Ter (1 Móz) 6,1-8: „Amikor az emberek kezdtek elszaporodni a földön és leányaik születtek, az Isten fiai látták, hogy az emberek lányai szépek. Feleségül vették mindazokat, akik tetszettek nekik. Ekkor az Úr így szólt: "Nem marad éltető lelkem az emberben örökké, mivel test. Életkora csak 120 év legyen." Óriások éltek akkor a földön (és később is), amikor az Isten fiai az emberek lányaival összeházasodtak, és ezek gyermekeket szültek nekik; ezek a régi idők híres hősei. Amikor az Úr látta, hogy nagy az emberek gonoszsága a földön és szívük állandóan a rosszra irányul, megbánta az Úr, hogy embert teremtett a földön és bánkódott szívében. Ezt mondta az Úr: "Eltörlöm a föld színéről az embert, akit a földön teremtettem: az embert az állatokkal, a csúszómászókkal és az ég madaraival együtt, mivel megbántam, hogy teremtettem őket." Noé azonban kegyelmet talált az Úr szemében.”

George Orwell „1984” című híres könyvében egy jövőbeli, az állampolgárok felett totális felügyeletet gyakorló államot írt le. Ebben az államban, ebben a korrupciós-rendszerben a hatalmon levők egyik fontos eszköze – amire sokan mégse gondolnak, és nem vesznek számítása – a történelem meghamisítása, ami a hatalom megszerzésében és megtartásában rendkívül fontos szerepet játszik. Egy totalitárius államnak pontosan irányítania kell polgárai történelem-tudatát: Az államnak kell megmondania, hogy polgárainak hogyan kell a múltat értékelniük, hiszen a történelemnek, a múltnak erős befolyása van az emberek jelenben formálódó gondolkodására.
Orwell állítása így hangzott: Aki a múltat uralja, az uralja a jövőt. Azé a jövő, aki a történelem alakulását magyarázza. És kinek van meg ehhez a hatalma? Annak, aki a jelent uralja. Vagyis aki a jelenben uralkodik, az értelmezi és uralja a múltat, és ily módon az uralja a jövőt is. A mindenkori uralmon levők – hogy hatalmukat megtarthassák – határozzák meg, hogy nekünk hogyan szabad és hogyan kell a múltat értelmeznünk. Ahol nem létezik véleményszabadság, ott mindig a győztesek írják a történelmet, például azáltal, hogy ők határozzák meg, mi kerül a tankönyvekbe, a könyvespolcokra és a közmédiába.

Ez a helyzet is hozzájárult ahhoz, hogy Isten a Bibliában az emberiség történelmének leírását is ránk hagyta. Azaz Isten igéjét egy történelemkönyvben is kinyilatkoztatta nekünk. Mégpedig azért, hogy mi saját magunk meg tudjuk ismerni és ítélni a történelmet, de legfőképpen azért, hogy az üdvtörténelem döntő történéseit magától Istentől ismerjük meg. Hogy magától Istentől tudjuk meg, hogy ez a világ és benne mi honnan származunk. Ezért olyan különösen fontos számunkra, keresztények számára a Biblia első könyve, a Teremtés könyve, ami a mi származásunkat Isten felől, tehát tévedhetetlenül dokumentálja. Ennek megismerése pedig komoly hatást gyakorol arra, hogyan értékeljük jelenünket, a minket körülvevő világot. És arra is, hogy hogyan értékeljük, látjuk ebben a világban saját magunkat.

A mai bibliai idézet az özönvíz előtti utolsó korszakot írja le, mint egy, közvetlenül a szakadék, a pusztulása előtt álló világot. Ez a kifejezés: „egy világ a szakadék szélén” ismerősnek hangzik, hiszen a média évek óta a legkülönbözőbb pusztulási lehetőségekkel riogat bennünket: klíma-katasztrófával, járvány-katasztrófával, a társadalom szétszakadásának katasztrófájával.

Éppen ezért egyre fontosabb megtudnunk végre, hogy vajon Isten maga milyen fajta pusztulástól, veszélytől óvja a világot, óvja az emberiséget, óv minket? Vagyis mi tereli Isten szemében, azaz valóságosan a világot a szakadékba?

A bibliai idézetben hallottuk Istennek eme, közvetlenül az özönvíz előtt mondott szavait: „Nem marad éltető lelkem az emberben örökké, mivel test. Életkora csak 120 év legyen.” Isten eme szavait kétféleképpen értelmezhetjük: egyfelől az emberek életkorának drasztikus lecsökkentéseként – ez fokozatosan valóban be is következett, például Mózes pont 120 éves lett csak, ami a vízözön előtt élt emberek több százéves korához képest már jóval alacsonyabb, aztán idővel még ez is lecsökkent, 80-60 évre. Másfelől azonban értelmezhetjük úgy is, hogy Isten 120 évet ad még az akkori nemzedéknek az özönvízre, azaz a pusztulásra való előkészülethez. És az idő egyre csak haladt… a pusztulás ideje pedig egyre közelebb került … és mi lesz utána? Ezek a kérdések mai prédikációm témái.

