Álkatolikus kampányarcok vállalhatatlan ügyek mellett

1992. január 26.

Szentséges Szívem Vassulája, teljesen fel akarod-e ajánlani magadat nekem?

Igen, Uram.

Mondd utánam e szavakat:

Jézus Szentséges Szíve! Jöjj, és áraszz el teljesen, hogy az én céljaim helyett a Te céljaid, az én kívánságaim helyett a Te kívánságaid, az én szavaim helyett a Te szavaid, az én gondolataim helyett a Te gondolataid vezessenek, majd engedd meg, hogy betérjek Szentséges Szíved legmélyebb helyére! Semmisíts meg teljesen! Én, Vassula, teljes szívembõl fogom Szentséges Szívedet imádni. Megígérem, hogy bensõ tûzzel szolgálom Szentséges Szívedet. Lelkesedéssel foglak szolgálni, buzgóbban, mint azelõtt. Gyenge vagyok, de tudom, hogy a Te erõd fenntart engem. Ne engedd, hogy elveszítselek szemem elõl, és ne engedd, hogy máshol idõzzön szívem! Én, Vassula, csak a Te Szentséges Szívedet fogom keresni és csak utánad fogok vágyakozni.Jézus Szentséges Szíve!

Add, hogy ellenszenvet érezzek minden iránt, ami ellenkezik Szentségeddel és akaratoddal! Rostálj át újból és újból, és bizonyosodj meg, hogy nem maradt bennem vetélytárs! Mától kezdve vedd szorosabbra a szeretet kötelékeit, amellyel körülkötöttél, és add, hogy szomjazzon utánad a lelkem, és szívem belebetegedjen az irántad való szeretetbe!

Jézus Szentséges Szíve!

Ne várakozz! Jöjj és emészd fel izzó szereteted lángjával egész lényemet, hogy amit mostantól fogva teszek, azt csak a Te céljaidért és a Te dicsõségedért tegyem, ne magamért! Én, Vassula, felajánlom Neked életemet, és mától fogva kész vagyok arra, hogy szereteted rabszolgája, égõ kívánságod és szenvedésed áldozata, Egyházad segítõje és Lelked játékszere legyek. Add, hogy vonásaim hasonlóvá váljanak kereszten szenvedõ Arcod vonásaihoz a keserûség által, amit a lelkek süketsége és bukása miatt érzek!
Töltsd be lelkemet!

Jézus Szentséges Szíve!

Ne kímélj meg keresztedtõl, ahogy az Atya sem kímélt meg Téged! Ejtsd foglyul szememet, gondolataimat és kívánságaimat, hogy Szentséges Szíved rabja legyen! Méltatlan vagyok, és nem érdemlek semmit, de segíts felajánlásom szerint élnem azáltal, hogy hûséges maradok, és fáradhatatlanul hívom segítségül Szent Nevedet! Engedd, hogy lelkem visszautasítsa mindazt, ami nem Te vagy!

Jézus Szentséges Szíve!

Engedd, hogy a lelkek megtéréséért lelkem erõsebben viselje Tested ismertetõ jegyeit, mint azelõtt! Én, Vassula, önként a Te akaratod alá rendelem akaratomat most és mindörökre. Amen.

És most Lelkem meg fog pihenni benned. … Vassula, örömet szerez nekem, ha értem áldozod idõdet. Egyetlen áldozatod sem lesz hiábavaló, amit Nevemben hozol!

A Szűzanya 2018. március 2-i üzenete Mirjana Soldo által

"Drága gyermekek, hatalmas dolgot tett velem a Mennyei Atya, ahogyan teszi ezt mindazokkal, akik gyengéden szeretik, hűségesek hozzá és odaadóan szolgálják Őt. Gyermekeim, a Mennyei Atya szeret benneteket, az Ő szeretete által vagyok itt veletek. Szól hozzátok, miért nem akarjátok meglátni a jeleket?! Mellette minden könnyebb. A Vele megélt fájdalom is könnyebb, mert van hit. A hit segít a fájdalomban, hit nélkül pedig a fájdalom kétségbeeséshez vezet. A megélt és Istennek felajánlott fájdalom felemel. A Fiam talán nem fájdalmas áldozatával váltotta meg a világot? Én édesanyjaként vele voltam a fájdalomban, a szenvedésben, az örömben és a szeretetben. Ezért reméljetek. A remény megérteti, hogy itt élet van. Gyermekeim, szólok hozzátok, hangom lelketekhez beszél, szívem szívetekhez szól. Szeretetem apostolai, ó mennyire szeret benneteket édesanyai szívem. Mily sok dologra szeretnélek megtanítani titeket! Édesanyai szívem, mennyire szeretné, hogy teljesek legyetek, de csak akkor lehettek azok, amikor egységben lesz bennetek a lélek, a test és a szeretet. Mint gyermekeimet kérlek benneteket, sokat imádkozzatok az Egyházért és szolgáiért - pásztoraitokért, hogy az Egyház olyan legyen, amilyennek Fiam szeretné, tiszta, mint a forrásvíz és telve szeretettel. Köszönöm nektek."

Barsi Balázs OFM atya gondolatait a német katolikus egyházban hamarosan bevezetésre kerülő interkommunió lehetőségéről még azelőtt kaptuk meg, hogy ugyanebben a témában Gerhard Müller bíboros, a Hittani Kongregáció előző prefektusa nyilatkozott volna. Az alábbiakban Balázs atya (Müller bíboroséival sokban egyező) gondolatait így tesszük közzé az olvasóink számára.

***

Az Egyházi Törvénykönyv kánonjai (844. kánon §1,4,5) egyértelműen minden katolikusra (a klérusra és a hívekre is) kötelezőek.

A 844. kánon 4. §-ban ugyan szerepel ez a kitétel: „a megyéspüspök vagy a püspöki konferencia megítélése szerint (az életveszély esetén kívül) MÁS SÚLYOS SZÜKSÉG SÜRGETÉSÉRE a katolikus kiszolgáltatók (az Oltáriszentséget) megengedetten szolgáltatják ki a katolikus egyházzal teljes közösségben nem lévő többi kereszténynek is ... (de csak akkor, ha) katolikus hitről tesznek tanúságot és kellőképpen felkészülnek.”

A „más súlyos szükség sürgetése” - semmiképpen nem lehet az, hogy valaki protestáns lévén szeretne katolikus házastársával együtt áldozni. Ez nem nevezhető „más súlyos sürgető szükségnek”. Mert ha ezt jelentené a „súlyos szükség sürgetése” akkor az egész kérdést a szubjektivizmus birodalmába utaltuk. Ezzel minden elszabadul ...mint ahogy már el is szabadult, hiszen a német püspöki konferencia elnökhelyettese úgy nyilatkozott egy evangélikus weboldalnak, hogy „reménykedik ennek a gyakorlatnak az elfogadásában, miután Németországban sok helyen a protestáns házastársak már amúgy is kimennek áldozni katolikus férjükkel vagy feleségükkel” (2016. december 31.).

Ha pedig egy már tömeges gyakorlatot akarnak jóváhagyni, akkor itt nem „egyedi esetről” és „nem bizonyos körülmények”-ről van szó. Ez mellébeszélésnek tűnik. Azt a látszatot kelti, hogy egy ilyen gyakorlatot hosszas ún. „kísérés” előzte meg... Nem így van! Semmiféle „kísérés” nem volt azok esetében, akik Németországban sok helyen ezt gyakorolták. Ezeket nem kísérni kell, hanem vezetni. Ha egy katolikus eltér az eddigi úttól és az Egyház kodifikált gyakorlatától, akkor azt azon az eltérő úton nem kísérni kell, hanem onnét visszavezetni a közös katolikus útra.

