Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Mivel bukott természettel és az áteredő bűntől szeplősítve születünk...

2021. július 07. 04:58 - Andre Lowoa

066_keresztseg.jpg

2021. július 5. MINÉL KISEBB VAGY TE, ANNÁL NAGYOBB VAGYOK ÉN

2021. július 05. 07:22 - Andre Lowoa

1990. április 2.

Szeretném mindig megõrizni irántad való szeretetemet! Tudom, hogy képtelen vagyok felismerni hibáimat. Ezért jövök Hozzád, és kérlek, õrizz meg minden gonosz hajlamomtól! Ments meg a súlyos bûntõl! Engedd meg, édes Jahve, hogy Nálad keressek menedéket!

Lelkem kedvese, megadom neked azt a biztonságot, amiért sóhajtozol. Légy boldog! Mindig azt válaszd, ami nekem tetszik! Soha ne félj! Melletted vagyok. Szeretetet, engedelmességet, lemondást, alázatot, készségességet kérek tõled, mert ezekkel lefegyverzed a gyûlöletet, az engedetlenséget, a nagyzolást, a hiúságot és a gonoszságot. Örvendezz, Lélek! Ne nézz hátra! Tekints énrám, nézz a szemembe, és bízd rám magad! Eljövetelem közel van! Aki fél engem, az Urat, megérti, hogy Lelkem van rajtad, kedvesem. Én, aki felneveltelek, mindig emlékeztetni foglak szeretetemre. Légy boldog, légy boldog! Örvendj és örvendj, én mondom neked. Engedd, hogy Lelkem munkálkodjék benned! Rendkívüli gyengeséged ellenére is mindent véghez tudok vinni. Minél kisebb vagy, annál nagyobb vagyok én. Fogadd el kegyelmemet, és hagyj fel közömbösségeddel! Béke legyen veled mindig! Dédelgess szíveddel, ne hanyagolj el soha! Még sok mindent fogok neked tanítani. Megismertetlek az igazi tudással. Az én ajkamról fogsz tanulni. A Bölcsesség jön hozzád, Õ a Nevelõd. Bármit teszel, szeretettel tedd! Tedd széppé kertemet, ékesítsd fejemet, tégy rózsakoszorút a töviskorona helyébe! Én, az Úr, türelmetlenül várom dicsõségem napját!

A madár tollairól „Mi köze az igazságnak a sötétséghez?” (2Kor 6,14)

2021. július 04. 14:18 - Andre Lowoa

A választott nép, a zsidók evangelizálása és az antiszemitizmus című írásban reflektáltam egy Szemléleken megjelent könyvismertetésre, amely néhány nagyon meredek állítást fogalmazott meg a keresztények és zsidók kapcsolatáról. Meglepett a dolog, és a cikk szerzője által írt komment nyomán rászántam néhány órát, hogy számba vegyem vajon mi bátoríthatja a mai egyházban az újabb zsidózó eretnekségek megjelenését. Gondoltam, hogy visszafelé haladva először Franciscust nézem meg, aztán a zsinat, a Nostra Aetate megjelenése óta bekövetkezett eseményeket. De lehet, hogy naiv elképzelés volt az utolsó hatvan évet átfogó elemzés. Elakadtam Franciscusnál. Megdöbbentem a zsidósággal való mély kapcsolatáról szóló források bősége láttán, amely révén egy újabb vetületét ismerhettem meg Franciscus személyiségének, felfogásának és tevékenységének.

Franciscus már Argentínában kiváló viszonyt ápolt zsidó közösségekkel és személyekkel. Saját elmondása szerint tizennégy éves korában egy zsidó textilgyárosnál töltött nyári diákmunkán került közelebbi kapcsolatba először zsidókkal, és ez életre szólóan meghatározta hozzájuk fűződő viszonyát. A másik esemény a Buenos Aires-i zsidó kulturális és segélyegyleti központ ellen 1994-ben elkövetett robbantásos merénylet volt, amelynek tetteseire a mai napig nem derült fény, és amely után elmélyült az akkor még Buenos Aires-i segédpüspök Bergoglio zsidókkal ápolt kapcsolata. Ennél pontosabb adatok a viszony alakulására nincsenek, ami bizonyos értelemben meglepő annak fényében, hogy a legfőbb érintett szereplő él, aki viszont valamiért nem érdekelt a tiszta előtörténet terjedésében. Biztos szerénységből. Ugyanakkor ez nem különleges abban az értelemben, hogy ez a megállapítás Bergoglio családjára, fiatalkorára, kommunista kapcsolataira, a jezsuita tartományfőnökségére, a leváltása utáni sötét éveire, a pszichoanalízissel való kapcsolatára és általában teljes argentínai tevékenységére igaz, amely tele van homályos, tisztázatlan részletekkel. A zsidó kapcsolatai viszont egészen szoros és jelképes eseményekben gazdag viszonnyá váltak érsekké válása után. Az említett merénylet után követelte a tettesek felkutatását és az igazságszolgáltatást, rendszeresen részt vett holokausztról való megemlékezéseken. 2012-ben több dél-amerikai ország papjaiból összeválogatott csapatot küldött egy izraeli látogatásra, igazából érzékenyítő továbbképzésre, amelyet Shlomo Riskin rabbi vallásközi központjával együttműködésben szervezett. Az ő programjuk hangsúlyos része volt például az olyan zsidó nemzeti emlékhelyek látogatása, mint a Herzl-hegy vagy a Jad Vasem. Ez talán már egy picivel több, mint a szokásos, zsidókat ért üldözések történelmi igazságával kapcsolatos politikai jellegű szimpátia-nyilvánítás. De ami ezen messze túlmutat, az a zsidó vallási képviselőkkel ápolt kapcsolata. Ez a kapcsolat kifejezetten vallási jellegű, de ezalatt nem azt kell érteni, hogy Franciscus a zsidók evangelizálásának buzgalmától hajtva keresi a zsidó vallási vezetők barátságát, hogy elszórja az ige magvait. Ez az ő esetében inkább fordítva működik. Ahogy a később említett könyv előszavában ő maga fogalmazta meg: „Életbevágóan fontos a keresztények számára felfedezni és terjeszteni a zsidó hagyomány ismeretét annak érdekében, hogy képesek legyenek autentikus módon megérteni saját magukat.” Tehát szerinte nem igazán érthetjük meg magunkat keresztényként a farizeusi iskolából továbböröklődő zsidó vallási szokások megismerése nélkül. És főleg azok terjesztése nélkül.

Mivel hihetetlenül kiterjedt zsidó baráti körrel rendelkezik, kiemelek néhányat barátai közül, akik valamilyen szempontból tipikusak vagy kiemelésre érdemesek.

Közismert a Buenos Aires-i Benei Tikva zsidó közösség rabbijával, Benjamin Skorka rabbival ápolt kapcsolata. Skorka rabbi, „testvére és barátja” (Franciscus szavai), többször meghívta Bergogliót prédikálni a zsinagógájába, sőt közös könyvet is adott ki vele „Az égről és a földről” címmel. Franciscus Skorkával nem csak könyvet, hanem párhuzamos előszót is írt a La Bibbia dell’Amicizia: Brani della Torah/Pentateuco commentati da ebrei e cristiani című opushoz (Ebben az előszóban írja Franciscus azt is, hogy „tudatában vagyok annak, hogy a múltban tizenkilenc évszázadnyi zsidóellenesség van mögöttünk” – adalék a Szemlélek szerzőjének egyet nem értő szeretettel!).

Érdemes megemlíteni még Skorka rabbi homoszexualitáshoz való hozzáállását, amelyet olvasva felvetődik a kérdés, hogy vajon Franciscus hatott a rabbira vagy fordítva történt, a rabbi ugyanis – bár fenntartja a homoszexualitást elítélő és a házasságot férfi és nő közösségeként meghatározó zsidó tanítást, de elfogadja és szorgalmazza a polgári „házasságot” a homoszexuális együttélések törvényesítésére.

Franciscus már pápaként több napon keresztül vendégül látta Skorka rabbit a Szent Márta házban, ahol minden étkezésnél a rabbi mondott héber imákat, amelyekre Franciscus és a többi jelenlévő is áment mondott (vajon ért-e héberül Franciscus?). Skorka rabbi jelentős személy abból a szempontból is, hogy az ő említett látogatását találta jó alkalomnak arra Franciscus, hogy előre jelezze azt, ami aztán hivatalosan be is következett két évvel később, amikor megjelent az iránymutatásnak szánt kijelentés, miszerint a „Katolikus Egyház nem vezet és nem támogat semmiféle intézményesített térítő tevékenységet a zsidók irányába”. Az a bizonyos sokszor elítélt prozelitizmus, amitől egy másik rabbi barát szerint megmenekítette Franciscus a zsidó lelkeket. Nem tudom, hogy csak az én figyelmemet kerülte el akkor, vagy másét is, de ezek alapján a zsidók ki vannak zárva az evangélium hirdetéséből. Ez pedig azt jelenti, hogy vagy nem akarjuk, hogy üdvözüljenek Jézus Krisztus istenségének és megváltásának megismerésével és elfogadásával, vagy nem hisszük azt, hogy ez szükséges az üdvösségükhöz. Ez az a felfogás, ami a mai zsidózó eretnekségek igazi vallási alapja, amitől egy származási vagy egyéb okból eredő szimpátia miatt sokan könnyen eljuthatnak a zsidó vallási szokások követésére – elvileg keresztényként. És akinek ez nem tetszik, az megfontolhatja, hogy ez bizony nem Franciscus találmánya, hanem hozzá hasonlóan fellelhető a zsinat utáni pápák megnyilatkozásaiban is, mert alapjául a Nostra Aetate szolgált. Franciscus ebben is a zsinat következetes végrehajtója volt – és egy kicsit túltolója, mint annyi másban.