Elsőnek nézzük meg, milyen volt a pusztulás generációja, hogyan éltek az özönvíz előtti emberek, hogyan, miért jutott az emberiség a szakadék szélére? Magyarul: Miért kellett elpusztulnia?

A Biblia nemzetségjegyzékeiből tudjuk, hogy Ádám teremtésétől az özönvízig 1656 év telt el, mely idő alatt Istennek az első emberpár számára adott munkára és uralkodásra adott megbízása (Ter 1,28) mindvégig érvényben maradt. Ádám és Éva utódai négy különböző kultúrtörténet elindítói: Káin utódai mind materiális javak előteremtésével foglalkoztak (vö. Ter 4,20-22), ők az „emberek gyermekei”, míg Szet fiai (vö. Ter 4,26) „Istent követik”, s így őket a Biblia „Isten fiainak” nevezi.
Az emberek tehát különböző ténykedést folytatnak, különböző utakon járnak, de egy dologban egyformák: mindannyian magukkal cipelik Ádám bűnét, ami rajtuk ragad. Az első emberpár bűne, azaz az önteltség, az Istennel szembeni bizalmatlanság mindannyijukra örökre rátapadt. Ezen felül Káin utódai még Káin bűnét, a testvérgyilkosságot is magukkal hurcolják.

Szetnek első fia, Enos volt az, aki „Isten nevét először hívta segítségül” (vö. Ter 4,26), ezzel kezdődtek el az első nyilvános istentiszteletek. Ter 5,22 külön kiemeli, hogy Hénoch, Szet 5. utóda, „Isten színe előtt járt”, és Hénoch dédunokája, Noé szintén (vö. Ter 6,9).

A Biblia Ter 6,2-ben, még az özönvíz előtt, beszél Isten fiairól és az emberek lányairól. „Az Isten fiai látták, hogy az emberek lányai szépek. Feleségül vették mindazokat, akik tetszettek nekik.” – A következő versből rögtön megismerjük Isten válaszát: „Ekkor az Úr így szólt: "Nem marad éltető lelkem az emberben örökké, mivel test. Életkora csak 120 év legyen."” (Ter 6,3) Első olvasatra meghökkentő, hogy Isten miért reagál ennyire haragosan, sőt drasztikusan e házasságokra.
[A Káldi-féle Biblia-fordítás 1930-as kiadása ezt a helyet így magyarázza: „A héber nyelvhasználat szerint azt jelentené, hogy Isten elhatározza az emberek átlagos életkorának százhúsz esztendőre való csökkentését. Mivel azonban az emberek az özönvíz után is jóval hosszabb életűek ennél, a verset minden valószínűség szerint úgy kell értenünk, hogy Isten elhatározza, hogy 120 esztendő múlva elpusztítja a testiségbe merült emberiséget, ha addig meg nem tér.”]

Isten haragjának megértéséhez elsőnek azt kell tisztáznunk, hogy kik voltak Isten fiai, és kik az emberek lányai. Isten az embert saját képmására teremtette. Ennek következtében a Biblia azokat az embereket nevezi Isten fiainak, akik Istenhez ragaszkodva, az Ő parancsait betartva, Neki tetsző módon élnek, és nem követnek el Istennek nem tetsző dolgokat. [A Krónikák könyve Júda és Izrael királyait mind e szempont szerint mutatja be: Vagy ezt írja róluk: „Azt tette hát, ami gonosz az Úr szemében”, vagy ezt: „azt tette, ami helyes az Úr szemében”.]
Korábban már olvastuk, hogy Szet utódai voltak azok, akik segítségül hívták az Urat, akik istenfélően éltek, tehát őket nevezi a Biblia Isten fiainak.

Az emberek lányai Káin nemzetségének leányai voltak, akik nem hagyatkoztak Istenre, hanem a maguk erejéből és a maguk elképzelései szerint akartak boldogulni a földön.