Az nagyon helyes, hogy a német püspöki kar azoknak a protestáns testvéreknek engedné meg katolikus misében áldozni, akik „helyeslik a katolikus hitet az Eucharisztiában”. „Bejahen” = helyesel, megerősít, jóváhagy, vagyis elfogad. De mit jelent elfogadni az Eucharisztiába vetett katolikus hitet?

1. Elfogadni az átváltoztatás ténye mellett azt, hogy a katolikus pap és az ortodox pap is fel van szentelve egy érvényes felszentelt püspök által, akinek szentelő ősei őt összekötik a 12 apostollal (apostolica successio). Tehát a katolikus pap nem lelkész, akinek nincs meg a felszenteltsége ahhoz, hogy a Szentlelket kérve átváltoztassa a kenyeret és a bort Krisztus testévé és vérévé. Tehát az Eucharisztiával egy szent rangsorra, hierarchiára épülő teljesen más egyházképet kell elfogadnia.

2. Az Eucharisztiába vetett katolikus hitben el kell fogadnia a fülgyónást, amelyet (legalább egyszer egy évben) egy fölszentelt papnál el kell végeznie, amelyet ennek a papnak a feloldozása tesz teljessé!

3. A betegek kenetének szentségi voltát is el kell fogadnia, mert annak bizonyos esetekben bűneltörlő hatása van. Például ha képtelen az illető kommunikálni, de eszének használatánál van, mert korábban kifejezte katolikus házastársának, hogy élete utolsó pillanatában szeretne katolikus módon áldozni. Ilyenkor, mivel nem tudhatjuk, hogy gyónással felkészült-e a szentáldozásra: előtte a betegek kenetének feladásával a bűnök bocsánatában is kell részesíteni. Sőt ezt erre az esetre előre tudnia kell a Luther által „szalmalevélnek” nevezett Szent Jakab levélből: „Beteg valaki közületek? Hívassa az egyház papjait. Imádkozzanak fölötte s kenjék meg olajjal az Úr nevében. A hitből fakadó imádság üdvére lesz a betegnek és az Úr megkönnyebbíti őt, ha pedig bűnben van, bocsánatot nyer.” (Jak 5,13-16)

4. Ez utóbbi esetben nyilván el kell fogadnia az evangélikus tanítással ellentétes ősi meggyőződést, hogy a miséből megmaradt Eucharisztia is Jézus valóságos Szent Teste és nem csak a mise keretében vehető magunkhoz, hiszen az őskeresztények elvitték a börtönbe, hogy megáldoztassák a vértanújelölteket. Félretették az Eucharisztiát a haldoklóknak.

Mindebben szépen felvázolódik, hogy az Eucharisztiába vetett katolikus hit feltételezi az egész Katolikus Egyház elfogadását... Pl. a szentekhez való odafordulást is, mert a mise elején felhangzó bűnbánati imádságban ezt mondjuk: „...Kérem ezért a Boldogságos, mindenkor Szeplőtelen Szűz Máriát, az összes angyalokat és szenteket, és titeket testvéreim, hogy imádkozzatok érettem Krisztushoz, Istenünkhöz.”

A szentmise nem csupán az áldozás ténye, hanem elejétől a végéig az ősi Katolikus Egyház hitében való elmerülés. Gondoljunk csak arra, hogy a katolikus fél katolikus édesanyjának gyászmiséjén vesznek részt. Vajon ezen az evangélikus fél nyugodtan megáldozhat, anélkül, hogy hinne abban, hogy a megholtakért imádkozni üdvösséges dolog, hogy lehetséges az Istenhez vezető utunkon, halálunk után, egy bizonyos tisztulás, amelyen segíthetünk? Igen, segíthetünk, mert Krisztusban vannak az elhunytak, és mi is, és a Krisztusban való együttlét alaptörvénye a segítő szeretet.

Hamis az az ökumenizmus, amely a végső célt: a közös áldozást eszközként használja. Az igazi ökumenizmusban vállalni kell az elszakítottságunknak a szenvedéseit, amelyet érzelmileg nem szabad hamis módon érzésteleníteni.

Miért nem azt ajánlják a német püspökök, amit magam is látok és nagyra értékelek: hogy egy katolikus-protestáns házaspár vasárnap együtt van a szentmisén. A katolikus fél megáldozik, a protestáns közben lélekben az Úrral van, de nem megy áldozni. Vagy a katolikus fél, akár szombat este részt vesz a katolikus szentmisén és megáldozik, hogy vasárnap a protestáns házastársával együtt részt vegyen a protestáns istentiszteleten, ahol ő nem vesz úrvacsorát.

Miközben ezeken gondolkodtam, pihenésképpen bekapcsoltam a Református Félórát (2018. február 28., 13:30). Fekete Ágnes református lelkésznő beszélt. Csodálatos igehirdetés! A színeváltozásról elmélkedett. Családjával a Mátrába ment síelni. A kis falu katolikus templomában szentmise kezdődött. Ők hárman, a család, beült a katolikus hívek közé. Összesen heten voltak. A Tábor hegyén meg csupán hárman... Egy csöndes táborhegyi szemlélődésbe elmerülve a négy katolikus testvérrel „látták” Jézus dicsőségét, de nyilván nem áldoztak, lehet, hogy a katolikusok se mind.

A szakadás fájdalma fölött egy mélységes Jézusból áradt békességben részesültek.

Kijövet a templomból látták a hatalmas tömeget. Alig lehetett parkolni... A hó pedig vakítóan ragyogott, még ha nem is úgy, mint Jézus ruhája.

Fr. Barsi Balázs OFM

Sarah bíboros Belgiumban beszélt a hit válságáról, amit szerinte az egyházi hierarchia egy része okozott, és nem habozott elítélni azt az árulást sem, amit ez a hitét vesztett klerikális csoport követett el. Az alábbiakban a La Nuova Bussola Quotidiana összefoglalóját tolmácsoljuk a bíboros előadásáról és nyilatkozatáról, amelyet angol nyelven a OnePeterFive is megjelentetett. A cikkünk címe e két eredeti beszámoló címének magyar fordítása.

Az elmúlt napokban Robert Sarah bíboros, az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció prefektusa Belgium fővárosában, Brüsszelben tartózkodott azért, hogy ott bemutassa az "Isten vagy Semmi" című könyvét. A bíboros reflektált bizonyos tendenciákra, amelyek a katolikus erkölcs megváltoztatására irányulnak, különösen azokra, amelyek a házassággal és családdal, valamint az Egyház emberi életről szóló tanításával kapcsolatosak. Vajon egyes szavai értelmezhetők-e válaszként a német Reinhard Marx bíboros, a német püspöki konferencia alelnökeként szolgáló Franz-Josef Bode, valamint a bécsi bíboros Christoph Schönborn nemrég tett megjegyzéseire?

