Kedves Szerkesztő Asszony!
Szeretném biztosítani arról, hogy én nem tartom „fröcsögés”-nek azt, amiket a volt pápa lemondásával kapcsolatosan megfogalmazott. Én is úgy gondolom, hogy ez egy példa nélküli, botrányos, súlyos következményekkel járó lépés volt XVI. Benedektől. Az érte rajongó neo-tradicionalisták persze mindenféle elméleteket gyártottak arról, hogy hősük vajon miért lepte meg őket és a világot ezzel a tettel.
Fáradtság, rossz egészségügyi állapot? Már megválasztásakor is pacemaker-e volt, tehát már el se kellett volna fogadni a jelölést és a megválasztást. S ahogy Ön is rámutatott: lemondása óta folyamatosan szerepelt, fejből mondott hosszú beszédeket, s másfél évente új könyvet írt. Az nem érv, hogy szeretne visszavonulni, hogy kedvenc eretnek teológusai (von Balthasar, Lubac stb.) munkáit olvasgassa, és újra zongorázgasson. A pápai tisztség egy életre szól. Eme lemondásával az általa boldoggá avatott II. János Pálnak a kereszten való kitartását is nevetségessé, értelmetlenné tette.
A lemondás oka esetleg félelem egy merénylettől, vagy a Vatikánon belüli farkasok, például a homo-lobby támadásától? Ezzel kapcsolatban hadd idézzem a Szentírást: „A jó pásztor életét adja juhaiért. A béres azonban, aki nem pásztor, akinek a juhok nem sajátjai, otthagyja a juhokat és elfut, amikor látja, hogy jön a farkas.” (Jn 10,11-12)
Magam a lemondás leginkább meghatározó (nem egyedüli) mozgatórugóját abban látom, hogy a zsinaton hatalomra jutott permanens forradalmat vitte tovább utolsó pápai döntésével Joseph Ratzinger, megkoronázva egész modernista életművét.
Az Ön XVI. Benedek hiúságára vonatkozó megjegyzései elgondolkodásra késztettek, mert nekem ez korábban nem tűnt fel. Viszont amikor meghallottam, hogy nemcsak a Vatikán falain belül marad majd, hanem kiderült az is, hogy megtartja a fehér ruhát és az „emeritus pápa” címet fogja viselni, előttem is nyilvánvalóvá vált, hogy itt bizony hiúságról is szó van. Ha Celesztin pápa lemondására hivatkoznak előzményként, akkor XVI. Benedek is vonuljon szépen el a világtól remeteként, ne pedig árnyék-pápaként járja be a vatikáni kerteket.
Honlapja egyik rovatának címe: „A vég kezdete”. Úgy érzem, Ferenc pápa megválasztásával a végjáték utolsó fejezete kezdődött el. Ferenc pápa működése fel fogja gyorsítani az egyház felbomlási folyamatát. Hamarosan következik majd Assisi IV., első útjai egyike vagy a Siratófalhoz, vagy legalábbis a római zsinagógába fog vezetni. Már most rombolja az amúgy is elszegényített papi, püspöki öltözékeket pléh mellkeresztekkel, sima papi ruhákkal, a pápai öltözet kötelező elemeinek tudatos mellőzésével. Lehet, hogy Ferenc pápa az általa olyannyira szeretett protestánsokhoz akarja külsőségekben is hasonítani a Katolikus Egyházat, lassan már állandóan öltönyben, pulóverben lesznek a papok.
Szinte hallom a középkori eretnekek forradalmi programját: az Egyház túl gazdag, legyen szegénnyé és egyszerűvé, ne kerüljön sok pénzébe a szegény népnek! Legyenek a papok olyanok, mint mi, az egyszerű nép! S persze fordítva: legyünk mi, a nép a papság! Olyan pápánk van, aki folytatni fogja elődei „áldásos” munkáját az Egyház deszakralizálásában, csak még nagyobb lendülettel, újabb területeken.
