Más példabeszédet is mondott nekik: „Hasonlít a mennyek országa az olyan emberhez, aki jó magot vetett földjébe. Amikor mindenki aludt, jött ellensége, és konkolyt szórt a búza közé, aztán eltávozott. Szárba szökött a vetés, és kalászt hányt, de fölütötte fejét a konkoly is. Erre a szolgák elmentek a gazdához, és megkérdezték: Uram, ugye jó magot vetettél a szántóföldbe? Honnan került belé a konkoly? Mire ő azt felelte: ellenséges ember műve az. A szolgák tovább kérdezték: akarod, hogy kimenjünk és kigyomláljuk? Nem, válaszolta, hogy a konkolyt gyomlálva ki ne tépjétek vele együtt a búzát is. Hagyjátok, hadd nőjön föl mindkettő az aratásig. Aratáskor majd megmondom az aratóknak: előbb a konkolyt szedjétek össze és kössétek kévébe, hogy tűzre kerüljön, a búzát pedig gyűjtsétek csűrömbe.”
Máté 13, 24:30

Korunk irodalmában is és az interneten is számos utalást lehet találni arra vonatkozóan, hogy katolikusok - főleg az 1970-es évek közepétől - világszerte beléptek szabadkőműves páholyokba. Nemcsak a világi katolikusok, hanem a klérus bevonása is megtörtént, legalábbis a tizenkilencedik század közepe óta. A legdrámaibb nyilvános közlemény erre a bevonásra vonatkozóan 1978 szeptemberében látott napvilágot, amikor az olasz szabadkőműves, Mino Pecorelli közzétett egy listát mintegy 120 állítólagos szabadkőművesről, akik különböző vatikáni hivatalokban foglaltak el pozíciót, közöttük bíborosokról, püspökökről, és papokról, valamint laikusokról. [1] A lista tartalmazta VI. Pál pápa államtitkárát, Villot bíborost is, és azt az személyt is, aki őt követte ebben a pozícóban, Casaroli bíborost.

Részletek a szabadkőművesek törvényeiből:
§ A szabadkőműves köteles segíteni szabadkőműves társát.
§ A szabadkőműves eskü felülírja a szabadkőműves minden egyéb kötelezettségét, legyen az akár állami, akár egyházi, akár a feleséggel , akár a családdal szembeni.
§ A szabadkőműves eskü felülír minden más fogadalmat, legyen az akár papi, egyházi vagy házassági fogadalom, és felülír minden olyan esküt, amelyben az áll, hogy az igazat kell mondani.
§ A szabadkőműves eskü felülír minden hivatali esküt, amelyet a szabadkőműves tett, legyen az akár rendőrségi, akár ügyvédi, akár bírói, akár parlamenti, akár államfői, akár nemzetközösségi - akár püspöki.

A szabadkőműves pap kötelessége segítenie szabadkőműves paptársát akkor is, ha az pedofil, homoszexuális, parázna vagy tolvaj. A szabadkőműves „elkötelezettség” felülmúlja a papságból és az Egyház iránti elkötelezettségből származó kötelességet. Inkább védenie kell, mintsem hogy a püspöknek jelentse az embert és a hibákat.

A szabadkőműves püspöknek inkább védenie kell, mint fegyelmezni vagy eltávolítani szabadkőműves papját vagy egyéb egyházi emberét. Őt kell előnyben részesítenie, ha az egyházmegyéjében megüresedik egy hely.

Egy szabadkőműves pap vagy püspök ipso facto, az Egyház szentségeitól el van tiltva[2]. Mivel szigorúan tilos a szentségeket kiszolgáltatnia, ezért a szabadkőműves testvérek közül ő zsarolható a legjobban. Ha gyengének mutatkozik a szabadkőműves követelmények teljesítésében, azonnal csatasorba lehet állítani.

Továbbá ha egy pap valami rosszat tett a múltban, amiről tudnak a szabadkőműves testvérek, zsarolással hasonlóan irányítható a szabadkőműves céloknak megfelelően. Az eredmény ugyanolyan hatásos és romboló a hitre és a hívők erkölcsére nézve , mintha az a pap maga is szabadkőműves lenne - mivel szabadkőműves ellenőrzés alatt áll.