Ezek után már érthető Isten haragja: Szet, Hénoch és Noé utódainak nem szabadott volna olyan nőket elvenniük, akiket nem Isten rendelt a számukra. Csak olyan nőktől kellett volna gyermekeket nemzeniük, akik szintén Isten gyermekei voltak, Istennek tetsző módon éltek, Isten nevét hívták segítségül. De idővel a Szet-nemzetség férfiait elvakította a Káin-vonal lányainak szépsége, és ezért őket választották, holott ők Isten szemében hitetlennek számítottak. A velük való kapcsolat tehát egyet jelentett az Istennel szembeni engedetlenséggel, az Isten akaratával való szembe szegüléssel.
Az ilyen házasság az emberiség egész történetében nagyon fontos szerepet játszik. Pedig e téren Isten parancsa az övéi számára mind az Ó-, mind az Újszövetségben nagyon szigorú és teljesen egyértelmű: Ne közösködjetek a hitetlenekkel. Ne vegyüljetek el olyanokkal, akik a szent Istent nem ismerik el, sőt, megtagadják, visszautasítják!
Szent Pál apostol írja: „Ne húzzatok egy igát a hitetlenekkel!” És milyen élethelyzetben lehetne még erősebben ugyanazt az igát húzni, mint egy házasságban? Szent Pál így folytatja: Mi köze az igazságnak a sötétséghez? Hogyan hozható össze Krisztus Beliállal? Vagy mi köze a hívőnek a hitetlenhez? Hogyan fér össze Isten temploma a bálványokkal? … Ezért távozzatok körükből, és különüljetek el tőlük – mondja az Úr.” (vö. 2 Kor 6,14-17)
Aranyszájú Szent János egyháztanító († 407) Mózes első könyvéről írt dolgozatában is azt tanította, hogy a Biblia a Szet-vonal azon tagjait – és azokat is csak addig – hívja Isten gyermekeinek, amíg azok „Isten nevét hívják segítségül”, vagyis elődeik istenfélő életét folytatják. Ezért az emberek lányaival, a Káin-nemzetség tagjaival kötött házasságuk azt a konok akaratukat bizonyítja, amivel Teremtőjük szeretetteljes tervének ellenszegültek: az „Isten ugyan másképp akarta, de mi mégis így csináljuk, pont” – mottó alapján.

Ezek után jobban értjük Jézus szavait is, amit Mt 24-ben mondott, amikor a világ végét Noé idejéhez hasonlította: „Az Emberfiának eljövetelekor úgy lesz, ahogy Noé napjaiban történt. A vízözön előtti napokban ettek-ittak, nősültek, férjhez mentek egészen addig, amíg Noé be nem ment a bárkába, s jött a vízözön, és el nem ragadta mindnyájukat. Ugyanígy lesz az Emberfiának megjelenésekor is.” (Mt 24,37-39) – Ettek, ittak, házasodtak, és nem törődtek azzal, amit Noé csinált. Sőt, kicsúfolták a bárka-építéséért, egészen addig, amíg el nem jött az özönvíz. Mert már annyira Isten-tagadók voltak, hogy egyáltalán nem érdekelte őket, hogy Isten Noén keresztül mit üzen nekik. Se a Noé idejében élt embereket, se a végidőben, azaz a ma élőket nem érdekli már, hogy Istennek mi volt a terve ezzel a világgal. Saját akaratukat szembe helyezték Isten akaratával, és saját útjukat akarták/akarják járni, nem pedig az Isten által számukra kijelölt utat.

Rögtön azután, hogy az emberek a „vegyes”-házassággal magukra vonták Isten haragját, a Biblia „óriásokról” ír, akik „akkor éltek a földön (és később is), amikor az Isten fiai az emberek lányaival összeházasodtak”. Kik ezek az „óriások”, akik már e házasságok előtt is ott voltak, meg később is ott lesznek? Mivel már a házasságok előtt is ott voltak, nem lehettek ezen házasságok gyümölcsei.

Héberül az „óriás” szó helyén a „náfil” („nephilim”) kifejezés áll, ami annyit jelent, mint lerohan, megtámad. Az itt álló náfil szót az évszázadok során sokféleképpen fordították, a leghelyesebb választásnak a „zsarnok” szó tűnik. [A Káldi-féle magyarázat is így értelmezi e szót: „A náfilek általában erőszakoskodó, szilaj, féktelenkedő embert jelöltek.”]
Ha ezek után még figyelembe vesszük a Bibliának azt a másik versét is, ahol ez a szó „náfil” előfordul, akkor kétségtelen, hogy Ter 6,4-ben is ilyen embereket kell óriás alatt érteni. Mózes negyedik könyvében (Számok Könyve) ugyanis, amikor Mózes az Úr parancsára kémeket küld, „hogy szerezzenek híreket Kánaán földje felől” (vö. Szám 13,2), a visszatérő hírszerzők így számolnak be az ott látott emberekről: „Az emberek, akiket láttunk, mind hatalmasak. Óriásokat is láttunk ott. Enak fiait, az óriások nemzetségéből, úgyhogy olyannak éreztük magunkat mellettük, mint valami szöcskék, és az ő szemükben is épp olyannak látszhattunk.” (Szám 13,32-33)
[E szavak szinte kísérteties pontossággal írják le mostani világunkat: a mostani pusztulásra ítélt generáció elitjei is hasonlóképpen gondolkodnak rólunk: eltaposni való rovaroknak tartanak.]