A folyton az aktuális széljáráshoz és nem az igazsághoz igazodó papok és bíborosok pedig majd igyekeznek felvenni a forradalmi tempót, nehogy maradinak, vagy az új pártvonaltól elhajlónak bélyegezzék őket. Borzasztó látni-hallani az újegyház papjaitól és püspökeitől, ahogy szolgalelkűen, simulékonyan, politikailag korrekten XVI. Benedek lemondását is alázatos és iránymutató tettként hozsannázták, ahogy korábban II. János Pál betegséggel való küzdelmével tettek így. Mind a kettő nem lehet példamutató, de számukra ez mégis lehetséges. Egy a lényeg: mindig pozitívan nyilatkozzunk az aktuális és a volt pápáról, az egyházi vezetésről, nehogy bíráljuk őket. Émelyítő az is, ahogy a szinte senki által nem ismert Bergoglio kardinális egy nappal megválasztása után máris ájult dicséreteket kap a bíborosoktól, püspököktől.
Már a pápának a megválasztása után a Szent Péter téren elmondott beszéde is furcsa volt. Hangsúlyosan és többször magát, mint Róma püspökét aposztrofálta, szó sem esett arról, hogy ő az egyetemes világegyház legfőbb papja, pláne, hogy uralkodója. Ez arra utal számomra, hogy a pápai főhatalom leépítése, a kollegialitás zsinati eszméjének erősítése, a püspöki konferenciák hatalmának növelése lesz, lehet a következő évek egyik csapásiránya. Vagyis folytatódik a zsinat forradalmi programjának végrehajtása.
A pápa első pillanattól kezdve feltűnő alázatossága számomra hamis alázatosságnak tűnik. Szinte magamutogató módon büszke rá, azt akarja, hogy ezért ünnepeljék őt. Valójában nem magát alázza meg magatartásával, hanem az általa korábban viselt egyházfejedelmi, bíborosi, most pedig pápai, uralkodói funkcióját, vagyis az egész Egyházat. Nem ül a pápai trónra, hanem mint vele egyenrangúakként állva fogadja a bíborosok hűségesküjét megválasztása után, nem a pápai autóval megy, hanem a bíborosok kisbuszára száll fel, maga megy el személyesen kiegyenlíteni a szállása számláját. Ez nekem nem imponál, ellenkezőleg. Az egyházmegyéje kormányzására fordítsa a drága idejét, ne pedig arra, hogy saját magának főz, és autó helyett metróval jár. Ha csak napi egy órát tölt főzőcskével meg buszozással, azt attól a feladattól vonja el, amit más nem tud helyette elvégezni: a házvezetőnője nem irányíthatja az egyházmegyét, a sofőrje nem tudja helyette tanítani a híveket és szükség szerint meginteni a renitens papokat. Az egész ezt sugallja: „Kedves nép, ne aggódjatok, én is csak egy vagyok közületek, ez az egész pápai funkció nem egy nagy ügy. Úgy vegyétek, mintha egy gyár vezetője lennék, az is csak persze átmenetileg, hiszen elődöm is megmutatta, ez nem egy életre szóló, hanem nyugdíjas állás.”
Ahogy a Szent Péter bazilika erkélyén – mielőtt ő áldotta volna meg annak rendje szerint a népet – az embereket kérte, hogy imádkozzanak előbb érte, szinte azt kérte, „áldják meg őt”. Ez nem más, mint a hatalom isteni eredetét tagadó francia forradalom jelszava: „minden hatalom a népé!” Mintha ezt mondta volna ezzel Ferenc pápa: „Nem én, a pápa közvetítem Isten áldását rátok helytartói, uralkodói tisztemnél fogva, hanem Ti áldotok meg engem, a Ti áldásotok nélkül semmit sem tehetek.”
Ez nem más, mint az Egyház „rendszerváltásának” újabb fejezete, a „demokratikus átalakítás” programja. Ezeknek a modernistáknak a demokrácia a mindene, a katolikus királyságoktól meg viszolyognak. Populista politikára számítok.
