A Vatikán Nemzetközi Teológiai Bizottságának tagja azt írta Ferenc pápának, hogy sok katolikus elveszíti a bizalmát a “legfőbb pásztorban”, köszönhetően a nem múló doktrinális zűrzavarnak.
Thomas Weinandy, aki egyben az Egyesült Államok Püspöki Doktrinális Tanácsának egykori vezetője is, azzal vádolja a pápát, hogy elősegíti a hívők “növekvő nyugtalanságát” azzal, hogy nem tisztázza az Amoris Laetitia tanítását.
“Úgy tűnik, a krónikus zűrzavar fogja jellemezni pontifikátusodat,” írja. “A hit, a remény és a szeretet fénye nem hiányzik, de túl gyakran homályosítja el azt szavaid és cselekedeteid kétértelműsége.”
“Túl gyakran tűnik úgy, hogy a stílusod nem támogatja az Egyház egyetemes tanításának fontosságát” – tette hozzá. “A tanítást újra meg újra halottnak és könyvszagúnak fested le, ami messze van a mindennapi élet lelki gondjaitól.”
Az Amoris Letitia-val kapcsolatban, Fr Weinandy ezt írja: “Időnként az iránymutatásod szándékosan kétértelműnek tűnik, így egyszerre teszi lehetővé a házasság felbonthatatlanságának katolikus tanításának hagyományos értelmezését is, valamint a válást is, amely megváltoztathatja az ezzel kapcsolatos eddigi tanítást.”
“Az ilyen, látszólag szándékosan a világosság hiányával való tanítás elkerülhetetlenül bűnre vezet a Szentlélek ellen, az igazság szelleme ellen” – tette hozzá.
Azzal vádolja Ferenc pápát, hogy “cenzúrázza, sőt egyenesen gúny tárgyává teszi” azokat, akik a hagyományos katolikus nézeteket vallják a válásról és az újraházasodásról, azt sugallva, hogy ők “szívtelen, rugalmatlan, rigorista farizeusok”.
“Ez a fajta rágalmazás idegen a szent péteri szolgálat természetétől” – mondja.
A hithű katolikusokat demoralizálja azoknak a püspököknek a “tanítása és szolgálata”, akik “nem csupán nyitottak a keresztény hitnek ellentmondó nézeteket valló személyekre, hanem támogatják és védik is őket” – mondja Fr. Weinandy.
Ferenc pápa pontifikátusa – tette hozzá – “azoknak, akik ártalmas teológiai és lelkipásztori nézetekkel rendelkeznek, engedélyt és bizalmat adott, hogy kijöjjenek a fényre, és felfedjék korábban rejtett sötétségüket”.
Fr. Weinandy bírálja Ferenc pápa decentralizációs törekvéseit is, mondván, hogy az Egyház egységét aláássa.
“A” szinodalitás “olyan formájának ösztönzése, amely az Egyházban lehetővé tesz és támogat különböző tanításbeli és erkölcsi felfogást, csak még több teológiai és lelkipásztori zavart eredményez.”
A püspökök túlságosan félnek, hogy beszéljenek.
“A püspökök gyorsan tanulnak, és amit a többségük megtanult a pápaságod alatt, az nem az, hogy nyitott vagy a kritikára, hanem hogy megsértődsz miatta.”
Sandro Magister blogjának egyik posztjában Fr. Weinandy azt írja, hogy egy alkalommal, amikor a római Szent Péter Eucharisztikus Kápolnában imádkozott, áthatotta a felismerés, hogy meg kell írnia ezt a levelet.
“Imádkoztam az egyház jelenlegi állapota és a jelenlegi pápasággal kapcsolatos aggodalmaim miatt. Kértem Jézust és Máriát, Szent Pétert és az összes szent pápát, akik ott vannak eltemetve, hogy tegyenek valamit, hogy orvosolják az egyházon belüli zűrzavart és felfordulást, káoszt és bizonytalanságot, amelyet, éreztem, hogy maga Ferenc pápa okozott.
Azt írja, egyértelmű jelet kért Istentől, hogy írjon-e erről. A jel arra vonatkozott, hogy tudjon találkozni valakivel, akit régóta ismert már, és aki azóta érsek lett. A találkozó véletlenül sikerült, és az érsek azt mondta: “Ne hagyja abba az írást”.
Fr. Weinandy írása alig több mint egy hónappal a “filiális korrekció” megjelenése után jelent meg, amelyben 62 tudós azzal vádolta a pápát, hogy nem állította le a “eretnekség és más hibák” terjedését. Később további tudósok is nevüket adták az aláírók listájához.
1992. november 19.
Rabszolgád segédje készen áll szolgálatodra!
Szentséges Szívem Vassulája, Lelkem kedvese, jöjj hozzám! Térj be Szívembe, és ízleld meg szeretetemet, amikor üldöznek téged! Sokak közül választottalak ki, hogy kövess engem az egység felé vezetõ úton. Tanítványommá tettelek, és nemcsak Nevelõd és Tanítód lettem, hanem Jegyesed is. Ha velem vagy, semmiben sem lesz hiányod, kedvesem.
Diktálni kívánsz nekem, Uram?
Életed minden pillanatában! Légy velem életed minden egyes pillanatában! Bizonyítsd be irántam való szeretetedet az imádságban, a diktálás alatt, az elmélkedésben, amikor befogadsz engem az Oltáriszentségben és az imádás órájában! Bizonyítsd be hogy szomjazol rám, bizonyítsd hûségedet azáltal, hogy szeretetben egyesülve maradsz Szívemmel! Légy szilárd, az én erõmtõl függjél, és elõre örülj, hogy velem találkozol! Ó, kicsim, nem értetted meg? Nem vetted észre, irántad való szeretetem nagyságát és barátságomat? … És most, amíg még itt vagy, egyesítsd imádat a szentek imájával, és ne feledd, hogy nagyon jól tudom, mi van a szívedben! Tudom, hogy mire van szükséged, én tudok mindent! Ti mindannyian egyaránt hozzám tartoztok, újból odaadnám értetek életemet, ha szükség lenne rá… 1
Elküldöm Lelkemet, hogy emlékeztessen titeket szeretetem nagyságára, és arra kérlek benneteket, hogy húzódjatok el a világtól, amelyben - rajtam kívül - minden megtalálható. Szentséges Szívemben mindegyikõtök számára van hely. Egyesítsétek szíveteket az én Szívemmel és éljetek üzeneteink szerint! Mindegyikõtöket megáldom, és homlokoton hagyom szeretetem sóhaját. Legyetek egyek!
RÖVID IMÁDSÁG AZ ATYÁHOZ
1992. november 27.
Béke legyen veled! Én vagyok az, Jézus. Imádkozz velem és mondd:
Atyám, most csak azt kérem Tõled,Elismételtem Jézussal együtt.
Közös nyilatkozat aláírása egy éve Lundban - ANSA
A reformáció ötszáz éves évfordulójának emléknapján, október 31-én a Lutheránus Világszövetség és a Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsa közös nyilatkozatot tett közzé, melyben együtt értékelik a reformációra emlékező elmúlt esztendő legfontosabb eseményeit és tanulságait.
