A hétköznapi életünket, egyének, közösségek sorsát is egyfajta törvényszerűségek irányítják, mint ahogy a gépek működését is szabályokkal, fizikai törvényszerűségekkel írhatjuk le. Ezek a láthatatlan vagy természetfeletti világ szabályai, amelyeket lehet tudomásul nem venni, tagadni, de attól még nagyon is léteznek, befolyásolják mindennapi életünket.

A hegyi beszédben (a boldogmondásoktól kezdve odáig, hogy Krisztus lesétál a hegyről) leírt gondolatok ilyen összefüggésekre világítanak rá. A boldogmondások meghatározzák, hogy az üzenet kiknek szól, és kik indulhatnak el azon a szellemi úton, amely a tanítás megértéséhez vezet. Első helyen áll az az ember, aki szegény létére is csak Istennel törődik, és akit Isten Szelleme kitölt. Nem bolond tehát - még ha annak is tartják - hanem Isten Lelkében van, és eközben szegény ember. Olyanról van szó, aki minden világi gazdagságot feláldozott azért, hogy az Igazságot kövesse és képviselje.

Mivel napjainkban jól látható, hogy hatalmas veszély fenyegeti az emberiséget, foglalkoznunk kell azzal, hogy honnan jött ez a veszély és hogyan lehet elkerülni. Mi a veszély lényege?

A nyilvánvaló veszély a háború fenyegetése. A kevésbé nyilvánvaló, de sokkal súlyosabb veszély az a szellemi-erkölcsi hanyatlás, amibe a nyugati ember jutott, és amelyből nem tud kikeveredni. Ez a nyugati társadalom ártatlanok százezreit ítél éhhalálra vagy rabszolgaságra, miközben az égbekiáltó bűnök megtorlatlanok maradnak. Van tehát ítélkezés minden és mindenki felett, halálos ítélet is, kivégzés is. Magzatok és szegények millióinak kivégzése.

Isten "ne ítélj hogy ne ítéltess" parancsolata kettős érvényű. Az egyszerű embernek szól, akik a hétköznapjaikban döntést hozhatnak saját vagy mások sorsáról. Egyrészt vonatkozik a fizikai világ ítéletére, másrészt vonatkozik a szellemi világ ítéleteire. A fizikai világ ítéleteit ismerjük; ha valakinek valakivel gondja van, valamilyen módon igyekszik érdekeit ellene érvényesíteni, a saját igazának érvényt szerezni. Ez jelenthet önbíráskodást egészen szélsőséges határokig, anyagi kár okozásától a verekedésen át a gyilkosságig. De jelentheti a világi törvények szerint való eljárásokat, attól függetlenül, hogy aki ítéletet szeretne hozni valaki ellen, jogosan teszi-e vagy sem. De jelentheti azt is, hogy rágalmak terjesztésével valaki valaki másnak az életét teszi tönkre, jelenthet csínyeket, nyilvános rágalmazást, megannyi kellemetlenséget, szándékos gondatlansággal elkövetett károkozást is.

A parancs szellemi tartalma túlmutat az anyagi világ korlátain. A hegyi beszéd bőven tartalmaz erre vonatkozó utalásokat, hangsúlyozva a szeretet és a gyűlölet szerepét a világunkban. Mit kezdjünk azzal a mondattal, hogy "mind embergyilkos az, aki gyűlöli atyjafiát ok nélkül"? Nagyon egyszerű, szó szerint kell érteni. Az emberek érzései ugyanúgy nyomot hagynak a világban, mint a fizikailag látható cselekedeteik. Az emberek egymás iránti gyűlöletéből származnak betegségek, járványok, tragédiák, katasztrófák, rontások és átkok. Maga az erős gyűlölet bőven elég az öléshez - a gyűlölt személy valamilyen formában szerencsétlenebb lesz, gyengébb, betegesebb, vagy egyszerűen hirtelen éri baleset. Nem kell itt boszorkányságra gondolni, ezek olyan folyamatok, amik a mindennapjaink részei, kis odafigyeléssel életünk eseményeinek okai nyilvánvalókká válnak. Az embereknek jobban kellene vigyázniuk az érzéseikkel. A gyűlölet és a gyűlölethez közeli érzések éppen úgy elítélnek másokat, mint a bíróságok, éppen úgy károsak az egészségre, mint egy késszúrás vagy egy csonttörés. Ezt szó szerint kell érteni. Egy olyan társadalom tehát, amelyiknek tagjai egymáshoz ellenségesek, rosszindulatúak, kegyetlenek, lenézőek, megvetőek, tiszteletlenek, éppen úgy ártanak egymásnak, mint ha olykor kést szúrnának egymásba.