Az új központi fogalom – ami persze eddig sem hiányzott az újegyházi szótárból – a „szociális igazságosság” lesz. Számukra a földi javak igazságos elosztása fontosabb, mint a lelkek üdvösség felé vezetése. Igaz, el is felejtettem, hogy a modernisták szerint pokol nincs (vagy ha van is, akkor üres), és persze mindenki meg van váltva, és minden vallásban üdvözül az ember! Akkor már tényleg csak a földi dolgainkat kell jobbítani. Tiszta marxizmus, amely az evilági boldogulást keresi a túlvilági helyett. Nem véletlen a pápai névválasztás, mert az utóbbi évtizedekben Isten szegénykéje életéből csak a szegénységet, meg a zöld mozgalom jegyében a természet szeretetét hangsúlyozták. Arról persze szándékosan elfeledkeznek, hogy Szent Ferenc a keresztes hadakkal tartott Egyiptomba, ott egyedül átment az ellenséges vonalakon, beszélt a szultánnal, hogy megtérítse. A mostani pápák meg csókolgatják a Koránt, Mekka felé fordulva imádkoznak a mecsetben, meg azt az istenkáromló hazugságot szajkózzák, hogy a mohamedánok is ugyanazt az Istent imádják. Mintha nem olvasták volna a Szentírást!
A B’nai B’rith és a rabbik boldogok, a „lehető legjobb választás”-nak tartják Ferenc pápát. Ez nem meglepő, hisz együtt ünnepli velük a Hanukát, gyertyát gyújt a menórán, s most is első teendői egyike volt levelet írni a római főrabbinak. Hivatalos életrajzát a neve alapján egy zsidó ember írta meg (Rubin), aki azt mondta a pápáról, hogy új stílust hoz majd, egy olyan egyházat, amely nem akarja ráerőltetni üzenetét egy társadalomra, mely gyakran nem is akarja meghallani… Ugyancsak ő mesélt arról, hogy Bergoglio bíboros nemcsak hajléktalanoknak, hanem prostituáltaknak is bemutatott misét.
A neo-katekumen út is repes az örömtől. Hát hogyne, hiszen olyan pápánk van immár, aki gyerekeknek lufis, bábos „misét” mutat be egy tenisz stadionban. Olyan pápánk van, aki az első pillanattól kezdve elkezdte leépíteni a (még megmaradt) hagyományos ruházkodási és liturgikus elemeket. A neo-katekumenek liturgikus „újításai” nyilvánvalóan nagyobb megértésben részesülnek majd az új pápa részéről, aki a XVI. Benedek által a pápai ceremóniamester tisztébe kinevezett, a liturgia szempontjából konzervatív Mons. Guido Marinit máris háttérbe szorította, és a beiktatási miséjére „vendég-liturgikusként” ferenceseket kért fel. Gyanítom, nem csak azért, mert a ferences rend alapítójának nevét vette fel.
A protestánsok szintén örvendenek. Még szép, hiszen a pápa még bíborosként egy evangélikusokkal közös konferencián letérdelt (!!!) protestáns lelkipásztorok előtt, hogy azok „megáldják”!! Ezt a hithű katolikusok számára vérlázító „életképet” mellékalakként a pápai ház prédikátora, Cantalamessa ferences atya egészítette ki. Bergoglio bíboros meggyalázta, megalázta Isten egyetlen igaz Egyházát, amikor annak egyik fejedelmeként eretnekek, tévtanítók előtt borult térdre, hogy Isten áldását közvetítsék számára. Mintha az Igaz Egyház erre nem lenne képes, ellenben eretnekek igen. S most ő lett Krisztus földi helytartója… Ha csak ezt az egyetlen momentumot ismernénk előéletéből, már akkor is tudnánk, mire számítsunk: semmi jóra. Annál több öku-mániára.
