhány évszázadban a gladiátorok vad üvöltése, az oroszlánok csontropogtató csámcsogása lett hitvalló életük nyeresége. Nérótól Diocletianusig számtalan császár, helytartó a legfőbb ellenséget bennük látta. Majd következett az ismeretlen évszázadokba vesző történelem, de újra nevesítve találkozunk velük a husziták, valdensek és reformátorok üldöztetésekor.
Az ellenreformációban messzire világító máglyák tüze mellett győzelmi tort ült felettük a római egyház; a magyar honban tizedeli őket még a török horda is; érseki és püspöki áldással pedig nyúzza a császári katonaság; az azt kísérő szabadságharcokban a hitből és hazaszeretetből vállalt önkénteségük teszi próbára életüket.
A 18-19. században a hivatalos protestáns egyházak részéről gúny és kiközösítés lett osztályrészük, majd a modern teológia felsőbbrendűsége tiporta sárba a Jézus Krisztusba vetett gyermeki hitet.
Különleges ellenségnek kijáró elbánásban részesítette őket mind a nemzeti, mind a szovjet/magyar szocializmus, és számtalan keresztyén hitvalló mártír neve lenne olvasható az 1956-os forradalom és az azt követő megtorlások, de a gulyáskommunizmus talán soha fel nem állítandó emléktábláin is.
Bátor helytállásuk példa az októberi neves eseményekre emlékező hívő embereknek. Élettörténetük a bibliai Zsidókhoz írt levél hithősökről szóló fejezetének folytatása, s mi tudjuk, hogy a felsorolás folytatódni fog...
Ők megőriztettek hitük megtagadásától, méltóvá tette keresztyénségüket az Úr a mártírságra. Emlékük legyen áldott!
Dr. Mikolicz Gyula / Pécel
„Azért mi is, akiket a bizonyságok ily nagy fellege vesz körül, félretéve minden akadályt és megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdőteret. Nézzünk a hit elkezdőjére és bevégzőjére, Jézus Krisztusra...” (Zsid 12,1-2)
Halhatatlanok
- Írta: Benedek Csilla
A Halhatatlanok Társulatát 1996-ban egy portrésorozat nyomán hozták létre hazánkban. A társulatba a nagyközönség választja be azokat, akik a kultúráért, művészetért és a társadalomért sokat tettek. Ezeknek a lábnyomát rögzítik, majd nemes anyagba öntik, és egy bizonyos helyen a járdába építik.
Mi-mindent megragad az ember, hogy eljusson a halhatatlanságra! Ezért is neveznek el egyesekről utcát, másoknak köztéri szobrot állítanak, de ezt segíti az élet- és önéletrajz, családfakutatás, a Guinness rekordok könyve, Ki, Kicsoda? kiadvány stb.
A mennyei halhatatlanságot, örök létet azonban egyedül Jézus Krisztusban készítette el Isten az ember számára. Nem az egyén saját teljesítménye alapján, hanem az ő Fia tökéletes áldozata által!
Jézus Krisztus lábnyoma maradandóvá lett itt a földön, „és példát hagyott rátok, hogy az ő nyomdokait kövessétek”. (1Pt 2,21)
Írta: Mikolicz Gyuláné
Egy nemzetközi találkozón a határon túli magyar lelkész bemutatkozásként elmondta, hogy ő sokszorosan kisebbségben érzi magát: mint magyar az idegenek közt, valamint református ott, ahol más az államvallás, és azon belül is, mint egy nem túl nagy létszámú keresztyén szervezet tagja.
Nemcsak határon túl, hanem határon innen is hajlamosak vagyunk öröklött vagy önként vállalt kisebbségi létünk miatt elnyomottnak érezni és sajnálni/sajnáltatni magunkat. Olykor kényelmetlennek érezzük, hogy mások vagyunk, mint a nagy átlag, hogy kilógunk a sorból. Pedig a Bibliában sehol nem olvasunk olyat, hogy a többséghez tartozni feltétlenül jó dolog. Sőt! Jézus tanítása szerint a széles út, amin sokan járnak, kárhozatba visz.
Egy mostanában olvasott könyv azt értette meg velem, hogy kisebbséghez tartozni lehet egyenesen kiváltság is! Az Ige maradéknak nevezi azokat, akik a korszellemmel, elvárásokkal, sőt kényszerrel is dacolva hűségesek maradnak Urukhoz, ragaszkodnak rendeléseihez. Akár Izrael, akár az emberiség történelmét, vagy az egyháztörténelmet vizsgáljuk, megfigyelhető, hogy Isten mindig a maradékon keresztül vitte előre üdvözítő tervét. Gondoljunk csak Illésre, Dánielre vagy a reformátorokra. Ezekben a hetekben, amikor történelmünk és hitünk hőseire emlékezünk, adjunk külön hálát azért, ha olyan kisebbséghez – maradékhoz tartozhatunk, akik ismerhetjük Isten megváltó tervét, és annak továbbvivői lehetünk!
„Így tehát most is van maradék a kegyelemből való választás szerint" (Rm 11, 5)