Ter 6,4 azonban nem csak óriásokról ír, hanem hősökről is: „…az Isten fiai az emberek lányaival összeházasodtak, és ezek gyermekeket szültek nekik; ezek a régi idők híres hősei (ezek azok az erős, az ősidőkből híres férfiak).” Bár a hős szót általában pozitív értelemben szoktuk használni, de a „hősöknek” ezen a helyen egyértelműen negatív jelentésük van, hiszen olyan kapcsolatokból eredtek, melyek Isten akarata ellenére jöttek létre. Ezek a hősök erőszakos emberek voltak; a héber itt a giborim = erőszakoskodó kifejezést használja. [Káldi-féle magyarázat: valószínű, „hogy az ő gonoszságuk siettette a vízözön eljöttét”.]
(A héber szöveg a Ter 10,8-ban – már az özönvíz után – születő Nimródra használja ugyanezt a kifejezést. Ter 10,8: „Kus nemzette Nimródot. Ez volt az első uralkodó a földön.” [Káldi: „ez kezde hatalommal bírni a földön”] Nimród nem csak az első uralkodó volt, de rögtön hatalmas birodalmat hozott létre, melyben városokat épített, többek között Ninivét is ő építtette. Nimród tehát egy hatalomra törő akarnok volt.)

A beszámoló Ter 6-ban így folytatódik: Ter 6,5-6: „Mikor aztán látta az Isten, hogy nagy az emberek gonoszsága a földön, s hogy szíve gondolata mindenkor gonoszra irányul, megbáná, hogy embert alkotott a földön.” Illetve ugyanez Ter 6,11-12-ben: „A föld azonban romlott volt Isten színe előtt, s a föld tele volt erőszakkal. Isten látta a földet: romlott volt, mert minden lény a rossz útjára tért.”
„Tele volt erőszakkal”, e helyen a héber szövegben a hamasz kifejezés áll, ami számunkra a mai idők terror szervezetének nevéből ismert.

Az özönvíz előtti idők emberei tehát fellázadtak Isten ellen és az Ő uralma ellen. Olyan emberek voltak, akik nevet akartak szerezni maguknak, és azért lázadtak fel Isten ellen, mert saját nevüket és nem Teremtőjük nevét akarták naggyá tenni. Ez a nagyképű, öntelt, nagyratörő, végtelenségig gőgős és saját magától eltelt nemzedék a pusztulás generációja, olyan generáció, melynek tagjai Isten elleni konok szembeszegülésükkel magukra hozzák a biztos pusztulást. Ez a generáció a lázadás szellemét árasztja. Nőket vesznek maguknak, erőszakosak, és hatalmat akarnak. Elárulják és megvetik, sőt, kigúnyolják Teremtőjüket.

„Mind, ami előre megíratott, okulásunkra íratott meg, hogy reménységünk legyen az Írásokból merített béketűrés és vigasztalás által” (Róm 15,4)
„Mindez előkép a számunkra, a mi okulásunkra írták meg, akik a végső időkben élünk” (1 Kor 10,11)

„Beszédeket mond a Fölséges ellen, és eltiporja a Fölséges szentjeit. Azt tervezi, hogy megváltoztatja az időket és a törvényeket. Mindnyájan a kezébe kerülnek egy időre, két időre és egy fél időre.”
„Ezt mondja az Úr: Átkozott az az ember, aki emberben bízik, aki halandóra támaszkodik, és szíve elfordul az Úrtól. Olyan lesz, mint a cserje a pusztában: Ha valami jó jön, semmit sem lát belőle, hanem a kiaszott sivatagban tanyázik, sós és lakhatatlan földön. Áldott az az ember, aki az Úrban bízik, akinek az Úrban van a reménye.” (Jer 17,5-7)
„Végül egy igen magas hegyre vitte a sátán, s felvonultatta szeme előtt a világ minden országát és dicsőségüket. "Ezt mind neked adom – mondta –, ha leborulva imádsz engem." Jézus elutasította: "Távozz sátán! Meg van írva: Uradat, Istenedet imádd, s csak neki szolgálj!"” (Mt 4,8-10)

A mi időnkben ez az önteltség, ez a hetvenkedés, ami korunk csaknem egész nemzedékét elborította már, az élet minden területén megnyilvánul. Például abban, hogy a mai ember azt merészeli magáról képzelni, hogy ő uralja a klímát, és ő képes azt egy globális terv végrehajtásával befolyásolni. És arra merészkedik, hogy biotechnológiával új embert állítson elő. De addig is, amíg a gonosz emberek e terve megvalósul, arra merészkednek, hogy ők döntsék el, mely embriók élhetnek és melyek nem, és akiket ők a túlélésre alkalmatlannak találtak, azokat a laboratóriumaik szemétvödrébe dobják. Istent játszanak. Ez a legnagyobb fokú önteltség, nagyképűség, gőg.
A mai generáció, csakúgy, mint az özönvíz előtti generáció, saját korlátainak ledöntésére törekszik, hajtja őket a mohó vágy a hatalomra, emberi korlátaik legyőzésére. Ezeknek az embereknek a viselkedése meghatározza az egész korszak alapvonását, ami nem más, mint az emberek mohó vágya, illetve rögeszméje, hogy függetlenné váljanak Teremtőjüktől, természetes emberi korlátaiktól. Más szóval, e generáció alapvonása az Isten adta természet elleni lázadás, az Isten és a természet felé mutató összeszorított ököl. Ez a fajta ember nem tűr el semmilyen korlátot maga fölött, és e rögeszméjében egyre csak radikalizálódik. „Mindig tovább megyünk, semmitől és senkitől nem hagyjuk magunkat eltántorítani”, ez a mottója.
E magatartásban, mondhatni megszállottságban az evilági emberi akarat félelmetesen összefonódik a természetfeletti démonival. Ez az őrületig hajszolt, önmegvalósításra törekvő vágy vezetett a Bábeli torony megépítéséhez is (vö. Ter 11,4-9).