A muszlimok is elégedettek, hiszen az öku-mánia részeként velük is kiváló kapcsolatokat ápol Ferenc pápa, akit barátjuknak tekintenek. Amikor 2005-ben XVI. Benedek regensburgi beszédében véletlenül kimondta az igazat Mohamedről, és erre óriási felzúdulás támadt a világon, Bergoglio bíboros nyíltan hangot adott a pápai megnyilatkozással kapcsolatos ellenvéleményének, mint ami veszélyezteti az iszlám világgal II. János Pál által gondosan kiépített jó kapcsolatokat.
Hans Küng „nagyon örvendetes meglepetésként” értékelte a pápa megválasztását, és „rendkívüli megelégedettségét” hangoztatta. Ha egy ilyen „feketeöves” eretnek ezt mondja, az elég vérfagyasztó.
A szuper ökumenizmus persze tökéletesen egybevág az Új Világrend építőinek célkitűzésével, ahol az egyik alappillér az egységes világvallás.
A neo-tradicionalista, neo-konzervatív katolikusok pedig aggódnak. Már nagy bajnokuk, a „tradíció helyreállítója”, Benedek pápa váratlan lemondása is megzavarta őket, s ha esetleg lelkük mélyén picit elárulva érezték is magukat, nyíltan persze csak szépet és jót mondtak a lemondás kapcsán. Még álmodoztak róla, hogy Benedek pápa biztos valami „mesterfogást” hajtott végre, amivel kijátszotta a vatikáni farkasokat, s majd egy általa jelölt életerős új pápa lép helyére, aki továbbviszi a hagyomány helyreállítását. Álmodozás, vágyálmok. A neo-tradicionalisták lassan kezdik sejteni, hogy Ferenc pápa alatt annak is örülhetnek majd, ha az eddigi engedményeket nem veszik el tőlük. Nem sok jóval kecsegtet, hogy Bergoglio érsekként is kifejezetten ellenséges volt a tridenti, igazi miserítussal szemben, saját egyházmegyéjében gyakorlatilag blokkolta a Summorum Pontificum végrehajtását, csak kipróbált modernista papoknak engedte a tridenti rítus bemutatását, akik gondoskodtak arról, hogy azért NOM elemek is megmaradjanak benne. A világi sajtó Bergoglio eredményei között sorolta fel, hogy megújította a konzervatív Buenos Aires-i érsekséget…
Benedek pápa lemondásával a rafinált csapda, a „hibrid-mise” előkészítése lekerül a napirendről, csak a NOM marad színen, a tridenti rítus legfeljebb megtűrt idegen marad, s azon püspökök, papok, akik eddig is gátolták, ezután még inkább felbátorodnak. Még ha hivatalosan nem is lesz visszavonva a Summorum Pontificum – talán a még élő szerzője iránti kíméletből is –, a gyakorlatban az egyházi vezetés által kihalásra ítéltetik a hagyományos rítus az újegyházban. Sokatmondó, hogy első pápai miséjén a Sixtus kápolnába azonnal visszakerült az asztal-oltár, és a néppel szemben mondta a szentmisét Ferenc pápa.
Nem is nagyon érdemeltünk más pápát. A II. Vatikáni Zsinat vetése egyre inkább beérik, egyre több a konkoly a búzamezőn. Hogyan is tudna a 115 bíboros más pápát választani, mikor közülük csak néhány olyan akad, aki egyáltalán már mutatott be tridenti rítusban szentmisét, ugyanakkor legtöbbjüket már az új rítusban szentelték pappá, püspökké, és zsinati szellemben képezték őket?
