Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Nézzetek a humanizmus álarca mögé, és nem fogjátok Isten jeleit megtalálni 20180726

2019. július 25. 18:00 - Andre Lowoa

Drága szeretett leányom, az a Vágyam, hogy minden hűséges követőm kitartóan imádkozzon, hogy a lelkeknek okozandó baj az ateizmus növekedése miatt elhárításra kerüljön. Az ateizmus nem mindig nyilvánítja ki önmagát. Azok az emberek, akik bármilyen okból kifolyólag úgy döntenek, hogy többé nem hisznek Istenben, nagyon gyakran egy helyettesítőt teremtenek maguknak.

Az embernek (lelki) felépítése miatt, okot kell keresnie arra, hogy igazolja létezését. Az emberiség átka az, hogy az embert az ember szemében magasztalja fel. A humanista szerint, mindent meg kell tenni annak biztosítására, hogy az ember szükségletei előnyt élvezzenek. Sok ember összetéveszti a humanizmust a Kereszténységgel. Amikor minden áron azt hirdetik, hogy a szenvedés és a szegénység elkerülése végett milyen fontosak a világi javak az ember életében, akkor könnyű azt feltételezni, hogy ez nem más, mint a felebaráti szeretet egyik formája.

Ha azt mondjátok, hogy véget akartok vetni a szegénységnek, a munkanélküliségnek és más nyomorúságnak, akkor sokan azt fogják gondolni, hogy Isten Nevében beszéltek. Nézzetek a humanizmus álarca mögé, és nem fogjátok Isten jeleit megtalálni, még a Neve említését sem fogjátok hallani. Azok, akik humanistaként élik az életüket, nem szeretik Istent. Ők csakis saját magukat szeretik. Ők azt is hiszik, hogy mindaz, ami számít, az emberiség jóléte – általában világi dolgok formájában -, a cél eszközeként.

Bár jótékonyságnak tűnik, amikor azt lehet látni, hogy az ember szükségleteivel törődtök, sohasem tudjátok helyettesíteni Istent az által, hogy az emberek szükségleteit helyezitek az első helyre. Ha ezt teszitek, megbántjátok Istent. A humanizmus, bár rendelkezik az Isten iránti szeretet minden külső jelével, mégsem az, aminek látszik. A szeretet álarca mögött az önszeretet rejtőzik. Az ember meg fog halni, a teste porrá lesz, a lelke tovább él, mégis, a humanizmus azt szeretné elhitetni veletek, hogy az ember halhatatlan.

Legyetek óvatosak amikor felkaroljátok a humanizmust, mert ha ezt megteszitek, akkor elvágjátok magatokat Tőlem.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/nezzetek-a-humanizmus-alarca-moge-es-nem-fogjatok-isten-jeleit-megtalalni/

—–
Római katolikus:
07-26

Szent Joakim és Szent Anna, a Boldogságos Szűz Mária szülei

OLVASMÁNY Sirák fiának könyvéből
Nevük él, nemzedékről nemzedékre.
Hadd dicsérjük a híres férfiakat, a mi őseinket, nemzedékeik sorában. Ezek a jámbor férfiak azok, akiknek jótetteit nem felejtik el. Javaik gyermekeiknél fennmaradnak, szent örökségük unokáiknál sem vész el, mert ivadékaik, és kedvükért még fiaiknak fiai is az isteni szövetség részesei maradnak. Nemzetségük örökre megmarad, és dicsőségük nem merül feledésbe.
Testüket békében eltemették, de nevük él nemzedékről nemzedékre. Bölcsességükről beszélnek a népek, és dicséretüket hirdeti a gyülekezet.
Ez az Isten igéje.

vagy ahol ünnep:
SZENTLECKE Szent Péter apostol első leveléből
Reméltek az Istenben.
Szeretteim!
Az asszonyok engedelmeskedjenek férjüknek, hogy ha némelyek közülük nem hisznek is az Isten szavának, a feleségük magaviselete szavak nélkül is megnyerje őket, amikor látják tiszteletet érdemlő tiszta életüket. Ékességüket ne külsőségekben keressék, abban, hogy hullámos a hajuk, arany ékszereket aggatnak magukra vagy drága ruhákat viselnek. Az Isten szemében az ember rejtett énje az értékes, a szív a maga békés szelídségében és zavartalan nyugalmában.
Hajdan így ékesítették magukat a szent asszonyok is: reméltek az Istenben és engedelmeskedtek a férjüknek. Így engedelmeskedett Sára is Ábrahámnak, akit urának nevezett. Az ő leányai vagytok, ha jót tesztek, és semmiféle fenyegetéstől nem riadtok vissza. Hasonlóképpen, ti, férjek, megértően éljetek együtt az asszonyokkal, mint a gyengébb nemmel; adjátok meg nekik a tiszteletet, mint a kegyelmi életben örököstársatoknak, hogy az imádságnak ne legyen bennetek akadálya.
Mindnyájan legyetek egyetértők, együtt érzők, a testvériség szeretői, irgalmasok, szerények, alázatosak. Ne fizessetek a rosszért rosszal, se a szidalomért szidalommal, hanem ellenkezőleg, mondjatok áldást, mert arra kaptatok meghívást, hogy az áldás legyen az örökségtek.
Ez az Isten igéje.
Sir 44,1.10-15 vagy 1Pét 3,1-9

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az Úristen neki adja * atyjának, Dávidnak trónját. Vö. 8. vers. – 7 b. tónus.
Előénekes: Az Úr esküt tett Dávidnak, * igaz esküt, és nem vonja vissza:
„Testi utódodat * ültetem a te trónodra.”
Hívek: Az Úristen neki adja * atyjának, Dávidnak trónját.
E: Az Úr kiválasztotta Siont magának, * ezt kívánta lakóhelyül:
„Nyugalmam helye ez lesz örökre, * itt fogok lakni, ez a kívánságom.”
H: Az Úristen neki adja * atyjának, Dávidnak trónját.
E: Ott Dávid hatalmát megnövelem, * fényességet hintek fölkentemre.
Ellenségeit szégyennel borítom, * az ő fején azonban korona ragyog.”
H: Az Úristen neki adja * atyjának, Dávidnak trónját.
Zsolt 131,6-7.9-10.13-14

ALLELUJA
Várták Izrael vigasztalását, * és a Szentlélek lakott bennük. Vö. Lk 2,25c – 7 b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Sok próféta és igaz ember kívánta látni azt, amit ti láttok.
Egy alkalommal Jézus így szólt tanítványaihoz:
Boldog a ti szemetek, mert lát, és a ti fületek, mert hall! Bizony, mondom nektek: sok próféta és igaz kívánta látni, amit ti láttok, – és nem láthatta; kívánta hallani, amit ti hallotok, – és nem hallotta.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 13,16-17

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-07-26


——
Görög katolikus:
 

29 Jézus így felelt: „Igazán mondom nektek: mindenki, aki értem és az örömhírért elhagyta otthonát, testvéreit, apját, anyját, gyerekeit, szántóföldjét, 30 az százszor annyit kap vissza még ebben a világban: otthont, testvért, anyát, gyermekeket, szántóföldeket. Ugyanakkor üldözésben is része lesz, a következő korszakban pedig örök életet kap. 31 Sokan, akik most az első helyeket foglalják el, akkor majd az utolsók lesznek. Ugyanakkor sokan, akik most az utolsó helyeken vannak, akkor majd az első helyekre kerülnek.”

41 Amikor a másik tíz tanítvány meghallotta, hogy Jakab és János mit kért, megharagudtak rájuk. 42 Ekkor Jézus odahívta őket, és ezt mondta: „Jól tudjátok, hogy az Izráelen kívüli népek uralkodói zsarnokoskodnak az alattvalóik felett, és az előkelők visszaélnek a hatalmukkal. 43 Közöttetek azonban ne így legyen! Éppen ellenkezőleg: aki közületek nagy akar lenni, legyen szolgája a többieknek! 44 Aki pedig az első akar lenni köztetek, az legyen a többiek rabszolgája! 45 Így van ez az Emberfiával is. Ő sem azért jött a Földre, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak. Azért jött, hogy életét váltságdíjul adja, és ezáltal sokakat megmentsen.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+10%3A29-45&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

 
 

6 Így tehát testvéreim, ha elmegyek hozzátok, és nyelveken szólok, hogyan szolgálhat ez a ti javatokra, hacsak nem szólok hozzátok egyúttal isteni kijelentéssel, ismerettel, prófétálással, vagy tanítással is? Így van ez még az élettelen hangszerekkel is. Ha például fuvolán, vagy valamilyen húros hangszeren játszik valaki, ám ezek a hangszerek nem adnak tiszta és érthető hangokat, akkor senki nem fogja felismerni, milyen éneket akarnak kísérni vele. Vagy gondoljatok a csatára: ha a trombita nem ad jól hallható és világosan felismerhető jelzést, akkor a katonák nem készülnek fel a harcra.Így van ez veletek is: ha nyelveken szóltok, hogyan fogják a hallgatók megérteni, amit mondtok? S ha nem értik, akkor a levegőbe fogtok beszélni. 10 Milyen sokféle nyelv van a világon, és mindegyik érthető jelentést hordoz. 11 Mégis, ha valaki olyan nyelven szól hozzám, amelyet nem ismerek, akkor idegen leszek a számára, és ő is idegen lesz nekem. 12 Ugyanez vonatkozik rátok is. Mivel nagyon akarjátok a Szent Szellem ajándékait, azon igyekezzetek, hogy elsősorban a helyi gyülekezet építésére, megerősítésére szolgáló ajándékok működjenek közöttetek!

13 Ebből következik, hogy aki a nyelveken szólás ajándékát használja, imádkozzon érte, hogy meg is tudja magyarázni, amit mondott! 14 Ha ugyanis nyelveken imádkozom, a szellemem ugyan imádkozik, de az értelmem nem vesz részt benne. 15 Akkor mit tegyek? Imádkozom a szellememmel is, de az értelmemmel is. Dicséretet énekelek a szellememmel is, de énekelni fogok az értelmemmel is. 16 Máskülönben, ha te csak szellemeddel mondasz áldást, vagyis a nyelveken szólás ajándékát használod, hogyan mondhatja rá a másik ember, hogy „Ámen”? Hiszen nem is érti, mit mondasz! 17 Te ugyan szépen adsz hálát, de ez a többieknek szellemileg semmit sem használ!

18 Hálát adok Istennek, hogy a nyelveken szólás ajándéka bennem jobban működik, mint bárkinél közületek. 19 Ha viszont a helyi gyülekezetben vagyok, inkább akarok valamelyik érthető nyelven öt szót mondani, hogy ezzel is tanítsalak benneteket, mint tízezret a nyelveken szólás ajándékával, amelyből senki sem ért semmit.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+14:6-19&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

 
 

Jézus előre jelzi a halálát és feltámadását

17 Amikor Jézus Jeruzsálembe ment, útközben félrehívta a tizenkét tanítványt, és ezt mondta: 18 „Jól figyeljetek! Most fölmegyünk Jeruzsálembe. Ott az Emberfiát átadják a főpapoknak és a törvénytanítóknak. Azok halálra fogják ítélni, 19 és átadják az idegeneknek,[a] hogy kigúnyolják, megkorbácsolják és keresztre feszítve kivégezzék — de három nappal később fel fog támadni.”

Ki ülhet Jézus jobb és bal oldalán?

20 Ezután odament hozzá a Zebedeus felesége, a fiaival[b] együtt. Leborult előtte a földre, mert kérni akart tőle valamit.

21 „Mit szeretnél?” — kérdezte tőle Jézus.

Az asszony így felelt: „Azt szeretném, hogy Királyságodban az egyik fiam a jobb, másik pedig a bal oldaladon ülhessen! Kérlek, ígérd meg ezt nekem!”

22 Jézus erre így válaszolt a két fiúnak: „Nem tudjátok, mit kértek! Ki tudjátok-e inni azt a poharat, amelyet nekem ki kell innom?”[c]

„Igen, ki tudjuk inni” — felelték.

23 Jézus így folytatta: „Valóban fogtok inni a poharamból. De azt, hogy ki ülhet majd a jobb és a bal oldalamon, nem én döntöm el, hanem Mennyei Atyám. Oda majd azok fognak kerülni, akiknek ő ezt a két helyet elkészítette.”

24 Amikor ezt a másik tíz tanítvány meghallotta, megharagudtak a két testvérre. 25 De Jézus odahívta magához mind a tizenkettőt, és ezt mondta: „Jól tudjátok, hogy a világ uralkodói hatalmuk alá kényszerítik alattvalóikat, és a nagy hatalmú vezetőik zsarnokoskodnak a népeken. 26 Közöttetek azonban ne így legyen! Aki közületek nagy akar lenni, legyen a többiek szolgája! 27 Aki pedig az első akar lenni közöttetek, az legyen a többiek rabszolgája! 28 Így van ez az Emberfiával is. Ő sem azért jött a Földre, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak. Azért jött, hogy életét váltságdíjul adja, és így sokakat megmentsen.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+20%3A17-28&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/07/26

—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

komment

A sátánnal kötött paktum csaknem végéhez közeledik, és hamarosan két eseménynek kell bekövetkeznie. 20170726

2019. július 25. 17:38 - Andre Lowoa

A sátánnal kötött paktum csaknem végéhez közeledik, és hamarosan két eseménynek kell bekövetkeznie.

Olvass tovább: http://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-satannal-kotott-paktum-csaknem-vegehez-kozeledik-es-hamarosan-ket-esemenynek-kell-bekovetkeznie/

 
„Képes vagyok Egyházadat elpusztítani!” A párbeszédet a pápa hallotta, ám a folytatást még munkatársaival sem közölte részletekbe menően, csak annyit mondott, hogy a következő száz esztendő alatt a Sátán és a gonosz lelkek támadásai rendkívüli módon fölerősödnek. A titkárainak meg kellett elégedniük a pápa óhajának továbbadásával a Rítus-kongregáción keresztül: az új imádságot majd száz éven át imádkozták az Egyházban. …”

 
 
 
komment

"A világ vége szétválasztja egymástól az igazakat és a gonoszokat. " 20160726

2019. július 25. 16:07 - Andre Lowoa

"... Akkor az igazak ragyognak majd Atyjuk országában, mint a nap."
http://igenaptar.katolikus.hu/nap/?holnap=2016-07-26


"Mindig fordulj Hozzám, a te Édesanyádhoz és tanácsadódhoz, hogy drága, szeretett Fiam és a Legmagasságosabb Isten ölébe vigyelek."
Olvass tovább: http://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/szuz-maria-uzenete-engesztelo-lelek/

komment

Égi Édesanyánk üzenete 2019. július 25-én Medjugorjéból

2019. július 25. 14:43 - Andre Lowoa

Jönnek majd kísértések

Drága gyermekek! Hozzátok intézett hívásom az imádság. Legyen az ima öröm számotokra és olyan koszorú, amely Istenhez köt benneteket. Gyermekek, jönnek majd kísértések és ti nem lesztek erősek, és a bűn fog uralkodni, de ha az enyéim vagytok, győzni fogtok, mert Fiam, Jézus Szíve lesz a menedéketek. Ezért gyermekeim, térjetek vissza az imádsághoz, míg az ima az életetek nem lesz, nappal és éjjel. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.

A Szűzanya 2019. július 25-i üzenete

A Szűzanya üzeneteit olvasva láthatjuk, hogy nincs olyan üzenet, amelyben ne említené az imát, vagy ne hívna imára. Az imádság Istenhez vezető út. Az ima eszköz és oltalom a kísértésektől. Az imádság erő az élet küzdelmeiben, harcaiban. Jézus is hív bennünket: „Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek.”

