Krisztusban Kedves Testvérek!
Nagyböjt kezdetére világméreteket öltött a koronavírus betegség (COVID-19), egy vírusos, légúti és légzőszervi megbetegedés, amelyet a SARS-CoV-2 nevű koronavírus okoz. Az emberről-emberre történő terjedés jellemzően cseppfertőzéssel és a fertőzött váladékokkal történő direkt vagy indirekt kontaktussal történik.
A betegség súlyos formája leginkább a 60 évnél idősebbeket és a krónikus alapbetegségben szenvedőket érinti. Magyarország kormánya ezért 2020. március 11-én rendkívüli jogrendet és veszélyhelyzetet hirdetett, majd március 28-ától kijárási korlátozást léptetett életbe.
(A kijárási korlátozásról szóló 70/2020.(III.27.) Kormányrendelet 4. § (1) u) pontja szerint a lakóhely, a tartózkodási hely, illetve a magánlakás elhagyására alapos indok a hitéleti tevékenység.)
A Katolikus Egyháznak minden körülmények között, így a jelen helyzetben is küldetése, hogy mint a világ világossága, mint hegyre épült város (Mt 5,14), szüntelenül tanúságot tegyen a mi Urunkról, Jézus Krisztusról, aki az Isten Fia, Megváltónk.
A Szentháromságos Egy Isten az embert örök életre, egészségre és boldogságra teremtette. A halál Ádám bűne miatt jött a világba (Róm 5,12), és kényszerének mindenki alá van vetve. A szenvedést, a betegséget és a halált Isten a bűn következményeként, az igazak próbájaként engedi meg. (Ter 3,16–19; MTörv 28,21.27.35; Jób; Tób 12,13) „Jöjjetek, térjünk meg az Úrhoz, mert ő megsebez, de meg is gyógyít, megver, de be is kötöz bennünket.” (Hós 6,1)
A betegség és a halál megtapasztalása finomítja a bűn iránti érzéket, ébreszti a lelkiismeretet, könyörgésre sarkall a gyógyulásért és maga a gyógyulás vagy a hitben fogadott halálveszély közelebb viszi az embert Istenhez. „Ne fenyíts meg, Uram, haragodban, ne büntess engem felindulásodban! Mert nyilaid belém hatolnak, és kezed rám nehezedik. Nincs erő testemben, mivel haragszol rám, s mert vétkeztem, nincs épség csontomban. Fejem fölött túlontúl összecsapott a bűn, és hatalmas teherként rám nehezedik. Sebeim mérgesek, üszkösek balgaságom miatt.” (Zsolt 38,2–6).
Mi katolikus keresztények ebben az üdvtörténeti és kegyelmi távlatban tekintünk minden földi nyomorúságot és szenvedést. A legfőbb jó számunkra az örök élet, ezért mindent az üdvösség szempontjából értékelünk, mindent az üdvösség elnyeréséért tartunk meg vagy vetünk el. Ezért mondja a Zsoltáros: „Te vagy az én Uram, rajtad kívül nincs, ami jó nekem.” (Zsolt 16,2) és „Nincs senkim rajtad kívül a mennyben, a földön sem gyönyörködöm másban.” (Zsolt 73,25) Csak az számít, ami Istentől van, ami Istenhez vezet, ami Istent közvetíti. Ezért minden cselekedetünket a menny felé kell igazítani, Istennek tetsző életet kell élni. „Tartsátok meg törvényeimet és parancsaimat; aki megtartja őket, élni fog. Én vagyok az Úr.” (Lev 18,5) „Mert ahogy lélek nélkül halott a test, a hit is halott tettek nélkül.” (Jak 2,26)
Az égi kincsek keresését tanítja a Mester: „…gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben…” (Mt 6,20) Csak a tettekben megnyilvánuló élő hit vezet a mennyek országába: „Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.” (Mt 7,21) Jézus élete tanúságtétel az örök Atya tettekben való megdicsőítésére: „Az én eledelem, hogy annak akaratát teljesítsem, aki küldött, s elvégezzem, amit rám bízott.” (Jn 4,34)
Ennek alapján hirdeti az Egyház kezdettől fogva: „Az odafent való dolgokkal törődjetek, ne a földiekkel.” (Kol 3,2) Jézusról az Egyház vallja Péter hitét: „Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia.” (Mt 16,16) A szenvedésre és a halálra a názáreti Jézus Krisztus, Isten Fia hozott megváltást, aki magáról mondotta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. Az, aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre.” (Jn 11,25–26) Péter apostol hite szerint az Úr Jézus Krisztus az „élet szerzője”. (ApCsel 3,15)
Jézus maga mondotta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak általam.” (Jn 14,6) Ezért csak a Krisztusba való beoltódás vezethet örök életre, elutasítása örök kárhozattal jár: „aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik”. (Mk 16,16) Az örök élet elnyerésének kulcsa Jézus Krisztus, Isten Fia Szabadítóként való megvallása és a beleoltódás. „Nincs üdvösség senki másban. Mert nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben üdvözülhetnénk” (ApCsel 4,12) „Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd életet, hanem Isten haragja marad rajta.” (Jn 3,36) Legfőbb javunk, az örök életünk és minden, ami ennek elnyeréséhez szükséges, Krisztusban van elrejtve számunkra. „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek.” (Jn 15,5)
Mit tegyünk hát a koronavírus veszélyének idején?