Bocsánatot kértünk a vétkeinkért, amivel az Úr Testét megsebeztük.
„A megemlékezés nemcsak katolikusok és lutheránusok között folyt, hanem abba világviszonylatban bekapcsolódtak az ökumenikus partnerek. Hálásan emlékeztünk a reformáció spirituális és teológiai adományaira, ugyanakkor bocsánatot kértünk a vétkeinkért, amivel az Úr Testét megsebeztük”. „Tudatában vagyunk az ötven éve elkezdett ökumenikus útnak, amit a közös imádság, istentisztelet és párbeszéd szolgált és segített az előítéletek legyőzésében, egymás mélyebb kölcsönös megértésében és az elért teológiai eredmények megvalósításában” – olvassuk a közlemény bevezetőjében.
A párbeszédet a szegények közös szolgálata egészíti ki .
A közös nyilatkozat felidézi „az éppen egy éve, a svédországi Lundban tartott közös megemlékezést, melyen részt vett Ferenc pápa és Munib Younan evangélikus püspök, a Lutheránus Világszövetség akkori elnöke. Az együtt aláírt közös nyilatkozatukban elkötelezték magukat, hogy tovább haladnak a krisztusi egység felé vezető úton. Ezt a közös spirituális célkitűzést egészítette ki a rászorulók és a szegények szolidáris szolgálatában elköteleződést vállaló levél aláírása, mindkét fél részéről”.
Közösen hordott fájdalom és felelősség Isten népének egységet remélő szomja és éhe iránt
Ferenc pápa és Younan evangélikus püspök-elnök együtt jelentették ki: „Közösségeink sok tagja vágyik arra, hogy egy oltárról fogadja az Eucharisztiát, mint a teljes egység konkrét kifejeződését. Az aláíró felek magukévá teszik mindazok fájdalmát, akik nem tudnak osztozni az Úr megváltó jelenlétében az eucharisztikus asztalnál. Elismerik annak a közös lelkipásztori felelősségét, hogy feleljenek Isten népének szomjára és éhére, hogy Krisztusban egy legyenek. Buzgón óhajtják, hogy Krisztus Testének ez a sebe mihamarább begyógyuljon”.
Átalakíthatjuk a múlt jelenre gyakorolt hatását.
„A közös nyilatkozat az emlékév lelki áldásai között megemlíti a tényt, hogy lutheránusok és katolikusok először tekintettek a reformációra ökumenikus távlatból. Ez pedig a 16. századi események újfajta értelmezését teszi lehetővé. A múltat ugyan nem tudják megváltoztatni, de annak a jelenre gyakorolt hatását átalakíthatják oly módon, hogy a közösségben való gyarapodást segítő impulzus legyen”. Ismét elhangzott, hogy „sokkal több az, ami összeköt bennünket, mint ami elválaszt egymástól”.
A megigazulás tanának közös értelmezése az evangélikus, református, metodista és anglikán egyházakkal.
A közös nyilatkozat örömmel emlékezik arra, hogy „a megigazulásról szóló, 1999-ben aláírt közös katolikus-lutheránus nyilatkozatot 2006-ban elfogadta a Metodista Világtanács, ebben az évben pedig a Református Egyházak Világszövetsége társult hozzá. Ma viszont a westminsteri apátságban tartott ünnepi szertartáson aláírta az anglikán közösség is. Ez a közös alap lehetővé teszi, hogy a lelki egyetértés és közös tanúságtétel mind szorosabb kötelékét építsük ki”. Elégedettséggel veszi számba a nyilatkozat a közös ima és istentisztelet sokféle kezdeményezését szerte a világon. Végül leszögezi: „Isten segítségével és az imádság szellemében próbálják megkülönböztetni az egyház, az Eucharisztia és a papi szolgálat értelmezését és közös igyekezettel próbálják elérni a lényegi egységet, legyőzve a még meglévő és elválasztó különbözőségeket”.
http://ujvilagtudat.blogspot.h
(Forrás: CatholicsComeHome.org)
Az Atyaisten: Álljatok most fel, és fogadjátok Pecsétemet, az Élő Isten pecsétjét.
2012. február 20., hétfő, 12:20
Szeretett leányom, Szívem erősen ver bánatomban, gyermekeim bűnei miatt.
Mint bármely szerető apának, kettészakítja Szívemet az egymás iránti gonosz gyűlöletük.
Ez olyan, mintha egy kard szúrná át a Szívemet, melynek hatása nem akarna szűnni.
Én vagyok a Legmagasságosabb Isten, akinek a gyermekeimnek adott szabad akarat miatt, tartós fájdalmat kell elviselnem mindaddig, amíg ki nem bontakozik az Új Paradicsom a Földön.
Akkor, gyermekeim, Szent Akaratomnak megfelelően fogtok egyesülni.
Amíg ez meg nem történik, nem lehet béke a Földön.
Végül a világ csak akkor nyugszik meg, amikor a Gonosz, és mindazok, akik hazug Ígéreteit rabszolgaként követik, elpusztulnak.
Leányom, mondd meg gyermekeimnek, hogy Én nem élvezem gyermekeim megbüntetésének gondolatát, hiszen szeretem őket.
Ők az enyémek, az én dédelgetett teremtményeim. Állandó gyötrelmet jelent Számomra, szeretett Atyjuk számára látni azt, ahogyan a gonosz megrontotta a lelküket.
Azt szeretném, drága gyermekeim, akik ismeritek és megértitek irántatok való Szeretetemet, hogy bevigyelek benneteket szép, Új Paradicsomomba a Földön.
Megígérem nektek, hogy az üldöztetés rövid lesz, és hogy ti védelem alatt lesztek.
Mert Én most rátok hagyom Szeretetem és Védelmem pecsétjét.
Ezzel el fogjátok kerülni azok figyelmét, akik nehézségeket fognak okozni országotokban.
A Pecsétem Üdvösségem Ígérete. Ezzel a pecséttel az Én erőm eláraszt benneteket, és nem lesz semmi ártalomban részetek.
Ez egy csoda, gyermekeim, és egyedül csak azok lehetnek megáldva ezzel az Isteni ajándékkal, akik kis gyermekként Irántam való szeretetükben meghajolnak Előttem, az ő Uruk, a Mindenség Teremtője előtt.
Álljatok most fel, és fogadjátok Pecsétemet, az Élő Isten Pecsétjét.
Imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat (33) eme imáját, hogy pecsétemet méltányoljátok, és fogadjátok azt szeretettel, örömmel és hálával.
Istenem, szerető Atyám, szeretettel és hálával elfogadom Védelmed Isteni Pecsétjét.
Istenséged körülveszi testemet és lelkemet az örökkévalóságig.
Alázatos hálával meghajolok, és felajánlom Neked, szeretett Atyám, mélységes szeretetemet és hűségemet.
Könyörögve kérlek, hogy ezzel a különleges Pecséttel védj meg engem és szeretteimet, és én megígérem, hogy életemet a Te Szolgálatodnak szentelem, mindörökkön-örökké.
Szeretlek Drága Atyám.
Vigasztallak Téged ezekben az időkben, Drága Atyám.
