Olvass tovább: http://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/isten-teremtette-a-vilagot-semmilyen-mas-bolygo-nem-lehet-ember-altal-lakott/ VÖ.:
http://jojjel.hu/nf/utkeresok/belyegek/ufo.php?mnuitem=03#

Drága szeretett leányom, követőim mindenhol – beleértve azokat is, akik nem tudnak ezekről az üzenetekről -, Engem keresvén a Templomaimba fognak behúzódni. A Szentlélek által nekik adott Ajándékomnak köszönhetően, Szívem Menedékébe lesznek sodorva. Ők érzékelni fogják a világban lévő nyugtalanságot és tudni fogják, hogy szükségük lesz a segítségemre ahhoz, hogy továbbra is szilárdak maradjanak Tanításaimban.
Sokan érezni fogják a változást a levegőben, mivel Isten ellenségei kezdik megismertetni tervüket – a gyűlölet tervét -, hogy becsapják a világot, miközben aljas cselekedeteik, hogy a bűn minden formáját elnézzék, ismertté válnak. A világ a gyötrelem áradásába lesz sodorva, és sokan meg lesznek döbbenve a bűn bálványozására tett kísérletektől, melyeket mindenütt látni fognak.
A test bűneit meg fogják tapsolni. Hiúságot és egy megszállott önszeretetet lehet majd látni szerte a világon. A megszállott önimádatot olyan alapvető tulajdonságnak fogják tekinteni, mint még soha ezelőtt. Azokat, akik nem keresik az ilyen élvezeteket, félredobják, és a kitaszítottság érzését fogják bennük kelteni.
A gonosz bűneit dicsőíteni fogják, és miközben az ember beszippantva találja magát ebbe az őrületbe, a világnak a harag áradata lesz bemutatva, mely által Atyám számos ország nagy részét elsöpri. Az áradások mindennaposak lesznek, és ti tudni fogjátok, hogy Atyám a világ mely részeire haragszik a legjobban, amikor a vizek dühödten elárasztják a nemzeteket.
Minden gonosz nemzet első kézből fogja megtapasztalni azt, hogy a test bűnei hogyan lesznek megbüntetve.
Atyám meg fogja állítani a gonoszt abban, hogy megszerezze azok lelkét, akik ebben a bűnben vétkesek, megakadályozván így őket abban, hogy másokat is megfertőzzenek. Ők meg lesznek állítva. Nekik nem lesz többé megengedve, hogy folytassák fertőzésüket.
Ez a gonoszság orvosolva lesz, és az Isten Keze által történő isteni beavatkozásnak most tanúi lehetnek mindenhol a világon.
Imádkozzatok Irgalomért azok számára, akiket elérnek ezek a büntetések. Én megvédem azokat, akik Hozzám fordulnak védelemért.
Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/az-aradasok-mindennaposak-lesznek-es-ti-tudni-fogjatok-hogy-atyam-a-vilag-mely-reszeire-haragszik-a-legjobban/
—–
Római katolikus:
” 2018-08-12
Évközi 19. vasárnapKezdőének:
Tekints szövetségedre, Istenünk, és ne hagyd végleg magára a rád hagyatkozót. Kelj fel, Uram, védd meg ügyedet, és hallgasd meg a hozzád könyörgők szavát. (Zsolt 73,20.19.22.23)
Könyörgés:
Mindenható, örök Isten, bizalommal Atyánknak szólítunk téged. Tökéletesítsd szívünkben a fogadott fiúság lelkületét, hogy a megígért örökséget elnyerjük. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.
OLVASMÁNY a Királyok első könyvéből
Az áldozat bemutatása után Illés prófétának a Kármel hegyéről menekülnie kellett Izebel királyné haragja elől.
Illés visszavonult a pusztába egynapi járóföldre. Odaérkezett egy borókabokorhoz, leült alá, és a halálát kívánta. Azt mondta: „Most már elég, Uram! Vedd magadhoz lelkemet! Én sem vagyok különb atyáimnál.” Ezzel lefeküdt és elaludt.
Egyszer csak egy angyal megérintette, és így szólt hozzá: „Kelj föl és egyél!” Ahogy föltekintett, íme, a fejénél egy sült cipó meg egy korsó víz volt. Evett és ivott, aztán újra lefeküdt aludni.
Ám az Úr angyala másodszor is megjelent, megérintette őt és ezt mondta: „Kelj föl és egyél! Mert különben túl hosszú lesz számodra az út.” Illés fölkelt, evett, ivott, aztán ennek az ételnek erejéből negyven nap és negyven éjjel vándorolt, egészen Isten hegyéig, a Hórebig.
Ez az Isten igéje.
1Kir 19,4-8
VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr! 4g. tónus.
Előénekes: Minden időben áldom az Urat, * dicséretét szüntelenül zengi ajkam.
Lelkem az Úrban dicsekszik, * hallják meg a szelídek és örvendezzenek.
Hívek: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr!
E: Magasztaljátok az Urat énvelem, * dicsőítsük az ő nevét mindnyájan.
Kerestem az Urat, és ő meghallgatott engem, * és kiragadott minden rettegésből.
H: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr!
E: Megvilágosultok, ha az Úrra néztek, * és arcotokat nem éri szégyen.
Az Úr meghallgatta a szegényt, aki hozzá kiáltott, * és minden szorongatásából kiszabadította.
H: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr!
E: Az Úr angyala minden istenfélőt körülsáncol, * és megszabadítja őt.
Ízleljétek és lássátok, milyen édes az Úr, * boldog az az ember, aki őbenne bízik.
H: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr!
Zsolt 33,2-3.4-5.6-7.8-9
SZENTLECKE Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből
Testvéreim!
Ne szomorítsátok meg Isten Szentlelkét, akivel meg vagytok jelölve a megváltás napjára. Legyen távol tőletek minden keserűség, indulat, haragtartás, szóváltás, káromkodás és minden egyéb rossz. Inkább legyetek egymás iránt jóindulatúak, könyörületesek, és bocsássatok meg egymásnak, amint Isten is megbocsátott nektek Krisztusban. Mint Isten kedves gyermekei, legyetek az ő követői, és éljetek szeretetben, ahogy Krisztus is szeretett minket, és odaadta magát értünk Istennek jó illatú áldozati adományként.
Ez az Isten igéje.
Ef 4,30-5,2
ALLELUJA
Jézus mondja: † „Én vagyok az égből szállott élő kenyér, * aki eszik ebből a kenyérből, örökké élni fog.” Jn 6,51 – 5. tónus.
† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Abban az időben a zsidók zúgolódni kezdtek Jézus ellen, amiért azt mondta: „Én vagyok az égből alászállott kenyér.” Így érveltek: „Nem, Jézus ez, Józsefnek a fia, akinek ismerjük apját, anyját? Hogyan mondhatja hát: az égből szálltam alá?”
Jézus azonban így szólt: „Ne zúgolódjatok egymás között. Senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya, aki engem küldött, nem vonzza, – és én feltámasztom az utolsó napon. Meg van írva a prófétáknál: Mindnyájan Isten tanítványai lesznek. Mindenki, aki hallgat az Atyára, és tanul tőle, hozzám jön. Nem mintha valaki is látta volna az Atyát, csak aki az Istentől van, az látta az Atyát. Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, annak örök élete van.
Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában, mégis meghaltak. Ez az a kenyér, amely az égből szállott alá, hogy aki ebből eszik, meg ne haljon. Én vagyok az égből alászállott élő kenyér. Aki a kenyérből eszik, örökké él. A kenyér pedig, amelyet én adok, az én testem a világ életéért.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 6,41-51″
https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-08-12
“
15 Miután ettek, Jézus megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e, mint ők?”
Péter így felelt: „Igen, Uram, tudod, hogy milyen kedves vagy nekem.”