Ezek miatt az okok miatt az embernek arra kell törekednie elsősorban, hogy ezt az állapotot megszüntesse. Mert amíg ítél, maga is ítélet alatt lesz. A fogalom nem keverendő a faji előítéletekkel (tapasztalatokkal, vagy egyszerű óvatossággal), véleménynyilvánítással, a nyilvánvaló rossz felismerésével. Mivel az ítélet a keresztény kúltúrkörben negatív fogalom, a gyűlölethez hasonlóan, ezért a sötétség igyekezik minden, számára kellemetlen gondolatot ítélkezésnek és gyűlöletnek beállítani, az igazságot is. Márpedig, ha valakire a nyilvánvaló gonoszságát, bűneit rábizonyítják, az nem ítélkezés, hanem maga az igazság. Az is igazság, hogy a bűnért bűnhődni kell, a bűnös személy pedig a bűnének megfelelő mértékben elítélhető (törvényileg).

A természetjog alapja az élet és az élet feltételeinek védelme. Ugyan elvileg egy ember a saját életét feláldozhatja egy magasabb fokú szellemi küzdelem keretei közt (a mártírhalál a legszebb halál), de egy embernek az élet védelme elsődleges kell hogy legyen. Elsősorban szűkebb környezetében, másodsorban a közvetlen környezetét alkotó közösségében, végül a nagyobb közösségében, a nemzetben. Ennek megfelelően a természetjog felruházza a törvényesség erejével a közösség önvédelmét. A fizikai és szellemi világból érkező támadás kivédése az életet és az élet védelmét szolgálja. Az élet védelme viszont kizár minden gyűlöletet és ártó indulatot.

Ítélet közeleg a világra, amelyik a bűn és a gyűlölet rabságában szenved. Ahol a bűn megsokasodik, a szeretet meghidegül, és elterjed a gyűlölködés. Éppen ezért nem csupán a gyűlöletet, a haragot, és az ártó indulatokat kell kerülnie az embernek, hogy elkerülje az ítéletet, hanem egyenesen a szeretetre kell törekednie. Aki gyűlöl, maga is a gyűlölet célpontjává válik, míg a szeretet az egyént és a közösséget is építi. Ahogy a gyűlölet teljes valósággal, kétségtelenül ölni képes, úgy a szeretet teljes bizonyossággal éltet. A bűn elválaszt a szeretettől, de a szeretet legyőzi a bűnt és az ítélkezőt is, megtöri a gyűlölet erejét. Egy embernek a napja lelki értelemben a két oldal közötti sodródásban telik, a rá ható eseményeknek megfelelően. A negatív események rossz érzéseket és érzelmi reakciókat igyekeznek kiváltani, a kedvező események inkább a szeretethez lökik közel az embert. Az embernek arra kell törekednie, hogy ellenállva az őt érő kellemetlen eseményeknek, megmaradjon Isten világosságában és a szeretetben. Az embernek minden körülmények közt ragaszkodnia kell a szeretethez. Az Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is őbenne - nem szabadna tehát a szeretet mint érzést megvetnie senkinek, hiszen aki a szeretetet megveti, Istent veti meg, az életet veti meg. Aki a szeretetet gúnyolja, Istent gúnyolja. Mi a szeretet? A szeretet elsősorban nem testi szeretet, hanem az az életút, amit Krisztus felvállalt az emberekért. Érzés is, áldozat is, az Igazságért való kiállás is, a másokért való szenvedés is, egészen a halálig. Ezt végiggondolva láthatjuk, hogy a világ nem akar tudomást szerezni a szeretetről, hiszen a sötétség a szeretetet mindennek akarja láttatni, de leginkább ilyennek nem.

Ha tehát megmaradunk egyénenként a szeretetben, és elkerüljük a világi és szellemi ítélkezést, elkerüljük az ítéletet. Ugyanakkor azok, akik megmaradnak a gyűlölet mellett, ítélet alá esnek továbbra is. Nyilvánvaló, hogy emiatt is felesleges ítélkeznünk ellenségeink felett, hiszen ők ítélet alá kerülnek, míg mi nem, vagyis túléljük őket és megszabadulunk tőlük. Ez az egyénre vonatkozik, a társadalom vezetőinek továbbra is fenn kell tartania a törvényes rendet a természetjog alapján.

Mivel a mostani társadalmi-pénzügyi-szellemi válságot elsősorban lelki okok okozzák, ezért nyilvánvaló, hogy a lelki probléma megszüntetésével a világi probléma is megoldódna. A káros hatások, mindennapi kellemetlenségek ítéletek ellenünk, amelyekben saját lelki gyengeségünk és ítéleteink köszönnek vissza. Ez az állapot viszont megszüntethető. A szebb és jobb világ felé az első lépést szellemileg kell megtenni.