Felajánlom Neked, szeretett Fiad Testét és Vérét, Lelkét és Istenségét, engesztelésül a világ bűneiért és minden gyermeked üdvösségéért.
Ámen.
Menjetek gyermekeim, és ne féljetek. Bízzatok Bennem, szeretett Atyátokban, aki szeretettel teremtett meg mindnyájatokat.
Én minden egyes lelket ismerek, minden részetek ismert Számomra. Egyikőtök sincs részesül kevesebb szeretetben, mint a másik.
Éppen ezért egy lelket sem akarok elveszíteni. Egyet sem.
Kérlek, hogy továbbra is imádkozzátok mindennap Isteni Irgalmasságom Rózsafüzérét.
Egy szép napon majd meg fogjátok érteni, hogy szükséges ez a megtisztulás.
Szerető Mennyei Atyátok,
A Legmagasságosabb Isten.
http://masodikeljovetel.hu/vedelmem-pecsetje-meg-volt-jovendolve-amint-masodik-pecset-feltorettetik
http://masodikeljovetel.hu/szeretet-sokkal-erosebb-mint-gyulolet
http://masodikeljovetel.hu/mondd-el-az-emberisegnek-hogy-most-minden-az-en-legszentebb-kezeimben-van
http://masodikeljovetel.hu/masodik-pecset-harmadik-vilaghaboru
http://masodikeljovetel.hu/szuz-maria-ez-pecset-meg-volt-jovendolve-janos-konyveben
http://masodikeljovetel.hu/huseg-fogadalma-isten-az-atya-isteni-akaratanak
http://masodikeljovetel.hu/mihelyt-nagyfigyelmeztetes-bekovetkezik-nagy-zurzavar-lesz
http://masodikeljovetel.hu/az-uj-korszak-masodik-eljovetelem-altal-lesz-kihirdetve-az-ido-rovid
http://masodikeljovetel.hu/fegyverzetet-kaptatok-hasznaljatok-azt
http://masodikeljovetel.hu/fegyverzetet-kaptatok-hasznaljatok-azt
http://masodikeljovetel.hu/isten-az-atya-en-legtokeletesebb-jovot-ajanlom-fel-nektek
http://masodikeljovetel.hu/isten-az-atya-gyermekek-minket-csak-egy-rovid-ido-valaszt-el-nagy-naptol
http://masodikeljovetel.hu/nagy-orom-lesz-mindenhol-ez-100-napig-fog-tartani
http://masodikeljovetel.hu/az-igazsag-konyve-az-ellentete-lesz-az-uj-hamis-konyvnek
http://masodikeljovetel.hu/isten-az-atya-szeretetem-le-fogja-gyozni-gonoszsagot-es-gyuloletet-168
http://masodikeljovetel.hu/ennek-kuldetesnek-koszonhetoen-otmilliard-lelket-fogok-megmenteni
http://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-van-egy-uzenetem-romai-katolikus-papsag-klerus-szamara
http://masodikeljovetel.hu/kuldetesem-hogy-megmentsem-az-emberiseget-mar-majdnem-befejezodott
Ezékiel próféta könyve 9:4 : Ezt mondta neki az ÚR: Menj végig a városon, Jeruzsálemen, és tégy jelt azoknak az embereknek a homlokára, akik sóhajtoznak és nyögnek amiatt a sok utálatos dolog miatt, amit elkövetnek benne.
Ezékiel próféta könyve 9:5: A többieknek pedig ezt mondta a fülem hallatára: Menjetek utána végig a városon, és öldököljetek, ne szánakozzatok, és ne legyetek könyörületesek!
Ezékiel próféta könyve 9:6 : Gyilkoljátok az öreget, az ifjat és a szüzet, a gyermekeket és az asszonyokat, hadd pusztuljanak! De azokhoz az emberekhez ne nyúljatok, akiken jel van! Az én szentélyemnél kezdjétek el! Elkezdték tehát az öregeken, akik a templom előtt voltak.
Jelenések 7:1 Ezután láttam négy angyalt állni a föld négy sarkán, amint féken tartották a föld négy szelét, hogy ne fújjon szél a földre, se a tengerre, se a fákra.
Jelenések 7:2 Láttam egy másik angyalt is feljönni napkelet felől, akinél az élő Isten pecsétje volt, és hatalmas hangon odakiáltott a négy angyalnak, akiknek megadatott, hogy ártsanak a földnek és a tengernek, |
Jelenések 7:3 és így szólt: "Ne ártsatok a földnek, se a tengernek, se a fáknak addig, amíg homlokukon pecséttel meg nem jelöljük a mi Istenünk szolgáit". |
Jelenések 7:4 És hallottam a pecséttel megjelöltek számát: száznegyvennégyezer pecséttel megjelölt Izráel fiainak minden törzséből: |
Jelenések 7:5 Júda törzséből tizenkétezer pecséttel megjelölt, Rúben törzséből tizenkétezer, Gád törzséből tizenkétezer, |
Jelenések 7:6 Ásér törzséből tizenkétezer, Naftáli törzséből tizenkétezer, Manassé törzséből tizenkétezer, |
Jelenések 7:7 Simeon törzséből tizenkétezer, Lévi törzséből tizenkétezer, Issakár törzséből tizenkétezer, |
Jelenések 7:8 Zebulón törzséből tizenkétezer, József törzséből tizenkétezer, Benjámin törzséből tizenkétezer pecséttel megjelölt. |
Jelenések 7:9 Ezek után láttam: íme, nagy sokaság volt ott, amelyet megszámlálni senki sem tudott, minden nemzetből és törzsből, népből és nyelvből; a trónus előtt és a Bárány előtt álltak fehér ruhába öltözve, kezükben pedig pálmaágak, |
Jelenések 7:10 és hatalmas hangon kiáltottak: "Az üdvösség a mi Istenünké, aki a trónuson ül, és a Bárányé!" |
Jelenések 7:11 Az angyalok mind ott álltak a trónus, a vének és a négy élőlény körül, arcra borultak a trónus előtt, és imádták Istent |
Jelenések 7:12 eképpen: "Ámen! Az áldás, a dicsőség és a bölcsesség, a hálaadás és a tisztesség, a hatalom és az erő a mi Istenünké örökkön-örökké. Ámen." |
Jelenések 7:13 Ekkor megszólalt egy a vének közül, és megkérdezte tőlem: "Kik ezek a fehér ruhába öltözöttek, és honnan jöttek?" |
Jelenések 7:14 Ezt mondtam nekik: "Uram, te tudod". Mire ő így válaszolt: "Ezek azok, akik a nagy nyomorúságból jöttek, és megmosták ruhájukat, és megfehérítették a Bárány vérében. |
Jelenések 7:15 Ezért vannak az Isten trónusa előtt, és szolgálják őt éjjel és nappal az ő templomában, és a trónuson ülő velük lakik. |
Jelenések 7:16 Nem éheznek és nem szomjaznak többé, sem a nap nem tűz rájuk, sem semmi más hőség, |
Jelenések 7:17 mert a Bárány, aki középen a trónusnál van, legelteti őket, elvezeti őket az élet vizének forrásaihoz, és az Isten letöröl szemükről minden könnyet." |
Gyalázatos püspökeink szégyentelen hierarchiájának egyik
legszégyenletesebb cselekedete történt Brüsszelben.
