Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Ti meg fogjátok nyerni a lelkekért folytatott csatát, és nem fog sokáig tartani, amíg a vég nélküli Új Világ kibontakozik. 20170722

2019. július 21. 17:19 - Andre Lowoa

“Leányom, neked folytatnod kell Üzeneteim kiadását, bár ez jelenleg fájdalmas számodra ebben az időben.”

Olvass tovább: http://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/ti-meg-fogjatok-nyerni-a-lelkekert-folytatott-csatat-es-nem-fog-sokaig-tartani-amig-a-veg-nelkuli-uj-vilag-kibontakozik/

“Testvéreim!
Krisztus szeretete sürget minket, hiszen arra a meggyőződésre jutottunk, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor mindenki meghalt. És ő azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, ne maguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt.
Ezután tehát nem ismerünk senkit emberi szempontból. Ha Krisztust azelőtt emberi módon ismertük is, most már nem úgy ismerjük. Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi megszűnt, valami új valósult meg.
Ez az Isten igéje.
2Kor 5,14-17
Te most menj testvéreimhez, és vigyél hírt nekik!
komment

"Te most menj testvéreimhez, és vigyél hírt nekik" 20160722

2019. július 21. 16:04 - Andre Lowoa

"Te most menj testvéreimhez, és vigyél hírt nekik"
http://igenaptar.katolikus.hu/nap/?holnap=2016-07-22 VÖ.:
"... oly sok lélek vész el a pokol tüzében minden nap, minden másodpercben, minden egyes lélegzetvételedkor
... Állj fel leányom, mert az emberiségnek meg kell hallania a Nagyfigyelmeztetés szavát, amelyet Fiam közvetít, azért, hogy a lelkeknek ne kelljen elszenvedniük a pokol kínjait, ha halálos bűnben halnának meg, anélkül, hogy elsőként ne kapták volna meg az esélyt a megmenekülésükre Fiamtól, a Nagyfigyelmeztetés során."
http://www.masodikeljovetel.hu/egy-ember-sem-lesz-aki-ne-hallana-meg-fiam-szavat-mielott-meg-eljonne-visszateresenek-ideje-isten-az-atya-masodik-uzenete/





http://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-a-pokolra-vonatkozo-minden-utalast-megszuntettek-es-az-embert-egy-hamis-biztonsagerzetbe-tereltek/ VÖ.:
http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2016/06/egy-nyugalmazott-puspok-elmagyarazza.html

komment

Pap: Az ausztrál püspökök engedélyezték a szabadkőművességet

2019. július 21. 13:55 - Andre Lowoa

Kerry Costigan atya, a Toowoomba egyházmegye nyugdíjazott papja azt mondta, hogy az ausztrál püspöki konferencia engedélyezte a katolikusoknak, hogy "ausztrál szabadkőművesekké" váljanak.

Costigan az Ashlar szabadkőműves csoport tagja immár tíz éve - mondta a nyugdíjazott pap a TheSwag.org weboldalnak.

Azt mondta, hogy néhány "katolikus" szabadkőműves megkérte az ausztrál püspöki konferenciát 2016-ban, hogy mondják el, mi az álláspontjuk.

A konferencia titkára azt válaszolta, hogy "bármely katolikus csatlakozhat a szabadkőművesekhez Ausztráliában, ha az egyén lelkiismerete engedi ezt". Elmondta, hogy a tagságot azonban "diszkréten, nem nyíltan" kell kezelni.

Costigan csoportja kiemeli, hogy a csoportban való beszélgetés a "vallásról és politikáról tilos", mivel ezek a témák "nagy megosztottságot okoznak az emberek között".

https://gloria.tv/article/wahaAaUcKtnj39Wf7ieGNPX2L
komment

Bocsa József: Az Istennel való közösségünk titkai

2019. július 21. 10:59 - Andre Lowoa

Elmélkedés az évközi 16 vasárnap olvasmányairól – C sorozat   - Bocsa József atya
Pál apostol olyan titokról beszél a mai olvasmányban, amely „korszakok és nemzedékek óta rejtve volt, s amelyet most szentjeinek kinyilatkoztatott.”
Mi a titok?
  • Ami nem mindenki előtt nyilvánvaló, amit csak kevesen tudnak
    • Miért?
      • Nem feltétlenül azért, mert valaki el akarja titkolni előlük.
      • Lehet, hogy nem figyelnek eléggé a titkokra, hanem másra figyelnek.
Mindennek megvan a maga titka, titkai, receptjei hogy hogyan lehet és kell azt jól csinálni, mik a helyes ismeretek azon a területen. Megvan a titka
  • a főzésnek és a befőzésnek
  • a nyaralásnak és a pihenésnek
  • a takarításnak
  • a vendéglátásnak, stb.
Milyen titkokról van szó a mai szentírási olvasmányokban? Többről is, de mindegyik valami módon az Istennel való közösségünkről szól. Az Isten és az ember közti kapcsolat, közösség különféle titkairól
  • 1. Isten velünk való találkozásának, az Isten és a köztünk való vendégségének a titka
    • Isten meglátogat minket, de sokszor álruhában. Kérdés, hogyan fogadjuk Őt.
      • 1.1 Isten ilyen álruhában látogatta meg Ábrahámot
        • Ábrahám a keleti vendégszeretet szép hagyománya alapján megvendégeli látogatóit, holott az elején azt sem tudja, kiket lát vendégül.
A végén derül ki, hogy Istent látta vendégül, aki gyermekkel ajándékozta meg őt és feleségét, Sárát idős koruk ellenére
  • 1.2 Isten látogatja meg Jézus személyében Lázárt és nővéreit, Mártát és Máriát
    • Nőtestvérei tudták, hogy ki Jézus
    • Márta a külső keretekre figyelt, hogy megadjon minden szükségeset vendégeinek
    • Mária magával a vendéggel, a vendégekkel foglalkozott
    • Lehet, hogy nem volt jó a szereposztás közöttük.
      • Lehet, hogy Márta is szeretett volna a vendégekkel közvetlenül foglalkozni
      • Lehet, hogy Mária lustább volt. Mindenesetre Márta szemében ilyennek tűnt.
      • Jézus mégis Máriát dicséri meg, és Mártát egy kicsit elmarasztalja
        • Mit dicsér meg Jézus Máriában?
          • Azt, hogy az egy fontosra figyel, magára Istenre, aki hozzá jön vendégségbe.
          • Máriában nagyobb a lényeglátás, vagyis az Istenre figyelés
        • Mit marasztal el Mártában?
          • Azt, hogy túlságosan a vendéglátás külső kereteire figyel
          • Márta talán jobban saját magára figyel, hogy a jó háziasszony szerpében mutatkozzék.
          • Hogy esetleg megdicsérjék
        • Mindkét szerepre szükség van
          • Amit Márta végez, azok a szeretet cselkedetei
          • Amit Mária végez az ebben az esetben az imádság, az Istennel való közvetlen foglalkozás
          • A szeretet cselekedeteire és az imádságra is szükség van
          • A kettő helyes arányáról van szó
            • Az imára hivatkozva el lehet hanyagolni a szeretet cselekedeteit, az állapotbeli kötelességeket.
És az állapotbeli kötelességekre, a szeretet cselekedetire hivatkozva el lehet hanyagolni az imádságot is
A legnagyobb és legnehezebb titok, hogy hogyan egyeztessük össze az állapotbeli kötelességet és az imát.
  • Egyik sem működik a másik nélkül
    • Mindenkinek meg kell találnia a helyes egyensúlyt saját beállítottságunknak, és a külső elvárásoknak megfelelően
  • Mindkét cselekedetben benne lehet az önzés, és az önzetlenség is
    • Miért vagyok aktív és miért imádkozom?
      • Mert jólesik, mert az a hajlamaimnak megfelelő?
        • Hajlamaimat, élvezeteimet keresve teszem egyiket vagy másikat?
Vagy pedig egyéni hajlamaimat, vonzódásaimat legyőzve, fegyelmezve képes vagyok szeretetből tenni azt is, ami a nehezebb számomra?
  • A vendéglátás fontos praktikus titkait, szabályait is elsajátíthatjuk a mai evangéliumból
    • Ne csak azzal törődjünk, hogy megvendégeljük azokat, akik vendégségbe jönnek hozzánk.
      • Ezt tette Márta
    • Szánjunk rájuk időt, figyeljünk is oda rájuk.
      • Ezt tette Mária
      • Társalogjunk is velük, ne csak kínáljuk őket.
      • Fogadjuk el azt, amit ők hoztak.
        • Ne csak a külső ajándékot, hanem főleg azt, amit magukban hoztak.
        • Amit mondani akarnak.
        • Amit velünk megosztani akarnak.
  • 2. Krisztus és az egyház kapcsolatának a titka, az Istennel való kapcsolatunk titka
    • Pál apostol ezt mondja a szentleckében. „Velük akarta megismertetni az Isten, milyen fönséges gazdagságot rejt ez a titok: Krisztus a megdicsőülés reménye bennetek.”
      • Krisztus bennünk van a keresztség óta
      • Ez az ő bennünk léte reményt ad arra, hogy megdicsőüljük
        • Mit jelent ez a megdicsőülés?
hogy részesei leszünk majd annak a dicsőségnek, amely Istené.
hogy részesít minket is majd ebben a dicsőségben, vagyis üdvözít minket, segít abban, hogy elérjük azt a célt, amire Isten teremtett minket, a mennyországot.
  • 3. Az Isten hajlékában való lakás titka
    • Erről szól a zsoltár: az Istennel való bensőséges közösség titkáról
    • Ezt így is fogalmazhatjuk: Mi az Istenben való rejtettség, a biztonság titka?
    • A zsoltáros így teszi fel a kérdést: Uram, ki lakhat * a te hajlékodban? Így válaszol rá.
      • Aki bűn nélkül éli életét, * és helyesen cselekszik.
      • Aki igazat gondol szívében, * kinek rágalmat nem beszél szája.
      • Aki felebarátjának nem tesz rosszat, * aki nem gyalázza embertársát.
      • Aki a gonoszt semmibe veszi, * de tiszteli az istenfélőt.
      • Aki pénzét uzsorára nem adja, * és vesztegetést nem fogad el az ártatlan ellen.
    • A zsoltáros levonja a következtetést:
      • Aki így éli életét, * soha meg nem rendül.
Vagyis, aki így él, az biztonságban van. Lehet, hogy nem megy úgy a sora, mint annak, aki mindenféle trükkökkel, mások megkárosításával, mások szorult helyzetét kihasználva egy csomó pénzt harácsol össze.
Az ilyen ember nem biztos, hogy gazdag lesz, de nyugodt álmai lesznek, mert nem kell félnie, hogy mikor bukik le, mikor derül fény mesterkedéseire.
Aki Isten törvényei szerint él, annak nagyobb biztonságban van az élete, mint aki tisztességtelenül szerzett javak birtokában dőzsölőnek.
  • 4. A Krisztussal való egységünk titka
    • Pál apostol ezt a sokak által meg nem értett, illetve félreértett kijelentést teszi a mai szentleckében. „Örömmel szenvedek értetek, és testemben kiegészítem azt, ami még hiányzik Krisztus szenvedéséből az ő testének, az Egyháznak javára.”
Az apostolnak ez a kijelentése csak a misztikus testről szóló tanítás alapján érthető
  • Eszerint Jézus és a megkereszteltek egyetlen testet alkotnak, amelyben a fő maga Jézus, a tagok pedig a keresztények
Ami történik a fővel, az történik a tagokkal is. Amit csinál ő, a fő, azt csinálják, végzik vele együtt a tagok is.
Jézus megváltásunkért a főként szenved, a keresztények vele együtt tagként szenvednek.
Együtt végzik a megváltás művét
Óriási kitüntetés ez minden kereszténynek: nemcsak élvezhetjük a megváltottságunkat, hanem Jézussal együtt közre is működhetünk mások megváltásában.
Így kerültünk közelebb az utolsó titokhoz is, amiről az apostol beszél a mai olvasmányban.
  • 5. Istenben való tökéletesség titka
    • Végül ez is elhangzik a mai szentleckében. „Őt hirdetjük, amikor intünk és a teljes bölcsesség birtokában tanítunk mindenkit, hogy minden embert tökéletessé tegyünk Jézus Krisztusban.”
A tökéletességnek már egy magasabb foka, amikor már nemcsak élvezzük azt, amit kapunk, hanem mi magunk is adni akarunk valamit, és nem is akármit
  • Társai lehetünk Jézusnak a megváltásban, ahogyan a Szűzanya, Pál apostol és a többi apostol társak voltak.
http://engesztelok.hu/irasok-tanulmanyok/1113-az-istennel-valo-kozossegunk-titkai
komment

2019. július 21. AZÉRT VAGYOK KÖZELEDBEN, HOGY ELRIASSZAM AZ ELLENSÉGEIDET

2019. július 21. 08:00 - Andre Lowoa



1989. december 18.

Vassulám, én az Úr, üldözõid szeme láttára foglak táplálni. Érezd át, mennyire fáj nekem, hogy e farkasok között látlak… Lelkem vigasztalhatatlan, és Szívem annyira szomorú, hogy angyalseregeket hívtam, jöjjenek és vigasztaljanak engem. Üldözõid mérgezett vizet itatnak veled, de irántad való nagy szeretetemben szüntelenül gyógyítgatlak. Félreállítom ezeket az akadályozókat, akik megvetnek benneteket angyalaim 1 , titeket, akik örömet szereztek Szívemnek, ha együtt vagyok veletek, és akik megvigasztaltok és megpihentettek engem. Bárányaim, akik kegyelmembõl kapjátok üzeneteimet, bárányaim, akik megpihentetitek Szívemet, forrón szeretett lelkeim, nem fogom végignézni, hogy a káinok megtámadjanak, ezek a káinok, akik bûnbe merülnek és nem hagynak fel szándékukkal, hogy torkotoknak essenek, ábeleim.

Uram! A káinok könyörtelenül támadnak bennünket. A régi idõkben megölték prófétáidat, és most meg akarják ismételni bûnüket. Az a céljuk, hogy lerombolják összes oltárodat, egyiket a másik után. Ki akarnak bennünket pusztítani számûzetésünk helyérõl!