Jézus erre azt mondta neki: „Viselj gondot a bárányaimra!”
16 Azután újra megkérdezte tőle: „Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?”
Péter ismét ezt felelte: „Igen, Uram, tudod, hogy milyen kedves vagy nekem.”
Jézus azt mondta: „Viseld gondját a juhaimnak!”
17 Ezután harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, Jóna fia, a barátom vagy?”
Péter erre elszomorodott, hogy Jézus harmadszorra is megkérdezte tőle: „A barátom vagy?” Így válaszolt: „Uram, te mindent tudsz. Tudod, hogy milyen kedves vagy nekem.”
Jézus azt mondta neki: „Viselj gondot a juhaimra![a] 18 Igazán mondom neked, amíg fiatal voltál, felkötötted az övedet, és oda mentél, ahová akartál. De ha megöregszel, kinyújtod a kezed, és akkor majd más köti fel az övedet, és oda visz, ahová nem akarsz menni.” 19 Ezzel adta tudtára, hogyan fog meghalni, és a halálával hogyan szerez dicsőséget Istennek. Ezután hozzátette: „Kövess egem!”
20 Ekkor Péter hátrafordult, és látta, hogy az a tanítvány, akit Jézus szeret, utánuk jön. Ő volt az, aki a vacsora közben Jézushoz közel hajolt, és megkérdezte tőle: „Uram, ki az, aki elárul téged?” 21 Mikor Péter látta ezt a tanítványt, megkérdezte Jézustól: „Uram, hát vele mi lesz?”
22 Jézus ezt felelte: „Ha azt akarom, hogy életben maradjon, amíg visszajövök, mi közöd hozzá? Te csak kövess engem!”
23 Így terjedt el a testvérek között az a hír, hogy ez a tanítvány nem fog meghalni. Pedig Jézus nem ezt mondta, hanem azt: „Ha azt akarom, hogy életben maradjon, amíg visszajövök, mi közöd hozzá?” 24 Ez a tanítvány az, aki mindezekről a dolgokról tanúskodik. Ő az, aki ezeket leírta, és tudjuk, hogy amit mond és ír, az igaz.
25 Jézus még sok más dolgot is tett. Ha ezeket mind részletesen leírnák, azt hiszem, az egész világ sem lenne elég, hogy befogadja azokat a könyveket.”
2 Ha mások nem is fogadnak el apostolnak, nektek bizony, az vagyok! Ennek ti magatok vagytok a bizonyítékai!
3 Így védekezem azokkal szemben, akik megkérdőjelezik a szolgálatomat. Ezt válaszolom nekik: 4 Talán nincs jogunk hozzá, hogy elfogadjuk az ételt és italt, amivel megkínálnak? 5 Vagy nincs jogunk arra, hogy magunkkal vigyük hívő feleségünket, mint a többi apostolok, az Úr testvérei és Kéfás[a] teszik? 6 Csupán nekem és Barnabásnak kell a magunk kezével dolgoznunk, hogy megkeressük a magunk kenyerét? 7 Ugyan ki katonáskodik a maga költségén? Ki ültet szőlőt úgy, hogy nem eszik annak gyümölcséből? Vagy ki legelteti a nyájat úgy, hogy nem iszik a birkák tejéből?
8 Vajon amit mondok, csupán emberi vélemény? Vajon nem ugyanezt mondja a Mózesi Törvény is? 9 Ott ugyanis ez van megírva: „Ne kösd be a száját a nyomtató ökörnek!”[b] Talán Istennek csak az ökrökre van gondja? 10 Nem értünk parancsolta ezt? Bizony, értünk van megírva, hogy aki a földet műveli, azzal a reménységgel szánt, hogy ő is részt kap majd a termésből! Hasonlóképpen van megírva ugyanez arról a munkásról is, aki csépel. 11 Mi szellemi „magokat” vetettünk el köztetek. Vajon nagy dolog-e, ha úgy „aratunk”, hogy anyagi javakat kapunk tőletek cserébe? 12 Ha másoknak joguk van ehhez, nekünk sokkal inkább jogunk lenne rá! Csakhogy mi nem éltünk ezzel a jogunkkal, és nem fogadtunk el tőletek semmit. Inkább mindent eltűrünk, hogy ne akadályozzuk Krisztus örömhírének terjedését.”
“23 Ha akkor valaki azt mondja nektek: »Nézzétek, itt a Messiás!«, vagy: »Ott van!« — ne higgyetek neki! 24 Mert hamis krisztusok és hamis próféták lépnek fel, akik nagy csodákat és jeleket[a] tesznek, hogy félrevezessék, ha lehet, még a választottakat is. 25 Emlékezzetek majd rá, hogy mindezt előre megmondtam!
26 Ha tehát valaki azt mondja nektek: »A Messiás a pusztában van!«, ne menjetek ki oda! Vagy ha ezt mondják: »A Messiás a belső szobában van!«, azt se higgyétek el! 27 Mert, amikor az Emberfia eljön, mindenki meg fogja látni őt! Olyan lesz, mint a villámlás az égen, amely kelettől nyugatig mindenhol látható. 28 Ahol a holttest van, oda gyűlnek a keselyűk.
29 Közvetlenül ezek után a nyomorúságos napok után:
»Elsötétül a Nap,
a Hold sem világít többé,
lehullnak az égről a csillagok,
s az égben lévő hatalmak is meginognak.«[b]
30 Akkor megjelenik az égen az Emberfiának a jele, és a világon minden ember gyászolni és sírni fog. Mindannyian meg fogják látni az Emberfiát, amint eljön az ég felhőin hatalommal és nagy dicsőséggel. 31 Hangos trombitaszóval elküldi angyalait, hogy összegyűjtsék választottait a négy égtáj felől, az ég egyik szélétől a másikig.
32 Értsétek meg, amire a fügefa tanít! Amikor kizöldül az ága, és új leveleket hajt — tudjátok, hogy már közel a nyár. 33 Így van ez azokkal a dolgokkal is, amelyekről beszéltem. Amikor látjátok, hogy ezek megtörténnek, akkor tudhatjátok, hogy ő[c] már közel van, szinte az ajtó előtt! 34 Igazán mondom nektek, hogy ez a nemzet[d] el nem múlik, amíg mindezek a dolgok be nem teljesednek. 35 Az ég és a föld elmúlik, de amit én mondok, az soha nem múlik el: mindig érvényes marad.””
—–
https://oca.org/readings/daily/2018/08/12
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
"az igazság szabaddá tesz"
olaszországi mozgalom: pólók "xvi. benedek a pápám"
"Az Antikrisztus azt fogja állítani, hogy ő Én vagyok, Jézus Krisztus. Ez az utálat előre meg volt jövendölve.
...
Bár az ő másik hadserege jól megalapozott a Földön, most azokat fogja támadni, akik hisznek Bennem, Jézusotokban, mert gonosz tetteit a szent emberek mögé akarja rejteni.”
Mert gyönge a hitetek. Bizony, mondom nektek, ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, és azt mondjátok e hegynek itt: »Menj innét amoda!« – átmegy, és semmi sem lesz számotokra lehetetlen.”
Ezek az evangélium igéi.
"Sokan közülük, olyan vakok Atyám szeretetének igazságával szemben, hogy csak céltalanul bolyonganak, miközben egyik krízisből a másikba esnek, úgy, hogy mindenkit megsértenek, akikkel kapcsolatba kerülnek."
Olvass tovább: http://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-nagyfigyelmeztetestol-valo-felelem-nem-az-amelyre-en-benneteket-batoritalak/ VÖ.:
"Van szemük a látásra, de nem látnak, van fülük a hallásra, de nem hallanak, mert hiszen lázongó nemzedék ez.