Életünkben elkerülhetetlenek a kísértések. Nélkülük nem tudunk előrehaladni. Az emberi élet harc. Semmit sem kaphatunk, és semmit sem tarthatunk meg anélkül, hogy ne kellene harcolnunk a mulandósággal.  Állandóan harcolnunk kell az éhség és a szomjúság ellen, gyógyulásunk érdekében gyakran kell gyógyszert szednünk, óvatosan kell közlekednünk, nehogy baj történjen, őrizkednünk kell a korai öregségtől, az ellenségektől, a rovaroktól, a forróságtól és a hidegtől, harcolnunk kell a tudatlanság és a feledékenység ellen, valamint a gondatlansággal, a gyűlölettel és a gonoszsággal szemben. Barátságokat kell építeni, tanulni, imádkozni, böjtölni kell, áldozatot hozni, hogy lelki magasságokban élhessünk. Minden nap törekedni kell, hogy előrehaladjunk és valami újat építsünk.

Ha csak élvezni akarod a földi életet, gyorsan csalódni fogsz, önsajnálatba és depresszióba esel. Nincs élet betegség, nehézség és baj nélkül. Ha nem fogadod el minden nap a keresztedet, irreálissá válsz, gyorsan elesel, és a sárba ragadsz. Az emberi élet nagysága abban a tudatban rejlik, hogy minden, ami időleges és anyagi az romboló, de megmarad az örök, amit beépítettél az anyagba, ami benned van, ez pedig a lélek.

A Szűzanya édesanyaként figyelmeztet bennünket, hogy elkerülhetetlenül jönnek majd a kísértések, ezért készít fel bennünket és hív az imára, hogy készek legyünk legyőzni azokat. Az élettapasztalat arra tanít bennünket, hogy nincs olyan nagy terv, amely ne lenne kísértésnek kitéve. Szent Ferenc is figyelmeztet: Senki sem mondhatja magát Isten barátjának, hacsak át nem ment a kísértés tüzén.

Isten közvetlenül nem kísért bennünket, de megengedi, hogy megkísértsen bennünket lelki ellenségünk, ugyanakkor ránk árasztja bőséges kegyelmét azért, hogy ellen tudjunk állni a gonosznak. A kísértés olyan eszköz, amellyel kiérdemelhetjük a mennyet. Isten azt szeretné, hogy kiérdemeljük a mennyországot, és így jutalmul nekünk adhassa. A kísértés elleni bátor harc a kegyelem segítségével a legfontosabb cselekedetek közé tartozik, amelyet végbe vihetünk. Amikor Isten segítségével legyőzzük a kísértést, Szent Pál szavait ismételhetjük: bátran harcoltunk.

A kísértés a megtisztulás eszköze is. Arra emlékeztet bennünket, hogy a múltban meggondolatlanságunk miatt estünk el, vagy azért mert nem eléggé törekedtünk a jóra. Ezért a bűnbánat a szégyen és az alázat új lehetősége, és ez az, ami megtisztítja lelkünket. Ahogyan a zsoltáros mondja: „Javamra válik, hogy megaláztál engem, hogy megtanuljam igazságaidat.”

A kísértés arra tanít bennünket, hogy ne önmagunkban higgyünk és ne a saját erőnkben bízzunk. Amikor csak a saját erőnkre támaszkodunk, Isten megmutatja, hogy mennyire gyengék vagyunk. A kísértés idején erőteljesebben érezzük Isten kegyelmének szükségességét, ezért buzgóbban imádkozunk.

Halljuk meg Szűz Mária hangját, amely imára hív bennünket, hogy megtapasztalhassuk Jézus Legszentebb Szívének mindenható oltalmát.

 

Imádság

Szűz Mária, Te előrehaladtál és növekedtél a hitben, erőteljes kísértéseket éltél át, amelyekkel tele volt az életed. Mindennek ellenére a hit és a remény édesanyja maradtál. Te az Isten akaratának való teljes önátadás tökéletes példája vagy. Taníts minket, hogy mi is a Te szíveddel és száddal mondjuk ki minden nap: Történjék velem szavaid szerint. Te magad is a hit útján jártál, és bennünket is erre az útra hívsz. Könyörögd ki számunkra hívásod őszinte és komoly elfogadását, hogy megtapasztalhassuk a kegyelem közelségét és erejét, amelyet a Te Fiad, Jézus szeretne nekünk ajándékozni. Ámen.

M. M

Fordította: Sarnyai Andrea

 

komment

Elmélkedő gondolatok a mai napra

2019. július 25. 05:36 - Andre Lowoa

A szívnek megvan a maga ésszerűsége, amit az értelem egyáltalán nem ismer.

Blaise Pascal


Ahelyett, hogy megpróbálnád bebizonyítani, hogy jobb vagy, mint gondolod, egyszerűen nevess. Nevess az aggodalmaidon, a bizonytalanságodon. Nézd humorral a gyötrelmeidet. Kezdetben nehéz lesz, de lassanként hozzászoksz.

Paulo Coelho


Aki Istent szereti benned, úgy őriz meg, hogy elenged. Aki csak magát szereti benned, úgy veszít el, hogy görcsösen ragaszkodik hozzád.

Simon András


Az alkotó élet titka az, hogy felnőttkorban is megőrizzük a gyermekkor szellemét.
(Thomas Huxley)


Az anyák gyerekeik kezét csak egy ideig fogják, de a szívüket mindörökké.



Egy imában jobb, ha a szívünk van benne szavak nélkül, mint szavak a szívünk nélkül.

John Bunyan


„Felindította az Úr a népnek a lelkét, úgyhogy eljöttek, és nekifogtak a munkának, Istenüknek, a Seregek Urának a házán.” (Hag 1,14)

Ha Isten megérint Lelkével, és valamilyen szolgálatra vagy adakozásra indít az ő munkája érdekében, szolgálj és adakozz örömmel!
(Bozorády Zoltán)



Ha Isten azt mondja, hogy: “most!”, ne mondja senki, hogy “holnap!”. (Spurgeon)



Halva születtünk és élve halunk meg, ha Krisztusban halunk meg.


„Krisztus mondja: »Én vagyok a jó pásztor, én ismerem az enyéimet, és az enyéim ismernek engem.«” (Jn 10,14)

A pásztort ruhájáról, botjáról, erszényéről, kalapjáról felismerheti bárki. A jó pásztor „ismérveit” azonban másutt keresem: felnyitom a Bibliát. Elmondok egy imát. És tudom, hogy az övéi között engem is számon tart. Ezért még mélyebben ismerni akarom őt, és figyelek nagyon a hangjára… (Kőháti Dóra)


Mondd, miért van, hogy a boldogtalanság maradandóbb élmény, mint a boldogság?



Ne félj és ne próbáld kikerülni a harcot, és meglátod Isten nagy tetteit: segítségét, gondoskodását és mindazt, amit üdvösséged érdekében tett.


Rögösek az igazság útjai, és nehéz rajtuk végigmenni. (John Milton)


„Szám dicséreteddel van tele, dicsőítlek mindennap.” (Zsolt 71,8)

Az általunk jól ismert 246. gyülekezeti ének utolsó sora így hangzik: „S ha már dicsérni tud, / Mást nem kíván!” Isten Szentlelke tudja egyedül elvégezni bennünk, hogy ne csak kérni tudjunk Istentől, hanem hálát is tudjunk adni. Naponta kérjük tehát a Lelket, hogy hálás életű emberek legyünk! Miért fontos ez? A tíz leprás történetében Jézus keresi azt a kilenc meggyógyultat, akik nem mentek vissza hozzá (Lk 17,11–18). Azért kereste őket, mert teljes gyógyulása csak annak van és lehet, aki nemcsak kérni és elfogadni, de hálát adni is tud. Kívánom, hogy nálunk is így legyen!
(Tamásy Tamásné)


Urunk, tégy méltóvá minket, hogy az egész világon szolgálhassuk azokat az embertársainkat, akik szegénységben élnek és halnak meg. Add meg nekik a mai napon a mi kezünk által mindennapi kenyerüket, és a mi megértő szeretetünk által adj nekik békét és örömet.


komment

2019. július 25. ÉN, A TE MEGVÁLTÓD ZSÁKVÁSZONBÓL KÉSZÜLT RONGYOS RUHÁKBAN JÁROK

2019. július 25. 05:25 - Andre Lowoa

ÉN, A TE MEGVÁLTÓD ZSÁKVÁSZONBÓL KÉSZÜLT RONGYOS RUHÁKBAN JÁROK

 

1991. július 6.

Uram, gyógyíts meg!

Ha gondosan figyelsz és nem teszel ellenvetést, ha nem hozol vetélytársakat és nem lesznek kétségeid, ha eljössz és bevallod, hogy bûnös vagy és nem késlekedsz a bûnbánattal, meggyógyítalak.
Hozzám tartozol, és én neked adtam Szívemet, ezért akarom, hogy feszíts keresztre magadban mindent, ami te vagy, hogy testeden ne legyenek más ismertetõjelek, mint amelyeket én viselek magamon.
Ha olyan lábnyomokat látsz, amelyek nem az enyémek, ne kövesd azokat! Az én lábnyomaimat Vér jelzi és mirha illatosítja. Ha hallasz valakirõl, aki tündöklõ ruhát visel, hagyd a ruhát vele együtt elporladni és ne törõdj avval, amit mond! Én, a te Megváltód, zsákvászonból készült rongyos ruhában1 és mezítláb járok. Köpenyem vértõl ázott, és Szívemet lángoló tûz veszi körül. Ajkam kiszáradt a szeretethiánytól.

Uram, gyógyíts meg mindenkit, mindenkit!

Töltsd el örömmel Szívemet, és imádkozz azokért, akiknek szíve bezárult az értelem, valamint az én bölcsességem elõtt!

Ezért vigyél közel magadhoz, Uram! Annyira elfáradtunk ebben a számûzetésben.

Szájam harmata könnyebbülést fog hozni szívednek. Meg foglak szabadítani bánatodtól. Szemem letekint a Földre, mindenkit jól megvizsgál. Ha most leszállnék, csak egy maroknyit találnék azokból, akik jelemet viselik homlokukon.
A mennyet azért nyitottam meg életem árán, hogy legyen a tiétek is. Kérdezlek benneteket, melyik ember ragaszkodik inkább a halálhoz, mint az élethez? Mikor akartok észhez térni? Sohasem? Még meddig tagadjátok meg és sértitek meg a ti Felkenteteket azáltal, hogy visszautasítjátok szeretetemet? Az igazságosság és az igazság foglalnak helyet azon a trónon, amely leszáll közétek a mennybõl és kijelenti nektek: Rajtam keresztül vezet az út mennyei lakóhelyetekre, a világosság otthonába. Ha átadjátok magatokat nekem, megmutatom haza vezetõ utatokat. Ha megbíztok szeretetemben, elviszlek benneteket annak szobájába, aki engem fogant, hogy ápoljon és gyógyítson meg benneteket. Nem hurkolok kötelet szabadságotok köré, csupán a szeretet koszorúival kötlek meg benneteket. Örökké tartó szeretettel szeretlek benneteket, és irántatok való gyengédségem kiapadhatatlan forrás. Figyelj leányom, mondd meg ezt az idegeneknek és a tieidnek, mondd meg nekik, mennyire fáj a Szívem a szeretet hiánya miatt!

Jézus egy egyesült államokbeli börtönbe küld, hogy tanúságot tegyek.

1 Jel 11,3

komment

Bár ezek félelmet fognak kelteni, mégis semmik az eljövendő Nagy Megpróbáltatáshoz viszonyítva 20180725

2019. július 24. 18:28 - Andre Lowoa

Drága szeretett leányom, Atyám Keze most beavatkozott a világba, hogy büntesse az embert bűne miatt. A bűn elhatalmasodott a világban, mert az ember többé már nem tesz különbséget jó és rossz között. Ti nem tudtok elmenekülni Atyám Haragjától, amikor országaitok megtapsolják a törvényesített gonosz bűnt.

Ezeket a büntetéseket az egész világon hamarosan látni fogják. Bár ezek félelmet fognak kelteni, mégis semmik az eljövendő Nagy Megpróbáltatáshoz viszonyítva. Az ember csökönyös. Elutasítja a segítséget, amikor Isten felajánlja azt. Az emberiség úgy döntött, hogy elutasítja Istent, és a köztetek lévő pogányok miatt minden egyes ember szenvedett.

Hívásom a Mennyből elsősorban azért van, hogy minden lelket megmentsen, de azért is, hogy segíteni tudjak nektek a büntetések enyhítésében, mely eléri az emberiséget. Milyen nagy az Én Irgalmasságom! Milyen nagy az Én Türelmem, de azok, akik elutasítják Tanításaimat és elkülönítik magukat Atyámtól, a Teremtőtől, hamarosan meg fogják ismerni a következményeket.

Hívok minden vallást, és kérlek benneteket, hogy imádkozzatok kegyelemért, akár elfogadjátok ezeket az Üzeneteket, akár nem. Az imák fontosak a katasztrófák enyhítése végett, melyek már elkezdődtek. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok az életetekért és a lelketek üdvösségéért.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/bar-ezek-felelmet-fognak-kelteni-megis-semmik-az-eljovendo-nagy-megprobaltatashoz-viszonyitva/

—–
Római katolikus:
07-25

Szent Jakab apostol

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt második leveléből
Testünkben Jézus szenvedését hordozzuk szüntelen.
Testvéreim!
A hit és a kegyelem kincsét törékeny cserépedényben őrizzük, hogy a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne önmagunknak. Mindenfelől szorongatnak minket, de agyon nem nyomnak; bizonytalanságban vagyunk, de nem esünk kétségbe; üldözést szenvedünk, de elhagyatottak nem vagyunk; földre terítenek, de el nem veszünk; állandóan hordozzuk testünkben Jézus halálát, hogy Jézus élete is nyilvánvaló legyen testünkben. Mert minket, akik élünk, szüntelenül halálra adnak Jézusért, hogy Jézus élete is nyilvánvaló legyen halandó testünkön. Bennünk tehát a halál munkálkodik, bennetek pedig az élet.
Mivel azonban a hitnek ugyanaz a lelke van bennünk, mint amelyről írva van: „Hittem, azért szóltam”, mi is hiszünk, és ezért beszélünk. Hiszen tudjuk, hogy aki az Úr Jézust feltámasztotta, Jézussal együtt minket is feltámaszt majd, és veletek együtt elébe állít. Mert minden értetek van, hogy a kegyelem bőséges kiáradásáért egyre többen adjanak hálát Isten dicsőségére.
Ez az Isten igéje.
2Kor 4,7-15

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak. 5. vers. – 8 G. tónus.
Előénekes: Midőn az Úr hazahívta Sionnak foglyait, * olyanok voltunk, mint akik álmodnak.
Megtelt akkor örömmel az ajkunk, * és a nyelvünk ujjongással.
Hívek: Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak.
E: Akkor így beszéltek a nemzetek: * „Az Úr nagy dolgot művelt vélük.”
Hatalmas dolgot művelt az Úr vélünk, * azért szívből ujjongunk.
H: Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak.
E: Fordítsd, Uram, jóra sorsunkat, * amint megárasztod délen a folyókat.
Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak.
H: Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak.
E: Sírva viszik a magot, mikor vetni indulnak, * de ujjongva jönnek, jönnek és hozzák kévéiket.
H: Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak.
Zsolt 125,l-2ab.2cd-3.4-5.6

ALLELUJA
Én választottalak titeket a világból, † hogy menjetek és gyümölcsöt teremjetek, * és gyümölcsötök maradandó legyen, mondja az Úr. Jn 15,16 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Készek vagytok-e kiinni azt a kelyhet, amelyet nekem ki kell innom?
Jézus Jeruzsálembe indult. Útközben odalépett hozzá a Zebedeus fiúknak (Jakab és János apostoloknak) anyja, fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen valamit. Jézus megkérdezte tőle: „Mit kívánsz?”
Ő azt felelte: „Intézd úgy, (Uram,) hogy az én két fiam országodban melletted üljön: az egyik jobbodon, a másik pedig bal oldaladon.”
Jézus így válaszolt nekik: „Nem tudjátok, hogy mit kértek. Készek vagytok-e arra, hogy kiigyátok azt a kelyhet, amelyet nekem ki kell innom?”
„Készek vagyunk!” – felelték.
Jézus erre így folytatta: „A szenvedések kelyhét velem együtt kiisszátok majd. De hogy ki üljön mellettem jobb és bal felől, azt nem én döntöm el. Azok ülnek majd ott, akiket mennyei Atyám erre kiválasztott.”
Amikor a többi tíz (apostol) ezt meghallotta, méltatlankodni kezdett a testvérpár viselkedése miatt. Jézus magához hívta őket, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy a pogányoknál hogyan hatalmaskodnak a vezető emberek: akinek nagyobb a rangja, érezteti a hatalmát. Nálatok ne így legyen! Aki köztetek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok! És aki első akar lenni, legyen a cselédetek! Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja életét váltságul mindenkiért.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 20,20-28

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-07-25


——
Görög katolikus:

22 Az Írásban ugyanis azt olvassuk, hogy Ábrahámnak két fia volt: az egyiket Hágár, a rabszolganő szülte, a másikat pedig Sára, aki szabad volt. 23 A rabszolganő fia úgy született, mint mindenki más. A szabad asszony fia azonban Isten ígérete alapján született.

