Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Üdvösség Anyja: Melyik ember tudná valaha is elutasítani ezt az új, tökéletes létet? 20180810

2019. augusztus 09. 18:30 - Andre Lowoa

Gyermekem, a gonosz minden erőfeszítést meg fog tenni, hogy arra ösztönözzön minden lelket, beleértve azokat is, akik a legközelebb állnak Fiam Szívéhez, hogy utasítsák el és tagadják meg az Ő Második Eljövetelét.

Éppúgy, ahogyan a gonosz harcolt Ellenem, Isten Anyja ellen a Jézus születése előtti időben, hasonló ellenállásnak lehettek majd ti is tanúi, miközben Második Eljövetele egyre közeledik.

Sok ember vak a Fiam által tett Ígéretekre, amikor azt mondta, hogy újból el fog jönni. Sokan, akik nem fogadják el, hogy Második Eljövetelére  hamarosan sor kerül, nincsenek felkészülve, mert ők nem tudják elfogadni, hogy erre még a saját életük során sor kerülhet. Jóllehet, röviddel Fiam Kereszthalála utáni napokban Apostolai is azt gondolták, hogy ők még tanúi lehetnek Második Eljövetelének. Ez a meggyőződés uralkodott több száz évvel később is a keresztények elméjében. De nem ez a helyzet ma. Egyesek úgy vélik, hogy a Második Eljövetel  a Szentírás egy régi részére utal, és hogy ez egy olyan esemény, amely a távoli jövőnek tulajdonítható. Nem hiszik, hogy a Második Eljövetelnek  bármilyen jelentősége lenne számukra a mai modern világban. A mai világban minden a materializmusra, a modern emberi intelligenciára és a nagy csodákra épül, melyek a tudomány nagy előrehaladásaiból fakadnak.

Gyermekek, nektek fel kell készülnötök. Nem szabad félnetek, mivel Fiam titeket nagyon szeret. Ő hamarosan vissza fog jönni, hogy nagyszerű békét hozzon nektek és nagyszerű szabadságot a szomorúságból és a kétségbeesésből, melyet a bűn közvetlen eredménye okozott a világban.

Krisztus Második Eljövetele  éppen az, amire az emberiségnek szüksége van a túléléshez. Ha Jézus nem jönne el hamarosan, amint az meg volt jövendölve, akkor a világ elpusztulna, és az ember pedig elveszne. Ez az Ajándék az Új Paradicsomban új életet fog hozni nektek, egy új csodálatos és dicsőséges kezdetet. Ez lesz a Föld legnagyobb megújulása, és vele együtt eljön az Örök Élet is. Melyik ember tudná valaha is elutasítani ezt az új, tökéletes létet?

Senki sem fordítana hátat, ha teljes betekintést nyerne a Béke ezen Új Korszakába, ahol a Paradicsom helyreállításra kerül. Egyetlen bűnös sem szeretné, ha kizárnák, de sajnos sokak elméje meg lesz vakítva az Igazságra. Ehelyett ők úgy fogják gondolni, hogy békében lesz részük, amikor abban a hitben nyelik le a hazugságokat – melyeket hamarosan bemutatnak nekik -, hogy azok Istentől valók.

Imádkozzatok, imádkozzatok gyermekek, hogy a látás Ajándékával legyetek megáldva, mely csak azoknak adatik meg közületek, akik méltók arra, hogy a Szentlélek Ajándékát is elnyerjék.

Csak azok kerülnek az örökkévalóság életébe, akik elfogadják az Isten Keze által küldött Irgalmasság Kezét.

Szeretett Édesanyátok
Az Üdvösség Anyja ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-melyik-ember-tudna-valaha-is-elutasitani-ezt-az-uj-tokeletes-letet/

 
 
 
Isten Dicsősége a ti előre haladó utatok, és hogy megkapjátok ezt az Ajándékot, csak annyit kell tennetek, hogy elfogadjátok Irgalmasságomat. Isten Mindenható, Erőteljes és minden szempontból Tökéletes. Őt a Mennyben minden angyal és szent nagyon szereti. Őt a mai világban élő sok lélek is nagyon szereti. Mindnyájan tanúi lesznek az Ő Nagy dicsőségének az Új Égen és az Új Földön.
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/egy-lelek-nem-gyogyulhat-meg-addig-amig-el-nem-ismeri-isten-nagysagat/
 