Maradékom… oltárom… te, akit a porból emeltelek fel, hogy saját oltárommá, a Magasságbeli oltárává tegyelek és alakítsalak, te is egy vagy oltáraim közül, akiket a földkerekség különbözõ sarkaiba állítok, és akikbe izzó Szeretetlángom égõ vágyait öntöm. Mondom neked, hogy Káinnak, aki még gyilkolásra szomjazik, most velem kell szembenéznie, mert nem hagy fel azzal, hogy magjait, gonosz magjait az elõkészített talajba szórja, és ma azt eszi, amit learatott. Szembe kell majd néznie velem! Hallgass meg galambom: sem erejével, sem kardjával nem kényszeríthet téged, hogy vele menj a pusztaságba, és újból kiontsa véredet. Azt sem hagyom, hogy elfújja azt a lángot, amelyet én adtam neked .
Kis oltáraim, akik örömömre vagytok, legyetek bátrak, ne féljetek, saját fejére hull vissza minden bûne… és Izajás jövendölése ezekre a mai káinokra is érvényes, hogy én, az Úr “lusta lelket, világtalan szemet, és figyelmetlen fület adok nekik”, és õk még ma is ilyenek, és ilyenek lesznek mindig. Káint a pusztaságba vittem földjérõl, abba az országba, ahol nem én lakozom, ahol folyók módjára folyik a gonoszság, az nedvesíti partjait, és öntözi talaját. Az igazságosság elvitte szemem elõl, és mégis, amikor ma megmentésére siet az irgalom, és kezét nyújtja, hogy felemelje szemérõl a fátylat, akkor visszautasítja… Még a földalatti országokba is lementem, a múlt népeihez, hogy kiemeljem életedet a gödörbõl, Káin, de te mind a mai napig nem hallasz meg engem, és nem vagy hajlandó felismerni engem, a te Istenedet.
Vassula, galambom, ne félj! Szólj hangosan, mert Lelkemet adtam neked. Nehéz áthaladni ezen a számûzetésen, de melletted vagyok. Én, a te Szent Társad, melletted járok, beszélgetek veled, barátságomat és vigasztalásomat nyújtom neked. Azért vagyok közeledben, hogy lecsendesítsek és lecsillapítsak minden forgószelet, amely feltámad és meg akar ijeszteni téged. Azért vagyok közeledben, hogy elkergessem a farkasokat, amelyek azért jönnek, hogy rád vadásszanak. Azért vagyok közeledben, hogy megvédjem fejedet a tikkasztó Naptól. Azért vagyok közeledben kedvesem, hogy világosságommal elkergessem az utadba kerülõ viperákat és skorpiókat. Azon az úton vezetlek, amelyen haladnod kell. Mindennap elárasztalak tömjénemmel téged és azokat is, akik követnek minket. Megáldom minden lépésüket. Rajtatok tartom tekintetemet galambjaim, akikért elmentem a pusztaságba, hogy megkeresselek. Irántatok érzett szeretetem élõ tûz, és féltékenységem nagyobb, mint valaha. Hallgassátok hát énekem, pihenõhelyem nincs messze tõletek. Én szeretlek titeket a legjobban, és megajándékozlak benneteket szeretetemmel. Jöjjetek, és hallgassátok tanításomat! Tanításom világosság, amelyet elfelejtett a világ, pedig a szeme fénye lehetett volna.
Jöjj, mi ketten?

Igen, mindörökre Uram.

Mi ketten?

Mindörökre Szûzanyám!

Szeretlek.

 


1 a mai küldötteket
komment

Elmélkedő gondolatok a mai napra

2019. július 21. 06:16 - Andre Lowoa

A jó cselekedet igazi jutalma az, hogy megtettük azt a jót. (R.W.Emerson)



A legcsekélyebb adományért is légy háládatos, s méltó leszel nagyobbak vételére. (Kempis Tamás)



A megbocsátás a talaj, amelybe az Úr beleplántálta érzelmi gyógyulásunkat és képességünket, hogy újból szeressünk.



Az imádság erejében rejlik a gyermeknevelés művészete. (Trudel)



Az őszinteség a legjobb politika. (Miguel de Cervantes)



Csak addig vagyunk szigorúak mások iránt, míg magunkat nem ismerjük. (Eötvös)



„Gondunk van a tisztességre nemcsak az Úr előtt, hanem az emberek előtt is.” (2Kor 8,21)

Isten igéje ma nagyon komolyan figyelmeztet bennünket arra, hogy életünket mindennap a teremtő Isten és embertársunk előtt egyaránt tisztán kell élnünk! Bizony hajlamosak vagyunk arra, hogy Isten szavát csak félig teljesítsük: Istenünknek valljuk, ellátogatunk házába, adományainkkal segítjük övéit. Isten azonban azt akarja, hogy a felebarát felé is tisztességesen éljünk. Erre János levelében is figyelmeztet: „…aki nem szereti a testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát.” (1Jn 4,20)
(Tamásy Tamásné)


Ha valaki sikeres akar lenni, akkor hibái számát meg kell dupláznia.


„Jöjjetek, boruljunk le, hajoljunk meg, essünk térdre alkotónk, az Úr előtt!” (Zsolt 95,6)

Ha Isten nagyságát, dicsőségét, szentségét kapiskálni kezdi az ember, csak leborulni tud. Vagy mint Péter: találkozik Jézussal, és kezd feltárulni előtte személyének titka (bár még mennyire nem ismeri…), s megremeg, amikor ez a Jézus hívja őt követésre. Csak azt tudja megvallani, hogy saját erejéből nem képes megfelelni. „Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram!” (Lk 5,8) Valami hasonló remegést érzünk mi is, amikor a Krisztusban való találkozásban feltárul Isten igazi valója, irántunk való, áldozatot nem kímélő szeretete. S hogy mit kíván tőlünk, ha igazi keresztény életet akarunk élni.
(Kőháti Dorottya)



„Mária így imádkozott: „Magasztalja lelkem az Urat, és az én lelkem ujjong Isten, az én Megtartóm előtt.”” (Lk 1,46–47)

Kiváltságos lelkiállapot az ujjongásé. Az ember teljes szívét megnyitva örül annak, hogy minden a legjobb, legszebb rendben történik. A világ szétszóródott puzzle-darabkái egésszé állnak össze, az egész lét értelme és célja átláthatóan és érezhetően csak ő. Az ujjongás a legnagyobb istendicséret. A Szentírás azt mondja: az Úr a hálás szívet értékesebbnek tartja bármilyen más áldozatnál. Különleges kegyelmi állapot ez, értékét az is emeli, hogy nem tart örökké. Mária előtt még ott van a gyász és veszteségek megtapasztalásának iskolája, de itt és most önmagát odaadva tud örülni Istennek. A meghatott kislány a világ egyik legszebb magasztaló imáját mondja el, nem sejtve, hogy majd évszázadokon keresztül bölcs teológusok elemzik és magyarázzák minden apró részletét. A hálás szív költészete ez, semmi máshoz nem hasonlítható, semmi mással nem keverhető össze.
(Balogh Éva)


„Nagy irgalmaddal mégsem semmisítetted meg és nem hagytad el őket.” (Neh 9,31)

Az Istennel való megbékélés egész életemet új alapra helyezi. Száznyolcvan fokos fordulat ez, hiszen eddig magam voltam életem középpontjában. Amiben bízom, annak az alapját Isten vetette meg, ő tartja kezében. A kereszténység nem „magánügy” abban az értelemben, hogy a fenti igét sem elég magunkban forgatni, hanem tudatni kell a világgal. Egy atomjaira hulló, értékválságban lévő világgal. Nem hagyott el az Isten, mi se hagyjuk el őt – ez az egyedüli esélyünk és jövőnk.
(Kőháti Dóra)


Sok lelki erő fakad a kitartás közepette. Légy kitartó!

komment

Ők most készítik fel az Antikrisztust az ő nagyszerű fellépésére 20180721

2019. július 20. 18:42 - Andre Lowoa

Drága szeretett leányom, van egy fontos Üzenetem a világ számára, beleértve azokat is, akik hisznek Bennem, azokat is, akik nem; azokat, akik talán nem hisznek Atyámban sem, valamint azokat, akik nem fogadják el, hogy minden dolog Tőlem származik.

Amikor a fenevad összeesküvést tervezett Ellenem, akkor ő a végidőkre egy ördögi tervet hozott létre, melynek az a célja, hogy a legnagyobb hazugsággal bolondítsa el a világot annak érdekében, hogy magával vihesse az embereket a Pokol tüzébe.

Tudnotok kell, hogy Én feltártam ezt a tervet a világ számára, de van még egy titok, mely fontos, hogy feltárásra kerüljön, hogy így megértsétek az Igazságot. Mint bármilyen csatában, az ellenség itt is meghatározza pozícióját, és ezt általában nagyon óvatosan tervezi meg, úgy, hogy ez titokban történjék, nehogy a célpont ismertté váljék az ellenségük területén.

Ebben, a lelkekért folytatott végső csatában a Sátán és serege felvette állását Isten két tanújával szemben. Ennek megszervezése több évbe került, de Isten gyermekeinek először azt kell tudniuk, hogy ki a két tanú, mielőtt megértenék, hogy hogyan lett a terv kidolgozva. *

Az ellenség felvette most állását Egyházamban. Ő úgy teszi ezt, akárcsak a Trójai falóban elrejtőzött ellenség. Az ellenség – és ne feledjétek, hogy sokan vannak és mindannyian a fenevadnak adóznak tisztelettel – gyökeret vert Közel-Keleten. A valódi cél Izrael, a második tanú otthona.

A két tanú: a Keresztények és Izrael Háza. A Kereszténység az első célpont, mert az Tőlem származik. Izrael a második célpont, mert Én Zsidónak születtem, és ez Isten választott népének országa – Jeruzsálem otthona.

Nem véletlen, hogy a Sátán mindkettőt el akarja pusztítani, mert gyűlöli őket és azáltal, hogy eltörli ezeknek minden nyomát, a legnagyobb nyilatkozatot teszi – hogy ő Isten fölött áll. Mennyire fog szenvedni Isten Nevében ez a két tanú! Nem fognak meghalni, de úgy fog tűnni, mintha minden élettől megfosztották volna őket.

A Szentségek lesznek az elsők, melyek megsemmisítésre kerülnek, aztán a Szentmise, majd a Biblia és Isten Szavának minden nyoma. Ez alatt az idő alatt sokan fognak harcolni azért, hogy hirdethessék Isten Igéjét. Ezen idők alatt, Kegyelmeim mindenhova kiáradnak a Szentlélek ereje által, hogy Isten ne legyen elfelejtve soha.

Az Antikrisztus

Az Antikrisztus nagyon rövid időn belül ismertté teszi magát, mint a béke embere, aki a legcéltudatosabb béketervet fogja létrehozni a Közel-Keleten.

Ők most készítik fel az Antikrisztust az ő nagyszerű fellépésére. Eközben az ördögi terv folytatódik az Én Nevemben történő hazugságok tanítása által, becsapván az ártatlanokat. Azoknak mondom közületek, akik nem fogják elfogadni az Igazságot: tudnotok kell, hogy ez az idő elérkezett. Ha ti most nem tudjátok elfogadni az Igazságot, és valóban szerettek Engem, akkor Én olyan Kegyelmeket fogok adni, hogy felismerjétek azt.


Oly sokan nem tudják felismerni ezt az oly gondosan palástolt gonosz tervet, de ami mégis kibontakozóban van a szemetek előtt, ahogyan az meg volt jövendölve. A Szentírás sohasem hazudik. Az Én Szavam az Igazság. Az Igazság a ti mentőköteletek az üdvösség felé. Ha elfogadjátok a hazugságokat, melyeket az Egyházamban azok adnak nektek, akik nem az Én Nevemben jönnek, akkor nagy sötétségbe fogtok zuhanni, és az a gonoszság, hogy az okkult gyakorlatokban – melyeket az Én Nevemben mutatnak be – részt kellene vennetek, fel fog falni benneteket – így el fogtok veszni Számomra.Amikor a hamis béke létrejön, nagyon hamar elkezdődnek a tervek a Zsidók megsemmisítésére. Miközben a fenevad vadul megtámadja Izraelt, a Hamis Próféta eltünteti Jelenlétemet és becsapja nemcsak a Katolikusokat, de minden Keresztényt és minden vallást is, annak érdekében, hogy a fenevadat az Egy Világvallás leple alatt bálványozzák.Amennyiben ez az Üzenet félelmet kelt a lelketekben, akkor tudnotok kell, hogy az Én szándékom az, hogy semmit se rejtsek el előletek, ami elpusztíthatna benneteket. Mindaz, ami fontos, hogy maradjatok hűségesek Tanításaimhoz, és imádkozzatok Védelmemért. Amikor teljesen átadjátok magatokat Nekem, Jézusotoknak és arra kértek Engem, hogy vezesselek titeket, akkor minden rendben lesz.

Védelmem szárnya alatt foglak tartani benneteket – mindazokat közületek, akik nem térnek el az Igazságtól.Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/ok-most-keszitik-fel-az-antikrisztust-az-o-nagyszeru-fellepesere/—–
Római katolikus:
2018-07-2115. évközi hét szombat

 

OLVASMÁNY Mikeás próféta könyvéből
Isten megbünteti a kapzsi erőszakoskodókat.
Ezeknek nincs helyük az Úr közösségében.