Tamási Attila

A hamarosan az egész világra elkövetkezendő ítélet előszelét érezhették sokan, amikor az árvízről készült képeket, filmeket, és az árvíz nyomán kialakult zavaros helyzetet látták. Fosztogatások, betörések, összeomló házak, veszekedések, éhezés, szomjazás és nyomor. Kialakult a káosz, a hatóságok tehetetlenek vagy zavarodottak voltak, az embereken eluralkodott a kétségbeesés vagy a tanácstalanság. Volt, ahol egyszerre volt összefogás és veszekedés, de jobbára a kultúrált viselkedés normáit a feszültség nyomása alatt átlépték, és a jólneveltség mázát áttörte az önzés és az embertelenség. Az emberek hibáztatni és vádolni kezdtek mindent és mindenkit, szomszédokat, hatóságokat, Istent, csak éppen önmagukba nem néztek, hogy miért is jött el az ítélet. És nem tudták, hogy mit is kellene tenniük.

Kivételt képezett, hogy a városban vagy faluban összegyűlt néhány ember, és imádkozott Isten kegyelméért, hogy elkerüljék a veszélyt. Arnóton, ahogy az elbeszélést hallgattam, a keresztnél állt meg a víz.

Sokaknak jutott eszébe, hogy az árvíz háborús helyzethez hasonló állapotokat hozott létre. Egy emberünk a gátakon állva meg is jegyezte: főpróba ez a háború előtt, felkészülés arra, ami jön. És ez kétségtelen. A háború, az árvíz, de minden személyes vagy tömeges katasztrófa a bűnökért járó jogos büntetés, hogy az ember megtudja és érezze, hogy egyszer eljön a végső ítélet is, amely egyszer és mindenkorra lezárja az első teremtés, a bűn és az átkok korszakát, a halál és a sátán uralmát.

Ami az ítélet idején történik, nyilvánvaló előttünk az evangéliumból is. Amikor Jézus Krisztussal együtt két latort feszítettek meg, az egyik átkozta és káromolta, a másik a bocsánatáért esedezett. Vész idején van, aki káromkodik, és van, aki imádkozik. Nekünk személyesen arra kell törekednünk, hogy könyörögjünk kegyelemért, mások megtéréséért. Sok esetben megtapasztalhattuk ugyanis, hogy a helyzet reménytelen. Egy ember hiába védekezik, de a szervezetlenséget látva hiábavaló dolog volt a hatóságokban is bízni. Ugyanígy hiábavaló lesz a jelenlegi állami hadseregben vagy a magyar virtusban, önmagunkban bízni, ha eljön a háború ideje. Azok, akik ma olyannyira öntelten nyilatkoznak revízióról, valószínűleg nagyon meglepődnek majd, ha látják mennyit ér az üres beszéd és az eddigi „diplomáciai sikerük”.

Minden ítéletnek van előre látható jele, amely mintegy figyelmeztetésként szól az emberhez és megtérésre indítja. Ilyenkor jó előre meg kell kezdeni a felkészülést a legrosszabbra, és ha már megesett a kár, akkor minnél előbb helyreállítani a védműveket, elhárítani a károkat, hogy a katasztrófa ne ismétlődhessen meg. Az árvíznél láthattuk, hogy nem volt előre kidolgozott cselekvési terv, nem volt előre egy átgondolt és megszervezett védekezés. Az embereknek hiába mondták, hogy ez az árvíz nagyobb lesz mint az előző, nem tudatosult bennük ennek a jelentősége. Lehet, hogy annyiszor riogatták már őket, hogy ez az utolsó figyelmeztetés már nem használt, érzéketlenekké váltak.

Nyugodtan lehet párhuzamot vonni: olyan rég volt háború az ország területén, hogy senki sem veszi igazán ennek a lehetőségét, senki sem mérlegeli az esélyeket – aki pedig megteszi, azt vagy nem veszik komolyan, vagy egyszerűen bolondnak nézik. Lehet hogy nem is képesek már rá, hogy egy háborús helyzet esélyeit vagy veszélyeit felmérjék. És azok, akiknek az ítélet idején könyörögniük kellene kegyelemért, és lehet hogy sokszor meg is tették már ezt, most nem vagy kevésbé figyelnek. Az őrt állók ha elhagyják az őrhelyüket, nincs aki megvédje az embereket. Ez városról városra igaz, az árvízre is, a háborúra is, lelki vonatkozásban Isten ítélete esetében a szellemi emberre is.

A gátakat és az ár pusztítását szemlélve láthatóan még messze nincs minden helyreállítva. A gátakat helyenként átvágták, hogy a vizet vissza lehessen terelni a folyók medrébe. Ezek a munkálatok már napok óta tartanak. Most tehát, ha újra jönne egy nagyobb esőzés, az átvágott gátak semmilyen védelmet nem adnának. Esetleg a frissen odahordott, még le nem tömörödött gátrészt az emelkedő vízszint újra elmosná, és sokkal nagyobb kár esne, mint előzőleg. És akkor az átázott gátszakaszokról nem is beszéltünk.

Láttuk tehát, hogy a baj önmagában még nem segít, az embereknek megtérésre van szüksége. Ha még a hívő embert is kemény próbatétel elé állítja az ítélet, vajon a hitetlennek mi lesz a sorsa? Hogy ez mennyire élet-halál kérdése, az vitán felül áll.