Elsősorban gondoljunk lelkünk üdvösségére, és arra, hogy e földi létben is mindent Őáltala, Ővele és Őbenne kell élnünk.
„Mert benne élünk, mozgunk és vagyunk” (ApCsel 17,28) Krisztushoz kell járulnunk, aki az Élet (Jn 14,6; 1Jn 1,3), meg kell erősíteni a katolikus keresztény hitünket és meg kell térnünk. El kell fordulnunk mindentől, ami nem Krisztus, ami nem Krisztus egyetlen Egyháza, ami Tőle és Menyasszonyától, az Egyháztól (Ef 5,32) elválaszt vagy elcsábít. Vissza kell térnünk Péter sziklájához, aki maga Krisztus. (Jn 1,42; Mt 16,18) Követnünk kell Péter utasítását: „Járuljatok őhozzá, mint élő kőhöz, amelyet az emberek ugyan megvetettek, azonban Isten előtt ’kiválasztott és drága’; ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokat ajánljatok fel, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által.” (1Pt 2,4–5) Pál is erre figyelmeztet: „Mivel tehát elismertétek Krisztus Jézust uratoknak, éljetek is benne. Verjetek benne gyökeret, épüljetek rá és erősödjetek meg a hitben, ahogy tanultátok, s bővelkedjetek a hálaadásban. Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson.” (Kol 2,6–8)
Ha meg akarunk gyógyulni betegségeinkből, mindenekelőtt fel kell szítanunk a Krisztus Jézusba, Isten Fiába és Megváltóba vetett katolikus hitünket. Hiszen az Üdvözítő a gyógyításunk egyetlen föltételeként a hitet jelölte meg (Mt 8,2–6; 9,22–28; 15,28; Mk 1,40; 5,36; 9,23; 10,52). Ez a hit az apostoli hit, amely az egy, szent, katolikus és apostoli Anyaszentegyházban van, „mert az élő Isten egyháza, az igazság oszlopa és biztos alapja”. (1Tim 3,15) A hit útjára pedig csak a megtérés által juthatunk. Amint a tékozló fiú, aki eltévelyedés okozta nyomorúságát belátva határozta el, hogy hazatér az atyai házba, ugyanígy használhatja fel Isten mindannyiunk életében a szenvedéseket és bűneink minden következményét arra, hogy visszatérjünk hozzá. (Lk 15,17–20)
A szenvedésben is hitvalló életünkkel bekapcsolódunk az engesztelés művébe, egybeforrunk a Szenvedő Krisztussal, ami az Egyház legmélyebb szolgálata: „Örömmel szenvedek értetek, és testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik, testének, az Egyháznak javára.” (Kol 1,24) „Nektek az a kegyelem jutott, hogy ne csak higgyetek Krisztusban, hanem szenvedjetek is érte.” (Fil 1,29) A betegségben való méltó katolikus keresztény helytállás tanúságtétel a világ előtt. Ahogy Pál magáról mondotta: „Hiszen tudjátok, hogy először beteg testtel hirdettem nektek az evangéliumot, és ti kiálltátok a próbatételt, amelyet testi állapotom jelentett számotokra. Nem vetettetek meg, nem utasítottatok el, hanem úgy fogadtatok, mint Isten angyalát, mint Krisztus Jézust.” (Gal 4,13–14) A szenvedés vállalása tanúságtétel Isten szent malasztjáról. „Elég neked az én kegyelmem. Mert az erő a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében.” (2Kor 12,9) „Az a véleményem, hogy a jelen élet szenvedései nem mérhetők az eljövendő dicsőséghez, amit az Isten az őt szeretőknek készített”. (Róm 8,18) Ha a hit és keresztség által Jézus Krisztushoz kapcsoltuk az életünket, ha Jézust nemcsak életünkben, hanem a szenvedésben és a halálban is követni tudjuk, akkor bizton reménykedhetünk abban, hogy követni fogjuk őt a feltámadásban is: „ha vele együtt meghalunk, vele együtt élni is fogunk; ha vele együtt szenvedünk, vele együtt uralkodni is fogunk.” (2Tim 2,11–12)