24 Ennek az igaz történetnek szellemi jelentése is van. A két asszony ugyanis a két szövetséget jelképezi. Az egyiket Isten a Sínai-hegyen kötötte a népével, amikor a Törvényt adta nekik. Akikre ez érvényes, azok szolgák. Hágár, aki maga is szolga volt, 25 az Arábiában levő Sínai-hegyet jelképezi, és ugyanakkor a mostani Jeruzsálemet is, hiszen ez a város a népével együtt a Törvény rabszolgája.

26 Sára azonban szabad asszony volt, aki a Mennyei Jeruzsálemet jelképezi. A Mennyei Jeruzsálem pedig szabad — ő a mi anyánk. 27 Mert az Írás így beszél róla:

„Örülj, te meddő asszony,
    aki még sohasem szültél!
Örvendj, és ujjongva kiálts,
    te, akinek nem lehetnek szülési fájdalmai,
mert több gyermeke lesz az elhagyott asszonynak[a],
    mint annak, aki férjnél van.”[b]

28 Testvéreim, ti Isten gyermekei vagytok, akik szellemi értelemben Isten ígérete alapján születtetek — akárcsak Izsák. 29 De ahogyan annak idején a természetes módon született gyermek üldözte azt, aki a Szent Szellem ereje által született, ma is ugyanez történik. 30 Mit mond erről az Írás? „Kergesd el a rabszolganőt a fiával együtt, mert az a fiú nem fog együtt örökölni a szabad asszony fiával!”[c] 31 Tehát, testvéreim, szellemi értelemben mi nem a rabszolganő, hanem a szabad asszony leszármazottjai vagyunk.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+4%3A22-31&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Minden titok kitudódik

16 „Nem azért gyújtanak olajmécsest, hogy letakarják, vagy az ágy alá tegyék, hanem hogy a mécstartóra helyezzék, és világítson azoknak, akik bejönnek a szobába. 17 Mert minden rejtett dolog világosságra fog kerülni. Minden titok kitudódik és világosságra kerül. 18 Tehát gondoljátok át alaposan, hogyan hallgatjátok! Mert akinek van, az még többet kap. De akinek nincs, attól még azt is elveszik, amiről azt gondolja, hogy az övé.”

Jézus igazi családja: a tanítványai

19 Egyszer Jézushoz eljöttek a testvérei és az anyja, de a tömeg miatt nem tudtak a közelébe jutni. 20 Az emberek ekkor szóltak Jézusnak: „Édesanyád és testvéreid odakinn várnak, és látni szeretnének.”

21 De ő így válaszolt: „Az én anyám és testvéreim azok, akik hallgatnak Isten beszédére, és megteszik, amit ő mond.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+8%3A16-21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

4 Az isteni szeretet türelmes és jóságos. Ez a szeretet nem féltékeny, nem irigy, nem dicsekszik, nem büszke, nem viselkedik gorombán, nem a maga hasznát keresi, nem lesz indulatos, nem tartja számon, ha valaki rosszul bánik vele, nem örül az igazságtalanságnak, de együtt örül az igazsággal. Az isteni szeretet mindent eltűr, mindig hisz, mindig remél, mindenben kitart.

Ez a szeretet soha nem fogy el. Elmúlik a prófétálás, elmúlik a nyelveken szólás, elmúlik minden tudás. Mert töredékesek az ismereteink és a prófétálásunk is. 10 Amikor azonban eljön a teljesség, a töredékes feleslegessé válik.

11 Amikor gyermek voltam, úgy beszéltem és úgy gondolkodtam, mint a gyermekek. Mikor azonban felnőttem, elhagytam a gyerekes dolgokat. 12 Mi is hasonlóképpen vagyunk: most csak úgy látjuk a valóságot, mintha egy homályos tükörben szemlélnénk. De mikor eljön a teljesség, mindent szemtől-szembe és világosan fogunk látni. Most mindent csak töredékesen ismerek és értek, de akkor majd olyan tökéletesen fogok ismerni és érteni mindent, ahogyan maga Isten ismer engem.

13 Ez a három azonban mindig megmarad: a hit, a remény, és a szeretet. Ezek közül azonban az isteni szeretet a nagyobb.

Szellemi ajándékok a gyülekezet építésére

14 Minden erőtökkel azon igyekezzetek, hogy ez az isteni szeretet éljen és működjön bennetek! Teljes szívvel kívánjátok a Szent Szellem ajándékait, leginkább a prófétálás ajándékát! Mert aki nyelveken szól, nem emberekhez beszél, hanem Istenhez. Az emberek közül senki sem érti, amit mond, mert a Szent Szellemben és titkosan szól. Aki viszont prófétál, az emberekhez szól: olyan dolgokat mond, amelyek épülésükre, bátorításukra és megerősítésükre szolgálnak. Aki a nyelveken szólás ajándékát használja, szellemileg erősíti és építi saját magát. Aki azonban a prófétálás ajándékával szolgál, az a gyülekezetet építi.

Szeretném, ha mindegyikőtöknél működne a nyelveken szólás ajándéka, de még inkább azt, hogy prófétáljatok. Hasznosabb annak a szolgálata, aki prófétál, mint aki nyelveken szól, kivéve, ha az, aki a nyelveken szólás ajándékával szolgál, egyúttal meg is tudja magyarázni, amit mondott, hogy az egész gyülekezetnek hasznára legyen. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+13-14&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


Példázat a szőlőmunkásokról

20 „Isten Királysága hasonló ehhez: egyszer egy szőlősgazda korán reggel kiment, hogy napszámosokat fogadjon a szőlőjébe. Megegyezett velük egy dénár napszámban, majd kiküldte őket a szőlőjébe dolgozni.

Reggel kilenc óra körül ismét kiment a piactérre, s látott néhány férfit, akik tétlenül álldogáltak. Ezt mondta nekik: »Menjetek ti is a szőlőmbe, és ami jár, megkapjátok!« Azok el is mentek.

Délben, majd három óra körül ismét kiment, és újabb munkásokat fogadott fel, akiket szintén kiküldött a szőlőjébe dolgozni. Amikor délután öt óra körül kiment a piactérre, megint talált ott munka nélkül lézengőket, és megkérdezte tőlük: »Miért álldogáltok itt tétlenül egész nap?«

»Mert még senki sem fogadott fel bennünket« — felelték.

»Menjetek ti is a szőlőmbe dolgozni!« — mondta nekik.

Amikor beesteledett, a szőlősgazda szólt a munkások vezetőjének: »Hívd ide a munkásokat, és fizesd ki a bérüket! Az utolsókkal kezdd, és az elsőket fizesd ki utoljára!«

Először jöttek azok, akik csak öt óra körül kezdték a munkát. Mindegyikük egy-egy dénárt kapott. 10 Amikor az elsők következtek, azt remélték, hogy ők majd többet kapnak, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. 11 Amikor átvették a bérüket, méltatlankodva mondták a gazdának: 12 »Akik utoljára jöttek, azok csak egy órát dolgoztak. Te azonban ugyanúgy bántál velük, mint velünk, pedig mi egész nap keményen dolgoztunk a forró napon!«

13 Ő így felelt egyiküknek: »Barátom! Nem vagyok igazságtalan hozzád! Nem abban egyeztünk meg, hogy egy dénár a napszám? 14 Fogd a béredet, és menj! Ennek az utolsóként érkezett munkásnak is ugyanannyit akarok adni, mint neked. 15 Vagy talán nincs jogom azt tenni a saját pénzemmel, amit akarok? Azért nézed ezt rossz szemmel és irigykedve, mert én nagylelkű vagyok hozzájuk?«

16 Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+20%3A1-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/07/25

—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

komment

A szeretet Isten jele. Nem számít, hogy milyen vallást vagy hitfelekezetet követtek, a szeretet csakis Istentől jöhet. 20170725

2019. július 24. 17:36 - Andre Lowoa

A szeretet Isten jele. Nem számít, hogy milyen vallást vagy hitfelekezetet követtek, a szeretet csakis Istentől jöhet.

Ez a fény minden lélekben jelen van, még a megrögzött bűnösökben is, mert Isten sohasem fogja a Fényét eloltani.

Olvass tovább: http://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-szeretet-isten-jele-nem-szamit-hogy-milyen-vallast-vagy-hitfelekezetet-kovettek-a-szeretet-csakis-istentol-johet/

 
"Aki köztetek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok! És aki első akar lenni, legyen a cselédetek! Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja életét váltságul mindenkiért.”

Ezek az evangélium igéi. 
Mt 20,20-28"

komment

A püspök az Úrral szembe fordulva vezeti a misét székesegyházában

2019. július 24. 17:05 - Andre Lowoa

Gallup püspöke, az 54 éves amerikai James Wall arra bátorítja papjait, hogy a hívőkkel az Úrral szembe fordulva (ad orientem) tartsanak misét.

Egy levélben, amely címzettje "drága krisztusi barátaim" (július 22), Wall bejelentette, hogy a székesegyházban a vasárnapi mise ad orientem kerül megrendezésre.

Wall kiemelte, hogy ez az egyik "legősibb és legkövetkezetesebb gyakorlat" az egyház életében.

"A Versus populum (emberekkel szemben) imádat egy teljesen új dolog" - írta Wall püspök.

https://gloria.tv/article/KvGxviHx1KV246Do13Dp2v23X
komment

"„Hittem, azért szóltam”, mi is hiszünk, és ezért beszélünk. " 20160725

2019. július 24. 16:06 - Andre Lowoa


http://igenaptar.katolikus.hu/nap/?holnap=2016-07-25



"Forduljatok most meg, és áhítatosan imádkozzatok, hogy a hamis prófétától megmenekülhessetek, aki a Vatikán hatalmi folyosóin sétálgat.  Ő hamarosan felemelkedik.  Ne forduljatok hozzá, különben Számomra örökre elvesztek. "
Olvass tovább: http://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/felhivas-a-romai-katolikus-egyhaz-papjai-es-apacai-reszere/

VÖ.:
http://petersziklaja.ml/41-az-egyhaznak-ezutan-mar-nem-kell-senkit-se-megteritenie/#more-2679

komment

Üzenet az ENOCH-nak

2019. július 24. 14:34 - Andre Lowoa

2019 Július 11 Az Oltáriszentségi Jézus sürgős felhívása az emberiséghez. Üzenet Enochnak. Ne szentségtelenítsétek meg a testeteket tetoválásokkal, testékszerekkel, beültetésekkel, műtétekkel. "Gyermekeim Békémet hozom nektek. Szeretett gyermekeim bánatos és szomorú vagyok, mert sok millió férfit, nőt, gyermekemet és ifjaimat, akik testékszerekkel, jegyekkel, tetoválásokkal vagy testükön végzett műtétekkel hivalkodnak. Mondom nektek lázadó gyermekeim, ha nem tartotok bűnbánatot, nem gyóntok és nem állítsátok helyre a Szentlelkem elleni bűnöket, akkor ki lesztek átkozva. Emlékezzetek szavaimra: 19Nem tudjátok, hogy testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma, akit Istentől kaptatok? Nem tudjátok, hogy nem vagytok a magatokéi? 20Nagy volt a váltságdíjatok! Dicsőítsétek meg tehát Istent testetekben! (1 Korinthusi 6:19-20). Gyermekeim a váltságdíj amit értetek fizettem az a kereszthalálom volt. Kicsinyeim nem szentségteleníthetitek meg testeteket, nem tehettek vele azt, amit akartok; mert testetek ismétlem: a Szentlélek temploma. Felelősségetek, hogy törődjetek vele, vigyázva, hogy ne ártsatok neki vagy ne szentségtelenítsétek meg őt; testetek kicsinyeim Hozzám tartozik nem tehettek vele azt, amit akartok és nem a ti tulajdonotok. Óvakodjatok attól, hogy megszentségtelenítsétek a Szentlélek templomát, ami a ti testetek; ne mocskoljátok be a munkámat tetoválásokkal, testékszerekkel, beültetésekkel vagy műtétekkel szeszélyből vagy hiúságból; mert valóban mondom nektek ezek Istenetek szemében utálatosak! Fogadjátok el magatokat úgy, ahogy megteremtettelek titeket, mert képemre és hasonlatosságomra alkottalak titeket és minden művem tökéletes. Kik vagytok ti sár gyermekei, hogy beszennyezzétek a Templomomat? Ostobák! Nem tudjátok, hogy testetek megszentségtelenítésével bűnt követtek el a bennetek lakozó Szentlelkem ellen? Mit fogtok Előttem holnap mondani, mikor ezzel a bűnnel szennyezett lelketek Előttem lesz? Amikor megszentségtelenítitek testeteket, akkor halálos bűnt követtek el és elítélt bűnössé váltok. Testet, lelket és szellemet adtam nektek, ami egységet alkot és védelmeznetek és törődnötök kell vele, Isten dicsőségéért. A Menny csak azokat a műtéteket, beültetéseket és más változtatást engedélyez a testeteken, ami egészségügyi problémákkal, balesetből fakadó csonkolással, veleszületett betegségekkel, torzulásokkal és természetesen minden egyéb dolog, ami az egészségetekkel van összefüggésben. A hiúságból és szeszélyből végzett műtéteket, beültetéseket vagy test változtatásokat az Ég nem igazolja. Így engeszteljetek gyermekeim és ne folytassátok a Lélek templomának a megszentségtelenítését, ami a ti testetek. Ti Irgalmam és Szeretetem eredményei vagytok, és ti vagytok a legszeretettebb műveim. Ti nem azért jöttetek a világra, hogy a saját hanem, hogy az Én akaratomat teljesítsétek. Emlékeztetlek Szavaimra titeket: 17Mert a test kívánsága a Lélek ellen tör, a Léleké pedig a test ellen, ezek viaskodnak egymással, hogy ne azt tegyétek, amit szeretnétek. (Galatákhoz írt levél 5:17) Éljetek lélekben és kerüljetek el mindent, amivel a test kívánságait teszitek meg, így nem ragadja el az az életeteket és nem tusakodtok Ellenem. Békémet hagyom rátok, Békémet adom nektek. Tartsatok bűnbánatot és térjetek meg, mert Isten országa közel. Tanítótok az Oltáriszentségi Jézus, a Szeretett, akit nem szeretnek.