A brüsszeli székesegyházban az eretnek Luther botrányának 500 éves évfordulóját ünnepelték.
És mit tett katolikusok egy kis csoportja? Kérték a Jó Isten bocsánatát,
a Szűzanya közbenjárásával, az Üdvözlégy Máriával.
Az eredmény? Rendőrökkel távolíttatták el ezeket a derék katolikusokat,
és a rendőröket a székesegyház személyzete hívta ki!
A botrányról készült videó ITT tekinthető meg.
Bravó, fiatalok! A II. Vatikáni Zsinat áldozatai vagytok! Isten áldása legyen rajtatok!
Az északnyugat-franciaországi Ploërmelben található emlékmű „elhelyezésénél és méreteinél fogva feltűnő jellegű, és mint ilyen, ellentétes a francia köztársaság világi jellegét előíró alkotmánnyal, valamint az egyház és az állam kettéválasztásáról rendelkező 1905. évi törvénnyel” – indokolta 2015. májusi döntését a rennes-i közigazgatási bíróság.
Az ítéletből következően „az emlékművet el kell távolítani a jelenlegi helyéről” – közölte a bíróság, amely hat hónapot adott a városnak a döntés végrehajtásához.
Bár a szobor befogadásának még magyar támogatói oldala is létrejött, a bretagne-i helybéliek nem számoltak a lehetőséggel, hogy sor kerülhetne a tizenegy éve felállított szobor lebontására, elszállítására és más helyen való felállítására. A városka lakóinak tiltakozásához korábban Hervé de Charette volt francia külügyminiszter is csatlakozott.
Az emlékmű, ami Zurab Cereteli grúz származású orosz képzőművész alkotása, egyfolytában viták középpontjában áll, amióta felállították a Szent II. János Pál térre átnevezett téren.
A nantes-i közigazgatási bíróság 2015. december 15-én másodfokon hozott jogerős ítéletet, melyben az emlékmű lebontására szólított fel, hatályon kívül helyezték. Döntésükben az egyház és az állam szétválasztásáról rendelkező 1905. évi törvényre hivatkozva azt a határozatot hozták, hogy csupán az emlékművön található keresztet kell eltávolítani!
Forrás: E-communio.ro, La Croix
Fotó: La Croix - A Magyar Kurír cikke nyomán szerkesztett változat!
1 Péter 3,9
A Golgotán át
Megtorlások megtorlással
nem gyógyíthatók.
Hol fegyverek elnyomják, ott
nem értik a szót.
Embernek nincs képessége
megbocsátani
csak akkor, ha hatalmat ád
hozzá VALAKI:
békénkhez a Golgotán át
vezet biztos út,
másként mindig újrakezdünk
harcot, háborút.
Mostanában csodálkozom rá igazán, hogy Isten mennyire elébünk siet szeretetével. Tanultuk és álmunkból felriasztva is mondjuk, de valóban szívből hisszük-e, tudjuk-e, hogy szeretetteljes Istenünk van?
Más vallásokban az istenségeket komoly erőfeszítéssel és félelemmel igyekeznek a hívek megközelíteni, kiengesztelni, jóindulatra hangolni, az eredmény viszont mindig elmarad.
Nincs még egy olyan Isten, mint a mi Atyánk, aki bőséges szeretetével előlegezi iránta való érdeklődésünk legkisebb szikráját is, és minden cselekedetünket megelőzve hajol le hozzánk kegyelmével. A mindenség Teremtőjének arra is van gondja és szeretete, hogy a porszem embert ne hagyja kétségek között hánykódni, hanem a Szentírás számtalan helyén iránta való jóindulatáról biztosítsa őt. Csak egyet idézek a megszámolhatatlan sokaságú isteni szeretet-bizonyítékok közül (lásd: keretes rész!).
Horváth Mária / Pécel
„Hiszen még az igazért is aligha halna meg valaki, bár a jóért talán még vállalja valaki a halált. Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk.” (Rm 5,7-8)
Mindig nagyon értékes volt számomra ez az okmány, aminek birtokosa vagyok, ami az utazásban segít – de a villamoson történt eset óta még inkább az. Bárki mellé odaléphetnék és használhatnám. Természetesen nem az a cél, hogy minden bliccelőnek pártját fogjam. Az igazolványnak nem ez a rendeltetése. De ha a szívem indítana, akkor megtehetném.
Ez a tény nagy titkot tett számomra érthetővé: Isten szuverenitását. Ő szabadon választja ki azokat, akiket meg akar menteni. Semmire nem kötelezhető, és tette nem kérhető számon. Aki áthágja a törvényt, annak jogos a büntetés. De közülük bárkit kegyelméből kiválaszthat, aki ezzel a választással már "nem megy ítéletre, hanem átment a halálból az életre". (Azt, hogy egy bliccelőnek kötelező az utazási vállalatnál rendezni az ügyeit, büntetését, mindenki helyén valónak tartja, de azt, hogy Isten igazságosan határoz az emberek bűnei miatt, mennyien kétségbe vonják!)
Megértettem, hogy a váltság lényege nem az, hogy hányan üdvözülnek, hanem hogy ennek az értéke felragyogjon! Ezért számomra még értékesebb az, amit Isten felőlem döntött, hogy a keresztfán kegyelmesen eltörölte bűneim kárhozatos büntetését.
Többünk szomorú tapasztalata, hogy ebben az évben – a Kálvin év dacára – az egész Európát, sőt a világot is gyökeresen átformáló reformáció alig nyer említést a magyarországi médiában, még kevésbé a mindennapi életben. Viszont annál több szó esik a halottak napjáról. A protestáns hívő embereknek meg kellene vizsgálniuk, hogy nem vették-e át kritikátlanul a világ és a holt vallások gyakorlatát. Elhunyt szeretteik emléke ápolásának természetesen helye van; de, vajon tudja-e, mit tesz az, aki gyertyát gyújt, mécsest állít a sírra, vagy az elhunytakért imádkozik? Akár azért teszi, hogy „az éjfélkor feljövő szellemeknek” világítson, akár az elhunytak lelki üdvéhez akar így hozzájárulni, mindenképpen pogány és ige-szerűtlen gyakorlatot követ.
Isten, figyelmünket a még köztünk lévő embertársaink felé irányítja, akiknek most még továbbadhatjuk békeajánlatát, a Jézus keresztjéről, váltságáról, bűnbocsánatáról szóló örömhírt. Ezért is volt számomra különösen szívet melengető történet az, amivel az elmúlt napokban találkoztam.
Valaki arra kérte lelkészét, hogy látogassa meg súlyosan beteg édesapját. Az idős ember örömmel fogadta a látogatót, és mindjárt fel is tárta azt, ami szívét nyomta: „Soha nem tudtam imádkozni, pedig érzem, hogy most erre volna a legnagyobb szükségem. Egyszer, fiatal koromban, azt hallottam, úgy kell imádkozni, hogy magam mellé képzelek egy széket, amin Jézus ül, és elmondom neki mindazt, ami a szívemen van. De ezt soha nem tettem meg.” „Akkor tegye meg most, még nem késő!” – bíztatta a lelkész, majd rövid beszélgetés, igeolvasás és imádság után távozott.
