Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Elmélkedő gondolatok a mai napra

2019. augusztus 04. 05:24 - Andre Lowoa

A jóakarat jóvá teszi a lelket, a gonosz akarat gonosszá.


Az élő hit az, mely Jézus vérének erejét mindenre elégségesnek tartja.



Bolondeszű, veszett ember legigazibb vádlója önnön nyelve. (Aiszkhülosz)


„Csodálatos az Úr terve, hatalmasan hajtja végre.” (Ézs 28,29)

Tudod-e, hogy az Úrnak terve van veled? Ha tudod, az boldoggá és Krisztus-követővé tesz. Ha nem vagy benne biztos, bátorítalak az Isten igéjével, „aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére”. (1Tim 2,4) • Édes Istenem, szégyellem magamat előtted, mert újra szembesülök azzal, hogy én akarlak szolgálatomba állítani terveim megvalósításához. Uram, ne haragudj rám balgaságomért és tiszteletlenségemért. Kérlek, a te tervedet valósítsd meg életemben, hogy semmiképpen ki ne maradjak örök országodból. Ámen.
(Bozorády Zoltán)


Egy idős cseroki indián az életről mesélt az unokájának:
- Küzdelem zajlik a bensőmben. - Mondta a fiúnak. - Rettentő harc ez, két farkas vívja egymással. Az egyik gonosz; ő a harag, irigység, bánat, mohóság, önsajnálat, gyötrő bűntudat, sértődöttség, kisebbrendűség, hamisság, önteltség, felsőbbrendűség. A másik jó; ő az öröm, béke, hit, remény, derűs nyugalom, alázat, kedvesség, jóakarat, nagylelkűség, igazság, együttérzés, szeretet. Ugyanez a harc benned is zajlik, és mindenki másban is.
Az unoka elgondolkozott egy percre majd megkérdezte a nagyapját:
- Melyik farkas fog győzni?
- Amelyiket táplálod. - Válaszolta az idős indián.


Egyedül abban lehetünk biztosak, hogyha a holnap keresztet fog hozni, Ő, aki küldi, meg tudja, és meg is fogja adni a kegyelmet az elhordozására.

Ryle püspök


Hívők imája a papokért:

Mennyei Atyánk! Papjaid életük minden napján a Te nevedben végzik szolgálatukat. Adj nekik erőt, hogy szüntelenül a Te jelenléted képviselői, a Te szereteted küldöttei, a Te gondviselésed eszközei és a Te irgalmad közvetítői legyenek számunkra!
Urunk, Jézus Krisztus! A papok egész életük során a Te szeretetedben szeretnének élni. Segítsd őket, hogy mindig a Te személyedben cselekedve mutassák be a szentmisét, a Te küldöttedként hirdessék az örök élet tanítását és a Te megbízottadként szolgáltassák ki az nekünk a Te életet adó és életünket megújító szentségeidet!
Szentlélek Isten! Te nem csak az Egyházban, hanem minden papban is élsz. Segítsd a papokat sugallataiddal, ötleteiddel és tanácsaiddal, hogy papi életükkel jó példát mutassanak a fiataloknak és az evangélium hirdetésével Isten felé vezessenek minket!



Hogy némelyek miért nem részesülhetnek Istennek bizonyos áldásaiban, annak oka abban a meg nem szentelt lelkületben rejlik, amellyel az áldást keresik. (Kroeker)


Jaj, aki vagyont gyűjt, és azt gondolja, hogy a vagyona halhatatlanná teszi.


Jézus, add, hogy úgy szóljak mindig, mintha ez lenne az utolsó szavam, amelyet kimondok! Add, hogy mindig úgy cselekedjem, mintha ez lenne az utolsó tettem, amelyet végbeviszek! Add, hogy úgy tudjak szenvedni mindig, mintha ez lenne az utolsó gyötrelmem, amelyet felajánlhatok Neked! Add, hogy mindig úgy imádkozzam, mintha ez lenne az utolsó lehetőségem itt a földön, hogy beszélgessek Veled!

Chiara Lubich


Jöjj Szentlélek, égi tűz,
Tisztítsd meg szívünk,
Gyújtsd lángra hamvadó hitünk!

Jöjj Szentlélek, és taníts
Igaz úton járni,
Hű szívvel szolgálni!

Jöjj Szentlélek, Te vezess
Utunkon a célig,
A hitharcban végig!

Jöjj Szentlélek, éltünk fénye,
Napunk vagy Te, fölkelő:
Újjá szülő szent Erő!



Kevés ember olyan erényes, hogy ellenálljon a legtöbbet ígérőnek. (George Washington)


„Ne szeressétek a világot, se azt, ami a világban van. Ha valaki szereti a világot, abban nincs meg az Atya szeretete.” (1Jn 2,15)

Keressük a példákat, fiatalok elé szeretnénk élő példaképeket, követendő mintákat állítani. De mi a mértékük ezeknek a példáknak? János apostol így sorolja „a világ mértékét”: a test kívánsága, a szem kívánsága, az élettel való kérkedés. Ezt kínálja a világ ma is. Irigység, kapzsiság, szexuális vágyak, anyagiak hajszolása, érvényesülés, mások lenézése, gazdagsággal való dicsekvés, fényűző élet. De ez mind elmúlik! Semmit nem viszünk át a halálon. A világ szeretete helyett Isten szeretetét kell keresnünk, az Atya pedig Jézusban adja ezt nekünk.
(Tóth-Szöllős Mihály)
komment

Próféciáim, melyek az Antikrisztus érkezését feltárják, hamarosan megvalósulnak 20180804

2019. augusztus 03. 18:48 - Andre Lowoa

Drága szeretett leányom, Próféciáim, melyek az Antikrisztus érkezését feltárják, hamarosan megvalósulnak.

Az a nap, amelyre mindnyájan fel kell készítenetek otthonaitokat és elő kell készítenetek a napi ima-programjaitokat, közel van, és mindazoknak, akik követnek Engem, készen kell állniuk arra, hogy áldozatokat hozzanak annak érdekében, hogy segítsenek Nekem mindenhol megnyitni Isten gyermekeinek a szemét a világ minden táján erre a gonoszságra, amely a világot a feje tetejére állítja.

Mint minden igaz próféta esetében, akit megvetnek és ellenszenves emberként kezelnek, ti, drága követőim egy ilyen ellenszenvet fogtok látni, amikor feltárjátok az Igazságot. Várhatjátok minden sarkon, ahová csak fordultok, hogy nevetségessé tesznek benneteket, kigúnyolnak és megvetnek titeket. A benneteket körülvevő emberek bántalmazni, kritizálni fognak és hibát találnak bennetek még akkor is, ha nem az Én Szavamról beszéltek nekik.

Minden bukott angyal és démon, akik beszivárogtak a Földre ebben az időben, a gyenge lelkeken keresztül azonnal a közeletekbe fognak férkőzni, hogy gátoljanak benneteket ebben a munkában.

Fogadjátok el ezt a fájdalmat az Én Nevemben, mert ha ezt megteszitek, akkor nagy dicsőségére lesztek Istennek, és ez a legnagyobb ajándékok egyike, amit ti Nekem adhattok. Aztán Én ezen megpróbáltatásaitokat azon lelkek javára fordítom, akik arra vannak szánva, hogy az övéi legyenek, legyőzvén így a Sátánt.

Nagyon kevesen értitek meg a Menny Isteni Törvényeit és a Kereszt szerepét életetekben. Egy napon Isten minden gyermeke meg fogja érteni, hogy miért kellett elviselnie ezeket a kegyetlen tetteket. Folytassátok az Igazság terjesztésének feladatával, figyelmen kívül hagyván a gyűlöletet, melynek tanúi lesztek, és ne fogadjátok el soha azok irányítását, akik megtagadnak Engem.

Menetelésetek az Új Paradicsom felé nehéz lesz. De még egy kis hadsereggel is le tudjátok győzni a büntetések súlyosságát, amelyek az Antikrisztus által szabadulnak a világra. A ti feladatotok, hogy figyelmeztessetek másokat annak veszélyére, ha elfogadnák a Sátán törvényeit, mint Isten törvényeinek helyettesítőit.

Egyedül csak Atyám parancsára vihetem magammal azokat, akiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe, de akik a hamis prófétának kötelezik el magukat szíves engedelmességgel, be fognak dőlni az Antikrisztus megnyerő magatartásának.
 
Jézusotok “
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/profeciaim-melyek-az-antikrisztus-erkezeset-feltarjak-hamarosan-megvalosulnak/

—–
Római katolikus:
2018-08-04

17. évközi hét szombat

 

OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből
Az Úr nem hagyja el a bajban azt, aki hűségesen jár el küldetésében.
A választott nép papjai és álprófétái így szóltak a főemberekhez és az egész néphez: „Ez az ember, Jeremiás halált érdemel; fületek hallatára ugyanis Jeruzsálem ellen jövendölt.”
Erre Jeremiás próféta így szólt a főemberek és a nép előtt: „Az Úr küldött engem, hogy jövendöljek háza ellen és a város ellen is, hogy elmondjam az ő igéit, amelyeket hallottatok. Változtassátok meg életmódotokat és tetteiteket!
Hallgassatok Uratok, Istenetek szavára, és akkor ő visszavonja sújtó kezét rólatok.
Én most a ti kezetekben vagyok: tegyétek velem azt, amit jónak és helyesnek láttok!
De fontoljátok meg, hogyha itt most megöltök engem,
ártatlan vér száll a fejetekre és erre a városra meg lakóira.
Mert valóban az Úr küldött engem hozzátok, hogy mindezt elmondjam fületek hallatára.”
A főemberek és a nép így szóltak a papokhoz és az álprófétákhoz: Ezt az embert nem ítélhetjük halálra, mert ő a Úrnak, a mi Istenünknek igéit mondta el nekünk.”
Áhikám, Sáfán fia is pártját fogta Jeremiásnak, és így nem került a nép kezére, hogy megöljék őt.
Ez az Isten igéje.
Jer 26,11-16.24

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: A kegyelem idején * hallgass meg, Istenem! Vö. 14. vers. – 2. tónus.
Előénekes: Emelj ki az iszapból, hogy el ne süllyedjek, † ragadj ki azok közül, akik gyűlölnek, * és a vizek mélységéből.
Ne borítson el a vizek hulláma: † és ne húzzon le a mélység, * ne záruljon be fölöttem a verem szája.
Hívek: A kegyelem idején * hallgass meg, Istenem!
E: Én azonban szegény vagyok, és szenvedek, * de szabadításod, Istenem, fölemel engem.
Énekszóval áldom Isten nevét, * dicsérettel magasztalom őt.
H: A kegyelem idején * hallgass meg, Istenem!
E: Az alázatosak látják ezt, és örülnek. * Keressétek Istent, és szívetek újra éled,
mert az Úr meghallgat minden szegényt, * és foglyait nem hagyja magukra.
H: A kegyelem idején * hallgass meg, Istenem!
Zsolt 68,15-16.30-31.33-34

ALLELUJA
Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, * mert övék a mennyek országa. Mt 5,10 – 7 b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Keresztelő János vértanúsága.
Amikor Heródes Antipász, a negyedes fejedelem meghallotta a Jézusról szóló híreket, azt mondta szolgáinak: „Ez Keresztelő János: ő támadt fel a halálból, azért van ilyen csodatevő ereje.”
Heródes ugyanis annak idején elfogatta Jánost, bilincsbe verette és börtönbe vetette Heródiás miatt, aki fivérének, Fülöpnek a felesége volt. János ugyanis figyelmeztette: Nem szabad őt feleségül venned!” Heródes emiatt ki akarta végeztetni Jánost, de félt a néptől, mert prófétának tartották őt.
Amikor Heródesnek születésnapja volt, Heródiás leánya a vendégek előtt táncolt. Ez nagyon megtetszett Heródesnek, ezért esküvel ígérte, hogy bármit is kér, megadja neki. A leány, mivel anyja már előre kioktatta, így szólt: „Add nekem egy tálon Keresztelő János fejét!” Erre a király elszomorodott, de esküje és a jelenlevő vendégek miatt megparancsolta, hogy adják oda neki (Keresztelő János fejét).
Erre elküldvén
lefejeztette Jánost a börtönben. Fejét elhozták egy tálon, és odaadták a leánynak; ő meg elvitte anyjának.
Akkor János tanítványai eljöttek, elvitték a holttestet, és eltemették. Majd felkeresték Jézust, és mindezt hírül adták neki.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 14,1-12″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-08-04


——
Görög katolikus:

30 Arra kérlek benneteket, testvéreim, segítsetek nekem azzal, hogy erőteljesen imádkoztok értem Istenhez — Urunk, Jézus Krisztus és a Szent Szellem szeretete által! 31 Imádkozzatok értem, hogy megszabaduljak a júdeai hitetlenektől! Imádkozzatok, hogy az ajándékot, amit viszek, szívesen fogadják a jeruzsálemi testvérek, 32 és azért is, hogy nagy örömmel elmehessek hozzátok, és veletek együtt én is megpihenjek, ha valóban Isten is ezt akarja! 33 Isten, aki békességünk forrása, legyen veletek! Ámen.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans+15%3A30-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Az adóról

24 Egyszer Jézus és a tanítványai Kapernaumba érkeztek. Péter ott adószedőkkel találkozott, akik a Templom számára gyűjtötték az adót: fejenként két drachmát. Megkérdezték Pétert: „Mesteretek nem fizeti a templomadót?”