Isten prófétája így figyelmezteti népét: „Jaj, azoknak, akik álnokságot és gaztetteket terveznek fekvőhelyükön, és kora reggel végrehajtják, mert van hozzá hatalmuk!
Megkívánják és elrabolják a mezőket, a házakat is elveszik, kihasználják az embert és házát, őt magát és birtokát.”
Azért ezt mondja az Úr: „Most én tervezek rosszat e nemzetség ellen, nem húzhatjátok ki belőle nyakatokat, és nem járhattok kevélyen, mert gonosz idő lesz az!
Azon a napon gúnydalt költenek, és siratóéneket mondanak rólatok, amely így szól:
»Végünk van, el kell vesznünk!
Népünk öröksége gazdát cserél!
Jaj, elveszik tőlünk, és bitorlók közt osztják szét mezeinket!«
Ezért nem is lesz senki, aki az Úr gyülekezetében kimérje neked osztályrészedet.”
Ez az Isten igéje.
Mik 2,1-5

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Ne feledkezzél el a szegényekről, * mi Urunk, Istenünk! 12b. vers. – 7 b. tónus.
Előénekes: Uram, miért vagy olyan messze, * miért rejtőzöl el a nyomorúság válságos napjaiban?
Gyötri a a szegényt a kevély gonosz, * de belehull tervei tőrébe.
Hívek: Ne feledkezzél el a szegényekről, * mi Urunk, Istenünk!
E: A gonosz dicsekszik bűnös vágyaival, * a kapzsi önmagát magasztalja.
Elbizakodottságában a bűnös semmibe veszi az Urat: * „Nem kéri számon, hisz úgy sincsen Isten!”
H: Ne feledkezzél el a szegényekről, * mi Urunk, Istenünk!
E: Telve a szája átokkal, álnoksággal és csalárdsággal, * nyelve bajt okoz és nyomorúságot.
Leshelyén ül az utak mentén, * hogy titokban ártatlanok vérét ontsa.
H: Ne feledkezzél el a szegényekről, * mi Urunk, Istenünk!
E: Uram, te ezt látod, † te minden kínt és könnyet számon tartasz, * ezeket a te kezed utoléri.
Rád hagyatkozik az elhagyatott, * az árvának te vagy segítője.
H: Ne feledkezzél el a szegényekről, * mi Urunk, Istenünk!
Zsolt 9,22-23.24-25.28-29.35

ALLELUJA
Isten kiengesztelődött Krisztusban a bűnös világgal, * és ránk bízta a kiengesztelődés hirdetését. 2Kor 5,19 – 9. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus meghagyta azoknak, akiket meggyógyított, hogy róla mint Messiásról még ne beszéljenek.
A fél kezére béna ember szombat napon történt meggyógyítása után a farizeusok kivonultak a zsinagógából, és maguk között arról tanakodtak, hogyan okozhatnák Jézus vesztét. Jézus tudta ezt, ezért eltávozott onnét.
Sokan azonban utána mentek, és ő valamennyiüket meggyógyította, de megtiltotta nekik, hogy nyíltan beszéljenek róla. Így beteljesedett Izajás próféta jövendölése:
„Ez az én szolgám, akit kiválasztottam, szeretett fiam, akiben kedvem telik.
Kiárasztom rá lelkemet, és ítéletet hirdet a nemzeteknek.
Nem vitatkozik, és nem kiabál; szavát sem hallják a tereken.
A megroppant nádszálat nem töri el, a pislákoló mécsbelet nem oltja ki, míg csak győzelemre nem viszi az igazságot. Az ő nevében bíznak a nemzetek.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 12,14-21

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-07-21


——
Görög katolikus:

Engedelmeskedjetek azoknak, akik hatalmat kaptak Istentől!

13 Szükséges, hogy mindenki engedelmeskedjen azoknak, akik a kormányzás munkáját végzik! Mert mindazok, akik valamilyen hatalmat gyakorolnak, Istentől kapták a hatalmukat. Igen, Isten az, aki az éppen kormányzó hatóságokat hatalommal ruházta fel. Így tehát ha valaki nem engedelmeskedik a hatóságoknak, akkor Isten rendelkezésével fordul szembe, és ítéletet von magára. A hatalmon lévők nem azért vannak, hogy azok féljenek tőlük, akik rendesen élnek és jó dolgokat tesznek. Féljenek azok, akik valami rosszat művelnek! Ha nem akarsz félni a hatóságoktól, akkor élj tisztességesen, tedd azt, ami jó — és dicséretet kapsz tőlük! 4 Mert ők valójában Isten szolgái a te érdekedben.

Ha pedig valami rosszat teszel, akkor joggal félhetsz tőlük, mert hatalmuk van arra, hogy megbüntessenek, és élni is fognak vele! Isten szolgái ők, hogy Isten haragja szerint álljanak bosszút azokon, akik valami gonosz dolgot tettek. Tehát szükséges, hogy engedelmeskedj nekik, nem csak a büntetéstől való félelem miatt, hanem a tiszta lelkiismeretért is.

Az adót is ezért fizetitek, hiszen a kormányzat hivatalnokai Isten szolgái mindenkinek a javára, és erre a szolgálatra szánják az idejüket. Adjátok meg tehát mindenkinek, amivel tartoztok: akinek adóval, annak fizessétek meg az adót, akinek a vámmal, annak a vámot! Akinek tisztelettel tartoztok, annak adjátok meg az illő tiszteletet! Akit megbecsülés illet, azt becsüljétek meg!

Szeretettel tartoztok egymásnak

Senkinek semmivel ne tartozzatok, csak a szeretettel — ezzel azonban mindannyian tartoztok egymásnak! Aki szereti embertársát, az eleget tett a Törvény követeléseinek. Miért mondom ezt? Mert a Törvény azt mondja: „Ne légy házasságtörő, ne gyilkolj, ne lopj, és ne kívánd, ami a másé!”[a] Mindezek, és az összes többi parancsolat összefoglalható ebben az egyben: „Úgy szeresd embertársadat,[b] mint saját magadat!”[c] 10 A szeretet nem tesz semmi olyat, amivel a másiknak ártana. Ezért a szeretet által töltjük be a Törvényt.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans+13%3A1-10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

30 Aki nem az én oldalamon áll, az ellenem van. Aki nem velem együtt takarítja be gabonát, az szétszórja a termést.

31 Ezért figyelmeztetlek benneteket: az emberek mindenféle bűnös tettükre és Istent gyalázó beszédükre kaphatnak bűnbocsánatot. De van egy kivétel: aki a Szent Szellemet gyalázza, az nem nyer bocsánatot soha. 32 Még az is kaphat bűnbocsánatot, aki az Emberfia ellen beszél, de aki a Szent Szellem ellen szól, az sem ebben a korszakban, sem a következőben nem kaphat bocsánatot.

A kétfajta gyümölcs

33 Ha egy gyümölcsfát jónak ítéltek, akkor annak a gyümölcse is jó. Ha pedig a fát rossznak ítélitek, akkor annak a gyümölcse is rossz, mert a fát a gyümölcsei alapján lehet megítélni. 34 Ti, viperák, hogyan is mondhatnátok jó dolgokat, mikor romlottak vagytok! Mert azt mondja ki az ember, amivel tele van a szíve. 35 A jó ember jó dolgokat gyűjt össze a szívében, és azért mond és tesz jó dolgokat. A gonosz ember pedig gonosz dolgokat tartogat a szívében, és ezért mond és tesz gonoszságokat. 36 Figyelmeztetlek benneteket, hogy az ítélet napján minden meggondolatlanul kimondott kártékony szavatokról számot kell majd adnotok! 37 A saját szavaitok alapján fognak felmenteni vagy elítélni benneteket.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+12%3A30-37&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


—–
https://oca.org/readings/daily/2018/07/21
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–
Tóra:

Bátorítsátok népemet!

40 „Vigasztaljátok népemet, bátorítsátok!
    — mondja Istenetek. —
Beszéljetek a szívére Jeruzsálemnek!
Hirdessétek neki,
    hogy szolgaságának ideje letelt,
    hogy vétkeit az Örökkévaló megbocsátotta,
kétszeresen megbüntette már összes bűnéért
    az Örökkévaló.”

Halljátok meg a kiáltónak szavát:
„Készítsetek utat az Örökkévalónak a pusztaságban!
    Egyengessétek Istenünk útját a kietlenben!
Töltsétek föl mind a völgyeket,
    a hegyek és dombok legyenek rónává,
ami tekervényes, legyen egyenessé,
    ami göröngyös, legyen simává!
Akkor megjelenik az Örökkévaló dicsősége,
    és minden halandó látni fogja,
kivétel nélkül mindannyian!”

    — az Örökkévaló maga mondta ezt.

Egy hang szólt hozzám:
„Hirdesd, jó hangosan!”
    Kérdeztem: „Mit mondjak?”
Ezt mondd: „Minden halandó olyan,
    mint a fű a pusztán!
Minden emberi dicsőség,
    mint a mező virága.
Csak rálehel az Örökkévaló,
    és megszárad a puszta füve,
    elhull virága.
Bizony, mint a fű,
    olyan a nép!
Elszárad a fű,
    elhull a virág,
de Istenünk szava
    örökké érvényes marad!”

Nézzétek, Istenetek jön!

….”

 

Mózes nem mehet be az Ígéret Földjére

23 Abban az időben így könyörögtem az Örökkévalónak: 24 Uram, Istenem! Éppen csak elkezdted megmutatni szolgádnak, milyen hatalmas vagy, és milyen csodálatosak tetteid! Nincs más isten rajtad kívül égen-földön, aki ilyen hatalmas dolgokat tehetne! Senki sincs hozzád mérhető! 25 Kérlek, engedd meg, hogy én is átkelhessek a Jordánon! Hadd lássam azt a szép és jó földet, a hegyvidéket, amely a túloldalon fekszik! Hadd lássam meg a Libanon hegyeit!

26 De az Örökkévaló annyira megharagudott rám miattatok, hogy nem hallgatta meg könyörgésemet, hanem így válaszolt: „Mózes, elég volt! Erről egy szót se többet! 27 Menj föl a Piszgá-hegy tetejére, és onnan nézd meg a földet minden irányban! A saját szemeddel láthatod, de oda nem mész be, s a Jordánon sem kelhetsz át. 28 Józsuét azonban biztasd, bátorítsd, és adj neki parancsokat, mert ő vezeti át a népet a Jordán túlsó oldalára. Az ő feladata lesz, hogy Izráel népét valóságosan is annak a földnek a birtokosává tegye, amelyet te csak látni fogsz.” ….”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Deuteronomy+3%3A23-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—-

——
szerkesztői észrevétel:
11 Hiszen én jól tudom, mit tervezek a számotokra — mondja az Örökkévaló —, s ezek a tervek békességről és felvirágzásról szólnak, nem pedig nyomorúságról és bajról. Olyan jövőt szántam nektek, amelyben jót várhattok.”
komment

Isten Szeretete leragyog majd mindazokra, akik arra kérik Atyámat, hogy állítsa meg az Antikrisztust abban, hogy szörnyű szenvedést okozzon az emberiségnek. 20170721

2019. július 20. 17:53 - Andre Lowoa

Isten Szeretete leragyog majd mindazokra, akik arra kérik Atyámat, hogy állítsa meg az Antikrisztust abban, hogy szörnyű szenvedést okozzon az emberiségnek.

Olvass tovább: http://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/isten-szeretete-leragyog-majd-mindazokra-akik-arra-kerik-atyamat-hogy-allitsa-meg-az-antikrisztust-abban-hogy-szornyu-szenvedest-okozzon-az-emberisegnek/

” ítéletet tartok Egyiptom minden istene fölött, én, az Úr.
Megadom az Úrnak, amit fogadtam, * egész népének színe előtt.
H: Veszem az üdvösség kelyhét, * és az Úr nevét hívom segítségül.
Zsolt 115,12-13.15-16bc.17-18
»Irgalmasságot akarok és nem áldozatot!«, akkor sohasem ítéltétek volna el az ártatlanokat. Mert az Emberfia ura a szombatnak is.”

Ezek az evangélium igéi.
Mt 12,1-8

komment

" Isten országának titkait csak a jóakaratú ember ismeri meg. " 20160721

2019. július 20. 16:03 - Andre Lowoa

"... boldog a ti szemetek, mert lát, és boldog a ti fületek, mert hall! Bizony, mondom nektek, sok próféta és igaz vágyott látni, amit ti láttok, – és nem látta; vágyott hallani, amit ti hallotok, – és nem hallotta.”
http://igenaptar.katolikus.hu/nap/?holnap=2016-07-21


Franciaorszag:
http://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-masik-ket-politikai-vezeto-egyiket-akikrol-regebben-beszeltem-hamarosan-meg-fogjak-gyilkolni/ VÖ.:
http://hirorigo.net/mozgositas-franciaorszagban-polgarhaborura-keszul-az-orszag/?utm_content=buffer48375&utm_medium=social&utm_source=facebook.com&utm_campaign=buffer



OROSZORSZÁG:
"A medve és a vörös sárkány háborút indítanak, amint az már meg volt jövendölve."
http://www.masodikeljovetel.hu/az-europai-orszagok-a-diktatura-aldozatai-lesznek-mely-rosszabb-lesz-mint-hitler-idejeben-volt/ ÉS "Ismételten mondom nektek, az ima, és abból egyre több, gyengíteni fogja a vadállat, a medve és a vörös sárkány hatalmát.
Ők csak nagyon rövid ideig fognak uralkodni. Mert azt követően el lesznek pusztítva."
http://www.masodikeljovetel.hu/2012-februar/ VÖ.:
http://www.hitradio.hu/hirek/putyin-alairta-az-evangelizaciot-betilto-torvenyt



KOREA:
http://hvg.hu/vilag/20160720_eszak_korea_eljatszott_egy_delkoreai_atomtamadast



Törökország:
http://www.origo.hu/nagyvilag/20160720-torokorszag-megtorlas-puccs-erdogan.html




Fatimai titok:
Miért Oroszország Mária Szeplőtelen Szívének való felajánlása jelenti a megoldást az Egyház aktuális válságának megoldásához?
http://www.katolikus-honlap.hu/0904/mahlmann.htm

Az egész emberiségre hatalmas fenyítés jön” (Fatimai titok)
http://www.katolikus-honlap.hu/1302/mt1618.htm
VÖ.:
http://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-az-utolso-fatimai-titok-nem-lett-feltarva-annyira-remiszto-volt/

komment

2019. július 20. MEGÁLDOTTALAK, AMIKOR E KÜLDETÉSRE RENDELTELEK

2019. július 20. 06:39 - Andre Lowoa

MEGÁLDOTTALAK, AMIKOR E KÜLDETÉSRE RENDELTELEK

 

1993. április 12.

„Az Úr mond fölöttem ítéletet” 1
Uram, Te mondtad:
„Segítek juhaimon, hogy ne legyenek többé prédává” 2

Bízom szavaidban!

Béke legyen veled! Támaszkodj rám! Mondom neked, leányom, türelmesnek kell lenned, és e szavakat nem szabad elfelejtened: végül a mi két Szívünk fog gyõzni! Amit elkezdtem és megáldottam, azt be fogom fejezni. Megáldottalak azáltal, hogy mentõ tervem részesévé tettelek. Ó mennyire szeretem gyengeségedet!
Mert a te kimondhatatlan gyengeségedben én vagyok a Király! Mihelyt befejezem veled mûveimet, abban a pillanatban felemésztelek. Sokan fel fognak támadni azok közül, akik elbuktak, és hirdetni fogják, hogy igazán én voltam a te egyedüli Mestered, és te voltál szenvedésem öröme, szenvedésem szeretett szolgálója. És dicsérni fognak engem.