Néhány nap múlva az idős ember lánya apja halálhírével kopogtatott. „Békességben ment el?” – érdeklődött a lelkész. „Csendben elaludt, de egészen különös helyzetben találtunk rá. Előzőleg az ágyához húzta a karosszéket, és a fejét a támlájára hajtotta. Vajon mit jelenthet ez?” „A lehető legjobbat! – válaszolt a lelkész – Bárcsak mindannyian így mehetnénk el ebből a világból!”
Dr. Mikoliczné Virág / Pécel
Jézus Krisztus hívogatása: „… aki hozzám jön, azt semmiképpen nem taszítom el.” (Jn 6, 37)
Asszonyórán a gyülekezetben is érzékelhető generációk közötti szakadékról beszélgettünk. A mai fiatalok már nem keresnek meg bennünket kérdéseikkel, sőt, messze elkerülik az időseket. Bezzeg, amikor mi fiatalok voltunk, mennyit beszélgettünk az öregekkel! - mondták többen is. Elfeledkezünk arról, hogy azért volt ez így, mert akkor az idősek érdeklődtek felőlünk, kedvesen számon tartottak minket, mindig volt jó szavuk hozzánk, esetleg megdorgáltak, ha divatozni akartunk. Most pedig azt várjuk, hogy a fiatalok számon tartsanak minket, szeretnénk még fontosnak érezni magunkat közöttük is, esetleg arra vágyunk, hogy megoszthassuk velük receptjeinket. És gyakran csalódást érzünk, ha köszönés helyett átnéznek rajtunk.
Pedig valószínűleg fiataljainknak is sokat jelentene, ha emberszámba vennénk őket, lehet, hogy a hit útján való elindulásukhoz vagy továbblépésükhöz éppen a mi bizonyságtételünk segítené őket. Bátran kezdeményezzük a barátságot, tegyük meg mi az első lépést! Így élhetjük át, hogy egyek vagyunk a Krisztus testben.
De keressük a nálunk idősebbekkel is a kapcsolódási pontokat – amíg lehet. Örömet szerzünk nekik, és mi is gazdagszunk élettörténetüket, áldásaikat hallgatva.
A Bibliában nem találkozunk külön ifjúsági, idős, középkorú, házaspári, illetve magányosok alkotta gyülekezettel, hanem a Krisztus testtel, ahová mindenki beletartozik, ahol közösen élik meg az áldásokat, az Úr ígéretét és a közösség csodáját – mindazt, amit a világ hírből sem ismer.
Jézus Krisztus:
Írta: Bálintné Gyöngyi
Mozdulatlanul ülni; lapozgatni a padon lévő könyvben; kotorászni az iskolatáskában; zsebkendőt használni; nagy buzgalommal írni valamit – ezek a feleltetést megúszni vágyó diák stratégiái. Mindenki kidolgozza módszerét, ha nem szeretné, hogy tanárának pásztázó tekintete megakadjon rajta. Jómagam akkor néztem a legártatlanabb arccal, egyenesen és nyíltan tanárunk szemébe, amikor egyáltalán semmit sem tudtam. Mivel a pedagógusi vadászszenvedély olyanokra irányult, akik kétségbeesetten bújtak előle, én – becsületességről és felkészültségről árulkodó ábrázatommal – többnyire elkerültem a szóbeli vallatást.
Söderblom uppsalai érsek (1866-1931) rendszeresen látogatta a rábízott gyülekezeteket. Nem csupán látogatta, hanem feleltette is. Nem csupán a gyermekeket, hanem a felnőtteket is. Az istentisztelet után bennmaradt a gyülekezet a templomban, hogy tagjai levizsgázzanak abból, mit is hisznek valójában. Elképzelem, mi történne egy jelenkori istentiszteleten, ha feleltetésre kerülne sor. Hogyan ülne ki az emberek arcára a döbbenet, a felháborodás (mi köze hozzá, hogy én mit hiszek?), vagy a lusta diák szorongó félelme. Vajon kiállnánk-e egy ilyen vizsgát a reformációval kapcsolatban? Talán a jelentősebb személyeket, évszámokat ismerjük. Valószínűleg a búcsúcédulák is eszünkbe jutnának. De mit jelent számunkra a speyeri és augsburgi birodalmi gyűlés, az „anathema" kifejezés, a schmalkaldeni háború? Az Ige mely állításai körül folytak vérre menő küzdelmek? S mi tartjuk-e magunkat az ott-akkor-úgy megkínlódott és letisztult igazságokhoz s az élő Igéhez: Krisztushoz? Aki hitre jutott, annak még jócskán tanulnia kell. Aki tanul, az tud felelni. Aki felel – abból válhat felelős hívő ember.
„De te maradj meg abban, amit tanultál, és amiről megbizonyosodtál, tudván, kiktől tanultad."
(2Tim 3,14)
Az első nagy igazság, amit a Szentírás hangsúlyoz, az, hogy a feltámadt test a meghalt testtel azonos, de csak lényegében, anélkül, hogy a két test (meghalt és feltámadott) egymással minőségileg is azonos lenne. Mert a Szentírás valójában nem a hús feltámadását hirdeti, hanem a testét… Azt is tudjuk, hogy test és vér nem örökölhetik az Isten országát, sem a romlandóság a romolhatatlanságot.
Milyen lesz tehát az a test, amely föltámad? Lényegében azonos lesz a régivel, azaz a megholttal, de még sem lesz olyan, mint az volt; azaz nem lesz gyenge, romlandó, gyalázatos, érzéki, erőtlen és halandó, hanem mindennek a legdicsőségesebb ellentéte, azaz romolhatatlan, erővel teljes, dicsőséges és lélekkel teljes.
A meghalt test tehát csak magja a feltámadottnak. A feltámadt testet tehát nem a mennyből hozzák az üdvözültek magukkal, s nem mennyei, lelki elemekből van az összetéve, hanem a meghalt földi test romolhatatlan magvából és lényegéből származik, de úgy, hogy annyira lelkivé lesz, hogy nem romlandó húsból és vérből fog állani, hanem lelkivé vált testből, amely lényegében azonos ugyan a régivel, de mégis más, mert dicsőséges, csodálatos és romolhatatlan. És amikor eljön az óra, akkor Jézus megszenteli és átváltoztatja meghalt testünk eme romolhatatlan csíráját és azt cselekszi, hogy az újra kihajt és kivirágzik, mint ahogyan a jácinthagyma újra kihajt és kivirágzik, ha a télnek álma elmúlt fölötte. És így nyerjük el azt a sokkal dicsőségesebb testet, amelyben a lélek és a test újra egyesül.
Dr. Sebestyén Jenő (Református dogmatika, 1940. 14/a.§. A feltámadás)
Az emberi test „Elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban, elvettetik gyalázatban, feltámasztatik dicsőségben, elvettetik erőtlenségben, feltámasztatik erőben. Elvettetik az érzéki test, feltámasztatik a lelki test.” (1Korintus 15.)