25 „Dehogynem!” — válaszolta Péter. Azután bement a házba, de még mielőtt megszólalt volna, Jézus megkérdezte: „Simon, mit gondolsz? A földi királyok kitől szednek vámot és adót? A saját népüktől, vagy az idegenektől?”

26 „Természetesen az idegenektől!” — felelte Péter.

„Ezek szerint a saját népüknek nem kell adót fizetniük — mondta Jézus. — 27 De hogy fel ne háborítsuk őket, menj ki a tóhoz horgászni. Amikor kifogod az első halat, nyisd ki a száját, és egy négydrachmás ezüstpénzt találsz benne. Add oda az adószedőknek értem és érted!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+17%3A24-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Ki a legnagyobb?

18 Abban az időben megkérdezték Jézustól a tanítványai: „Ki a legnagyobb Isten Királyságában?”

Ekkor Jézus odahívott egy gyermeket, odaállította közéjük, és így felelt: „Igazán mondom nektek: meg kell változzon a gondolkodásotok, hogy olyanok legyetek, mint egy gyermek, különben semmiképpen sem mehettek be Isten Királyságába. Ezért az lesz a legnagyobb Isten Királyságában, aki megalázkodik, és olyan lesz, mint ez a gyermek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+18%3A1-4&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/08/04
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

“2013.08.03 13:17
… Azok, akiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe, a fenevadnak elsődleges célpontjai. Sokan ezek közül a lelkek közül Fiam követői, és hűségesek az Egyházhoz. Ők Fiam ellen fognak fordulni, azáltal, hogy elfogadják az új törvényeket, amelyek pedig nem a Fiam törvényei, és kénytelenek lesznek mindezt egy új vallásként lenyelni. Ezt az új vallást sok éven át gondosan megtervezték. Ez sátáni rituálékat követ, de ezt sokan nem fogják megérteni. Amikor felkaroljátok ezeket a rituálékat, akkor hatalmat adtok a Sátánnak. Ha ezt a hatalmat a Sátánnak adjátok, akkor sok imára lesz szükségetek, mert ő fel fog falni benneteket testestől-lelkestől. …”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/isten-az-atya-azok-akiknek-a-neve-be-van-irva-az-elet-konyvebe-a-fenevad-elsodleges-celpontjai/


Tóra:

Áldás vagy átok? Válasszatok!

26 Most jól figyeljetek rám! Két utat mutatok nektek. Választanotok kell az áldás és az átok között! 27 Ha engedelmeskedtek Istenünk, az Örökkévaló parancsainak, amelyekre ma tanítalak benneteket — akkor az áldást választottátok. 28 Annak a földnek a lakói olyan isteneket imádnak, akiket ti nem ismertek. Ha nem engedelmeskedtek Istenünk, az Örökkévaló parancsainak, és letértek arról az útról, amelyet ma mutattam nektek, s ha azokat az idegen isteneket fogjátok imádni és követni, akkor az átkot választottátok!

29 Amikor majd Istenünk, az Örökkévaló bevisz titeket arra a földre, amelyet most készültök birtokba venni, hirdessétek ki az áldásokat a Garizim-hegy csúcsáról, az átkokat pedig az Ébál-hegy tetejéről! 30 Ott emelkedik ez a két hegy a Jordán nyugati partján, a kánaániak országában, akik a Jordán völgyében laknak a Gilgállal szemben lévő síkságon, Móré tölgyese közelében. 31 Hamarosan át fogtok kelni a Jordánon, hogy bemenjetek arra a földre, és birtokba vegyétek, mert Istenünk, az Örökkévaló adta nektek azt. Birtokba is veszitek, és ott fogtok élni, 32 de jól vigyázzatok, hogy akkor is megtartsátok az egész törvényt és annak minden rendelkezését, amelyet ma helyezek elétek!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Deuteronomy+11:26-55&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

11 „Te szegény város, akit viharok szaggattak,
    de senki sem vigasztalt!
    Nézd, én újjáépítelek!
Zafírokból készítem alapjaidat,
    drágakövekre építem falaidat,
12 rubinokkal ékesítem bástyáidat,
    gránátkővel kapuidat,
drágakövekből készítem
    körös-körül falaidat.
13 Fiaid mindannyian az Örökkévaló tanítványai lesznek,
    és békességük örökre bőséges marad.
14 Gyökeret versz az igazságban,
    és megerősödsz benne rendíthetetlenül.
Távol marad tőled minden pusztítás és romlás,
    gondolnod sem kell vele.
Közeledbe sem jön a rettegés,
    nem kell félned tőle.

15 Nézd! Ellenségeid összefognak ellened,
    de akaratom ellenére.
Akik ellened támadnak,
    elpusztulnak általad!

16 Nézd! Én teremtettem a kovácsot,
    aki parazsat szít,
és fegyvert kovácsol,
    céljának megfelelőt.
Így teremtettem a pusztítót is,
    hogy pusztítson.
17 De az ellened készült fegyverek
    mind kudarcot vallanak.
Az ellened szóló vádaskodásokat
    mind meghazudtolod.
Mert ez az Örökkévaló szolgáinak öröksége,
    hogy magam szolgáltatok nekik igazságot!”[a]
    — mondja az Örökkévaló. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+54%3A11-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—-

https://www.hebcal.com/sedrot/reeh

komment

amikor a Farizeusok szándékosan megvesztegették a hazugokat, hogy tagadják le Feltámadásomat, akkor megtagadták az Igazsághoz való jogot is a zsidók generációitól 20170804

2019. augusztus 03. 17:50 - Andre Lowoa

eredendő bűn, beteljesült,
kísértés, hamis biztonságérzet, Farizeusok, Messiás eljövetele, elutasították Krisztust, Élő Isten Fia, 
 
 

"Az igazság az, hogy minden prófécia úgy teljesült be, ahogyan azt Isten megígérte.

...

Emlékezzetek arra, hogy Isten próféciái mindig beteljesülnek.

Második Eljövetelem most van beteljesülőben.
... amikor a Farizeusok szándékosan megvesztegették a hazugokat, hogy tagadják le Feltámadásomat, akkor megtagadták az Igazsághoz való jogot is a zsidók generációitól"

Olvass tovább: http://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/amikor-a-farizeusok-szandekosan-megvesztegettek-a-hazugokat-hogy-tagadjak-le-feltamadasomat-akkor-megtagadtak-az-igazsaghoz-valo-jogot-is-a-zsidok-generacioitol/

"„Sehol sem becsülik kevesebbre a prófétát, mint szülőföldjén és otthonában.”

Hitetlenségük miatt nem is művelt ott sok csodát. 
Ezek az evangélium igéi. 
Mt 13,54-58"

komment

2019. augusztus 3. AZON AZ ÚTON TÉREK VISSZA, AMELYEN ELJÖTTEM HOZZÁTOK

2019. augusztus 03. 07:31 - Andre Lowoa

1992. július 22.

Uram, amíg ki nem engesztelõdünk, továbbra is megszentségtelenítjük Szent Egyházadat, és lassan, de biztosan romhalmazzá tesszük lelkünket. Vajon igazán Téged keresünk, amikor az EGYSÉGRõL beszélünk? Mikor jössz segítségünkre, és mikor térítesz észhez bennünket, hogy komolyan keressünk Téged? Hiszen arra használjuk nyelvünket, hogy hazudunk Neked, amikor csupán szavainkban akarunk EGYESÜLNI! Még meddig tehetünk próbára Téged anélkül, hogy közbelépnél? Ismételten kihívunk Téged. Te mikor teszel minket próbára?

Tanítvány, mondd utánam ezt az imát!

Könyörületes Istenünk,
mosolyogjon ránk Arcod,
egyesíts minket,
tekints le a mennybõl,
tekints megosztottságunkra,
amely most Egyházadban uralkodik!
Pásztorom! Sok bárányod pusztul el,
amint legelõt keres
az életben maradáshoz.
Halld meg az Egyház sóhajait!
Ez a megjövendölt, nagy hitehagyás
elrabolja Tõled gyermekeidet.
Add meg Egyházadnak
a dicsõség napját,
melyet egykor megjövendöltél,
hogy mindnyájan egyek lehessünk!
Uram, ne légy hallgatag,
és ne késlekedj tovább!
Jöjj! Jöjj!
Virraszd ránk a megígért napot!
Hadd hallja meg mindenki
fenséges hangodat!
Istenem,
Téged kegyesnek ismerünk,
hallgass meg és válaszolj nekem…
köszönetet mondok,
mivel tudom, hogy meghallgattál!
Amen.

Igen Vassulám, teljes szívedbõl bízz bennem! Higgy bennem! Sohasem foglak elhagyni… 1 Jézus komolyan rám nézett és a következõket mondta: Mondd ki, amit ki akarsz mondani!

Uram, ki másban hinnék és bíznék? Te vagy a Szent, aki mindenrõl döntesz, Te mindenható vagy, így hát hová mehetnék, ha nem Hozzád?

Mégis szabadon választhatsz. Még ha hûtlenné válsz is, én mindig hûséges maradok.

Jöjj! Írd: Rosszallom, ha valaki úgy viselkedik velem szemben, mint az idegen. A ti szívetekben állítom fel trónomat, hogy tiszteljétek Szent Nevemet, és felragyogtatom kis szívetekben fenséges mivoltomat. Az idõ majdnem lejárt. Segítségetekre jövök, eljövök hozzátok, ti elnyomottak. Azon az úton térek vissza, amelyen eljöttem hozzátok. Dicsõségben lépek városomba. Eljövök, ezért álljatok készen fogadásomra! Ó gyermekeim! Titeket hívlak!

Kiáltásom mindannyiatoknak szól, és a Föld alapjai megrendülnek hangomra. Még meddig alusztok? Mikor tértek magatokhoz közömbösségetekbõl és fásultságotokból? Ajtótok elõtt vannak már a csapások, és álmotokban fognak hirtelenül és kikerülhetetlenül meglepni benneteket! És ti még akkor sem vesztek tudomást róluk? De nézzétek, nézzétek, ki hajol le hozzátok, ki zörget szívetek ajtaján? Nyissátok ki nekem szíveteket, enyéim, mert Szentséges Szívem megszakad a szeretet-hiányban, ajkam kiszárad és kicserepesedik a szeretet hiánya miatt. Nyissátok ki az ajtót Szent Isteneteknek, és úgy vigasztaljátok meg õt, ahogyan Õ fog megvigasztalni benneteket. Ajtótok elõtt állok. Ne utasítsatok vissza! Fogadjatok el!