Mit tegyünk hát, hogy megtérjünk és éljünk? (Ez 18,23) Hogy életünk legyen és bőségben legyen? (Jn 10,10) „Megjelent ugyanis megváltó Istenünk kegyelme minden ember számára, s arra tanít minket, hogy szakítsunk az istentelenséggel és az evilági vágyakkal, éljünk fegyelmezetten, szentül és buzgón ezen a világon.” (Tit 2,11–12)
Egyházmegyénkben a következőket rendelem el járványveszély idején:
- Növelni kell a szentmiseáldozatok számát.
Az Egyház élete szíve és forrása a szentmiseáldozat, amely létrehozza, fenntartja és élteti az Egyházat. Ezért az Apostoli Szentszékkel egyeztetve, a rendkívüli helyzetben visszavonásig elrendelem a szentmisék lehetséges számának paponként napi ötre növelését, amely egyúttal lehetővé teszi, hogy a hívek több, kisebb csoportban gyűljenek össze templomainkban. Különösképpen fontos, hogy mutassunk be minél több szentmiseáldozatot engesztelésül bűneinkért és az egész világ bűneiért. A szent liturgiát a legnagyobb gonddal végezzük. A megnövekedett terhek miatt járványveszély idejére papjaimnak engedélyezem, hogy vasár- és ünnepnapokon maximum 4-5 perces prédikációt mondhassanak.
- Visszatérés a hagyományos római liturgiához.
A katolikus hitnek, így a szentmise engesztelő áldozati valóságának a liturgiában való tükröződése annál hűségesebb és biztosabb, minél régebbi a liturgikus formula és minél egyetemesebb és ünnepélyesebb, lényegesebb a kultusz centrumával való összefüggése. A liturgia a keresztény tradíció lényeges és fontos eleme, XII. Pius pápa szerint „a régiek által áthagyományozott tanításnak leghűségesebb tükre” (Mysterium Salutis). Ezért XVI. Benedek pápa rendelkezésére és lelkipásztori bátorítására hallgatva (Summorum Pontificum motu proprio), a római liturgia teljes gazdagságát az egész Egyház közös kincsévé kell tenni. A Szentatya célja az, hogy a szentmise római rítusának hagyományos formáját, mint megőrzendő drága kincset, minden hívőnek bőkezűen odaajándékozza, és hozzáférhetővé tegye.
Itt az idő, hogy a szentmise teológiáját komolyan véve, határozottan térjünk vissza a katolikus teológiát mélyebben kifejező formákhoz, és vessünk el mindent, ami evilági, ami protestáns, ami az Egyház hitével ellentétes. A katolikus templom az Isten háza és a mennyország kapuja. A liturgikus életünk megtisztítása, aminek a szentmisére, a zsolozsmára és a szentségek kiszolgáltatására egyaránt ki kell térnie, hitünk katolikus tisztaságának, teljességének és imádásunk gyümölcsözőségének is a záloga. Lex orandi, lex credendi – Az imádság szabálya a hit szabálya.
- Növelni kell a bűnbánati gyakorlatok számát.