Írta: Móréhné Ági
Pár hónapja különleges vendégünk volt, nagy megtiszteltetés volt a látogatása. Nagyon szép órákat töltöttünk együtt. A vendégség azonban átmeneti állapot, a szívünknek oly kedves látogató is hazament. De azóta is gyakran visszaidézem a beszélgetésünket, még ma is merítek az akkor elhangzottakból.
A minap eszembe jutottak Jézus szavai a Máté evangéliumából, aki önmagáról mondta: „nagyobb van itt Salamonnál". A legkülönlegesebb vendégnél is különlegesebb személy kínálja azóta is nekünk a társaságát: JÉZUS. Ha élünk a lehetőséggel, és elfogadjuk őt, akkor azt ígéri, hogy velünk lesz "minden napon a világ végezetéig". Nem mint vendég, hanem mint családtag, mint életünk állandó résztvevője. Aki támasz, tanácsadó, menedék. Aki velünk lesz a szép és a nehéz napokon, éjjel és nappal. Aki elől nem lehet semmit rejtegetni – nem úgy, ahogyan én szoktam a vendégek jövetelekor: leterítem a vasalatlan ruhákat egy színes takaróval. Aki ki nem mondott gondolatainkat is ismeri. Akinek mindig van szava hozzánk, és ölelő karjaiban állandóan biztonságban lehetünk.
Különleges ajándék, ha átélhetjük jelenlétének valóságát! Nagy dolog tehát, ha befogadtuk őt, de még értékesebb, hogy ő befogadott minket.
A Biblia Jézus Krisztusról:
„Az Ige testté lett, és közöttünk lakozott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, aki teljes volt kegyelemmel és igazsággal." (Jn 1,14)
Hatalmas plakátokon biztatják prostitúcióra az egyetemista lányokat Franciaországban. A nyugat-európai ország épp legalizálja az emberkereskedelmet; ha valakinek van elég pénze, kedvére vásárolhat magának fiatalokat. Ha a hatóságok nem lépnek fel kellő szigorral, a milliomosok gátlástalanságának áldozatává válhat az európai felsőoktatás.
Feküdj össze te is egy milliomossal, hogy fedezni tudd a megélhetés és tanulás költségeit! Nagyjából ezt népszerűsítik egy a prostitúciót társadalmi normává emelő weboldal, a RichmeetBeautiful nyílt utcán elhelyezett óriásplakátjai. A teherautókon elhelyezett mozgóhirdetések nyíltan a 18 éven felüli diákokat célozzák meg, egyértelművé téve, hogy oldalukon olyan emberek hirdetnek, akiknek szexuális szolgáltatásokra van szükségük, és ehhez anyagilag rossz helyzetben lévő egyetemistákat vennének igénybe. A hirdetések szövege szerint az egyetemisták “gazdag emberekkel kell randevúzzanak”, és cserébe nem lesz szükségük diákhitelre.
Az üzenet egyértelmű: gazdag, ronda, kevésbé megnyerő személyiségű milliárdosok más módot nem találnak az ismerkedésre, mint a pénzen megvásárlást, ezért vagyonukat, befolyásukat bevetve megpróbálják társadalmi norma szintjére emelni a prostitúciót. Hogy érzékeltessük, mekkora vagyon lendült működésbe a prostitúció előmozdításáért – gyakorlatilag minden európai országban elindult ez a kezdeményezés, az alábbi képeken a francia, belgiumi, norvég és svéd plakátkampány látható.
Számos aláírásgyűjtés indult és a hatóságok is vizsgálják az ügyet, mióta megjelentek Párizs központjában a prostitúcióra buzdító óriásplakátok. A Local beszámolója szerint Franciaországban az oktatási miniszter már felszólította a hatóságokat a hirdetések betiltására. Kijelentése szerint a plakátkampány egy eszköz a prostitúció népszerűsítésére. Csütörtökön nyomozás indult a hirdetők ellen, miután egy ilyen óriásplakátot hordozó teherautót megállítottak a rendőrök. Belgiumban szintén a hatóságok lefoglalták az óriásplakátokat, és nyomozást rendeltek el prostitúció népszerűsítése miatt.
A veszélyes társadalmi jelenség mozgatórugója természetesen a liberalizmus, ami megpróbálja a “saját test felett rendelkezés” üzenetébe csomagolni az ehhez hasonló kezdeményezéseket. Sátánista szervezetek ezzel az üzenettel többek közt az abortuszt is népszerűsítik, de ugyanezen logika mentén akár perverz pszichopaták is elhelyezhetnének hirdetéseket Párizs központjában, miszerint kínzásokat vállaló fiataloknak hajlandóak sokat fizetni. Elvégre “ez az ő teste, miért ne használhatná arra, amire akarja?”
A prostitúciót elfogadott társadalmi normaként feltüntető hirdetésekre azonban nem csak erkölcsi normák mentén kell tekinteni: a nyugati világ nagy erősségét, a magas szintű oktatást is veszélyeztetik. Onnantól, hogy milliárdosok teljesen legálisan, pénzért vásárolhatnak meg fiatal lányokat, pusztán piacbővítési szempontok mentén (minél több potenciális prostituált legyen elérhető) is érdekeltté válnak az oktatás minél drágábbá tételében. Érdekükké válik a diákhitel feltételeinek nehezebbé tétele is, ugyanezen ok mentén. A megfizethetetlenné váló egyetemeken többé nem a tudás, nem a szellemi képességek lennének a kiválasztás módja, hanem a “mindenre kaphatóság”, ami hitel nélkül is lehetővé teszi a drága felsőoktatás megfizetését.
1992. július 21.
Uram?
ÉN VAGYOK. Az én békémet adom neked, és megáldalak. Virágom, lássunk munkához! Írd:
Ünnepélyesen mondom nektek: Sok jelet adok a világnak, de készek-e felismerni mennyei jeleimet? Ma sokan csak arról beszélnek, amit láttak, de nem veszik figyelembe Szentlelkem oly nyilvánvaló jelenlétét. Szentlelkem ugyanúgy fog vezetni benneteket, ahogy én vezettem tanítványaimat. Be fog árnyékozni benneteket könyörületes szeretetemmel. Mindenkinek meg fogom mutatni, hogy Nevem, Jézus, annyit jelent, hogy „az, aki megszabadít”.
Leányom, fordítsd felém tekintetedet és virágozz!
Jóságos vagyok. Felruháztalak tudásommal, és rád bíztam érdekeimet. Alkotód ölelt át téged hatalmas karjával. Ne félj hát! Földre terítem ellenségeidet, akik valójában az én ellenségeim. Szent Édesanyád a te védelmed. Én, az Úr erõssé teszlek, hogy üzenetemet elvidd a világ négy sarkába. Éjjel-nappal õrködöm feletted, ezért ne aggódjék kicsi szíved! Mától fogva több kaput nyitok meg számodra. Mától fogva papok, püspökök és kardinálisok fogják kinyitni fülüket és meghallják hangomat. Fel fognak figyelni. Végtelen irgalmamban a kegyelmek záporát hullatom rájuk, és meg fognak érteni. A hitehagyás porától megkérgesedett hályog le fog hullani szemükrõl és újból meg fogják látni Szentlelkem ragyogását, fel fogják ismerni Szentséges Szívem kimeríthetetlen gazdagságát, amelyet a ti korszakotok számára tettem félre.