Másik, kevésbé ismert zsidó rabbi barátja az argentin Sergio Bergman rabbi, aki Franciscus szellemi gyermekének vallja magát. Ő az a rabbi, aki Franciscus révén, annak pápai beiktatása után nem sokkal, 2013. húsvétján közelebbről meg nem nevezett zsidó imát mondhatott el Szent Péter sírjánál, győzelmi jelentésében Péternek (Pedro) nevezve Szent Péter apostolt

Sergio Bergman rabbi, aki a kabbalisztikáról is jegyez művet, a Ferenc evangéliumáról szóló opus mellett, közzétett egy másik rövid, de annál érzelmesebb írást is arról, hogy miként találkozott beiktatásakor Mesterével, Bergoglióval. Ezt az írást mindenképpen érdemes elolvasni annak, aki azt gondolja, hogy a mester megnevezés használata egy felszínes, és ily módon szokványos tanár-tanítvány kapcsolatot takar. Aki legalább futólag ismeri a szabadkőműves terminológiát, felkaphatja a fejét az írás záró bekezdésére: „A Ferenccel való ölelkezés megújított egy paktumot erre az új korszakra, az imában felemelkedő áldás egy új korra, amelyben a mi pásztorunk és mesterünk nagyvonalú szíve által vezetettek maradunk, Ferenc pápa, aki nem más, mint Jorge atya, a szeretett és értékelt Bergoglio.” Vajon mi lehet ez az új korszak?

Bergmann rabbi Franciscushoz való szellemi közelsége a környezetvédelem iránti elkötelezettségében is megnyilvánul. Így érthető, hogy Sergio Bergmann rabbi, aki Argentína környezetvédelméért felelős minisztere is volt, lelkesen ecsetelte egy videóban a Laudato Si jelentőségét. Ez a felvétel ugyanakkor másért is jelentős. Sergio rabbi mögött a könyvespolcon látható egy fénykép, amely Franciscussal ábrázolja őt, a kép hátterében viszont egy szabadkőműves címer látható.

(Akiben gyanú támadna, hogy a fotó „meg van stoppolva”, az mindenképpen nézze meg a fenti linken elérhető eredeti videót, amelyből a kép származik).

A fenti kép alapján talán megkockáztatható, hogy Franciscus szellemi gyermeke, aki előszeretettel nevezi Franciscust az „én rabbimnak”, szabadkőműves. Ez persze csak merész feltételezés… Az viszont az interneten fellelhető felvételek alapján bizton állítható, hogy Franciscus nem tartotta a szabadkőművesként azonosítható személyeket és csoportokat kerülendőnek. Nem pusztán szívesen mutatkozott a B’nai B’rith zsidó szabadkőműves páholy által szervezett eseményeken Buenos Airesben, de be is fogadta azokat a székesegyházába, például a Kristallnacht-ról szóló megemlékezésen – amely a The Times of Israel szerint Franciscus kedvenc rendezvényeinek egyike. Persze, Franciscus semmit sem tudott Bergman rabbi esetleges szabadkőművességéről, ahogy a B’nai B’rith szervezet szabadkőművességéről sem, valamint arról sem, hogy bár az új Egyházi Törvénykönyv már nem tartalmazza nevesítve a szabadkőművesség tiltását katolikusoknak, de a Hittani Kongregáció még Ratzinger idejében megerősítette az egyház szabadkőművességre vonatkozó „negatív megítélését”. Persze ez pusztán erkölcsileg kötelez, nincs jogi szankció.

Franciscus harmadik barátja A hamis próféta és a káromlásban a Chagall-kép kapcsán már idézett Adin Even-Israel Steinsaltz rabbi, aki Chagall gyakorlatát a keresztény szimbólumok használatára hódítási aktusként írta le. Steinsaltz a kétezres évek elején „feltámasztott” Szanhedrinben a Nasi (herceg) hivatalára megválasztott rabbi volt 2005 és 2008 között. Bár némileg mérsékeltebbnek tartották elődjéhez képest, aki a Templom pontos helyének megállapítása és annak gyors újjáépítése érdekében tevékenykedett, de ez nem ellenkező meggyőződést jelentett Steinsaltz nasi részéről, hanem megfontoltabb haladást ebbe az irányba. Így az ő hivatali ideje alatt ennek a megfontolt haladásnak jegyében kezdték a Templomhegyen ismét bemutatni a húsvéti áldozatot.

Ő annyira kiemelkedő zsidó talmudista volt, hogy a halálakor róla írt cikkében a The Jerusalem Post Rashinál is jelentősebbnek nevezte. Rashi középkori talmudmagyarázó volt, akinek igazi neve Rabbi Slomo Itzhaki volt (a nevének kezdőbetűiből összeállított rövidítés talán sokakat nem véletlenül emlékeztet a korábbi írásban említett Jeshu rövidítésben is kézzelfogható talmudi gyakorlatra). Steinsaltz rabbi legfontosabb tudományos teljesítménye a Talmud modern héberre és angolra fordítása volt. Az alábbi kép 2016. december 5-én készült, amikor Franciscus magánkihallgatáson fogadta. A képen Franciscus éppen a rabbitól kapott Talmudot tartja a kezében.

Persze, tudom, ez csak egy volt a szokásos vallásközi találkozók sorában. De meglepő módon Steinsaltz rabbi talmudja, annak bölcsességnek nevezett „meséivel, gyerekes és bizarr dolgaival” (Albino Luciani velencei pátriárka, későbbi I. János Pál szavai) valószínűleg nagy hatással volt Franciscusra. Ez sejthető például abból, hogy többször váratlan helyen idézi a Talmudot, például itt és itt. Erre a mély figyelemre utal az is, hogy a Franciscus által az ő „pártlapjának” nevezett L’Osservatore Romano már beiktatása után nem sokkal megjelentette első, Talmudot népszerűsítő cikkét, 2013. április 26-i kiadásában megjelent a Talmud napról-napra című írás, majd 2017. december 30-i számában segédletet nyújtott az aktuális egyházi híreket (és tanítást) kereső érdeklődőknek A Talmud a weben címmel. És tényleg milyen jó, hogy napról-napra követhetjük a talmud bölcsességét, mert tele van praktikus és megfontolandó tanácsokkal. Így például sok egyéb mellett megtudhatjuk, hogy milyen irányba kell -állva vagy ülve- elvégezni természetes szükségeinket, vagy miért kellett juh társaságában mennie a rabbinak az árnyékszékre.

És hogy méltó-e a Talmud az idézésre, záróakkordként egy idézet belőle, hogy minden keresztény gondolkodhasson azon, hogy származhat-e követésre méltó igazság a hazugságból:

„Húsvét előestjén felakasztották a Názáreti Jézus testét, miután megölték őt megkövezés által. Előtte egy hírnök járt körbe negyven napig, nyilvánosan hirdetve: „Jézust, a Názáretit meg fogják kövezni, mert varázslatot művelt, bálványimádásra buzdította az embereket és félrevezette a zsidó népet. Bárki, aki ismer bármilyen felmentő okot, jöjjön elő és beszéljen az érdekében. És a bíróság nem talált okot a felmentésére, így megkövezték őt és felakasztották testét Húsvét előestjén.”

https://invocabo.wordpress.com/2021/07/04/a-madar-tollairol/

2021. július 4. ÕRIZZETEK MINDIG LELKETEKBEN!

2021. július 04. 08:15 - Andre Lowoa

1996. május 23.   Egyiptom, Alexandria

Uram!

ÉN VAGYOK. Elégedett vagyok, mert megértettél.
Gyermekem, értsd meg, mennyire boldoggá tesz, amikor mindannyian egy hangon imádkoztok hozzám, felajánlva nekem idõtöket.
Értsd meg, mennyire boldog vagyok, amikor te meg én mindent megosztunk egymással. Csupán szeretetet kérek. Drága lelkek, õrízzetek mindig lelketekben, ily módon megdicsõülök. Ne feledjétek, hogy a kis dolgok örömet szereznek nekem és naggyá válnak szememben. Érezzétek tehát, hogy szeretlek benneteket! Én és ti, ti és én, egyesülve a szeretetben. Én, Jézus, megáldalak benneteket azért az óráért, amelyet imádásban velem töltöttetek.
Fogadjátok békémet! IC

2021. július 3. LÁNGOLÓ TÛZOSZLOPBAN HIRTELENÜL JÖVÖK HOZZÁTOK!

2021. július 03. 08:03 - Andre Lowoa

1992. szeptember 29.

Uram, korszakunk súlyos istenkáromlásban vétkes, és ó, Uram…

Mondd el!

Valójában az EGYSÉG-nek még a hajnalát sem látom!

Nem?

Lehetséges Uram, hogy az a „hamarosan” amit említettél, az nem az én „hamarosan”-om volt, hanem a Tiéd? A Tiéd igenHOSSZÚ , hosszú várakozást jelent!

Lángoló tûzoszlopban hirtelenül jövök hozzátok! Olyan tûzben, amely meg fogja változtatni e Föld színét… Jöjj, meríts bátorságot gyermekem! Én, az Úr minden lépésedet megáldom. Azért fordul ellened a világ, mert láttad dicsõségemet, mert velem ettél, én meg teveled. Azért fordul ellened, mert beléptem házadba, hogy újból megdicsõítsem Nevemet. Talán nincs jogom ahhoz, hogy nagylelkû legyek? Szememre veted talán, hogy jóságos vagyok lelkedhez? Nem egyeztünk-e meg abban, hogy azt tehetem lelkeddel, ami nekem tetszik? Jöjj, gyenge vagy, ajánld fel nekem gyengeségedet és nyomorúságosságodat! Ó, és még valamit, ameddig földbe nem kerül a búzaszem és meg nem hal, addig egyetlen mag marad csupán, de Vassulám, ha meghal, akkor gazdag termést hoz. Fogadott leányom vagy, értsd meg, hogy mire gondolok.

Gondolatod, vágyad és minden legyen hasonló az enyémhez! Vedd fel keresztedet, és kövess engem! Felfoghatatlanul szeretlek, ezért te is felfoghatatlanul szeresd keresztemet! Felfoghatatlanul szeress engem!

Legújabb istenkáromlás: Pachamama monstrancia Mexikóban

2021. július 02. 15:29 - Andre Lowoa

A mexikói Guadalajarában található San Juan de Macias plébánia egy Pachamama "monstranciát" használ a szentostya kigúnyolására.