A szentmiseáldozatok nagyobb gyümölcsözőségéért, és mert a járványban a Mindenható Isten bűneinkre és gyöngeségeinkre emlékeztető intő jelét látjuk, ezért a vezeklésben és engesztelésben látjuk a helyes reakciót. Gyarapítanunk kell a bűnbánati gyakorlatokat (bűnbánati ájtatosságok, rózsafüzér, böjtölés, áldozatok felajánlása, keresztségi fogadás megújítása, keresztútjárás, búcsúk, kilencedek stb.), növelni kell azok számát és legfőképpen buzgóságát. Híveinket buzdítsuk böjtre és imádságra, főként a rózsafüzérre. A lehető legnagyobb gondot kell fordítanunk a lelkiismeret vizsgálatra. A személyes bűnök alázatos megvallása mellett továbbá ismerjük fel az egyházközösség kollektív bűneit is: mindent, amivel Istent és az Ő szeretetét megbántottuk, különösképpen a szent katolikus hitet és a Legméltóságosabb Oltáriszentséget sértő vétkezéseinket. Mutassunk be minél több engesztelő szentmisét bűneinkért, a bűnösök megtéréséért és a tisztítótűzben szenvedő lelkekért. Ez az időszak nagyszerű lehetőség arra, hogy visszavezessük a híveket a jó halál kegyelméért való imádságra, valamint a búcsúnyerés csodálatos ajándékához. A közösségi és magánájtatosságok lehetőség szerint az Oltáriszentség előtt történjenek, a könyörgésekben pedig buzgón forduljunk Boldogságos Szűz Máriához, Magyarország Királynőjéhez, a Szent Angyalokhoz, Magyarország Véd–angyalához, és az összes Szentekhez, köztük a Magyar Szentekhez, égi közbenjárásukat kérve.
- Ki kell szolgáltatni a keresztség szentségét.
Az Úr Jézus világosan tanítja, hogy a hit és a keresztség nélkülözhetetlenek az üdvösséghez: „Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik.” (Mk 16,16) A keresztség az újjászületés kegyelme. „A keresztségben ugyanis eltemetkeztünk vele együtt a halálba, hogy miként Krisztus az Atya dicsőségéből feltámadt a halálból, úgy mi is új életre keljünk.” (Róm 6,4) A keresztségi alámerítés jelképezi Krisztus sírba szállását és föltámadását (Róm 6,3–6), ezért a szentségen keresztül egybenövünk az ő halálával és föltámadásával. „Mert a bűn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka azonban az örök élet Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.” (Róm 6,23) Mindezt Isten ereje műveli bennünk (Kol 2,12). A keresztség lévén eltemetkezünk vele együtt a halálba, hogy Őbenne éljünk.
A keresztség megszabadít a Sátán hatalmából, kegyelmi erőt ad a jóra. A keresztvíz lemossa minden bűnünket (áteredő bűn, személyes bűn) (Ef 5,26). Megment az örök kárhozattól, az ideig tartó büntetéstől, a bűnadósságainktól. A keresztségben új életre kelünk: megszentel és megigazulttá és új teremtménnyé válunk a Szentlélekben (2Kor 5,17); az Atya fogadott fiává, Isten gyermekévé leszünk (1Jn 3,2; Róm 8,16), Krisztus testvérei és társörökösei (Róm 8,17.29); a Szentlélek templomává tesz (1Kor 6,19; vö. 3,16) – „szentté” (ApCsel 9,13); részesít a Szentháromság életében és az isteni természetben (vö. 2Pt 1,4) és a természetfölötti erényekben (hit, remény, szeretet).
A keresztség beolt Krisztus Jézus életébe: visszavonhatatlanul keresztények leszünk és tagjai Krisztus Egyházának; eltörölhetetlen jegyet (Dominus character) kapunk a lelkünkbe (2Kor 1,22; Ef 4,30; Jel 7,3); megvilágosít (Jn 1,9; Zsid 10,32; 1Tessz 5,5); megnyitja a lelkiélet és a szentség kapuját (ianua vitae spiritualis); Krisztus titokzatos testének tagjává tesz; Isten Országának részesévé tesz, és Isten színe látásának várományosává; beiktat Krisztus Egyházának közösségébe (communio sanctorum) és részesít Krisztus általános papságában (sacerdotium commune).