Úgy tűnik, a válasz erre: igen. A zsúfolásig telt templomban, ahol az apostoli nuncius De Kesel bíboros, Brüsszel Woluwé-Saint Pierre kerületének polgármestere, valamint a francianyelvű lelkipásztori szolgálatot végző Philippe Mawet atya is megjelent (aki néhány napja még a baloldali Libre Belgique napilapban kritizálta Robert Sarah könyvét), a bíboros felszólalt azon ideológiai- és lobbicsoportok ellen, akik "hatalmas pénzügyi eszközökkel és médiakapcsolatokkal bírva támadják a házasság természetes célját, és a család egységének elpusztítására kötelezik el magukat".

A guineai bíboros azonban - egész Európa egyik leginkább lepusztított helyi egyháza előtt szólva - nem félt kemény szavakat használni püspöktársaival szemben sem:

Egyes magasrangú egyházi vezetők, legfőképpen a gazdag országokból érkezettek, azon munkálkodnak, hogy változtatásokat érjenek el a katolikus erkölcsben, a fogantatástól a természetes halálig tartó élet abszolút tiszteletével, az elvált és polgárilag újraházasodottak kérdésével, és egyéb problémás élethelyzetekkel kapcsolatban. A hitnek ezek az 'őrzői' azonban nem veszíthetik szem elől azt a tényt, hogy az a probléma, amit a házasság céljainak szétválasztása jelent, a természetes erkölcs problémája.

A bíboros nem állt meg ennél a pontnál, hanem nyugodt hangon így folytatta:

A nagy zuhanás akkor vált láthatóvá, amikor egyes egyházi vezetők és katolikus értelmiségiek elkezdtek 'az abortusznak adott zöld útról' és 'az eutanáziának adott zöld útról' beszélni vagy írni. Most, attól a pillanattól fogva, hogy katolikusok elhagyják Jézus és a Tanítóhivatal tanítását, a házasság természetes intézményének és a családnak az elpusztításához járulnak hozzá, mostanra pedig már az egész emberi család e papok általi új árulás összetöredezettségében találja magát.

Ebben az évben, amikor a Humanae Vitae enciklika megjelenésének 50. évfordulóját ünnepeljük, a bíboros hangsúlyozta:

Az Egyház oda kell, hogy forduljon VI. Pál Humanae Vitae enciklikájához, ahogy II. János Pál és XVI Benedek tanításaihoz is ezekben kérdésekben, amelyek létfontosságúak az emberiség számára. Ferenc pápa összhangban marad az elődeivel, amikor a szeretet evangéliuma és a béke evangéliuma egységét hangsúlyozza. Az Egyház erővel és kétértelműség nélkül meg kell, hogy erősítse mindezen tanítás tanítóhivatali súlyát, világosan meg kell mutatnia a folytonosságát [a Hagyománnyal], és meg kell védenie ezt a kincset, ennek az istentelen világnak a ragadozóival szemben.

Egy a Cathobel weboldalnak adott interjújában Sarah bíboros hitet tett amellett, hogy az Egyháznak ma súlyos kérdésekkel kell szembenéznie, mindenekelőtt "a hűségéről Jézushoz, az Ő evangéliumához, ahhoz a tanításhoz, amelyet mindig az első pápáktól és zsinatoktól kapott... és ez nem magától értetődő, mert az Egyház igyekszik alkalmazkodni a kulturális környezethez és a modern kultúrához."

A bíboros a hitről azt mondta: "A hit megfogyatkozott, nemcsak Isten népének szintjén, hanem azok között is, akik felelősek az Egyházért. Időnként megkérdezhetjük magunktól, hogy valóban van-e hitünk." Sarah bíboros felidézte Fredo Olivero atya elhíresült esetét, aki elhagyta az apostoli hitvallást a szentmisékből. Az ő esete kapcsán a bíboros úgy nyilatkozott: "Azt hiszem, ma a hit nagy válságát élhetjük, és az Istennel való személyes kapcsolatunk nagy válságát."

Európáról szólva a bíboros elmondta: "A Nyugat nemcsak a lelkét veszíti el, de öngyilkosságot is elkövet, mert egy fa gyökerek nélkül halálra van ítélve. Azt gondolom, a Nyugat nem tagadhatja meg a gyökereit, amelyek a kultúráját és az értékeit létrehozták."

A bíboros így folytatta:

Ijesztő dolgok történnek a Nyugaton. Szerintem egy olyan parlament, amely jóváhagyja egy ártalan és védtelen csecsemő halálát, súlyos erőszakot követ el az emberi személy ellen. Amikor az abortuszokat erőltetik, különösen a fejlődő világ országaiban, kijelentve, hogy ha ezt nem fogadják el, akkor többé nem kapnak segélyt: ez erőszakos cselekmény. És nem meglepő. Amikor Istent elhagyják, az embert is elhagyják; többé nincs világos elképzelés arról, hogy kicsoda az ember. Ez egy nagy antropológiai válság a Nyugaton. És oda vezet, hogy végül az embereket tárgyakként kezelik.

http://katolikusvalasz.blog.hu/2018/02/28/sarah_biboros_elitelem_a_hit_valsagat_amit_egy_arulo_klerus_okozott

"Atyának se hívjatok senkit a földön" - mondta Jézus. Miért hívjuk hát atyának a papokat, és Szentatyának a pápát?

Jézus valóban ezt mondta Máté evangéliumának 23. fejezete szerint, és a katolikusok, akik maradéktalanul elfogadják a Szentírás teljességének sugalmazottságát, mégis ősi idők óta atyáknak szólítják a papokat. Hogy milyen ősidőkre vezethető ez vissza, arra majd fontos lesz visszatérni, de előtte vegyünk egy alapvetőbb dolgot fontolóra.

Vajon Jézus szó szerint értette, amit mondott, és kivétel nélkül megtiltotta, hogy atyának, vagyis apának (a Biblia nem tesz különbséget az atya és az apa szavak között) szólítsunk bárkit is a földön? A kérdés, hogy Jézus szó szerint értette-e, nem tabu keresztények között. A dolgokat úgy szeretnénk érteni, ahogy Jézus értette őket, és ha Jézus egy példázattal akarta kifejezni tanítását, akkor a legjobb a példázatát megérteni, és nem leragadni a szó szerinti értelemnél.

Visszatérve az "Atyának se hívjatok senkit a földön" parancs szó szerinti értelmezéséhez, felmerül a probléma – a papok megszólításán túl -, hogy akkor a biológiai szülőnket nem szólíthatnánk apának, és a gyermekeink bennünket  sem apának.

A szövegkörnyezetet figyelembe véve kiderül, hogy nem csak apának nem szólíthatnánk senkit, ha szó szerint vesszük Jézus szavait, hanem mesternek és tanítónak sem. Viszont a szövegkörnyezet arra is rávilágít, hogy mi Jézus üzenetének a lényege:

Ti ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti Mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. De atyának se hívjatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. És tanítónak se hívassátok magatokat, hisz egy a ti tanítótok: Krisztus. (Mt 23.9-10)

Jézus az Atya, a Mennyei Atya egyedülálló atyaságára akarja felhívni a figyelmet, aki minden atyaság forrása. A szó szerinti értelmezés bizonyos értelemben a lényeg ellen hatna, hiszen ha biológiai apjukat sem hívnák apának az emberek, akkor előbb-utóbb elveszítenénk az atyaság fogalmát, így Isten atyaságának a fogalmát is. Pedig Isten épít a természetre, a természetes atyaságról alkotott képünkre, amikor kinyilatkoztatja saját természetfeletti atyaságát.