A plébániát egy spanyol származású atya, Juan Pedro Oriol vezeti. A MarcoTosatti.com (július 1) beszámolója szerint Oriolnak "nagy hatalma van" a guadalajarai érsekségben, és a helyi bíboros, a 72 éves José Robles Ortega "nem tud nemet mondani semmire" - kivéve, valamilyen katolikus dolgot kell elutasítani.

A Pachamama "monstranciát" először egy nemrégiben megrendezett ifjúsági fesztiválon fedték fel (kép).

A Pachamama az Andokban tisztelt termékenységi istennő. Azt mondják, hogy Inti (napisten) anyja/felesége és Mama Killa (holdistennő) anyja, és egyfajta kapcsolata van a nőies homoszexuális papokhoz.

https://gloria.tv/post/tiyHuGKBX4S41dqukipLY2QCb

A Kúria homoszexualista ismét katolikusellenes törvényt akar

2021. július 02. 15:21 - Andre Lowoa

 

Az ellentmondásos Vincenzo Paglia kúriai érsek, aki a homoszexualitást is támogatja, ismét támogatását fejezte ki a Legge Zan törvény iránt, ami egy olyan elnyomó törvényjavaslat, mely egyetlen célja az, hogy megvédje a homoszexuális propagandát a cáfolattól.

Paglia a katolikusellenes FamigliaCristiana.it lapnak (július 1) azt mondta, hogy a törvényjavaslat "egy valós problémával foglalkozik", azt állítva, hogy "túl sok a nemi alapon történő diszkrimináció". Paglia ezt az állítást nem támasztotta alá tényekkel. Azt azonban elismerte, hogy a törvényjavaslat "inkább egy kiáltványhoz" hasonlít, és "jobban meg lehetett volna írni".

Európa-szerte az ilyen törvényeket - amelyek az iszlamista országok istenkáromlási törvényeihez hasonlíthatók - az evangéliumot hirdető keresztények üldözésére használják.

https://gloria.tv/post/STYrHzCPejJd4iT947jV9QhFH

2021. július 2. Arra indítottam embereket, akik nem ismertek, hogy megismerjenek meg, és szeressenek engem

2021. július 02. 08:57 - Andre Lowoa

Arra indítottam embereket, akik nem ismertek, hogy megismerjenek, és szeressenek engem 


2016. május 30.
 

Ó Istenem, oly Jóságos és Kedves, szólítottál? 

Vassula, megtartottam, amit ígértem neked. Emlékszel neked tett fogadalmamra? Azt ígéretem, hogy életet adok mindazoknak, akik olvasnak engem. Egykor elhívtalak, szenvedélyesen és gyöngéden bántam veled. Vigaszod voltam, amikor üldöztek, és amikor megpróbáltatások értek. Kedvesem, ne takard el a szemem, hogy így várjak rád, hogy találkozz velem! Szeretetből légy a visszhangom, és én közbe lépek, amikor gyermekeim tanúságtételedet hallgatják nagylelkűségemről, hatalmamról, gyöngédségemről, és mindnyájuk iránti nagy szeretetemről. 

Légy állhatatos az erényekben, és fogd vissza nyelvedet, hogy ne ítélkezzen! Hadd lásson mindenki engem tebenned. Formáltalak, kegyelmemben tanítottalak, hogy növekedj bennem. Soha ne kételkedj jelenlétemben! Vágyakozz utánam, ez mindig megörvendeztet Engem. Vágyódásod elbűvöl Engem. A kezed mindig legyen készenlétben, hogy használhassam Szavaim leírásához. 

Mondd el mindenkinek, hogy nem azért jöttem el királyi hatalommal, hogy bárkit is elítéljek, hanem azért jöttem, hogy ösvényemre vezessem őket, azt kövessék, és megállítsam őket a kanyargós ösvényen, amely a halálba vezet. 

Maradj udvaraimban, és én mindig meg foglak óvni. Emlékezz, hogy a Bölcsesség a te mindenkori tanítód. Mennyei udvaraimból tanít téged az ismeretekre. Vesd hát Rám szemedet, a te Megváltódra, emeld fel tekinteted Rám, akinek lakóhelye a mennyekben van, és maradj hűséges Szavamhoz. Ne engedd meg magadnak, hogy elaludj, míg vissza nem térsz a te otthonodba! Szolgáld házamat saját udvaraimban, és terjeszd üzenetemet! Ne ijedj meg a dühöngő szelektől! Találj menedéket bennem, ha ezek utolérnek! 

Engem úgy ismernek, mint aki megenyhíti szívetek nyomorúságát. Adjátok nekem minden fájdalmatokat, nyomorúságotokat! Én a ti oldalatokon állok. Imádkozzatok a békéért! 

Amit Nevedben ajkam az emberiségtől kér, az nem győzi meg őket teljesen, vannak, akiket igen, de sokan bezárják a fülüket… 

Emlékszel Szavamra, amellyel elköteleztelek téged? És amelyre irántam való reményedet és szeretetedet alapoztad? Vajon nem vígasztalt a neked adott Szavam, és vajon nem vetted észre ígéretemet, hogy újra életre keltelek? Légy hát boldog, és továbbra is tartsd termékenyen szőlőskertemet[1]. Én vagyok a Gazdája, gyakran megszemlélem, és ne feledd, nem te ültetted, hanem én ültettem a saját kezemmel. És miután megízlelték szőlőskertem gyümölcseit, arra indítottam embereket, akik nem ismertek, hogy megismerjenek és szeressenek engem. Így ez részedről nagyon kevés erőkifejtés árán a Világosság hordozóivá alakította őket, mert a szőlőskertemből való gyümölcsök tartalma az irántuk tanúsított kedvességemet bizonyítja. 

Értsd meg, Vassula, nincs olyan termény, amely mindig ugyanolyan tápanyagot tartalmaz, de az én termésem, amely az én Szavam, mindenkit megvéd a haláltól. Emlékezz, hogy ezt a szőlőskertet a ti gonosz időtökre készítettem, és aki belép ebbe, annak megkenem fejét a boldogság olajával, szívembe zárom, és megtanítom őt a Bölcsesség Szavára, miközben fülébe suttogom erényeimet és igazságomat, elmagyarázom neki, hogy miért kövessen engem a teljesség útján, és miként tiszteljen engem. 

Mit szeretne Szíved hallani tőlük, Uram, tőlünk viszonzásul mindazért, amit értünk tettél? És azért a szeretetbe hímzett különös kedvességedért, melyet irántunk tanúsítasz végtelen irgalmasságodban és határtalan jóságodban? 

Mutasd ki háládat azáltal, hogy dicsőítő énekeket énekelsz jóságomról, gyermekem! Atyai könyörületességem indít jóságra. Hallgass meg engem! Légy boldog! Örvendezz! Mondd meg nekem, hallottad-e valaha, hogy vonakodtam attól, hogy tápláljam nyájamat? Ma úgy küldöm Szentlelkemet rátok, teremtés, mint még soha eddig a történelem folyamán, hogy megszólítsa szíveteket, vigasztaljon, és megmentsen benneteket. 

Megjelenésem e szőlőskertben vissza fogja hozni hozzám népemet. Aki belép ebbe a szőlőskertbe, áldott ivadékommá lesz. Megváltó tervem részesévé válnak, az én részemmé válnak. Ebben a szőlőskertben együtt fognak fáradozni veled, de nem hiába. Sok országban fogják hirdetni csodáimat és dicsőségemet, akiket szőlőm kertjeibe fognak vonzani, és akik így majd megtisztulnak és megszentelődnek. 

Ó Vassula! Ha tudnád…. Ha tudnád, miként retteg a vadállat ettől a tervemtől, és amit értetek és másokért is teszek. Sok milliárd démonnal együtt elhagyta lakhelyét, a vermet, hogy háborút indítson teremtésem ellen, kiterjessze uralmát hegyek és völgyek fölött, hogy véghez vigye pusztító tervét, és kiírtsa az emberiséget. Tervem meg fogja rengetni e Föld alapjait. Menj hát, és mondd meg ennek a nemzedéknek, hogy „Isten itt van, velünk van, most! Ne nézzetek se hátra, se jobbra, se balra, nézzetek előre, és lássátok ki áll előttetek!” 

Imádkozz békéért, imádkozz házam újjáépítéséért, imádkozz, hogy térjen vissza hozzám e nemzedék! Beszélj nekik szőlőskertemről, mely az Élet Forrásától kapja a vízét, és melynek örökké tartó termése van, melyet megáldok, gondozok és amelyért fáradozom. 

Jöjj, pihenj meg bennem! Nem lesz hiábavaló a munkád. Sok szájat fogok elhallgattatni, akik megesküdtek, hogy elhallgattatnak téged. Légy áldott! IC 

 



[1] Az Igaz Élet Istenben üzenetek

http://ichtys.hu/index.php/110-2016-majus-30

A gyilkosság jobb, mint a gyógyítás? A Vatikán ismeretlen okokból kifolyólag újabb közösségnek vet véget

2021. július 01. 16:29 - Andre Lowoa

A Vatikán feloszlatta a Movimento Apostolico közösséget, ami a hívek karizmatikus jellegű magánegyesülete volt, amely 1979-ben indult az olasz Catanzaróban.

A VaticanNews.va beszámolója szerint a június 14-i rendeletet Ladaria, Stella és Farrel bíborosok, a Hit, a Klérus és a Laikusok dikasztériumai prefektusai írták alá. A csoport apostoli vizitációt szenvedett el, mely 2020 októberétől 2021 áprilisáig tartott.

Az egyesület vagyonát és pénzét jótékonysági szervezeteknek kell átadni. A Movimento alapítója, Maria Marino, azt állította, hogy jelenései vannak. A rendelet szerint ezek a jelenések "nem természetfeletti eredetűek" voltak.