Ha megengeditek, hogy betérjek szívetekbe, forrást fakasztok bennetek, mivel lelketek elismert engem Szabadítótoknak. Megöntözöm sajnálatraméltó elhagyatottságotokat, virágozni fogtok és gyümölcsöt hoztok, mint a szõlõvesszõ.

Jöjj leányom! Én, Jézus megáldalak, mivel megengedted nekem, hogy igénybe vegyem kezedet.

 


1Jézus komolyan rám nézett és a következõket mondta:

 

komment

Elmélkedő gondolatok a mai napra

2019. augusztus 03. 04:00 - Andre Lowoa

Aki teljesen leválik a világról, az nem törekszik más teremtmények felé, egyáltalában nem kíván semmiféle teremtmény előtt hódolni, sem pedig fölébe kerekedni; nem akar sem lentebb, sem fentebb lenni senkinél, pusztán megállni önmagában, anélkül, hogy bárkinek örömöt vagy szenvedést okozna, és nem akar hasonló lenni más teremtményekhez, sem pedig különbözni azoktól. Nem akarja sem egyiket sem másikat; nem akar semmit, csak lenni.De hogy ez vagy az legyen, arra nem törekszik. Mert aki ez vagy az akar lenni, az valami akar lenni. Aki azonban leválik a világról, az nem akar semmi lenni. Ezért őtőle a világ minden dolga érintetlen marad.


Eckhart mester (kb. 1260-1327/28) középkori keresztény misztikus gondolkodó


Amikor valaki támadja a Biblia isteni voltát, és annak igazságtartamát, a "templomosdit", meg az egész hit-kérdést, akkor csak eggyen gondolkozzon el: az amúgy is szegény tanítványok semmit sem gazdagodtak az evangélium hirdetéséből, nem éltek jobban, és még csak nyugalmuk sem volt. Pedig gazdagságért, jólétért, nyugalomért mindenre képes az ember. Ha csalás lett volna az egész, egy kiagyalt történet, nem valószínű, hogy ezrek és milliók vállalják a szenvedést. Ők mégis kitartottak és vérüket hullatták az igazságért, a bőségesebb mennyei jutalomért. Azért a legnemesebb másik dimenzióért, amitől sajátos ez a küldetés.
És ha fájni kell, akkor fáj, ha sírni kell, akkor sír, ha halni kell, akkor meghal... de lelkébe van égetve a legnagyobb küldetés és boldogságforrás, az Isten akaratának szolgálata.

Lovász Krisztián


Bölcs elme és békeszerető szív nélkül erő és bátorság bizony keveset ér, s könnyűszerrel szolgálhatja jó helyett a gonoszt.

Wass Albert


Egy napon bánkódtam a múlt miatt és félelem fogott el, ha a jövőre tekintettem. Ekkor az Úr beszélni kezdett hozzám: "Amikor a múlt hibáin bánkódsz és sajnálkozol, nehéz lehet a lelkednek. Én nem vagyok ott."

Aztán így folytatta: "Amikor félelemmel a jövő problémáira tekintesz, nehéz lehet a lelkednek. Én nem vagyok ott."

S végül ezt mondta: "Viszont ha a jelenben élsz, az könnyű a lelkednek, mert én itt vagyok Veled..."


Emberi terv nem lesz sohasem hasznos, se szerencsés, hogyha az Úr nem nyújt támogatást, meg erőt. (Iuvenalis)



Ha hajónk elsodródik, akkor az Istenhez imádkozni kell, de evezni is a parthoz.



Isten előtt csak megalázkodni és ujjongani lehet. Megalázkodni, hogy ami vagy, kegyelemből vagy, tehát nincs okod gőgre, fennhéjázásra, mert mindent ingyen vettél, de ujjongani, hogy ingyen ekkora ajándékot vettél. (Ravasz László)



Isten nem pusztán „utolsó szalmaszál”, akihez csak akkor fordulunk, ha baj van. Sok keresztény úgy tekint Istenre, mint a pilóta az ejtőernyőre. Szükség esetén ott van, de reméljük, hogy elboldogulunk nélküle is. Pedig életünk, fejlődésünk, létünk Istenben van.

Meg kell tanulnunk hosszasan „unatkozni” Isten előtt. Panaszkodjunk magunkról csendesen Istennek, panaszoljuk el szeretettel unalmunkat, csúnya jellemünket, szánalmas hűtlenségünket. Mondjuk el neki, hogy legszívesebben elmennénk, s ha rajtunk múlt volna, nem is jöttünk volna el, vagy már elmentünk volna. Egy hosszan tartó, kínos ima mentette meg a világot. Jézus egész éjszaka fájdalommal telve imádkozott. Szeretett volna nem ott lenni, máshol lenni, szerette volna, ha a kehely eltávozik tőle (vö. Lk 22,41-45). Halálosan szenvedett, jobban, mint ahogy mi valaha is szenvedhettünk a vágytól, hogy elmenjünk, hogy másutt legyünk, hogy mást csináljunk, hogy elmeneküljünk.
A mi nehéz imánk meg fogja menteni a világot és minket is. Csak ezek után a hosszú, unalmas imák után fogjuk megállapítani, hogy lelkünk a küzdelem közben felébredt, megedződött, megerősödött, élővé vált, és lélegezni kezdett - talán életében először. Létünk hatalmas, eddig parlagon hagyott területei, sivatagok és pusztaságok, amelyekről nem is tudtunk, nyíltak meg és fürdenek fényben. Belső dimenziók bámulatos módon kitágult, és elképedve látjuk, hogy mi minden kezdi azt benépesíteni.
Miután ilyen hosszan gyötrődtünk Isten előtt, megismertük Őt és megszerettük. Szeretni azt jelenti, hogy hűségesek vagyunk, hogy ott maradunk, inkább Őt választjuk, nem követjük szívünk ingadozását, és hűségesek maradunk a nehézségekben. Még soha sem szerettünk senkit ennyire! Még soha sem volt bennünk ennyi szeretet, még soha sem voltunk ilyen közel Istenhez, mint miután annyit unatkoztunk mellette.
Olyanok vagyunk, mint egy gyermek, aki anyja mellett játszva azt hiszi, hogy unatkozik. De ha elveszik tőle a mamáját, már tudja, hogy semmi sem volt olyan drága számára, mint az a hosszú unatkozás.

Louis Évely - Taníts meg minket imádkozni!


Jézus előtt nincs rang és nincs különbségtétel.
(Thomas Mann)


„Neked, Uram, igazad van, nekünk pedig szégyenkeznünk kell még ma is.” (Dán 9,7)

Bűnbánati imával kezdjük a hetet. A bűnbánatnak azért van helye életünkben, mert lépten-nyomon rá kell döbbennünk: Istennek van igaza! Hiszen ez a bűn: nem adom meg Istennek azt, ami az övé, letagadom, elveszem az igazát, és a magamét állítom a helyébe. Én tudom jobban, mi kell nekem, én akarom a célomat kitűzni, életem útját én akarom irányítani; sokszor megkérdőjelezem Isten akaratát, vezetését. Ezzel kezdődött az édenkertben is! Isten megmondta: ne egyél… Az ember azonban nem fogadta el ezt. Ott is neki, Istennek volt igaza. Bűnbánatra van szükségünk; van miért szégyenkeznünk, mert neki van igaza.
(Tóth-Szöllős Mihály)


Nem a csoda szüli a hitet, a hit szüli a csodát. (Ravasz László)



Nincs igazi béketűrése annak, aki csak annyit akar szenvedni, amennyi neki tetszik, s csak attól, aki neki tetszik. (Kempis Tamás)


Nyisd meg, Urunk, a gazdagok szívét a szegények és szenvedők szükségletei iránt. Add, hogy a munkanélküliek munkaadóra találjanak. Segítsd a hajléktalanokat, hogy otthonra találjanak. Adj a családoknak minden nehézséget legyőző szeretetet. A fiataloknak nyiss utat és távlatot a jövőbe. Oltalmazó palástodat terjeszd ki a kicsinyekre, hogy meg ne botránkoztassák őket.



„Semmit se tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál.” (Fil 2,3)

Gőgünkkel megmételyezzük környezetünket, és mindig kevésnek tartjuk, amennyire minket értékelnek, vagy ahogyan tisztelnek. Aki nem látja, mekkora feladat házastársat, munkatársat különbnek tartani önmagánál, az még el sem indult az új életben. Alázatosan élni nem egy győzelem következménye, hanem mindennapi feladat. • Uram, tudom, a te szemedben az alázat kedves. Nekem nem sikerül az alázatosság. Kérlek, segíts legyőzni nagyravágyásomat és gőgömet. Kérlek, támogass naponta önmagam elleni harcomban. Kérlek, taníts, hogy tudjam becsülni és tisztelni azokat, akik körülöttem élnek. Ámen.
(Bozorády Zoltán)
komment

Isten, az Atya: Azok, akiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe, a fenevad elsődleges célpontjai 20180803

2019. augusztus 02. 18:24 - Andre Lowoa

Drága leányom, felhívást intézek az emberiséghez a Legmagasabb és a Legszentebb Birodalomból.

Szegény, kicsiny gyermekeim, mennyire szenvedtek Lucifer bűne miatt, de tudnotok kell, hogy Mindenható Hatalmam által el fogom őt és bukott angyalait törölni a Föld színéről. Ez az idő közel van, ezért tehát fel kell készülnötök.

Tudnotok kell, hogy a bukott angyalok és démonaik közületek a legtöbbek számára ismeretlenek és láthatatlanok, de ők köztetek járnak, kísértvén benneteket minden nap, hogy elessetek. Amikor a megtévesztés e hálójába ragadnak benneteket, hamarosan úgy fogjátok találni, hogy nem lesztek képesek megnyugodni, vagy a lelketek békéjét megtalálni.

Kijelentem, hogy akiket a hamis próféta tévútra vezet, elveszettnek és összezavartnak fogják érezni magukat, mivel a legnagyobb csalást fogadják el, amelynek önként estek áldozatul. Amikor ti Hozzám és szeretett Fiamhoz, Jézus Krisztushoz fordultok, akkor az nem annak fog tűnni számotokra. Azt fogjátok hinni, hogy a Szentségek ugyanazok maradtak, annak ellenére, hogy azokat különböző módon fogják nektek bemutatni. Azok üres edényekké válnak, és többé már nem lesznek elfogadhatóak Számomra.

A világ az Enyém, de gyermekeim nem akarnak Engem, szeretett Atyjukat, Teremtőjüket. Az elméjük be van zárva és a gonosz arra használta Ajándékomat, az intelligenciát, hogy abba a hitbe csábítsa őket, hogy az Én Létezésem lehetetlen. Azoknak, akik nem hisznek Bennem, nem lesz igaz szeretet, öröm, vagy béke az életükben. Az Örök Életet sem fogják elfogadni. Ehelyett csak a test örömeit fogják keresni, annak ellenére, hogy tudják, az életük a Földön rövid.

Akárcsak egy apa, aki szereti mindegyik gyermekét, Fiam Nagy Irgalmassága által Magamhoz fogom vonzani őket. Az Én Hatalmam mindent átfogó, és a Sátán, az Én Luciferem, aki büszkesége miatt elvágta magát Tőlem, sohasem fog legyőzni Engem. Ezért tehát, akik követik őt, ugyanazt az éket verték önmaguk és Közém. Ők fel fogják ismerni a jelekből, amelyeket Én most mutatni fogok, hogy csak Egy Isten van, egy Teremtő és egy Paradicsom. Mindazok a paradicsomok, amelyekről a hamis próféták beszélnek a világban, akik eltávolítják Tőlem gyermekeimet, nem léteznek, és soha nem is létezhetnek. Én vagyok minden, ami van. Én teremtettem mindent. Én fogok mindent befejezni. Mindennek az Én Szent Akaratom szerint kell lennie. Csak harcoljatok az Akaratom ellen és semmivé váltok. Fogadjátok el az Akaratomat, és akkor az Én gyermekeim maradtok.