A Biblia azonban egyértelműen jóváhagyja a lelki vezetők lelki értelemben vett atyaságát is, és az atyaként való megszólításukat is. Ez szintén nem áll ellentmondásba Jézus szavaival a Máté evangéliumból, ha azokat a Mennyei Atya egyedülálló atyaságának a kiemeléseként értjük.

Az Apostolok Cselekedeteiben István vértanú így fordul a tömeghez: "Testvérek és atyák! Hallgassatok meg!" (ApCsel 7,2). Szent Pál magát nevezi leveleiben több helyen is atyának, és a híveket gyermekeinek.

Ha számtalan tanítótok volna is Krisztusban, atyátok nincs sok. Az evangélium által én adtam nektek életet Krisztus Jézusban. (1Kor 4.15).

Innen tudhatjuk, hogy Jézus nem az "atya" kifejezéssel akart leszámolni minden emberi kontextusban, hanem Isten atyaságát akarta a többi fölé emelni. Ami a papokat illeti, az evangélium hirdetése és a keresztség kiszolgáltatása, mely által új ember újjászületik a természetesből természetfeletti életre, atyai (szülői) jellegű tevékenységek, melyekre a papok rendelve vannak. Ezért nevezik hát a katolikusok atyának a papokat.

http://katolikusvalasz.blog.hu/2018/02/28/_atyanak_se_hivjatok_senkit_a_foldon_miert_hivjuk_hat_atyanak_a_papokat?

Szeretnék feltárni Előttetek egy újabb gyönyörű kinyilatkoztatást, amit a kanadai látnok, Yellow Lily /magyarul Sárga Liliom/ kapott. Jézus egy nagyon elszomorító, titkos szenvedéséről beszélt neki, amit a Nyelve által szenvedett el. Tehát hogy engesztelhessük Őt ezért a Sebért, arra szeretnélek kérni, hogy velem együtt ajánlj fel most egy Dicsőséget Jézusnak vigasztalásul, és kérem Őt, hogy teljesítse minden kérésedet, köszönhetően Érdemeinek, és értünk kifolyt Drága Vérének.

Isten áldását kívánva Önnek,

William Costellia
********************************************************************************************

A látomás elbeszélése:

(Áldott Urunk itt van. Miasszonyunk szobra előtt áll. Urunk teljesen fehérbe öltözött, egy egyszerű kötéllel a dereka körül, ahogy a helyi püspök viseli. Majd az oltár felé sétál lehajtott fejjel. Tenyérrel felfelé felemeli a karjait, és azt mondja:

Jézus: „Békesség nektek!” (mosoly)

(Urunk felemelni a fejét, egy gyönyörű, finom mosollyal)

Jézus: „Tehát, kicsinyeim, elkezdtünk egy új Nagyböjtöt. (egyre jobban mosolyog) Készen álltok a Nagyböjtre? Adni mindig jobb – igaz? A Nagyböjt – amellett, hogy egy olyan időszak, amit pillanatról-pillanatra élünk meg – ahogy az egész fennmaradó életünk is ilyen – de ebben az Időben együtt ünnepelünk a Gyümölcshozó Test maradékával és (a mi Urunk fölemeli bal kezét és az ujját is) – ez az Egyháznak nagy erőt ad, ez azt jelenti, hogy mindannyian összegyűlünk minden egyes Oltárnál, minden egyes Plébánián, és mind egyesítjük az Anyaszentegyház szándékait Isten, az Atya, Fiú és Szentlélek szándékaival – Isten Anyjának Szívében “.

(Urunk kissé lehajtja a fejét) „Szeretteim, visszatükröztétek a Fényt, amikor világítanotok kellett? Jónak lenni küzdelem, tudom. Ismerlek mindnyájatokat, külön-külön, egyesével. Úgy ismerlek titeket, mint egy gyermek ismeri a tengerpartról egyenként össszegyűjtött kavicsokat, amiket a tenyerében tart, és itt-ott megszúrja velük a kezét. Inkább ti nem ismertek Engem. Lehet, hogy zavarnak titeket a szavaim, de ha tisztán látnátok lelki szemeitekkel, tudnátok, hogy Én nem maradok el mellőletek egyetlen pillanatra sem, és ezt legjobban a lelkiismeretetek tükrözi. Éreztetek már lelkiismeretfurdalást? (A mi Urunk kedvesen mosolyog)”

Látnok: “Jézus köszönöm, hogy ennyire figyelsz ránk. ”

(Urunk mélyebbre hajtja a fejét.)
Jézus: “Kedveseim, köszönöm, hogy ma az Én Egyházam vagytok!”
(Urunk körbenéz a szobában, a mennyezeten, a padlón – mindent megnéz.)
Jézus: “Bizony mondom nektek, egyetlen katedrálisban sem élvezett Jézus szebb misét”.
(Urunk a püspökre néz.)
Jézus: “Köszönöm, Püspököm, a figyelmességedet, az erőfeszítéseidet, a munkádat. Semmi sem maradt észrevétlen, minden tetted fel van jegyezve – és bizony mondom neked, nagyobb szereped lesz.., amit megoszthatsz … (Jézus nagyon elégedett vele…) Megmondhatod nekik, hogy te a belső utat követed, és hinni fognak neked.

És mindenkinek, aki itt van: Váljatok példájává egy olyan Szervezetnek, amely imádkozik, mielőtt dolgozik; bármikor, bármit tesztek – előtte imádkozzatok! Adj nekem egy pillanatot, mielőtt felporszívózod a szőnyeget, elmosol egy edényt, aláírsz egy darab papírt, olvasol – adj egy pillanatot, csak egy pillanatot, emlékezz erre – és kérd Istent, hogy áldja meg erőfeszítéseidet. Így minden tetted egyszerre lesz áldozat és dicsőség, misszió a Föld számára. Mind egy-egy drágakő vagytok Nekem. ”

Urunk ránéz a püspökre, kezeit a szívére teszi és mosolyog. Ezt mondja:

Jézus: “És ha már Drágakövekről beszélünk, beszéljünk a Kis Kavicsról (Little Pebble látnokra gondol, akinek a neve kis kavicsot jelent). Kérlek, (Jézus hangja rekedtebb lesz) ne felejtkezzetek el róla, mert ez a szeretett lélek – az én Kis Kavicsom csak küzd, küzd és küzd. Bizony mondom, az utókor meg fogja látni, hogy mindent vissza fog kapni, ami hozzá tartozott, sőt még többet is kap.  Ő az én Ábrahámom; az Én Munkám.”

(Akkor az Úr elmondott egy Titkot)

Jézus: Elmondom neked titkos szenvedésemet, amiről kevesen tudnak – mert mindent meg szeretnék osztani veled és elmondani neked, mert te az Enyém vagy, és Én a tiéd vagyok. Komolyodjunk el és ünnepeljünk és adjunk hálát együtt: te Hozzám imádkozol, Én pedig az Atyához imádkozom és az Atya megáldja a Földet.

Miközben korbácsoltak, a testem súlyosan agonizált. Mária jelen volt a Korbácsolásnál. Minden ütést hallott. Az egyik ok, amiért némán viseltem a csapásokat, az volt, hogy kíméljem – már amúgy is teljesen összetört – Édesanyámat. Mert minden egyes ütés olyan volt számára, mintha ő maga kapta volna őket. Egy bizonyos ütés során, azért, hogy csendben maradjak – hogy ne kiáltsak fel – a Nyelvemet jóformán ketté haraptam. A szám tele volt vérrel, ebből tudtam, hogy ezt történt. Szétharaptam a fogaimat is, és több fogamat elvesztettem így a korbácsolás során, csak hogy képes legyek néma maradni.