A fentiekből világosan látszik, hogy ha egy pap vagy egyházi ember szabadkőműves lesz, ennek szörnyű következményei vannak a katolikus hitre nézve. Nemcsak hogy amennyire tudja, hanyagolja a katolikus tanítás hirdetését, hanem tevékenységét a szabadkőművesek munkarendjébe illesztve végzi. Együtt fog működni a többi egyházi szabadkőművessel. Sőt, azon fog dolgozni, hogy az egyébként hitükhöz hű papokat és püspököket is beszervezze.

A csali

Paul A. Fisher amerikai katolikus író, a következő bepillantást engedi tenni a szabadkőművesek tevékenységébe:

A saját tapasztalatomat 1965-ben a Washington D.C.-ben rendezett Shriners parádén szereztem, amikor az arab sejknek öltözött Keystone Kops annyira lenyűgözött engem és a feleségemet a masírozó zenekarával, a bohócaival és az énekeseivel, - óriási örömet és élményt nyújtva kis gyermekeinknek, - hogy komolyan meg lettünk győzve arról, hogy a szabadkőművesek régi elítélése a katolikus Egyház által biztosan valami tévedés volt. Következésképpen sokkhatásként ért, amikor megtudtam, hogy a parádé és a gyerekek szórakoztatásának a színfalai mögött egy sokkal mélyebb, önző cél lapult meg.

Adam Weishaupt tanácsolta kb. 200 évvel ezelőtt az ilyen rendezvények tartását amikor így utasította az illuminátusokat:

„Úton-útfélen győzködnünk kell az egyszerű népet. Ez főleg az iskolákon, és a nyílt, szívélyes fellépéseken keresztül történjék. Mutassunk leereszkedést, népszerűséget, toleranciát az előítéleteikkel szemben, amelyeket aztán később gyökerestől kitépünk és eloszlatunk.” [4]

A jóakaratnak és az emberbaráti cselekedeteknek az álarca azt szolgálja, hogy a katolikusok fontolgatni kezdjék, hogy belekeveredjenek a szabadkőművességbe.

Indíték

Az átlagkatolikus, legyen akár pap, akár laikus, amikor szó esik a szabadkőművesek jelenlétéről a katolikus Egyházban, ugyanazt a kérdést vagy kérdés-sorozatot teszi fel: Miért vetné alá magát egy püspök, egy pap, egy laikus hívő ilyen értelmetlenségeknek? Mi haszna van ebből? És, ami még fontosabb: Miért cserélné fel egy katolikus a halhatatlan lelkét a biztos elkárhozásra, a szabadkőművességet választva?

Az alábbiak a lehetséges motivációk:

• Az olasz püspöki karhoz címzett, a szabadkőművesség témáját érintő Inimica Vis kezdetű enciklikájában XIII. Leó 1892. december 8-án az ambíciót teszi fő oknak – túl sok honfitársunk személyes előnyök szerzésétől vagy beteges ambíciótól hajtva, nevét adta vagy támogatta a szektát. [5]

• Monsignor George F. Dillon, Apostoli Misszionárius Sídney-ben 1884. októberében idézett egy szabadkőműves forrást, amely a büszkeséget jelölte meg oknak. [6]

—Az emberi vagy állampolgári hiúság, amely a szabadkőművesség felé sodor, annyira általános és elterjedt, hogy engem mindig arra késztet, hogy bámuljam az emberi ostobaságot. .. Az ismeretlen feladatok presztízse az embereknek valamifajta hatalom érzetét jelenti, olyannyira, hogy maguktól készülnek fel remegve a csalós beavatási szertartásokra és a testvéri bankettekre…[7]

• Ahogyan már korábbi írásainkban is kifejtettük, a szekta Egyház általi elítélésének a szívében az Első és a Második Parancs áll , amely sérül a szabadkőműves eskü letételével. Annak az érzékelése, hogy mi egyeztethető össze, és mi nem a katolikus hittel, kell hogy figyelmeztessen mindenkit, mielőtt ilyen esküt letenne. Következésképpen fellép egy további tényező: a hit gyengesége.

• A modernizmus az az eretnekség, amely tagadja, hogy a katolikus hitben bármi transzcendens lenne, is egy további erős lökést ad a katolikusnak ahhoz, hogy a szabadkőművesek közé álljon - mindkét bűn azt a nézetet hirdeti, hogy a vallást a természetesre kell korlátozni. Ugyanezt állítják azok a katolikusok is, akik a marxizmus tanát vallják.

• Az intrikára és a machinációra való hajlam sok emberben megtalálható. Az ilyenek számára a szabadkőművesség titokzatoskodó jellege vonzó lehet.

