Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Akkor most már gyónni nem is kell?Bekapjuk a Misericordina-t. Melyik Bibliában garantálja ezt Jézus?

2013. november 19. 08:32 - Andre Lowoa

Misericordina: lelki gyógyszert osztottak szét a Szent Péter téren, amelynek hatóerejét Jézus szavatolja A vasárnapi Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa köszöntötte a jelen lévő zarándokcsoportokat, köztük a Rómában élő eritreai közösséget, akik Szent Mihály…

Tovább
komment

Mátramindszent

2013. november 19. 08:32 - Andre Lowoa

Mátramindszent 953 lakosú község a 83-as/Kisterenye-Mátramindszent-Mátranovák-Homokterenye/ és 84-es/Kisterenye-Kál-Kápolna/ vasútvonalak mentén, Bátonyterenyétől 10 kilométerre, délkeletre fekszik.http://em.bloglog.hu/page/9/ Mindenszentek templomA templom középkori építmény…

Tovább
komment

Szuha

2013. november 19. 08:32 - Andre Lowoa

Szuha 749 lakosú község Bátonyterenyétől 12 kilométerre, délkeletre fekszik.http://em.bloglog.hu/page/9/ Kisboldogasszony templomA település XV. századi eredetű, gótikus jellegű, középkori temploma 1688-ban elhagyatottan ált. A dorogházi, 1811-es Canonica Visitatió szerint a mai…

Tovább
komment

Dorogháza

2013. november 19. 08:32 - Andre Lowoa

Dorogháza 1295 lakosú község Bátonyterenyétől 7 kilométerre, keletre fekszik.http://em.bloglog.hu/page/9/ Szent Kereszt felmagasztalása templomA település plébániája az 1332-37-es pápai tizedjegyzékben már szerepel. A középkori templom létére utal a XV. századi…

Tovább
komment

Nemti

2013. november 19. 08:31 - Andre Lowoa

Nemti 826 lakosú község a 23-as főközlekedési út valamint a 83-as/Kisterenye-Mátramindszent-Mátranovák-Homokterenye/ és 84-es/Kisterenye-Kál-Kápolna/ vasútvonalak mentén, Bátonyterenyétől 4 kilométerre, keletre fekszik.http://em.bloglog.hu/page/9/ Szent Mihály főangyal templom

Tovább
komment

Mátraterenye

2013. november 19. 08:20 - Andre Lowoa

Mátraterenye 2026 lakosú nagyközség, Bátonyterenyétől 15 kilométerre, északkeletre fekszik. A római katolikus templom XIII. századi román stílusú műemlék.http://em.bloglog.hu/page/9/ Jánosaknai Szent Anna kápolna Jánosakna bányászkolónia volt, mára egybeépült Homokterenye…

Tovább
komment

Mátranovák

2013. november 19. 08:18 - Andre Lowoa

Mátranovák 2034 lakosú község a Mátra északi lábánál, a 83-as/Kisterenye-Mátramindszent-Mátranovák-Homokterenye/ vasútvonal mentén, Bátonyterenyétől 17 kilométerre, keletre fekszik. 1991. január 1-je óta önálló, előtte Mátraterenyéhez tartozott. A községben szép régi…

Tovább
komment

Mátraszele

2013. november 19. 08:18 - Andre Lowoa

Mátraszele 1035 lakosú község Salgótarjántól 14 kilométerre, délkeletre fekszik.http://em.bloglog.hu/page/7/ Magyarok Nagyasszonya templomA falu középkori templomát 1907-ben lebontották, helyébe 1935-ben emeltek újat.

Tovább
komment

98 nap van hátra a világvégéig

2013. november 18. 16:13 - Andre Lowoa

Az újabb világvége dátuma 2014. február 22, amikor a vikingek szerint Apokalipszis lesz. A vikingek Ragnaröknek nevezik ezt a napot. A skandináv legendák szerint ezen a napon öli meg az óriási Fenrir farkas Odin istent. Csupán két ember marad életben, akik új civilizációt szülnek.…

Tovább
komment

Ipolytarnóc

2013. november 18. 16:12 - Andre Lowoa

Ipolytarnóc 535 lakosú határközség a 78-as/Ipolytarnóc-Balassagyarmat-Aszód/ vasútvonal mentén, Szécsénytől 24 kilométerre, északkeletre fekszik. A községtől 4 kilométerre találhatók a világhírű ősmaradványok. Már az 1840-es évekből részletes leírás szól a…