Tégy ma eleget nekem, felelj meg kéréseimnek, és szentelj figyelmet küldetésednek! Ne félj menyasszonyom! Jöjj, és idõnként tedd fejedet Szentséges Szívemre, és pihenj meg kissé! Nem teszek neked szemrehányást, és nem vádollak azért, mert nem feleltél meg pontosan kéréseimnek. Erõm megvéd az elbukástól, és mint lángoló tûz lassanként felemésztelek égõ szeretetem lángjában. Így végül meg fogod tenni akaratomat, és tökéletesen meg fogsz felelni kéréseimnek… Hiszen Teremtõd és Jegyesed vagyok! Hiszen elláttalak gazdagságommal! Miért hagynálak hát el? Megáldottalak, amikor e küldetésre jelöltelek. Az én világosságomban fogsz élni azáltal, hogy kiküldtelek házadból, hogy az én házamat újjáépítsd. Megáldottalak, amikor lehetõséget adtam neked arra, hogy inkább az én házammal törõdj, mint a tieddel. Én magam leszek házadnak õre.

Ezért ne félj gyermekem! Megáldalak, mert nekem adtad szívedet. Menj most az emberek közé, és adj tovább mindent, amit adtam neked! Add át nekik ezeket az üzeneteket! Ezek személyes szerelmes leveleim mindegyikük számára. Igyekezz, ahogy én igyekszem megmenteni népemet a romlástól. Add át nekik az én békémet! Leányom, az Ecclesia újból életre kel! Szeretlek!


1 1 Kor 4,5.
2 Ez 34,22!




1993. április 12. Húsvét másnapján

 

A FÖLDI KUTAK KIAPADNAK, A TENGER IS KISZÁRAD, CSAK EGY, AMI MINDIG ÉS MINDJOBBAN KIÁRAD, A KEGYELEM FORRÁSA

 

Dicsértessék a Jézus Krisztus! Áldott vagy testvérem a Urunk, Jézus Krisztus kegyelméből. Ámen. Ármin vagyok, ne félj!

 

Köszöntelek az Atya, a Fiú, a Szentlélek Úristen szent nevével. A dicső szentháromságú egy igaz Isten kegyelméből, a Szentlélek Úristen kiáradása által. Mert ő megkeresi a legkisebbet, a legesendőbbet, hogy megszégyenítse a nagyokat, az oko­sakat, a magukat naggyá tevőket, hogy a legkisebb által szóljon a tiszta forrás. Hogy tisztán kaphassátok a tanítást, hogy a forrás tiszta maradjon, hogy a pocsolya vize meg ne fertőzze, a gonosz praktikái be ne sározza azt, minek tisztán kell maradni.

Ezért imádkozz testvérem, hogy kicsinek maradjál, a legkisebbnek, mert Isten igéi nem a földi felső szintből ered, hanem lentről, a gyökerek közül sarjadzik és nő fel az egekig, a te Urad és Istened trónjáig.

 

Igaz az, mikor éneklitek a porhüvelyetek mellett, nem azt mondom, hogy melletted, ­mert aki vagy, ami már ott van, az már nem te vagy - te már szabad vagy, mint a madár. De Krisztus egyháza itt sem hagyja el az övéit, mert milyen igaz és milyen tiszta, mikor utánatok küldi könyörgését: “A mélységekből kiáltok Uram hozzád, hogy láss meg engem és figyelj a szómra”. Igen, ti csak a mélységekből kiáltotok fel, az egyház utánatok kiált és ez a kiáltás egyezik a te kiáltásoddal, mert utána te sem leszel süket és néma, hanem szabad lélek ki semmivel sem több, sem kevesebb, mint amit és amennyit teljesített abból, mit neki teljesíteni kellett itt a földön.

 

Azok maradtok, mivé halhatatlan lelketeket felöltöztettétek itt lent a földön, sem lejjebb, sem följebb, hanem lent. A lelketeknek teljesen mindegy, hogy itt kicsik vagytok, vagy nagyok vagytok, csak egy a fontos, mennyire tudtatok a ti Uratok és Istenetekhez hasonlóvá válni. Hiszen Uratok szegény, a legszegényebb, ha úgy tetszik hajléktalan volt itt a földön. Beszennyezte a világ, a te, a tied, a tietek és mindenkinek a szennye, a mocska, hogy te és ti és ők, mindenki rajta mossa a szennyes lelkét.

Mikor János, a keresztelő felkiáltott: “Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit!” ne higgyétek, hogy ez csak egy jelképes teher volt. Ahhoz Istennek is kellett lenni, hogy felvigye a keresztfára a szó legszorosabb értelmében, tisztára mossa lelkeiteket. És ez az isteni vér oly bőségesen buzog, ez a forrás kiapadhatatlan. Mennél többen mossák lelküket a Bárány vérében, annál bőségesebben buzog és mi több, ezáltal megsokszorozódik.

A földi kutak kiapadnak, a tenger is kiszárad, csak egy, ami mindig és mindjobban kiárad, a kegyelem forrása.

 

És most imádkozzunk testvérem, az egy Igaz Istenhez, ki e forrás Ura, kinek bőkezűsége árad le földre. Kérjük, engeszteljük, imádjuk és nem utolsó sorban köszönjük meg végtelen jóságát, kiapadhatatlan szeretetét és irgalmának végtelen gazdagságát.

 

Engeszteljetek testvéreim, magatokért, hisz kicsi porszemek vagytok, de az Isten Bárányának értékes kincsek vagytok, hisz életét adta kínhalála által értetek, de nem utolsó sorban a bűnösök megtéréséért, kik nagyoknak és okosaknak képzelik magukat. A lelki vakokért, kik bűneik miatt nem tudják, de főként nem akarják befogadni Krisztusnak ezt az ölünkbe hullt, az örök életre szökellő ajándékát, hisz ebből a forrásból juttatnak másoknak is, mert szeretet él szívükben, mert ez is csakis Isten aján­déka.

Adj Uram új szíveket, hogy a szeretet edényeivé váljanak, hogy belőlük is áradjon tovább az a szeretet, mit tőled kaptunk. Mert így virul ki a hit virágzó ága - mint Áron kezében - és a remény életben tartja azt, és szereteted táplálja azt.

Add Uram, te földre szállott Isten, hogy lánggá váljon bennünk a szeretet, hogy gyújtson lángra minden szívet, és legyetek őrzői a lángnak, nehogy szalmalánggá váljon szívetekben, hogy fekete üszök maradjon szívetekben. Mert nincs nagyobb tragédia és szomorúbb látvány a kialudt lángnál. Mert utána szívetek megkeményedik, mint ahogy ti is, mint annyiszor találóan fejezitek ki magatokat, kérges szívűek lesztek.

 

Öntsetek elég olajat a szívetekbe a mécsesetekbe, hogy kitartson mindvégig, nehogy úgy járjatok mint a balga szüzek.

 

Imádkozzatok és engeszteljetek, hogy a szívek alkalmassá váljanak Krisztus befo­gadására, ki az égből szállott alá, hogy az ő kereszt áldozata részetekre ne váljon hiábavalóvá, mert az Égi Bárány egyetemesen jött értetek a földre és mégis külön-­külön. Ez olyan nagy titok, mit ti szinte fel sem tudtok fogni, csak Isten után epedő gyermeki lelketek tud befogadni, mert hitetek feltétel nélküli. Nem okoskodtok, nem mérlegeltek, hanem hiszitek, hogy az Örök Atyának, a három személyű egy Istennek minden lehetséges. Isten a jó Pásztor ugyanis tudatja veletek mindazt, mire éretté váltatok.

Mindig annyit enged megtudnotok, mit el tudtok viselni. Engedjétek munkálkodni szívetekben a ti Uratokat, Isteneteket, Atyátokat, mert ő soha sem szegi meg ígéretét, a hűséges, a megbocsájtó, a könyörületes, az irgalmas, a végtelenül szerető Istent.

 

Higgyetek benne és bízzatok benne feltétel nélkül, mert ha egyszer meginogtok, már ott a sátán és a következő gondolatot már ő táplálja, s ti meg vagyok róla győződve, hogy: “Milyen okosak vagytok, hogy azzal a nagy eszetekkel még erre nem jöttetek rá.”

Minden bukásnak a magja az, ha elkezdetek magatokban bízni, hogy okosak és szépek vagytok.

Ha nem vagytok alázatosak, ha Istent nem engeditek munkálkodni a szívetekben, gőgössé, önteltté váltok. Már le is léptetek arról az útról, mit Krisztus nektek rendelt, hogy kövessétek. Fordulajatok a jótanács anyjához, a szeplőtelenül fogantatott szent Szűzhöz, és Isten szent Lelke bevilágít lelketek rejtett zugába és világosságot teremt lelketekben.

 

Legyetek teljesen Isten felé hangolva, Isten szavára figyeljetek és imádkozzatok a tisztánlátás kegyelméért. Óva intelek benneteket attól, hogy a sátán táborára figyel­jetek.

Hányszor mondjátok, meg kell hallgatni a másik tábor véleményét. Testvéreim, nem kell meghallgatni! A bárányoknak nem kell a farkasokra figyelni, mert ordításuk elnyeli a pásztor hangját. Testvérem, a nyájat minél szorosabbra fogni, mert egységben vagytok Krisztusban és az ő kezéből senki el nem ragadhat benneteket. A részetekre teljesen mindegy, mit kiált felétek a sátán csindadrattája.

 

Legyetek éberek, mert az idő kevés. Megkezdődött a visszaszámlálás. Az angyalok kezében készen áll a harsona.

 

Ezért imádkozni, leesdeni a kegyelmet a megtévesztettekért, a közönbösökért, ha csak egyet is tudtok a bárányokból visszaesdeni, már nem éltetek hiába itt a földön és Krisztusban az isteni Bárányban megtaláljátok lelketek nyugalmát. Ő eloltja szom­jatokat és elvisz benneteket az Atyához, és Atyátoknak öröme telik bennetek, mert eggyé lettetek Krisztussal, az isteni Báránnyal. Ámen.

 

Most búcsúzom és azt mondom, áldjon meg benneteket az Atya, ki féltve őriz benne­teket, mert mint Fiát szeret benneteket egytől-egyig. Az Isten Báránya, ki elveszi bűneiteket, hogy tisztán térhessetek meg az atyai házba. A Szentlélek Úristen védjen és adja meg a tisztánlátás szent kegyelmét, hogy a nyáj együtt legyen.

 

Legyen oltalmatok és menedéketek a szeplőtelenül fogantatott szent Szűz, Isten anyja, Mária, ki anyai szeretettel oltalmaz és elrejt benneteket. Ámen.

 

Én pedig Isten alázatos szolgája imádkozom érted, veled és veletek. Ármin.

komment

Elmélkedő gondolatok a mai napra

2019. július 20. 03:48 - Andre Lowoa

A GYÖNGÉK IMÁJA

Jó Uram, aki egyként letekintesz
bogárra, hegyre, völgyre,
virágra, főre, szétmáló göröngyre, -
Te tudod jól, hogy nem vagyok gonosz,
csak nagyon-nagyon gyönge.

Mert pókháló és köd a szív,
selyemszőttes az álom,
pehelykönnyű és szinte-szinte semmi,
s én erőtlen kezem
még azt sem tudja Hozzádig emelni.

De azért vágyaim ne dobáld a sárba,
ami az Óceánnak legdrágább,
legkönnyesebb gyöngye!
Hiszen tudod, hogy nem vagyok gonosz,
csak gyönge, nagyon gyönge.

Dsida Jenő


A hívő élet középpontja nem a templom, hanem az otthon. (Stanley)


A megbocsátás a talaj, amelybe az Úr beleplántálta érzelmi gyógyulásunkat és képességünket, hogy újból szeressünk. (John Nieder és Thomas M. Thompson)



„A nyomorultak és a szegények vizet keresnek, de nincs, nyelvük kiszárad a szomjúságtól. De én, az Úr, meghallgatom őket.” (Ézs 41,17)

A második világháború alatt a budai Várhegy mélyén sziklakórház működött. Áramfejlesztője volt, ám a vízutánpótlás az ostrom alatt akadozott. Sokan szomjan haltak, vagy a víz hiányában elmaradt műtétek, elfertőződött sebek miatt vesztették életüket. A test szomjúságával ellentétben a lélek szomjan halására ritkán gondolunk. Előbbitől félünk, teszünk ellene, utóbbival – hogy tiszta, szent, isteni szót, lelket felemelő igét kapjunk nap mint nap, s abból épülve éljünk egészséges lelki életet – törődünk-e? Nem kellene kitárni lelkünk kiszáradt tájait Isten életet fakasztó vizének?
(Kőháti Dorottya)


A Tábor magaslata lehet a betegszoba, a halálos ágy és az elhagyott országút is. Ahol ugyanis Krisztus az Ő dicsőségét egy lélek előtt kiváltképpen kijelenti, ott van a Tábor magaslata. (Kroeker)



Amikor meglátta, hogy Péter és János be akar menni a templomba, alamizsnát kért tőlük. Péter pedig Jánossal együtt rátekintett, és azt mondta: "Nézz ránk!" Ő felnézett rájuk, remélve, hogy kap tőlük valamit. Péter ekkor így szólt hozzá: "Ezüstöm és aranyam nincsen, de amim van, azt adom neked: a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel, és járj!" (ApCsel 3:3-6)

A templomba igyekvő tanítványokról nem tudjuk, hogy milyen messze laktak Isten házától és mi mindent láttak útközben, de a templom közvetlen közelében ott volt a nyomorúság. Ez az ő esetükben egy kolduló, születése óta sánta férfi képében jelent meg.
Igazából a nyomorúság mindenütt jelen van. Nemcsak a templomon kívül, hanem azon belül is, ha már bent vagyunk. Hiszen minden templomba járó ember hordoz nyomorúságokat. Vegyük észre és vigyük az Úr elé a nyomorúságot hordozó embereket! Vegyük észre ne csak a saját magunk, hanem mások nyomorúságát is!
Péter és János elmehetett volna a kolduló sánta mellett azzal a gondolattal, hogy van nekem bajom elég, minek magamra venni még más baját, de nem így tettek.

Egyre több nyomorúság van e világon, és nekünk, hívő embereknek vigyáznunk kell, hogy ne legyünk érzéketlenek, közömbösek. Könnyű ugyanis elfordítani tekintetünket, de Jézus a felelősség vállalására bíztat bennünket. Átérezzük ezt egy-egy élethelyzetben?



Az istenfélő emberek első és legfontosabb feladata a türelem gyakorlása. (Steven Saylor)


Ebben az életben nem tehetünk nagy dolgokat. Csak kis dolgokat tehetünk, nagy szeretettel.