Járvány időszakában, halálveszélyben különösen is fontos a keresztség jelentőségének a hangsúlyozása és kiszolgáltatása, ezért elrendelem, hogy a beavatás e legfőbb szentségét a szükséges feltételek legalább minimális megtartása mellett, de minden körülmények között buzgón szolgáltassák ki az újszülötteknek, a gyermekeknek, a felnőtt megtérőknek, a betegeknek és különösképpen a haldoklóknak.
A keresztség fölszentelt szolgái a püspök és a pap, a latin egyházban a diakónus is. Üdvös azonban megtanítani a híveket, különösen az egészségügyben dolgozókat arra, hogy szükség esetén bárki keresztelhet, csak azt szándékolja tenni, amit az Egyház tesz. A keresztelő vizet önt a keresztelendő fejére és elmondja a szentháromságos keresztelő formulát: „N., én megkeresztellek téged az Atyának † és a Fiúnak és a Szentléleknek nevében. Amen”
- Növelni kell a szentgyónáshoz járulás lehetőségét.
A megtérés, a töredelem és a bűnbocsánat szentsége, a szentgyónás a bűnbánó lélek újjáélesztő gyógyszere. Különösen is fontos, hogy külön gondoskodjunk a járványveszélyben kimondottan veszélyeztetett 60 év feletti hívők meggyóntatásáról. Ennek érdekében meg kell többszörözni a gyóntatási lehetőséget a templomban és azon kívül. Végig kell járni az időseinket, különösen a veszélyben levőket. A gyóntató papoknak el kell látogatnia a fertőző osztályokon kezelt betegekhez.
- Meg kell ismertetni az általános feloldozás értelmét és szabályait.
A járvány elharapódzása esetén, tömeges megbetegedések idején szükségessé válhat, hogy közvetlen halálveszélyben, csoportosan történjen a bűnbánó hívek feloldozása. Fontos, hogy ennek szabályait pontosan tudják és ismerjék a papok és a hívek egyaránt. Az általános feloldozás érvényességéhez a törvény megköveteli, hogy a Krisztus-hívő legyen kellően felkészülve, és rendelkeznie kell azzal az elhatározással, hogy a bűneit kellő időben egyénileg meggyónja. A kellő idő jelentését a CIC 963. kánon magyarázza: „mielőbb járuljon egyéni gyónáshoz”. Ennek minimálisan egy újabb általános feloldozás előtt kell megtörténnie, vagy az utolsó gyónásától számítva egy éven belül (CIC 989. k.; KEK 1457) Mindazok, akik súlyos bűneik bocsánatát általános feloldozással nyerték el, nem kaphatnak újabb általános feloldozást addig, amíg egyéni gyónást nem végeznek. E tilalom alól csak komoly ok mentesít.
- Növelni kell a fiatal papság létszámát.
Mivel lélekmentő feladataink megsokszorozódtak, és mert a járvány különösen is veszélyes az idősebb paptestvérekre, ezért minden létező eszközt megragadok a klérus fiataljainak mozgósítására, akiket minden halasztható teendője alól a járvány idején felmentek, és a betegek közé küldök. Továbbá szolgálatba hívom a hadra fogható szeminaristáimat. A közvetlenül szentelés előtt álló szeminaristákat az Egyházi Törvénykönyv (CIC 1031. kán. 1. és 4. p.) értelmében diakónussá és pappá szentelem, hogy több fiatal pap álljon az egyházmegye rendelkezésére. A kisebb rendekben járó növendékeket pedig idős paptestvérek mellé rendelem, hogy segítsék az ájtatosságok végzését és az áldoztatást.
- Az idősek és a veszélyeztetettek körében ki kell szolgáltatni a betegek kenetét.
A szenvedő, beteg és halálveszélybe került testvéreink számára elsődleges fontosságú, hogy a Keresztfán függő Szenvedő Krisztussal egyesüljenek. Az Úr a gyógyító hatalmát átadta apostolainak (Mt 10,1; Mk 16,17). Az Egyház, mert parancsot kapott az Úrtól a betegek gyógyítására, kötelességének érzi a betegek gondozását és az értük való közbenjáró imádságot. „Beteg valaki köztetek? Hívassa az Egyház presbitereit és imádkozzanak fölötte, miután megkenték őt olajjal az Úr nevében” (Jak 5,14–15).