...
És az úr nagy haraggal átadta őt az őröknek, míg meg nem fizet mindent, amivel tartozik.
Az én mennyei Atyám is így tesz veletek, ha tiszta szívből meg nem bocsát mindegyiktek a testvérének.”"
http://igenaptar.katolikus.hu/nap/?holnap=2016-08-11
"Ha csak a többi lélek is, akik Engem követnek, és tudják, hogy különböző prófétáim által kommunikálok, kinyitnák a szemüket és meghallanák, amit mondani szeretnék, akkor imáik azoknak a szegény lelkeknek a javát szolgálnák, akiknek a Nagyfigyelmeztetésre fel kell készülniük."
Olvass tovább: http://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/kovetoim-most-kaptak-meg-a-kozbenjaras-ajandekat/
1991. július 12.
Uram?
Én vagyok. Béke legyen veled! Szerezz nekem örömet és éreztesd velem, hogy füled nyitva áll számomra! Lélek, érezd jelenlétemet! Én vagyok van veled életed minden pillanatában! Vassula, mondd, boldog vagy, hogy ily módon lehetsz velem?
Igen Uram, áldott légy!
Légy gyönyörûségemre, és igyekezz ajkamra figyelni, amikor szólok hozzád, föléd hajolok és rád nézek. Ne tégy úgy, mintha nem lennék itt! Emeld hozzám fejedet virágom, és fogadd magadba világosságomat! Széppé foglak tenni, új erõt öntök virágod szárába. Békét, az én békémet adom neked.
Engedd meg, hogy egy kicsivel tovább használjalak írótáblámnak, és azután… majd én, a te Szabadítód, leszakítalak és mindörökre átültetlek az én kertembe.
Én, a te Megváltód, sok szívet fogok életre kelteni, hogy imádjanak engem. Szüntelenül imádkozz, beszélgess velem, gyakran áldj engem mindazért, amit adok neked! Mindig lesznek próbatételeid. Ez kedvesem, a te növekedésed érdekében történik.
Szeretném növelni utánam való vágyakozásodat, rám való szomjadat, és ó… mit meg nem tennék lelkedért, hogy tökéletesítsem! Ha száz korbácsütést kellene veled elszenvedtetnem - ami szinte halálra adna téged - lelked tökéletesítése érdekében, habozás nélkül megtenném, hogy megmentselek.
Uram, lehet, hogy ez egészen közel viszi a lelket ahhoz, hogy minden feladjon!
Kételkedsz bölcsességemben?
Nem, de lehet, hogy némely lélek nem képes ezt elfogadni.
Én ismerem minden lélek képességét, ezért bízzál bennem! Emlékezz még valamire! Meg akarsz-e dicsõíteni engem?
Igen.
Ahhoz, hogy megdicsõíts, el kell viselned keresztre feszítésemet. Most még nagyobb szükségem van áldozatod vállaló lelkekre, mint valaha. Még gyakrabban imádkozz, és hajolj meg kéréseim elõtt! Add át magad nekem, és kínáld fel nekem akaratodat, hogy véghez vihessem benned isteni mûveimet! Viseld keresztemet, amikor fáradt vagyok, és vigasztald meg Szívemet, amely fáj a szeretet-hiány miatt. Abba mindig közel van hozzád. Légy gyönyörûségemre, és áldj engem!

Drága szeretett leányom, senki sem olyan tisztalelkű köztetek, hogy elítélhet másokat az Én Nevemben. De tudnotok kell a következőt: nektek, akik hűségesek vagytok Hozzám és követitek Tanításaimat, sok bánatot kell elviselnetek, amikor annak a legnagyobb gonosz utálatnak lesztek tanúi, amellyel a világnak szembe kell néznie.
A társadalmi igazságosság és a szociális együttérzés nevében a hamis próféta azt fogja kifejteni – amiről a világ azt fogja hinni, hogy az valóban arra szolgál –, hogy evangelizálni kell és egy új modern egyházat kell létrehozni. Úgy fog tűnni, hogy ez az egyház elér minden bűnöst, és felkarolja azokat a bűnösöket is, akiknek bűnei nem elfogadhatók Számomra.
Rátok, szeretett követőim, úgy fognak nézni, mint egy eretnek szektára, mert ti továbbra is hirdetni fogjátok az Igazságot. Minden arra tett kísérletet, hogy hűségesek maradjatok hozzám, erőteljesen támadni fognak. Ti kitaszítottak lesztek, és azt fogják állítani rólatok, hogy jobboldali szakadárok vagytok. Minden arra tett kísérletet, hogy megtartsátok a Szent Szertartások hagyományait, figyelmen kívül fognak hagyni.
Azok hatalmát, akik félre fogják vezetni Egyházamat a Földön, nem szabad alábecsülni, hiszen több millió felszentelt szolga fogja az új hamis tant elfogadni. Ők tévesen azt fogják hinni, hogy ez az új tan az evangelizáció egyik formája. Az, hogy ezt a tant támogatják – mint az utálat készséges szolgái -, nehézséget fog okozni azoknak a Keresztényeknek, akik ismerik az Igazságot. Hangjuk a suttogáshoz lesz hasonló azok ordításai közepette, akik a hazugságok rabszolgáivá válnak, melyeket az Én Nevemben hoztak létre.
Tudnotok kell, hogy az elutasítás fájdalma pontosan olyan lesz, mint amit Nekem és Apostolaimnak kellett elszenvednünk az Én Időmben a Földön. Azon napok szolgálattevő papjai, akik azt állították, hogy szeretik Istent, habozás nélkül elhallgattatták Tanítványaim hangját, akik hírül vitték nekik, hogy valójában Ki is voltam Én. Ez alkalommal, amint Én meghirdetem Második Eljövetelemet, Prófétáim és Tanítványaim szívszaggatónak fogják találni, amikor hangjukat el fogják utasítani, őket pedig istenkáromlással fogják vádolni.
Miközben követőim szétszélednek és növekednek, olyanok lesznek, mint a szegények, akik felkapaszkodnak majd a Kálvária hegyére – mezítelenül, semmi nélkül, kivéve a hitüket.
Miközben életben fogják tartani Egyházamban – az Igaz Egyházban – Fényem Lángját, nem fognak soha az Igazságtól eltérni, és a hátukon egy nehéz keresztet fognak hordozni. Ez az üdvösség keresztje, amelyet szegény, fáradt hátukon fognak hordozni azok bűneiért, akik elhagytak Engem. A sorsuk nehéz lesz. Irántam való szeretetük miatt szenvedni fognak másokért, hogy megmentsék bánatos lelküket.
Ezek a lelkek nem érdemlik meg, hogy megmentsék őket. Ők csak azért lesznek megmentve, mert Én úgy döntöttem, hogy megmentem őket. Ők megsértettek Engem, szörnyű szenvedést okoznak hűséges követőimnek, és gyötörni fogják Maradék Hadseregemet. Ennek ellenére meg fogom őket menteni Maradék Hadseregem hitének köszönhetően.
Azoknak az embereknek, akik eladták a lelküket a fenevadnak, tudniuk kell a következőket: Lehet, hogy nem hisztek a Pokolban, de Én fel fogom tárni előtettek, hogy az milyen szenvedést fog hozni számotokra. Az a nap, amelyen Én megmutatom nektek a Pokol gyötrelmének különböző szintjeit, rettegésben fog tartani benneteket, és közületek sokan Irgalmasságomért fognak kiáltani. És Én meg foglak menteni benneteket, ha kéritek, hogy bocsássak meg nektek. Ezt a Nagyfigyelmeztetés Napján fogom megtenni. Azoknak mondom közületek, akik szemtanúi lesznek a pokol tűzének, de akik mégsem fognak visszatérni Hozzám: ti nem fogjátok túlélni a Nagyfigyelmeztetést, és az a pillanat, amikor elutasítotok Engem, az utolsó lesz számotokra.