És pont ezt a szellemiséget találjuk meg a mi korunkban a transzhumanizmusban. Ez a világnézeti mozgalom az ember biológiai korlátait technológiai eljárásokkal akarja áthidalni és ledönteni. A transzhumanisták teljesen evolúciós módon gondolkodnak, és az emberi faj következő fejlődési fokát akarják mesterségesen előállítani, és tényleg úgy gondolják, és abban mesterkednek, hogy néhány éven belül előállítsák az "új embert", akit/amit az ember és a technológia fúziójával hoznak létre.
[„Beszédeket mond a Fölséges ellen, és eltiporja a Fölséges szentjeit. Azt tervezi, hogy megváltoztatja az időket és a törvényeket. Mindnyájan a kezébe kerülnek egy időre, két időre és egy fél időre.” (Dán 7,25) – (E bibliai idézettel kapcsolatban lásd „Et regnabunt cum Christo mille annis” tanulmány idevonatkozó szakaszait.)]

A transzhumanizmus egyik éllovasától, Max More-tól származik a következő idézet: „A transzhumanizmus azon szemléleteknek egy kategóriája, mely minket egy poszthumanista – ember utáni – állapot irányába vezet. A transzhumanizmus a humanizmusnak számos aspektusát elfogadja, bennük például az értelem és a tudomány megbecsülését, és a haladás iránti elkötelezettséget. A transzhumanizmus annyiban különbözik a humanizmustól, hogy elébe vág a természetben végbemenő radikális változásoknak különböző technológiai diszciplínák felhasználásával.
Egy másik transzhumanista, Raymond Kurzweil ilyeneket állít: „A közeljövőben a similarität beköszöntének pillanatát fogjuk megélni. Ez az a pillanat, amikor a mesterséges intelligencia annyira fejlett lesz már, hogy teljesen összeolvad az emberi intelligenciával. Az emberi agyat be lehet és be fogjuk scennelni, és ily módon az emberi szellem szoftverként fog továbbélni, és nem lesz kitéve a biológiai bomlásnak.”
Úgy tűnik, hogy Bábel tornyának felépítése az amerikai Silicon Valley-be települt át.

Mégis, még ez az istentelen és hetvenkedő szellemiség sem igazán új. A transzhumanizmus a humanizmusban, a reneszánszban és a felvilágosodásban gyökeredzik. És mit hirdetett e három ideológia: A teremtménynek Teremtője fölé való helyezését! A humanizmusnak, a reneszánsznak és a felvilágosodásnak az embernek az Isten tekintélye alól való vélt felszabadítása, Isten Kinyilatkoztatásától való elszakítása és a Biblia tekintélyének az emberek tudatából való kitörlése volt a célja. A humanizmus, a reneszánsz és a felvilágosodás voltak a Biblia-kritika előkészítői is.
Ezek a transzhumanizmus, ennek az önmagasztaló ideológiának az alapjai, ami nem más, mint sátáni törekvés arra, hogy az ember önmagát állítsa Isten helyére. Ezek az emberek sóvárogva vágynak arra, hogy Teremtőjük helyét ők maguk vegyék át.

„Nem annyira a vér és test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, ennek a sötét világnak kormányzói és az égi magasságoknak gonosz szellemei ellen.” (Ef 6,12)
„A gonoszok tovább folytatják gonoszságukat. A gonoszok közül senki se jut el a belátásra, de az értő szívűek meg fogják érteni.” (Dán 12,10)

Ennek a világot pusztulásba kergető generációnak a tagjai démonná vált emberek, akik a Sátán megbízásából tevékenykednek. [Állítólag Shakespeare ezt mondta saját generációjáról: „A pokol üres, mert minden ördög a felszínen van.” – Ha már ő akkor így érezte, akkor mit mondhatunk mi napjainkról? A londoni olimpia megnyitóján meghökkentő jelenetek játszódtak le: A világ többmilliárd tévénézője tanúja lehetett, ahogy az egész stadiont kórházi ágyak és ápolók lepik el, majd az alagsorból előmasíroztak az ördögök! – 2012-ben ki volt az, aki felkapta a fejét erre az akkor még teljesen értelmetlen előadásra? Pedig oda kellett volna figyelni, ez is üzenet volt már: ilyesmiket nem lehet csak úgy kitalálni, a háttérben az irányítók már a terepet készítették elő számunkra!]
Egy másik istentagadó, Nietzsche azt írta, hogy az ember ököllel megy neki Istenének, és azt hiszi, hogy ezt a lázadást túl fogja élni. Pontosan ez a lelkület, ez a viselkedés jellemzi az emberiség mai generációját, ez a lényege a "pusztulás generációjának".