A betegek szentsége által a szenvedő lélek a Szentlélek kegyelmét kapja, amely az egész embert segíti és tökéletesíti: megerősíti az Istenbe vetett bizalomban, erőt ad a kísértések ellen, s alkalmassá teszi arra, hogy a betegségét erős lélekkel viselje, illetve kérje és elfogadja a jó halál kegyelmét, ha Istennek ez az akarata. Ezért minden veszélyeztetett és ténylegesen megbetegedett testvérnek fel kell kínálni a betegek szentségének a vételét.
- A vízszenteléseket a hagyományos rítusban, szentelt sóval kell végezni.
A szenteltvíz megáldásánál a tisztaság és a maradandóság szimbólumaként szentelt sót vegyítünk a vízbe. Ez az ősi gyakorlat egyúttal akadályozza a víz megromlását. Sós vízben a vírusok kevésbé maradnak meg, ezért felhívom a paptestvéreket a szentelt só lelkiismeretes használatára, csepegtetők bevezetésére és a szenteltvíz gyakori cseréjére (sacrarium). Ajánlott a tengervíz sótartalmát utánozni (35 g só / liter).
- Versus orientem misézés.
Azokon a helyeken, ahol a nép részvétele nélkül történik a szentmiseáldozat bemutatása, az ún. „szembemiséző” oltárok használata teljesen értelmetlenné válik. Minden sine populo szentmisét orientálva kell végezni. Mivel az orientáció kezdettől fogva töretlen katolikus tradíció, és a legjobban fejezi ki az úton levő, zarándok, küzdő Egyház Úr felé fordulását és Krisztus követését, ezért a járványveszély kiváló alkalom arra, hogy az utóbbi évtizedekben elterjedt és általánossá vált Úrnak hátat fordító gyakorlatot elhagyjuk. Jó alkalom van most arra, hogy rádöbbenjünk, hogy a pap a szentmiseáldozatot nem a híveknek, hanem az Atyának mutatja be. A szent liturgiában a vonatkoztatási pont a Golgotát idéző oltár magaslata, rajta Krisztus Keresztje, és az ugyanott, központban elhelyezett Tabernákulum, amely együtt láttatja velünk a kronosz és a kairosz valóságát, Krisztus Urunk egyszer és mindenkorra bemutatott keresztáldozatát, annak jelenvalóvá tételét és a mennyország megnyílását.
- A világi hatóságokkal való megegyezés.
Mivel a lelkek üdvössége mindennél előbbre való, és mert az örök életet adó hit és a vallásosság mindent megelőző, az ideig való testi szükségleteknél is fontosabb alapszükséglet, ezért a kormányzati szerveknél, a járványügyi hatóságoknál haladéktalanul el kell érni, akár a teljes szentszéki diplomáciát is latba vetve, hogy Krisztus Egyháza továbbra is, járványveszélyben mégpedig fokozott aktivitással fejthesse ki áldásos tevékenységét. Feltétlenül szükséges, hogy gyóntatópap juthasson a fertőző osztályokon kezelt betegekhez, továbbá akadálytalanul történhessen a szent liturgia végzése, a szentségek kiszolgáltatása és különösképpen is a betegek és haldoklók ellátása. Elfogadható kompromisszumot kell találni a szükséges védőfelszerelések, higiéniai szabályok és a gyülekezésre vonatkozó észszerű óvintézkedések megtartásával, ami a híveket és a lelkipásztorokat egyaránt védi, ezek az intézkedések azonban soha nem sérthetik a szentségkiszolgáltató cselekmény lényegét, a szentségek érvényes és méltó kiszolgáltatását.
„Biztos vagyok ugyanis benne, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmasságok, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat bennünket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van.” (Róm 8,38–39)
- Az Élet Kenyerének buzgó kiszolgáltatása.