Számomra furcsa, hogy az összes Vatikán „szakértő” melléfogott, Bergoglio nevét előzetesen senki sem említette. Különös módon azonban megválasztása után kiderült, hogy állítólag a 2005-ös konklávén is ő volt a második helyezett, mikor a „konzervatív” Ratzinger bíboros ellenfeleként őt tolta előre a – hozzá hasonlóan szintén jezsuita – Martini bíboros által vezetett progresszív frakció. Most viszont hamar 2/3-os többségre jutott, miközben az esélyesek között meg sem említették a nevét. Kicsit emlékeztet ez 1978-ra, mikor Wojtyla bíboros nevét a tekintélyes (és valószínűleg szabadkőműves) König bécsi bíboros „dobta be” megoldásként, mikor Benelli és Siri bíborosok között patthelyzet alakult ki. A legújabb hírek szerint már az első szavazás után Bergoglio kapta a legtöbb szavazatot, s a nagy esélyes Scola milánói érseknek nemcsak a nem-európai bíborosok voltak ellenfelei, hanem a Sodano és Bertone által vezette frakció is. Mindez persze igazolja, hogy előzetesen milyen titkos „előkészítés” zajlik az egyes frakciók részéről – ugyanúgy, ahogy a jól szervezett és felkészült modernista kisebbség magához ragadta az irányítást a II. Vatikáni Zsinaton.
Egyetértek Önnel, hamarosan mindenkinek választania kell. Most végre egy tiszta helyzet állt elő egy külsőségekben is modernista bíboros pápává választásával. XVI. Benedek ilyen szempontból félrevezető volt, mert sok, elődei által elhagyott külsőleges elemhez visszatért, és tett lépéseket a tridenti rítus felszabadítása végett. Mindez alkalmas volt arra, hogy elhitesse a neo-tradicionalista, neo-konzervatív katolikusokkal, hogy megkezdődött „a reform reformja”, az Egyház lerombolt bástyáinak kőről-kőre való visszaépítése. Pedig dehogy. Csak míg az egyik helyen látványosan épített, addig máshol ő maga bontott, vagy hagyta, hogy mások bontsanak. Utolsó lépésével, lemondásával pedig az eddig teljesen érintetlen bástyát röpítette a levegőbe, hatalmas rést nyitva a várfalon a külső és belső ellenség előtt.
Ki fog menni a divatból a „kontinuitás hermeneutikája” tipikusan modernista zavaros fogalma is. Az új egyházi vezetés szerint erre nem lesz szükség. Nem tudom, szegény neo-konzervatív katolikusok ezután mivel fogják magukat kábult álomba ringatni. Fel kell ébredniük, és látniuk, amit a hagyományhoz hű és a modernista egyaránt lát: a II. Vatikáni Zsinat szakítás a tradícióval. Köztes megoldás nincs, csak az álmok birodalmában. A döntésnek valójában arra kell irányulnia: ez az objektíve létező szakítás jó-e vagy sem. Az igazi keményvonalas modernisták őszintén bevallják, hogy a zsinat valóban szakítás, forradalom volt, ami szerintük jó, és helyes. Számukra akkor kezdődött újra az Egyház élete: „új Pünkösd”. Tulajdonképpen ez is igaz: a 2000 évvel ezelőtti eredeti Pünkösd volt az igazi Egyház kezdete. Az új Pünkösd egy új – tehát a katolikus Egyháztól eltérő – egyház, az újegyház kezdete (persze ebből következően nem is a Szentlélek inspirálta). A neo-konzervatív katolikusok számára a „kontinuitás hermeneutikája” varázsszó tette lehetővé, hogy ne kelljen elítélniük a zsinatot, legfeljebb a zsinati atyák „igazi” szándékával való visszaélést kelljen kárhoztatniuk, meg a „média zsinatát”, ami elnyomta a valódi zsinatot. Ugyanezt a hablatyot vette át az SSPX Rómával kiegyezni akaró vezetése az utóbbi években: „tulajdonképpen csak helyesen kell értelmeznünk a zsinatot, s akkor az kibékíthető a tradícióval”.