Ez az a generáció, amiről Mózes első könyve beszél: „A föld azonban romlott volt Isten színe előtt, s a föld tele volt erőszakkal. Isten látta a földet: romlott volt, mert minden lény a rossz útjára tért. Isten így szólt Noéhoz: "Elhatároztam, hogy elpusztítok minden lényt a földön, mivel a föld az emberek miatt megtelt gonoszsággal.” (Ter 6,11-13) – Az emberek mindig csak rosszat csináltak, az emberek folyton-folyvást csak gonoszságot műveltek, szívük megtelt gonoszsággal, minden vágyuk, törekvésük gonosz volt: ez Isten antropológiai jellemzése erről a nemzedékről.
[A Jelenések Könyve is ilyen képet fest a végidőkben élő emberekről: Szenvedtek a csapások miatt, de mégsem tértek meg. „Káromolták az ég Istenét kínjuk és fekélyeik miatt, de tetteiket nem bánták meg.” (Jel 16,11)]

Jézus megmondta, hogy a gonoszság az emberek szívéből jön: Máté 15. fejezetében mondja: „A szívből törnek elő a gonosz gondolatok, a gyilkosság, a házasságtörés, a kicsapongás, a lopás, a hamis tanúság, a káromlás.” (Mt 15,19) Az emberek gonoszsága, erőszakossága; a hamasz, nem más, mint a teremtői rend szétzúzásának szándéka és gyakorlata.

2. Isten válasza

Isten még a szakadék szélén is megadja a lehetőséget a választásra. Isten döntést követel tőlünk, hogy ily módon felelősséget tudjunk és kelljen vállalnunk tetteinkért.
Noé nem csak száz évig építette a bárkát, de a beszállása is napokig eltartott. Ezalatt a hosszú idő alatt mindenki számára megadatott a lehetőség a megtérésre. Az embereknek látván Noé kitartó, kemény munkáját, el kellett volna gondolkodniuk annak jelentésén, és értelmezniük kellett volna Isten üzenetét. „Népem elpusztul, mert nincs benne érteni tudás”, mondja az Úr Ozeás által (Oz 4,6). – Ez a megállapítás ma is ugyanúgy érvényes, mint Noé idejére: Az emberek akkor sem hajlandók felismerni, megismerni az igazságot, ha azt az orruk alá teszik. [lásd ezzel kapcsolatban „A nép üdve én vagyok, mondja az Úr” című írást.]

Az istenfélő Szet-nemzetség tagjaiból még élt Metuselach ( = Matuzsálem), Hénoch fia, és Lámech, Metuselach fia, amikor Noé 500 évesen elkezdte építeni a bárkát. Noé 1 éves volt, amikor dédapja, Hénoch – aki „Isten színe előtt járt, aztán nem volt többé, mert Isten elvitte” (Ter 5,24) – elragadtatott az égbe. Lámech, Noé apja 5 évvel a bárka elkészülte előtt halt meg, Metuselach, Noé nagyapja, aki a leghosszabb ideig élt a földön, a bárka elkészültének évében hunyt el – nyilván ennek a furcsa összeesésnek is megvolt a maga jelentősége Isten terveiben.
A népnek tehát tudnia kellett, hogy Isten mit vár el tőlük, és azt is tudnia kellett, hogy Isten hogyan fog reagálni az ő hűtlenségükre, engedetlenségükre. Hénoch, Noé évszázadokon keresztül figyelmeztette őket Isten igazságosságára és ítéletére.

Istennek eme döntésében: „Nem marad éltető lelkem az emberben örökké, mivel test. Életkora csak 120 év legyen”, a test kifejezés a húst jelenti, és egyben a korruptságot. A "testté" vált ember szívében már elfordult Istenétől.
Szent Pál figyelmeztet arra, hogy készüljünk fel az Istennel való találkozásunkra. Jézus számtalan példázatban hívja fel övéinek a figyelmét arra, hogy mindig úgy éljenek, hogy bármely pillanatban meghalhatnak, azaz eljöhet ítéletük órája.