Jézus mondja: „Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adok, a testem a világ életéért.” (Jn 6,51) „Bizony, bizony, mondom nektek: ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok a vérét, nincsen élet tibennetek. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem igazi étel, és az én vérem igazi ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az énbennem marad, és én őbenne.” (Jn 53,56) A szentáldozás az örök élet záloga, a katolikus hívő legfőbb tápláléka. Az Eucharisztia a Krisztustól megígért teljes öröm előíze (Jn 15,11). Aki az Eucharisztiában Krisztussal táplálkozik, annak már itt a Földön örök élete van (Jn 6,54). „Aki eszi az én testemet, általam fog élni.” (Jn 6,57)
A hit táplálása, az engesztelés műve vágyva-vágyja a Mennyei Mannát, de a betegek és a haldoklók is az Élet Kenyeréért kiáltanak (Jn 6, 48–51). Ezért mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a szentgyónásban megtisztult, kegyelmi állapotban levő katolikus keresztény hívek, különösen is a veszélyeztetettek, a betegek és a haldoklók Hitünk Szent Titkához járulhassanak. Ennek érdekében az áldoztatói szolgálatot a legnagyobb igyekezettel és figyelemmel kell teljesíteni. Továbbá a járványveszély jó alkalom arra, hogy felhagyjunk a szentáldozással kapcsolatos minden hanyagsággal, és a lehető legnagyobb összeszedettséggel, gonddal, aprólékos figyelemmel és időráfordítással történjen a Szent Test kiszolgáltatása és vétele.
- A kézbeáldoztatás megszüntetése.
Itt az ideje annak, hogy a kézbeáldoztatás gyakorlatát végleg megszüntessük. A kézbeáldozás modern gyakorlatánál az imádás egyetlen jelével sem találkozunk, az Oltáriszentségnek járó köteles hódolat nem valósul meg. A körmenetben érkező hívőnek, aki a Szentség manipulációjára készül, mosakodással a kezeit nem kell előkészítenie, térdhajtást nem kell végeznie, és végül purifikálnia sem kell. Egyszerűen csak a tenyerébe kapja a Legszentebbet, hogy a másik kezével emelje szájához a partikulát, mintegy megáldoztatva saját magát. A mozdulatsor a Szentség kezelése miatt emlékeztet a pap tevékenységére, mégis a közönséges étel vételéhez hasonló.
A kézbeáldozás modern kori gyakorlatában az Oltáriszentség teljes körű megóvása, ami szent kötelesség, ellehetetlenül. A kézbeáldozás során az áldozó – mosatlan – tenyerére és ujjaira kerülnek a Szent Test apró morzsái, és mivel a kézbeáldozó nem purifikálja a Szentséget érintő kezeit, a rátapadt részecskék szanaszét szóródnak. A kézbeáldoztatás az Oltáriszentség ellopását is könnyűvé teszi.
A kézbeáldozás modern gyakorlata közvetlen módon gyengíti az Eucharisztia szentségébe (különösen is a valóságos jelenlétbe) és az egyházi rend szentségébe (különösen is a fölszentelt pap és az Oltáriszentség egyedülálló kapcsolatába) vetett katolikus hitet. Könnyelműsége nem felel meg az evangéliumnak, nem azonos az ősegyház gyakorlatával, nem vezethető le a katolikus hagyományból, nem írja elő a II. vatikáni zsinat, hanem valójában a kálvinista úrvacsoraosztással rokon.
A kézbeáldozás modern gyakorlata, amely elhanyagolja a Szentség köteles imádatát és oltalmát, elodázza a szentáldozás testi valóságát is. Ellenkezik azzal a katolikus eszménnyel és törekvéssel, hogy a szentségi találkozás mindig a teljes emberségünk (testünk és lelkünk) együttes aktusa legyen.
Végül a kézbeáldoztatás járványveszély idején balgaság is, hiszen éppen a jellemzően kezek által történő (manipulatív) terjedés ellen kell megóvni önmagunkat és egymást. Az áldoztató pap kezét szabályszerűen tisztán lehet tartani, de az utcáról érkező hívek sokaságának a megfelelő kéztisztítása a liturgikus térben nem életszerű és nem garantálható.
- A térdelve és nyelvre áldoztatás általános bevezetése.
A térdelve és nyelvre áldozás hagyományos módja az imádás és az istengyermeki lelkület apostoli hitletéteményből fakadó, biblikus kifejeződése, a vétel imádattal teljes módja, amely tökéletesen kimutatja és megvalósítja az Oltáriszentséget illető köteles hódolatot.