Teréz anya


Emberek vagyunk, gyengék vagyunk, sokszor elesünk. Jó, ha ilyenkor ahelyett, hogy bukásunk végett nagyon elcsüggednénk és kedvünket vesztenénk, inkább bűnbánatot tartanánk, imádkoznánk és valami jót is tennénk elégtételül. De mindezt alázatos lelkületben, mert mi nem érdemelhetjük ki Isten megbocsátását, az nem a mi érdemeinktől függ, Ő azt ingyenesen adja nekünk Jézus Krisztus megváltása által. A mi válaszunk tehát elsősorban hálából szülessen, hogy Isten ismét irgalmas hozzám és felemel engem, mert feltétel nélkül szeret.

Add Jézusom, hogy sose a csüggedés és az elkeseredés, hanem a Te irgalmas Szíved győzzön szívünkben, hogy az általad kiengesztelődött szív talajából a Te szereteted virága nyílhasson ki bennünk!


„Éppen azért: ne legyetek meggondolatlanok, hanem értsétek meg, mi az Úr akarata.” (Ef 5,17)

De mi is velünk az Úr akarata? Ha a Tízparancsolat alapján megvizsgáljuk életünket, ha titkolt és nem titkolt dolgainkat Isten igéjének fényébe állítjuk, törvényével lemérjük – akkor elveszettek vagyunk. Büntetésre és halálra méltók. Ha megítél, nincs mentségünk: nincs senki sem, aki megállhatna előtte. Mégis minden reggel azzal kelhetünk fel, és kezdhetünk új napot, hogy van mentség – bár nem a mi igaz tetteinkért. Jézus Krisztus véréért van bocsánat. A törvény nem elavult, ósdi parancsolat: ma is érvényes, de az evangélium erőteljesen szól, és értünk hangzik! Térjünk meg hozzá ma és újra és újra, adjunk hálát azért, hogy az ítélő Isten, a megváltó és megszentelő Isten magához ölel.
(Kőháti Dóra)


Fecsegők ellen ne küzdj szavakkal: mindenkinek megadatott a beszéd, a lélek bölcsessége keveseknek. (Cato)


Istenem, aki irgalmas vagy a nyomorulthoz, bocsáss meg nekem, egy bűnösnek, adj életet egy halottnak, megigazulást egy gonosznak, kegyelmed kenetét egy megkeményedett szívnek. Végtelenül kegyes Isten, hívj vissza engem, egy szökevényt, vonzz magadhoz egy lázadót, emelj föl egy elesettet, támogasd a lábon állót, vezesd az úton haladót!

Aquinói Szent Tamás


„Megfeledkezik-e csecsemőjéről az anya, nem könyörül-e méhe gyermekén? Ha mások megfeledkeznének is, én nem feledkezem meg rólad!” (Ézs 49,15)

Mindig különös érzés fogott el ezt az igét olvasva. Hozzám hasonlóan talán minden édesanya elgondolkodik azon, hogy vajon el, illetve meg tudna-e feledkezni gyermekéről. Ha távol vagyunk is tőlük, ha sok elfoglaltságunk miatt viszonylag kevés időt töltünk is velük, gondolatainkban, szívünkben, sőt imádságainkban is ott vannak gyermekeink. Hatalmas öröm tehát azt tudni, hogy Isten mennyivel inkább nem feledkezik meg rólunk, szeretteinkről, gyülekezetünkről, országunkról.
(Tamásy Tamásné)



...nem kell gondolkoznod azon, helyesen cselekszel-e. Ha helyesen cselekszel, tudni fogod.

Maya Angelou


„Péter így szólt: „Az én lábamat nem mosod meg soha.” Jézus így válaszolt neki: „Ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám.”” (Jn 13,8)

Aki úgy fürdet meg, hogy a lábamat is megmossa, még akkor is, ha az csúnya, piszkos, poros, ormótlan: azzal intim közösségbe kerülök, ismeri a hibáimat, a gyengeségeimet, a testem-lelkem. Ez bizony nem „cicamosdás”… Jézus nem éri be a formális kapcsolattal. Egészen a közelembe jön, a lábamig lehajol. Csak az első percekben tűnik ez megszégyenítőnek, zavarba ejtőnek, de aztán csodálatos védettséget, oltalmat élhetek át a közelségében.
(Balogh Éva)


"Szeretném, ha jobbra fordulna annak az embernek a sorsa, de én nem tudok segíteni." - Valóban nem tudok segíteni? Mindig van mód, hogy segítsünk a másikon, ha néha máshogy nem is, az érte elmondott fohászt Isten meghallgatja.


Tudatában vagy annak, hogy holnap, ha meghalnál, a közösség, amelynek dolgozol, könnyedén, egyik napról a másikra képes más valakivel helyettesíteni Téged. A család azonban, amelyet elhanyagolsz, többé-kevésbé érezné hiányodat mindig a további életében. Soha nem felejtenének el, ellentétben a munkahelyeden ahol 5 év múlva már azt se tudnák szemüveges voltál, vagy sem, túlóráztál ezerrel vagy sem.... És mégis egyre jobban és jobban belemerülünk a munkánkba ahelyett, hogy a családunknak szentelnénk több időt...


komment

Üdvösség Anyja: A negatív fejlemények Rómában azt fogják eredményezni, hogy sokan félre lesznek vezetve 20180720

2019. július 19. 18:00 - Andre Lowoa

Gyermekem, miközben a Keresztény hiten belüli zűrzavar növekszik, továbbra is ott lesznek azok, akik hűségesek maradnak Fiamhoz, akik hitük erejével őrködni fognak Isten Szent Szava fölött, és védelmezni fogják azt.

A negatív fejlemények Rómában azt fogják eredményezni, hogy sokan félre lesznek vezetve, akik akaratlanul is el fognak fordulni Fiamtól, Jézus Krisztustól. Ők tévedésbe fognak esni, mert olyan új tanokat fognak elfogadni, melyek nem Istentől származnak. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok a Keresztény Egyházakon belül azokért, akik beleesnek abba a csapdába, hogy elfogadják a hazugságokat, melyeket álruhába öltöztetnek azok, akik azt állítják, hogy Fiam által lettek kiválasztva, hogy hirdessék az Ő Szavát.

Mindezek a dolgok már évszázadok óta meg voltak jövendölve a látnokoknak, és mégis, sokan közületek nem hajlandók elfogadni ezeket a próféciákat. Én előre figyelmeztettem az emberiséget ezekre az eljövendő sötét napokra, mert Fiam azt szeretné, hogy óvakodjatok a bukott angyaloktól, melyek el fogják lepni Egyházát a Földön. Könnyeim patakokban ömlenek, mert az Egyházon belül oly sok felszentelt szolga tagadja jelenéseimet. Ezeket a jelenéseket Isten hagyta jóvá, hogy figyelmeztessék az emberiséget a veszélyekre, melyekkel a lelkek szembesülnének abban az esetben, ha előzetesen nem kapták volna meg az Igazságot.

A próféciák, melyek La Salette –ben és Fatimában adattak nektek, nagy jelentőséggel bírnak. Miért hagyják figyelmen kívül oly sokan – azok, akik azt állítják, hogy szeretnek Engem –, amit a világnak mondtam? Nem hallgattátok meg, és hagytátok megtéveszteni magatokat.

Itt az ideje, hogy emlékezzetek arra, hogy a sötétséget, mely Fiam földi Egyházát beborítja, az a gonosz okozza, aki sokakat félrevezetett. Ez a sötétség nem jöhet a Fiamtól, és ezért az Ő Misztikus Teste – az Ő Egyháza – érintetlen marad. Azok, akik hűségesek maradnak az Ő Misztikus testéhez, nem fognak eltérni az Igazságtól. Azok, akik elárulják Fiam Egyházát és elutasítják Tanításait az új gyakorlatok elfogadása miatt, melyek sértőek Jézus Krisztusra nézve, elvágják magukat Irgalmától.

Tudnotok kell, hogy amikor úgy változtatnak Fiam Keresztjén, hogy az másképpen fog kinézni, és amikor a Szentmise Áldozatot a modernitás nevéhez igazítják, akkor úgy fogjátok látni a Fiam iránti tiszteletlenséget, ahogyan ezek a dolgok bemutatásra kerülnek.

Nektek sohasem szabad Fiamat elárulnotok. Ő oly sokat szenvedett, és még mindig lesznek néhányan a saját Egyházán belül, akik tévedésbe fognak esni és ismét Keresztre feszítik Őt. Amikor ezeknek az eseményeknek tanúi lesztek, tudni fogjátok, hogy az idők megváltoztak, és hogy az Isten és a fenevad közötti végső csata folyamatban van.

Szeretett Édesanyátok
Az Üdvösség Anyja”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-a-negativ-fejlemenyek-romaban-azt-fogjak-eredmenyezni-hogy-sokan-felre-lesznek-vezetve/

—–
Római katolikus:
2018-07-20

15. évközi hét péntek

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Ezekiás király imádkozik, hogy életben maradhasson, és az Úr meghallgatja.
Abban az időben Ezekiás halálosan megbetegedett.
Elment hozzá Ámosz fia, Izajás próféta, és azt mondta neki: „Ezt üzeni az Úr: »Rendezd el ügyeidet, mert meghalsz; nem élhetsz tovább!«”
Ezekiás a fal felé fordult, és így imádkozott: „Hűséges szívvel jártam színed előtt, emlékezzél, Uram! Azt cselekedtem, ami jó és tetszésed szerint való.”
Ezek után Ezekiás keserves sírásra fakadt.
Izajásnak akkor ezt mondta az Úr: „Indulj Ezekiáshoz, és mondd meg neki, ezt üzeni az Úr, Dávidnak, ősatyádnak Istene: »Meghallgattam imádságodat, láttam könnyeidet; íme, megtoldom napjaidat tizenöt évvel.
Asszíria királyának kezéből megmentelek téged és ezt a várost, és megoltalmazom ezt a várost.«”
Akkor meghagyta Izajás, hogy hozzanak egy csomó préselt fügét, tegyék rá a daganatra, és akkor életben marad.
Ezekiás király megkérdezte: „Mi lesz a jele, hogy az Úr házába fel tudok menni?”
Izajás próféta így válaszolt: „Ez lesz számodra a jel az Úrtól, hogy teljesíti az Úr az igét, amelyet mondott: Visszatérítem az árnyékot tíz fokkal Ákáz napóráján azokon a fokokon, amelyeken már áthaladt.«”
És visszatért a napórán az árnyék tíz fokkal azokon a fokokon, amelyeken már áthaladt.
Ez az Isten igéje.
Iz 38,1-6.21-22.7-8

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Te, Uram, lelkemet megmentetted, * hogy el ne vesszem. Vö. 7b. vers. – 7 b. tónus.
Előénekes: Így szóltam: † „Már életem napjai közepén * indulnom kell az alvilág kapui felé.”
És egyre azt kutattam, * mennyi van még hátra életemből.
Hívek: Te, Uram, lelkemet megmentetted, * hogy el ne vesszem.
E: Azt mondtam: † „Nem látom meg az Urat az élők földjén, * és nem látok többé embert, a föld lakói közül.
H: Te, Uram, lelkemet megmentetted, * hogy el ne vesszem.
E: Sátramat lebontják, és elveszik tőlem, * mint ahogy a pásztorok lebontják sátrukat.
Életem fonalát mintha takács vágta volna el, † alig kezdődött szövése, máris megszakadt, * reggeltől estig végzel velem.
H: Te, Uram, lelkemet megmentetted, * hogy el ne vesszem.
E: Uram, érted élek, * és a szívem benned bízik, gyógyítsd meg az én lelkemet, * és kegyelmeddel éltess engem.
H: Te, Uram, lelkemet megmentetted, * hogy el ne vesszem.
Iz 38,10.11.12abcd.16

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Juhaim hallgatnak szavamra; * ismerem őket, és ők a nyomomban járnak.” Jn 10,27 – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Az Emberfia ura a szombatnak is.
Húsvét táján az egyik szombaton Jézus vetések között járt tanítványaival együtt. Tanítványai megéheztek, tépdesni kezdték a kalászokat, és eszegették. Ennek láttára a farizeusok megjegyezték: „Nézd, tanítványaid olyant tesznek, amit szombaton tilos cselekedni!”
Jézus erre megkérdezte: „Nem olvastátok, hogy mit tett Dávid, amikor társaival együtt megéhezett? Hogyan ment be Isten házába, és hogyan ette meg a kitett kenyereket, amelyeket sem neki, sem a kíséretének nem lett volna szabad megennie, csak a papoknak? Vagy nem olvastátok-e a törvényben, hogy a papok szombatonként a templomban megszegik a szombati nyugalmat, anélkül hogy vétkeznének? Mondom nektek: a templomnál is nagyobb van itt. Ha pedig értenétek, mit jelent a mondás: »Irgalmasságot akarok és nem áldozatot!«, akkor sohasem ítéltétek volna el az ártatlanokat. Mert az Emberfia ura a szombatnak is.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 12,1-8

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-07-20


——
Görög katolikus:

Illés próféta és a nagy szárazság

17.1 Illés próféta Tisbe városából származott, Gileádból. Azt mondta Ahábnak, Izráel királyának: „Esküszöm az élő Örökkévalóra, Izráel Istenére, aki előtt állok,[a] hogy a következő években mindaddig sem eső, sem harmat nem hullik, amíg én nem mondom.”

Azután az Örökkévaló szólt Illésnek: „Menj el innen kelet felé, és rejtőzz el a Kerít-patak völgyében, a Jordántól keletre! A patakból ihatsz, és parancsoltam a hollóknak, hogy tápláljanak téged.”

Illés tehát elment a Jordánon túlra, az Örökkévaló szava szerint, és letelepedett a Kerít-patak mellett. A hollók minden reggel és este kenyeret és húst hoztak neki, vizet pedig a patakból ivott.

Mivel azonban egy csepp eső sem esett az országban, egy idő múlva ez a patak is kiszáradt. Akkor az Örökkévaló ismét szólt Illésnek: „Illés, indulj útnak, menj a Szidónhoz tartozó Sareptába, és lakj ott egy ideig! Nézd, parancsoltam ott egy özvegyasszonynak, hogy gondoskodjon rólad.” …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Kings+17&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“… 22 Mindannyian elismeréssel hallgatták Jézust, és csodálkoztak, hogy a kegyelemnek ezeket az igéit idézi. De azt is kérdezgették egymástól: „Hogyan lehetséges ez? Hát nem ő a József fia?”23 Ő pedig így válaszolt nekik: „Tudom, hogy azt a mondást akarjátok idézni: »Orvos, gyógyítsd meg magadat!« Hallottuk, milyen dolgokat tettél Kapernaumban — hát akkor tedd meg itt, a saját városodban is!”