2019 július 14. Mária keresztények segítségének felhívása Isten gyermekeihez. Üzenet Enochnak. Imádkozzátok Szent Rózsafüzéremet a világ picinyei ellen elkövetett szexuális bántalmazásokért. "Szeretett kicsiny gyermekeim Uram békéje árassza el szíveteket és Édesanyai szeretetem és védelmem kísérjen titeket. Kicsinyeim, a gyermek bántalmazás növekszik, mert sok gyermekem már legfiatalabb korától szexuálisan zaklatott. Sok szívtelen szülő, keresztapa és családtagok, azok akik nagy számban zaklatnak; a picinyek szexuális zaklatásának tisztátalan szelleme elpusztítja az ártatlanokat és a babák álmait és így traumákat hagynak maguk után. A fiatal korában szexuálisan zaklatott személy holnap maga is egy másik zaklatóvá vagy szexuálisan tisztátalanná válik: homoszexuális, leszbikus, vagy prostituált. A zaklatott fiatalok elveszítik az önbecsülésüket és a magabiztosságukat és növekszik bennük a gyűlölet, a harag és a bosszúvágy, azon személyek ellen, akik zaklatták őket. A szexuálisan bántalmazott személyek depresszióba, kétségbe esnek, félnek, szoronganak, elszigetelődnek és személyiség krízisbe esnek, ami arra vezeti őt, hogy öngyilkos legyen. A szexuális bántalmazásból származó trauma csak megbocsátással és a belső gyógyulás imájával gyógyítható. A felnőttek, akik gyermekkorukban szexuálisan bántalmazva voltak, nekik menedéket kell keresniük Szeplőtelen Szívemben és fel kell magukat ajánlaniuk Neki, így békére és gyógyulásra lelhetnek. Szent Rózsafüzérem a fájdalmas titkokkal és Fiam Legszentebb Vérének és Sebeinek Rózsafüzére erőteljes gyógyszerei ezen sebeknek és feltöltik bántalmazott kicsinyeim szíveit. Kicsinyeim imádkozzátok Szent Rózsafüzéremet a világon lévő szexuálisan bántalmazott kicsinyeimért; keressétek a közbenjárásomat értük, így megbocsáthatnak másnak és önmaguknak, és így meggyógyulhatnak a traumáikból. Kicsinyeim, akiket bántalmaztak kérjetek Engem, hogy gyógyítsalak meg titeket belülről; imádkozzátok a Belső gyógyulásom rózsafüzérét a Világosság titkaival és kérjétek, hogy gyógyítsam meg a szexuális bántalmazás traumáját bennetek, ami gyerekként került belétek. Ha ezt hittel és állhatatosan teszitek, akkor meggyógyultok. Ajánljátok fel önmagatokat Szeplőtelen Szívemnek bántalmazott gyermekeim és menedéket, békét és vigasztalást találtok benne a megkínzott szívetekben. Én vagyok a ti Édesanyátok a Keresztények segítsége; jöjjetek Hozzám kicsi gyermekeim, mikor a szexuális trauma szelleme kínoz titeket, és Szívem békéjét adom nektek. Adom ezt a belső gyógyulás imáját, imádkozzátok hittel minden időben mikor elmétek nyugtalankodik. BELSŐ GYÓGYULÁS IMÁJA A GYERMEKKORI SZEXUÁLIS BÁNTALMAZÁSOK OKOZTA TRAUMÁBÓL VALÓ GYÓGYULÁSÉRT: Ó Mária keresztények segítsége, szeretett Édesanyám gyötrött szívemet a Tiédbe helyezem. Add meg a kegyelmet nekem Édesanyám, hogy bocsáss meg azoknak, akik megsértettek gyermekkoromban, serdülőkoromba és ifjúságomban. (a megbocsátandó személy nevei...) Szabadíts meg önmagamtól és segíts megbocsátanom magamnak, így a Benső gyógyulásod kegyelmeit befogadhatom. Ámen A SZŰZNEK VALÓ ÖNFELAJÁNLÁS IMÁJA: Ó Asszonyom! Ó Édesanyám! Örökre odaajánlom magam Neked. És gyermeki bántalmaim bizonyításaképpen ezen a napon felajánlom Neked szemeimet, füleimet, nyelvemet és szívemet; egyszóval az egész lényemet. Ezután mindenem a Tied Ó Jóság Édesanyja, tarts meg és védelmezz engem mint a te tulajdonodat és javadat. Ámen. Édesanyátok szeret titeket, Mária keresztények segítsége Az Én nyájam előkészítése, mert" szerető kedvesség" Maitreya kerül bemutatásra hamarosan emberiségnek, mint a várható Messiás.

2019. Július 23. 11.30 Jézus a Jó Pásztor különleges felhívása nyájához. Üzenet az ENOCH-nak. A gyermekeim, az Én békémet hozom nektek. Légy figyelmes és éber, mert az Illuminantus-elitek, akik uralják ezt a világot, már mindent elterveztek, hogy megkezdjék ellenem uralmukat. A földönkívülieknek nevezett démonok szövetségesek az elitekkel és a világhatalmak uralkodóival. Ők, az úgynevezett idegenek, akik a nagy nemzetek minden uralkodóját irányítják és tanácsokat adnak az eliteken keresztül. Minden, amit már megterveztek a világgazdaság és a béke destabilizálására történt, hogy a világ káoszba kerüljön; hogy a krízis közepette az Antikrisztus megjelenjen, mint az emberiség békefenntartója és megmentője. Azok, akik a nyájamból származnak, könnyen észreveszik a megtévesztés show-ját, amikor megjelenik a hamis messiás; de a hálátlan és bűnös emberiség túlnyomó többsége, amely messze van tőlem, elfogadja és imádja őt, és bejelenti az egész világnak, hogy a Messiás visszatért. Az Antikrisztus már köztetek van, csak arra kell várnia, hogy kinyilatkoztassa magát a világnak, hogy az emberiség megismerje. Légy óvatos! Jól tudod, hogy az Ember Fia már nem tudja elviselni ezt a világot! A második eljövetele dicsőségben és a ragyogásban lesz; Az új és égi Jeruzsálemben az én népem között uralkodom. Ne feledd mindezt , hogy amikor a pusztítás fia megjelenik, mondván, hogy ő a Kozmikus Krisztus, az Univerzum építésze, a "Szerető Kedvesség" (Maitreya),világ oktatója, hogy készen állj és ne figyelj a megtévesztésre. Az ellenfél és az ő elődei tanítványai a világ minden tájáról utaznak, eltávolítva az emberiséget tőlem; Előkészítik a hamis messiás megjelenésének előnyeit. A világ minden médiája, a gazdasági és a média az ellenségemet szolgálja. A sötétben uralkodó világ elit nem árulja el a költségeket; Alapítványaik révén pénzt osztanak szét a legszegényebb országok kormányaiban, hogy uralkodóik felkészítsék az embereiket a veszedelem fia üdvözlésére. Hamarosan az én nyájamat csalódás éri,és show elkezdődik; A holografikus képeket minden nemzet városaiban az égboltra vetítik, amely az istenét képviseli, aki minden nemzetben vallásuk szerint uralkodik. Ha egy nemzet lakosainak többsége katolikus, akkor a mennybe vetített kép jó pásztorként képvisel engem. Ha más nemzetekben az uralkodó vallás a buddhizmus, akkor a vetített kép Buddha lesz; ha az uralkodó vallás az iszlám, akkor ezekben a nemzetekben Mohamed képét vetítik. Ezek a képek beszélnek, mozognak, és sokan gyanútlanul csapdába esnek; a kiképzés után egybeolvadnak, és csak Maitreya képe jelenik meg, mint az egyetlen igaz isten. Ez lesz a csalódásos show kezdete. Hálátlan és bűnös emberiség, milyen szomorú vagyok,hogy olyan sokan vannak, akik hátat fordítanak nekem, hogy kövessék a hamis messiást! Az emberiség túlnyomó többsége, amikor látja a Maitreya-t, eufóriába esik; sokan sírni fognak, harcolnak, dicsérik és imádják, mintha maga Isten lenne. Farizeusok, képmutatók, atyám nevében jöttem, és nem ismertél fel engem, de elutasítottál, és a keresztre halálra elítéltél engem; egy másik, aki nem én vagyok, nagyon hamarosan megjelenik a nevem bitorlásával, örömmel fogadjátok őt, és bejelenti az egész világba érkezését! Szegények, akik elutasítjátok a világ világosságát, aki vagyok, és elfogadjátok a sötétség istenét, aki fizetségül örök halált fog adni nektek! Készítsd fel a tieidet, a nyájamat, mert a Maitreya hamarosan bejelenti magát az emberiségnek, mint a várt messiást. Ismét azt mondom nektek, az én nyájamnak; nem láthatod és nem hallgatjátok meg, mert hatalma van arra, szeretni és követni őt. A világban való megjelenése az örökkévalóság idejét követően lesz. A média show hamarosan megkezdődik, ahogy a holografikus vetítések is; Az emberiséget propagandával az égbolton lévő képek és vetületeivel készítik fel, hogy előkészítsék az Antikrisztus megjelenését. Én nyájam, imádkozzatok, böjtöljetek és tartsatok bűnbánatot ; légy erős, amennyire csak lehet erősítsd meg magad, testemmel és a véremmel, hogy erősödjön a lelked; Olvasd az én szavaimat a Máté 24. fejezetében, és elmélkedj rajta, hogy ne ess a hamis Messiás megtévesztésébe. Békémet hagyom rátok, az békémet adok nektek. Tarts bűnbánatot és térj vissza, mert közel van az Isten országa. A tanítód, a Jó Pásztor Jézus. Ismerje meg az égész világ üzen
eteimet. http://www.mensajesdelbuenpastorenoc.org/mensajesrecientes.html

komment

2019. július 24. MEGSZAKAD A SZÍVÜNK, SOK A SEB RAJTUK

2019. július 24. 06:30 - Andre Lowoa

1988. január 30.

Szûz Mária:
Vassula, gyermekeim miatt sírok, akik szétszéledtek. 1

Leszállt hozzátok most a Szeretet és az Irgalom, hogy újból a tisztaság és a szentség kenyerével tápláljon titeket. Leszáll a Szeretet, hogy reményt és békét hozzon nektek. Szeretlek benneteket, Vassula. 2

Eljössz-e hozzám torinói templomomba? Látogass meg gyakran ott, leteszed-e hûségfogadalmadat? Leányom, Fiam menyasszonya, felajánlod-e nekem hûségfogadalmadat?

Szent Anyám, szeretnék Szeplõtelen Szíved tetszésére lenni, elmegyek Hozzád Torinóba, de nem tudom, mit is jelent a “hûség fogadalom”. Mindent felajánlok Neked, amit kívánsz, kérlek engedd megtudnom, mit kell Neked felajánlanom, nehogy tudatlanságomban megtörjem fogadalmamat.

Továbbra is légy Fiam tetszésére, ajánld fel neki Szeplõtelen Szívem iránti teljes szeretetedet és hûségedet. Továbbra is légy Fiam tetszésére, ajánlj fel neki lelkeket, hogy mentse meg õket. Légy az én tetszésemre, és ajánld fel nekem hûségfogadalmadat. Ezt Jézus követésével teljesítheted, légy az Õ tükörképe! Légy hûséges Hozzá, Vassula! Imádkozni fogok érted, közbenjárok érted. Jézus menyasszonya, Szívünket töviskoszorú veszi körül. Nem vették figyelembe garabandali üzenetemet. Jöjjön hozzám szeretett fiam, János Pál, és érezze Szeplõtelen Szívemet és Jézus Isteni Szívét! Tudasd vele, hogy megszakad a Szívünk, és sok a seb rajtuk. Szívünk egyetlen nagy seb. Megszaggatták Istenük Szívét és megszaggatták az Édesanya Szeplõtelen Szívét is. Azt akarom, hogy imádkozz azokért, akik vissza fognak téged utasítani! Gyermekem, mennyire fogsz szenvedni!

Kész vagyok Isten dicsõségéért szenvedni.

Ne felejtsd el, hogy Jézus és én veled vagyunk, meg fogunk téged vigasztalni, virágom. Most azt mondom neked, nem kell személyesen továbbítanod Jézus üzenetét az egyházi tekintélyviselõkhöz. Jézus tanúkat adott neked, akiknek tanúskodniuk kell melletted, igen, Vassula. Olvastasd el barátaiddal Jézus üzeneteit, hogy megtérjenek, de ne igyekezz személyesen elmenni, és bármely egyházi tekintélyviselõnek bemutatkozni. Ezt a munkát két tanúdra kell hagynod. Jézus megvilágosította õket, hogy megértsék, miként munkálkodik. Mindig velük leszek.

Vassula, melyik a legnagyobb csoda, amelyik üzenetemet hitelesíti?

A megtérés?

V Igen, Vassulám, papom most te is tudod leányom, hogy legnagyobb csodám, a megtérés. Végül a mi két Szívünk fog gyõzni .

Leányom!

Igen, Szûzanyám!

Jöjj el hozzám torinói templomomba, leteszed-e akkor fogadalmadat?

Leteszem Szûzanyám.

Örülök, ha ott látlak. Mondd meg Ismininek is! Vidd magaddal barátaidat is! Õket is meg akarom áldani. Õ legyen az elsõ!

 


1 Sírt a Szûzanya, nagyon szomorúnak látszott.
2 Szünet következett.

komment

Üdvösség Anyja: Mintha egy csoda történt volna, úgy fog tűnni, hogy a Hamis Próféta feltámadt halottaiból 20180724

2019. július 23. 18:15 - Andre Lowoa

Gyermekem, fontos, hogy gyermekeim ne veszítsék el a bátorságukat, amikor szembesülnek azzal a megbántással, mellyel szembe kell nézniük, ahogyan majd Fiam Egyházát a sivatag pusztájába vetik.

Én vagyok a napba öltözött asszony a Jelenések Könyvében, aki életet adott a gyermeknek. A gyermek, Jézus. Fiam, Jézus Misztikus Teste, az Ő Egyháza a Földön. Fiam Egyházát ellopják, és hamarosan az Ő Teste nem lesz többé jelen benne. Ez a pusztítás ketté szakítja majd azok szívét, akik Fiam Tanításait követik. Azok, akiknek nincs hova fordulniuk, kidobva fogják érezni magukat azokból az épületekből, melyek a mai napig hajlékot adtak a Szent Eukarisztiának. De miközben ki lesznek dobva – akikkel szemben kevés irgalmat fognak mutatni –, el lesznek telve Szentlélekkel. Ez azt jelenti, hogy ők vezetve lesznek, és szenvedélyesen fogják a Maradék Hadsereget vezetni, mely azokból fog állni, akik hűségesek Istenhez.

Mások, akik vakok az Igazságra, a Hamis Prófétát fogják a zűrzavarba követni. Szívük meg lesz tévesztve, és hamarosan, amikor úgy fog tűnni, hogy a Hamis Próféta a halál kapujában van, zokogni fognak. De aztán, mintha egy csoda történt volna, úgy fog tűnni, hogy a Hamis Próféta feltámadt halottaiból. Azt fogják mondani, hogy ő Mennyei nagy természetfölötti erőkkel van megáldva, és imádattal arcra fognak borulni előtte. Ő szeretve és imádva lesz azok által, akik vakok.

Hamarosan meg fog jelenni az Antikrisztus, és hírnevének kiemelkedése Jeruzsálemben fog elkezdődni. Amint ő nyilvánosan megjelenik, Fiam Egyházában minden nagyon gyorsan meg fog változni. Új előírások lesznek bevezetve. Új ereklyék, a papok öltözékének megváltoztatása és sok új előírás lesz kötelezővé téve. Eleinte az emberek azt fogják mondani, hogy ezek a változások annak szükségéből adódnak, hogy alázatosnak kell lenni. És miközben ezek az utálatok belépnek a Keresztény egyházakba, elkezdődik majd az üldöztetés. Csak merjétek ellenezni ezeket a sátáni rituálékat, és eretneknek fognak tartani benneteket – bajkeverőknek.

Sok bíboros, püspök, pap, apáca és hétköznapi ember lesz kiközösítve, ha nem követik az új előírásokat, vagy nem imádják a hamis prófétát. Ebben a szakaszban menedéket kell keresnetek, amelyek már elő lesznek készítve, hogy így békében imádhassátok Fiamat, Jézus Krisztust. A papoknak továbbra is ki kell szolgáltatniuk a Szentségeket, és el kell látniuk gyermekeimet a legszentebb Eukarisztiával.

Soha nem szabad engednetek a csalásnak, amelyre felkérnek majd benneteket, hogy abban részt vegyetek. Azok, akik ezt megteszik, elveszítik a lelküket a gonosz javára.