Leányom, tekintsd magadat olyan csecsemõnek, akit éppen most választottak el Alkotójától! Maradj kicsi, hogy könnyen fel tudjalak emelni keblemre és Arcomhoz szoríthassalak! El fog enyészni az emberek minden bölcsessége, és nemzedéketek álnokságára szemfedél
kerül. A Szívem veled van. Leányom, te továbbra is tanúságot fogsz tenni és visszhangom leszel e hitehagyott nemzedék számára, amely összeomlani készül. Te leszel ügyeim követe. Gyermekem, vállamon viszlek egy oly nemzet szívébe, amely inkább hitt a ravaszságban és az árulásban, mint Szentlelkem leheletében. Ezekhez küldelek most, akik engem, a Szent Istent kitöröltek emlékezetükbõl. Olyan megtérést és megigazulást adok nekik, amilyent nem láttak és nem hallottak azelõtt. Meg fogom menteni ezt a nemzetet, meg fogom kímélni és meg fogom óvni. Az az ének, amelyet azon az éjszakán fog nekem énekelni, olyan lesz, mint amelyet a nászéjszakán énekelnek. Zarándokként
küldelek hozzájuk. 1
„Elkísérem útjukon a vakokat,
és vezetem õket ösvényükön;
világosságra változtatom elõttük a sötétet,
és a göröngyös utat elegyengetem.
Ezt teszem majd velük,
és nem hagyom el õket.” 2
El fogok jönni, hogy megmentsem õket.
Friss hír, hogy a német Die Zeit hetilap jelentése szerint már Ferenc pápa asztalán van a dokumentum, ami engedélyezni fogja a római katolikus papok házasodását. A dokumentum egyik szerzője az osztrák modernista Erwin Kräutler püspök. A Die Zeit szerint Ferenc pápának ez a megoldása az Amazonas-medence paphiányára, ahol kevesebb, mint 3 millió ember él, közülük pedig sokan nem katolikusok.
Ferenc pápa gyermekkori barátja is azt állítja, hogy a pápa meg fogja szüntetni a katolikus papok évszázados nősülési tilalmát, mert szerinte a papi cölibátus “elavult” és “nem része az egyház tanának”. A barát azt is állítja, hogy az argentin születésű pápa megfogadta, megreformál egy másik katolikus tilalmat is, ami megakadályozza az új kapcsolatokban élő elvált embereket abban, hogy az Oltáriszentséghez járuljanak, és erről barátja beszámolhat a DailyMailOnline-nak, és ezt publikálhatják.
Oscar Crespo szerint Ferenc pápa azt mondta, hogy pápaságának “elsődleges célja”ennek a két katolikus törvénynek a megváltoztatása.
Az élelmiszer-technikus Oscar Crespo a pápa legjobb barátja és egykori középiskolai osztálytársa ma már nyugdíjas. Crespo azt mondta a MailOnline-nak, hogy a pápa “súlyos és szenvedélyes” volt, amikor “fő terveiről” beszélt. “Azt mondta, ezek a prioritásai. Először is az elvált emberekre vonatkozó szabályok megváltoztatása, a második, hogy megszüntesse a cölibátus törvényét. Azt mondta, az nem része az Egyház tanításának. Több mint 1000 évvel ezelőtt egy pápa vezette be, de Ferenc pápa elavult ókori maradványnak tartja, amit újra kell gondolni. Véleménye szerint Isten mindenkit családi életre teremtett, beleértve a papokat is.”
Ferenc pápa szerint “a cölibátus nem dogma”. Ferenc pápa – az első nem európai pápa – kifejezte személyes megengedőbb álláspontját az Egyház hagyományos nézeteiről a papi cölibátussal kapcsolatosan. 2015 májusában azt mondta az újságíróknak, hogy a cölibátus “az egyház ajándéka, de mivel ez nem dogma, az ajtó mindig nyitva van”.
Amikor a házas papok egyik kampányával szembesült, azt válaszolta, hogy a kérdés “a naplómban van”.
Crespo úr által a 80 éves pápa egyúttal üzenetet küldött egy “bűnben élő” nőnek, aki elváltan új partnerével él együtt Az üzenetben arról biztosítja, hogy szabadon magához veheti az Eucharisztiát.
A katolikus egyház viszont nem ismeri el a polgári válást, tehát nem engedélyezi sem a házasság előtti, sem a házasságon kívüli, tehát a házastárson kívül más személlyel létesített szexuális kapcsolatot, amit súlyos bűnnek, házasságtörésnek tart. A súlyos bűn állapotában való szentáldozás pedig még súlyosabb bűnnek, szentségtörésnek számít.
Claudia Garcia Larumbe, egy elvált argentin tanárnő, Crespo által intézte kérdését a pápához, hogy valóban ki van-e zárva a gyónás és a szentáldozás lehetőségéből, miután új partnerével házasság nélkül él együtt. Oscar Crespo emlékeztette a pápát, hogy az egyházi törvény “tiltja” a házasság felbontását, és aki új kapcsolatokban él, az nem járulhat a szentségekhez, amíg rendbe nem hozza az életvitelét, ám Ferenc azt felelte: “Csak mondja meg neki, hogy a pápa azt mondta, hogy tudja”.
A 39 éves Larumbe a MailOnline-nak elmondta, hogy “szóhoz sem jutott az elérzékenyültségtől”, miután megkapta a Szentatya személyes engedélyét, hogy részt vegyen a legfontosabb katolikus szentségekben.
A MailOnline felkereste Claudia Garcia Larumbe-t, aki elmagyarázta, hogy 30 évesen ment férjhez, de egy évvel később elvált, mert “a dolgok nem működtek”. Miután két évvel később új partnerével összeköltözött, azt mondták neki, hogy nem részesülhet szentáldozásban, mert a katolikus tanítás szerint “házasságtörésben él”.
Claudia Garcia Larumbe többé nem ment szentmisére a San Antonio de Padua templomban, ahová tartozott. Elmondta a MailOnline-nek: “Azt mondták, hogy nem lehetek mással, csak a volt férjemmel. Teljesen összezavarodtam. Egész életemben az egyház tagja voltam, viszont fogalmam sem volt erről a törvényről, ám jó katolikusként elfogadtam. De úgy éreztem, bűnösnek mondtak ki. Tudtam, hogy Isten mindent lát, és nem akartam Istent becsapni, úgyhogy úgy gondoltam, jobb, ha betartom a szabályaikat, és elhagyom a gyülekezetemet.”