24 Azután így folytatta: „Igazán mondom nektek: egyetlen prófétát sem fogadnak el a saját városában. 25 Mondhatom nektek, sok özvegyasszony élt Izráelben Illés idejében, amikor három és fél évig nem esett az eső, és nagy éhínség uralkodott az egész országban. 26 De Isten egyikükhöz sem küldte Illést, csak a Szidón városa melletti Sareptába, egy özvegyasszonyhoz. 27 Hasonlóképpen, sok leprás élt Izráelben Elizeus próféta idejében, de egyikük sem gyógyult meg, csak Naámán, pedig ő nem is Izráelből, hanem Szíriából származott.”

28 Ezen a válaszon a zsinagógában mindenki nagyon felháborodott. 29 Felkeltek, kiűzték Jézust egészen annak a dombnak a sziklás pereméig, amelyen a városuk épült, hogy lelökjék a mélységbe. 30 Jézus azonban keresztülment a tömegen, és otthagyta őket. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+4%3A22-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


—–
https://oca.org/readings/daily/2018/07/20
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

komment

Hamarosan a világnak a legálnokabb hazugságot mutatják be, amit lehetetlen lesz felismernie az emberiségnek az idő e szakaszában 20170720

2019. július 19. 17:42 - Andre Lowoa

antikrisztus
 
 

legálnokabb hazugság, hazugság,

Új – Világ – Vallás,
sátáni imádat,
abortusz,  eutanázia , azonos neműek házassága
Élő Isten Pecsétje, bélyeg
 
 
kép: lucifer v. pecsét-bélyeg v. 
 
"Hamarosan a világnak a legálnokabb hazugságot mutatják be, amit lehetetlen lesz felismernie az emberiségnek az idő e szakaszában.

Közületek azoknak, akik megkapták az Igazság Könyvét, ezeket a Szent Üzeneteket, hogy figyelmeztesse a világot ezekre a dolgokra, tudniuk kell a következőket:

Annyira mesterkélt lesz a tervük, hogy sokakat meg fog téveszteni az a szerető emberséges külső, amellyel gonosz tervüket bemutatják majd a világnak.

Az Antikrisztus és a hamis próféta közösen tervezik gonosz uralkodásukat, ami már befejeződött, és az első dolog, amit véghez fognak vinni az a Közel-Kelet háborújának kiterjesztése lesz.

Az Antikrisztus lesz a döntő fontosságú ember, aki a háttérben a szálakat irányítja. Aztán elő fog jönni, és egy béketervet közvetítvén lehet látni őt.

Ez akkor lesz, amikor bűvöletébe fogja keríteni a világot.

Időközben a Hamis Próféta megragadja a hatalmat a Katolikus Egyházon belül.

Az Új – Világ – Vallás nagyon hamar beszippantja majd a Katolikus Egyházat, mely a sátáni imádat mozgalma lesz.

...

A Szentségek és a bűn eltörlését.

Egyedül csak azoktól a papoktól és olyan más keresztény egyházi személyektől lesznek érvényesek a kiszolgáltatott Szentségek, akik hűségesek maradnak Hozzám. Ezeket a Szentségeket ők speciális „menedék – templomokban” fogják felkínálni.

A bűn eltörlését a törvények bevezetésén keresztül fogják kezdeni, melyekre úgy fognak tekinteni, hogy ezek a toleranciát támogatják.

Ezek közé tartozik az abortusz, az eutanázia és az azonos neműek házassága. Az Egyházakat kényszeríteni fogják, hogy megengedjék az azonos neműek házasságát és a papokat arra kényszerítik majd, hogy megáldják őket az Én Szememben.

...

Ti Követőim, emlékezzetek arra, hogy minden időben védve vagytok az Élő Isten Pecsétje által.

Nektek terjesztenetek kell a Pecsétet, és adjátok oda azt a lehető legtöbb embernek.

Kérlek, értsétek meg, Én azért mondom el ezeket a dolgokat, hogy úgy készítselek fel benneteket, hogy annyi lelket tudjatok megakadályozni a Fenevad bélyegének elfogadásától, amennyit csak lehetséges.

A Sátán a megszállottság hatalmába keríti azokat a lelkeket, akik felveszik a Bélyeget, és nagyon nehéz lesz megmenteni őket."

Olvass tovább: http://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/hamarosan-a-vilagnak-a-legalnokabb-hazugsagot-mutatjak-be-amit-lehetetlen-lesz-felismernie-az-emberisegnek-az-ido-e-szakaszaban/

"Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítlek titeket! Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű – és nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, s az én terhem könnyű.

Ezek az evangélium igéi. 
Mt 11,28-30"


komment

"A Nagyfigyelmeztetés most már közel van, ..." 20160720

2019. július 19. 16:02 - Andre Lowoa

"tehát kevés idő marad, hogy imádkozzatok, azokért a szegény lelkekért, akik el fognak veszni.
...
A legnagyobb formája a gyűlöletnek, amelyet az emberek Atyámmal szemben tanúsítanak, az, hogy megtagadják Atyám Létezését."
http://www.masodikeljovetel.hu/ti-most-a-megprobaltatasok-kozepen-vagytok-a-masodik-fele-2012-vegetol-kezdodik/ VÖ.:
http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2016/06/egy-nyugalmazott-puspok-elmagyarazza.html



"Egy ember sem tudja letagadni, azt a nagy nyugtalanságot, amelyet a sátán és millió démona világszerte, mindenhova beszivárogtatott. " VÖ.:
angol ny: "There may be no way for an unjust employer to avoid what is objectively sinful. "
http://remnantnewspaper.com/web/index.php?option=com_k2&view=item&id=2637:devastating-critique-of-amoris-laetitia-a-different-kind-of-papal-press-conference

http://remnantnewspaper.com/web/index.php/articles/item/2612-the-mercy-impostor

https://www.lifesitenews.com/petitions/pray-for-pope-francis

https://www.lifesitenews.com/news/45-catholic-academics-urge-cardinals-to-ask-pope-francis-to-fix-exhortation

POPE FRANCIS: Christians Owe Homosexuals APOLOGY | Being GAY Is NOT A SIN !!!



https://en.denzingerbergoglio.com/francis-main-innovations/





"»Íme, ajkadra adom szavaimat.
Ma nemzetek és országok fölé állítalak, hogy gyomlálj és irts, hogy pusztíts és szétszórj, hogy építs és ültess.«

Isten igéje csak készséges lélekben hozza meg termését. "
http://igenaptar.katolikus.hu/nap/?holnap=2016-07-20

komment

Elmélkedő gondolatok a mai napra

2019. július 19. 08:42 - Andre Lowoa

A boldogságot csak az bírja el, aki elosztogatja. A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle.



A keresztyén ember a világ csodája, az Ördög ijedelme. A szíve tele örömmel, a szeme könnyel, a szája fohásszal, a keze jó cselekedettel. (Luther Márton)



„Áldott az Úr, aki nyugalmat adott népének, Izráelnek egészen úgy, ahogyan megígérte.” (1Kir 8,56a)

Salamon király templomszentelési imádságának egyetlen mondatán keresztül szólít meg ma minket a teremtő Isten. Ez az egy mondat világossá és érthetővé teszi számunkra, hogy nyugalma az embernek egyedül Isten által lehet. Igazi nyugalmat csakis a nyugalom napját megszentelő Isten által és az ő áldása által kaphatunk. Nekem ez áldott tapasztalásom. Kívánom, hogy sokaknál így legyen!
(Tamásy Tamásné)



"Amikor Jézus odaért, felnézett, és így szólt hozzá: "Zákeus, szállj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom." Ekkor sietve leszállt, és örömmel befogadta. Akik ezt látták, mindnyájan zúgolódtak, és így szóltak: "Bűnös embernél szállt meg."" (Lk. 19:5-7)

Feltűnt már, hogy mindig az keverte bajba Jézust, hogy bűnösökkel evett? Mindig összeakadt a bajsza a vallásos emberekkel, mert mindig rossz társasággal látták.
El tudod képzelni, hogy a bloggerek mit össze nem írkálnának ma Jézusról, ha Zákeussal, egy korrupt politikussal vacsorázna? A társasággal elkövetett botlások a legfelkapottabb kritizálható témák manapság.
Gyakran kapok vádló szemrehányásokat amiatt, hogy kikkel töltöm az időmet. Azért vagyok ezekkel az emberekkel, mert evangélista vagyok. Az a célom, hogy hidat építsek a saját szívem és a hitetlenek szíve közé, a szeretet hídját, amit Jézus tud használni, hogy elérje őket.
Jézus a betegekért, a megtörtekért és a bizonytalanságban élőkért jött a földre, akiket a hívők figyelmen kívül akarnak hagyni. Azért jött, hogy betöltse az ő legnagyobb szükségüket a szeretetével.
Az egyik legnagyobb szükségünk az életben, hogy biztonságban érezzük magunkat, hogy értékesnek érezzük magunkat, hogy érezzük, hogy elfogadnak. Emiatt két dolgot teszünk folyton: értékelünk és hasonlítunk. Állandóan ezt csináljuk tudatosan és tudatalatt is. Megítéljük önmagunkat négy világi szempont szerint, amik nem is számítanak:
- Megjelenés. Hogy nézek ki? Az általános felfogás szerint minél szebb vagy, annál fontosabb és értékesebb vagy.
- Gazdagság. Ha sok mindenem van, akkor biztosan többet is érek.
- Siker. A díjaid, hírneved és kinevezéseid alapján méred, mennyit érsz?
- Elfogadottság. Hányan kedvelnek? Mennyire vagyok népszerű?
Az a probléma ezzel az értékrenddel, hogy nem stabil. A szépség múlik a korral; a vagyon elértéktelenedik; valaki felülmúlja a sikereidet; és soha nem fog mindenki kedvelni.Kutatások kimutatták, hogy hajlamosak vagyunk arra alapozni az önbecsülésünket, hogy mit gondolunk, az életünkben a legfontosabb ember mit gondol rólunk. Tehát javaslom, hogy legyen Jézus Krisztus a legfontosabb ember az életedben, mert ő mindig megmondja neked az igazat. Az egyetlen szilárd alapja az lehet az önértékelésednek, hogy felfogod, mennyit érsz Istennek. Mikor úgy látod önmagad, ahogy Isten lát téged, az átformál.

Forrás: Napi remény


Amíg éretlen vagy, addig fejlődsz. Amint megértél, elkezdesz rothadni!
(Ray Kroc)


Az emberi természet sajátossága, hogy túl kell emelkednie az emberi természeten. (F. Schlegel)



Az ima önkéntes harc az emlékezésért, amely jelenvalóvá tesz minket az örökké Jelenvaló számára, amely éberré tesz az éberen Szerető számára, amely irgalmassá, szelíddé, istenfélővé tesz.

Az ima annak az embernek kiáltása Istenhez, aki elengedett minden más támaszt.



Ékkövek vagy virág helyett barátod szívébe plántáld bele egy szép gondolat ajándékát. (George MacDonald)



Istent belevinni még az örömeinkbe is, nem azt jelenti, hogy hétköznapivá tesszük Őt, hanem örömeinket tesszük ünnepivé. (Stanley)


Istenünk, adj készséges szívet, hogy befogadhassunk mindent, ami szép, jó és igaz, s adj világos látást, hogy elutasíthassunk mindent, ami hamis, ami rút, ami rossz.
Teremts bennünk tiszta szívet, Istenünk, hogy jó gazdái lehessünk ennek a világnak. Ne szennyezzenek be minket gonosz indulatok, gyűlölet, harag, viszálykodás. Egyetértést adj nekünk! Add, hogy fiatalok és idősek egyre jobban megértsük: csak akkor leszünk igazán emberek, ha tiszta a szívünk.



Jézus, kegyeknek szent kegye,
Minden reménynek öröme,
Forrás, kegyelmek kútfeje,
Szívünknek édes gyönyöre.

Jézus, bűnösnek nagy remény,
Hozzád esdőknek jó kenyér,
Hozzád vágyóknak drága fény,
Hozzád jutóknak égi bér.

Jézus, szerelmed ad vigaszt,
Lélek-frissítő hűs patak,
Betölt, elolt nagy szomjakat,
De vágyunk újra lángra kap.

Ó, drágalátos Jézusunk,
Sóhajtva hozzád fordulunk,
Téged keresve kutatunk,
Legbensőnk kérlel, légy Urunk!

Jóságos Úr, te légy velünk,
Világoddal légy reggelünk,
Éjből fényedbe merülünk,
Édességeddel eltelünk.

Jézus, jóság és szeretet,
Megfoghatatlan szent kegyed;
Szívünk csodásan egy veled,
Hozzád fűz égő szeretet.

Szűznek virága, gyermeke,
Jézus, szívünknek mindene,
Dicsérjen ajkunk éneke,
Örök boldogság tengere.



„Kegyelem néktek és békesség attól, aki van, és aki volt, és aki eljövendő.” (Jel 1,4)

Köszönjük meg Isten áldását a múltért, a jelenért, és kérjük a jövőért. Adjunk hálát Istennek a mindennapi napfelkeltéért s az esti naplementéért. Legyünk hálásak az asztalnál, amikor ételünket magunkhoz vesszük, és legyünk hálásak sorsunk jó úton tartásáért. Soha ne feledjük: az Úr Isten óvó tekintete vigyázza minden lépésünket.
(Kuthy Ilona Ágnes)


„Körülfontak a halál kötelei, nyomorúságban és bánatban vagyok. De az Úr nevét hívom segítségül: Ó, Uram, mentsd meg életemet!” (Zsolt 116,3–4)

Az első mondatot bárki elmondhatja. Az emberiség örök jajkiáltása évezredek óta hangzik. Háborúk, csapások, járványok vagy „csak” a mindennapi élet terhei, a betegség, öregség, majd a halál kapujába érkezés. Nyomorúság és bánat – innen nézve nincs erős, végleges fogódzkodó. És akkor jön a „de”. A más perspektívából látás. Mert Isten nem hagyta magára a világot! Ez nem önvigasztaló mantra, fikció, hanem tény! Isten kinyilatkoztatta magát, szólt igéjében, próféták által, megígérte, hogy közénk jön, és Jézusban ígéretét be is váltotta. Nem félni, sírni vagyunk e földön! Az Úr ma is erős várunk.
(Kőháti Dorottya)


„Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk.” (Róm 8,16)

Az állandó Jelenlét. Aki mellett sosem vagyunk egyedül. Az istengyermekség tudata, amelyet ő helyezett el a szívünkbe, mint egy jelzőfényt. Bármi történjék, az övé vagyok, s ez határozza meg legerősebben a létemet.
(Balogh Éva)
komment

2019. július 19. JÖVENDÖLÉS: FEL FOGOM EMELNI, HOGY SOK NEMZET FEJE LEGYEN

2019. július 19. 08:00 - Andre Lowoa

1992. október 25.   Róma,

Oltár! Rád helyezem Szavaimat. Hallgasd és írd! Te az én sátram alatt vagy, ezért mindennap add át magadat nekem, hogy véghezvihessem benned akaratomat. Légy szelíd és készséges! Igen értékes vagy számomra gyermekem! Vassula, galambom, a Bölcsesség, aki mindeddig Nevelõd volt, folytatni fogja tanításodat, és meg fogja mondani neked, hogy mi a kötelességed: szeretetet fogok kérni tõled nõvéred, Oroszország számára. Vissza foglak küldeni hozzá, és veled együtt küldöm Szívemet is. Oroszország különösen kedves számomra. Oroszország ma valóban olyan, mint a szántóföld, mely készen áll arra, hogy bevessék.