Szeretett Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-mintha-egy-csoda-tortent-volna-ugy-fog-tunni-hogy-a-hamis-profeta-feltamadt-halottaibol/

—–
Római katolikus:
2018-07-24

16. évközi hét kedd

OLVASMÁNY Mikeás próféta könyvéből
Isten mindig hűséges a népének tett ígéretéhez: a megtérő bűnösnek szívesen megbocsát.
A nép helyett az Úr prófétája így imádkozott: Legeltesd pásztorbotoddal népedet, Urunk, örökséged nyáját, amely magányosan lakik az erdőségben, a kertek közepén.
Bárcsak legelhetne a Básánon és Gileádban, mint a hajdankor napjaiban.
Mint azokban a napokban, amikor kivonultál velünk Egyiptom földjéről. Mutass nekünk csodajeleket!
Melyik isten hasonló hozzád, aki megbocsátod a gonoszságot, és elengeded néped maradékának bűnét?
Nem tart örökké haragod, mert az irgalmasságot szereted.
Ismét irgalmas leszel hozzánk, leveszed rólunk gonoszságainkat, s a tenger mélyére veted minden bűnünket.
Te hűséges vagy választott népedhez, és irgalmas Ábrahám iránt, amint megesküdtél atyáinknak, a hajdankor napjaiban.
Ez az Isten igéje.
Mik 7,14-15.18-20

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Irgalmasságodat mutasd meg, Uram, * és üdvösségedet add meg nékünk! 8a. vers. – 1 D2 tónus.
Előénekes: Megkegyelmeztél, Uram, országodnak, * jóra fordítottad Jákob sorsát.
Megbocsátottad néped gonoszságát, * betakartad minden bűnét.
Nagy haragodat megfékezted, * eloltottad haragod lángját.
Hívek: Irgalmasságodat mutasd meg, Uram, * és üdvösségedet add meg nékünk!
E: Szabadító Istenünk, téríts meg minket, * haragodat fordítsd el tőlünk!
Örökké akarsz talán haragudni, * s kiterjeszted haragodat minden nemzedékre?
H: Irgalmasságodat mutasd meg, Uram, * és üdvösségedet add meg nékünk!
E: Nem akarsz új életet adni nekünk, * vajon néped nem ujjonghat többé benned?
Irgalmasságodat mutasd meg, Uram, * és üdvösségedet add meg nékünk!
H: Irgalmasságodat mutasd meg, Uram, * és üdvösségedet add meg nékünk!
Zsolt 84,2-4.5-6.7-8

ALLELUJA
Aki szeret engem, megfogadja szavamat, * Atyám is szeretni fogja, és hozzá költözünk. Jn 14,23 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Igazában azok tartoznak Jézushoz, akik teljesítik Isten akaratát.
Egy alkalommal Jézus éppen a népsokaságot tanította. Eközben anyja és rokonai odaérkeztek, és kint várakoztak rá, mert beszélni akartak vele. Valaki szólt is Jézusnak: „Anyád és rokonaid kint várnak, és beszélni akarnak veled.”
Jézus erre így válaszolt annak, aki szólt neki: „Ki az én anyám, és kik az én rokonaim?” Majd kitárta kezét tanítványai felé, és így szólt: „Ezek az én anyám és rokonaim. Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az mind testvérem, nővérem és anyám.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 12,46-50

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-07-24


——
Görög katolikus:
9 „Gyűljetek össze mind, ti nemzetek,
    népek, gyülekezzetek!
Közületek ki tudta ezt előre?
    Vagy ki tudja megmondani, mi volt régen?
Állítsák elő tanúikat, hogy igazolják őket,
    hogy aki hallja, azt mondja rá: »Igaz!«”

 

Az én tanúim ti vagytok, népem!

10 „Az én tanúim ti vagytok, népem
    — mondja az Örökkévaló —,
és szolgám, akit azért választottam,
    hogy megismerjetek,
higgyetek bennem,
    és megértsétek:
Én Vagyok, csak én!
    Előttem nem volt más Isten,
    és utánam sem lesz senki más!

11 Egyedül én vagyok az Örökkévaló,
    rajtam kívül nincs más Szabadító!
12 Én szóltam hozzátok,
    én szabadítottalak meg titeket,
    én jelentettem ki a múltat és jövőt.
Igen, én tettem ezt,
    nem valami idegen isten!
Ti vagytok tanúim,
    hogy én vagyok Isten egyedül!
    — ezt mondja az Örökkévaló. —
13 Mindig is én voltam,
    ezután is én leszek Isten egyedül!
Nincs senki, aki kezemből kivehetne,
    nincs, aki megmásíthatná, amit teszek!”

14 Ezt mondja Megváltótok, az Örökkévaló, Izráel Szentje:
„Értetek küldök seregeket Babilóniába,
    megalázom a káldeusokat.
Fogságba hurcolják őket a saját hajóikon,
    amelyekre oly büszkék voltak.[a] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+43:9-14&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

….
….
….

“… 17 Tehát ezt parancsolom nektek: isteni szeretettel szeressétek egymást!”

Jézus figyelmezteti tanítványait az üldöztetésre

18 Ha a hitetlenek gyűlölnek benneteket, jusson eszetekbe, hogy engem előbb gyűlöltek, mint titeket! 19 Ha közéjük tartoznátok, akkor ez a világ kedvelne titeket, mint a saját embereit. De ti nem tartoztok ehhez a világhoz, hiszen én kiválasztottalak titeket — ezért gyűlölnek benneteket.

20 Emlékezzetek rá, hogy megmondtam nektek: a szolga nem nagyobb, mint az ura. Ezért, ha engem üldöztek, benneteket is üldözni fognak. Másfelől, ha egyesek elfogadták és követték a tanításomat, akkor a tiéteket is követni fogják. 21 Mindezeket miattam teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki engem küldött. 22 Ha nem jöttem volna és nem beszéltem volna velük, most nem lennének bűnösök, így azonban nincs mentség a bűneikre. 23 Aki engem gyűlöl, Atyámat is gyűlöli. 24 Ha nem tettem volna közöttük olyan csodákat, amilyeneket még senki sem tett, most nem lennének bűnösök. De látták a csodákat, mégis gyűlölnek engem is, és Atyámat is.

25 Mindez azért történt így, hogy beteljesedjen, ami a Törvényükben meg van írva: »Ok nélkül gyűlöltek engem.«[a]

26 El fog jönni a Segítő, az Igazság Szelleme,[b] akit az Atyától küldök hozzátok, és ő majd tanúskodik mellettem. 27 De ti is tanúskodni fogtok rólam, mert kezdettől velem voltatok.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+15%3A17-268&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

 
 
 

Krisztus „Teste”12 Az emberi test egységes egész, bár sok részből áll. Ez a sok és sokféle testrész együttesen mégis egyetlen testet alkot. Így van ez Krisztussal is. 13 Mert bennünket — zsidókat és nem zsidókat, rabszolgákat és szabadokat — ugyanaz a Szent Szellem egyesített egyetlen „Testté”, amikor bemerítkeztünk, és ugyanazt a Szent Szellemet ittuk.

14 Az emberi test sem egyetlen testrészből, hanem sokból áll. 15 Ha például a láb azt mondaná: „mivel nem kéz vagyok, tehát nem is tartozom a testhez”, attól még valójában a láb is része a testnek, igaz? 16 Vagy, ha a fül azt mondaná: „Mivel nem szem vagyok, nem is vagyok a test része” — akkor valóban nem tartozna a testhez? 17 Ha az egész test csak egyetlen szem volna, akkor semmit sem hallana! Ha az egész test csak a fülből állna, egyáltalán nem érezné az illatokat! 18 Isten azonban minden egyes testrészt beillesztett a testbe a maga helyére, és az egészet jól elrendezte — úgy, ahogyan neki tetszett. 19 Ha csak egyetlen testrész lenne, akkor hol lenne maga az egész test? 20 Azonban nem egy testrészünk van, hanem sok — a test mégis egyetlen, egységes egész.

21 Így hát nem mondhatja a szem a kéznek: „Nincs rád szükségem!” A fej sem mondhatja a lábnak: „Nem kellesz!” 22 Sőt ellenkezőleg, éppen azokra a testrészekre van a legnagyobb szükségünk, amelyeket érzékenyeknek, sérülékenyeknek tartunk. 23 Testünknek azokat a részeit öltöztetjük nagyobb odafigyeléssel, amelyeket elrejtünk. Különleges figyelemmel gondozzuk és ékesítjük azokat a testrészeinket, amelyeket legkevésbé találunk magunkon vonzónak. 24 Azoknak a testrészeknek viszont, amelyek egyébként is szemrevalóak, nincs erre szükségük. Isten úgy építette fel a testet, hogy a kevésre becsült tagnak nagyobb megbecsülést adott. 25 Azért tette ezt, hogy a test részei között ne legyen meghasonlás, hanem a tagok kölcsönösen gondoskodjanak egymásról. 26 Ha valamelyik rész szenved, vele együtt szenved a test többi része is. Ha valamelyik tag megtiszteltetésben részesül, a többi tag is együtt örül vele.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+12%3A12-26&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

 

“…18 Igazán mondom nektek: amit megköttök a földön, az meg lesz kötve a Mennyben, viszont amit feloldotok a földön, az fel lesz oldva a Mennyben is.

19 Igazán mondom nektek: ha közületek ketten összhangban vannak itt a földön, akkor kérhetnek akármit, Mennyei Atyám megadja nekik. 20 Mert, amikor ketten vagy hárman egységre jutnak az én nevemben, akkor én is ott vagyok közöttük.”

Példázat az adós szolgáról

21 Ezután Péter lépett hozzá, és megkérdezte: „Uram, hányszor kell megbocsátanom az Isten családjába tartozó testvéremnek, aki többször is vétkezik ellenem? Akár hétszer is?”

22 „Nemcsak hétszer, hanem akár hetvenszer hétszer[a] is — válaszolta Jézus. —”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+18%3A18-22&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/07/24

—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

komment

A Jánosnak adott próféciák, amelyek eddig nem voltak feltárva, ezúttal bemutatásra kerülnek, hogy felébresszék a világot. 20170724

2019. július 23. 17:51 - Andre Lowoa

Olvass tovább: http://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-janosnak-adott-profeciak-melyek-eddig-meg-nem-voltak-feltarva-ezuttal-bemutatasra-kerulnek-hogy-felebresszek-a-vilagot/

 

 

"Az egyiptomiak megtudják, hogy én vagyok az Úr, ha majd megmutatom dicsőségemet a fáraón, a szekerein és a lovasain.”

Ez az Isten igéje. 
Kiv 14,5-18"

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index2016.php?holnap=2017-07-24

 

 

"Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Istene, * mert feltártad a kicsinyeknek országod titkait. Vö. Mt 11,25 – 8G. tónus."

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index2016.php?holnap=2017-07-23

 

komment

2019. július 23. TANULJÁTOK MEG, HOGYAN KELL IMÁDKOZNI! ÉLJETEK SZENTÜL!

2019. július 23. 06:31 - Andre Lowoa

1988. december 16

Uram?

Én vagyok. Íme üzenetem a mai összejövetel számára. Virágaimtól kérem: Virágaim, kérlek benneteket, tanuljátok meg hogyan kell imádkozni!Amikor imádkoztok, szívbõl imádkozzatok! Olyan imára van szükségem, amely a szívetekbõl jön, nem pedig ajkatokról. Ne imádkozzatok gyorsan, legyetek összeszedettek, és lassabban imádkozzatok, rám tekintve! Én Jelen vagyok; hozzám kell érkeznie imátoknak! Tanuljatok meg szüntelenül imádkozni! Nem úgy értem, hogy végtelen órákon át térdeljetek, hanem akkor lesztek szüntelen imádságban, ha sohasem feledkeztek meg jelenlétemrõl, ha lelketeket hozzám emelitek, ha bármit mondtok, tesztek vagy gondoltok, azt nekemteszitek. Odaadásra és hûségre van szükségem. Mérték nélkül szeressetek és vágyakozzatok utánam! Én vagyok Szabadítótok és Vigasztalótok, jöjjetek tehát vonakodás nélkül hozzám! Megvigasztallak benneteket, reménységet adok nektek. Ne hagyjátok abba tehát imáitokat és áldozataitokat, hanem sokasítsátok! Tartsatok ki a szüntelen imádságban! Én, az Úr, üzenetemet az 1989. esztendõre szóló igével fejezem be:

“Éljetek szentül és viszonozzátok szeretettel a gonoszságot! Úgy szeressétek egymást, ahogyan én szeretlek benneteket !”

Én Béke és Szeretet vagyok és megáldalakbenneteket.

komment

Elmélkedő gondolatok a mai napra

2019. július 23. 04:29 - Andre Lowoa

A világ Isten-szőtte szőnyeg,
Mi csak visszáját látjuk itt,
És néha - legszebb perceinkben -
A színéből is - valamit. (Reményik Sándor)



Ah, ha másért nem, legalább a gyermekeinkért tudnánk jobb keresztyének lenni. (Ravasz László)


„Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából újjászült minket Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által élő reménységre.” (1Pt 1,3)

Íme, beteljesedett a prófétai ígéret! A messiási várakozásokra megérkezett a válasz: Jézus az. Küldetése, szenvedése, halála, feltámadása, megdicsőülése az isteni üdvterv szerint végbement. Az elképzeléseket felülírva, a várakozásokat szintén messze felülmúlóan, sőt „botrányosan”: nem uralkodni, hanem szolgálni, nem ítélni, hanem üdvözíteni jött, nem halálra ítélni, hanem újjászülni. Akár „újszülöttként”, akár már régóta hitben járóként ne felejtsünk el ezért minden napon hálát adni.
(Kőháti Dóra)



Az erőre szükségünk van, nem arra a fajta erőre, amit mi birtokolunk, hanem arra, amelyet kapunk, ha imádságban kérjük, és ez nem más, mint a türelem ereje.


Az igazi hálaadás többet gondol az adományozóra, mint az adományra, és az adományozóért értékeli az ajándékot.


Az őszintétlenség falat emel két ember között. Csak az igazság kalapácsa döntheti le ezt a falat.



Ha azt mondod nekem: „Mutasd meg, milyen a te Istened”, ez a válaszom: „Mutasd meg nekem, milyen a te embered és én megmutatom neked, milyen az én Istenem”. Erre azt mondod: „Te látod, írd le, milyen az Isten?” Halld meg hát, ember:

Sem elmondani, sem leírni, sem testi szemmel látni nem lehet, milyen az Isten. Dicsőségét a lélek nem foghatja meg, nagyságát nem érheti fel, magasságát nem gondolhatja el. Ereje nem tűr összehasonlítást, bölcsességéhez nincsen mérhető, jósága utánozhatatlan, bőkezűsége kimondhatatlan.

Mert ha fényességnek mondom, művét mondom ki. Ha Igének mondom, elsőségét mondom ki. Ha értelemnek mondom, okosságát mondom ki. Ha Léleknek mondom, a magam lélegzetvételét mondom ki Őbenne. Ha bölcsességnek mondom, Fiát mondom ki. Ha erőnek mondom, hatalmát mondom ki. Ha jelenségnek mondom, tevékenységét mondom ki. Ha gondviselésnek mondom, jóságát mondom ki. Ha országnak mondom, dicsőségét mondom ki. Ha Úrnak mondom, bírónak mondom. Ha bírónak mondom, igazságosnak mondom. Ha Atyának mondom, mindennek mondom.

Úr, mert mindeneken uralkodik; Atya, mert mindenekelőtt volt, alkotó és teremtő, mert mindent alkotott és teremtett. Magasságbeli, mert mindenek felett áll; mindenható, mert mindent tart és átölel. Mert az egek magasságai és a mélységek mélységei az Ő kezében vannak és nincs hely, ahol időznék vagy megpihenne. Az ég az Ő műve, a föld és a tenger az Ő alkotása, az ember az Ő teremtménye és képmása. A Nap és a Hold és a csillagok az Ő elemei, amelyeket jeleknek állított: időül, napokul és évekül, hogy az embereknek segítségére legyenek és nekik szolgáljanak. És mindeneket Isten alkotott - hiszen azelőtt nem voltak -, hogy felségét műveiből ismerjük és értsük meg.