Mikor Larumbe asszony hallotta, hogy a pápa régi iskolatársa, Crespo úr meglátogatja Ferenc pápát a Vatikánban, és felajánlotta, hogy elviszi bárki levelét neki, úgy döntött, hogy üzenetet küld. Azt mondta:
“Amikor meghallottam, felhívtam Oscar-t és megkérdeztem, hogy megemlítené-e a helyzetemet a pápának. Mondtam neki, hogy szeretnék az Egyház tagja lenni, de nem lehetek, mert elváltam. Csak tanácsot reméltem, de soha nem gondoltam volna, hogy pápai engedélyt kapok. Amikor Oscar visszatért, felhívott, és azt mondta, hogy személyesen beszélt a pápával, aki engedélyt adott nekem a szentségekhez. Rám törtek az érzelmek és meg sem tudtam szólalni, nem tudtam elhinni, hogy közvetlenül a pápától kapok erre engedélyt.”
Larumbe azt állítja, hogy a pápa üzenetét megtartotta magának, attól tartva, hogy megsérti a papját és a hívőket. “Még mindig nem mentem vissza a templomba. Nem hiszem, hogy a közösség tagjai azóta másként gondolkodnának. Úgy döntöttem, megvárom, amíg minden elvált katolikus engedélyt kap, nem csak én. Nem akarom, hogy ez csak nekem legyen megengedve, azt akarom, hogy mindenkinek engedélyezzék.”
Egy 2015 áprilisban publikált másik újságcikk azt állította, hogy Ferenc pápa levelet kapott egy másik argentin nőtől , Jaquelina Lisbonától, akit felhívott telefonon, és azt mondta neki, hogy részesülhet szentáldozásban, annak ellenére, hogy elvált a férjétől.
Ez a baráti beszélgetés új reményt ad a polgárilag elvált, (de szentségi kötelékben maradtak) millióinak, valamint több ezer papnak is, akik egyre elviselhetetlenebbnek érzik a cölibátust.
De a jelek szerint a pápa nem akarja a gyökeres reformokat az egyházi egység kárára érvénybe léptetni, mert azt mondta Cresponak: “A változások vagy vérrel történnek, vagy békésen, de akkor idő kell hozzá – én a békét választom. ”
A pápa szóvivője azonban a Vatikán által kiadott nyilatkozatban azt mondta, hogy bár a telefonhívás megtörtént, azt “nem lehet megbízhatónak tekinteni”. Hozzátette, hogy “az egyház tanítására nem szabad magánbeszélgetésekből következtetni”.
https://gloria.tv/article/jfRgYnePpuDV4H3Ln2qWBSc21
http://metropolita.hu/2017/10/a-colibatust-megszunteto-dokumentum-mar-ferenc-papa-asztalan-van/
A német Gerhard Feige püspök szerint "bizonyos esetekben" jó lenne, ha a katolikussal házasságban élő protestánsok is részt vehetnének az úrvacsorában.
Feige azt mondta a német püspökök hivatalos katholisch.de hírportáljának, hogy "felszabadító" érzés lenne, ha engedélyezhetnék ezt, ami jelenleg be van tiltva (azonban ez egy gyakori szokás, amit gyakran bátorítanak előnyök nélkül).
Kép: Gerhard Feige, © Thomas Guffler, CC BY-SA, #newsDvqiurk
https://gloria.tv/article/vREXgFm3SGTk1bfvQ3P4VTmGD
A Dillard Egyetem beszédének avatásakor az Oscar-díjnyertes Denzel Washington színész főiskolai végzettségűeknek a következőket mondta:, "...mindenek előtt tegyék Istent az első helyre!", továbbá hozzátette, hogy minden, amit ebben az életben végzett, Isten kegyelmének köszönhető.
Ez a fiatal lány csatlakozni akart az Iszlám Államhoz, hogy megöljön mindenkit, aki nem muszlim, e helyett azonban Jézust találta meg. Így lesz a gyűlöletből szeretet, a halálból pedig élet.
2012. június 10. vasárnap, 3:30
2013. április 7. vasárnap
A 24.hu médiafelületet biztosított egy sátánista csoportnak, ami így lehetőséget kapott arra, hogy keresztényellenes nézeteit nagy nyilvánosság előtt kifejtse.
Extrémista csoportként nyilvántartott sátánista szervezetnek adott médiafelületet Magyarország egyik legnagyobb liberális sajtóorgánuma, a 24.hu. A liberális lap a Hungarian Satanic Legion nevű szervezetet kérdezte arról, mi a véleményük Aradszki András KDNP-s országgyűlési képviselő október 9-i parlamenti felszólalásáról.
Az energiaügyért felelős államtitkár parlamenti felszólalásában azt mondta; a sátán/Soros terv ellen küzdeni keresztény kötelesség, és a végső támadás már elérkezett, “látjuk ezt már az abortusz, az eutanázia, az egyneműek házassága és a genderelmélet politikai erőltetése vonatkozásában is”.
A kijelentés viccelődéssel vegyes felháborodást váltott ki a liberálisok körében.
Hetekkel később kiderült; a liberálisok amiatt tartották nevetségesnek a képviselő kijelentéseit, mert ők maguk is inkább alternatív vallási nézetek iránt mutatnak érdeklődést. A 24.hu a parlamentben elhangzott beszéd kapcsán megkeresett egy sátánista szervezetet (már ha nem eleve kapcsolatban állt vele), és megkérdezte őket, mi a véleményük arról, hogy G. Soros tervét a sátánhoz hasonlítják keresztény politikusok.
A sátánista csoport pedig kifejtette ezzel kapcsolatos álláspontját, aminek a liberális lap sajtónyilvánosságot adott.
Az újságíró – Molnár Zoltán – ráadásul egész megdöbbentő módon hozzáigazodott a luciferiánusok nézeteihez. Azt mondta; “Üzentek is a Lucifert szájukra vevő politikusoknak.”
“szájukra vevő” – Mintha ez a Lucifer-alak olyasféle szentséget képviselne, aminek a nevét kiejteni sem szabad arra méltatlannak.
Most, hogy tudjuk, a 24.hu újságírója maga is kapcsolatban áll luciferiánus szektákkal, egészen más kontextusba kerülnek a hírportálon nagy nyilvánosság elé tárt keresztényellenes nézetek. Többek közt ilyen üzeneteket juttattak el több százezer olvasójukhoz:
“Aki gyilkosságra, vérre, horrorra és rémületkeltésre vágyik, annak elég fellapoznia a keresztények bibliáját, ahol a saját istenük is öl, bosszút áll és szó szerint vért kíván! […]
a Biblia feketén-fehéren leírja, hogy a Sátán e világ ura.
A liberális lapban megjelent álláspont szerint “Aradszki kifakadása nem több mint egy indulatokkal túlfűtött, elszabadult, keresztény elme fantazmagóriája.”
A Hungarian Satanic Legion egy az Athéna Intézet gyűlöletcsoport-adatbázisában is feltüntetett, monitorozott extrémista csoport, melyet az extrémizmus-szakértők 2-es besorolású, inaktív szervezetként tartanak nyilván. A 24.hu tehát nem csak a luciferiánusok hivatalos álláspontját közli, de nagy nyilvánosság előtt propagandafelületet biztosít egy extrémista szervezetnek.
http://www.hidfo.ru/2017/10/a-liberalis-sajto-a-luciferianusok-hivatalos-allaspontjat-jeleniti-meg/