Megigazításunk örömüzenete, a kereszt evangéliuma (A reformáció időszerűsége 2.)
- Írta: Adámi László
Ez a megigazulás nem folyamat (a megszentelődés viszont folyamat is kell, hogy legyen!), hanem az új élet kiindulópontja; és Krisztus igazsága soha, semmiképpen nem válik „saját igazságunkká”. Ehhez kell ragaszkodnunk, minden kompromisszum nélkül!
A megigazulás / megigazíttatás tehát Isten fölmentő, megszabadító ítélete ránk vonatkozóan, annak alapján, hogy helyettünk és értünk az Úr Jézus Krisztus elhordozta bűneink kárhoztatását a kereszten, Isten pedig igazolta a feltámadásában őt és azt, hogy elfogadta Fiának engesztelő áldozatát („halálra adatott bűneinkért, és feltámasztatott megigazulásunkért” – Róm 4,25).
Ezt a „megigazultságot” nem lehet „gyarapítani”, hanem élni lehet belőle! Tehát: „gazdagon teremjétek az igazság gyümölcseit Jézus Krisztus által Isten dicsőségére és magasztalására” (Fil 1,11). Isten akaratának cselekvése – az ő dicsőségére – a megigazulás gyümölcse: mint ilyen, elengedhetetlen következmény!
Az Isten előtti helyzetünk és a hívő életünk gyakorlati állapota közötti feszültséget Luther így fejezi ki: „Simul iustus et peccator” – „egyszerre igaz és vétkező” a Krisztusban hívő ember. De az ajándékba kapott megigazultság állandó ösztönzéssé kell, hogy váljon a hit engedelmességében!
(Részlet a Biblia Szövetség reformációra, az Isten irgalmas szeretetére hálával emlékező ünnepsége egyik szekciójában elhangzott előadásból – 2017.10.14.)
„Miután most már megigazultunk az ő vére által, még sokkal inkább megmenekülünk a haragtól ő általa.” (Róm 5,9)
1 Péter 3,9
A Golgotán át
Megtorlások megtorlással
nem gyógyíthatók.
Hol fegyverek elnyomják, ott
nem értik a szót.
Embernek nincs képessége
megbocsátani
csak akkor, ha hatalmat ád
hozzá VALAKI:
békénkhez a Golgotán át
vezet biztos út,
másként mindig újrakezdünk
harcot, háborút.
Mivé is lenne életünk, jövőnk, hogyha TE bűneink szerint cselekednél velünk! Áldott légy érte, hogy elküldted értünk FIADAT, KI sokunk bűnét hordozta és mindnyájunkért imádkozott. Könyörülj meg gyűlölködő, bosszúért lihegő világunkon s benne mindazokon, akiknek az áldás helyett csak az átokhoz van kedvük! Ne engedd, hogy elemésztődjenek önpusztító és másokat pusztító indulataikban. Óvj bennünket attól, hogy a rosszért rosszal fizessünk!
Ámen.
Mostanában csodálkozom rá igazán, hogy Isten mennyire elébünk siet szeretetével. Tanultuk és álmunkból felriasztva is mondjuk, de valóban szívből hisszük-e, tudjuk-e, hogy szeretetteljes Istenünk van?
Más vallásokban az istenségeket komoly erőfeszítéssel és félelemmel igyekeznek a hívek megközelíteni, kiengesztelni, jóindulatra hangolni, az eredmény viszont mindig elmarad.
Nincs még egy olyan Isten, mint a mi Atyánk, aki bőséges szeretetével előlegezi iránta való érdeklődésünk legkisebb szikráját is, és minden cselekedetünket megelőzve hajol le hozzánk kegyelmével. A mindenség Teremtőjének arra is van gondja és szeretete, hogy a porszem embert ne hagyja kétségek között hánykódni, hanem a Szentírás számtalan helyén iránta való jóindulatáról biztosítsa őt. Csak egyet idézek a megszámolhatatlan sokaságú isteni szeretet-bizonyítékok közül (lásd: keretes rész!).