És mit használ neked, hogy ezt megtudtad? Együttérzően megsirathatod a szenvedésemet, és Én megköszönöm neked, és szeretlek érte. Ám bármilyen nagy volt ez a sérülés és a fájdalom: nem éreztem –  mert a korbácsolás, és a megelőző verések és sérülések miatti fájdalom annyival elviselhetetlenebb volt. Mégis tudtam, hogy kettéharaptam a Nyelvemet, mert a Szám megtelt vérrel.

Így aztán kérlek, gondolj erre, amikor olyan valakiről beszélsz, akit nem kedvelsz, vagy aki bosszant és rá akarsz szólni – helyette inkább válaszd a hallgatás böjtjét. Ne hagyd, hogy a büszkeséged legyőzzön. Őrizd meg ezt a képet magadban a szétharapott nyelvű, néma Jézusról. A nagy gyötrelemben a Nyelvemet részben lenyeltem. Nagy mennyiségű vért is nyeltem, mert a vérzés nem állt el. Tudod mit jelent ez? Mindegyikőtök, aki küzd a Keresztnek egy forgácsával – emlékezzen a Számra; emlékezzen a Nyelvemre; Emlékezzetek egy Anyára, aki mindezt hallotta és látta. Emlékezz ránk, és talán … (Az Úr gyönyörű mosollyal az arcán bólintott) Te sem válsz olyan gyorsan harapóssá.

Könnyű kritizálni; könnyű kritikusnak lenni, és ezekben a kisebb ítélkezésekben – amik olyanok, amilyenek – idézd fel magadban vérrel teli Számat; a Némaságomat, mert neked – mindannyiótoknak -, akik arra vagytok teremtve, hogy Nagy Szentek legyetek, meg kell tanulnotok hallgatni. Vannak idők, persze, amikor beszélni kell, és amikor ki kell javítani valamit, szeretetből. Szeretetből javítgatsz, vagy javítasz, mert okos vagy? Ezt a megkülönböztetést ajánlom nektek, és elárulom, hogy az egyik legnagyobb dolog, amit Little Pebble Értem tesz – az, hogy csendben van. Én tudom, hogy ő sokak szemében kérdéses, mégsem magyarázza magát, továbbra is mély csendben marad.”

Az Egyház feltámadása Isten Kezében van. Tudd ezt, amikor látod az Anyaszentegyházat egyre lejjebb és lejjebb zuhanni – minden egyes süllyedéssel a mi Húsvétunk közeledik. Én népem, légy telve reménységgel; lelkesedéssel! Emeld fel a tekinteted a Mennyre, Jézusod cselekszik most.”

(Jézus kitárva karját felnéz az Égre)

Jézus: “Tekints fel az Égre és bízz Istenben – aki Atya, Fiú és Szentlélek – az Istenanyával, a Szentek kórusával, akik a Megújult Földön voltak, vannak és lesznek – mindannyian közösen imádkozunk. Ünnepeljük a Nagyböjtöt. Ne rombold le. Mossátok meg az arcotokat, és töltekezzetek be örömmel. Kiáltsatok – igen! Szenvedni Jézussal – igen, akarom! Mert mindegyikőtöket látom a Kereszttel és a Kereszt alatt Anyámmal és Velem, de ez az út csak negyven napot tart. Rövid idő, amikor az egész Egyház egyesül a szenvedésben.

Mondom nektek, az Egyház minden Időszaka egyetlen egy Szent életében, és az élete egy olyan embernek, aki tanulja, hogyan legyen Szent. Megáldalak és szeretlek titeket, azokat is, akik ma ezt még nem tudják megtenni, mindannyiótokat. Hagyjátok, hogy Világosságom világítson ki ebből a katedrálisból minden otthonba, mindannyiótok családjába.

Ne aggódjatok, mind az Én Kezemben vagytok. Legyetek békében, tekintsetek az elkövetkezendőkre és örüljetek! Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.”

(Az Úr ismét a Püspökre néz)

Jézus: “Nagy meglepetések várnak rátok! Szeretlek mindannyiótokat!”

http://metropolita.hu/2018/03/jezus-eddig-ismeretlen-titkos-szenvedese/

A rendezetlen együttélések szertartásos megáldása. A homoszexuális párkapcsolatok megáldása (vagy csak "lelki buzdítása").

Alig ocsúdtunk fel ezekből az ötletekből, amelyeket a német püspöki konferencia e hétre tervezett rendes tavaszi nagygyűlésének előkészületei alatt vetettek fel, máris itt van a következő, immár hivatalosan eldöntött újítás: a német katolikus egyházban "egyedi esetekben" és "bizonyos körülmények között" áldozáshoz járulhatnak a katolikus hívek protestáns házastársai.

A püspöki kar több tagjának régi vágya teljesül ezzel; a megvalósításhoz szintén Ferenc pápa apostoli buzdítása, a "paradigmaváltásként" is ünnepelt Amoris Laetitia adja a hivatkozási alapot.

Íme tehát a német püspökök újabb lázadása - és vele Róma ismét lépéskényszerben.

Reinhard Marx bíboros, a német püspöki konferencia elnöke ma bejelentette, hogy a konferencia döntött egy olyan lelkipásztori útmutatót kiadásáról, amely "egyedi esetekben" és "bizonyos körülmények között" engedélyezni fogja, hogy katolikus hívek protestáns házastársai szentáldozáshoz járulhassanak, feltéve, hogy e házastársak "helyeslik a katolikus hitet az Eucharisztiában" ["wenn er den katholischen Eucharistieglauben bejaht"; 'bejahen' = 'helyesel, megerősít, jóváhagy'].

A bíboros sajtóközleménye szerint az útmutató elsősorban a lelkipásztori szolgálatot végzőknek szól, és segédeszközként kínálják bizonyos lelkipásztori szituációkhoz, hogy a szolgálattevők "a konkrét szituációt megfontolják, és felelős döntést hozzanak annak lehetőségéről, hogy a nemkatolikus partner részesülhessen szentáldozásban".

A közlemény szerint a kérdésről "intenzív vita" folyt, és abban végül "nem könnyű döntés született" a német püspöki konferencia ezen a héten, Ingolstadt városában tartott nagygyűlésén, amelyen a konferencia 62 tagja vett részt, Marx bíboros vezetésével. [Korábbi hírünk, hogy a nagygyűlésen a konferencia külön bizottságot hozott létre a homoszexuális párok megáldásáról szóló vita "előkészítésére" - KV szerk.]

A közlemény szerint az Oltáriszentség vétele a protestáns házastárs számára olyan "egyedi esetekben" megnyitható, "ahol a lelki éhség a közös szentáldozásra a felekezetközi házasságokban olyan erős, hogy az kockára teheti a házasságot és a [katolikus] házastárs hitét". A dokumentum szerint "ez különösen azokra a házaspárokra igaz, akik a házasságukat nagyon tudatosan akarják megélni a közös keresztény hittel".

Marx bíboros közleménye hangsúlyozza: "Egyedi esetekben meghozott döntésekről beszélünk, amelyek gondos lelki megkülönböztetést igényelnek."