Mindazoknak mondom, akik hűségesek maradnak Hozzám és Szavamhoz : bár ti szenvedni fogtok, ennek ellenére rátok egy nagyszerű és dicsőséges jövő vár.
Azok, akik nem szívlelik meg Figyelmeztetésemet, vagy nem fognak az Igazságra hallgatni, nagy veszélyben lesznek.
Azok közületek, akik a fenevadat bálványozzák, és akik követik a hamis prófétát az új világvallásba, ezzel a kettővel együtt élve lesznek az égő pokol tűzébe dobva.
Az Igazságnak keserű az íze, de ha elfogadjátok, akkor az Örök Életet fogja hozni nektek, melyben szeretteitekkel együtt élvezni fogjátok Királyságomat. Ne vágjátok el az Örök Élethez vezető köldökzsinórt, mert nagyon szörnyű szenvedésben lesz részetek, és mely sohasem fog enyhülni.
Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/tudnotok-kell-hogy-az-elutasitas-fajdalma-pontosan-olyan-lesz-mint-amit-nekem-es-apostolaimnak-kellett-elszenvednunk-az-en-idomben-a-foldon/
“
Ez lesz az új Babilon, az összes hatalom központja, ahol a világ elitjei és a gazdagok kereskedni fognak. Ezt a jó hírek forrásának fogják tekinteni, mivelhogy az emberek javát fogja szolgálni, kezdve a különböző munkahelyektől a lakásokig, ahol élnek, és az élelmiszerig, melyekkel táplálják családjaikat.
Az Antikrisztust minden dicsőség körbe fogja venni. Aztán a hamis prófétával együtt egy világméretű társulatot fognak létrehozni, amely a világ legnagyobb humanitárius kezdeményezéseként lesz bemutatva. A világ meg fogja tapsolni ezt az új Babilont, és mindenki megpróbál majd hangosan követelőzni, hogy egy kicsit is megvethesse a lábát a saját területén.”
—–
Római katolikus:
“ 2018-08-11
18. évközi hét szombat
OLVASMÁNY Habakuk próféta könyvéből
Mindnyájan Isten kezében vagyunk; az igaz a hite által életet nyer.
Saját magáért és népéért a próféta így imádkozik:
„Uram, kezdettől fogva te vagy Istenünk, népünk Szentje, aki nem hal meg. Uram, te rendelted ide Babilont, hogy ítéletet tartson, te tetted erős sziklává, hogy megfenyítsél általa.
Szemed tisztább annál, hogysem a gonoszságra tekints!
Hogyan tűrheti szemed e gonosztevőket, és miért hallgatsz, amikor a gonosz elnyeli a nála igazabbat? Csak nem tekinted úgy az embert, mint a tenger halait, és mint a csúszómászót, amelynek még gazdája sincs?
A halász valamennyit kifogja horoggal, varsájába fogja, hálójába gyűjti, aztán ezen örül és ujjong.
Ezért aztán varsájának mutat be áldozatot, hálójának gyújt jó illatot, mert azok juttatták jó fogáshoz és bőséges eledelhez.
Vajon örökké tart, hogy kiveti hálóját és kíméletlenül gyilkolja a nemzeteket?”
Majd a próféta így folytatta: „Kiállok őrhelyemre, s megvetem lábamat a sáncon, éberen figyelek, hogy lássam: Mit szól hozzám majd az Úr, és mit felel panaszomra.”
Akkor az Úr meg is szólalt, és ezt mondta: „Írd le a látomást, vésd fel táblára, hogy könnyen olvasható legyen.
Mert ez a látomás a maga idejében beteljesedik és nem hiúsul meg; ha késik, csak várj; biztosan bekövetkezik, tévedhetetlenül.
Akinek nem igaz a lelke, az elbukik, de az igaz élni fog hűségéért.”
Ez az Isten igéje.
Hab 1,12-2,4
VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Nem hagyod cserben azokat, Uram, * akik keresnek téged. 11b. vers. – 5. tónus.
Előénekes: Az Úr uralkodik örökké, * ítéletre készen áll trónusa.
Igazságban ítéli meg az egész földet, * és igazságot oszt méltányosan minden népnek.
Hívek: Nem hagyod cserben azokat, Uram, * akik keresnek téged.
E: Az elnyomottnak az Úr a menedéke, * a nyomorúság és a szükség napjaiban egyetlen mentsége.
Aki nevedet ismeri, benned bízik, * Uram, soha nem hagyod el a téged keresőket.
H: Nem hagyod cserben azokat, Uram, * akik keresnek téged.
E: Énekeljetek az Úrnak, aki Sionon lakik, * hirdessétek nagy tetteit a népek között.
Jól emlékezik, a vért számon kéri, * a szegények jajszavát nem felejti.
H: Nem hagyod cserben azokat, Uram, * akik keresnek téged.
Zsolt 9,8-9.10-11.12-13
ALLELUJA
Üdvözítőnk, Jézus Krisztus győzött a halálon, * s az evangéliumban felragyogtatta az örök életet. 2Tim 1,10b – 12. tónus.
† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Ha erős a hitetek, semmi sem lesz nektek lehetetlen.
Egy alkalommal egy ember járult Jézushoz, és térdre borulva így kérlelte őt: „Uram, könyörülj fiamon! Holdkóros szegény, és sokat szenved. Hol tűzbe esik, hol meg vízbe. Elvittem tanítványaidhoz, de nem tudták meggyógyítani.”
Jézus így válaszolt: „Hitetlen és romlott nemzedék! Meddig leszek még veletek? Meddig tűrjelek titeket? Hozzátok ide a gyermeket!” Jézus ráparancsolt az ördögre, az kiment belőle, és a gyermek azonnal meggyógyult.
Amikor Jézus egyedül volt, a tanítványok hozzá mentek, és megkérdezték: „Miért nem tudtuk mi kiűzni?” Ő így válaszolt: „Mert gyönge a hitetek. Bizony, mondom nektek, ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, és azt mondjátok e hegynek itt: »Menj innét amoda!« – átmegy, és semmi sem lesz számotokra lehetetlen.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 17,14-20″
https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-08-11
“3 Atyánk, az Isten, és az Úr, Jézus Krisztus adjon nektek kegyelmet!
4 Mindig hálát adok Istenemnek értetek azért a kegyelemért, amelyet Krisztus Jézussal együtt ajándékozott nektek. 5 Mert Jézusban Isten mindennel megáldott benneteket, különösen a beszéd és az ismeret sokféle ajándékával. 6 Ezáltal minden kétséget kizáróan megerősítette mindazt, amit nektek a Krisztusról mondtam. 7 Így hát az összes kegyelmi ajándék megvan közöttetek, és örömmel várjátok Urunk, Jézus Krisztus megjelenését. 8 Isten mindvégig megerősít majd titeket, hogy Urunk, Jézus Krisztus Napján senki se vádolhasson benneteket. 9 Isten teljesen megbízható, és megtartja ígéreteit! Ő hívott el bennünket, hogy teljes életközösségben éljünk a Fiával, Urunkkal, Jézus Krisztussal.”
“3 Ekkor néhány farizeus jött hozzá, akik próbára akarták tenni. Azt kérdezték tőle: „Megengedi-e a Törvény, hogy a férj bármilyen okból elváljon a feleségétől?”
4 Jézus megkérdezte tőlük: „Sohasem olvastátok az Írásban, hogy Isten a teremtéskor férfivá és nővé teremtette az embert,[a] és 5 azt mondta: »Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik a feleségéhez, és ketten egy testté válnak«?[b] 6 Ezután tehát már nem kettő, hanem egy. Amit pedig Isten tett eggyé, azt ember ne válassza szét!”