Tovább
komment

Karancsberény

2013. november 18. 16:12 - Andre Lowoa

Karancsberény 994 lakosú határközség Salgótarjántól 13 kilométerre, északnyugatra fekszik.http://em.bloglog.hu/page/7/ Mindenszentek templomA nógrádi várhoz tartozó község két várjobbágya, Jób és Kuncsed 1266-ban nemesi rangot kapott. A falu régi templomát a tőlük…

Tovább
komment

Etes

2013. november 18. 16:12 - Andre Lowoa

Etes 1439 lakosú község Salgótarjántól 10 kilométerre, nyugatra fekszik.http://em.bloglog.hu/page/7/ Szent József templomA templom 1733-ban épült barokk stílusban. A főbejárat fölötti Szent István-domborművet a "Szent István könyörögj érettünk" felirattal a…

Tovább
komment

Szécsényfelfalu

2013. november 18. 16:11 - Andre Lowoa

Szécsényfelfalu 504 lakosú község Szécsénytől 7 kilométerre, északkeletre fekszik.http://em.bloglog.hu/page/7/ Szent János evangélista templomA falu temploma eredetileg kora gótikus stílusban épült, a karzat alatti ajtó és az ülőfülke 1500 körül készült. Az endrefalvai…

Tovább
komment

Piliny

2013. november 18. 16:11 - Andre Lowoa

Piliny 648 lakosú község Szécsénytől 10 kilométerre, északkeletre fekszik.http://em.bloglog.hu/page/7/ Mindenszentek templomNógrád megye legrégibb, jelenleg is használt három harangjának egyike, a település római katolikus templomának ékessége. A kutatók szerint a XV. század…

Tovább
komment

Magyargéc

2013. november 18. 16:11 - Andre Lowoa

Magyargéc 856 lakosú község Szécsénytől 9 kilométerre, keletre fekszik.http://em.bloglog.hu/page/7/ Szent Márton templomNyolcszögletes szentélyzáródása, arányai alapján építése a XV. századra tehető, bár jelenleg gótikus elemek nem ismertek az épületen. Az 1686-os, 1713-as…

Tovább
komment

Nógrádmegyer

2013. november 18. 16:11 - Andre Lowoa

Nógrádmegyer 1766 lakosú község Szécsénytől 11 kilométerre, kelet-délkeletre fekszik.http://em.bloglog.hu/page/7/ Kisboldogasszony templomA késő barokk stílusú, Kisboldogasszony tiszteletére szentelt templom 1780 és 1794 között épült. A később mellé épített torony homorú…

Tovább
komment

Sóshartyán

2013. november 18. 16:11 - Andre Lowoa

Sóshartyán 919 lakosú község Salgótarjántól 10 kilométerre, nyugatra fekszik.http://em.bloglog.hu/page/7/ Jézus Szíve templomA neogótikus, egyhajós templom 1906-ban épült, nagyharangját 1911-ben majd 1936-ban öntötték. A templom oldalában egy lövedék még ma is emlékeztet a…

Tovább
komment

Lucfalva - Nagykeresztúr

2013. november 18. 16:09 - Andre Lowoa

Lucfalva 619 lakosú község Salgótarjántól 13 kilométerre, délnyugatra fekszik.Nagykeresztúr 302 lakosú önálló község 1991. március 1-je óta, előtte Lucfalvához tartozott.http://em.bloglog.hu/page/9/ NAGYKERESZTÚR Munkás Szent József kápolna

Tovább
komment

Vizslás

2013. november 18. 16:09 - Andre Lowoa

Vizslás 1392 lakosú község Salgótarján déli határában, a 21-es főközlekedési út és a 81-es/Somoskőújfalu-Hatvan-Budapest/ vasútvonal mentén fekszik. Népi lakóházai műemlék jellegűek. Jellegzetes a helyi népviselet, érdekesek a népviseletes babák és fafaragások. A…

Tovább
komment

Kazár

2013. november 18. 16:09 - Andre Lowoa

Kazár 2067 lakosú község Salgótarjántól 6 kilométerre, délkeletre fekszik.http://em.bloglog.hu/page/7/ Mizserfai Nagyboldogasszony kápolna Szent Ilona templomA falu központjában álló Szent Ilona tiszteletére felszentelt templomnak nyilván voltak már papjai Bellay plébános úr…

Tovább
komment
süti beállítások módosítása