II. János Pál 1987-ben és 2001-ben fogadta a mozgalmat. A mozgalom az egyszerű hívek körében volt aktív, és főként a helyi plébániákon szervezett katekézist. 2004-ben egy női világi intézet született belőle. Jelen volt Svájcban, Ecuadorban és különböző afrikai országokban is.

https://gloria.tv/post/Z9vYooGKefpG3R9tR24wU79QJ

2021. július 1. MENJ EL A KISZÁRADT CSONTOKHOZ!

2021. július 01. 08:00 - Andre Lowoa

1993. március 1.

„Ha szavaid elém kerültek,
csak úgy nyeltem õket;
kedvem telt szavadban
és öröme szívemnek.” 1

Lefátyoloztam szememet, és nem láttalak sem Téged, sem ragyogásodat és dicsõségedet. Sötétségem legmélyén hirtelen világosság gyúlt, melynek ragyogásán ámulva és meglepõdve megtántorodtam, … és a Te Lelked legyõzte a fásultság lelkét, amely lelkemben tanyázott, és nem lélegzett többé bennem.

Láttam, amint itt állsz csendben… és úgy tûnt, mintha ismernélek téged, Kedvesem. Majd szólásra nyitottad ajkad, nevet adtál nekem, és azonnal meggyógyult lelkem emlékezete. Lehullott szememrõl a fátyol, lelkemet Atyám karjában találtam. Ó Istenem! Milyen drága vagy nekem!

Szent vagyok. Megmondtam, hogy meg foglak tisztítani, új szívet adok neked, és új lelket helyezek beléd. Leveszem lelkedrõl a fásultság lelkét és az én Lelkemet adom neked. Azon a napon megesküdtem, hogy enyémmé teszlek. Megesküdtem, hogy meggyógyítalak, hogy mint a fa, teremj gyümölcsöt népem számára. Megesküdtem, hogy jóllakatom az éhezõt és minden szájat. Igen! Megesküdtem arra, hogy eljövök hozzád, feléd fordulok, hogy megmûveljelek és semmiségedben vessem el dicsõségemet. És most én, az Isten, mindörökre beköltöztem lelkedbe.

Prófétálj tehát félelem nélkül! Menj el a kiszáradt csontokhoz, és én húst adok nekik, lélegzetet adok nekik, hogy dicsérjenek és dicsõítsenek engem. Igen, rálehelek a halottakra, hogy éljenek és így kiáltsanak: „Ki olyan, mint az Isten?” Emlékeztetni fogom õket arra, hogy nem találnak nagyobb szeretetet Teremtõjük szereteténél.

 


1 Jer 15,16.

Június – Szent Iván hava vagy Rák hava ~ Nyárelő hó

2021. június 30. 22:04 - Andre Lowoa


„A nyár ráklábon érkezik, nyúlhatom szalad el”, júniusban ugyanis a Rák csillagkép az uralkodó. A régi rómaiak Juno istennőnek, a házasélet istennőjének szentelték ezt a hónapot.

A népi tapasztalat szerint e hónap időjárása sok veszélyt rejteget, noha már a nyár hírnöke. Az alábbi közmondásként megfogalmazott tapasztalatot mindenütt ismerik: „A júniusi eső koldusbotot nyomhat a gazda kezébe.” Ebben a hónapban ugyanis a szárazság a kívánatos, hisz itt van a gabonaérés ideje. „A júniusi derült ég bőség, júniusi sár szükség” – summázzák mindenfele.

Az időjárás rámutató ebben a hónapban, mégpedig a decemberire utal, vagyis amilyen az időjárás júniusban, olyan köszönt majd be decemberben. Doroszló népe azt a régi tapasztalatot emlegeti, hogy a júniusi ködök hamarjában jégesőt hoznak.

A Bácskai naptár e havi tanácsai:

    „Tisztán tartsd a fákat. Vigyázz a gyümölcsre,
    Hogy a javát hernyó-madár el ne költse.
    Karózva, indáit tördösve, gyomlálva,
    Készítsd a szőlőt másod kapálásra.
    Töltsd fel a burgonyát. Az őszi vetésre
    Szánts. Gondot fordíts a dohányültetésre.
    Most van helye széna- s lóherkaszálásnak,
    Készen nézz elé a közel aratásnak.”

Június 8. – Medárd napja
Június 10. – Retkes Margit ~ Legyes Margit napja
Június 11. – Barnabás napja
Június 13. – Antal napja
Június 14. – Éliás napja
Június 15. – Vida ~ Vid ~ Vitus napja
Június 18. – Úrnapja
Június 24. – Szent Iván ~ Búzavágó Szent János napja
Június 27. – László napja
Június 29. – Péter-Pál napja

Viszlát, II. vatikáni zsinat: BETILTOTTÁK a latint a Szent Péter-bazilikában

2021. június 30. 09:52 - Andre Lowoa

 

A Szent Péter-bazilikában az új rítusú Eucharisztiát olaszul kell ünnepelni - jelentette be Franco Camaldo prelátus egy június 28-i ukázban, amelyet a MessaInLatino.it újra közzétett.

Ez az intézkedés a II. vatikáni zsinat szembeköpése, amely kimondja, hogy "a latin nyelv használatát a latin szertartásokban meg kell őrizni" (Sacrosanctum Concilium, 36). Csak a Gloria, a Sanctus, a Miatyánk és az Agnus ima lehet alkalmanként latinul. A törvény alkalmazása a gyakorlatban a prefektuson vagy a Sixtus-kápolna kórusának mesterén múlik. Az olvasmányok és a hívek imája különböző nyelveken - a latint kivéve - hangozhat el.

A jövőben a Szent Péter-káptalan is kénytelen lesz olaszul énekelni az Imaórák Liturgiáját, megtartva a gregorián dallamot - ami olasz szöveggel lehetetlen -, és csak néhány rrészt fognak latinul énekelni: a Himnuszt, az Antifónát, a Benedictust, a Magnificatot és a Miatyánkot. A latin szöveg az Imaórák Liturgiájában megszűnik, amikor a megfelelő olasz nyelvezetű imakönyvek elkészülnek.

Az olasz nyelv a 27. legbeszéltebb nyelv a világon a jávai után és a nyugati pandzsábi előtt. Úgy tűnik, ez az intézkedés Ferenc pápa személyes ellenszenvét tükrözi a latin nyelvvel szemben, mert rossz teológiai képzettsége miatt nem tud rendesen latinul.

https://gloria.tv/post/92vCAnHw6pq92ZhFbBbmySJEb




"Örökre véget kell vetnünk ennek a misének!" - mondta Pietro Parolin vatikáni államtitkár a PaixLiturgique.com szerint (június 28.) a hasonlóan gondolkodó bíborosok csoportjának.

A megbízható hírforrás nem ad tájékoztatást arról, hogy Parolin mikor és hol tette ezt a kijelentését. A PaixLiturgique.com egy idézetet is közölt Roche érsektől, a Liturgikus Kongregáció új prefektusától, aki Rómában nevetve közölte az angol ajkú szemináriumi tisztviselőkkel és a Kúria tagjaival: "A Summorum Pontificum gyakorlatilag halott! Vissza fogjuk adni a hatalmat a püspököknek ebben a kérdésben, de különösen nem a konzervatív püspököknek".

A "konzervatív" politikai kifejezést használják a modernisták, hogy ezzel bélyegezzék a katolikusokat. A II. vatikáni zsinat óta a katolikus papoknak szinte semmi esélyük nem volt arra, hogy püspökké nevezzék ki őket.

Kép: Pietro Parolin, © Mazur, CC BY-SA, #newsDvanlmruss

2021. június 30. FELFEDEM ELÕTTE SZÍVEM KINCSEIT

2021. június 30. 08:22 - Andre Lowoa

Dél-Karolina, Charleston, 1996. november 10.

Béke legyen veled! Válság idején mindenkor közbeléptem. Engem irgalmasságomról ismernek. Ma újból felkínálom nektek Szentséges Szívemet és mondom nektek: aki közületek azzal a kívánsággal fordul felém, hogy örömet szerezzen nekem, annak teljes Szívembõl, igen, teljes Szívembõl megadom kegyelmeimet… Felfedem elõtte Szívem kincseit, hogy velem együtt fejezze be utazását… Veletek van a Szeretet. IC

Christopher Ferrara: Sacrosanctum Concilium – Egy ügyvéd vizsgálata a kiskapukról

2021. június 29. 17:53 - Andre Lowoa

Közel 30 évig hallgatták a tradicionalisták a “konzervatívok” érvelését arról, hogy a római rítus zsinat utáni pusztításának semmi köze a ‎‎Sacrosanctum Concilium, a II. Vatikáni Zsinat szent liturgiáról szóló dokumentumának szövegéhez. (Erre a dokumentumra a továbbiakban ‎SC rövidítéssel hivatkozom)‎

‎Mint tudjuk, a legtöbb “konzervatív” eredendően képtelen felismerni, hogy a II. Vatikáni Zsinat megnyitotta az utat a katolikus egyház történetének legnagyobb bukása előtt, olyan helyzetet hozva létre, amelyhez képest az ariánus eretnekség katolikus újjászületésnek tűnik. A konzervatívok a mai napig rendületlenül állítják, hogy a II. Vatikáni Zsinat – sajátos “lelkipásztori” céljával és furcsán homályos dokumentumaival, amelyekhez hasonlót más zsinat soha nem alkotott – semmilyen módon nem oka az azt követő példátlan egyházi válságnak. Persze. ‎

‎A valóságnak ez a tagadása az oka annak, hogy a konzervatívok továbbra is ragaszkodnak ahhoz, hogy csak akkor valósulna meg a „liturgia autentikus reformja” a „II. Vatikáni zsinat valódi szelleme” szerint, ha úgy lenne alkalmazva, „ahogy a zsinat akarta”. De a konzervatívok hallgatnak VI. Pál 1969. novemberi nyilatkozatairól, amelyeket II. János Pál megismételt a SC 25 évfordulóján, miszerint az új mise pontosan az, amit ‎SC‎‎ ‎‎engedélyezett,‎‎ és ezért pontosan az, amit a zsinat szándékolt. Ezt a tényt nagyon nehéz elismerni a konzervatívoknak. Mert ha mind VI. Pál, mind II. János Pál egyetért abban, hogy az ‎‎SC‎‎ rendelkezései indokolják egy új népnyelvi szentmise létrehozását, akkor a konzervatívoknak vagy egyet kell érteniük a pápák SC-olvasatával – ebben az esetben a liturgia “hiteles reformja” már megtörtént -, vagy két pápát kell vádolniuk azzal, hogy súlyosan tévedtek a zsinati dokumentum hiteles értelmezésében. ‎‎ Elég súlyos dilemma.