Talaja kész arra, hogy befogadjon bármely magot. Lelkem által kinyilatkoztatásokat adtam, hogy elvessék benne. Senkinek sem fogom megengedni, hogy más alapot vessen meg benne, mint az én saját alapomat. Én, az Isten, arra jelöltem ki Oroszországot, hogy dicsõségemre legyen, és általa fog világosság felragyogni a sötétségben. Az Õ fénye fogja megvilágosítani nemzedéketek szívét dicsõségem ismeretével. Ki fogom árasztani Lelkemet a házra, amelyet én adtam neki, és meg fogom benne mutatni szentségemet, hogy tiszteljék Nevemet. õróla beszéltem a múltban kis prófétáim a fatimai gyermekek által. Mondom neked: korábbi ragyogását megkétszerezem, mert teljes szívvel fog követni engem és újból keresni fogja Szent Arcomat.

Senki sem fog kárörömmel gondolni rá, mert fel fogom emelni, hogy sok nemzet feje legyen. 1 Az Õ szegénységében fogom országomat újjáépíteni. Ó Vassula! Csak várj és láss!


1 lelkileg
komment

Keresztrefeszítésem alatt kitépték Karjaimat a helyéből, a Torinói Leplen lévő kép ezt mutatja. 20170719

2019. július 18. 17:00 - Andre Lowoa

Keresztrefeszítésem alatt kitépték Karjaimat a helyéből, a Torinói Leplen lévő kép ezt mutatja.
Olvass tovább: http://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/keresztrefeszitesem-alatt-kiteptek-karjaimat-a-helyebol-a-torinoi-leplen-levo-kep-ezt-mutatja/
 
Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Az én Atyám mindent átadott nekem, és nem ismeri a Fiút senki más, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.

Ezek az evangélium igéi.
Mt 11,25-27

komment

Igazában azok tartoznak Jézushoz, akik teljesítik Isten akaratát 20160719

2019. július 18. 16:01 - Andre Lowoa

"Igazában azok tartoznak Jézushoz, akik teljesítik Isten akaratát. "
http://igenaptar.katolikus.hu/nap/?holnap=2016-07-19


"Használjatok fel mindent, amit csak tudtok, hogy elmondhassátok az embereknek, hogy a Nagyfigyelmeztetésre fel kell készülniük. 
... Nektek most mindenütt a világon, a felszentelt szolgáim ajtóin kell kopogtatnotok, hogy megbizonyosodjatok arról, hogy ők (felszentelt szolgáim) olvassák szent Szavaim."
http://www.masodikeljovetel.hu/a-ti-valasztott-fegyveretek-nem-mas-mint-az-irantam-valo-szeretetetek/



"... az időjárás különös jeleket fog mutatni, miközben a Föld egy új állapot felé halad, felkészülve Isteni Irgalmasságom cselekedetére, amint jövök, hogy még egyszer megmenthesselek benneteket."
http://www.masodikeljovetel.hu/az-idojaras-kulonos-jeleket-fog-mutatni/ ÉS "... most megváltozik az időjárás, mely újabb jele annak, hogy a korszak is hamarosan megváltozik. Más változások is megtapasztalhatóak lesznek."
http://www.masodikeljovetel.hu/a-nagyfigyelmeztetes-esemenyevel-kapcsolatos-uzenetreszek/ VÖ.:
http://www.maivalosag.com/hirek/romaniaban-tegnap-ota-szakad-a-jeg-es-a-ho/

komment

Elmélkedő gondolatok a mai napra

2019. július 18. 08:11 - Andre Lowoa

A hit titkai fölötte állnak annak a szintnek, ahol a dolgok még állíthatóak és tagadhatóak. (Simone Weil)


A KERESZT HIMNUSZA


Most minden földi szenvedés dicsérje az Urat:
Dicsérje Őt szegénység és száműzetés.
Dicsérje Őt csalódás, kitagadottság, hontalanság.
Dicsérje Őt oltatlan szomj és nyugtalanság.
Dicsérje Őt fénnyel tusázó kincs elme.
Dicsérje Őt a Természet sötét gyötrelme...
Dicsérje Őt szeretet kínja: szent és drága.
Dicsérje Őt a lélek árvasága.
Dicsérje Őt a lelki börtön, szellemek fogsága.
Dicsérje Őt a bűnnek mardosása.
Dicsérje Őt a bűnbánóknak sóhaja.
Dicsérje Őt múlások vontatott jaja.

Dicsérje Őt halál keserves végcsapása is...
Mert boldog lett a földi kín:
beléje szeretett
a Szeretet...
Íme a Kereszt fája,
min a világ Üdve megfeszíttetett...

Gertrud von Le Fort


A mi evangéliumunk az “annak dacára” vallása. Jelszava nem így kezdődik: “feltéve, ha…” hanem így: “még akkor is, ha…” mindig örvendező. (Stanley)


Akár kicsiny, akár nagy légyen a te bajod, igyekezz, hogy mindent békével viselj. Ne mondd, hogy ettől vagy attól az embertől ezt föl nem vehetem; de nem is kell, hogy ezeket eltűrjem, mert nagy kárt okozott és olyat hány fel nekem, mit sohasem gondoltam; de mástól szívesen fölveszek egyet-mást, amit elviselhetőnek látok. Oktalan gondolkozás ez, mely nem tekint a türelem erényére, sem arra, aki majd megjutalmazza azt, hanem inkább a személyekre és a szenvedett bántalmakra néz. Nincs igazi béketűrése annak, aki csak annyit akar szenvedni, amennyi neki tetszik, s csak attól, aki neki tetszik. Az igazán béketűrő nincs tekintettel arra, hogy mely embertől, elöljárójától, magához hasonlótól vagy alattvalótól, jó és szent férfiútól vagy gonosztól és méltatlantól kell-e valamit elviselnie. Hanem bármely teremtmény részéről, akárhányszor érje őt bármekkora kellemetlenség, az Isten kezéből hálával fogadja és igen nagy nyereségnek tekinti. Mert Isten előtt mi sem marad érdem nélkül, bármily csekélyet is szenvedünk Istenért. Készen légy tehát a harcra, ha győzni akarsz. Küzdelem nélkül a türelem koronáját el nem nyerheted. Ha pedig a koronát kívánod, emberül küzdj és békével tűrj. Munka nélkül nincs nyugalom, küzdelem nélkül nincs győzelem.

Uram, tegye lehetővé a Te kegyelmed, amit természetem lehetetlennek tart. Te tudod, hogy csak igen keveset bírok tűrni, s hogy csekély kellemetlenség is hamar kislelkűvé tesz. Minden megpróbáltatás legyen a Te nevedért előttem kedves és kívánatos, mert éretted szenvednem és bántalmaztatnom az én lelkemnek nagyon üdvösséges.

Kempis Tamás


„Akinek életútját kedveli az Úr, azt még ellenségeivel is összebékíti.” (Péld 16,7)

Kórházakban járva tapasztalom annak a fontosságát, hogy az életből való elmenetel előtt meg tudjunk békülni egymással, még a hosszú ideje ellenfelünkkel, haragosainkkal is. Felemelő érzés, ha tanúja lehetek egy-egy kibékülésnek a betegágy mellett. Még ennél is csodálatosabb, ha valaki nem várja meg a legvégső napokat, hanem Istentől kapott bölcsességgel és szeretettel az engesztelés útjára mer lépni.
(Balogh Éva)



Az alázatosság minden más erény anyja.



Az együttérző ember összegyűjti saját készletét békéből, bizalomból, kreativitásból, izgalomból és leleményességből, aztán nagylelkűen megosztja másokkal, bátorításul.



Az élet olyan, mint egy vonatutazás. Gyakran beszállunk, kiszállunk. Vannak balesetek, néhány megállónál meglepetésekkel találkozunk, míg mély szomorúsággal a másiknál.
Amikor megszületünk és felszállunk a vonatra, olyan emberekkel találkozunk, akikről azt hisszük, hogy egész utunkon elkísérnek: a szüleink. Sajnos a valóság más. Ők kiszállnak egy állomáson, s mi ott maradunk nélkülözvén szeretetüket, együttérzésüket, társaságukat. Ugyanakkor mások szállnak fel a vonatra, akik fontosak lesznek számunkra. Ők a testvérek, a barátaink, és mi szeretjük ezeket a csodálatos embereket. Néhányan, akik beszállnak, csupán kis sétának tekintik az utazást. Mások csak szomorúsággal találkoznak útjuk során. Mindig vannak olyanok, akik készek segíteni a rászorulókon. Néhányan, amikor kiszállnak, el nem múló hiányérzetet hagynak maguk után. Lehetnek olyanok, akiket nagyon szeretetünk, mégis másik vagonban utaznak. Ilyen az utazás, telve kívánalmakkal, vággyal, fantáziával, reménnyel és csalódással... és visszafordulni nem lehet.


„Az Úr látja az ember útjait.” (Péld 5,21)

Isten látja lelkem – hívjuk tanúul az Úristent. Milyen sokszor mondjuk, talán bele sem gondolva, milyen súlyos, komoly szavak! Hiszen Isten lát minden rejtett, kozmetikázott bűnt is. Látja romlott, igazi valónkat. Látja az ember szívét, lelkét azzal a látással, amely természetesen nem a szem látása. Vajon tudom-e úgy látni önmagamat és a világot, ahogyan Isten látja? Az Atya a Krisztusban teremtett engem és az egész világot, és Krisztusban jónak, szeretetre méltónak, megváltottnak látja azt (vö. Róm 11,36). E mélyebb látás azt mondja, hogy van remény, mert megváltottak vagyunk, és az evangélium bolondsága életünk egyetlen, sziklaszilárd örömhíre.
(Kőháti Dorottya)



Ha segíteni már nincs mód a bajon, adj túl minden keserves sóhajon. Ki azon jajgat, ami már megesett, a régi bajhoz újakat keresett.

William Shakespeare


Igaz tény: képzeletünk még a rabságban is szabad marad.


Isten mindig ott található, ahol befogadják. Az ő kedvenc helye, a gyenge és megsebzett emberi szív, ahol a fájdalom miatt panaszkodik vagy elnémul, ahol szeretnek és kiáltoznak, ahol reménykednek a remény ellenére is, ahol sírnak és nevetnek, ahol félik az isteni igazságszolgáltatást, ugyanakkor sóvárognak irgalma után.

Elie Wiesel


„Nézd, én ma áldást és átkot adok elétek. Áldást, ha hallgattok az Úrnak, Isteneteknek a parancsolataira, de átkot, ha nem hallgattok az Úrnak, Isteneteknek a parancsolataira.” (5Móz 11,26–28)

Elgondolkodtat-e bennünket az, hogyan férhet meg egy lapon, sőt egy igében Isten neve mellett ez a két szó: áldás és átok?! Származhat Istentől, az egyedüli jótól valami rossz? Bátran kijelenthetjük, hogy Isten nem fog senkit sem megátkozni, hanem az rekeszti ki önmagát az isteni áldás alól, aki elveti Isten szavát, parancsát, jelenlétét. De az is lehet, hogy bűnei következményei miatt átkos helyzeteket fog okozni önmagának és környezetének. Kedves Testvérem! Kérd Istenedet Krisztus Jézus által, hogy tudd az élet útját választani, és így az áldását is megkaphasd!
(Tamásy Tamásné)



Sokan mondják: “Minden időben lehet imádkozni.” – Tudom, hogy lehet, de attól tartok, hogy akik nem imádkoznak rendszeresen, nagyon ritkán imádkoznak. (Spurgeon)


„Ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokat ajánljatok fel, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által.” (1Pt 2,5)

Gondoljuk csak végig, eddigi életünk során milyen sok felesleges dolgot szereztünk meg magunknak. Ezek mind-mind értéktelen tárgyak. Anyagi javak. Ezek gazdagítanak bennünket? De azt is vegyük számba, hogy eddigi életünk során lelkünk, belső életünk mivel gazdagodott! S ebből a gazdagságból mit osztottunk meg környezetünkkel, mit adtunk át Isten akarata szerint másoknak?! Pedig ez az, ami valóban gazdagít bennünket!
(Kuthy Ilona Ágnes)
komment

2019. július 18. BOLDOG AZ AZ EMBER, AKI VELEM LAKOZIK

2019. július 18. 08:04 - Andre Lowoa

London, 1991. március 1.

Egy nappal a konferencia és az imatalálkozó elõtt:

Ó Jahve, Te vagy az én Istenem! Áldott legyen a Te Neved! Megvalósítottad tervedet, és idehoztál engem, ebbe az országba, hogy tanúságot tegyek és dicsõítselek. Nyisd meg ajkamat gyülekezetedben, hogy dicsõítselek Téged!

Meg fogom nyitni ajkadat. Én, az Úr, megáldalak téged. Figyelj rám! Prófétálj nekik! Az én hatalmas erõmre támaszkodj! Tõlem való minden eredmény és nem tõled.