A protestáns házastársak áldoztatásának kérdése a német püspökök 2017-es tavaszi találkozóján is felmerült már. Ahogy azt a kar mostani sajtóközleménye elismeri, a konkrét útmutatón a konferencia illetékes bizottságai hónapok óta dolgoznak már, a munkájukat "az elmúlt évtizedek egyházi alapdokumentumaira, köztük az Amoris Laetitiára" építve. A teljes útmutató megjelenését a püspöki kar valamikor a következő hetekre ígéri.

A német püspöki konferencia elnökhelyettese és Osnabrück püspöke, Franz-Josef Bode, már 2016. december 31-én azt nyilatkozta egy evangélikus weboldalnak, hogy reménykedik ennek a gyakorlatnak az elfogadásában, miután Németországban sok helyen a protestáns házastársak már amúgyis kimennek áldozni a katolikus férjükkel vagy feleségükkel.

A német püspöki konferencia (egyelőre még nem hatályosult) kezdeményezése ellentétesnek látszik a hatályos egyházjogi előírásokkal. Az Egyházi Törvénykönyv vonatkozó kánonjogi szabálya ugyanis előírja (a kiemelések tőlünk):

844. kán. -- 1. §. A katolikus szentségkiszolgáltatók a szentségeket csakis katolikus krisztushívőknek szolgáltathatják ki megengedetten [...]

4. §. Életveszély esetén, vagy ha a megyéspüspök vagy a püspöki konferencia megítélése szerint más súlyos szükség sürget, a katolikus kiszolgáltatók [az Oltáriszentséget] megengedetten szolgáltatják ki a katolikus egyházzal teljes közösségben nem lévő többi keresztényeknek is, akik nem tudnak saját közösségük szolgálattevőjéhez járulni, és ezt önként kérik, feltéve hogy ezekkel a szentségekkel kapcsolatban katolikus hitről tesznek tanúságot, és kellőképpen felkészültek.

5. §. A [...] 4. §-ban említett esetekre a megyéspüspök vagy a püspöki konferencia csak akkor adjon ki általános szabályokat, ha az érdekelt nem katolikus egyháznak vagy közösségnek legalább az illetékes helyi hatóságát megkérdezte.

http://katolikusvalasz.blog.hu/2018/02/22/engedelyezik_a_nemet_puspokok_hogy_katolikus_hivek_protestans_hazastarsai_aldozhassanak

Kapcsolódó cikkek:
- Az új svéd bíboros szerint nem lehetséges a közös áldozás az evangélikusokkal
- Egy éve tettek fogadalmat a közös szentáldozásra a katolikus és evangélikus egyházi vezetők
- Német bíboros: Az "ökumenikus mise" képtelenség
- Olaszországban már megvalósították az "ökumenikus misét"
- Vatikán: Nincs "ökumenikus misén" dolgozó vatikáni bizottság
- "Bolondmise" után - Barsi Balázs atya: Az egyházszakadás végbement.

Szerk. megj.: Sarah bíboros ugyan nem nevezi nevén a liturgikus visszaélések fő okát, a II. Vatikáni Zsinatot és a novus ordót (a zsinati új misét), csak utal rájuk, és ő is csak zsinat utáni pápára és szentre hivatkozik, mintha a Katolikus Egyház a zsinat előtt nem is létezett volna, de talán jobb is, mert így nem ijeszti el a jó szándékú, becsapott zsinat-hívőket, és talán vissza tudja vezetni őket is és a liturgiát is az örökérvényű katolikus igazságokhoz. Ugyanis Schneider püspök szavaival: A tradicionális szentmisét egy oroszlánhoz hasonlíthatjuk: engedjük szabadon és majd megvédi magát! Azért is fontos ez a könyv és Sarah bíboros bevezetője, mert Ferenc a közeljövőben újabb csapást akar mérni a tradícióra.

A Vatikán Istentiszteleti és Szentségi Kongregációjának prefektusa felszólítja a katolikusokat, hogy az Oltáriszentséget nyelvre és térdelve fogadják.

Az erről szóló új könyv bevezetőjében Robert Sarah bíboros, a Vatikán Istentiszteleti és Szentségi Kongregációjának prefektusa ezt írja: "Az ördögi legfélelmetesebb támadása az, hogy megpróbálja megszüntetni az Oltáriszentségbe vetett hitet, tévedéseket terjesztve és arra késztetve a híveket, hogy méltatlanul vegyék magukhoz a Legszentebbet. Valójában ez egy háború, amely a hívek szívében folytatódik: Mihály és angyalai vannak az egyik oldalon, Lucifer a másikon."

"A Sátán támadásának célpontja a Szentmise Áldozat és Jézus valóságos jelenléte az Oltáriszentségben", mondta.

A Federico Bortoli által írt új könyv olasz nyelven az alábbi cím alatt jelent meg: 'A kézbe történő szentáldozás: történelmi, jogi és pasztorális felmérés' [La distribuzione della comunione sulla mano. Profili storici, giuridici e pastorali].

A fatimai jelenések centenáriumára hivatkozva Sarah azt írja, hogy a Béke Angyala, aki megjelent a három kis pásztorgyereknek a Szent Szűz látogatása előtt, "megmutatja nekünk, hogyan kell fogadnunk Krisztus Testét és Vérét." Őeminenciája ezután megnevezi azokat a sértéseket, amelyekkel Jézust támadják ma a Szent Eucharisztia vételekor, beleértve az ún. 'interkommúniót' [más felekezetekhez tartozók Szentáldozáshoz járulása]."

Sarah azzal folytatja, hogy a Valóságos Jelenlét "hogyan képes befolyásolni az Oltáriszentség vételének a módját, és vica versa," és példának hozza fel II. János Pált és Teréz anyát, mint két modern szentet, akiket Isten azért adott nekünk, hogy utánozzuk őket a Szent Eucharisztia iránti tiszteletben és vételében.

"Miért ragaszkodunk ahhoz, hogy állva és kézbe áldozunk?" kérdezi az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció prefektusa. Az a mód, ahogyan a Szent Eucharisztiát adják és fogadjuk, írja, "központi kérdés, amelyre az Egyháznak ma reflektálnia kell."

A továbbiakban részleteket közlünk Sarah bíboros bevezetőjéből.

A mindenről bölcsen gondoskodó Gondviselés adta nekünk Federico Bortoli könyvét, 'A kézbe történő szentáldozás'-t, nem sokkal a fatimai jelenések centenáriumának a megünneplése után. A Szűzanya megjelenése előtt, 1916 tavaszán , megjelent a Béke Angyala Luciának, Jacintának és Francisco-nak, és azt mondta nekik: "Ne féljetek, én vagyok a Béke Angyala. Imádkozzatok velem ..." (...) 1916 tavaszán, az Angyal harmadik megjelenésekor , a gyerekek észrevették, hogy az Angyal, aki minden alkalommal ugyanaz volt, most egy kelyhet tartott a bal kezében, amely fölött egy ostya lebegett. (...) Az Angyal az Ostyát Luciának, a kehelyben lévő vért Jácintának és Francisco-nak adta, akik térden álltak, és az Angyal közben ezt mondta nekik: "Vegyétek és igyátok Jézus Krisztus Testét és Vérét, amelyet súlyosan megsértenek a hálátlan emberek. Tegyétek jóvá gonosztetteiket és engeszteljétek meg Istent." Az Angyal ismét leborult a földre, és háromszor elismételtette az imát Lúciával, Jácintával és Franciscoval.

