Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Isten nem kérkedő. Isten nem büszke. Isten jóindulatú, szerető és mégis határozott az emberiségnek adott utasításában 20180531

2019. május 30. 18:52 - Andre Lowoa

“Drága szeretett leányom, az a mód, ahogyan megmutatom magam Isten gyermekeinek ezen a Földön, csak egyetlen forrás által történik, és ez a Szentlélek. Én nem tudom más módon megismertetni Magam velük. A Szentlélek Jelenléte nélkül a Hangom nem lenne hallható. Tehát, amikor a…

Tovább
komment

Merülj bele Isten igéjébe -Mit teszel azzal az álommal, amit Isten álmodott meg számodra?-Nincs szükséged mások elismerésére, hogy boldog légy-Segíts gyermekeidnek, hogy megismerjék Istent!

2019. május 30. 10:21 - Andre Lowoa

  Merülj bele Isten igéjébe "Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat. Mert ha valaki csak hallgatója az igének, de nem cselekszi, olyan, mint az az ember, aki a tükörben nézi meg az arcát. Megnézi ugyan magát, de elmegy, és nyomban el is felejti, hogy…

Tovább
komment

Hogy gyümölcsöt teremhess - maradj kapcsolatban Krisztussal!-Hogyan lehetsz megbízható ember?-Isten mindenkinek felajánlja a megváltás ingyenes ajándékát-Isten tervei már a születésed előtt elkezdődtek

2019. május 30. 10:20 - Andre Lowoa

  Hogy gyümölcsöt teremhess - maradj kapcsolatban Krisztussal! "Éljetek bennem, és akkor én bennetek fogok élni. Egy ág nem tud magától gyümölcsöt teremni. Kapcsolatban kell maradjon a szőlőtőve. Ugyanígy ti sem tudtok gyümölcsöt teremni, kivéve ha bennem éltek." (János 15:4 - GW…

Tovább
komment

Döntések-Éretté válni-Istené vagy-Ki mint vet, úgy arat-Légy figyelmes a gyengékkel!-Mutassátok ki szereteteteket egymás felé!-Te csak hajts, és engedd, hogy Isten rendezzen!-Úgy döntött, hogy téged ment meg!

2019. május 30. 00:20 - Andre Lowoa

Döntések „Utaidon, Uram, ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts engem!” (Zsoltárok 25:4)Még az egyszerű döntések is lehetnek idegfeszítőek. Láttad már, milyen nehezen tud dönteni egy kisgyerek arról, hogy csokoládé vagy eperfagylaltot kérjen? És minél nagyobb a döntés, például kivel házasodj…

Tovább
komment
süti beállítások módosítása