Antióchiai Szent Theophil



Ha igazad van, megengedheted magadnak, hogy megőrizd a nyugalmad. Ha nincs igazad, nem engedheted meg, hogy elveszítsd. (Mahatma Gandhi)



Isten akarata az, hogy az isteni igazságok ne az értelmen keresztül jussanak a szívbe, hanem a szíven keresztül az értelembe. Mert ismernünk kell az emberi dolgokat ahhoz, hogy szeretni tudjunk, az isteni dolgokat pedig szeretnünk kell ahhoz, hogy megismerhessük azokat.

Pascal


„Mi, akik a nappal fiai vagyunk, legyünk józanok, vegyük magunkra a hit és a szeretet páncélját és mint sisakot, az üdvösség reménységét.” (1Thessz 5,8)

Pál apostol a nappal fiainak nevezi a Krisztusban élő embereket. Erőt adó megállapítás, de egyben óriási felelősséget is ró ránk. Erőt ad, mert tudjuk, hogy fényünk, életünk Krisztus által van, csakis miatta neveztethetünk a nappal fiainak. Ezt a fényt azonban tovább kell adnunk azáltal, hogy józanok vagyunk. A józanság Isten igéjének a megtartását jelenti. Hiszen Jézus, aki maga a testté lett Ige, engedelmes volt mindhalálig, szelíden élte istenfiúi életét. Így kell nekünk is az Isten felé megélt engedelmességben megmutatni józanságunkat. Keresztény életünk azonban akkor lesz védett, ha nem feledkezünk meg nap mint nap magunkra ölteni Isten fegyverzetét. És ez nem színjáték! Hiszen mezítelenül ki indul csatába? Mi is csak Jézussal és fegyverzetben indulhatunk a napi hitharcba!
(Tamásy Tamásné)



„Ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, hogy azok Istentől valók-e, mert sok hamis próféta jött el a világba.” (1Jn 4,1)

Következtethetne az ember úgy is: aki nem ért egyet vele, abban hamis lélek van. Hogy valaki helyesen beszél-e Isten dolgairól, azt csak a Szentírás alapján, Jézusra nézve lehet eldönteni. Szeretettel azonban azoknak is tartozunk, akik nem értenek egyet velünk.
(Bozorády Zoltán)



Sokszor menekülünk a szenvedés, az élet elől, de az öngyilkosság nem megoldás gondjainkra és fájdalmainkra. Próbáljuk szenvedéseinket szeretettel elfogadni, Krisztus szenvedésével egyesítve saját és embertársaink lelkének üdvére felajánlani.

Egy szó, ami hirtelen szíven talál,
Elég, hogy összetörve, némán félreállj.
A tengernyi gond között nincs semmi jó,
Sorsod a hullámok közt vergődő hajó...
S mert a célodtól oly messze jársz,
Egy nap úgy döntesz, végleg kiszállsz.

Sose búcsúzz el, minden új nap egy új remény,
Van, hogy elveszítesz mindent, mégis élj a holnapért!
Sose búcsúzz el, mert az éjszaka véget ér,
Újra eljön majd a hajnal, van, ki vár, hogy visszatérj!

Mint a fű a hó alól - tavasz felé -
Szabadon lélegezve tör a fény felé;
Te is úgy érzed, új élet vár,
Ha az álmodhoz hű maradtál.

Sose búcsúzz el, minden új nap egy új remény,
Van, hogy elveszítesz mindent, mégis élj a holnapért!
Sose búcsúzz el, mert az éjszaka véget ér,
Újra eljön majd a hajnal, van, ki vár, hogy visszatérj!

Sose búcsúzz el, minden új nap egy új remény,
Van, hogy elveszítesz mindent, mégis élj a holnapért!
Sose búcsúzz el, mert az éjszaka véget ér,
Újra eljön majd a hajnal, van, ki vár, hogy visszatérj!

Te is úgy érzed, új élet vár,
Ha az álmodhoz hű maradtál!

Sose búcsúzz el, minden új nap egy új remény,
Van, hogy elveszítesz mindent, mégis élj a holnapért!
Sose búcsúzz el, mert az éjszaka véget ér,
Újra eljön majd a hajnal, van, ki vár, hogy visszatérj!

Sose búcsúzz el!


„Szeretlek, Uram, erősségem!” (Zsolt 18,2)

Van egy gyülekezeti imacsoport, amely azért jön össze hétről hétre, hogy imában hordozzon embereket, ügyeket. Például a gyülekezet megerősödését. A misszió ügyét. Egyes tagjai konkrét baját. Ezek az emberek nem híres misszionáriusok, apostolok vagy reformátorok. Hanem mint mi: néha erős, néha fáradt, gyenge vagy idős emberek. Ebből az igéből tudják, hogy nekik: van erejük. S kérni, zörgetni mernek. Ahonnan az ő erejük van, ott a mi számunkra is van elegendő.
(Kőháti Dorottya)
komment

Üdvösség Anyja: Az utolsó Fatimai titok nem lett feltárva, annyira rémisztő volt 20180723

2019. július 22. 18:42 - Andre Lowoa

Gyermekem, annyira nehéz lesz felismerni a csalást, amellyel a világ szembesülni fog, hogy csak azok lesznek képesek az előttetek lévő megpróbáltatásokat elviselni, akik átadják magukat Istennek és minden bizalmukat Fiamba helyezik.

1917-ben próféciákat adtam a világnak, de az utolsó Fatimai titok nem lett feltárva, oly rémisztő volt az a Katolikus Egyházon belüliek számára.

Az utolsó Fatimai titok továbbra is ismeretlen maradt Isten gyermekei számára, bár 2012. január 26-án kinyilatkoztattam egy részt belőle. Az Egyházon belül csak nagyon kevesen tudnak erről. Most napvilágra kell kerülnie a Fatimai titok következő részének, hogy figyelmeztetni tudjam az emberiséget azon beavatkozásom figyelmen kívül hagyásának következményeire, hogy így segítsek a lelkek megmentésében.

Az Egyház, Isten ellenségeinek köszönhetően már belsejében fertőzött. Ők – és ezek közül húszan vannak, akik belülről irányítanak – a legnagyobb csalást hozták létre. Ők megválasztottak egy nem Istentől származó embert, miközben a Szentatyát, akit Péter Koronája illet, gondosan eltávolították.

A részletek, melyeket feltártam, az az, hogy a végidőkben két ember fogja Péter Koronáját viselni. Az egyik szenvedni fog a hazugságok miatt, melyeket azért találtak ki, hogy lejárassák és szemmel láthatóan fogollyá tegyék őt. A másik, a megválasztott, pusztítást fog hozni, nemcsak a Katolikus Egyháznak, hanem minden egyháznak, amelyek tisztelik Atyámat, és akik elfogadják Fiam, Jézus Krisztus, a Világ Megváltójának Tanításait.


Az Egyháznak csak egy, Fiam által engedélyezett feje lehet a Földön, akinek Pápának kell maradnia egészen haláláig. Bárki más, aki azt állítja, hogy Péter Székében ül, az szélhámos. Ennek a csalásnak egyetlen célja van, hogy a lelkeket Lucifer felé fordítsa és az ilyen lelkek számára – akik nem lesznek okosabbak -, csak nagyon kevés az idő, hogy megmentésre kerüljenek.Gyermekek, nektek most csak egy figyelmeztetést kell figyelembe vennetek. Ne térjetek el Fiam Tanításától! Vonjatok kétségbe minden új tant, amelyet talán bemutatnak nektek, és amely tanokról azt állítják, hogy Fiam földi Egyházától származnak. Az Igazság egyszerű. Az sohasem változik. Fiam Öröksége nagyon világos. Ne engedjétek, hogy bárki is elködösítse ítélőképességeteket.Hamarosan a Fatimai Próféciáknak értelmük lesz. Most minden megtörténik egy hitetlen világ előtt, de sajnos nagyon kevesen fogják azt megérteni, mielőtt már túl késő lenne. Imádkozzátok, imádkozzátok, imádkozzátok Szent Rózsafüzéremet, minden egyes nap amilyen gyakran csak lehetséges annak érdekében, hogy gyengítse a gonosz hatását, mely körülvesz benneteket.Szeretett Édesanyátok,
Az Üdvösség AnyjaOlvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-az-utolso-fatimai-titok-nem-lett-feltarva-annyira-remiszto-volt/
 
 
 

2013.07.23 15:30

Drága szeretett leányom, a megpróbáltatások, melyekkel szembesülni fogsz, azért lesznek, mert felfedem a titkokat, melyeket a Jelenések Könyve tartalmaz, és azok nem lesznek kellemesek. Az Igazság felkavaró és nyugtalanító lehet sokak számára. Az Igazság a döbbenet, a szomorúság és a nagy aggodalom könnyeit fogja okozni.

Másrészt a hazugságok egy hamis biztonság érzésébe ringathatnak benneteket. Még ha a nektek bemutatott hazugságok szeretetteljes nyelvezetbe és nemes gesztusokba öltöztetve jönnek is, melyeket sokkal könnyebb elfogadnia az embernek, mint az Igazságot, mégsem fogtok igazságosságot érezni a szívetekben.

Amikor valakik azt mondják, hogy gyógyíthatatlan betegségbe estek, akkor két választásuk van. Elfogadhatják az Igazságot, felkészítik lelküket, időt szánnak családjaikra meghitt közelségben, keresik a Megbocsátásomat és aztán várnak arra a bizonyos napra. Ha ezt megteszik, bár lehet, hogy félni fognak, – de mert elfogadták az Igazságot – megtalálják lelkükben az igaz békét. Ezeknek a lelkeknek nincs mitől félniük Tőlem. Viszont, ha elutasítják az Igazságot, és a mágikus erejű italokban és a hamis istenekben hisznek, akikről azt hiszik, hogy csodás módon meggyógyíthatják őket, ők nagyon csalódottak lesznek. Ezek a lelkek, kiket elvakítottak az úgynevezett pozitív gondolatok, azt hiszik, hogyha jobban akarnak lenni, akkor minden rendben lesz. Amit nem értenek meg az, hogy nekik hívniuk kell Engem, Jézust, ha meg szeretnének gyógyulni. Én válaszolni fogok imáikra, de csak akkor, ha kérésük a lelkük javát szolgálja. Ezek a lelkek, akik nem hajlandók elfogadni betegségük Igazságát, és akik nem fordulnak Hozzám, el fognak veszni. Ők arra vesztegetik a nekik szánt időt a Földön, hogy megbizonyosodjanak a felől, hogy a házuk rendben van.

Ugyanez igaz Szavaimra is, a most nektek adott Igazságra. A földi Időm alatt megadtam az Igazságot a világnak és el lettem utasítva. Sokan követtek Engem, de az akkor nekik adott Igazságot most Isten ellenségei kétségbe vonják és a csalás áldozataivá válnak. Ők hamarosan el fogják utasítani az Igazságot, és nem lesznek képesek elfogadni Figyelmeztetésemet, mely ebben az időben a világnak adatik.

Most nem azért hívlak benneteket, hogy új Tanításokat tárjak fel előtettek, mivel ez nem szükséges. Ti megkaptátok az Igazságot, de Én most azért avatkozom be, hogy emlékeztesselek benneteket az Igazságra. Azért is jövök, hogy figyelmeztesselek benneteket a gonosz rémtettekre, melyeket Irántam való szeretetetekért fognak kiróni rátok.

Ne fordítsatok hátat Nekem, Jézus Krisztusnak, mivel Én csak azért léptem kapcsolatba veletek, hogy megvédjelek titeket ebben az időben. Én nem akarlak elidegeníteni benneteket, hanem folyamatosan, újra és újra emlékeztetni foglak titeket az Igazságra. Amikor úgy találjátok, hogy zaklatott a lelketek az új előírások eredményeként, melyeket azok mutatnak be, akik azt mondják, hogy ezek az előírások Tőlem vannak, akkor hívnotok kell Engem a Keresztes Imahadjárat ezen imáján keresztül:

A Keresztes Imahadjárat 116. imája: Ments meg engem a gonosz hazugságoktól

Drága Jézus, segíts nekem.
Megfulladok a bánat könnyeitől.
A szívem össze van zavarodva.
Nem tudom, hogy kiben bízhatok meg.

Kérlek, tölts el engem Szentlelkeddel, hogy a helyes utat választhassam Királyságodhoz.
Segíts nekem, drága Jézus, hogy mindig hűséges maradjak Szavadhoz, mely Péter által adatott a világnak, és sohase térjek el attól, amit nekünk tanítottál, és sohase tagadjam meg Kereszthalálodat.
Jézus, Te vagy az Út.
Mutasd meg nekem az Utat.
Ragadj meg engem és vigyél engem Nagy Irgalmasságod útján. Ámen.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/felfedem-a-titkokat-melyeket-a-jelenesek-konyve-tartalmaz-es-azok-nem-lesznek-kellemesek/

—–
Római katolikus:
07-23

Szent Brigitta szerzetesnő, Európa társvédőszentje

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a galatákhoz írt leveléből
Élek, de már nem én, hanem Krisztus él bennem.
Testvéreim!
A törvény által meghaltam a törvénynek, hogy Istennek éljek, mert Krisztussal engem is keresztre feszítettek. Élek, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem. Minthogy azonban most még testben élek, Isten Fiának hitében élek, aki szeretett engem, és feláldozta magát értem.
Ez az Isten igéje.
Gal 2,19-20

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Hálát adok az Úrnak * minden időben! 2a. vers. – 4 g. tónus.
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr. 9a. vers.
Előénekes: Minden időben áldom az Urat, * dicséretét szüntelenül zengi ajkam.
Lelkem az Úrban dicsekszik, * hallják meg ezt a szelídek és örvendezzenek.
Hívek: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
E: Magasztaljátok az Urat énvelem, * dicsőítsük az ő nevét mindnyájan.
Kerestem az Urat, és ő meghallgatott engem, * és kiragadott minden rettegésből.
H: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
E: Megvilágosultok, ha az Úrra néztek, * és arcotokat nem éri szégyen.
Az Úr meghallgatta a szegényt, aki hozzá kiáltott, * és minden szorongatásából kiszabadította.
H: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
E: Az Úr angyala minden istenfélőt körülsáncol, * és megszabadítja őt.
Ízleljétek és lássátok, milyen édes az Úr, * boldog az az ember, aki őbenne bízik.
H: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
E: Féljétek az Urat, ti, szentjei, * mert semmit sem nélkülöznek az istenfélők.
A gazdagok nyomorognak és éheznek, * de akik az Urat keresik, nem szűkölködnek.
H: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
Zsolt 33,2-3.4-5.6-7.8-9.10-11

ALLELUJA
Jézus mondja: † Maradjatok meg szeretetemben! * Aki bennem marad, és én őbenne, az bőséges termést hoz. Jn 15,9b.5b – 1. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Aki bennem marad és én őbenne, az bő termést hoz.
Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak:
Én vagyok az igazi szőlőtő, Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt bennem, lemetsz rólam, azt pedig, amely gyümölcsöt hoz, megtisztítja, hogy még többet teremjen. Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek. Maradjatok bennem, akkor én is bennetek maradok. Miként a szőlővessző nem hozhat gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem.
Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz. Mert nélkülem semmit sem tehettek. Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elégetik. Ha bennem maradtok, és szavaim is bennetek maradnak, akkor bármit akartok, kérjétek, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok, és a tanítványaim lesztek.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 15,1-8

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-07-23


——
Görög katolikus:

31 Ha alaposan megvizsgálnánk magunkat, akkor nem kellene ítélet alá kerülnünk. 32 Amikor azonban az Úr ítél meg, akkor azért fegyelmez bennünket, hogy megmutassa a helyes utat, és hogy ne kelljen véglegesen elítélnie bennünket a hitetlenekkel együtt.