• Naivitás és jellemgyengeség is döntő ok lehet.

Vakság

Nagyon kifejező, hogy a szabadkőművesség első fokába, a tanoncságba történő beavatás tartalmazza a jelölt szemének a bekötését. Ha egy katolikus aláveti magát a szabadkőművességnek, akkor sötétség, a lelkiállapotával szembeni nemtörődömség uralja a lelkét, amely intellektuális vakságot okoz, és nem látja meg az örök kárhozat lehetségességét.

Beszervezési tanulmány

1999-ben a Via col vento in Vaticano (Elfújta a szél a Vatikánban) c. könyv névtelen szerzői, egy csoport, állítólag a Vatikán magas rangú prelátusai, bemutatják a szabadkőműveseknek azt a módszerét, hogyan toborozzák a tagokat a Vatikán hivatalaiban, megmutatva, hogyan használják fel az előzőkben említett indítékokat és az egyes papok és prelátusok jellembeli gyengeségeit:

Külön részleg van a szabadkőműveseknél a beszervezésre… A szakképzett beszervezőknek erős intellektusúaknak kell lenniük, intuitívnek, ambiciózusnak, hatalomvágyónak, jó kommunikációs készségűnek, megértőnek és a megértést tettetőnek. .. Az a legfontosabb, hogy az első fázisban az alany ne vegye észre a felállított csapdát. A szabadkőműves technikák fokozatos haladást alkalmaznak úgy, hogy a jelölt előtt a feljebbvalók által meghatározott ütemben, fokozatosan tárják fel a szekta céljait.

Az új tagok kiválasztása sokféleképpen történik, személyenként más-más módszert alkalmazva. Az első fázis lehet egy egyszerű meghívás egy követségre megünnepelni egy nemzeti ünnepet, vagy egy váratlan találkozás valakivel, aki azt mondja, hogy el van ragadtatva ettől az új ismeretségtől, vagy egy prelátus, aki kér valamit, és azt mondja, hogy nagyon le van kötelezve. Ezután következik a dicsérő és a hízelgő szakasz: ” Milyen csodálatos ember Ön; milyen intelligens, milyen jó modorú… Ön jobbat érdemelne; Ön itt parlagon hever. Szólíthatjuk a keresztnevén? Kigondolunk Önnek egy jobb állást.” Ezután jön a lehetőség fázis. „Ismerem ezt a prelátust, bíborost, nagykövetet, vagy ezt és ezt a minisztert. Ha Ön szeretné, vagy legalábbis nincs ellene, szólok az Ön érdekében néhány szót. Megmondom neki, hogy Ön magasabb pozíciót érdemelne; mint például miniszteri , bíborosi … nunciusi …altitkár, magántitkár..” stb.

Ennél a pontnál az ügynök azonnal meg tudja állapítani, hogy a kiszemelt személy bekapta-e a horgot, még akkor is, ha szerényen állítja: „Nem érdemlem én ezt meg. Nem vagyok rá felkészülve. Egyszerű ember vagyok. vannak nálam sokkal jobbak.„ Az ügynök jól képzett, és tudja, hogy az óvatosság az erősek erénye, és az álszerénység az ambiciózusok tulajdonsága.

Lassan beteljesülnek az ígéretek, és a jelölt kezdi magát lekötelezettnek érezni a támogatójával szemben, akit a jótevőjének gondol. Közben a karrier lassan emelkedik, és a lehetőségek végtelennek tűnnek. Most, amikor az alany a saját ambíciója és a hiúsága áldozata lett, belép abba a fázisba, amikor informálják a motivációs tényezőről, amely a rangokat hozta neki. A bejelentés rendszerint valahogy így történik: „Monsignor, Excellenciás Uram, tudnia kell, hogy Ön a gyors felemelkedését nagyobb mértékben köszönheti a szabadkőműves rendnek és a Vatikánon belüli és kívüli barátainak, mint nekem. Ők szervezték meg, hogy Ön gyorsan magas pozícióba jusson az Egyházban. Ahogy látja, nem kell semmitől sem tartania, mert már sok befolyásos személy felfigyelt Önre. Ön most szabadon eldöntheti, marad ott, ahol most van, és együttműködik velünk a jövőben, vagy nem.