A térdelve és nyelvre áldozás hagyományos módja tökéletesen megvalósítja az Oltáriszentséget illető köteles védelmet: a Szent Test morzsái nem kerülhetnek az áldozó kezére, és a lopás veszélye is lényegesen csökken.
A térdelve és nyelvre áldozás teljesen megfelel az Úr Jézus Krisztusról és az eucharisztikus jelenlétről szóló katolikus hitnek, jámborságnak és áhítatnak, a katolikus hagyomány szerves része, a hívőt összeszedettebbé és tudatosabbá teszi, ezért alapvetően elősegíti a szentáldozás gyümölcsözőségét.
Az imádattal áthatott szentségi találkozásban a teljes emberségünk részt vesz. A leborulás gesztusa szinkronizálja a testet és a lelket, hogy az imádás az egész ember tette legyen. A test és a szellemi lélek a természetes egységük révén kölcsönösen visszahatnak egymásra, ezért a testi leborulás a lélek összeszedett imádását is segíti. Az áldoztatórácshoz térdelve az áldozás sokkal nyugodtabban történik.
A méltó módon, szentélyrácsnál egymás mellett térdelő hívők áldoztatása összességében sokkal nyugodtabb és pontosabb mozdulatokat tesz lehetővé mind az áldoztató, mind az áldozó részéről, és nagyban csökkenti az áldoztató ujjai és az áldozó nyelve érintkezésének az esélyét. Járványveszélyben a pap különösképpen is fordítson gondot kezei tisztaságára. Szükség esetén a kézmosás áldoztatás közben többször is ismételhető. A szentáldozás időtartama szükség esetén tíz-húsz percre vagy tovább is kiterjedhet, ennyi idő alatt nagyobb számú hívő is teljes nyugalomban, kellő áhítattal és biztonságosan megáldoztatható.
Részletes utasítások.
E rendelkezések részleteit, a megvalósítás pontos leírását és a határidőket csatolva küldöm a paptestvéreknek.
Krisztusban Kedves Testvérek!
Jézus Krisztus Isten Fia a mi Megváltónk. Teste valóságos étel, Vére valóságos ital, amely számunkra örök életet ad. „Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem valóságos étel, és az én vérem valóságos ital” (Jn 6,54–55) A szent katolikus hit maradéktalan megtartásával mindig készen kell állnunk az Úrral való találkozásra mind a Szentségben, mind pedig halálunk óráján:
„Vizsgálja meg magát mindenki, s csak úgy egyék a kenyérből és igyék a kehelyből, mert aki csak eszik és iszik anélkül, hogy megkülönböztetné az (Úr) testét, saját ítéletét eszi és issza. Ezért sokan gyöngék és betegek közületek, többen pedig meghaltak. Ha megítélnénk magunkat, nem vonnánk magunkra ítéletet. Ha azonban az Úr ítél meg bennünket, az fenyítésünkre szolgál, hogy ezzel a világgal együtt el ne kárhozzunk.” (1Kor 11,28–32)
A koronavírus járvány vezessen bennünket igaz bűnbánatra és megtérésre, újítsuk meg életünket Krisztusban az Egyház tanítása, megszentelése és vezetése révén. Ezáltal lesz javunkra a mostani megpróbáltatás. „Amíg élünk, az Úrnak élünk, s ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Tehát akár élünk, akár halunk, az Úré vagyunk.” (Róm 14,8)
Boldogságos Szűz Mária, Magyarország Királynője – Könyörögj érettünk!
Regnum Marianum, A.D. 2020, Quadragesima
† egy latin püspök
(A képzelt levelet megfogalmazta: Fülep Dániel teológus)
Tengernek Csillaga XXV/3. szám melléklete, 2020. május
Stella Maris Alapítvány, 1539 Budapest, Pf. 639.
- Létrehozva: 2020. április 30.
Hol van szeretet? Maradt-e benned még egy kis szeretet, teremtés? Maradt-e benned némi bölcsesség? Én, az Úr, azt mondtam, hogy még az utolsónak is adok, és hogy más nyelven beszélõ emberek és idegenek ajka által fogok szólni azokhoz a nemzetekhez, akik továbbra sem akarnak engem 
Jöjj, elõbb csendben imádkozzunk együtt az Atyához, te és én, teljes csendben imádkozzunk! 