33 Ezért testvéreim, ha összejöttök, hogy az Úrvacsorában részt vegyetek, várjátok meg egymást! 34 Ha valaki olyan éhes, hogy nem tud a többiekre várni, az előbb egyen otthon, hogy ne ítélet származzon abból, ha összejöttök! A többi kérdést majd akkor beszéljük meg, ha meglátogatlak titeket.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+11%3A31-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A Szent Szellem ajándékai

12 Testvéreim, nem akarlak benneteket tudatlanságban hagyni a Szent Szellem működésével és ajándékaival kapcsolatban. 2 Emlékezzetek rá, hogy mielőtt hívőkké lettetek, a néma és élettelen bálványokat imádtátok, amelyek befolyásoltak és tévútra vezettek benneteket. Ezért tudjátok meg, hogy aki Isten Szelleme által szól, sohasem mondja, hogy: „Jézus átkozott”. Másfelől, senki sem mondhatja, hogy: „Jézus az Úr”, csakis a Szent Szellem által.

A szellemi ajándékok sokfélék, de mind ugyanattól a Szent Szellemtől származnak. A szolgálatok is különfélék, de ugyanazt az Urat szolgáljuk. Isten természetfeletti ereje különböző módokon nyilvánul meg, mégis ugyanaz a bennünk és közöttünk cselekvő Isten.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+12%3A1-6&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

Ki a legnagyobb?

18 Abban az időben megkérdezték Jézustól a tanítványai: „Ki a legnagyobb Isten Királyságában?”

Ekkor Jézus odahívott egy gyermeket, odaállította közéjük, és így felelt: Igazán mondom nektek: meg kell változzon a gondolkodásotok, hogy olyanok legyetek, mint egy gyermek, különben semmiképpen sem mehettek be Isten Királyságába. Ezért az lesz a legnagyobb Isten Királyságában, aki megalázkodik, és olyan lesz, mint ez a gyermek.

Aki pedig befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, az engem fogad be.”

Ne okozz megütközést!

Ezek a kicsinyek hisznek bennem, de jaj annak, aki miatt közülük akár csak egy is elveszíti a hitét! Jobban járna, ha egy malomkövet kötnének a nyakára, és bedobnák a tengerbe, mielőtt ilyen bajt okozna. Jaj a világnak a bűnbe vivő kísértések miatt! Elkerülhetetlen ugyan, hogy a kísértések próbára tegyék őket, de jaj annak, aki miatt bűnbe esnek!

Ezért, ha a saját kezed, vagy lábad visz bűnbe, még azt is inkább vágd le, és dobd el! Jobb, ha csonkán vagy fél lábbal jutsz be az örök életre, mint ha kezed-lábad épségben megmarad, és úgy dobnak az örök tűzbe. Ha a szemed visz bűnbe, még azt is inkább vájd ki, és dobd el! Jobb, ha fél szemmel jutsz be az örök életre, mint ha két szemed megmarad, és úgy dobnak a gyehenna tüzébe!”

10 „Vigyázzatok! Egyet se nézzetek le ezek közül a gyermekek közül! Mert mondom nektek: a melléjük rendelt angyalok mindig látják Atyám arcát a Mennyben! [11] [a] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+18%3A1-11&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/07/23
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

komment

Az Üdvösség Anyjaként, mivel ez az utolsó Mennyei címem, engedjétek, hogy segítsek nektek. 20170723

2019. július 22. 17:40 - Andre Lowoa

“Ha nem kéritek, nem kaphatjátok meg ezeket a kegyelmeket.”
“Példabeszédekre nyitom ajkamat, s hirdetem, mi rejtve volt a világ kezdetétől. Akkor elbocsátotta a tömeget, és hazament. Tanítványai pedig odajárultak hozzá és kérték: „Magyarázd meg nekünk a szántóföldről és a konkolyról szóló példabeszédet!” Erre ő ezekkel a szavakkal válaszolt: „Aki a jó magot veti, az az Emberfia. A szántóföld a világ, a jó mag az ország fiai, a konkoly pedig a gonosz fiai. Az ellenség, aki ezeket elveti – az ördög. Az aratás a világ vége, az aratók pedig az angyalok. Ahogy a konkolyt összeszedik és tűzre vetve elégetik, úgy lesz a világ végén is. Az Emberfia elküldi angyalait, hogy szedjék össze országában mindazt, ami botrányos, és minden törvényszegőt. Ezeket tüzes kemencébe vetik, ott sírás lesz és fogcsikorgatás. Az igazak pedig mint a nap, ragyogni fognak Atyjuk országában. Akinek van füle, hallja meg!”

Ezek az evangélium igéi.

Vagy rövidebb forma a *-ig
Mt 13,24-43 rövidebb: Mt 13,24-30

komment

''kérjetek Engem, hogy meghallgassam imáitokat." 20160723

2019. július 22. 16:05 - Andre Lowoa

''Kérlek benneteket, hogy kérjetek Engem, hogy meghallgassam imáitokat. Gyertek Hozzám. Meg fogom hallani hívásaitokat."
http://www.masodikeljovetel.hu/isten-az-atya-lerombolja-penznemek-megdontesere-iranyulo-osszeeskuvest VÖ.:
"Kérjetek és adnak nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek. Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és aki zörget, annak ajtót nyitnak."
http://igenaptar.katolikus.hu/nap/?holnap=2016-07-24




"Most figyeljétek meg: az európai országok a diktatúra áldozatai lesznek, mely rosszabb lesz, mint Hitler idejében volt."
http://www.masodikeljovetel.hu/az-europai-orszagok-diktatura-aldozatai-lesznek-mely-rosszabb-lesz-mint-hitler-idejeben-volt VÖ.:
http://magyarhirlap.hu/cikk/61620/Ankara_Tobb_mint_tizezer_gyanusitott_orizetben
VIDEO:
Signs In The Heavens And On Earth: END TIMES SIGNS Pt.17

 ÉS
Germans Rise Against Islamic Invasion, Reporters On Scene Of Massive Dresden March
(A videó az érintett résztől játszódik le, de lejátszható elejétől kezdve is!)






"Ankara 2016: Több mint tízezer gyanúsított őrizetben: ...az országot törvényerejű rendeletekkel kormányozzák. A szombati rendelet értelmében bezárnak 35 egészségügyi intézményt, 934 iskolát, 109 diákotthont, 1125 egyesületet, 104 alapítványt, 19 szakszervezetet, valamint 15 magánegyetemet. Ezen intézmények minden ingóságát és ingatlanát térítésmentesen elkobozzák.....A hallgatókat más felsőoktatási intézményekbe helyezik át.. ...köztisztviselőket végérvényesen menesztik munkakörükből. Hasonló következményekkel néznek szembe azok a bírák és ügyészek .......10 856 útlevelet - főként szolgálati okmányokat - vontak vissza.....hatalmas mértékű tisztogatások kezdődtek Törökországban, a közszféra dolgozói közül 45 484-et függesztettek fel állásából, a letartóztatottak között pedig tábornok és tengernagy is található. ...."
http://magyarhirlap.hu/cikk/61620/Ankara_Tobb_mint_tizezer_gyanusitott_orizetben VÖ.:
"Berlin 1933: A szükségállapot bevezetése igen nagymértékben megnövelte Hitler hatalmát. „A nép és állam védelméről” szóló rendelet felfüggesztette a weimari alkotmányban foglalt személyes szabadságjogok közül a szólás-, az egyesülési és sajtószabadságot, a postai küldemények és a telefonbeszélgetések titkosságát. Megszüntette ezen kívül a tartományok autonómiáját, és feljogosította a birodalmi kormányt, hogy szükség esetén közvetlenül beavatkozhasson a rend helyreállítása érdekében.....elkezdődött a szociáldemokraták, szakszervezeti vezetők és baloldali értelmiségiek összegyűjtése is, akiket szintén börtönökbe vagy az SA és SS által fenntartott pincékbe szállítottak. Áprilisra mintegy 25 000 embert vettek így „védőőrizetbe”."
https://hu.wikipedia.org/wiki/A_Reichstag_felgy%C3%BAjt%C3%A1sa






"Isten, az Atya lerombolja a pénznemek megdöntésére irányuló összeesküvést!
... Van egy üzenetem mindannyiatok számára, azoknak, akik az Én legszentebb Isteni Szavaimat ezen a weboldalon követik. Egy modern világban így kell kommunikálnom. Ezt és más kommunikációs csatornákat is felhasználok, hogy biztosítsam, hogy minden hívő, minden hitetlen, és mindazok, akik Engem egyáltalán nem ismernek, Szavaimat meghallják és megérezzék.
... Ne féljetek, mert azok a kegyelmek, amelyeket kapni fogtok, munkátok végzésében, fölülmúlják azokat a kezdeti gyalázásokat, amelyeket el kell szenvednetek."
http://www.masodikeljovetel.hu/isten-az-atya-lerombolja-penznemek-megdontesere-iranyulo-osszeeskuvest

komment

Mi marad egy cunami után?

2019. július 22. 13:23 - Andre Lowoa

A 2019-es évben egy reform cunami  fog végigsöpörni a katolikus Egyházon. Ezt  Reinhald Marx bíboros, a német katolikus Egyház püspöki konferenciájának elnöke nyilatkozta néhány hónappal ezelőtt. Ahogyan most közeledünk az őszi pán-amazóniai szinódushoz, kezd kirajzolódni előttünk miről is beszélhetett Marx bíboros. Az őszi, Rómában tartandó szinódus munkadokumentumában, az Instrumentum laboris-ban leírtak, ha azokat elfogadná a szinódus, a Hittani Kongregáció volt prefektusa, Müller bíboros szerint a katolikus Egyházat egészében változtatnák meg.
Térjünk most kicsit vissza Marx bíboros talán prófétai szavaihoz. Egy cunami nem szokott maga után mást hagyni, mint hatalmas pusztítást. Miért pont ezzel a kifejezéssel élt? A Katolikus Egyházon végigsöprő reform cunami nem jelenthet mást, mint egy hatalmas pusztítást Krisztus Egyházában. Mindezt pedig valószínűleg a három hónap múlva induló pán-amazóniai szinódus fogja, mint egy óceán alatti földrengés előidézni.
Mit tehet Isten népe akkor, ha tudja, hogy néhány hónap múlva egy pusztító cunami fog keresztül haladni rajta?  Az Ószövetségben, mikor valami nagy pusztulás fenyegette a népet, az mindig magába szállt, zsákruhába öltözött és meghintette magát hamuval. Ma már ez a gyakorlat nem használatos. De Isten népének ma is megvannak az eszközei arra, hogy egy hatalmas pusztulást kivédjen. A pusztítás itt most elsősorban lelki értelemben értendő.  A teljes fizikai jólét közepette jön egy új hullám, mely teljesen kiirtja az emberek szívéből az igaz katolikus hitet. A dolgok jelenlegi állása szerint ezt fogja kiváltani az őszi pán-amazóniai szinódus, mely egy lelki értelemben vett pusztító cunamiként fog az egész világra lesújtani. Pusztítás persze eddig is volt, s a kisebb viharok eddig is sok mindent romba döntöttek. De ennek ellenére, hazánkban még ma is él a katolikus hit. Él úgy, ahogyan meg tudott maradni a II. vatikáni zsinat helytelen értelmezésének romboló hatásai ellenére.
Kedves katolikus Testvérek! Ez a most még álló magyar Katolikus Egyház nagy veszélyben van. A cunami elsöpörni készül magyar Egyházunkat is. Mindazok segítségére, akik ezt a veszélyt megértették, látják, és súlyosságát felismerték, szüksége van katolikus Egyházunknak. Egyként kell most felállnunk és megvédenünk magyar Katolikus Egyházunkat. Meg kell védenünk azokat, akik a pusztulás közeledtéről mit sem tudnak. Támogatnunk kell azokat, akik egyházunkat vezetik: püspökeinket, papjainkat. Mi a Szűzanya országa vagyunk! Ha most egyként egyesülve kérjük mennyei Édesanyánk oltalmát és segítségét, megmenekülhetünk.
Testvérek! Most minden eddiginél jobban és többet imádkozzunk! Imádkozzunk egyedül és imádkozzunk csoportokban! Imádkozzuk a szent rózsafüzért felajánlva azért, hogy a Szűzanya védje meg Fia szent és Katolikus Egyházát hazánkban. Ajánljunk fel minél több böjtöt és önmegtagadást a magyar katolikus Egyház megmaradásáért! Ajánljunk fel minél több szentmisét a magyar katolikus Egyház megmaradásáért!  Imádkozzunk bíborosunkért, püspökeinkért, papjainkért, és ajánljunk fel minél több szentmisét értük! Végezzünk kilencedeket e szándékra! Beszéljünk a bizonytalanságban vergődő testvéreinknek az igaz krisztusi tanításról! Mindent tegyünk meg, ami csak tőlünk telik, hogy a magyar katolikus Egyházat megvédjük a pusztításától.
Hogy a cunami után mi marad hazánkban, az tőlünk függ. A mennyei seregek támogatásában bizton reménykedhetünk. Egy hatalmas láthatatlan, spirituális küzdelem áll előttünk!
Kérjük Szent Mihály, a mennyei seregek vezérének segítségét is!
Szent Mihály arkangyal védelmezz minket a küzdelemben! A Sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk. Esedezve kérjük, parancsoljon neki az Isten! Te pedig mennyei seregek vezére, a Sátánt és többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére!
Kérjük, aki olvassa és szükségét látja, segítsen abban, hogy minél több katolikus testvérhez eljusson ez az üzenet!

http://petersziklaja.hu/mi-marad-egy-cunami-utan/
komment

Elmélkedő gondolatok a mai napra

2019. július 22. 02:34 - Andre Lowoa

A szegénység csaknem mindig egyenes arányban áll a tehetséggel. (Plehanov)


Akiket emberi méltóságukban sértenek, akiket betegség sújt, akiket megfosztanak jogaiktól… Tudjátok meg: az ilyen emberek a mi tanítómestereink, akiket nagyon gyengéden kell szeretnünk és őszintén tisztelnünk.

Marillac Szent Lujza


„Amit csak akar az Úr, megteszi az égen és a földön és a mélységes tengerekben.” (Zsolt 135,6)

Az elbizakodott emberiség néha kap egy figyelmeztetést, hogy nem ő az úr égen, földön. Nemrégiben az izlandi tűzhányó hetekre megbénította Európát. Pusztít, rombol az árvíz, az esőzés. (7. v.: „Felhőket hoz fel a föld széléről, villámokat szór, ha esik az eső, szelet bocsát ki kamráiból.”) Ez az ige a hívő ember globális aspektusból kiinduló csodálatát, örömét mutatja fel: ez a mindeneken Úr Isten „igazságot szolgáltat népének, és megkönyörül szolgáin”.
(Kőháti Dorottya)


Az őszinte ember Isten legnemesebb alkotása. (Alexander Pope)



Életének bizonyos szakaszaiban a keresztény embernek szükségszerűen a látszat ellenére kell hinnie, remélnie minden reménytelenség ellenére. Elkerülhetetlenül lesznek olyan helyzetek amikor nem tudjuk megérteni, hogy Isten miért így cselekszik, mert Isten titokzatos és érthetetlen bölcsességével találkozunk.

Részlet a "Keresd a békét, és járj a nyomában!" (P. Jacques Philippe) című könyvből.