‎Néhány évvel ezelőtt, miután belefáradtam hallgatni a konzervatív vonalat ‎az SC-ről,‎‎ azt tettem, amit már jóval korábban meg kellett volna tennem: leültem és elolvastam a dokumentumot – sorról-sorra, szóról-szóra. Ez egy klasszikus megdöbbenés-élmény volt. Bárki, aki egy minimális tisztánlátással rendelkezik láthatja (legalábbis visszatekintve), hogy a ‎‎SC‎‎-t úgy tervezte annak fő szerzője, Annibale Bugnini, hogy lehetővé tegyen egy liturgikus forradalmat, miközben a liturgikus folytonosság látszatát fenntartja. Ez a halálos kétértelműségek fészke, amelyet a zsinati atyák csak az abba vetett bizalommal hagyhattak jóvá, hogy a római rítus liturgikus hagyománya nem szenvedhet drámai törést, mert ilyen még soha nem történt meg. ‎

Egy ügyvéd tudja, hogy egy szerződés esetében nem abban van a veszély az ügyfelére nézve, amiről a szerződés szövege rendelkezik, hanem abban, hogy mit enged meg a másik félnek. A veszély a kiskapukban van. Egyszerűen fogalmazva a SC mindenféle drasztikus dolog megtételét engedi meg a római liturgiával. Ez egy hosszú gyűjteménye a kiskapuknak. Ha egy ügyvéd, akit megbíztak volna a római liturgia ártalmas újításoktól való megvédésével ezt a dokumentumot hozta volna létre, akkor súlyos szakmai hiba elkövetésében lenne bűnös.

‎Elképesztő, hogy bárki, aki azt állítja, hogy alaposan elolvasta ‎az SC-t,‎‎ még mindig állíthatja utána, hogy annak “valódi” értelmezése kizárja azokat a liturgikus újításokat, amelyeket ránk erőltettek. VI. Pál és II. János Pál biztosan nem így gondolta. Ahogy én sem, miután ténylegesen tanulmányoztam a dokumentumot ahelyett, hogy egyszerűen elfogadjam bemondásra a “konzervatív” magyarázatot. ‎

A következő egy rövid elemzés azokról, amit “konzervatív” és “liberális” szabályoknak tekinthetünk a ‎SC-ben.‎‎ Ez az elemzés nem vindikál magának végső tekintélyt, ez csak egy értelmező elemzése a dokumentumnak egy körültekintően szkeptikus olvasó részéről, aki keresi a kiskapukat, és megpróbálja kitalálni a fogalmazó valódi szándékát – ebben az esetben Bugniniét, akinek feladata volt VI. Pál Consiliumának titkáraként a SC‎‎ végrehajtásának felügyelete is.

Két téma

‎Arra kérem az olvasót, hogy összpontosítson a SC két olyan témájára, amelyek kiderülnek az idézett rendelkezésekből: a) a liturgikus reform nyílt végű engedélyezése potenciálisan nagy léptékben, de anélkül, hogy a liturgia bármely konkrét reformját életbe léptetnék vagy elkerülnék; és b) a liturgia “demokratizálása” azáltal, hogy a tényleges liturgikus ellenőrzést áthárítják az egyes országok “egyházi területi hatóságára”, valamint az egyes egyházmegyékben létrehozandó liturgikus bizottságokra. Ez a két téma olyan nyelven van megfogalmazva, amely a hagyomány fényében látszik korlátozni a lehetséges reform hatókörét, de ezt oly módon teszi, hogy mindig elismeri a “területi egyházi hatóság” által meghatározott, a helyi igényeknek, feltételeknek és körülményeknek megfelelő azonnali kivételeket, csak Róma jóváhagyásától vagy ‎‎utólagos megerősítéstől‎‎ függ – amelyet ritkán tagadnak meg. E két téma kijátszása az elmúlt 30 évben nem kevesebbet jelentett, mint amit Msgr. Klaus Gamber (Ratzinger bíboros jóváhagyásával) úgy nevezett, hogy a “római rítus valódi megsemmisítése” ennek következményeként pedig a kultusz egységének elvesztését a nyugati egyházban. Az eredmények magukért beszélnek. ‎

‎Az ‎‎SC‎‎ körültekintően szkeptikus olvasója könnyen láthatja, hogy az ‎‎SC‎‎ “konzervatív” és “liberális” normákból áll, az utóbbiak az előbbiek aláásására és tagadására szolgálnak. Az SC “liberális” normáit olvasva az olvasó kétségtelenül csodálkozni fog ‎‎azon,‎‎ hogy a zsinati atyákat, köztük a néhai Marcel Lefebvre érseket hogyan lehetett arra késztetni, hogy jóváhagyjon egy ilyen nyílt végű dokumentumot. Ahogy Msgr. Gamber megjegyezte ‎‎A római liturgia reformja c. művében:‎‎ “A zsinati atyák, amikor közzétették a ‎‎szent liturgiáról szóló alkotmányt,‎‎ egyszerűen nem számítottak arra, hogy lavinát indítanak el, amellyel szétzúzzák a liturgikus istentisztelet minden hagyományos formáját, még az új liturgiát is, amelyet maguk hoztak létre . . . [21. o.] Amint láttuk, a mai “konzervatívok” hasonló vakságot mutatnak, még akkor is, ha a zsinati atyákkal ellentétben ők élvezték annak előnyét, hogy a dokumentumot két pápa értelmezte és hajtotta végre, nyilvánvalóan katasztrofális eredménnyel. ‎

‎Visszatekintve most már elég világosan láthatjuk, hogy az ‎‎SC‎‎ példátlan szövege lehetővé tette az azt követő példátlan reformokat. Erre emlékeztet minket II. János Pál pápának ‎a SC 25. évfordulóján mondott beszéde, amelyben méltatta a dokumentumot és “az általa lehetővé tett reformokat”, megjegyezve, hogy “a liturgikus reform a zsinat egész munkájának leglátványosabb gyümölcse”. Amint azt a Szentatya megjegyzéseinek világossá kell tenniük, ‎‎a SC-t‎‎ már nem lehet más elképzelés kiszolgálására használni, mint arra, amire annak megfogalmazói létrehozták. Tekintettel a liturgikus reform elmúlt 25 évére, amelyet a Szentszék a SC-vel összhangban lévőként hagyott ‎‎jóvá,‎‎ a dokumentum “hiteles”, a Szentszék állandó olvasatától eltérő értelmezésének keresését immár teljesen értelmetlennek kell tekinteni. Ha a latin liturgikus hagyományunk helyreáll, akkor az nem a SC valamilyen újonnan felfedezett értelmezése ‎szerint fog megtörténni.‎

_____

A konzervatív szabályok

‎4. cikk -‎‎ “…az Anyaszentegyház az összes törvényesen elismert szertartást egyenjogúnak tartja és egyenlő tiszteletben részesíti”

‎Kétségtelen, hogy ez a norma nagy szerepet játszott a zsinati atyák meggyőzésében, hogy fogadják el a ‎‎SC-t‎‎ a dokumentumban ezután következő “liberális” normák raja ellenére. Ameddig a ‎‎SC‎‎ még hatályban van, a tradicionalistáknak minden bizonnyal joguk van támaszkodni erre a normára a hagyományos liturgiához való visszatérés támogatásában, azáltal, hogy minden módon megőrzik és támogatják a reform által még érintetlen hagyományos szentmisét. ‎

‎23. cikk -‎‎ “…Végül csak akkor vezessenek be újításokat, ha azokat az Egyház lelki haszna valóban és biztosan követeli; de akkor is ügyelni kell arra, hogy az új formák a már meglévő formákból szervesen nőjenek ki.”‎

‎Azt mondani, hogy nem lesz innováció “kivéve”, természetesen azt jelenti, hogy lesznek innovációk. Ez a “konzervatív” előírás két példátlan fogalmat vezet be az Egyház liturgikus gyakorlatába: a liturgia “újításait” és a liturgia teljesen “új formáinak” elfogadását, szemben az előző évszázadok fokozatos, szinte észrevehetetlen liturgikus finomításával. Az a követelmény, hogy minden elfogadott új formának valamilyen módon organikusan kell kifejlődnie a már meglévő formákból, megnyitja az utat egy új liturgia felé, amelynek hasonlósága az előző időtlen formához minimális. ‎

Ennek a “konzervatív” normának fogalmait használva nem azt jelenti, hogy VI. Pál szentmiséje egy “újítás”, amelyet “valóban és biztosan szükségesnek” tartott az Egyház javára; egy “új formát elfogadásával”, amely “valamilyen módon” kifejlődött a mise meglévő formájából? Legalábbis VI. Pál pápa így mutatta be azt a híveknek, erre a normára hivatkozva a magyarázatban. ‎

Természetesen ez a norma szigorúbb értelmezést is kaphat, megtiltva a zsinat előtti mise bármilyen felülvizsgálatát; és a tradicionaltistáknak minden bizonnyal joguk van támogatni ezt a szigorú értelmezést a “konzervatív” értelmezéssel szemben, amely feltételezi, hogy létezik néhány hipotetikus “hiteles reform”, amelyet még fel kell fedezni. Ez természetesen feltételezi, hogy a ‎SC‎‎ még mindig érvényes dokumentum. Végtére is, most, hogy két pápa azt mondta nekünk, hogy ‎‎a SC-t‎‎ hűségesen végrehajtották, miért is tovább vitatni a dokumentumot? A liturgikus hagyományhoz való visszatérésnek még ‎‎SC-re‎‎ sem kell utalnia, mivel ‎‎a SC‎‎ “beleolvadt” (jogi kifejezést használva) az új szentmisébe, így az új mise helyettesítése a hagyományos liturgia helyreállításával szintén az SC helyettesítése ‎‎lenne.‎

36. cikk – “…(1) A latin nyelv használatát, a részleges jog érvényben maradása mellett a latin szertartásokban meg kell tartani.”