Ter 6,5-6: „Amikor az Úr látta, hogy nagy az emberek gonoszsága a földön és szívük állandóan a rosszra irányul, megbánta az Úr, hogy embert teremtett a földön és bánkódott szívében.” Isten természetesen nem bánhat meg semmit, hiszen minden az Ő akaratából és mindentudásából történik.
[A Káldi-féle Biblia ezt a magyarázatot adja e versekhez: „A megtérésre szánt idő alatt is csak sokasodott és súlyosbodott az emberek gonoszsága, azért Isten elhatározza, hogy elpusztítja a gonosz világot. Természetes, hogy ezt Isten nem most, hanem öröktől fogva határozta el, valamint az is, hogy Isten nem bánkódik a szó szoros értelmében szívében; ezeket és hasonló kifejezéseket a Szentírás csak azért használja, mert az ember Istenről is csak emberileg tud szólni, s mert ezek által oktatni akarja az embert: hadd lássa, mily nagy rossz a bűn, s hadd tudja, hogy ha betelik a mérték, eléri őt Isten büntető keze.”]
„Megbánta” Isten, ez azt jelenti, hogy Isten mély szomorúságot érez a mi romlottságunk miatt. Ahogy a jó szülők is szomorúságot éreznek, ha gyermekük valami rosszat tett, és ezért meg kell őt büntessék. Ha az ember megsérti Isten parancsát, ha a gyermek engedetlen szüleivel szemben, akkor Isten és az ember, szülő és kedves gyermeke közé a hazugság gonoszsága férkőzik be. Isten (és a szülők) azért is szomorkodnak ilyenkor, mert tudják, hogy gyermeküknek bűnhődniük kell majd bűnükért.

Isten megbánása az Ő végtelen szeretetének kifejeződése. A héber kifejezés, ami e helyen áll, azt jelenti, hogy Isten mély szomorúságot érez bűneink miatt. Isten reakciója tehát az emberek gonoszságára egyszerre figyelmeztetés és mély fájdalom.

(A fotókon a londoni olimpia megnyítójából vett jelenetek láthatók)

Nagyböjt első vasárnapja utáni kedd szentleckéje: „Keressétek az Urat, amíg [még] megtaláljátok, hívjátok segítségül, amíg közel van! Hagyja el útját a gonosz, és gondolatait a bűnös; térjen vissza az Úrhoz, mert megkönyörül rajta, Istenünkhöz, mert bőkezű a megbocsátásban. Hiszen az én gondolataim nem a ti gondolataitok, és az én útjaim nem a ti útjaitok - mondja az Úr.” (Iz 55,6-8)

3. Jelenlegi kilátások

Ebben a reménytelennek tűnő helyzetben, és Isten döntése után: „Eltörlöm a föld színéről az embert, akit a földön teremtettem: az embert az állatokkal, a csúszómászókkal és az ég madaraival együtt, mivel megbántam, hogy teremtettem őket” (Ter 6,7), mégis felcsillan a remény, hiszen „Noé kegyelmet talált az Úr szemében”. (Ter 6,8)
Mire tud a mai hívő ember az özönvíz és Noé történetéből saját és a világ sorsára nézve következtetni? Megtudjuk ezt, ha a Biblia első könyvétől a Biblia végére lapozunk: Szent Péter apostol ugyanis ugyanezt a kérdést tette fel, és második levelében választ is adott rá: „Mert az Isten az angyaloknak sem kegyelmezett, amikor vétkeztek, hanem az alvilág sötét mélyébe taszította őket, hogy maradjanak őrizetben az ítéletre, és a régi világnak sem kegyelmezett, hanem csak Noét, az igazság hírnökét mentette meg nyolcadmagával, amikor az istentelen világra rázúdította a vízözönt.” (2 Pét 2,4-5)
De ami számunkra igazán vigasztaló, azt Szent Péter a következő versben írja meg: „Vagy amikor Szodoma és Gomorra városát elhamvasztotta, és végpusztulással büntette, hogy példát adjon a későbbi korok bűnöseinek. Ugyanakkor megmentette az igaz Lótot, aki ezeknek a gonoszoknak kicsapongó életmódja miatt annyira szenvedett.” (2 Pét 2,6-7)

Ami e szavakban különösen megnyugtató a számunkra, az az, hogy Péter pont Lót esetét hozza fel példaként Isten könyörületességére. Lótról viszont a Bibliából tudjuk, hogy nem volt kifejezetten hitbajnok. Nem volt erős karakter, nem volt nagyon "jó" ember. Olykor úgy viselkedett, mint a széltől hajladozó nád. Örülhetünk hát, hogy Péter mégis őt említi.
De ismerve Lót gyengéit, Isten vajon mégis miért mentette meg őt és családját? Szent Péter ezt is elmagyarázza: Mert „annyira szenvedett a gonoszoknak kicsapongó életmódja miatt. Az igaznak ugyanis, aki köztük élt, napról napra látnia és hallania kellett a törvénysértő tetteket, s ez vallásos lelkének nagy gyötrelmet okozott.” (2 Pét 2,7-8) – Szent Péter szavaiból választ kapunk egyfelől arra, hogy mi vár az istenfélőkre és mi vár az istentelenekre; másfelől arra is, hogy Isten miért mentette meg Lótot.
Lót minden hibája ellenére szerette az Urat. Ezt abból látjuk, hogy fájdalommal töltötte el környezetének gonoszsága: „vallásos lelkének nagy gyötrelmet okoztak a törvénysértő tettek”, az Isten parancsait demonstratívan lábbal tipró, azokat semmibe vevő gonosz emberek tettei.