Azoknak mondom, akik hisznek Bennem: nektek sohasem szabad elutasítanotok Fiamat, Jézus Krisztust. Én Fiam által eljöttem a világba, hogy visszahozzalak Irgalmamba benneteket, de ti elutasítottátok Őt. Megöltétek Őt, de az irántatok való Szeretetemet mégsem öltétek meg. Ezért engedtem meg Keresztrefeszítését, hogy az üdvösséget hozzon nektek. Ez – Fiam halála a Kereszten – lett a ti üdvösségetekhez vezető utatok. Az Ő halála nem az volt, aminek tűnt: kudarc a gonosz szemében. Ez a nagy szenvedés cselekedete, melyet a legnagyobb alázattal viselt el, legyőzte a Sátánt. És pontosan Fiam Kereszthalála volt az, amely által a Sátán hatalma az emberiség fölött kudarcot vallott. Annak ellenére, hogy nem tudja minden gyermekemet a mélységbe magával vinni, mégis hazugságai sokakat el fognak csábítani. Ezért kell harcolnotok, gyermekeim, nemcsak a saját lelketekért. Ha szerettek Engem, akkor szeretni fogjátok Fiamat is. Ha szeretitek Fiamat, akkor segítenetek kell Neki megmenteni minden bűnöst.

Hozzátok fordulok, hogy elmondjam nektek, hogy amikor egy lelket megszólítok, különösen azokat, akik nem ismernek Engem, vagy azokat, akik ismernek, de Parancsolataimat nem fogadják el, akkor nekik már csak annyi idejük maradt, hogy megmentsék magukat az örök kínszenvedéstől.

Azok, akiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe, a fenevadnak elsődleges célpontjai. Sokan ezek közül a lelkek közül Fiam követői, és hűségesek az Egyházhoz. Ők Fiam ellen fognak fordulni, azáltal, hogy elfogadják az új törvényeket, amelyek pedig nem a Fiam törvényei, és kénytelenek lesznek mindezt egy új vallásként lenyelni. Ezt az új vallást sok éven át gondosan megtervezték. Ez sátáni rituálékat követ, de ezt sokan nem fogják megérteni. Amikor felkaroljátok ezeket a rituálékat, akkor hatalmat adtok a Sátánnak. Ha ezt a hatalmat a Sátánnak adjátok, akkor sok imára lesz szükségetek, mert ő fel fog falni benneteket testestől-lelkestől.

Gyermekeim, Én most büntetések által avatkozom be a Földön. Azok a szegény lelkek, akik e büntetések közepette az életüket vesztik, segíteni fognak megmenteni közületek azokat, akik már elvesztek Számomra.

Amikor félelmet éreztek a Sátán gonoszsága és az életetekre gyakorolt befolyása miatt, akkor gondoljatok arra, hogy Én az ő földi képviselőjét el fogom pusztítani. Rövidre fogom szabni szenvedéseteket, mert meg szeretném menteni a lelkeket. Ha megengedném, hogy ez a gonoszság folytatódjék, akkor képtelen lennék megmenteni azokat a lelkeket, akiknek a neve fel van jegyezve az Élet Könyvébe.

Szeretett Atyátok
A Legmagasságosabb Isten”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/isten-az-atya-azok-akiknek-a-neve-be-van-irva-az-elet-konyvebe-a-fenevad-elsodleges-celpontjai/

—–
Római katolikus:
2018-08-03

17. évközi hét péntek

OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből
Fenyegető jövendölései miatt meg akarja ölni Jeremiást a papság és a nép.
Jojakimnak, Jozia fiának, Júda királyának uralkodása kezdetén ezt a szózatot intézte az Úr Jeremiáshoz: „Ezt mondja az Úr: Állj oda az Úr házának udvarába, és azokat a szavakat mind, amelyeknek a hirdetésére parancsot adtam neked, hirdesd Júda városai lakóinak, akik imádkozni jönnek az Úr házába.
Ne hallgass el egyetlen szót sem!
Hátha szót fogadnak, és megtérnek gonosz útjaikról.
Akkor én is visszavonom azt a veszedelmet, amelyet rájuk akarok hozni tetteik gonoszsága miatt.
Így beszélj hozzájuk: Ezt mondja az Úr: Ha nem hallgattok rám, és nem jártok törvényeim szerint, amelyeket elétek tártam, és nem figyeltek szolgáimnak, a prófétáknak szavára, akiket én folyton-folyvást küldtem hozzátok, de ti soha nem hallgattatok rájuk, akkor ezt a templomot Silóhoz teszem hasonlóvá, ezt a várost pedig gyalázni fogja a föld összes nemzete.”
A papok, az álpróféták és az egész nép hallotta, amint Jeremiás elmondta ezt a beszédet az Úr házának udvarán. Amikor tehát Jeremiás mind elmondta, amit az Úr parancsára el kellett mondania az egész népnek, a papok és az álpróféták megragadták, és így szóltak: „Halállal kell lakolnod!
Miért jövendöltél az Úr nevében így: »Ez a templom Siló hegyéhez lesz hasonlóvá, ez a város meg úgy elpusztul, hogy lakója sem marad!«?”
Erre az Úr házában az egész nép egybegyűlt Jeremiás ellen.
Ez az Isten igéje.
Jer 26,1-9

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Uram, hallgass meg engem * nagy irgalmasságod szerint! 14c. vers. – 2. tónus.
Előénekes: Hajam szálánál is többen vannak, * akik ok nélkül gyűlölnek engem.
Üldözőim, gonosz ellenségeim nagy erőre kaptak, * amit el sem vettem, azt kell megfizetnem.
Hívek: Uram, hallgass meg engem * nagy irgalmasságod szerint!
E: A gyalázatot érted viselem, * arcomat érted borítja szégyen.
Testvéreim előtt idegenné lettem, * anyám fiai sem ismernek reám.
A házadért való buzgóság emészt engem, * rám hull a gyalázat, ha téged gyaláznak.
H: Uram, hallgass meg engem * nagy irgalmasságod szerint!
E: Hozzád imádkozom, Uram, * hallgass meg kegyelmed idején, Istenem.
Mérhetetlen jóságodban hallgass meg, * hűséged szerint segíts rajtam.
H: Uram, hallgass meg engem * nagy irgalmasságod szerint!
Zsolt 68,5.8-10.14

ALLELUJA
Az Úr igéje örökké megmarad, * ez az a tanítás, amelyet hirdettek nektek. 1Pét 1,25 – 12. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
A názáretiek hitetlen magatartása Jézussal szemben.
Tanító körútján Jézus az ő városába, Názáretbe érkezett, és ott tanított a zsinagógában.
Hallgatói csodálkoztak, és így beszéltek róla: „Honnan van ennek a bölcsessége és csodatevő ereje? Hát nem az ács fia ez? És nem Mária az anyja? Nemde Jakab, József, Simon és Júdás az (unoka)fivérei? És nem itt élnek-e közöttünk az (unoka)nővérei is? Honnét vette hát mindezt?” És csak botránkoztak rajta. Jézus erre így szólt: „Sehol sem becsülik kevesebbre a prófétát, mint szülőföldjén és otthonában.”
Hitetlenségük miatt nem is művelt ott sok csodát.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 13,54-58″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-08-03


——
Görög katolikus:

Milyen anyagból építed a házadat?

Vagy egy másik hasonlattal, olyanok vagytok, mint a lakóház, amelynek Isten a tulajdonosa. 10 Mint bölcs építőmester, én fektettem le a ház alapját, ahogy Isten erre képessé tett. A további építést azonban már mindenki maga végzi! Jól vigyázzatok, mit és hogyan fogtok erre az alapra építeni! 11 A ház alapja már készen van: Jézus Krisztus ez az alap, hiszen más alapot senki sem készíthet. 12 Erre az alapra azután mindenki ráépítheti a maga házát, amelyhez különböző anyagokat használhat fel: aranyat, ezüstöt, drágaköveket, fát, szénát, vagy szalmát. 13 Hogy milyen anyagból épített, az az Ítélet Napján[a] fog kiderülni. Mert az a nap tűzzel jön el, és próbára teszi, hogy ki milyen anyagból építkezett. 14 Ha valakinek a háza kiállja a tűz próbáját, akkor jutalmat kap. 15 Ha viszont leég a háza, kárt szenved. Ő maga ugyan megmenekül, de csak úgy, mint akit az égő házból mentenek ki a tűzön keresztül.

16 Nem tudjátok, hogy ti Isten Temploma[b] vagytok, és Isten Szelleme lakik bennetek? 17 Ha valaki pusztítja Isten Templomát, azt Isten is el fogja pusztítani. Mert Isten Temploma szent — és ti vagytok ez a  Templom!

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+3%3A9-17&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jézus az isteni „igen”

12 Mert mi azzal dicsekszünk, hogy minden dolgunkban tiszta szívvel, isteni egyszerűséggel és őszinteséggel jártunk el. Nem emberi bölcsességgel, hanem Isten kegyelmével végeztük el, ami ránk volt bízva. A saját lelkiismeretünk is tanúskodik erről. Különösképpen érvényes ez arra, ahogyan közöttetek viselkedtünk, 13 mert amit nektek írtunk, abban nincs semmi hátsó szándék. Ezért ha elolvassátok, megérthetitek — és valóban remélem, hogy teljesen meg is fogtok érteni engem is, meg a leveleimet is! 14 Hiszen részben már meg is értettétek, hogy őszintén büszkék lehettek ránk, ahhoz hasonlóan, ahogyan mi is dicsekedni fogunk veletek az Úr Jézus Napján.

15 Ami engem illet, én mindig is biztos voltam ebben, s ezért határoztam el, hogy először titeket látogatlak meg, hogy kétszeres áldást kapjatok. 16 Azt terveztem ugyanis, hogy tőletek Macedóniába, onnan visszatérőben pedig újra hozzátok megyek. Azután ti segítettetek volna nekem, hogy továbbutazzam Júdeába. 17 Ezt a tervemet azonban meg kellett változtatnom. Azt gondoljátok talán, hogy ezt meggondolatlanul tettem? Vagy, hogy amit tervezek, emberi módon tervezem, vagyis „igent” mondok, miközben azt gondolom, hogy „nem”?

18 Amilyen biztos, hogy Isten megbízható, és azt is gondolja, amit mond, olyan biztos, hogy amit nektek mondunk, az is megbízható. Ha azt mondjuk, hogy „igen”, akkor az soha nem jelentheti azt, hogy „nem”! 19 Mert Isten Fia, Jézus Krisztus, akit nektek Szilvánusz, Timóteus és én hirdettünk, nem olyan, hogy egyszerre jelentene „igen”-t és „nem”-et. Jézus maga az isteni „igen”!

20 Mert Istennek minden ígérete Jézus Krisztus által vált „igen”-né, és az ő közreműködésével valósul meg a végső „Ámen” is, vagyis az ígéretek maradéktalan beteljesülése. Ez pedig rajtunk keresztül történik, és Isten dicsőségét fogja szolgálni.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Corinthians+1%3A12-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A szadduceusok alattomos kérdése

23 Ugyanazon a napon odajöttek Jézushoz a szadduceusok is, akik azt mondják, hogy nincs feltámadás. Ezt kérdezték tőle: 24 „Mester! Mózes azt parancsolta: ha egy férfi gyermektelenül hal meg, akkor a testvére vegye feleségül az özvegyét. Így kell a testvérnek gondoskodnia arról, hogy meghaltnak mégis legyen utódja.[a] 25 Volt közöttünk hét fiútestvér. Az első megnősült, de gyermektelenül halt meg, és fivérére hagyta a feleségét. 26 Ugyanez történt a második fiúval, majd a harmadikkal is, egészen a hetedikig. 27 Végül meghalt az asszony is. 28 A feltámadáskor a hét fivér közül kinek lesz a felesége, hiszen azelőtt már mindegyiknek a felesége volt.”