7 A farizeusok azonban tovább faggatták: „Akkor miért adott Mózes olyan rendelkezést, amely megengedi, hogy a férfi elküldje a feleségét úgy, hogy válólevelet[c] ad neki?”
8 Jézus így válaszolt: „Mózes csak a szívetek keménysége miatt engedte meg, hogy elváljatok a feleségetektől, de kezdetben nem így volt. 9 Én azonban azt mondom nektek: aki a feleségét elküldi — a felesége házasságtörésén kívül más, egyéb okból —, és mást vesz feleségül, az házasságtörést követ el.”
10 Ekkor a tanítványok azt mondták: „Ha ez a helyzet a férj és felesége között, akkor jobb meg sem házasodni.”
11 Jézus így válaszolt: „Erre nem mindenki képes, csak azok, akiket Isten képessé tesz rá. 12 Többféle oka lehet annak, ha valaki nem házasodik meg. Vannak férfiak, akik már eleve úgy születtek, hogy nem alkalmasak a házasságra. Másokat viszont az emberek tettek erre alkalmatlanná. De vannak olyanok is, akik maguk döntöttek úgy, hogy nem fognak megházasodni Isten Királysága kedvéért. Aki képes arra, hogy ezt elfogadja, az fogadja el!””
—–
https://oca.org/readings/daily/2018/08/11
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–
Tóra:
“
18 Mózes így folytatta: Izráel minden egyes törzsében és minden városotokban, amelyet Istenünk, az Örökkévaló ad nektek azon a földön, jelöljetek ki bírákat és elöljárókat, hogy igazságos ítéletet hozzanak. 19 Ezek a bírák és elöljárók részrehajlás nélkül szolgáltassanak igazságot a peres ügyekben. Mindig igazságosan ítéljenek, és soha ne engedjék magukat megvesztegetni. Ne fogadjanak el ajándékot senkitől, mert az még a bölcseket is elvakítja, az ártatlan embereket pedig megfosztja jogaiktól! 20 Minden erővel törekedjetek arra, hogy igazságot szolgáltassatok, és ragaszkodjatok az igazságossághoz minden áron! Csak akkor maradhattok meg sokáig azon a földön, amelyet Istenünk, az Örökkévaló ad nektek!
21-22 Amikor majd felépítitek Istenünknek, az Örökkévalónak oltárát, ezen kívül ne állíts fel semmiféle szent fa- vagy kőoszlopot az oltár mellé, mert ezeket gyűlöli Istenünk, az Örökkévaló!”
12 „Én magam vigasztallak meg titeket!
— ezt mondja az Örökkévaló. —
Hogyan félhetsz hát halandótól,
vagy bárki ember fiától,
aki mulandó, mint a fű?
13 Elfelejtkeztél az Örökkévalóról, Teremtődről,
aki az eget kiterjesztette,
és a földet megalapozta?
Miért rettegsz hát folyton
a haragvó elnyomótól,
aki el akar pusztítani?
De hová lett a dühöngő haragú elnyomó?
14 Hamarosan megszabadul a fogoly,
nem hal meg a börtönben,
és kenyere sem fogy el,
15 mert én vagyok Istened, az Örökkévaló,
aki felkavarja a tengert,
hogy zúgjanak hullámai.
Örökkévaló, Seregek Ura — ez a nevem.
16 Én adtam szádba saját szavaimat,
és kezem árnyékával takartalak be,
hogy új eget alkossak,
és a földet újra alapozzam,
és azt mondjam Sionnak:
»Az én népem vagy!«”
17 Ébredj föl!
Ébredj föl, kelj föl, Jeruzsálem,
aki az Örökkévaló haragját elszenvedted,
elvetted kezéből poharát, és kiittad!
Bizony, ki kellett innod a büntetés öblös kelyhét,
amelytől tántorogsz.
18 Fiúkat szültél,
de egy sem akadt köztük,
aki vezetett volna.
Felnevelted őket,
de egy sem fogta meg a kezed.
19 Kétszeres csapás ért,
mégsem szánt meg senki.
Pusztítás és rombolás tört rád,
éhínség és fegyver ért utol,
de ki vigasztal téged?
20 Ájultan hevertek fiaid az utcákon szerteszét,
mint hálóba gabalyodott vadak[a],
tehetetlenül.
Megrészegedtek az Örökkévaló haragjától,
beteltek büntetésével.
21 Halld meg hát, Jeruzsálem,
te megalázott!
Figyelj rám, aki megrészegedtél,
de nem a bortól!
22 Ezt üzeni neked Urad, az Örökkévaló,
és Istened, aki felkarolja népe ügyét:
„Nézd, kivettem kezedből a poharat,
amely megrészegített!
Nem kell többet innod
haragom öblös kelyhéből,
elég már ennyi!
23 De kínzóid kezébe adom,
hogy ők igyák meg.
Azok, akik ezt mondták neked:
»Feküdj csak a földre,
hadd tapossunk rajtad!«
Te pedig eltűrted,
hogy a földre tapossanak.
Úgy tiporták hátadat,
mint járókelő az utat.””
"Mert minden bűnért, amellyel vétkeztek, az a testrész, amit a bűn elkövetésekor használtatok, égni és tisztulni fog a Tisztítótűzben.
Ha halálos bűnben vagytok, azokban a testrészetekben, amellyel bűnt követettek el, örökre fogjátok érezni a tűz kínzó fájdalmait. Ennek a gyötrelemnek pedig nem lesz vége."
A bekövetkező esőzések, áradások és a termés megsemmisülése a mennyei büntetés következményei lesznek.
"... megalkothassák a Hadseregemet. Habár ez a hadsereg még elég kicsi, amelyben még oly sok követőmnek meg kell értenie, hogy egyenként mindenkinek fontos szerepe van, mégis most fel fog kelni, és gyermekeimet egészen a végsőkig fogja kísérni."
Olvass tovább: http://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-nagyfigyelmeztetestol-valo-felelem-nem-az-amelyre-en-benneteket-batoritalak/ VÖ.:
"Ezért most fogd a holmidat, készülj fel, emberfia! Költözködésre készülj, hadd lássák ezek, hogy fényes nappal elhagyod lakóhelyed, és más helyre indulsz; – hátha felfigyelnek erre majd, mert hiszen lázongó nemzedék ez."
http://igenaptar.katolikus.hu/nap/?holnap=2016-08-11
"Most az ima a ti fegyveretek, gyermekeim, mostantól, a Nagyfigyelmeztetés idejéig. Fordítsátok az imát a sötétségben levők megmentésére. A Nagyfigyelmeztetés után, azért lesz szükség imáitokra, hogy gyermekeim kitarthassanak az Én Örök Atyám iránti hűségükben, és hogy magasztalják Dicsőségét.
... hogy megalkothassák a Hadseregemet
... A türelem, a mindennapi csendes ima, az imacsoportok alapítása, az Irgalmasság Rózsafüzérének imádkozása naponta, a böjt és a Szent Rózsafüzér imádkozása Szeretett Édesanyámhoz, ezek együtt, a legtökéletesebb módja a lelkek megmentésének."
Olvass tovább: http://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-nagyfigyelmeztetestol-valo-felelem-nem-az-amelyre-en-benneteket-batoritalak/
"Ez a titok, gyermekeim, a sátán gyűlöletének meggyengítésére, amit továbbra is úgy okád, mint a sárkány szájából a tüzet, megpróbálva elnyelni a világot, gyűlölködő füstjében.