—–
Római katolikus:
08-10

Szent Lőrinc diakónus és vértanú

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt második leveléből
Isten a jókedvű adakozót szereti.
Testvéreim!
Azt mondom nektek: Aki szűken vet, szűken is arat, aki pedig bőven vet, bőven is arat. Mindenki elhatározásának megfelelően adjon; ne kelletlenül vagy kényszerűségből, mert Isten a jókedvű adakozót szereti. Isten ugyanis elég hatalmas ahhoz, hogy minden kegyelmet bőven árasszon rátok, hogy mindenkor mindenben bővelkedve, készen legyetek minden jótettre. Hiszen ezt olvassuk a Szentírásban: „Bőségesen adakozik a szegényeknek, nagylelkűsége örökké megmarad.”
Aki pedig magot ad a magvetőnek, és kenyeret nyújt eledelül, az megsokasítja a vetésteket és megszaporítja jótékonyságtok gyümölcsét.
Ez az Isten igéje.
2Kor 9,6-10

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Boldog az az ember, * aki irgalmas szívvel segíti társait. 5a. vers. – 6. tónus.
Előénekes: Boldog ember, aki féli az Urat, * aki az Úr törvényében örömét leli.
Hatalmas lesz ivadéka a földön, * áldott lesz az igazak nemzetsége.
Hívek: Boldog az az ember, * aki irgalmas szívvel segíti társait.
E: Boldog ember, aki irgalmas, † és szívesen ad kölcsön, * aki a törvény szerint intézi minden dolgát.
Nem tántorodik meg soha, * az igaz emléke örökké megmarad.
H: Boldog az az ember, * aki irgalmas szívvel segíti társait.

E: Rossz hírtől nem kell félnie, * szíve nyugodt, mert az Úrban bízik.
Szíve erős, nem ismer félelmet, * ellenségei szégyenben maradnak.
H: Boldog az az ember, * aki irgalmas szívvel segíti társait.
E: Bőséges adományt oszt a szegényeknek, † igazsága megmarad örökre, * feje dicsőségesen felemelkedik.
H: Boldog az az ember, * aki irgalmas szívvel segíti társait.
Zsolt 111,1-2.5-6.7-8.9

ALLELUJA
Ezt mondja a mi Urunk: * „Aki engem követ, övé lesz az élet világossága.” Jn 8,12bc – 4g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Ha a búzaszem elhal sok termést hoz.
Abban az időben Jézus így beszélt tanítványaihoz:
„Bizony, bizony, mondom nektek: Ha a búzaszem nem hull a földbe, és el nem hal, egyedül marad, ha azonban elhal, sok gyümölcsöt hoz. Aki szereti életét, elveszíti azt, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti azt az örök életre. Aki nekem szolgál, kövessen engem, és ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt becsülni fogja az Atya.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 12,24-26″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-08-10


——
Görög katolikus:

13 Az Írás azt mondja: „Hittem, azért szóltam.”[a] Bennünk is a hitnek ugyanaz a szelleme van. Mi is azért szólunk, mert hiszünk, 14 mert tudjuk, hogy Isten, aki feltámasztotta Urunkat, Jézust a halálból, ugyanúgy bennünket is fel fog támasztani, és veletek együtt maga elé állít. 15 Mindez értetek történik. A célja pedig az, hogy egyre több és több ember fogadja el és adja tovább Isten kegyelmét, és egyre többen adjanak hálát Isten dicsőségéért.

Szenvedés és dicsőség

16 Ez az oka, hogy nem adjuk fel, és nem fáradunk bele a szolgálatba. Igaz, a „külső emberünk”, vagyis a testünk egyre idősebb és gyengébb, de a „belső emberünk” mégis napról napra megújul. 17 Mert a mostani, könnyen elviselhető szenvedéseink csak rövid ideig tartanak, mégis örök dicsőséget szereznek számunkra! Ez a dicsőség pedig olyan csodálatos, hogy össze sem lehet hasonlítani a szenvedéseinkkel. 18 Ezért nem a látható dolgokat tartjuk szem előtt, hanem a láthatatlanokra figyelünk. Ugyanis ami látható, az hamar elmúlik, ami pedig láthatatlan, örökké megmarad.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Corinthians+4%3A13-18&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

27 Mert, amikor az Emberfia eljön, mindenki meg fogja látni őt! Olyan lesz, mint a villámlás az égen, amely kelettől nyugatig mindenhol látható. 28 Ahol a holttest van, oda gyűlnek a keselyűk.