Nem igazán volt népszerű a volt pápa tradícióval kapcsolatos politikája, a papok és püspökök többsége csak jó képet vágott hozzá, most azonban gyorsan egy igazi modernistát választottak utódjául. Nem értették meg, hogy Ratzinger ugyanaz a modernista volt, aki a zsinat előtt, alatt és utána: pápaként is folytatta a több évtizede tartó rafinált manőverezést a hagyományhoz hű katolikusok akolba való visszaterelésére, illetve pacifikálására. A modernisták szerint ez a politika nem járt sikerrel. Ellenkezőleg: sikerült az ellenállás legfőbb központját, a Pius Társaságot szétzilálnia, még ha az (egyelőre?) nem is hódolt be a zsinati Rómának. Egy nyíltan modernista pápának ez sosem sikerült volna. A bíborosok azonban feltehetően azt gondolják, hogy nem képeznek olyan nagy létszámú csoportot a hagyományhű katolikusok, hogy miattuk tradicionalista elemeket kelljen a modernista programjukba keverniük. Marginális tényezőként tekintenek rájuk, akikre kár időt pazarolni. Szélsőségesként kell őket izolálni, s ezzel meg van oldva a kérdés.
Abban is osztom az Ön álláspontját, hogy a konzervatív erkölcsi álláspont mellett szépen meg fog férni a hitet és a liturgia területét jellemző progresszivizmus Ferenc pápában. Bár arról is vannak argentin forrásokból származó jelzések, hogy például a homo-„házasság” tekintetében elég erőtlen volt a tiltakozása, de egyelőre induljunk ki abból a feltételezésből, hogy tényleg erőteljesen elutasítja az abortuszt, az eutanáziát, a homoszexuális „jogokat”. Ettől a világi média nyugodtan tekintheti konzervatívnak őt, ahogy elődeit is. Végül is valami miatt a világ ismét üldözni fogja az Egyházat, s az nem a hittan lesz, ami őket nem is érdekli, hanem pontosan az abortusz, az eutanázia, a homoszexuális „jogok” lesznek azon kérdések, melyekkel fel lehet majd heccelni a tömegeket. Ennek már most is vannak jól látható előjelei. Az igazi tragédia az, hogy eközben a katolikusok hitét folyamatosan építi le maga az újegyház. A Római Birodalom véres üldözésével nem tudott volna szembeszállni a korai egyház, ha nem lett volna szilárd, megingathatatlan hite. A következő üldözésben csak egy maroknyi kisebbségnek lesz elég erős hite.
Isten időről-időre megrostálja az övéit. Gyanítom, ez az SSPX válságának is a magyarázata, a Sátán engedélyt kapott a megkísértésre. Végül csak a maradék maradéka tart ki hűségesen a tiszta katolikus hit mellett, s az ő kedvükért rövidíttetnek majd meg a megpróbáltatás napjai, nehogy ők is elvesszenek.
Szerintem az FSSPX csak a feltétel nélkül kapituláció, a II. Vatikáni Zsinat elfogadása által fog hivatalos elismerést nyerni, másként nem. (Persze a jelenlegi vezetés képes lesz majd egy olyan homályos megfogalmazás használatára, ami ezt a tényt el fogja rejteni a közösség többsége elől. Például, hogy „az Egyháznak van szüksége a Pius Társaságra, hogy belülről küzdjenek az Egyház helyreállításáért” stb.) Ha egyszer Williamson püspök úrban megérlelődik a döntés, hogy püspököket szenteljen – február 26-án azt mondta, jelenleg nem érzi ezt sürgetőnek –, borítékolom, hogy újra „kiközösíti” őt a zsinati Róma, ahol alig várják, hogy valamivel okot adjon rá, s „ez az antiszemita, holokauszt-tagadó” megint „ki lesz rúgva”.