„Isten nem vetette el az ő népét, amelyet eleve kiválasztott.” (Róm 11,2a)

Isten hű, ha mi hűtlenkedünk is – ezt érthetjük meg mai igénkből. Nagyon fontos ezt magunkban tisztázni. Természetesen nem azért, hogy bátran vétkezzünk Isten ellen és felebarátunk ellen. Isten nem a bűnre szabadít fel minket. A félelmeinkből, az állandó kényszeres megfelelni akarásunkból akar kimenteni azáltal, hogy azt hirdetteti nekünk: nem veti el népét, népe tagjait, azaz téged és engem sem. Miből fakad ez a hűség? Isten lényegéből, aki maga a szeretet. Ő Fiában tette érthetővé a világ minden embere számára, hogy szereti, és hű az emberhez, nem akarja elveszni látni. Drága testvér, aki a keresztségben elpecsételt vagy az ő számára, áldd és magasztald Istent, aki hű hozzád!
(Tamásy Tamásné)



Istenünk, segíts, hogy rád tekintsünk, s ne erre a világra; hogy ne féljünk a haláltól, hanem bízzunk Jézus kereszthalálának értelmében. Hadd lássuk a nyitott sírt, s az ő feltámadását, tudva, hogy mivel Jézus legyőzte a halált, biztonságban vagyunk. Köszönjük, hogy elveszed félelmeinket, és békességet adsz. Ámen


Jézus nem az igazakért jött, hanem a bűnösökért...


Könyörgés és hálaadás úgy tartoznak együvé, mint a szájnak a két ajka.



„Miért tart fájdalmam szüntelen, miért nincs gyógyulás súlyos sebemre? Olyan vagy hozzám, mint a csalóka patak, amelyben nincs állandóan víz.” (Jer 15,18)

„Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.” (Weöres Sándor: A teljesség felé) A hit megtart. A hit, ami ajándék, amit kérhetek, amit megkaphatok, amit megőrizhetek, amiben növekedhetek, ami által megszabadulok. Alattam a föld, a realitás: a bajok, fájdalmak, sebek, terhek, amelyek lehúznak. Amelyektől még őt sem látom, csak mint csalóka patakot érzékelem. Fölöttem az ég: elérhetetlen messzeségben. A kettő között, illetve a kettőben ott vagyok én. De nem mindegy, hogyan… Keressük mi is a fokokat, bennünk is van létra.
(Kőháti Dóra)


- Mondd, szerinted létezik egyértelmű igazság?
- Igen. Mindenkinek a magáé.

Ez minden konfliktus forrása.

Vavyan Fable


Nem csupán cselekvéssel, szenvedéssel is lehet nagyot alkotni. (Boda László)



Példakép lenni a gyermekek előtt mély szeretet nélkül olyan, mintha hold lennél, amely világít ugyan, de semmi meleget nem ad. Légy melegítő nap, mely sugaraival mindent beragyog.



Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok.
Csúf, de te gyönyörűnek találtál.
Végig hallgattad mindig, amit mondtam.
Halandóból így lettem halhatatlan.

Pilinszky János


„Urunk, Istenünk, más urak voltak gazdáink, nem te, de csak a te nevedet dicsérjük.” (Ézs 26,13)

Igen, mindenféle urak és uraságok szolgálatába szegődünk, néha tudatosan, néha meg csak utólag ráébredve rossz választásainkra. És még ezekből a szolgaságokból is van kiút, van korrekciós lehetőség, van megtérés. Más urak: féltékenyek, kegyetlenek, érzéketlenek, bennünk csak uralmuk megerősítése fontos, semmi más. Az égi hatalomnak én magam kellek; ahogyan én szomjazom a vízre egy tikkasztó napon, úgy szomjazik személyesen rám, s nem nyugszik, míg hozzám el nem ér. Hogy is lehetne összehasonlítani más uracskákkal, királyocskákkal, akik saját dicsőségüket keresik? Ha megértem, átérzem mindezt, hálásnak kell lennem, s átmenni egy másik királyságba, az „Ő szerelmes Fiának országába”
. (Balogh Éva)
komment

Bízzatok Bennem, és Én meg fogom nyitni a szemeteket dicsőséges jövőtök Igazságára 20180722

2019. július 21. 18:37 - Andre Lowoa

Drága szeretett leányom, szólítok minden fiatalt a világban, minden valláshoz és hitfelekezethez tartozót.

Én Jézus Krisztus vagyok, a világ Megváltója, és hamarosan megismertetem Magam veletek. Mihelyt ez megtörténik egy természetfölötti esemény közben, melyet világszerte ugyanabban az időben lehet majd megtapasztalni, tudni fogjátok az Igazságot.

Talán most nem fogadjátok el hívásomat. Lehet, hogy nem láttok Engem szívesen a mindennapi életetekben, de amikor majd érzitek Szeretetemet, nem lesz jelentősége semmi másnak számotokra. A Második Eljövetel ideje közel van. Ez az esemény – amikor eljövök, hogy az Új Paradicsom békéjét elhozzam, melyet meghirdettem – olyan örömmel fog elárasztani benneteket, melyet korábban sohasem tapasztaltatok. Olyan életet hozok nektek, mely túlszárnyalja álmaitokat – egy élet, amit ha csak megpillantotok, olyan lesz minden, mint amire vágyakoztok.

A Második Eljöveteltől nem kell félnetek, mivel ez a leghatalmasabb örömteli esemény lesz. Ez az Én Ígéretem. Sohasem szabad aggódnotok, vagy azt éreznetek, hogy vége az életnek – hogy meg lesz tagadva tőletek az az idő, mely magától értetődő a számotokra – mert az élet csak akkor fog igazán elkezdődni. Ez alkalommal nem lesz gyötrelem, fájdalom, harag, gyűlölet vagy megoszlás. Csak a szeretet fog gyarapodni, és vele együtt egy pompás élet, ahol nagy egységben, szeretetben és békében fogtok élni szeretteitekkel együtt.

Én most készítem fel a világot erre a nagy eseményre, mely meg volt jövendölve. Annak érdekében, hogy felkészítsem – úgy, hogy egy szempillantás alatt a világ jóra fog változni –, nektek Hozzám kell jönnötök. Ahhoz, hogy ezt az új életet a Paradicsomban megkapjátok, ahol tökéletes testben és lélekben lesztek, nektek kérnetek kell Engem, hogy tisztítsam meg a lelketeket. Ahhoz, hogy Én ezt megtegyem, kérnetek kell Engem, hogy bocsássam meg bűneiteket. Ez ilyen egyszerű. Én tudom, hogy ti bűnösök vagytok. Ti tudjátok, hogy bűnösök vagytok, de ez soha nem szabad, hogy elválasszon Tőlem benneteket.

Ha nyugtalanok vagytok, vagy féltek, akkor mondjátok el Nekem aggodalmaitokat, és Én csillapítani fogom fájdalmaitokat. Bízzatok Bennem, és Én meg fogom nyitni a szemeteket dicsőséges jövőtök Igazságára. Amikor a Föld megújul és a Második Eljövetel be van jelentve, Én várni fogok, hogy köszöntselek benneteket. Én mindig szeretni foglak benneteket, mert értetek adtam oda a Testemet, amikor megengedtem nekik, hogy Keresztre feszítsenek. Ha Én annyira szeretlek titeket, akkor semmi sem állhat az utatokba, hogy még ma hívjatok Engem.

Várom hívásotokat.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/bizzatok-bennem-es-en-meg-fogom-nyitni-a-szemeteket-dicsoseges-jovotok-igazsagara/

—–
Római katolikus:
2018-07-22

Évközi 16. vasárnapKezdőének:
Isten megsegít engem, és az Úr oltalmazója életemnek. Készséges lélekkel áldozom neked, magasztalom nevedet, Uram, mert jó vagy. (Zsolt 53,6.8)

Könyörgés:
Urunk, Istenünk, könyörülj népeden, és add nekünk bőségesen kegyelmed ajándékait, hogy mindenkor élő hittel, reménységgel, szeretettel és állandó éberséggel teljesítsük parancsaidat. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből
Ezt mondja az Úr:
„Jaj a pásztoroknak, akik veszni hagyják és szétszélesztik legelőm juhait.” Ezért ezt mondja az Úr, Izrael Istene a pásztoroknak, akik népemet vezetik: „Szétszélesztettétek nyájamat, szétkergettétek, s nem törődtek vele. Nos, nekem majd gondom lesz rátok, mégpedig gonosz tetteitek szerint” – mondja az Úr.
„Nyájam maradékát viszont magam gyűjtöm össze azokból az S országokból, ahová elűztem őket: visszahozom őket legelőikre, ott gyarapodni fognak és megsokasodnak. Pásztorokat rendelek föléjük, hogy gondjukat viseljék és legeltessék őket: nem félnek és nem remegnek többé, és egy sem vész el közülük” – mondja az Úr.
„Íme, jönnek napok – mondja az Úr –,amikor igaz sarjat támasztok Dávidnak. Királyként uralkodik majd, bölcsen kormányoz, s gondja lesz az országban a jogra és az igazságra. Az ő napjaiban megszabadul Juda, és biztonságban él Izrael. Ez lesz a neve, amelyen szólítják: Az Úr a mi igazságunk.”
Ez az Isten igéje.
Jer 23,1-6

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom. 9. tónus.
Előénekes: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
Zöldellő mezőkön, terelget engem, * csendes vizekhez vezet, és lelkemet felüdíti.
Hívek: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
E: Az igazság ösvényén vezet engem, * ahogyan ő megígérte.
A halál sötét völgyében sem félek, mert ott vagy vélem, * biztonságot ad vessződ és pásztorbotod.
H: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
E: Számomra asztalt terítettél, * hogy üldözőimet szégyen érje.
Fejemet megkented olajoddal, * serlegemet csordultig megtöltötted.
H: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
E: Jóságod és irgalmad nyomon követ, * életemnek minden napján.
Otthonom lesz az Isten háza, * mindörökké szünet nélkül.
H: Az Úr nékem pásztorom,* ínséget nem kell látnom.
Zsolt 22,1-3a.3b-4.5.6

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből
Testvéreim!
Ti, akik egykor „távol” voltatok, Krisztus Jézusban most „közel” kerültetek, Krisztus vére árán. Ő a mi békességünk, aki a kettőt (Izraelt és a pogányokat) eggyé forrasztotta, és a közéjük emelt válaszfalat ledöntötte, az ellenségeskedést kiküszöbölte saját testében. A törvényt ugyanis parancsaival és rendelkezéseivel együtt érvénytelenítette. Mint békességszerző a két népet magában eggyé, új emberré teremtette, és egy testben mind a kettőt kiengesztelte Istennel kereszthalála által, amellyel az ellenségeskedést megölte. Eljött, hogy békét hirdessen nektek, a távol levőknek, és békét a közel levőknek. Az ő révén van mindkettőnknek szabad utunk az egy Lélekben az Atyához.
Ez az Isten igéje.
Ef 2,13-18

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Juhaim hallgatnak szavamra, * ismerem őket és a nyomomban járnak.” Jn 10,27 – 1D2 tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Abban az időben az apostolok összegyűltek Jézushoz, és beszámoltak mindarról, amit tettek és tanítottak. Ő így szólt hozzájuk: „Gyertek ti is, (menjünk) a pusztaságba egy magányos helyre, hogy pihenjetek egy kicsit!” Mert olyan nagy jövés-menés volt körülöttük, hogy még evésre sem maradt idejük.
Bárkába szálltak tehát és elmentek egy elhagyatott helyre, hogy magukban legyenek. De sokan látták, amikor elmentek, és sokan megtudták. Erre minden városból gyalog odasiettek, és megelőzték őket.
Amikor kiszállt és látta a nagy tömeget, megesett rajtuk a szíve. Olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok. Ezért tanítani kezdte őket sok mindenre.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 6,30-34

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-07-22


——
Görög katolikus:

11 Mária pedig ott maradt zokogva a sír előtt. Közben lehajolt, és benézett a sziklasírba. 12 Két fehér ruhás angyalt látott, akik ott ültek, ahol korábban Jézus teste feküdt: egyik a feje, a másik a lába helyén.

13 Az angyalok megszólították Máriát: „Miért sírsz, asszony?”

Ő így válaszolt: „Mert elvitték Uramat, és nem tudom, hová tették.” 14 Majd hátranézett, és látta, hogy egy férfi áll a háta mögött. Jézus volt az, de Mária nem ismert rá.

15 Jézus megkérdezte: „Miért sírsz, asszony? Kit keresel?”

Mária azt hitte, hogy a kertésszel beszél, ezért így felelt: „Uram, ha te vitted el a testet, kérlek, mondd meg, hová tetted, és én elviszem!”

16 Jézus ekkor a nevén szólította: „Mária!”

„Rabbuni!” — kiáltott fel Mária, miután Jézus felé fordult. (Ez a héber szó azt jelenti: „Mester”.)

17 „Ne tartóztass! — mondta Jézus —, mert még nem mentem fel az Atyához. Inkább menj a testvéreimhez, és mondd meg nekik, hogy most felmegyek Atyámhoz, aki a ti Atyátok is; Istenemhez, aki a ti Istenetek is!”

18 Ezután Mária elment a tanítványokhoz, és ezt mondta nekik: „Láttam az Urat!” Elmondta nekik azt is, amit Jézus üzent.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+20%3A11-18&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Éljetek egymással összhangban!

10 Testvéreim, kérlek benneteket, Urunk, Jézus Krisztus nevében, hogy éljetek egymással összhangban és teljes egyetértésben! Ne legyen köztetek széthúzás, se pártoskodás, hanem állítsátok helyre a harmóniát magatok között mind a gondolkodásban, mind a törekvésben!

11 Ugyanis Khloé családjából néhányan meglátogattak, és tőlük hallottam, hogy nézeteltérések vannak közöttetek. 12 Arra gondolok, hogy közületek egyesek azt mondják: „én Pált követem”, mások: „én Apollós csoportjába tartozom”, megint mások: „én Kéfáshoz[a] tartozom”, vagy ezt: „én pedig közvetlenül Krisztushoz”.

13 Mit gondoltok, talán részekre lehet szaggatni Krisztust? Vagy talán Pált feszítették keresztre, hogy meghaljon értetek? Vagy azért merítkeztetek be, hogy Pál tanítványai legyetek?

14 Hálát adok Istennek, hogy — Kriszpuszt és Gájuszt kivéve — senkit sem merítettem be közületek, 15 hogy senki se mondhassa, hogy az én nevemre merítkezett be. 16 Most jut eszembe, még Sztefanász családját is bemerítettem, de mást valóban nem — amennyire vissza tudok emlékezni. 17 Krisztus ugyanis nem azért küldött engem, hogy bemerítsek, hanem azért, hogy az örömüzenetet hirdessem mindenkinek. Azonban azt is úgy, hogy a Krisztus keresztjéről, vagyis a haláláról szóló üzenet el ne veszítse az erejét — ezért is nem támaszkodtam emberi okoskodásra vagy szónoki fogásokra.

Isten hatalma és bölcsessége Krisztusban rejlik

18 A keresztről szóló üzenet bolondság azok számára, akik elvesznek, de számunkra, akik az üdvösség felé haladunk, Istennek erejét jelenti.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+1%3A10-18&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

14 Amikor Jézus partra szállt, és látta az összegyűlt sokaságot, megsajnálta őket, és meggyógyította a betegeiket.

15 Mikor már esteledett, a tanítványai azt mondták Jézusnak: „Lakatlan ez a hely, és késő van már. Küldd el az embereket, hogy a környező falvakban valami ennivalót vehessenek maguknak!”

16 Jézus így felelt: „Nem kell elmenniük, ti adjatok nekik enni!”

17 „Nincs nálunk más, csak öt kenyér és két hal” — felelték.

18 „Hozzátok ide!” — mondta Jézus. 19 Ezután szólt az embereknek, hogy üljenek le a fűbe, majd kezébe vette az öt kenyeret és a két halat. Felnézett az égre, hálát adott Istennek, azután tört a kenyerekből, és odaadta a tanítványainak, azok pedig szétosztották. 20 Mindenki evett és jóllakott. Végül összeszedték a maradékot, és 12 kosarat töltöttek meg a darabokkal. 21 Körülbelül ötezer férfi volt ott, s ezen felül asszonyok és gyermekek, akik mind ettek ebből.

Jézus és Péter a vízen jár

22 Közvetlenül ezután Jézus megparancsolta a tanítványainak, hogy szálljanak be a bárkába, és evezzenek át a túlsó partra, amíg ő hazaküldi az embereket.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+14%3A14-22&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/07/22
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

komment
süti beállítások módosítása