Olvass tovább: http://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-nagyfigyelmeztetestol-valo-felelem-nem-az-amelyre-en-benneteket-batoritalak/ VÖ.:


Gyermekem, a gonosz minden erőfeszítést meg fog tenni, hogy arra ösztönözzön minden lelket, beleértve azokat is, akik a legközelebb állnak Fiam Szívéhez, hogy utasítsák el és tagadják meg az Ő Második Eljövetelét.
Éppúgy, ahogyan a gonosz harcolt Ellenem, Isten Anyja ellen a Jézus születése előtti időben, hasonló ellenállásnak lehettek majd ti is tanúi, miközben Második Eljövetele egyre közeledik.
Sok ember vak a Fiam által tett Ígéretekre, amikor azt mondta, hogy újból el fog jönni. Sokan, akik nem fogadják el, hogy Második Eljövetelére hamarosan sor kerül, nincsenek felkészülve, mert ők nem tudják elfogadni, hogy erre még a saját életük során sor kerülhet. Jóllehet, röviddel Fiam Kereszthalála utáni napokban Apostolai is azt gondolták, hogy ők még tanúi lehetnek Második Eljövetelének. Ez a meggyőződés uralkodott több száz évvel később is a keresztények elméjében. De nem ez a helyzet ma. Egyesek úgy vélik, hogy a Második Eljövetel a Szentírás egy régi részére utal, és hogy ez egy olyan esemény, amely a távoli jövőnek tulajdonítható. Nem hiszik, hogy a Második Eljövetelnek bármilyen jelentősége lenne számukra a mai modern világban. A mai világban minden a materializmusra, a modern emberi intelligenciára és a nagy csodákra épül, melyek a tudomány nagy előrehaladásaiból fakadnak.
Gyermekek, nektek fel kell készülnötök. Nem szabad félnetek, mivel Fiam titeket nagyon szeret. Ő hamarosan vissza fog jönni, hogy nagyszerű békét hozzon nektek és nagyszerű szabadságot a szomorúságból és a kétségbeesésből, melyet a bűn közvetlen eredménye okozott a világban.
Krisztus Második Eljövetele éppen az, amire az emberiségnek szüksége van a túléléshez. Ha Jézus nem jönne el hamarosan, amint az meg volt jövendölve, akkor a világ elpusztulna, és az ember pedig elveszne. Ez az Ajándék az Új Paradicsomban új életet fog hozni nektek, egy új csodálatos és dicsőséges kezdetet. Ez lesz a Föld legnagyobb megújulása, és vele együtt eljön az Örök Élet is. Melyik ember tudná valaha is elutasítani ezt az új, tökéletes létet?
Senki sem fordítana hátat, ha teljes betekintést nyerne a Béke ezen Új Korszakába, ahol a Paradicsom helyreállításra kerül. Egyetlen bűnös sem szeretné, ha kizárnák, de sajnos sokak elméje meg lesz vakítva az Igazságra. Ehelyett ők úgy fogják gondolni, hogy békében lesz részük, amikor abban a hitben nyelik le a hazugságokat – melyeket hamarosan bemutatnak nekik -, hogy azok Istentől valók.
Imádkozzatok, imádkozzatok gyermekek, hogy a látás Ajándékával legyetek megáldva, mely csak azoknak adatik meg közületek, akik méltók arra, hogy a Szentlélek Ajándékát is elnyerjék.
Csak azok kerülnek az örökkévalóság életébe, akik elfogadják az Isten Keze által küldött Irgalmasság Kezét.
Szeretett Édesanyátok
Az Üdvösség Anyja ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-melyik-ember-tudna-valaha-is-elutasitani-ezt-az-uj-tokeletes-letet/
—–
Római katolikus:
“ 08-10
Szent Lőrinc diakónus és vértanú
SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt második leveléből
Isten a jókedvű adakozót szereti.
Testvéreim!
Azt mondom nektek: Aki szűken vet, szűken is arat, aki pedig bőven vet, bőven is arat. Mindenki elhatározásának megfelelően adjon; ne kelletlenül vagy kényszerűségből, mert Isten a jókedvű adakozót szereti. Isten ugyanis elég hatalmas ahhoz, hogy minden kegyelmet bőven árasszon rátok, hogy mindenkor mindenben bővelkedve, készen legyetek minden jótettre. Hiszen ezt olvassuk a Szentírásban: „Bőségesen adakozik a szegényeknek, nagylelkűsége örökké megmarad.”
Aki pedig magot ad a magvetőnek, és kenyeret nyújt eledelül, az megsokasítja a vetésteket és megszaporítja jótékonyságtok gyümölcsét.
Ez az Isten igéje.
2Kor 9,6-10
VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Boldog az az ember, * aki irgalmas szívvel segíti társait. 5a. vers. – 6. tónus.
Előénekes: Boldog ember, aki féli az Urat, * aki az Úr törvényében örömét leli.
Hatalmas lesz ivadéka a földön, * áldott lesz az igazak nemzetsége.
Hívek: Boldog az az ember, * aki irgalmas szívvel segíti társait.
E: Boldog ember, aki irgalmas, † és szívesen ad kölcsön, * aki a törvény szerint intézi minden dolgát.
Nem tántorodik meg soha, * az igaz emléke örökké megmarad.
H: Boldog az az ember, * aki irgalmas szívvel segíti társait.
E: Rossz hírtől nem kell félnie, * szíve nyugodt, mert az Úrban bízik.
Szíve erős, nem ismer félelmet, * ellenségei szégyenben maradnak.
H: Boldog az az ember, * aki irgalmas szívvel segíti társait.
E: Bőséges adományt oszt a szegényeknek, † igazsága megmarad örökre, * feje dicsőségesen felemelkedik.
H: Boldog az az ember, * aki irgalmas szívvel segíti társait.
Zsolt 111,1-2.5-6.7-8.9
ALLELUJA
Ezt mondja a mi Urunk: * „Aki engem követ, övé lesz az élet világossága.” Jn 8,12bc – 4g. tónus.
† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Ha a búzaszem elhal sok termést hoz.
Abban az időben Jézus így beszélt tanítványaihoz:
„Bizony, bizony, mondom nektek: Ha a búzaszem nem hull a földbe, és el nem hal, egyedül marad, ha azonban elhal, sok gyümölcsöt hoz. Aki szereti életét, elveszíti azt, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti azt az örök életre. Aki nekem szolgál, kövessen engem, és ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt becsülni fogja az Atya.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 12,24-26″
https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-08-10
“13 Az Írás azt mondja: „Hittem, azért szóltam.”[a] Bennünk is a hitnek ugyanaz a szelleme van. Mi is azért szólunk, mert hiszünk, 14 mert tudjuk, hogy Isten, aki feltámasztotta Urunkat, Jézust a halálból, ugyanúgy bennünket is fel fog támasztani, és veletek együtt maga elé állít. 15 Mindez értetek történik. A célja pedig az, hogy egyre több és több ember fogadja el és adja tovább Isten kegyelmét, és egyre többen adjanak hálát Isten dicsőségéért.
16 Ez az oka, hogy nem adjuk fel, és nem fáradunk bele a szolgálatba. Igaz, a „külső emberünk”, vagyis a testünk egyre idősebb és gyengébb, de a „belső emberünk” mégis napról napra megújul. 17 Mert a mostani, könnyen elviselhető szenvedéseink csak rövid ideig tartanak, mégis örök dicsőséget szereznek számunkra! Ez a dicsőség pedig olyan csodálatos, hogy össze sem lehet hasonlítani a szenvedéseinkkel. 18 Ezért nem a látható dolgokat tartjuk szem előtt, hanem a láthatatlanokra figyelünk. Ugyanis ami látható, az hamar elmúlik, ami pedig láthatatlan, örökké megmarad.“
“27 Mert, amikor az Emberfia eljön, mindenki meg fogja látni őt! Olyan lesz, mint a villámlás az égen, amely kelettől nyugatig mindenhol látható. 28 Ahol a holttest van, oda gyűlnek a keselyűk.