29 Jézus így felelt meg nekik: „Azért vagytok ilyen súlyos tévedésben, mert nem ismeritek sem az Írásokat, sem Isten hatalmát. 30 Ugyanis a feltámadás után senki sem nősül meg, és senki sem megy férjhez. A feltámadottak olyanok lesznek, mint az angyalok a Mennyben. 31 Ami pedig a halottak feltámadását illeti, biztosan olvastátok, amit Isten maga mondott: 32 »Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene.«[b] Márpedig Isten nem a halottak, hanem az élők Istene.”

33 Az emberek nagyon elcsodálkoztak ezen a tanításon.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+22%3A23-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


—–
https://oca.org/readings/daily/2018/08/03

—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

komment

Égi Édesanyánk üzenete 2019. augusztus 2-án Medjugorjéból

2019. augusztus 02. 17:34 - Andre Lowoa

Képtalálat a következőre: „medjugorje mladifest 2019”

A Szűzanya üzenete 2019. augusztus 2-án, Mirjana Soldo látnok által.

Drága gyermekek! Nagy az én Fiam szeretete. Ha ismernétek szeretetének nagyságát, szüntelenül imádnátok és hálát adnátok neki. Mindig veletek él az Eucharisztiában, mert az Eucharisztia az ő szíve. Az Eucharisztia a hit szíve. Ő sohasem hagyott el benneteket. Amikor ti megpróbáltatok elmenni tőle, ő tőletek sohasem.
Ezért édesanyai szívem boldog, amikor látom, hogyan tértek vissza hozzá szeretettel telve, amikor látom, hogy a kiengesztelődés, a szeretet és a remény útján jöttök hozzá.
Édesanyai szívem tudja, hogy amikor elindultok a hit útján, olyanok vagytok mint a hajtás - mint a bimbó. De az ima és a böjt által gyümölcsökké, virágaimmá, szeretetem apostolaivá lesztek; a világosság hordozói lesztek és szeretettel és bölcsességgel mindenkit megvilágosítotok magatok körül.
Gyermekeim, mint édesanyátok kérlek benneteket, imádkozzatok, gondolkodjatok, elmélkedjetek. Minden szép, fájdalmas, örömteli dolog azért történik veletek, hogy lelkileg növekedjetek, hogy Fiam növekedjen bennetek.
Gyermekeim, adjátok át magatokat neki, higgyetek benne, bízzatok az ő szeretetében, hadd vezessen ő benneteket. Az Eucharisztia legyen az a hely, ahol tápláljátok lelketeket, és utána terjesszétek a szeretetet és az igazságot, tegyetek tanúságot Fiamról. Köszönöm nektek.
komment

Ha megszentségtelenítitek Egyházam Törvényeit, meg lesztek büntetve. 20170803

2019. augusztus 02. 17:08 - Andre Lowoa

büntetés

abortuszt, gyilkosságot, azonos neműek házassága, hamis istenek imádása, vadon, Törvény, figyelmeztetés, büszkeség, bujaság ,világi javak,

 

 

 

Ha megszentségtelenítitek Egyházam Törvényeit, meg lesztek büntetve.

 

Olvass tovább: http://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-katolikus-egyhaz-szakadarjaihoz-ha-megszentsegtelenititek-egyhazam-torvenyeit-meg-lesztek-buntetve/

"„A mennyek országa olyan, mint amikor a hálót a tengerbe vetik és az mindenféle halat összefog. Mihelyt megtelik, a partra vonják, és nekiülve kiválogatják: a javát edényekbe rakják, a hitványát pedig kidobják. Így lesz a világ végén is. Kivonulnak az angyalok, a gonoszokat elválasztják az igazaktól és tüzes kemencébe vetik, ott sírás lesz és fogcsikorgatás.

Értitek-e mindezt?”"

komment

Örök szeretettel szerettelek téged, magamhoz vontalak, és megkönyörülök rajtad 20160803

2019. augusztus 02. 16:17 - Andre Lowoa

"Gyermekem, emlékeztesd gyermekeimet arra, hogy már csak néhány alkalommal fogok a világban megjelenni, mert elérkezett az utolsó ütközet ideje, amikor el fogom taposni a kígyó (a sátán) fejét."
Olvass tovább: http://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/szuz-maria-uzenete-en-mar-csak-nehany-alkalommal-fogok-megjelenni-a-vilagban1/ VÖ.:
"15És ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között, és az ő magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod."
http://szentiras.hu/KG/1M%C3%B3z%203,15 ÉS:
http://szentiras.hu/kereses/search?textToSearch=AZ+ASSZONY+A+PUszt%C3%A1ba






http://masodikeljovetel.hu/az-europai-orszagok-diktatura-aldozatai-lesznek-mely-rosszabb-lesz-mint-hitler-idejeben-voltVÖ.:
"... Ebből fakad, hogy a választóknak roppant tudatosan kell eljárniuk: fel kell ismerniük, hogy az ország, a nemzet alapvető érdekét szolgáló nemet nemcsak helyeselni kell és egyetérteni vele, hanem felelős honpolgár módjára ezt aktívan ki is kell nyilvánítani – azaz október 2-án el kell menni #szavazni, ez most valóban állampolgári kötelesség!"
http://magyaridok.hu/velemeny/nepszavazas-tetje-es-baloldal-nagy-problemaja-863470/
LD MÉG:
"23A válasz így szólt a negyedik vadállatról: Lesz egy negyedik királyság a földön, amely egészen más lesz, mint a többi királyság volt. Az egész földet bekebelezi, eltapossa és összezúzza."
http://szentiras.hu/RUF/D%C3%A1n%207,23





http://mandiner.blog.hu/2014/08/26/az_iszlam_kihivasarol_megis_benedek_papanak_volt_igaza VÖ.:
http://index.hu/kulfold/2016/08/01/ferenc_papa_megvedte_az_iszlamot

komment

Elmélkedő gondolatok a mai napra

2019. augusztus 02. 07:59 - Andre Lowoa

A föld telve van Istennel, nincs egy fűszálnyi terület, ahol ő ott ne volna. Isten fenséges fényessége úgy tölt be mindent, mint a levegő. Beléje ütközöl, ha megmozdulsz. Előtte hajolsz meg, ha meghajolsz. (Talmud)


A reggeli órákban a kertész kiment, hogy gondozza kertjét. Az egyik ribizli-bokornak túlságosan nagyra nőttek az ágai és félt, hogy nem fog termést hozni, ezért visszametszette őket. Ahogy visszavágta ágait, a végénél nedves lett, olyan mintha sírna.

A kertész úgy érezte mintha beszélne hozzá a bokor és ezt mondaná: „Ó, kertészem hogy tehetsz ilyet velem? Azt gondoltam, hogy az oltalmazóm vagy, aki szeretettel gondot visel rólam, mióta csak elültettél. Nem látod, milyen szépen fejlődtem? Már majdnem fele akkorára nőttem, mint a kerítés melletti fák és nemsokára olyan nagy lehettem volna, mint ők. De te most levágtad ágaim és szépséges leveleim is odalettek. Csalódott és keserű vagyok, hogy így bánsz velem...”

Erre a kertész szelíd, szeretetteljes hangon így felelt: „Kérlek, ne sírj! Szükséges volt megmetszeni téged. Nem azért ültettelek, hogy nagyra nőj és árnyékot adjál, hanem, hogy termést hozzál. A fák, a kerítés mellett hiába nagyok, de nem képesek termést hozni, ellenben veled. Ha nem vágom vissza ágaidat, akkor minden erőd elmegy arra, hogy nagyobbra nőj, de akkor nem lennél képes termést hozni. Ne aggódj, egy napon hálás leszel azért, amit tettem. Lehet, hogy most még nem érted de bízz bennem és javadra lesz. Nagyon hálás leszel amikor meglátod a termésedet!”

Sokszor van az, hogy az ember úgy érzi, megrekedt az élete. De Isten útjai kifürkészhetetlenek. Ő még a legrosszabb dolgot is a javunkra tudja fordítani. Ismer minket és a javunkat akarja, nekünk végeznünk kell a ránk bízott feladatot és bízni Istenben, hogy Ő vezérli életünket és soha nem hagy cserben, még ha valamikor úgy is érezzük. Jézus azt mondja: „Ne aggódjatok életetekért!”



Akár abban hiszel, hogy meg tudod csinálni, akár abban, hogy nem, az élet mindig igazolni fog. (Henry Ford)



Ami értelmet ad az életnek, értelmet ad a halálnak is.



Az igazi hit megtiszteli Istent, Isten pedig megtiszteli az igazi hitet.



„Emlékezem az Úr tetteire. Végiggondolom minden tettedet, elmélkedem dolgaidon.” (Zsolt 77,12–13)

Nyár van, konferenciázunk. Fiatalok és idősek – hála Istennek, egyre több helyen vannak táborok, és hívogatnak mindenkit. Kitűnő alkalmak ezek arra, hogy „végiggondoljuk”, amit Isten tett velünk, elmélkedjünk adományain. Éljünk az Isten adta alkalmakkal, ő pedig nyissa meg szemünket és szívünket annak meglátására, hogy milyen szeretettel és törődéssel gondoz minket. Nem vagyunk elhagyottak és pásztor nélküliek. Adj hálát, hogy Isten adományairól elmélkedhetsz!
(Tóth-Szöllős Mihály)



Ez a gyógyír minden betegségre és ártalomra, minden gondra és bánatra, az emberi nem összes bűnére - ez az egyetlen szó: "szeretet". Ez a szent erő, amely életet teremt és alakít. Valamennyiünk számára ez ad erőt, hogy csodákat tegyünk.

Lydia Maria Child


Gandhi egy ízben épp felszállt a vonatra, amikor az egyik cipője lecsúszott, és a vágányra esett. Nem tudta felszedni, mert a szerelvény közben elindult. Útitársai elképedésére, nyugodtan levette a másikat is, és a párja mellé hajította. Az egyik kísérője megkérdezte:
- Miért tette ezt?
- Az a szegény ember, aki majd megtalálja - mosolygott Gandhi - , így használható lábbelihez jut.


Időt kell szakítanod embertársaidra, tégy valamit másokért, ha még oly apróságot is - valamit, amiért fizetséget nem kapsz, csupán a kitüntető érzést, hogy megtehetted.

Albert Schweitzer



Isten akkor is szeret, ha Te elhagytad őt. ő akkor is utánad siet, ha elfutsz előle.


„Jó az Úr! Menedék a nyomorúság idején, gondja van a hozzá folyamodókra.” (Náh 1,7)

Vidd Isten elé azokat a gondjaidat, melyek miatt nyugtalanok az éjszakáid, és keserűek a nappalaid, melyek miatt az ideg-összeroppanás szélére kerültél. A világteremtő, hatalmas Isten szeret téged. Nem kételkedhetsz benne, hiszen Fiát adta érted a kereszten, hogy általa mindent neked adjon. Legyen időd vele együtt lenni! • Uram, olykor megterhel az élet, zaklatott vagyok és bizonytalan, kétségeim vannak afelől, érek-e valamit. Az is előfordul ebben az állapotban, hogy gondolataim az ellenkező végletbe csapnak, valamilyen felsőbbrendűségi tudat kerít hatalmába, és sajnálom magamat félreértettségem és magányosságom miatt. Uram, kérlek, állj mellettem, tisztítsd meg gondolataimat, és add nekem békességedet. Ámen.
(Bozorády Zoltán)



Mindaddig, míg nem érzünk rokonszenvet és szeretetet minden élőlénytársunk iránt, nem mondhatjuk, hogy megértettük az erkölcs törvényét. (Mahatma Gandhi)



Önmagában Jézus leghűségesebb tanítványa sem élőforrás.


komment

Üdvösség Anyja: hamarosan azt fogják kérni tőletek, hogy a Szent Eukarisztia egy helyettesítőjét osszátok szét, ami nem a Fiam Teste lesz 20180802

2019. augusztus 01. 18:30 - Andre Lowoa

Gyermekem, Fiam előtt állok ebben az időben, és nagy szomorúságomban Lábainál arcra borulok. Amint Keresztje lábánál a félelmetes Keresztre feszítésekor tanúja voltam kínszenvedésének, most újra el kell viselnem az Ő Fájdalmát.