29 Közvetlenül ezek után a nyomorúságos napok után:

»Elsötétül a Nap,
    a Hold sem világít többé,
lehullnak az égről a csillagok,
    s az égben lévő hatalmak is meginognak.«[a]

30 Akkor megjelenik az égen az Emberfiának a jele, és a világon minden ember gyászolni és sírni fog. Mindannyian meg fogják látni az Emberfiát, amint eljön az ég felhőin hatalommal és nagy dicsőséggel. 31 Hangos trombitaszóval elküldi angyalait, hogy összegyűjtsék választottait a négy égtáj felől, az ég egyik szélétől a másikig.

32 Értsétek meg, amire a fügefa tanít! Amikor kizöldül az ága, és új leveleket hajt — tudjátok, hogy már közel a nyár. 33 Így van ez azokkal a dolgokkal is, amelyekről beszéltem. Amikor látjátok, hogy ezek megtörténnek, akkor tudhatjátok, hogy ő[b] már közel van, szinte az ajtó előtt! 34 Igazán mondom nektek, hogy ez a nemzet[c] el nem múlik, amíg mindezek a dolgok be nem teljesednek. 35 Az ég és a föld elmúlik, de amit én mondok, az soha nem múlik el: mindig érvényes marad.”

Mindig álljatok készen!

36 „Arról a napról és óráról azonban senki sem tudja, mikor jön el, sem az angyalok a Mennyben, sem a Fiú, csak az Atya. 37 Ahogyan Nóé napjaiban volt, úgy lesz az Emberfia eljövetelének idejében is. 38 Az Özönvíz előtti napokban is ettek, ittak, megnősültek és férjhez mentek, egészen addig a napig, amíg Nóé be nem ment a bárkába. 39 Fogalmuk sem volt arról, hogy mi következik, egészen addig amíg az Özönvíz el nem söpörte őket. Ugyanígy lesz abban az időben is, amikor az Emberfia eljön.

40 Akkor két férfi közül, akik a mezőn dolgoznak, az egyiket felviszik, a másik ott marad. 41 Hasonlóképpen két asszony közül, akik a kézimalommal őrölnek, az egyiket felviszik, a másik ott marad.

42 Ezért állandóan legyetek készen, mert nem tudjátok, melyik napon jön el Uratok. 43 Jegyezzétek meg, ha tudná a házigazda, hogy az éjszaka melyik órájában jön a tolvaj, akkor ébren maradna, és nem engedné, hogy betörjön a házába. 44 Ti is legyetek mindig készen, mert az Emberfia is akkor fog eljönni, amikor nem várjátok!”

Példázat a jó és a gonosz szolgáról

45 „Amikor a ház gazdája elmegy, megbízza egyik szolgáját, hogy viseljen gondot az egész házanépére, és idejében adjon nekik enni. Miből látszik, hogy ez a szolga hűséges[d] és bölcs? 46 Abból, hogy amikor az ura megérkezik, a szolga éppen azt a munkát végzi, amit a gazdája rábízott! Milyen boldog és áldott az ilyen szolga! 47 Igazán mondom nektek: ura rá fogja bízni egész birtokának igazgatását!

48 Ha viszont az a szolga gonosz, akkor azt gondolja: »Uram még sokáig nem jön vissza!« 49 Verni kezdi hát a szolgatársait, és a részegesekkel lakomázik együtt. 50 Egy napon azonban — amikor a gonosz szolga nem várja, és nem is gondol rá — az ura hazaérkezik. 51 Akkor az úr kegyetlenül megbünteti őt, és oda küldi, ahová a képmutatók kerülnek. Ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+24%3A27-51&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/08/10
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

komment
süti beállítások módosítása