A konzervatívok visszatérően azzal érvelnek, hogy ezt az előírást az egyház reformereinek liberális része és néhány liberális püspök megszegte, és ezalatt azt értik (de nincs bátorságuk kimondani), hogy két pápa és közelítően az egész hierarchia megszegte.

De vajon a 36-os cikkelyt valóban megsértették-e a zsinat utáni reformok? Ahogy két pápa mondta nekünk: egyáltalán nem.

Először is, a norma csak azt írja elő, hogy a latin nyelv használatát meg kell őrizni, nem a hagyományos latin misét vagy akár a római kánont. Ennél is fontosabb, hogy a latin liturgia minősített védelmét aláássa a “bizonyos törvények tiszteletben tartása” kifejezés. A következő normák által felállított “különleges törvény” keretei teljesen cáfolták ezt a “konzervatív” szabályt ab initio azáltal, hogy lehetővé tették a népnyelv kiterjedt használatát a szentmisében, és a liturgia alkalmazkodását a helyi szokásokhoz és feltételekhez, amelyeket a “területi egyházi hatóság” “hasznosnak” ítélt.

Ami az SC katasztrofális hatását illeti, a mindenütt jelen lévő Bugnini diadalmasan jelentette ki:

“Négy évszázadon át minden hatalom liturgikus ügyekben a Szentszéknek volt fenntartva (1257. kánon). A püspökök szerepe csak arra korlátozódott, hogy felügyeljék a liturgikus törvények betartását . . . A konstitúció lebontotta ezt az évszázados akadályt. Az Egyház most azon dolgozik, hogy visszaállítsa az illetékes területi hatóságok illetékességét – a “területi” szó szándékosan rugalmas – a liturgiával kapcsolatos számos probléma, beleértve a . . . a népnyelv bevezetését, használatát és használatának korlátait bizonyos rítusokban.” [idézi Michael Davies, Pál pápa új szentmiséje, 25. o.]

1964-ben, alig egy évvel a SC életbe lépése után VI. Pál pápa kiadta a Sacram Liturgiam című motu proprio-ját. A Sacram Liturgiam 9. cikkelye felhatalmazta az összes nemzeti hierarchiát, hogy jóváhagyják a szentmise köznyelvi fordításait, csak Róma ex post facto (utólagos) jóváhagyását előírva, amelyet minden esetben megadtak. Ennyit a “latin nyelv használatáról” a római liturgiában. A “részleges jog” kivétele lenyelte ezt a sokat emlegetett “konzervatív” normát egy éven belül, ahogy azt Bugnini egyértelműen tudta előre. Bárki, aki azt mondja, hogy a SC 36. cikkét “megsértették”, és a teljesen népnyelvű új liturgiával megszegték a zsinatnak való engedelmességet, soha nem olvasta a SC-t teljes egészében, vagy úgy tesz, mintha két pápa és majdnem az egész hierarchia még nem mutatta volna meg nekünk, hogy a SC engedélyezi (még akkor is, ha nem rendeli el) a teljes egészében népnyelvű misét.

114-116 cikkek – “[114] . . . A szent zene kincseit a legnagyobb gonddal kell megőrizni és fölhasználni.” [Art. 116] – “…Ezért a liturgikus cselekményekben — azonos feltételek mellett — ennek (gregorián éneknek) kell elfoglalnia az első helyet…”

Az „azonos feltételek mellett” részlegesen aláássa az „első helyet”, és a SC maradék rendelkezései (amelyeket az alábbiakban elemzünk) teljessé teszik az aláásást azzal, hogy a területi egyházi hatóságot felruházzák az egyházi zene helyi igényeknek való megfelelésének teljeskörű felügyeletével, hasonlóképpen a liturgia egyéb részeivel.

A „liberális” szabályok

1. cikk – “A Szentséges Zsinat, mivel azt a célt tűzte maga elé, hogy a keresztény életet a hívőkben napról napra gyarapítja, a változásnak alávetett intézményeket korunk szükségleteihez jobban alkalmazza, mindazt, ami a Krisztusban hívők egységét előmozdíthatja, támogatja;… különleges feladatának tekinti a liturgia megújítását és ápolását is.”

Ez a norma valójában a “keresztény egységet” és az egyházi intézményeknek a “korunk szükségleteihez” való igazítását jelöli meg – bármit is jelentsen ez -“meggyőző okokként” a római rítus időtlen és emiatt szent liturgiájának felülvizsgálatára. Az, hogy a zsinat ezen okok miatt engedélyezte az 1500 éves szentmisénk meg nem határozott reformját, szinte hihetetlen. A jelentések szerint VI. Pál később elmondta Guittonnak, hogy az általa kihirdetett új rítus kifejezetten arra lett tervezve, hogy a lehető legszorosabban hasonlítson egy kálvinista közösségi istentiszteletre, nyilvánvalóan ezt a normát szem előtt tartva.

4. cikk – ” (A zsinat) óhajtja, hogy ahol szükséges, megfontoltan, de egész terjedelmükben az egészséges hagyomány szellemében vizsgálják fölül, s napjaink viszonyainak és igényeinek megfelelően új élettel töltsék meg őket.”

Ahogy Michael Davies megjegyezte, a zsinat nem magyarázta meg, hogyan lehet egy rítust felülvizsgálni “a hagyomány fényében”, hiszen minden hagyomány ellenzi az ősi rítusaink felülvizsgálatát, különösen a mise rítusát. A zsinat a legcsekélyebb mértékben sem jelezte, hogy melyek azok a “mai körülmények és szükségletek”, amelyek a liturgia felülvizsgálatát sugallanák, szemben az egyháztörténet bármely más időszakának “körülményeivel és szükségleteivel”.

14. cikk – “…A  szent liturgia megújításában és ápolásában az egész népnek e teljes és tevékeny részvételére kell a legnagyobb gondot fordítani: ez ugyanis az első és nélkülözhetetlen forrás, amelyből a hívek az igazi keresztény lelkületet merítik; ezért a lelkipásztoroknak a megfelelő neveléssel kell erre törekedniük lelkipásztori tevékenységük minden területén.”

Ez a norma felmagasztalja az emberek részvételét a szentmisében minden más megfontolás fölé. Bár ez a norma nem a liturgikus revízióra vonatkozik, hanem a liturgia “előmozdítására és helyreállítására”, a liturgia legfőbb szemponttá való emelése minden bizonnyal hatással van a liturgikus reformot szabályozó normákra a 21.cikkelyben és az azt követőkben.

Art. 21 – „Az Egyház, mint jóságos anya — hogy a keresztény nép a szent liturgiában biztonságosabban elnyerhesse a kegyelmek bőségét — gondosan kívánja végrehajtani a liturgia általános megújítását. A liturgia ugyanis részben az isteni alapítás folytán változhatatlan, részben változásnak alávetett összetevőkből áll, melyek az idők folyamán változhatnak, s változniuk is kell, ha netalán olyan elemek épültek be, melyek a liturgia benső természetének kevésbé felelnek meg, vagy alkalmatlanokká váltak.
Ebben a megújításban a szövegeket és a szertartásokat úgy kell rendezni, hogy világosabban fejezzék ki a jelzett szent valóságokat, s így a keresztény nép, amennyire csak lehet, könnyen fölfoghassa azokat, és általuk teljesen, tevékenyen és a közösség jellegének megfelelően együtt ünnepelhessen.”

Az “általános liturgia megújítása” és a “szövegeket és a szertartásokat úgy kell rendezni” kifejezések arra utalnak, hogy a 25. cikkelyben előírt szakértők alkalmazása pontosan arra szolgál, hogy egy előzmény nélküli és teljesen meghatározatlan felülvizsgálatát végezzék el a római liturgiának, új szövegeket és rítust adva, ha úgy tűnik nekik megfelelőnek. Ez pontosan az, amit a SC tett, új szentmisét adott nekünk és szertartásokat a többi szentséghez, mindezt VI. Pál pápa teljes jóváhagyásával.

Ez az előírás egyértelműen azt jelenti, hogy az “általános helyreállítás” és az új szövegek és rítusok kidolgozásának oka az, hogy a római rítusban a szentmisék és szentségek meglévő rítusai nem fejezik ki elég világosan “azokat a szent dolgokat, amelyet jelképeznek.”. Javasolja a liturgia állandó adaptálását is, bármikor, amikor bármely eleme “kevésbé megfelelővé” válik – de a “kevésbé alkalmas”, mint az SC összes többi kifejezése, semmilyen pontos meghatározást nem kap.

25. cikk –A liturgikus könyveket mielőbb felül kell vizsgálni, mégpedig a földkerekség különböző tájairól meghívott szakemberek és püspökök bevonásával és megkérdezésével.”

Ez a norma az egyháztörténelemben először engedélyezi a római rítus összes liturgikus könyvének ismeretlen “szakértők” általi egyidejű felülvizsgálatát anélkül, hogy munkájukhoz bármilyen konkrét iránymutatást adna. A “szakértők” a pápa teljes jóváhagyásával gyorsan hajtották végre pontosan azt, amit a zsinat engedélyezett ezzel az általános engedéllyel – felülvizsgálták az összes liturgikus könyvet a világ püspökeivel konzultálva. A püspökök ezután a SC következő előírásai által nekik adott hatáskörben eljárva a római liturgiát a népnyelvi fordításokkal és más helyi adaptációkkal tönkretették.

34. cikk – …” A szertartások nemesen egyszerűek, áttekinthetően rövidek legyenek, kerüljék a fölösleges ismétléseket, alkalmazkodjanak a hívek felfogóképességéhez és általában ne szoruljanak sok magyarázatra.”