29 Közvetlenül ezek után a nyomorúságos napok után:
»Elsötétül a Nap,
a Hold sem világít többé,
lehullnak az égről a csillagok,
s az égben lévő hatalmak is meginognak.«[a]
30 Akkor megjelenik az égen az Emberfiának a jele, és a világon minden ember gyászolni és sírni fog. Mindannyian meg fogják látni az Emberfiát, amint eljön az ég felhőin hatalommal és nagy dicsőséggel. 31 Hangos trombitaszóval elküldi angyalait, hogy összegyűjtsék választottait a négy égtáj felől, az ég egyik szélétől a másikig.
32 Értsétek meg, amire a fügefa tanít! Amikor kizöldül az ága, és új leveleket hajt — tudjátok, hogy már közel a nyár. 33 Így van ez azokkal a dolgokkal is, amelyekről beszéltem. Amikor látjátok, hogy ezek megtörténnek, akkor tudhatjátok, hogy ő[b] már közel van, szinte az ajtó előtt! 34 Igazán mondom nektek, hogy ez a nemzet[c] el nem múlik, amíg mindezek a dolgok be nem teljesednek. 35 Az ég és a föld elmúlik, de amit én mondok, az soha nem múlik el: mindig érvényes marad.”
36 „Arról a napról és óráról azonban senki sem tudja, mikor jön el, sem az angyalok a Mennyben, sem a Fiú, csak az Atya. 37 Ahogyan Nóé napjaiban volt, úgy lesz az Emberfia eljövetelének idejében is. 38 Az Özönvíz előtti napokban is ettek, ittak, megnősültek és férjhez mentek, egészen addig a napig, amíg Nóé be nem ment a bárkába. 39 Fogalmuk sem volt arról, hogy mi következik, egészen addig amíg az Özönvíz el nem söpörte őket. Ugyanígy lesz abban az időben is, amikor az Emberfia eljön.
40 Akkor két férfi közül, akik a mezőn dolgoznak, az egyiket felviszik, a másik ott marad. 41 Hasonlóképpen két asszony közül, akik a kézimalommal őrölnek, az egyiket felviszik, a másik ott marad.
42 Ezért állandóan legyetek készen, mert nem tudjátok, melyik napon jön el Uratok. 43 Jegyezzétek meg, ha tudná a házigazda, hogy az éjszaka melyik órájában jön a tolvaj, akkor ébren maradna, és nem engedné, hogy betörjön a házába. 44 Ti is legyetek mindig készen, mert az Emberfia is akkor fog eljönni, amikor nem várjátok!”
45 „Amikor a ház gazdája elmegy, megbízza egyik szolgáját, hogy viseljen gondot az egész házanépére, és idejében adjon nekik enni. Miből látszik, hogy ez a szolga hűséges[d] és bölcs? 46 Abból, hogy amikor az ura megérkezik, a szolga éppen azt a munkát végzi, amit a gazdája rábízott! Milyen boldog és áldott az ilyen szolga! 47 Igazán mondom nektek: ura rá fogja bízni egész birtokának igazgatását!
48 Ha viszont az a szolga gonosz, akkor azt gondolja: »Uram még sokáig nem jön vissza!« 49 Verni kezdi hát a szolgatársait, és a részegesekkel lakomázik együtt. 50 Egy napon azonban — amikor a gonosz szolga nem várja, és nem is gondol rá — az ura hazaérkezik. 51 Akkor az úr kegyetlenül megbünteti őt, és oda küldi, ahová a képmutatók kerülnek. Ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás!””
—–
https://oca.org/readings/daily/2018/08/10
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
„Bizony, bizony, mondom nektek: Ha a búzaszem nem hull a földbe, és el nem hal, egyedül marad, ha azonban elhal, sok gyümölcsöt hoz. Aki szereti életét, elveszíti azt, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti azt az örök életre. Aki nekem szolgál, kövessen engem, és ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt becsülni fogja az Atya.”
Ezek az evangélium igéi.
"Engedjétek, hogy elmondjam nektek azt, hogy akik másokat kínoznak a kapzsiság és fösvénység által, Szemeim elöl nem fognak elmenekülni.
...
Ha ebben a világban másnak rosszat tesztek, akkor ti félre lesztek állítva, és a sátán barlangjába lesztek vetve. A mások kárán nyert vagyon, jogos igénynek tűnhet számotokra, de ez örökké tartó kínszenvedést fog nektek hozni.
Tegyétek most félre a kapzsiság és telhetetlenség fegyvereit. Keressétek a megváltást, mert ha ezt teszitek, akkor visszatér a béke a társadalomba."
Olvass tovább: http://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/imadkozzatok-mindazokert-akik-nem-latnak-mast-az-anyagi-nyeresegen-kivul/
VÖ.:
http://888.hu/article-a-lista-a-soros-halozat-hazai-kitartottjai
ÉS:
"Mindenki elhatározásának megfelelően adjon; ne kelletlenül vagy kényszerűségből, mert Isten a jókedvű adakozót szereti. "
http://igenaptar.katolikus.hu/nap/?holnap=2016-08-10


Drága szeretett leányom, az emberek nem értik teljesen, hogy mit jelent egységben lenni a Szívemmel. Én, Jézus Krisztus, azért jöttem, hogy megszabadítsam az emberiséget a bűn szolgaságából. A bűn akkor lépett a világba, amikor Lucifer azt hitte, hogy ő nagyobb, mint Isten. Az ő gonosz féltékenységében megkísértette az embert – Isten első gyermekeit, Ádámot és Évát – hogy elforduljanak Tőle.
Halálom adta a Megváltás Ajándékát Isten minden gyermekének. Sok ember számára a világon, minden hitvalláshoz tartozónak, beleértve azokat is, akik nem hisznek Istenben, vagy akik tagadják Istent és hamis bálványokat részesítenek előnyben, mindnyájuknak fel van kínálva az Üdvösség Ajándéka.
Nem mindenki fogja elfogadni ezt az Ajándékot. Én, mint Megváltó jöttem mindnyájatokhoz. El fogok jönni mindnyájatok elé, még az utolsó nap előtt, hogy bebizonyítsam nektek az Igazságot. Eljövök, hogy felkínáljam nektek az Örök Élet Ajándékát, azoknak is, akik súlyosan vétkeztek Isten Szemében.
Isten Dicsősége a ti előre haladó utatok, és hogy megkapjátok ezt az Ajándékot, csak annyit kell tennetek, hogy elfogadjátok Irgalmasságomat. Isten Mindenható, Erőteljes és minden szempontból Tökéletes. Őt a Mennyben minden angyal és szent nagyon szereti. Őt a mai világban élő sok lélek is nagyon szereti. Mindnyájan tanúi lesznek az Ő Nagy dicsőségének az Új Égen és az Új Földön.
Istennek nincs szüksége az emberre. És csak, mert szereti a megsebzett embert, küld el újra Engem, az Ő Szeretett Fiát, hogy elhozzam az emberiségnek az Örök Életet, amelyet Ő megígért. Ezért van az, hogy Türelmes. Ezért van az, hogy szemet huny a bűnnek, abban a reményben, hogy gyermekei vissza fognak fordulni Hozzá, és elfogadják az Ő Szeretetét.
A szeretet akkor erőteljes, ha tiszta és Istentől származik. Amikor a lélek tiszta, akkor könnyebben vonzódik Isten Szeretetéhez. Azok a lelkek, akiknek szükségük van a megtisztulásra, el fogják fogadni Isten Szeretetét, elfogadván a szenvedést is, amelyre szükség van ahhoz, hogy meggyógyuljanak. Egy lélek nem gyógyulhat meg addig, amíg el nem ismeri Isten Nagyságát, és meg nem hajol Előtte alázatos szolgaságban.