Fiam Keresztre feszítésére újra sor kerül, mivel az Ő Testének, Misztikus Testének, mely az Ő Egyháza a Földön, újra el kell viselnie az övéi által a megostorozást. Ők – az Egyházán belüli ellenség – meg fogják ostorozni Testét, szétszaggatják, kegyetlenül kigúnyolják és megszentségtelenítik, mielőtt Azt félredobnák. Fiam Egyháza most kerül megostorozásra, ami Földi Keresztre feszítésének az első szakasza ebben az időben. Ők el fogják venni a Testét – a Szent Eukarisztián keresztül – és sértegetni fogják, valamint lealacsonyítják Őt. Ennek sok jelét lehet majd látni, mivel minden tiszteletlen és fondorlatos gesztust el fognak követni, hogy átkozzák Őt. Amikor becsmérelni fogják az Ő Legszentebb Eukarisztiáját, akkor Azt el fogják majd dobni, és hamarosan nagyon nehéz lesz részesülni Benne. Ez csak egyike azon sok folyamatban lévő tervnek, hogy eltöröljék Fiam Jelenlétét a Szentmisében.

Sokan fogják látni ezeket a gonosz gesztusokat és tudni fogják, hogy azok sértőek Fiam számára. Sokan tiltakozni fognak, de a hangjukat nem fogják meghallani. Azoknak a szegény papoknak mondom, akik ettől a megszentségtelenítéstől szenvedni fognak: nektek kérnetek kell Engem, Édesanyátokat, hogy segítsek elviselni ezt a fájdalmat. Sohasem szabad megváltoztatnotok a Szent Eukarisztiát, mert ez a ti egyetlen Táplálékotok az Üdvösség érdekében. E nélkül éhezni fogtok. Az Eukarisztiát mindig hozzáférhetővé kell tenni Isten minden gyermeke számára. Sohasem szabad elfogadnotok, hogy bármilyen más kenyér lehet az Élet Tápláléka.

Hamarosan azt fogják kérni tőletek, hogy a Szent Eukarisztia egy helyettesítőjét osszátok szét, ami nem a Fiam Teste lesz. Hűnek kell maradnotok a Szent Eukarisztia Ajándékához még akkor is, ha azt fogják mondani, hogy az többé már nem helytálló – hogy az új világvallásban az többé már nem elfogadható.

Édesanyátok Krisztusban
Az Üdvösség Anyja”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-hamarosan-azt-fogjak-kerni-toletek-hogy-a-szent-eukarisztia-egy-helyettesitojet-osszatok-szet-ami-nem-a-fiam-teste-lesz/

 
Drága szeretett leányom, mennyire vágyom arra, hogy mindnyájatokat átöleljelek, drága követőim, és a béke és a biztonság menedékébe vigyelek titeket.
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-vilagban-jelenlevo-gonoszsag-olyan-szinten-van-amilyet-noe-napjai-ota-meg-nem-latott-a-vilag/

—–
Római katolikus:
2018-08-0217. évközi hét csütörtök

 

OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből
Isten a választott nép föltétlen Ura, az ő kezében van a nép sorsa.
Jeremiás próféta így tudósít az Úr parancsáról: így szólt az Úr: „Kelj fel, és menj le a fazekashoz, ott majd meghallod igéimet!”
Lementem tehát a fazekas házába, és íme, az éppen dolgozott a korongon. Ha a fazekas kezében rosszul sikerült az edény, amelyet az agyagból formált, újból készített belőle egy másik edényt, ahogy a fazekas szemében helyesnek látszott, hogy elkészítse.
Akkor így hangzott az Úr igéje hozzám: „Vajon nem tehetek én is úgy veletek, Izrael háza, mint az agyagedénnyel tett ez a fazekas?
Igen, Izrael háza, olyanok vagytok ti is az én kezemben, mint az agyag a fazekas kezében.” Így szólt az Úr.
Ez az Isten igéje.
Jer 18,1-6

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Boldog az az ember, * akinek segítője Jákob Istene! Vö. 5a. vers. – 4 g. tónus.
Vagy: Alleluja. 4. szám.
Előénekes: Dicsérd, lelkem, az Urat; † az Urat dicsérem, amíg élek, * zsoltárt zengek Istenemnek, amíg csak leszek.
Hívek: Boldog az az ember, * akinek segítője Jákob Istene!
Vagy: Alleluja.
E: Fejedelmekben ne bízzatok, † de más emberfiában se, * mert nem tud segíteni rajtatok.
Lelke elszáll, és visszatér a porba, * és még aznap megsemmisül minden terve.
H: Boldog az az ember, * akinek segítője Jákob Istene!
Vagy: Alleluja.
E: Boldog, akinek segítője Jákob Istene, * és akinek Istenben, az Úrban van reménye.
Ő alkotta az eget és a földet, * a tengert és mindazt, ami benne él.
H: Boldog az az ember, * akinek segítője Jákob Istene!
Vagy: Alleluja.
Zsolt 145,2abc.2d-4.5-6

ALLELUJA
Uram, nyisd meg szívünket, * hogy meghallgassuk Fiad igéit! Vö. ApCsel 16,14b – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Példabeszéd a tengerbe vetett hálóról.
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
„A mennyek országa olyan, mint amikor a hálót a tengerbe vetik és az mindenféle halat összefog. Mihelyt megtelik, a partra vonják, és nekiülve kiválogatják: a javát edényekbe rakják, a hitványát pedig kidobják. Így lesz a világ végén is. Kivonulnak az angyalok, a gonoszokat elválasztják az igazaktól és tüzes kemencébe vetik, ott sírás lesz és fogcsikorgatás.
Értitek-e mindezt?”
„Igen!” – felelték. Erre így folytatta: „Minden írástudó, aki jártas a mennyek országáról szóló tanításban, olyan, mint a családapa, aki kincseiből régit és újat vesz elő.”
Amikor Jézus befejezte példabeszédeit, más helyre ment onnét.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 13,47-53″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-08-02


——
Görög katolikus:

Páltól és Timóteustól, aki testvérünk a Krisztusban. Én, Pál, a Krisztus Jézus apostola vagyok, mert Isten ezt így akarta.

Isten gyülekezetének szól ez a levél, amely Korinthusban él, és Isten szent népének egész Akhájában.

2 Atyánk, az Isten és Urunk, Jézus Krisztus adjon nektek kegyelmet és békességet!

Hálát adok Istennek értetek

Áldott legyen az Isten — Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja —, akinek irgalma bőséges, és aki minden vigasztalás és bátorítás forrása. Ő biztat és bátorít bennünket minden bajban, hogy mi is meg tudjunk vigasztalni és erősíteni másokat, amikor ők vannak bajban. Ugyanúgy bátorítjuk őket, ahogyan Isten is megerősített bennünket. Mert amilyen bőségesen kijut nekünk Krisztus szenvedéseiből, ugyanolyan bőséges megerősítést is kapunk Krisztus által. Amikor bajok vesznek körül bennünket, az a ti megerősödésetek és üdvösségetek miatt van. Amikor viszont bátorítást kapunk, az is a ti javatokra szolgál, és nektek is vigasztalást jelent, hogy legyen erőtök türelmesen elviselni ugyanazokat a szenvedéseket, amelyek minket is érnek. Biztosak vagyunk benne, hogy amint a szenvedéseinkben társaink vagytok, úgy a vigasztalásunkból is részesedni fogtok.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Corinthians+1%3A1-7&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


43 Igazán mondom nektek: Isten Királyságát el fogják venni tőletek. Olyan népnek adják majd, akik a Királysághoz méltó gyümölcsöket teremnek. 44 Aki erre a kőre ráesik, az összetörik, akire pedig ez a kő rázuhan, azt szétzúzza.”[a]45 A főpapok és a farizeusok ekkor megértették, hogy Jézus róluk mondta ezt a jelképes történetet. 46 Ezért szerették volna letartóztatni, de féltek az emberektől, akik Jézust prófétának tartották.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+21%3A43-46&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/08/02

—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

komment

Ahogyan Fiamat keresztre feszítették, éppúgy feszítik keresztre földi Egyházát is. 20170802

2019. augusztus 01. 17:38 - Andre Lowoa

új Paradicsom,

keresztre feszítették, Katolikus Egyház, eretnekség, megpróbáltatás, Kálvária, Hamis Próféta, Armageddon, Dániel, 

 

 

NOTES: "Fiam Jelenléte többé már nem fogja ékesíteni az oltárokat" (2012-08-02)

 

 

"A Kereszténységet minden résében (repedésében), minden nemzetben, minden helyen, ahol Istent imádják, addig fogják ostorozni, ameddig elgyengül a kimerültségtől.

Úgy fogják azt felvezetni a Kálvária útján, mint Fiamat vezették: kikötözik, kötéllel rögzítik, amely lehetetlené teszi számára, hogy elkerülje a gyötrelmet.

Majd, miközben a dombra kapaszkodik, az út minden részén, egészen a csúcsig, kövekkel fogják dobálni, leköpik és kigúnyolják.

Aztán a Keresztre szegezik.

...

Ez után lesz az, hogy ezen egyházon belül, Fiam Jelenléte többé már nem fogja ékesíteni az oltárokat, mert ez nem lehetséges.

Ez után lesz az is, hogy Kezem, a szorongattatás idején, büntetésként fog lesújtani.

Ekkor fog az Armageddon csatája elkezdődni.

Ekkor majd eljövök Fiam által, hogy megmentsem a lelkeket.

Ne tagadjátok meg ezeket a próféciákat.

Ne rejtőzködjetek hamis védelmek mögé, mert ennek a napnak el kell jönnie.

Fiam Egyháza Keresztre-feszítésének be kell következnie a Végső Szövetség miattDe aztán az Egyház Dicsőséges Feltámadása, az Új Jeruzsálem, minden könnyet, minden szenvedést el fog törölni, és ezután az Új Korszak következik.

Bízzatok mindenkor Fiamban.

Sohase féljetek, mert Én a ti Atyátok vagyok, és eljövök majd, hogy megújítsam a Földet, és hogy összegyűjtsem minden gyermekemet ebben az utolsó csodában, melyet Dániel Könyve megjövendölt."

Ahogyan Fiamat keresztre feszítették, éppúgy feszítik keresztre földi Egyházát is.

Olvass tovább: http://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/isten-az-atya-ahogyan-fiamat-keresztre-feszitettek-eppugy-feszitik-keresztre-foldi-egyhazat-is/

 

AZ EGYHÁZ UTOLSÓ PRÓBATÉTELE

 

 

A végső idők leírása

komment

Chile: Kiderült, hogy a jezsuita sztár egy "bántalmazó"

2019. augusztus 01. 17:14 - Andre Lowoa

A jezsuita Renato Poblete atya (+86), aki nemzeti sztár Chilében, többször elkövetett, durva és rendszeres szexuális bántalmazással lett megvádolva 1960 ls 2008 között a saját rendje által.