Ebben a tapintatos fázisban a prelátus krízisbe kerül, el kell döntenie, melyik úton megy tovább. Ambíciója sóvárog a további előmenetel iránt, de visszariad a szabadkőművességtől. Fél, hogy lelepleződik, ha csatlakozik, és elképzeli az ürességet maga körül, ha nem csatlakozik. Egy , a szabadkőműves rendhez tartozó és sikeres karriert folytató idősebb elöljárója baráti tanácsa meggyőzi a prelátust, és saját maga ellenére folytatja a megkezdett utat…[8]

A dilemma

Visszatérünk Monsignor Dillon-hoz, aki így mutatja be a katolikus jelölt dilemmáját :

Ha az ember belép a szabadkőművesek közé - a legalacsonyabb fokozatba – nagy bűnt követ el. De az embernek , még ha szabadkőműves is, nem kell sem ateistává, sem szocialistává válnia, legalábbis egy ideig. A szíve mélyén meg lehet győződve arról, hogy Isten létezik, és némi reménye is marad arra vonatkozóan, hogy visszatérhet ahhoz az Istenhez, legalább a halála előtt. Sokan beléptek már nagyravágyásból, hiúságból vagy pusztán jellemgyengeségből a szabadkőművesek közé. Továbbra is imádkozhat, és visszautasítja, mint katolikus az Isten anyjának az elutasítását, és végezhet néhány áhitat gyakorlatot, amelyet még fiatal korából ismert. De a szabadkőművesség óriási rendszer, fokozatosan elválasztja az embert ezektől a dolgoktól. Nem tagadhatom meg egyszerre az Istent, sem a keresztény előírásokat. Azzal kezdődik, hogy lassan, a tisztelet megadása mellett alig érzékelhető lökést adnak a keresztény istenfogalomnak. Istent káromolják valamennyi esküjükben. Nem Teremtőnek, hanem csak építésznek hívják, a világmindenség nagy Építészének. Gondosan kerülik Krisztus nevének, a Szentháromságnak, a hit egységének, vagy bármely hitnek az említését. Követelik minden ember meggyőződésének a tiszteletben tartását, a bálványimádó párszikét, a mohamedánokét [sic], az eretnekekét, a skizmatikusokét, a katolikusokét. Aztán apránként, a magasabb fokozatokban durva sokkhatásként a deizmusban kell hinni, majd a naturalizmust kell előnyben részesíteni. Mindezt apránként, fokozatosan, észrevétlenül , de nagyon hatékonyan teszik …[9]

A szabadkőműves püspök, pap vagy laikus elhagyja Istenben, és az Ő Fiában, Jézus Krisztusban való hitét. Ez lassan történik, de biztosan bekövetkezik. Előbb vagy utóbb szembekerül a Monsignor Dillon által fentebb említett dilemmával. Ha meg is marad a hivatásánál, teljesen elveszíti kapcsolatát a vallás isteni elemeivel , titokban elárulja és átveszi a helyét az emberi lénnyel való foglalkozás. Meggyőződéssel mondhatja a modernista jezsuita, Teilhard de Chardin imáját :

Őrizzen meg engem az Úr a világ iránt érzett égő szeretetemben és segítsen kitartani nekem a végsőkig emberségem teljességében.

De a meggyőződése természetes és nem természetfeletti lesz, amelyhez végig kitart, és amely vég inkább korlátozott és földies, mint örökkévaló. Ézsauhoz hasonlóan eladja az elsőszülöttségi jogát egy tál ételért.

A végkifejlet

Leó pápa katolikusoknak szóló harsány felhívása a XXI. században is érvényes, így nekünk le kell tépnünk a szabadkőművesek álarcát, és … mutassuk meg, milyenek is valójában. [10] Ha ez a felhívás fontos az állampolgárok világos irányításához a civil társadalom életében, mennyivel inkább fontos a katolikusok számára, figyelembe véve a szabadkőművesek beszivárgását a katolikus Egyházba.

Hogyan ismerhetjük fel őket?

Hogyan tudhatjuk meg, hogy ez vagy az az ember, ez vagy az a pap, ez vagy az a püspök tagja-e egy szabadkőműves páholynak? Leó pápa egy tesztet kínál :

Bármilyen nagy is egy ember okossága a titkolózásban, a hazugság gyakorlásában, lehetetlen megakadályozni, hogy bármely okból származó következmények megmutatkozzanak. „ A jó fa nem teremhet rossz gyümölcsöt, sem a rossz fa nem teremhet jó gyümölcsöt.” [Máté, 7:18]. Nos, a szabadkőműves szekta ártalmas és a legkeserűbb gyümölcsöt termi.”[11]

Az emberi vizsgálódás, mint a tudományok is, induktívan, a hatásból következtet az okokra, és mint a tudományok is, tévedhet. Ha találunk az Egyházban szabadkőművesekre jellemző vonásokat, akkor azokat más ok is eredményezheti, mint pl. lustaság vagy figyelmetlenség, gyengeség vagy gyávaság. Ha viszont ez a magatartás már következetes, akkor nagy valószínűséggel szabadkőművesek ügyködnek.