Az a nap, amikor mindnyájatoknak meg lesz mutatva az üdvösség útja, közel van. Minden egyes bűnösnek meg lesz adva a lehetőség, hogy eljuthasson Istenhez. Azok, akik élni fognak a lehetőséggel bővelkedni fognak Irgalmasságomban.
Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/egy-lelek-nem-gyogyulhat-meg-addig-amig-el-nem-ismeri-isten-nagysagat/
“… Az Antikrisztus készen áll, hogy kinyilvánítsa magát, és terve a következő: ő addig várni fog, mígnem a háborúk már mindenhol tombolnak. Aztán közbelép, és egy hamis békét fog kötni Izrael államában, egyesítvén Izraelt Palesztinával egy hihetetlen szövetség által. Mindenki dicsérettel fogja elhalmozni őt. De ő nem fog itt megállni, hanem olyan ütemben fog előrehaladni, amely sokakat elképeszt majd, előmozdítván béketárgyalásokat sok háború sújtotta nemzetben. Ismét dicsérni fogják, és aztán milliárdok fogják őt rendkívüli csodálattal körülvenni, szerte a világon.
Akkor minden jónak fog tűnni. Hamarosan kapcsolatba kerül az emberbaráti intézményekkel, és össze fogja kapcsolni a legfőbb vezető világbankokat, hogy egy új, nagy teljesítményű pénzügyi rendszert hozzon létre. Sok vállalati és politikai vezető fog belekeveredni a terveibe. Hamarosan egy új szörnyűség fog létrejönni a világ gazdasága fellendítésének nevében. Ez lesz az új Babilon, az összes hatalom központja, ahol a világ elitjei és a gazdagok kereskedni fognak. Ezt a jó hírek forrásának fogják tekinteni, mivelhogy az emberek javát fogja szolgálni, kezdve a különböző munkahelyektől a lakásokig, ahol élnek, és az élelmiszerig, melyekkel táplálják családjaikat.
Az Antikrisztust minden dicsőség körbe fogja venni. Aztán a hamis prófétával együtt egy világméretű társulatot fognak létrehozni, amely a világ legnagyobb humanitárius kezdeményezéseként lesz bemutatva. A világ meg fogja tapsolni ezt az új Babilont, és mindenki megpróbál majd hangosan követelőzni, hogy egy kicsit is megvethesse a lábát a saját területén.
08-09
A keresztről nevezett Szent Teréz Benedikta (Edith Stein) szűz és vértanú, Európa társvédőszentje
SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
Oly sok szenvedésben és küzdelemben is helytállt.
Testvéreim!
Emlékezzetek vissza az elmúlt időkre, amikor megvilágosodástok után annyi küzdelemben és szenvedésben helytálltatok! Egyrészt a gyalázatnak és zaklatásnak kitéve, nevetség tárgyává lettetek; másrészt részvéttel kísértétek azokat, akikkel így bántak. Együtt szenvedtetek a foglyokkal, és vagyonotok elrablását is örömmel viseltétek el abban a tudatban, hogy értékesebb és maradandóbb javakkal rendelkeztek.
Ezért ne veszítsétek el bizalmatokat, hiszen nagy jutalom jár érte! Állhatatosaknak kell lennetek, hogy Isten akaratát teljesítve elnyerjétek az ígéretet.
Ez az Isten igéje.
Zsid 10,32-36
VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Hálát adok az Úrnak * minden időben! 2a. vers. – 4 g. tónus.
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr. 9a. vers.
Előénekes: Minden időben áldom az Urat, * dicséretét szüntelenül zengi ajkam.
Lelkem az Úrban dicsekszik, * hallják meg ezt a szelídek és örvendezzenek.
Hívek: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
E: Magasztaljátok az Urat énvelem, * dicsőítsük az ő nevét mindnyájan.
Kerestem az Urat, és ő meghallgatott engem, * és kiragadott minden rettegésből.
H: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
E: Megvilágosultok, ha az Úrra néztek, * és arcotokat nem éri szégyen.
Az Úr meghallgatta a szegényt, aki hozzá kiáltott, * és minden szorongatásából kiszabadította.
H: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
E: Az Úr angyala minden istenfélőt körülsáncol, * és megszabadítja őt.
Ízleljétek és lássátok, milyen édes az Úr, * boldog az az ember, aki őbenne bízik.
H: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
E: Féljétek az Urat, ti, szentjei, * mert semmit sem nélkülöznek az istenfélők.
A gazdagok nyomorognak és éheznek, * de akik az Urat keresik, nem szűkölködnek.
H: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
Zsolt 33,2-3.4-5.6-7.8-9.10-11
ALLELUJA
Úgy világítson a ti világosságotok az emberek előtt, * hogy lássák jótetteiteket, és mennyei Atyátokat dicsőítsék érte! Mt 5,16 – 1 D2. tónus.
† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Ti barátaim vagytok, ha megteszitek, amit parancsolok nektek.
Jézus így tanított az utolsó vacsorán:
„Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben! Ha megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében.
Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel teljes legyen. Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket! Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint annak, aki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha megteszitek, amit parancsolok nektek.
Nem mondalak titeket többé szolgának, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert mindazt, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek.
Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket; és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt. Bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.
Azt parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást!”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 15,9-17″
https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-08-09
“13 Aki azonban mindvégig állhatatosan kitart, az üdvözül. 14 Isten Királyságának örömüzenetét az egész világon mindenhol hirdetni fogják. Ez minden nemzet számára hiteles bizonyíték lesz. Csak azután érkezik el a vég.
15 Dániel próféta beszélt arról az »utálatos dologról, amely gyilkol és pusztít«.[a] Amikor látjátok, hogy ez a szent helyen áll — aki olvassa, értse meg! —, 16 akkor, akik Júdeában vannak, meneküljenek a hegyekbe! 17 Mindenki késedelem nélkül fusson el! Aki éppen felment a háza lapos tetejére, vissza se menjen a házba, hogy onnan elvigyen valamit! 18 Aki a mezőn van, azonnal fusson, ne menjen vissza a házába, még a ruháiért se!
19 Jaj a gyermeket váró asszonyoknak és szoptatós anyáknak azokban a napokban! 20 Imádkozzatok, hogy ez a menekülés ne télen, se ne szombaton történjen! 21 Akkor olyan nehéz és keserves időszakot kell átélnetek, amilyen még nem volt a világ kezdete óta, és nem is lesz többé. 22 Ha Isten le nem rövidítené azt az időszakot, bizony senki sem élné túl, de a választottai kedvéért megrövidíti azt az időt.*
23 Ha akkor valaki azt mondja nektek: »Nézzétek, itt a Messiás!«, vagy: »Ott van!« — ne higgyetek neki! 24 Mert hamis krisztusok és hamis próféták lépnek fel, akik nagy csodákat és jeleket[b] tesznek, hogy félrevezessék, ha lehet, még a választottakat is. 25 Emlékezzetek majd rá, hogy mindezt előre megmondtam!
26 Ha tehát valaki azt mondja nektek: »A Messiás a pusztában van!«, ne menjetek ki oda! Vagy ha ezt mondják: »A Messiás a belső szobában van!«, azt se higgyétek el! 27 Mert, amikor az Emberfia eljön, mindenki meg fogja látni őt! Olyan lesz, mint a villámlás az égen, amely kelettől nyugatig mindenhol látható. 28 Ahol a holttest van, oda gyűlnek a keselyűk.”
….
—–
https://oca.org/readings/daily/2018/08/09
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
"Aztán a nap folyamán úgy beszélj Velem, mint egy baráttal"
Olvass tovább: http://igazsag-konyve7