Poblete állítólag 22 nőt bántalmazott, közülük négyen kiskorúak voltak, néhányra pedig abortuszt is kényszerített.

A jezsuita rendbe a nemrég kanonizált Alberto Hurtado atya (+1952) hatására lépett be, majd híres lett, mint a Hogar de Cristo jótékony alapítvány káplánja, az alapítvány általa pedig nagyon híres lett. Poblete továbbá az oligarcha La Segunda újság kommentátora is volt.

A jezsuitát az oligarcha média ünnepelte és sok díjat kapott. 2010-es halála után szobrot állítottak neki és parkokat, valamint szociális és pásztorális központokat neveztek el róla.

Chilében jelenleg nyolc püspök (köztük két bíboros) ellen folyik per, valamint 150 pap ellen. Egy püspöktől és érsektől elvették papi címüket a szexuális bántalmazások végett.

https://gloria.tv/article/AY7HL27cGSZi3hQpqyTwNm9UJ
komment

II. János Pál életrajzírója: Ferenc pápa Vatikánja "kénes, lázas és nagyon ronda"

2019. augusztus 01. 17:06 - Andre Lowoa

A folyamatban lévő tisztogatások a II. János Pál Intézményben "sztálinista tettek a II. János Pál pápa teológiai és pásztori hagyatéka ellen" - mondta George Weigel, II. János Pál neokonzervatív életrajzírója.

A CatholicWorldReport.com oldal július 29-ei riportjában Weigel az intézmény melegpárti nagykancellárját, Vincenzo Paglia érseket okolja az üldözésekért, akit egyébként Ferenc pápa nevezett ki.

Ha Ferenc pápa bíborossá teszi Pagliát, akkor az "a diákok által imádott, nagy szakértelemmel rendelkező tudósok megnyomorításáért" lesz - írja Weigel.

A légkör Rómában jelenleg "kénes, lázas és nagyon ronda, érezni egy szimatnyi pánikot is." - mondta Weigel.

https://gloria.tv/article/3Ze6JkXaxewY1W9Gx11bJztV7
komment

Újabb Viganó kinyilatkoztatás: Hamispróféta egy hatvan éves tervet valósít meg

2019. augusztus 01. 16:53 - Andre Lowoa

Néhány jezsuita egy "60 éves terven" dolgozik, amely célja az, hogy marxista gondolkodást csempésszen az egyházba - fedte fel Carlo Viganó érsek az InsideTheVatican.com oldalon július 30-án.

Az ideológiájukat nem érdekli a liturgia, erkölcs vagy a teológia, helyett a "praxisra" és a szociális igazságosságra koncentrál - tette hozzá Viganó.

Szerinte ez a terv elérte az egyik nagy célját azzal, hogy egy jezsuitát neveztek ki Szent Péter székére.

https://gloria.tv/article/rFwcnPJqjctw4EmbPv2Ka6Nhq
komment

az utolsó Figyelmeztetés - az utolsó esély a megmenekülésetekre 20160802

2019. augusztus 01. 16:16 - Andre Lowoa

"Én, az Isten, az Atya vagyok, és az egész világgal szeretnék kommunikálni. Az Én szándékom az, hogy enyhítsem a büntetések súlyosságát, hogy esélyt adjak az emberiségnek arra, hogy Létezésem igazsága előtt megnyithassák a szívüket. Nekik, drága Gyermekeim, tudniuk kell, hogy Én elsősorban az Irgalmasság Istene vagyok, és csak azután leszek majd az Igazságos Bíró."
Olvass tovább: http://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/isten-az-atya-egy-nagyon-fontos-uzenet-az-emberiseg-szamara/


VÖ.:
"Így kellett megtorolnom bűneidet, gonoszságodat.
Majd így folytatta az Úr: Én helyreállítom Jákob sátrait, megkönyörülök házain, és újraépítik romjaiból a várost, és a palota is a maga helyén áll majd.
Dicséret hangzik onnan, örvendezők dala zeng.
Már nem kisebbé, inkább nagyobbá teszem, nem megalázom, inkább fölemelem népemet. "
http://igenaptar.katolikus.hu/nap/?holnap=2016-08-02





"Gyermekeim, amikor arra figyelmeztetlek benneteket, hogy állítsátok meg a bűn terjedését, mert különben egy olyan büntetés fog bekövetkezni, amely az emberiség nagy részének pusztulásához fog vezetni. Ilyen büntetést, még nem látott a világ, az Özönvíz óta, amely Noé idejében elpusztította a Földet."
Olvass tovább: http://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/isten-az-atya-egy-nagyon-fontos-uzenet-az-emberiseg-szamara/ VÖ.:
"Fenyítésem nagy és kegyetlen, mert oly súlyosak bűneid."
http://igenaptar.katolikus.hu/nap/?holnap=2016-08-02





"Egy új korszakba fogtok lépni"
http://engesztelok.hu/szent-anna-ret/734-2013-10-06-13-06-11

komment

A fájdalmas anya sajnálja azt, ami az ikertornyokkal történt

2019. augusztus 01. 06:37 - Andre Lowoa

A marylandi Wilmington egyházmegye Ocean City Szent Lukács plébániájában van egy "fájdalmas anya" kép, ami a Mindenkor Segítő Szűzanya elemeit is tartalmazza.

Emellett nagy változásoknak ment alá a kép. Az angyalok és Jézus keresztre feszítését a Szűzanya feje mellől kicserélték az American és United Airlines repülőgépekre, amelyek az ikertornyokba csapódtak.

A lenti szöveg pedig azt írja, hogy a repülők megszállták a dicsfény "szent helyét".

A fájdalmas anya "hagyományos" képeket is tartalmaz, mint pl. a szívet átszúrt kardok, ami azt szimbolizálja, hogy összetört a szíve Krisztus passiójától.

Továbbá a Szűzanya méhében nem Krisztus, hanem a World Trade Center van, ami a kereskedelmet és kapzsiságot szimbolizálja.

A magyarázat azt állítja, hogy a "Szűzanya" átöleli a szeptember 11-ei támadás áldozatait, ahogy "átölelte gyermekét a méhében".

Az ikertornyokból szálló füst bemutatja az emberek állítólagos "hatalmas áldozatát" szeptember 11-én.

https://gloria.tv/article/EUvLUrYoLSqd4LoXGHMdKJjNR
komment

Elmélkedő gondolatok a mai napra

2019. augusztus 01. 02:45 - Andre Lowoa

A hit elhiszi, amit nem lát, és az a jutalma, hogy meglátja, amit hisz.



A keresztyének olyan arcokat tudnak vágni, mintha éppen akkor nyertek volna le egy liter ecetet. Pedig róluk van megírva, hogy az Úr az ő gyönyörűségének folyóvízéből akarja itatni őket.




A teljes ráhagyatkozás: ez az én egyetlen törvényem!

Kis Szent Teréz



Add nekem, Uram, kegyelmedet, hogy mindig velem legyen,
velem dolgozzék, s kitartson velem mindvégig!
Add, hogy mindig azt kívánjam és akarjam,
ami neked leginkább helyesnek és kedvesnek tetszik!
A te akaratod az enyém legyen, az én akaratom mindig kövesse a tiédet,
s a lehető legjobban értsen vele egyet.

Canisius Szent Péter


Aki ismeri bűneit, nagyobb annál, mint aki halottat támaszt föl. Aki egy órát sír önmaga miatt, nagyobb annál, mint aki az egész világot tanítja… Aki ismeri gyengeségét, nagyobb annál, mint aki angyalt lát… Aki Krisztust rejtekben és bűnbánatban követi, nagyobb annál, mint akit tisztelet övez az egyházakban.

Szíriai Szent Izsák


Amit Isten megtehetett kétezer esztendeje, meg tudja tenni a mi időnkben is. (B.Singer)



Amit mással teszek, azt magam is megélem.

Tisch Ferenc


Az igazi öröm elajándékozza önmagát. Aki megtapasztalja, nem keres érte sem hálát, sem jutalmat. Számára az a hála, az a jutalom, hogy adhat.


Az Újtestamentum emberei nem spekuláltak Istenről, hanem közösségben éltek Vele. (Stanley)


Egy leányka hazajött a szomszédasszonytól, akinek nyolcéves kislánya nem régen tragikus körülmények között halt meg.
- Mit keresel ilyenkor a szomszédasszonynál, van annak elég baja, Te nem hiányzol neki!
- Azért mentem át, hogy megvígasztaljam a nénit.
- Hát, gyerek létedre, hogyan tudod megvígasztalini a bánatos asszonyt?
- Az ölébe ültem és együtt sírtam vele.


Mindaddig, míg nem érzünk rokonszenvet és szeretetet minden élőlénytársunk iránt, nem mondhatjuk, hogy megértettük az erkölcs törvényét. (Mahatma Gandhi)



„Pál írja: Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek.” (Róm 12,1)

Nem elég elhatároznod, hogy keresztény akarsz lenni, oda kell szánni egész valódat, testedet, lelkedet, gondolkozásodat a Krisztus-követésre. Ehhez fel kell töltődni a vasárnapi istentiszteleteken az ige, az imádság, az úrvacsora, valamint a naponkénti elcsendesedés által. • Uram, az egész világ önmegvalósításról harsog körülöttem. Sokszor, mint az örvény, lehúz, pörgök, felfelé küszködöm, de lefelé haladok. Tudom, te elfogadtál engem. Most én is be akarlak fogadni életembe, elfogadom uralmadat, és odaszánom magamat követésedre. Ámen.
(Bozorády Zoltán)



„Szakaszokra osztva olvasták a könyvet, Isten törvényét, és úgy magyarázták, hogy a nép megértette az olvasottakat.” (Neh 8,8)

Gyakorlati tanács: szakaszokra osztani, mindig emészthető eledelt nyújtani. Ezt tesszük a bibliaórákon. Isten igéjének tárháza egyszerre felfoghatatlan. Egy-egy szakaszt mélyebben, részletesebben világíthatunk meg. Így van lehetőség arra is, hogy az írásmagyarázat ősi elvét gyakorolhassuk: az Írás önmagát magyarázza. Így tehetünk szert egyre több ismeretre a Bibliából. Egyéni bibliaolvasásunk módszere is ez lehet. Szeressük a bibliaórákat látogatni, mert ebbe tanulhatunk bele a közösségben.
(Tóth-Szöllős Mihály)


komment

A világban jelenlevő gonoszság olyan szinten van, amilyet Noé napjai óta még nem látott a világ 20180801

2019. július 31. 18:52 - Andre Lowoa

Drága szeretett leányom, mennyire vágyom arra, hogy mindnyájatokat átöleljelek, drága követőim, és a béke és a biztonság menedékébe vigyelek titeket. Mennyire szeretnélek magammal vinni mindnyájatokat, és elrejteni benneteket a gonoszság elől, amelyet minden Keresztény ellen szőnek.

A világban jelenlevő gonoszság olyan szinten van, amilyet Noé napjai óta még nem látott a világ, és ez olyan, mint egy láthatatlan háló, amely beborítja a Földet. Ez annyira halálos kimenetelű, hogy csak nagyon kevesen értik meg, hogy milyen szinten van a velejáró álnokság. De legyetek tudatában annak, hogy ezt a tervet – melynek részleteit a világ tudomására fogják hozni, éspedig azok, akik azt mondják, hogy Egyházamat képviselik a Földön – elétek fogják terjeszteni, és el fogják várni tőletek, hogy elfogadjátok azt. Aztán azt fogják követelni tőletek, hogy lenyeljétek azt, mivel nem adnak más választási lehetőséget számotokra. Amit minden fondorlatosság leple alatt kérni fognak tőletek: hogy megtagadjatok Engem, Jézus Krisztust.