És akkor most tegyük fel mi is magunknak a kérdést: Igazán fáj nekünk, hogy korunk generációja
– Isten becsületét sárba tapossa;
– felbőszülten lázad Isten ellen;
– embriók és magzatok százmillióit mészárolja le;
– Istennek a házasságot és a családot érintő elgondolását és parancsát nevetségessé teszi;
– már évtizedek óta csak hazugságot mond és tanít?
Vagy mi mindezt egyszerűen csak tudomásul vesszük?
Lótnak fájtak kortársai bűnei – nekünk is fájnak? Fáj nekünk az, hogy Istent – nem minket! – csaknem mindenütt és mindig csak bántják, gyalázzák, hogy törvényeit megvetik és eltörlik?

Szent Péter leveléből azt is megtudjuk, hogy a gonosz nemzedék karjaiból, a gonoszság ingoványából egyedül Isten tudja kimenteni a Hozzá tartozókat. Péter nem azt mondja, hogy az istenfélők előre tudják, hogy miként fognak megmenekülni, vagy hogy hogyan lesznek kimenekítve. Nem, Péter ezt írja: „Ért hozzá az Úr, hogy az Isten szerint élőket kiragadja a kísértésből, a gonoszok büntetésével pedig várjon az ítélet napjáig, főként azokéval, akik szennyes testi vágyakat hajszolnak és az (Isten) felsőbbségét nem ismerik el.” (2 Pét 2,9-10)
Az igazak tehát Isten igazságossága és Jézus Krisztus megváltása által menekülnek meg.

Jézus Krisztus Isten és ember, aki emberként halála által eleget tett az igazságosság parancsának. Ő a mi megmentőnk, aki megfizetett a mi bűneinkért, és kiváltott minket a Sátán birodalmából. De ezt az ajándékot mindenkinek személyesen kell átvenni Tőle. Egyenként személyesen mindenkinek oda kell állnia Elé, és meg kell Neki vallania: Uram, ments meg engem! Uram, szükségem van Rád! Bevallom, hogy vétkeztem, csakúgy, mint a pusztulás nemzedékének többi tagja. Ezért szükségem van a megbocsátásodra! Rászorulok arra, hogy a kereszten az én bűneimet is Magadra vállaltad. És életemet Neked akarom felajánlani, Beléd akarok kapaszkodni. Senki másban nem reménylek, csak egyedül Tebenned. – E vallomásnak, Krisztusra hagyatkozásnak tudatos lépésnek kell lennie!

A prédikátornak az a feladata, hogy a híveket erősítse hitükben, és lelkileg megerősítse őket. Ahogy múlik az idő, ahogy egyre közelebb jutunk a véghez, minden egyébről való beszéd üres locsogás. A hallgatóságot fel kell rázni, hogy végre pontosan felismerjék, hogy ők valójában hol is állnak. Mert csak így kapnak esélyt arra, hogy még időben különbséget tudjanak tenni a jóravaló élet és a Jézusban való élet között. Hogy megítélhessék, hogy ők melyik csoportba tartoznak: a – csak – tisztességes emberek közé, vagy a feltétel nélkül, teljes szívvel és lélekkel Jézusban élők közé?
A bálvány azt mondja: odamegyek, ahova te akarod; Isten ennek pont a fordítottját mondja az övéinek: „Te oda mész, ahova én mondom.” A mai generáció hamis istenei mindent megengednek az embereknek, amit testük kíván. Isten viszont azt kívánja, hogy tagadjuk meg a test vágyait, hogy örökké élhessünk. Isten már a kezdetektől a véget, a végkifejletet nyilatkoztatta ki az embereknek.

A Jézussal, a Jézusban való élet annak beismerésével kezdődik, hogy bevalljuk: Ha nem bírjuk Jézust, akkor örökre el vagyunk veszve. Uram, ments meg! – ez az elmúlt tragikus év legfontosabb üzenete. Isten türelmes, de nem a végtelenségig. Vár ránk, de van egy pont, amikor bezárja országa ajtaját, ahogy a bárkát is Ő zárta be, miután Noé és családja, és az állatok bementek (vö: Ter 7,16). Ettől kezdve már csak a bárka és a pusztulás létezett, de egymástól véglegesen elválasztva.

Hitünk erősödése egyet jelent a bennünk lakozó béke megerősödésével.
A szakadék, a pusztulás közel van, de a megmenekülés is!
„Keressétek az Urat, amíg [még] megtaláljátok, és hívjátok segítségül, amíg közel van!

http://katolikus-honlap.hu/2101/predik.htm