Ezenfelül ez a magatartás a papra vagy a prelátusra gyakorolt modernista vagy marxista befolyásból is fakadhat, amelyek egyaránt tagadják a vallás természetfeletti voltát. Mindezek a veszedelmek tökéletes kiegészítései a szabadkőművességnek, olyannyira, hogy nehéz különbséget tenni közöttük. Gyakorlatilag egy kalap alá kell venni őket a szabadkőművesekkel.

Bármely püspök, bármely pap, bármely laikus a katolikus Egyházon belül , aki szavakkal vagy tettekkel a szabadkőműves eskü bármely részét kinyilvánítja, szabadkőművesnek, vagy szabadkőműves befolyás alatt állónak tekintendő mindaddig, amíg meggyőzően nem tudja megcáfolni ezt. XIII. Leó pápa idézi III. Félix pápát [383 AD] :

"Az az eltévelyedés, amelyet nem utasítunk vissza, el van fogadva; az az igazság, amelyet nem védelmezünk meg, el van nyomva; és aki nem száll szembe egy nyilvánvaló bűncselekménnyel, annál felmerül a titkos bűnrészesség gyanúja.”

[1] Pecorelli t megölte két fegyveres egy római utcán 1979 március 20-án.

[2] 1983 Code of Canon Law, Canon 1374.

[3] Canons 1332 and 1331 (1) nn.1 and 2

[4] Paul A Fisher, Behind the Lodge Door, Tan Books, Rockford Illinois, 1994, pp. 2334. A Shriners az egy amerikai szabadkőműves rend, the Ancient Arabic Order of the Nobles of the Mystic Shrine for North America. Adam Weishaupt of Ingolstadt, Germany, [17481811] jezsuitának tanult. Ő alapította az Illuminátus rendet, ami a szabadkőműveseknek egy felsőbb szerve.

[5] Inimica Vis (8.12.1892), n.6

[6] Monsignor Dillon előadássorozatot tartott a skóciai Edinburgh-ben, a szabadkőművesség és az Egyház közötti harcról. Ezeknek az előadásoknak az összefoglalása található meg az Antikrisztus háborúja az Egyházzal és a nyugati civilizációval szemben c. [M H Gill & Son, Dublin, 1885], és a Denis Fahey atya előszavával megjelent A Nagy-Oriens szabadkőművesek leplezetlenül c. könyvében [Christian Book Club, Palmdale, California, 1950]. Világos, hogy Monsignor Dillonnak hozzáférése volt szabadkőműves, vagy szabadkőműves múlttal rendelkező, a Vatikán legmagasabb köreihez tartozó személyekhez. 1822-ben egy olasz szabadkőműves, „Kis Tigris” álnéven írt egy szöveget a Piedmontese-i páholy, a Karbonárik védelmében. A Karbonári mozgalmat a szabadkőművesek hozták létre a katolikus parasztság köreiből, látszólagosan azért, hogy a francia elnyomás ellen és a katolikus vallás szabad gyakorlása érdekében harcoljanak, – Jézus Krisztus volt a Nagymesterük! Valójában ravasz eszköz volt ahhoz, hogy az egyszerű katolikusokat a szabadkőműves szektákba csábítsák. Tiszta és hűsége katolikus vonalon indulva nagyon hamar a legrosszabb fajta titkos társaságban találták magukat az emberek, amelynek hitetlensége szabadkőműves alapokon nyugodott. [Dillon, op. cit., p. 50]

[7] Monsignor Dillon, op. cit., p. 59.

[8] Translated into English as Shroud of Secrecy, The Story of Corruption Within The Vatican, by ‘The Millenari’, Ontario, 2000, pp. 1835.

[9] Dillon, op. cit., pp. 234.

[10[] Humanum Genus (20.4.1884), n. 31.

[11[] Ibid, n. 10

[12] Inimica Vis, n.7

forrás: www.superflumina.org