A Béke Angyala ezért megmutatja nekünk, hogyan fogadjuk Jézus Krisztus Szent Testét és Vérét. Az Angyal által kért ima sajnos, feledésbe merült. De mik azok a sértések, amelyeket Jézusnak el kell viselnie a Szentostyában, amelyekért engesztelnünk kell? Először is ott van magának az Oltáriszentségnek a megsértése: a szörnyű megszentségtelenítések, amelyekről néhány volt-sátánista beszámolt és rémisztő leírást adott. A szentségtörő szentáldozások, amelyek nem kegyelmi állapotban vagy nem a katolikus hitet megvallva történnek, (itt az úgynevezett "interkommúnió" bizonyos formáira gondolok), szintén sértések. Másodsorban az, ami meg tudja akadályozni az Oltáriszentség gyümölcsöző hatását, azok a hívek lelkének hibái, ha nem hisznek az Oltáriszentségben; ez is sértés az Úr Jézus ellen.

Persze, Jézus azokért a lelkekért szenved, akik bántják Őt, és akikért Ő a vérét ontotta, amelyet ezek olyan szánalmasan és kegyetlenül semmibe vesznek. De Jézus még jobban szenved attól, amikor isteni-emberi jelenléte az Eucharisztiában nem tudja a hatását kifejteni az emberi lelkekben. És nem is tudjuk felfogni, hogy a leggonoszabb ördögi támadás abban áll, hogy megpróbálja megingatni az Oltáriszentségbe vetett hitet, tévedéseket hintve el és csábítva a méltatlan vételére. Igaz a háború, amely az egyik oldalon álló Mihály és Angyalai és a másik oldalon Lucifer között zajlik, és amely a hívek szívében folytatódik: a Sátán támadásának célpontja a Szentmise Áldozat és Jézus valóságos jelenléte az Oltáriszentségben. Ez a rablótámadás két vonalon zajlik: az első a 'valóságos jelenlét' fogalmának gyengítése. Sok teológus kigúnyolja vagy semmibe veszi az 'átváltoztatás' fogalmát, a Tanítóhivatal állandó figyelmeztetése ellenére. (...)

Most vizsgáljuk meg, hogy a valóságos jelenlétbe vetett hit hogyan befolyásolja annak vételét, és vica versa. A Szentostyát kézbe véve az óhatatlanul is a darabkák szétszóródásával jár. Ezzel ellentétben, ügyelve a legkisebb morzsára is, óvatosan törölgetve meg a szent edényeket, nem érintve izzadt kézzel, mind a Jézus valóságos jelenlétébe vetett hitet fejezi ki, még az átváltoztatott ostya legkisebb morzsájában is: ha Jézus az Eucharisztikus Kenyér szubsztanciája, és a darabok mérete csak a kenyér akcidense, akkor semmi jelentősége annak, mekkora az Ostya darabkája! A szubsztancia ugyanaz! Az Ő! Ezzel ellenkezőleg, a darabkák iránti figyelmetlenség elterel minket a dogmától. Apránként lassan ilyen gondolatok uralkodnak el: "Ha a plébános nem törődik a darabkákkal, ha az Oltáriszentséget úgy szolgáltatják ki, hogy nem törődnek a darabkák szétszóródásával, akkor ez azt jelenti, hogy Jézus nincs is benne, vagy 'csak bizonyos fokig' van jelen.

A második módja az Oltáriszentség elleni támadásnak az, hogy a hívek szívéből kiölik a szent iránti érzéket. (...) Míg az 'átlényegülés' fogalma a valóságos jelenlétre utal, a szentség iránti érzék képessé tesz bennünket arra, hogy észrevegyük abszolút egyediségét és szentségét. Micsoda szerencsétlenség lenne , ha pont a legszentebbel szemben veszítenénk el a szentség iránti érzékünket! Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy ha ugyanúgy fogadjuk a különleges táplálékot, mint a közönségeset. (...)

A liturgiában sok apró rituálé és és gesztus van - ezek mindegyike képes kifejezni ezeket a szeretettel telített, az Isten iránt gyermeki tiszteletet és imádást kifejező mozdulatokat. Éppen ez teszi alkalmassá arra, hogy kifejezze egy olyan gyakorlat szépségét, alkalmasságát és pasztorális értékeit, amelyeket az Egyház hosszú élete és tradíciója során kifejlesztett, vagyis a Szentáldozás térdelve és nyelvre történő fogadását. Az ember nagyszerűsége és méltósága, a Teremtője iránti szeretet legmélyebb kifejezése mutatkozik meg az Isten előtt történő térdelésben. Jézus is térdre borulva imádkozott az Atya jelenlétében. (...)

Miért ragaszkodunk ahhoz, hogy állva s kézbe fogadjuk az Oltáriszentséget? Honnét van ennek az Isten előtti hódolatnak a hiánya? Egy pap se vesse be tekintélyét azért, hogy visszautasítsa vagy rosszul kezelje azokat, akik térdelve és nyelvre kérik a Szentostyát. Mint a gyerekek,olyan alázatosan fogadjuk Krisztus Testét térdeinken és a nyelvünkre. A szentek ebben példát mutatnak. Modellek ők, akiket Isten nyújt nekünk!

De hogyan vált a kézbe történő áldozás ennyire általánossá? Bortoli atya megadja rá a választ, alátámasztva korábban még sohasem publikált, mind minőségükben, mint terjedelmükben rendkívüli dokumentumokkal is. Az a folyamat, amely minden volt, csak világos nem, és amelyet a Memoriale Domini utasítása kezdett meg, és ami ma már elterjedté vált. (...) Sajnos, mint ahogyan a latin nyelv esetében is, így a liturgikus reformoknak is az előző rítussal homogénnek kellett volna lenniük, a tolvajkulcs egy különleges engedmény volt, amely kierőszakolta az Egyház liturgikus kincsestárának a kiürítését. Az Úr az igazságot egyenes ösvényen vezeti, nem pedig kibúvókkal. Ezért a fenti teológiai megfontolásokon túlmenően nagyon úgy tűnik, hogy a kézbe történő szentáldozás nagyon nem az Úr akarata szerint van.

Bátorítsa ez a könyv azokat a papokat és híveket, akik XVI. Benedek példáján - aki pontifikátusának utolsó éveiben nyelvre és térdelve akarta adni az Eucharisztiát - felbuzdulva ily módon akarják a szentáldozást végezni, amely sokkal jobban megfelel magának a Szentségnek. Bízom benne, hogy ennek a módnak a szépsége és pasztorális értéke újra terjedni fog. Véleményem és megítélésem szerint ez egy fontos kérdés, amelyre az Egyháznak reflektálnia kell. Ez egy további lépés abban az imádatban és szeretetben, amelyet Jézus Krisztusnak tudunk nyújtani. Örömmel látom a sok fiatalt, akik tisztelettel, térdelve és nyelvre fogadják az Oltáriszentséget. Legyen Bortoli atya könyve az Oltáriszentség kiszolgáltatásának az újragondolása. Amint ennek a bevezetőnek az elején mondtam, most ünnepeltük Fatima centenáriumát, és a Szűzanya Szeplőtelen Szívének a biztos győzelmére várakozva bátorítást kapunk arra is, hogy akkor a liturgia igazsága is győzni fog.

Diane Montagna írása angol nyelven a www.lifesitenews.com honlapon jelent meg.

A Tihanyi Bencés Apátság közleményét olvashatják az alábbiakban.