Nem azt jelenti-e ez az előírás, hogy az 1500 éve fennálló damasusi-gregorián-tridenti liturgia – a római rítus legnagyobb kincse – túl hosszú és bonyolult volt, és “le kell egyszerűsíteni” egy teljesen meghatározatlan módon?  (Nem is beszélve a többi szentségek szertartásairól.) Mit jelentenek az olyan kifejezések, mint a “nemesen egyszerű”, “rövid” és “sok magyarázatra nem szoruló”? Mely ismétlések “fölöslegesek”? A zsinat abszolút semmit sem határozott meg ebben az időzített bomba cikkelyben; a 25. cikkben egyszerűen a „szakértőkre” delegálta ezek zsinat utáni értelmezését.

Továbbá, mit kell tenni a szentmisével, hogy a „hívek felfogóképességéhez” alkalmazkodjon, tekintettel arra, hogy XII. Piusz csekélyke tizenöt évvel korábban az egyértelműen végleges tanításnak szánt Mediator Dei enciklikájában azt tanította, hogy azok, akik nem értik meg a római misekönyvet, még mindig aktívan és gyümölcsözően vehetnek részt a szentmisén a rózsafüzér imádkozásával vagy más imák és áhítatok részvételével? A zsinat erre a kérdésre sem válaszolt. A “szakértők” válaszoltak rá, azáltal, hogy nekünk adták VI. Pál új, lecsupaszított, könnyen érthető miséjét.

36. § (2) cikk – “Mivel azonban mind a szentmisében, mind a szentségek kiszolgáltatásában, mind a liturgia más területein gyakran nagyon hasznos lehet a nép számára anyanyelvének használata, nagyobb teret kell számára biztosítani. Ez elsősorban az olvasmányokra és a felszólításokra, bizonyos könyörgésekre és énekekre érvényes az alábbi fejezetekben erre vonatkozó részleges szabályok szerint… E szabályok keretén belül a anyanyelv használatáról és annak módjáról… a területileg illetékes egyházi tekintély hivatott a döntésre… és az Apostoli Szentszéknek kell jóváhagynia, azaz megerősítenie.”

Ez az előírás hatalmat adott a püspököknek arra, hogy olyan mértékben vezessék be a népnyelvet a szentmisébe, amilyenben csak akarták, csak Róma utólagos megerősítésének alávetve. Ezt a norma tükröződik a Sacram Liturgiam 9. cikkében, amelynek értelmében Róma gyorsan jóváhagyta a ma már mindennapos nemzeti liturgiákat, amelyek megtörték a kultusz egységét a római rítusban.

38-40. cikk – “[38] Megőrizve a római szertartás lényegi egységét, helyet kell adni a törvényes változatoknak, alkalmazkodni kell a különféle közösségekhez, vidékekhez és népekhez, különösképpen a missziós területeken. Ez legyen mérvadó a liturgikus könyvek felülvizsgálatánál, a szertartások szerkezetének és rubrikáinak megállapításakor is. [‘[39] A liturgikus könyvek hivatalos kiadásaiban rögzített határokon belül, s az e konstitúcióban lefektetett alapelvek szerint területileg illetékes egyházi tekintély feladata, hogy megállapítsa az alkalmazásokat főleg a szentségek kiszolgáltatására, a szentelményekre, körmenetekre, a liturgikus nyelvre, egyházi zenére és művészetre vonatkozóan. [40] …különböző helyeken és bizonyos körülmények között sürgetően szükséges a liturgia mélyebbre ható, ezért nehezebben megoldható alkalmazása

Ezek a rendelkezések megnyitották az ajtót a római rítus változásának szelei előtt. Engedélyezték a katolikus istentisztelet arculatának teljes átalakítását a liturgia “adaptációja” – akár radikális adaptációja – révén a helyi szokásokhoz és preferenciákhoz, ahogy a püspökök jónak látták. Felhatalmazták a püspököket, hogy a liturgia szinte minden aspektusát megváltoztassák, beleértve a “liturgikus nyelvet”, amelyet a szentmise ünneplésére használnak.

Vajon nem hagyta jóvá a Szentszék a liturgia radikális átalakítását a folyamat minden lépésében, a SC “alapvető normái” szerint? – olyan normák szerint, amelyek nem jelentettek valódi akadályt abban, amit Gamber “lavinának” nevezett, amit [a zsinat atyái] indítottak el.

.40. § (1), (2) – (1) A 22. pont 2. §-ában megnevezett területileg illetékes egyházi tekintélynek gondosan és bölcsen meg kell fontolnia e dologban, hogy az egyes népek hagyományaiból és lelkiségéből mit lehet beépíteni az istentiszteletbe. A hasznosnak vagy szükségesnek ítélt alkalmazásokat az Apostoli Szentszék elé kell terjeszteni és annak jóváhagyása után kell bevezetni.

(2) Annak érdekében, hogy az alkalmazás a szükséges körültekintéssel történhessék, az Apostoli Szentszék meg fogja adni a fölhatalmazást a területileg illetékes egyházi tekintélynek, hogy adott alkalommal erre megfelelő közösségekben és meghatározott időre a szükséges előzetes kísérletezéseket engedélyezze és irányítsa.

Ez a szabály egyértelműen teljes hatalmat ad a püspököknek a liturgia inkulturációjára bármilyen módon, amit “hasznosnak” tartanak, sőt arra is, hogy különböző újdonságokkal is kísérletezhessenek, csak Róma jóváhagyásának alávetve- beleértve a teljesen népnyelvi szentmisét is. És vajon Róma nem hagyta jóvá a liturgia számtalan helyi adaptációját?

44-46. cikk – (44) Célszerű, hogy a területileg illetékes egyházi felsőbbség … liturgikus bizottságot szervezzen a liturgia tudományában, az egyházi zenében, egyházművészetben és lelkipásztori kérdésekben jártas szakemberekből. Ezt a bizottságot lehetőleg segítse egy liturgikus Lelkipásztori Intézet, amelynek tagjai között legyenek világi szakértők is. A bizottság feladata, hogy az illetékes területi egyházi tekintély vezetése alatt irányítsa a liturgikus lelkipásztori tevékenységet, mozdítsa elő a tanulmányokat és a szükséges kísérletezéseket …

(45.) Hasonló okból minden egyes egyházmegyében is legyen liturgikus Bizottság a püspök vezetése alatt a liturgikus mozgalom előmozdítására.

(46.) A liturgikus Bizottságon kívül, amennyiben lehetséges, létesüljön minden püspökségben Egyházzenei és Egyházművészeti Bizottság is.”

Ezek a normák intézményesítették a liturgia folyamatos reformját, és véget vetettek a liturgikus kultusz egységének a római rítusban azáltal, hogy decentralizálták a liturgia ellenőrzését, és az egyházmegyei liturgikus bizottságok kezébe helyezték, amelyekbe a laikusok is beletartoztak. Nemde ez a SC által elindított bizottság egyike azon fő okoknak, amely a római rítus szétrombolásához és a helyébe állított népnyelvi, inkulturált, a 4. cikkben hivatkozott „mai körülményekhez és szükségletekhez” folyamatosan alkalmazkodó liturgiához vezetett?

50. cikk – “A szentmise rendjét úgy kell fölülvizsgálni, hogy az egyes részek sajátos értelme és kölcsönös összefüggése világosabban kitűnjék, s a hívek áhítatos és tevékeny részvétele könnyebbé váljék. Ezért a szertartásokat lényegük hűséges megőrzése mellett egyszerűsíteni kell. El kell hagyni mindent, ami az idők folyamán megkettőződött vagy haszontalan járulék; ellenben a szentatyák ősi szabályai szerint néhány olyan elemet, amely az idők mostohasága miatt elveszett, állítsanak helyre, ahogy alkalmasnak vagy szükségesnek látszik. “

Pontosan miből látszik a római rítus hagyományos liturgiájában, hogy nem nyilvánul meg világosan egyes részeinek értelme, valamint a köztük lévő kapcsolat? A misének mely részei kerültek “haszontalan járulék”-ként bele az elmúlt 2000 évben? Mely részek “kettőződöttek” – minden rész, amely ismétlődő imát vagy gesztust tartalmaz, vagy csak néhány ismétlődő ima vagy gesztus? Mely részek “vesztek el”, vagy melyeket kell visszaállítani? És mi a rítusok “tartalma”, amelyet meg kell őrizni hűségesen az összes javasolt, de nem meghatározott felülvizsgálat során?

A zsinat nem adott választ ezekre a kérdésekre. A római liturgiát egyszerűen a 25. cikk szerinti “szakértők” pápa által jóváhagyott döntésére bízta. Bármily hihetetlen, de az egyetlen szabály, amelyet munkájukhoz adtak: bármi, ami “hasznosnak vagy szükségesnek tűnhet“. Az eredmény természetesen VI. Pál miséje lett.

54. cikk –A néppel együtt végzett szentmisékben megfelelő helyet lehet adni az anyanyelvnek, elsősorban az olvasmányokban és az “egyetemes könyörgésekben”, és a helyi viszonyoknak megfelelően, mindazokban a részekben, melyek a népre tartoznak, e konstitúció 36. pontja alapján…Ahol pedig alkalmasnak látszik, hogy az anyanyelv a szentmisében nagyobb teret nyerjen, ott tartsák meg e konstitúció 40. pontját.”

Ez az előírás szélesebb körűen nyitotta meg az utat a népnyelv használata előtt, mint pusztán az olvasmányok és az egyetemes könyörgés területén azáltal, hogy a területileg illetékes egyházi hatóság belátására bízta, a 40. cikknek megfelelően. Vajon Róma, e szabály és a korábban idézett előírások, valamint az ezekből származó Sacram Liturgiam alapján nem hagyta-e jóvá hamarosan az egyes nemzeti hierarchia azon döntéseit, mely szerint “kívánatos” lenne a köznyelvet kiterjeszteni az egész szentmisére?