Tüzet és vizet teszek minden lélek elé, és hagyom, hogy válasszanak.
Sohasem fogom megsérteni az ember szabadságát, soha… Megengedem az embereknek, hogy válasszanak, és szeretném, ha tudnák, mennyire örülök, ha helyesen választanak. Mindig követni fogom azonban a bûnöst, hogy hagyja el bûneit. Mindenhova utána megyek, hogy megnyerjem, és valahányszor elesik, ott leszek, hogy felemeljem. Nem fogom félreállítani, és nem teszek neki szemrehányást. Lehet, hogy ellenségei örülnek majd, de én könnyekkel szememben csupán arra fogom kérni, hogy siessen karjaimba.
Ha megteszi, megkérdezem tõle, megengedi-e, hogy benne lakozzam. Ha beleegyezik, birtokba veszem lelkét, és ezen a helyen 1 verem fel sátramat. Ettõl kezdve szeretetemmel veszem körül, ezzel biztosítom, hogy betolakodók ne jöhessenek e területre, amelyet már magamévá tettem, és mindörökre az enyém. Boldog az az ember, aki velem lakozik. Tudásra tesz szert, és eljut az örök életre.

 


1 õbenne

 

komment

Az utolsó próféta elküldésére most került sor, így kérlek, ne utasítsátok el ezt az Ajándékot 20180718

2019. július 17. 18:05 - Andre Lowoa

Drága szeretett leányom, amikor aggódsz, és úgy érzed, hogy e Küldetés miatt nem szeretnek, tudnod kell, hogy a Szentlélek mindig erősnek fog tartani téged. Te sohasem leszel képes valótlanságokat kinyilatkozni, mivel ezt szeretett Atyám nem engedélyezi. Te vagy a végidők prófétája, és bár Én tudom, hogy ez megrémít téged, tudnod kell a következőket:

Atyám szeretete által, Én nagy Kegyelmet adok a világnak. Az utolsó próféta elküldésére most került sor, így kérlek, ne utasítsátok el ezt az Ajándékot, mert Atyám kívánsága az, hogy magához szorítsa minden gyermekét, és megvédje őket a világban lévő gonosszal szemben. Ez az az Ajándék, mely elhozza nektek a szörnyű büntetéstől való végső megváltást.

Ne utasítsátok el e prófécia Ajándékát, ami a Mennyből való végső közbenjárás, hogy megmentsen benneteket a bajtól.

Azoknak mondom, akik nem tisztelik Atyámat, és akik pogány isteneket imádnak: országaitok le lesznek söpörve a Föld színéről, ha nem fordultok vissza az Egy Igaz Istenhez. Ti, akik hamis isteneket imádtok, melyek csillogó jövőt ígérnek nektek és a hiúságotokhoz folyamodnak, el lesztek terelve Tőlem, és egy végtelen vákuumban fogtok megfulladni – abban a mélységben, melyből sohasem fogtok visszatérni.

Most hallgassatok meg mindannyian. A Mennyből fordulok az emberiséghez. Prófétám egyszerűen azt fogja tenni, amit Én mondok neki. Ő engedelmeskedik Nekem, az Isten Fiának, az Emberfiának, amint az meg volt jövendölve. Neki nincs (saját) hangja. Az ő szavai, az Én Szavaim. Az ő engedelmessége elengedhetetlen ahhoz, hogy megfeleljen Isten Parancsának. Az ő engedelmessége azt jelenti, hogy nem szabad kinyitnia száját Isten Szavának megvédésére.

Minden megjövendölt esemény gyorsan fog megtörténni. Csak hagyjátok figyelmen kívül ezt a figyelmeztetést, és többet fogtok szenvedni a kelleténél. Csak mocskoljátok be ezeket a szavakat, és szégyenetekre le lesztek leplezve az egész világ előtt az Engem való üldözésetekért.

Az Én Szavam Igaz. Az Én Szavam konkrét. Szavam azért adatik, hogy megvédjen és megmentsen benneteket a fenevadtól, aki fertőzése által tönkreteszi életeteket. Kérlek, legyetek erősek és távolodjatok el a gonosz hazugságoktól, melyeket mond nektek. Ha a szívetek nehéz, jöjjetek Hozzám és Én meg fogom azt könnyíteni. Ha a szívetek szomorú, Én beborítalak benneteket és békét hozok nektek, hogy ez által a halál soha többé ne félemlítsen meg benneteket.

Ha tele vagytok haraggal, mely ezen Üzenetekkel szembeni gyűlöletbe fordul, tudnotok kell, hogy akkor a hazugság királya támad benneteket. Tudni fogjátok a szívetekben, hogy amennyiben ezek az Üzenetek fájdalmat és szenvedést okoznak nektek, akkor ezek az Üzenetek Tőlem jönnek.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/az-utolso-profeta-elkuldesere-most-kerult-sor-igy-kerlek-ne-utasitsatok-el-ezt-az-ajandekot/

—–
Római katolikus:
2018-07-18

15. évközi hét szerda

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Isten a pogányokat is eszközül használja, hogy nevelje választott népét.
Ezt mondja az Úr: Jaj, Asszíriának, haragom vesszejének; az ő kezére bíztam fenyítő parancsomat.
Elküldtem őt a hűtlen nemzet ellen, parancsot adtam neki a nép ellen, amelyre haragszom, hogy zsákmányoljon, fosztogasson, és eltapossa, mint az út sarát.
De Asszíria téved, hogyha elbizakodik, és szíve egyre csak azon gondolkodik, hogy eltiporjon és kiirtson nem kevés nemzetet.
Nagy gőgjében ugyanis így gondolkodott: „Mindezt saját erőmből vittem végbe, és mindez bölcsességem műve volt, hogy országok határait tüntettem el, nagy fejedelmek kincseit raboltam el, és trónjaikról letaszítottam királyokat.
A népek kincseire, mint valami madárfészekre, nyújtottam kezem, és amint összeszednek elhagyott tojásokat, úgy szedtem össze én a földnek kincseit.
Nem volt, aki mozdítani merte volna szárnyait, vagy csipogásra merte volna nyitni száját.” Így szólt akkor az Úr: „A fejsze vajon kérkedik-e azzal szemben, aki vág vele? Vagy nagyzol-e a fűrész azzal szemben, aki húzza azt?
Talán bizony a vessző suhogtatja-e azt, aki fölvette, és a bot emeli-e az ember karját?” Ezért az Úr, a Seregek Ura sorvadással sújtja majd Asszíria hőseit, és emésztő tűzzel hamvasztja el gőgös dicsőségüket.
Ez az Isten igéje.
Iz 10,5-7.13-16

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Urunk, Istenünk * nem hagyja el az ő népét. 14a. vers. – 2. tónus.
Előénekes: Uram, megalázzák népedet, * sanyargatják örökségedet.
Özvegyet és jövevényt megölnek, * és árvákat legyilkolnak.
Hívek: Urunk, Istenünk * nem hagyja el az ő népét.
E: Azt mondják: „Ezt nem látja az Úr, * ezt nem veszi észre Jákob Istene.”
Értsétek meg végre, ti, balgák a nép között; * ti, esztelenek, mikor tértek észre?
H: Urunk, Istenünk * nem hagyja el az ő népét.
E: Aki fület teremt, az nem hallana, * aki formálta szemünket, az ne látna?
Aki népeket fenyít, az ne büntetne, * ő, aki bölcsességre oktatja az embert?
H: Urunk, Istenünk * nem hagyja el az ő népét.
E: Az Úr nem taszítja el népét, * és nem hagyja el örökségét,
mert igazságos lesz az ítélet, * és azt követi minden igaz szívű.
H: Urunk, Istenünk * nem hagyja el az ő népét.
Zsolt 93,5-6.7-8.9-10.14-15

ALLELUJA
Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Istene, * mert feltártad a kicsinyeknek országod titkait. Vö. Mt 11,25 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Istent és az ő igazságait csak jóakaratú, alázatos emberek ismerhetik meg.
Abban az időben Jézus így fejezte be tanítását:
Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Az én Atyám mindent átadott nekem, és nem ismeri a Fiút senki más, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 11,25-27

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-07-18


——
Görög katolikus:

“… 11 Mindezek azért történtek, hogy tanuljunk a példájukból! Azért írták le, hogy figyelmeztessenek bennünket, akik ennek a korszaknak a végén élünk. 12 Azért aki azt gondolja, hogy ő biztosan áll, vigyázzon, nehogy elessen!”https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+10%3A5-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

“… 12 Azért aki azt gondolja, hogy ő biztosan áll, vigyázzon, nehogy elessen! 13 Eddig még csak olyan próbatétel ért benneteket, amely minden más embert is előbb-utóbb elér. Isten azonban hűséges, ezért nem fogja megengedni, hogy túl nehéz megpróbáltatásnak legyetek kitéve. Sőt, amikor a próbatétel kellős közepén vagytok, utat nyit nektek, hogy kiszabaduljatok belőle. Így ki fogjátok bírni a megpróbáltatást.

14 Ezért kedveseim, mindenképpen kerüljétek a bálványimádást! 15 Úgy szólok hozzátok, mint értelmes emberekhez, gondoljátok meg jól, amit mondok! 16 Az „áldás-pohár”,[a] amelynél áldást mondunk, vajon nem azt jelenti-e, hogy közösségben vagyunk Krisztus vérével, vagyis a halálával? A kenyér pedig, amelyből együtt eszünk, vajon nem azt jelenti-e, hogy közösségben vagyunk a Krisztus „Testével”? 17 Csak egyetlen kenyér van, mi pedig sokan vagyunk. Mégis egyetlen „Testet” alkotunk sokan, mert valamennyien abból az egyetlen kenyérből veszünk egy-egy darabot.

18 Gondoljatok csak Izráel népére! Amikor ők az áldozati állatok húsából esznek,[b] közösségben vannak az áldozati oltárral, igaz? 19 Ezzel azonban egyáltalán nem azt akarom mondani, hogy a hamis isteneknek és a bálványoknak áldozott hús valami fontos dolog lenne. Azt sem gondolom, hogy maguk a bálványok fontosak lennének. 20 Dehogyis! Azt mondom, hogy amit az emberek a bálványoknak áldoznak, azt valójában gonosz szellemeknek adják, és nem Istennek. Én azonban nem akarom, hogy a gonosz szellemekkel legyetek közösségben! 21 Nem tehetitek meg, hogy az Úr poharából is isztok, meg a gonosz szellemek poharából is. Nem ehettek az Úr asztalának ételéből is, meg a gonosz szellemek asztalának ételéből is. 22 Vagy magunkra akarjuk haragítani az Urat?[c] Talán erősebbek vagyunk nála?”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+10%3A12-22&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“… 20 Ezután szigorúan megparancsolta a tanítványoknak, hogy senkinek se mondják el, hogy ő a Messiás.

Jézus előre jelzi a halálát és feltámadását

21 Ettől kezdve beszélt Jézus a tanítványainak arról, hogy fel kell mennie Jeruzsálembe, s ott a nép vezetői, a főpapok és a törvénytanítók miatt sokat kell majd szenvednie. Végül megölik, de három nappal később fel fog támadni.

22 Ekkor Péter félrehívta Jézust, szemrehányást tett neki, és helyre akarta igazítani: „Isten mentsen meg téged attól, Uram, hogy ez bekövetkezzen! Ilyesmi semmiképpen sem történhet meg veled!”

23 De Jézus hátat fordított Péternek, és ezt mondta: „Takarodj a szemem elől[a], Sátán! El akarsz gáncsolni, mivel nem úgy gondolkodsz, mint Isten, hanem úgy, mint az emberek!”

24 Ezután a tanítványaihoz fordult: „Aki engem akar követni, az tagadja meg magát, vegye fel és vigye a keresztjét, úgy kövessen.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+16%3A20-24&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/07/18
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

—–
Igazság Könyve:

“… Tanításaim többé nem játszanak fontos szerepet társadalmatokban. Nektek ragaszkodnotok kell ahhoz – bármelyik Keresztény Egyházhoz tartoztok is – hogy szolgáim ne felejtsék el megemlíteni Nevemet, amikor a jóra hivatkoznak, mert a jó nem jöhet egy kőtől. A jó csak egyedül Istentől jöhet.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/ti-nem-tudtok-igazan-kovetni-engem-anelkul-hogy-ne-viselnetek-el-a-kereszt-fajdalmat/

——
—-
—-
Yitzhak Kaduri 108 year old Rabbi Reveals Jewish Messiah

komment

A mai úgynevezett toleráns társadalomban helytelennek találják, ha azt mondjátok, hogy hisztek Jézus Krisztusban 20170718

2019. július 17. 17:06 - Andre Lowoa

“A mai úgynevezett toleráns társadalomban helytelennek találják, ha azt mondjátok, hogy hisztek Jézus Krisztusban

Most itt az ideje, hogy annyi embernek beszéljetek Fiam Irgalmasságáról, amennyinek csak tudtok.

Isten választott népe, a zsidók szintén szenvednek, és a legembertelenebb módon üldözték őket, csak azért, mert ők azok (zsidók). Egy választott nemzetség, akik hamarosan meg fognak térni, és másodjára üdvözölni fogják a Messiást, bár az első alkalmat, hogy elfogadják Őt, elszalasztották.”
Olvass tovább: http://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/szuz-maria-a-mai-ugynevezett-tolerans-tarsadalomban-helytelennek-talaljak-ha-azt-mondjatok-hogy-hisztek-jezus-krisztusban/

VÖ.:

Global Gathering 2016: Isaiah 11:10

Nátán üzenete végig:

“Jaj, neked, Korozain! Jaj, neked, Betszaida! Ha Tiruszban és Szidonban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, már régen bűnbánatot tartottak volna, szőrzsákba öltözve és hamuba ülve. Mondom nektek: Tirusz és Szidon városának tűrhetőbb sorsa lesz az ítélet napján, mint nektek.”
 
 
Will We Make It To CHRISTMAS?

(A videó a megjelölt résztől játszódik le, de lejátszható elejétől kezdve is!)
Obama:
“I will win the war on Christmas!”
“Karácsonykor megnyerem a háborút!”
 
VÖ.:
NÁTÁN ÜZENETE VÉGIG! 01:48:41


(A videó a megjelölt résztől játszódik le, de lejátszható elejétől kezdve is!)
“A személy, aki elkezdi a háborút, annak Góg a neve
… Teljesen biztosan tudom Obama
… Jeruzsálemet akarja
… A Messiás harcolni fog Obama ellen
… sőt, nemcsak azt, hanem meg is fogja ölni, és Izrael földjébe fogja eltemetni “
VÖ.:
11Azon a napon nevezetes sírhelyet adok Gógnak Izráelben: a Vándorok völgyét a tengertől keletre, és az elzárja a vándorok előtt az utat. Ott temetik el Gógot egész seregével együtt; ezért fogják azt Góg serege völgyének nevezni.”
(A szöveg változhat más-más fordítás szerint! Az internetes oldalon a szöveg alatti gombokkal lehet váltani a fordítások között :
Pl.: SZIT: Szent István Társulat)
 
Ld még:
komment
süti beállítások módosítása