Horváth Mária / Pécel
„Hiszen még az igazért is aligha halna meg valaki, bár a jóért talán még vállalja valaki a halált. Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk.” (Rm 5,7-8)
Villamoson
- Írta: Móréhné Ági
A minap a villamosra felszállt egy ellenőr két rendész kísértetében. Az ellenőr az igazolványom bemutatását tudomásul vette, és tovább lépett. Aztán arra lettem figyelmes, hogy átellenben egy idősebb férfi zavartan kutat a táskájában, majd megállapítja, hogy nincs itt a bérlete, és mint mondta, fogalma sincs, hogy hol lehet. Az ellenőr tájékoztatta őt a további teendőkről, amit a férfi megadóan tudomásul vett. Látszott rajta, mennyire idegen számára ez a szituáció. Megszántam. Odaszóltam az ellenőrnek, hogy az én igazolványom két személy részére érvényes, és ez esetben nem lehetne-e ez az utas a kedvezményezett, mintha hozzám tartozna? Az ellenőr meglepődött az ötlet hallatán, de nem volt ellene kifogása, és az éppen odaérkező rendész is rábólintott. Az utasnak csak ennyit mondtak: "El van rendezve", és tovább mentek. A férfi csak nézett értetlenül, majd hozzám fordult, hogy "Mi volt ez?" Elmagyaráztam, ő pedig a további szakaszon végig hálálkodott.
Mikor elköszöntünk, eszembe jutott, hogy egyszer majd nekem is felelnem kell Isten, a bíró előtt. De Jézus majd mellém áll, és tanúsítja, hogy "Én, hozzá tartozom" – így elmarad a megérdemelt büntetés.
„Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, aki nagy irgalmából újonnan szült minket élő reménységre Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által romolhatatlan, szeplőtlen és hervadhatatlan örökségre…” (1Pt 1,3-5)
Később, a jelenetet magamban fölidézve, újabb összefüggések jutottak eszembe. A férfi utazott, és ha nem is volt róla tudomása, bizonyos szabályokat nem tartott be. A feje fölött hármasban megtanácskoztuk a védelmét, és döntés született felmentéséről (Pactum Salutis). Ő közben és mindezért nem tett semmit. Majd, amikor felfogta, mi is történt, hálával telt meg a szíve. Ezután sem kellett tennie semmit, hogy ne büntessék meg, nem is tehetett, csak kinyilvánította a köszönetét.
Amikor a hivatalos személyek távoztak, a következő állomáson nekem is le kellett volna szállnom. De felmértem, hogy most már nem hagyhatom magára védencemet, így néhány megállót még vele utaztam. Igen, mi is teljesen biztosak lehetünk abban, hogy Megváltó Jézusunk, ígérete szerint, életünk végéig elkísér majd.
Jézus Krisztus mondta tanítványainak:
Mindig nagyon értékes volt számomra ez az okmány, aminek birtokosa vagyok, ami az utazásban segít – de a villamoson történt eset óta még inkább az. Bárki mellé odaléphetnék és használhatnám. Természetesen nem az a cél, hogy minden bliccelőnek pártját fogjam. Az igazolványnak nem ez a rendeltetése. De ha a szívem indítana, akkor megtehetném.
Ez a tény nagy titkot tett számomra érthetővé: Isten szuverenitását. Ő szabadon választja ki azokat, akiket meg akar menteni. Semmire nem kötelezhető, és tette nem kérhető számon. Aki áthágja a törvényt, annak jogos a büntetés. De közülük bárkit kegyelméből kiválaszthat, aki ezzel a választással már "nem megy ítéletre, hanem átment a halálból az életre". (Azt, hogy egy bliccelőnek kötelező az utazási vállalatnál rendezni az ügyeit, büntetését, mindenki helyén valónak tartja, de azt, hogy Isten igazságosan határoz az emberek bűnei miatt, mennyien kétségbe vonják!)
Megértettem, hogy a váltság lényege nem az, hogy hányan üdvözülnek, hanem hogy ennek az értéke felragyogjon! Ezért számomra még értékesebb az, amit Isten felőlem döntött, hogy a keresztfán kegyelmesen eltörölte bűneim kárhozatos büntetését.
„Mert Mózesnek ezt mondja (az Úristen): Könyörülök azon, akin könyörülök, és kegyelmezek annak, akinek kegyelmezek. Azért tehát nem azé, aki akarja, nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.” (Róm 9,15-16)