63. cikk – “A népnek gyakran nagy haszna lehet a szentségek és szentelmények kiszolgáltatásakor az anyanyelv használatából, ezért annak tágabb teret kell adni, a következő szabályok szerint: a) a szentségek és szentelmények kiszolgáltatásában az anyanyelv használható a 36. pontban foglaltak szerint; b) a Római Rituálé új kiadása alapján a területileg illetékes egyházi hatóság… mielőbb készítse el az egyes területek igényeihez alkalmazott és honi nyelven megalkotott saját rituálékat. Az Apostoli Szentszék jóváhagyása után a szóban forgó területeken ezeket kell használni.”

Ez az előírás megnyitotta az utat a népnyelvi szertartások előtt, hogy a többi szentség is együtt haladjon a teljesen népnyelvi misével, mindkettőt a helyi szokásokhoz és igényekhez alkalmazva, amint azt a helyi püspökök alkalmasnak látják.

81. cikk –A temetési szertartás fejezze ki világosabban a keresztény ember halálának húsvéti jellegét, alkalmazkodjék jobban az egyes területek adottságaihoz és hagyományaihoz, még a liturgikus színben is.

Ez a norma a ma általunk tapasztalható nagyon inkulturált temetési miséket sugallja, amelyben egy fehérbe öltözött pap biztosít bennünket arról, hogy az eltávozott lélek egy szent, akinek a mi Urunkhoz hasonló dicsőséges feltámadásban lesz része.

107. cikk –A liturgikus év átrendezésében — szem előtt tartva mindig korunk viszonyait — úgy kell megtartani vagy visszaállítani a szent idők hagyományos szokásait, hogy ezek megőrizzék eredeti jellegüket. …Ha a helyi viszonyok miatt módosítások válnának szükségessé, ezek a 39. és a 40. pontban foglaltak szerint történjenek.”

Ez az előírás engedélyezte a liturgikus naptár felülvizsgálatát, de egyáltalán nem adott útmutatást annak módjáról. Megnyitotta az utat a hagyományos liturgikus naptár és a több mint 1300 éves olvasási ciklus megsemmisítéséhez – hogy megfeleljen „korunk viszonyainak”. És mint a liturgia minden más aspektusát, a liturgikus évet is a 40. cikk szerinti helyi változtatásoknak szolgáltatta ki. Vajon nem a hagyományos liturgikus év, liturgikus hazánk szerves része, elvesztése volt a zsinat utáni zűrzavar és hitvesztés egyik elsődleges oka, amint azt Gamber A római liturgia reformjában megjegyzi?

119. cikk – “Mivel sok országban, főként a missziós területeken megvan a nemzeteknek a maguk sajátos — mind a vallási, mind a polgári életben nagy jelentőségű — zenei hagyománya, meg kell becsülni és meg kell adni neki a megfelelő helyet vallási érzületük ápolására, és az adottságaikhoz alkalmazott istentiszteleten…”
Ez a norma lehetővé teszi a népzene bevezetését a szentmise liturgiájába, és a mise “alkalmazását” az ilyen zenéhez, minden országban a “saját zenei hagyomány” és a “helyi géniusz” jegyében. A “folkmise” nem pontosan az, amit ez a norma a gyakorlatban produkált? Jó okkal tiltotta meg X. Piusz pápa a világi zenét a szentmisén. Ez az előírás kidobja ezt a bölcs előírást, és meghívja a világ dalait a szent liturgiába.

120. cikk –A …területileg illetékes hatóság megítélése és jóváhagyása alapján más hangszerek is használhatók az istentiszteleteken…”

Ez a szabály megnyitotta az utat a zongorák, gitárok és más profán hangszerek szent liturgiába való bevezetése előtt, mindaddig, amíg az újonnan felhatalmazott “illetékes területi hatóság” elfogadhatónak ítéli őket. Nem ennek az eredménye a “bárzene” a Szentmise alatt? Ez a szabály elveti a profán hangszerek, például a gitárok (szemben a vonós hangszerekkel) használatára vonatkozó kifejezett tiltásokat, amelyek a Szentszék szent zenére vonatkozó zsinat előtti utasításaiban találhatók XII. Piusz pápaságával bezárólag.

123. cikk – ” …Korunkban is biztosítani kell az Egyházban minden nép és földrész művészeti szabadságát — csak szolgálják megfelelő tisztelettel és kellő megbecsüléssel az Isten házát és a szent szertartásokat …”

Ez a norma ösztönözte a modern művészet behatolását a szentélybe, beleértve a groteszkül torz képeket Urunkról és a kifogásolt filc bannereket. Ennek első példája Pericle Fazzini “Krisztus feltámadása” című rettenetes műve, amely a VI. Pál Termet csúfítja a Vatikánban.

128. cikk – „Mielőbb felül kell vizsgálni a liturgiával kapcsolatos felszerelési tárgyakra vonatkozó általános jogszabályokat, helyi rendelkezéseket és a liturgikus könyveket, főként azokban a kérdésekben, amelyek a templomok méltó és célszerű szerkezetét, az oltárok formáját és építését, a szentségház méltóságát, elhelyezését és biztonságát, a keresztelőkút alkalmasságát és méltó helyét, a szentek képeit és szobrait, díszítések és ruházat használatát szabályozzák: mindazt, ami kevésbé felel meg a megújított liturgiának, meg kell változtatni vagy meg kell szüntetni, ami pedig előmozdítja, azt meg kell tartani vagy be kell vezetni. E témakörben, főként ami a szent fölszerelési tárgyak és szent ruhák anyagát és formáját érinti, az egyes területek püspöki karai illetékesek abban, hogy …alkalmazkodjanak a helyi igényekhez és szokásokhoz.”

Érdemes felfigyelni arra, hogy ez a cikkely már előre jelzett egy hatalmas liturgikus felfordulást, amelyet Bugnini már a zsinat előtt tervezett. Ez a norma egy mindenre kiterjedő rendelkezés, amely megnyitja az utat minden egyházi törvény ikonoklasztikus felülvizsgálatához a katolikus istentisztelet külsőségeivel kapcsolatban. Ez a cikkely teljes felhatalmazást adott a területi püspöki konferenciáknak (csak Róma jóváhagyó pecsétjének alávetve), hogy az összes ősi, hagyományos külső elemet a “különböző régióik igényeihez és szokásaihoz” igazítsa, és eltörölje az összes hagyományos tabernákulumot, oltárt, miseruhát, szobrot, templomi berendezést és templomi struktúrát, ha esetleg “kevésbé tűnik alkalmasnak a megreformált liturgiára” – amely megreformált liturgia még csak meg sem volt határozva!

Ma nem azt láthatjuk, amit ez a szabály engedélyezett? – egy liturgiát, amely szinte mentes a hagyományos szent képektől, miseruháktól, zenétől és előírásoktól; a márvány főoltárt asztal váltotta fel, mert a püspökök szerint egy régi, díszes oltár “kevésbé tűnik alkalmasnak a megreformált liturgiára”; a tabernákulum a szentély szélére vagy egy teljesen más helyiségbe kitéve, mert az ő hatáskörükbe tartozik annak “elhelyezése”, és maga a szentély, amely ki van szolgáltatva bármely püspök építészeti ízlésének, a Szentszék támogatásával, amely minden esetben megerősíti a püspök döntéseit.

Következtetés

Senki, aki figyelmesen olvassa a SC-t a Zsinat óta szerzett tapasztalatok fényében nem tagadhatja, hogy ez egy “biankó csekk” a liturgikus reform számára, amelyben az összeg kitöltése csak attól függ, hogy ki forgatja a tollat. Az a néhány “konzervatív” szabály, amelyről úgy tűnik, hogy korlátozza a liturgikus változás lehetőségét, egyértelműen elnyomják a sokkal nagyobb számú és mindent átható “liberális” előírások, amelyek szinte korlátlan lehetőséget teremtenek a liturgia elpusztítására.

Mégis, az egyetemes könyörgések visszaállítását előíró 53. cikk kivételével nem parancsol meg egyetlen változtatást sem a hagyományos miserend szövegében, rubrikáiban. Úgy tűnik ez volt a fő oka annak, hogy a zsinati atyákat rá tudták venni, hogy megszavazzák a dokumentumot, mivel ez nem fenyegetett a latin liturgikus hagyomány nyilvánvaló károsodásával. És ez az oka annak is, hogy sem a “konzervatívok”, sem bárki más nem tudja meghatározni “a zsinat által kívánt hiteles reformot” a SC olvasatából.

Míg a SC megnyitotta az utat mindenféle lehetséges liturgikus reform előtt, a kérdés egyszerű igazsága az, hogy nem rendelt el egyetlen reformot sem a liturgiában. A SC egész egyszerűen hallgat arról, hogy a zsinati atyák milyen liturgiára gondoltak, ha a zsinati többségnek egyáltalán rendelkezett bármilyen közös elképzeléssel ez ügyben. A gyakorlatban azonban a SC megkérdőjelezhetetlen módon engedélyként szolgált a liturgikus reform hatalmas projektjéhez és a liturgia feletti hatékony ellenőrzés nemzeti hierarchiákra való áthárításához, szerencsétlen eredményekkel.

A liturgia “autentikus reformját” követelő “konzervatív” igények megjelenése azt mutatja, hogy ha a SC-t nem vizsgálják felül az általa előidézett katasztrofális változásokkal együtt, a római rítus liturgikus válsága soha nem ér véget. A liberálisok “megújulásának” és a konzervatívok “hiteles megújulásának” követelései továbbra is mindaddig e teljesen problematikus dokumentum körül forognak, amíg az továbbra is a liturgikus-reformista mentalitás engedélyeként szolgál, amelyet a zsinat akaratlanul rászabadított az egyházra.

Az egyetlen módja annak, hogy visszaszorítsuk ezt a mentalitást és helyreállítsuk a liturgikus józanságot a római rítusban, a latin liturgikus hagyományunk teljes helyreállítása lehet – amelyet egyik napról a másikra, csak 30 évvel ezelőtt vettek el tőlünk.

https://invocabo.wordpress.com/2021/06/29/christopher-ferrara-sacrosanctum-concilium-egy-ugyved-vizsgalata-a-kiskapukrol/

süti beállítások módosítása