Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Tiszafüred

2013. július 13. 19:52 - Andre Lowoa

Nagyboldogasszony-templom A központban, a református templom közelében található az 1822 és 1827 között épült - műemlék jellegű - klasszicista stílusú római katolikus templom. Az 1785-ben vályogból emelt, nádfedéllel ellátott kis templom szűknek bizonyult, állaga megromlott,…

Tovább
komment

Kenderes

2013. július 13. 19:51 - Andre Lowoa

Nagyboldogasszony templomA templomot 1783-ban kezdte építtetni gróf Haller Antal, barokk stílusban. Az építész Rábel Antal volt. A templom felszentelésére 1790-ben került sor. Az egyhajós templomot 1923-ban kibővítették, a két mellékhajó ekkor épült hozzá. Az oltárképet…

Tovább
komment

2013. július 13. 19:45 - Andre Lowoa

http://andre.ewk.hu/tanacsok Mit tudhatunk eddig, a hamis próféta megjelenésével Benedek atyánkon keresztül uralkodik megmaradt egyházon Urunk Jézus Krisztus. Egyre nagyobb figyelmetetéseket kapunk. Kezdenek elhallgatni a próféták, Medjugorje-ben 2012. augusztus 15. én döntött ívelt…

Tovább
komment

Fegyvernek

2013. július 13. 09:26 - Andre Lowoa

Szent Vendel templomA templomot 1863-ban építették romantikus stílusban. Fegyvernek s egyben Jász-Nagykun-Szolnok megye egyik legrégebbi műemléke a gótikus stílusban 1480 körül épült Pusztatorony, más néven Csonkatorony. Első leírását Ipolyi Arnold, a magyar műemlékkutatás egyik megalapozója hagyta…

Tovább
komment

Fegyvernek-Törökszentmiklós

2013. július 13. 09:26 - Andre Lowoa

FEGYVERNEK Szapárfalui Szűz Mária Keresztények Segítsége kápolnaA templomépítést már régóta tervezték a településen. 1923-ban merült fel először a templomépítés gondolata, majd 1936-ban, de a szükséges pénzt nem sikerült előteremteni. 1954-ben eljutottak a…

Tovább
komment

Törökszentmiklós

2013. július 13. 09:26 - Andre Lowoa

Fájdalmas Szűzanya-kápolnaA kápolna 1761-ben épült. 1948-2002 között plébániatemplomként működött. Jelenleg a törökszentmiklósi Szentháromság Főplébánia látja el. Itt van a 1948-ban XII. Pius pápa által ajándékozott Fájdalmas Szűz szobor, mely hű mása a római…

Tovább
komment
süti beállítások módosítása