Az a megérzésem, hogy néhány évig korábban nem ismert tempóban folyik majd a rombolás. Isten ad néhány évet a tébolyult rombolásnak, hogy kiszolgáltassa a bűnösöket saját szenvedélyeiknek. Aztán Isten azzal a nagy csapással fogja sújtani az emberiséget, amit nagyon is kiérdemelt. Csak tipp részemről, de számomra 2017 tűnik „veszélyes évnek”, ami Fatima 100. évfordulója lesz. [És a Luther-év, ami majd kiváló alkalmat fog nyújtani a modernistáknak, hogy a gyakorlatban is végrehajtsák azt a tervüket, melynek az új pápa megválasztása volt a mindent eldöntő lépése – és kimondják a katolikus és protestáns „egyházak” egyesülését!] Kizártnak tartom, hogy pont Ferenc pápa – aki az Ön információja szerint amúgy is nagyon kedveli az ortodoxokat [ez nem biztos, lehet, hogy csak az ortodoxok szeretik őt] – végezné el Oroszország felajánlását a Szűzanyának. S ahogy a francia király sem tett eleget a mennyei felhívásnak és nem szentelte Franciaországot Jézus Szentséges Szívének, majd 100 év múlva a szabadkőműves forradalom lecsapott az országra és a királyra, úgy gondolom a fatimai jelenés 100. évfordulója is egy nagy csapást hozhat el. Talán ama bizonyos 3 napnyi sötétség, tűzeső és totális pusztulás közeleg, amiről annyi prófécia szól, többek közt a Szűzanya akitai jelenése során elhangzottak. Mindez persze csak találgatás részemről, Isten büntetését visszatartja az igazak imája, esdeklése, de elmaradni nem fog, előbb-utóbb bekövetkezik.
Ide illik egy Assisi Szent Ferenctől származó prófécia, ami különös fényt kap azáltal, hogy a pápa az ő nevét vette fel. Halála előtt Szent Ferenc a végidőkről jövendölt rendtársainak, s azt mondta: „Azokban a napokban Jézus Krisztus nem egy igazi pásztort küld nekik, hanem egy pusztítót”.
Mindez a következő (egyébként szedevakantista) oldalon olvasható:
http://www.novusordowatch.org/francis.htm
Ugyancsak érdekes egy másik, régi olasz prófécia, mely szerint „Amikor ugyanazon éjszakán hal meg a fehér és a fekete pápa, akkor virrad fel a keresztény nemzetek nagy fehér napja.” Most, hogy van egy fehér ruhás nyugdíjas pápánk, valamint egy új jezsuita pápánk, ez a jövendölés mintha értelmet nyerne. A jezsuiták rendfőnökét szokták fekete pápának nevezni. Bergoglio bíboros ugyan csak az argentin jezsuiták vezetője volt korábban, de most pápaként minden jezsuita számára ő lett a legfőbb vezető, még ha nem is rendfőnökként. Az is lehet, hogy a „fekete” szín arra utal, hogy hamarosan meg fog válni az őt a bíboros testvéreitől megkülönböztető fehér reverendától is a nagy alázatossága nevében? Mindenesetre figyelemreméltó, hogy előírta a bíborosok számára, hogy az első audienciáján ne vörös, hanem egyszerű fekete ruhában jelenjenek meg.
Ezen az oldalon lehet ezt a „fehér pápa – fekete pápa” jövendölést és másokat is elolvasni:
http://www.traditioninaction.org/Questions/B598_3-Proph.html
Ugyanitt olvasható prófécia arról, hogy a nagy csapás után Szent Péter és Szent Pál leszáll a mennyből, hogy kijelöljék az új pápát. Őszintén szólva, a bíborosi és a püspöki kar összetétele alapján nem is látok más utat arra, hogy újra igazi jó pásztora legyen az Egyháznak, mert maguk közül csak hozzájuk hasonló fog kikerülni, akik számára a II. Vatikáni Zsinat a mindent felülíró szuperdogma.
Bocsásson meg, hogy ilyen hosszúra nyúlt levelem. Talán túl gyorsan ítélkezem – Isten bocsássa meg nekem. Talán túl borúlátó vagyok, de abban is egyet kell, hogy értsek Önnel, miszerint az Egyház emberi eszközökkel menthetetlen. Majd ha már elképzelhetetlen mélységekbe süllyedt, maga Isten fogja tűzben megtisztítani és helyreállítani.
Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Tisztelettel: X. Y.
Forrás:http://www.katolikus-honlap.hu/1301/level1.htm
Vassula, Szeplõtelen Szívem mindig örül, ha kis házamban; fent a Tsambikán 