Figyelmeztetem a világot: ha megpróbáltok megfosztani Engem Istenségemtől – ti és mindazok, akik e fondorlatos terv részesei – akkor Isten ellenségeiként lesztek megjelölve. Amennyiben az istenkáromló törvények oldalán álltok, bűnt követtek el Isten ellen.

Én továbbra is figyelmeztetni foglak benneteket, hogy nyissátok meg a szemeteket az Igazságra, de nem kényszeríthetlek benneteket, hogy hűségesek maradjatok Hozzám. Nem kényszeríthetlek titeket, hogy szeressetek Engem. Ti a szabad akaratotok birtokában vagytok, de ha megtértek és arra kértek Engem, hogy vezesselek benneteket, akkor meg fogom nyitni a szemeteket az Igazságra. Ha elfogadjátok az Igazságot, meg foglak menteni benneteket.

Szegény követőim, tudnotok kell, hogy amikor a világ Isten ellen fordul, akkor Atyám Mindenható Ereje közbelép, és egyenként elpusztítja ellenségeit.

Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-vilagban-jelenlevo-gonoszsag-olyan-szinten-van-amilyet-noe-napjai-ota-meg-nem-latott-a-vilag/

—–
Római katolikus:
2018-08-01

17. évközi hét szerda

OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből
Megtérésre szólít fel az Úr, és szabadulást ígér.
A próféta panaszkodik a nehéz küldetés miatt: „Jaj, nekem, Uram! Anyám vajon azért szült engem, hogy az ellentmondás embere legyek az egész ország számára? Én nem adtam kölcsönt senkinek, nekem sem kölcsönzött senki, mégis mindenki engem átkoz.
Ha szavaid elém kerültek, befogadtam őket, kedvem telt igédben, szívemnek öröme lett, mert a te nevedet viselem Uram, Seregek Istene!
Nem tartottam dicsőségemnek, hogy a tréfálkozók közé üljek! Magamra maradtam, mert kezed rám nehezedett, bánattal töltöttél el engem. Miért nem szűnik meg fájdalmam, sebem miért nem akar meggyógyulni? Bizony, olyan lettél számomra, mint a csalóka nyári patak, amelynek vizére nem lehet számítani.”
Erre így válaszolt az Úr: „Ha visszatérsz hozzám, engedlek visszatérni, és színem előtt állhatsz; és ha előhozod az értékest az értéktelenből, akkor mintegy az én szám leszel.
Nekik kell hozzád visszatérniük, te ne térj az ő útjukra semmiképp! Erős ércfallá teszlek ez előtt a nép előtt.
Harcolni fognak ellened, de nem győznek le, mert én veled vagyok, hogy megmentselek és megszabadítsalak, – mondja az Úr.
Kiszabadítalak a gonosztevők kezéből, és kimentelek a hatalmaskodók markából.”

Ez az Isten igéje.
Jer 15,10.16-21

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Hozzád futok gyötrelmem napján, * én Uram, Istenem. 17d. vers. – 7 b. tónus.
Előénekes: Ellenségeimtől ments meg, Istenem, * támadóim ellen oltalmazz engem.
A gonosztevőktől ments meg engem, * a vérengző emberektől szabadíts meg.
Hívek: Hozzád futok gyötrelmem napján, * én Uram, Istenem.
E: Mert íme, leselkednek életemre, † rám rontanak a hatalmasok, * pedig, Uram, bűn és vétek nincsen bennem.
H: Hozzád futok gyötrelmem napján, * én Uram, Istenem.
E: Te vagy erősségem, terád figyelek, * erős váram te vagy, Istenem.
Szeretetével Istenem elém siet, * Isten megadja, hogy lenézzem ellenségem.
H: Hozzád futok gyötrelmem napján, * én Uram, Istenem.
E: Én pedig hatalmadról énekelek, * már korán reggel örvendezem jóságodnak,
mert te lettél az én erős bástyám, * gyötrelmem napján az én menedékem.
H: Hozzád futok gyötrelmem napján, * én Uram, Istenem.
E: Te vagy erősségem, rólad szól énekem, † te vagy, Istenem, az én erős váram, * az én jóságos Istenem!
H: Hozzád futok gyötrelmem napján, * én Uram, Istenem.
Zsolt 58,2-3.4-5a.10-11.17.18

ALLELUJA
Barátaimnak mondalak titeket, mondja az Úr, * mert elmondtam nektek mindent, amit Atyámtól hallottam. Jn 15,15b – 7 b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Isten országa többet ér minden földi kincsnél.
Jézus egyszer ezt a két példabeszédet mondta tanítványainak:
Hasonló a mennyek országa a földbe rejtett kincshez. Ha valaki megtalálja, újra elrejti azt, majd örömében elmegy, eladja mindenét, amije van, és megvásárolja azt a földet.
Hasonló a mennyek országa a kereskedő emberhez, aki igazgyöngyöt keres. Amikor aztán egy nagyon értékes igazgyöngyre talál, elmegy, eladja mindenét, amije van, és megvásárolja azt.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 13,44-46″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-08-01


——
Görög katolikus:

Isten hatalma és bölcsessége Krisztusban rejlik

18 A keresztről szóló üzenet bolondság azok számára, akik elvesznek, de számunkra, akik az üdvösség felé haladunk, Istennek erejét jelenti. 19 Ahogyan az Írás mondja:

„Lerombolom a bölcsek bölcsességét,
    az értelmesek értelmét pedig semmivé teszem.”[a]

20 Mire jut itt a „bölcs”? Mit akar az írástudó, vagy a divatos filozófus? Hiszen Isten már e korszak minden bölcsességéről bebizonyította, hogy bolondság! 21 A bölcs Isten úgy határozott, hogy a világ a saját bölcsessége által ne legyen képes őt megismerni. Ezért Isten abban leli örömét, hogy a bolondságnak látszó örömhír üzenetével menti meg azokat, akik ezt hittel elfogadják. 22 A zsidók csodás jeleket kívánnak, a görögök meg a bölcsességet keresik.

23 Mi azonban egyedül Krisztust hirdetjük, akit a keresztre feszítve megöltek! Ezen azonban a zsidók megütköznek, a nem zsidók pedig fel sem tudják fogni, hanem értelmetlenségnek tartják. 24 A meghívottak számára viszont — akár zsidók, akár nem — Krisztus valójában Isten ereje és bölcsessége.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+1%3A18-24&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

33 Nekik valóban erős hitük volt! Hitük által országokat hódítottak meg, igazságosan uralkodtak, megkapták Isten ígéreteit, bezárták az oroszlánok száját, 34 eloltották a dühöngő tüzet, megmenekültek a kard általi haláltól, felerősödtek a gyengeségből, hősökké lettek a csatában és megfutamították az ellenséges seregeket.

35 Asszonyok a hitük által visszakapták halottaikat, akik újra életre keltek. Másokat megkínoztak, mert visszautasították a szabadulást, hogy majd jobb feltámadásban legyen részük. 36 Egyeseket kigúnyoltak és megkorbácsoltak, másokat megbilincseltek és börtönbe zártak. 37 Voltak, akiket kövekkel dobáltak halálra, másokat kettéfűrészeltek, vagy karddal öltek meg.

Egyesek közülük csupán báránybőr, vagy kecskebőr ruhát viseltek, bujdostak, és szegénységben éltek. A többiek gonoszul bántak velük és elnyomták őket. 38 Pusztákon és a hegyek között bujdostak, barlangokban és földbe vájt odúkban rejtőztek. Rájuk nem volt méltó a világ!

39 Bár a hitük miatt mindannyian kedvesek voltak Isten számára, mindeddig még nem kapták meg, amit Isten ígért nekik. 40 Isten ugyanis valami jobbat tervezett a számunkra, ezért a hitnek ezek a hősei is csak velünk együtt fogják elérni a tökéletességet.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+11%3A33-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

….
—–
https://oca.org/readings/daily/2018/08/01
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

komment

Még egyszer kérem Isten minden gyermekét, hogy az augusztus hónapot a lelkek megmentésére szenteljék. 20170801

2019. július 31. 17:04 - Andre Lowoa

Még egyszer kérem Isten minden gyermekét, hogy az augusztus hónapot a lelkek megmentésére szenteljék.

Olvass tovább: http://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/meg-egyszer-kerem-isten-minden-gyermeket-hogy-szenteljek-az-augusztus-honapot-a-lelkek-megmentesere/

“„Aki a jó magot veti, az az Emberfia. A szántóföld ez a világ. A jó mag az Isten országának a fiai, a konkoly pedig a gonoszság fiai. Az ellenség, aki elvetette a konkolyt, az ördög.
Az aratás a világ vége, az aratók pedig az angyalok. Ahogyan aratáskor összeszedik a konkolyt és elégetik, úgy lesz a világ végén is. Az Emberfia elküldi angyalait, azok összeszednek országából minden botrányt és minden gonosztevőt, és tüzes kemencébe vetik. Ott majd sírás és fogcsikorgatás lesz. Akkor az igazak ragyognak majd Atyjuk országában, mint a nap. Akinek füle van, hallja meg!”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 13, 36-43″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index2016.php?holnap=2017-08-01

komment

Nemcsak kenyérrel él az ember, * hanem minden igével is, mely Isten ajkáról való. Mt 4,4b – 2. tónus. 20160801

2019. július 31. 16:15 - Andre Lowoa

"Arról a prófétáról, aki békességet jövendöl, csak akkor derül ki, hogy valóban az Úr küldte őt, ha szava beteljesedik.”
http://igenaptar.katolikus.hu/nap/?holnap=2016-08-01 VÖ.:
"Kérdés Jézushoz: „Mi az, ami a legjobban zavar Téged?”
A válasz:
...
A háború és az a könnyedség, amelyet rendszerint azok alkalmaznak, akiket ha a harcmező közepére állítanának, gyávaságból elszaladnának. "
Olvass tovább: http://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/kerdesek-jezushoz/

ÉS:
http://888.hu/article-a-nemetek-lassan-de-biztosan-integralodnak-a-kalifatusba





"Ezekben a templomokban, amelyeket az Én tiszteletemre, Jézus Krisztus tiszteletére építettek fel, szemérmetlen ünnepségeknek és viselkedéseknek lehettek szemtanúi, de Én nem leszek Jelen. "
Olvass tovább: http://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/es-aztan-ahogyan-el-fognak-felejteni-engem-egyhazam-fel-fog-tamadni-a-halalbol-epp-ugy-mint-en-is-feltamadtam/ VÖ.:
http://www.hirado.hu/2016/07/31/muzulmanok-leptek-el-a-katolikus-tempomokat/?source=hirkereso


Pope Francis' prayer intentions for January 2016

 VÖ.:
"... amikor elfogadjátok, hogy át kell ölelnetek minden vallást, mintha azok együttvéve egy vallást alkotnának, és hogy egy oldalra kell állnotok, annak érdekében, hogy tiszteletet mutassatok az olyan vallások iránt, melyek nem ismerik el az Emberfiát, akkor ti szörnyű bűnnel vétkeztek. Akkor meg fogtok tagadni Engem."
Olvass tovább: http://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/papokhoz-az-a-nap-amikor-arra-kernek-fel-benneteket-hogy-tagadjatok-meg-istensegemet-nincs-messze/

komment

Napi ima a SÁTÁNTIPRÓ SZEPLŐTELEN SZŰZANYÁHOZ

2019. július 31. 13:45 - Andre Lowoa

Sátántipró Szeplőtelen Szent Szűzanya, Magyarok Nagyasszonya, Világ Királynője! Nevednek erejével zúzd össze a Sátánt, minden csatlósával és eszközével együtt.

Belőlünk pedig nevelj szenteket a kegyelem által!

Győzd le bennünk a világ szellemét és győzd meg általunk a világot, hogy minél előbb eljöjjön Jézus Szíve országa a Te Szeplőtelen Szíved által, Akié vagyunk egészen!
.
Amen

(Imádkozd el minden reggel ébredés után)

komment
süti beállítások módosítása