Korzenszky Richárd perjel – a tihanyi bencés közösség további kibontakozásának reményét és jövőjét szem előtt tartva – 2018. február 4-én lemondott perjeli szolgálatáról, hogy a tihanyi szerzetesközösség vezetését átadja a következő nemzedékek képviselőjének.

Várszegi Asztrik, a Magyar Bencés Kongregáció prézes apátja elfogadta lemondását és a Magyar Bencés Kongregáció nevében megköszönte Richárd perjel atyának mindazt a szolgálatot, melyet hitből fakadó fáradhatatlan munkálkodással és hozzáértéssel Tihany felvirágoztatása érdekében tett.

A prézes apát február 17-ére hívta össze a Tihanyi Bencés Apátság konventkáptalanját, amely Mihályi Jeromos atyát választotta a közösség új konventuális perjelévé (lat. prior). Várszegi Asztrik a megválasztott perjelt megerősítette hivatalában, Isten áldását kérte rá és az egész tihanyi közösségre. A monostor közösségét tíz fő alkotja: kilenc örökfogadalmas és egy novícius. A legfiatalabb testvér 28, a legidősebb 86 esztendős.

Az új elöljáró első ünnepélyes szentmiséjét – rendtársaival együtt – március 29-én, nagycsütörtökön 19.30 órai kezdettel mutatja be a tihanyi apátsági templomban. Nagycsütörtök estéje az utolsó vacsora emlékezete és az apostolok közösségének ünnepe, amelyben az új prior – a szolgálat és az alázat jeleként – a hagyományokhoz hűen megmossa szerzetestestvérei és a tihanyi hívők képviselőinek lábát.

Mihályi Norbert Jeromos húsvétot követően áll a sajtó képviselőinek rendelkezésére.

A tihanyi bencés közösség továbbra is kéri és hálásan köszöni a hívek imádságát és támogatását.

Kapcsolat és további információk: tba.titkarsag@gmail.com

Tihanyi Bencés Apátság

Tihany, 2018. február 17.

Mihályi Norbert Jeromos 1986. november 29-én született Bakonyszentlászlón. A győri Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban érettségizett 2005-ben. 2006-ban – egy másik győri bencés diáktársával együtt – lépett be a tihanyi bencés közösségbe.

Teológiai tanulmányait a noviciátusban Pannonhalmán, majd Budapesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen végezte. Szerzetesi örökfogadalmat 2011. augusztus 13-án tett. Áldozópappá 2013. június 28-án, Szent Péter és Pál apostolok ünnepének vigíliáján szentelte Várszegi Asztrik püspök, pannonhalmi főapát Tihanyban.

2012-től a Tihanyi Bencés Iskola lelkészeként, 2013-tól Balatonszőlős lelkipásztoraként, majd 2015-től a Tihanyi Bencés Apátság elöljárójának gazdasági helyetteseként szolgálta a közösség és a helyiek életét. Az utóbbi években a monostor és a lelkipásztori ellátása alá tartozó települések templomainak megújítását vezette. Balatonszőlősön egy erősen zsugorodó katolikus közösségből egy fiatalos, családias, hitében növekedni vágyó egyházközséget formált.

Korzenszky Miklós Richárd, a tihanyi apátság leköszönő elöljárója 1941-ben született Csornán. Szülei – Korzenszky László főállatorvos és Vass Erzsébet – Kapuváron köztiszteletben álló, hithű katolikusok voltak, akik négy gyermeküket példás szeretettel nevelték a hitre, vallásosságra, a magyarságért való tenni akarásra és a polgári értékrendre.

Korzenszky Richárd kapuvári iskolázása után Pannonhalmán folytatta tanulmányait. 1955 és 1959 között, a magyar egyház történetének talán legnehezebb szakaszában tanult Magyarország legrégibb iskolájában, amikor az ateizmust hivatalos ideológiaként hirdető rendszer a legdurvább, erőszakos eszközökkel is gátolni akarta a még megmaradt egyházi intézmények működését. E korban az egyházi iskolába való jelentkezés is hitvallásnak számított, és többféle hátrányos megkülönböztetésre számíthatott, aki ezt megtette. Richárd atya 1959-ben kérte felvételét a Pannonhalmi Szent Benedek-rendbe. 1964-ben szentelték áldozópappá. Magyar-orosz szakos tanári diplomáját az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerezte meg.

1968-tól a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban, majd 1973-tól a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban, mellette a pannonhalmi Szent Gellért Hittudományi Főiskolán tanított. 1973-tól 1979-ig Szennay András főapát titkára, 1979 és 1989 között a Pannonhalmi Bencés Gimnázium igazgatója volt, majd a rendszerváltás idején főmonostori perjel lett.

Az 1990-es évek elején sok jó szándékú ember érezte azt, hogy erkölcsi kötelessége, hogy a négy évtizedes diktatúra után segítse felépíteni az új Magyarországot. Így került 1991-ben Korzenszky Richárd az akkori Művelődési és Közoktatási Minisztériumba mint a Magyar Katolikus Egyház megbízottja és miniszteri biztos. Rátermettségének, bölcsességének és céltudatosságának köszönhetően kulcsszerepe volt az 1948-ban szétrombolt egyházi oktatási rendszer újraélesztésében. 1992-ben a Katolikus Iskolák Főhatósága ügyvezető elnökének is kinevezték.

1994-ben rendi elöljárójától Korzenszky Richárd új feladatot kapott, méghozzá Magyarország egyik legismertebb szent helyén, Tihanyban. A tihanyi bencés monostort 1055-ben alapította I. András királyunk, akinek síremlékét ma is őrzi az apátság altemploma. A Balaton legszebb pontján épült monostor évszázadokon keresztül teljesítette hivatását, de a kommunista diktatúra 1950-ben ezt is felszámolta, és évtizedeken át csupán múzeumként működhetett. Erre a helyre került Richárd atya azzal a feladattal, hogy élessze újjá a monostort és a szerzetesi életet, és újítsa meg az ottani egyházközség működését.

Korzenszky Richárd irányításával teljesen megújult a Tihanyi Bencés Apátság és környezete. Élő, fiatalos, buzgó szerzetesközösséget formált a semmiből. A Tihanyi Bencés Apátságot a megélt hit, a nyitottság, a családiasság, a befogadás, az értékek és a kultúra iránti hűség otthonává és a találkozások helyévé tette. Szívesen látogatnak Richárd atyához és a tihanyi apátságba keleti keresztény egyházi elöljárók és hívők is.

Országos érdeklődés övezi az 1997 óta havi rendszerességgel megtartott „Tetőtéri estéket”, a „Könyörgés a magyarságért” imaalkalmakat, az évi egy tucatnyi hangversenyt, az Apátság Galériájában és a Rege Cukrászdában megrendezett kiállításokat, a „Tihanyi Kalendáriumot”, Richárd atya fényképalbumait, lelkiségi, kulturális írásait és az általa vezetett márciusi szentföldi zarándoklatokat.

Korzenszky Richárd munkásságát 2003-ban Fraknói Vilmos-díjjal, 2008-ban Prima Primissima díjjal, 2011-ben a Magyar Érdemrend középkeresztjével, 2012-ben pedig Magyar Örökség díjjal ismerték el.

A tihanyi bencés közösség továbbra is számít Richárd atya szerteágazó, értékes szolgálatára és bölcsességére.

Forrás: Magyar Kurír