Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

2018. január 22. 07:10 - Andre Lowoa

Befogadni a különbözőségből fakadó válságot

Nekünk, papoknak akár fiatalként, akár felnőttebbként meg kell tanulnunk, miért fontos a szenvedés és a válság. El kell viselnünk ezt a szenvedést, és felül kell rajta emelkednünk, hiszen az élet csak így válik igazán gazdaggá. Számomra szimbolikus értéke van annak, hogy az Úr az örökkévalóságban is hordozza sebeit. A szenvedés borzalmának és a halálnak a kifejeződései ezek, Krisztus győzelmének, győzelme szépségének és az Ő irántunk való szeretetének pecsétjei.

Akár papként, akár házasként el kell viselnünk és el kell fogadnunk a különbözőségekből fakadó válságot, amelyben sokszor úgy tűnhet, hogy nem tudunk többé együtt maradni.

XVI. Benedek pápa az Albanói Egyházmegye papjaihoz, 2006





Hogyan lehet megoldani a problémákat?

Sok megoldásra váró probléma van, de ezeket nem tudjuk megoldani, ha nem Istent helyezzük a középpontba, ha Isten nem válik újból láthatóvá a világban, ha nem válik meghatározóvá életünkben, és ha nem lép be rajtunk keresztül a világba meghatározó módon.

A mai drámai helyzetben, úgy gondolom, azon múlik a világ sorsa, hogy vajon Isten – Jézus Krisztus Istene – jelen van-e, és elfogadjuk-e őt Istenként, vagy háttérbe szorul.

Mi az ő jelenlétéért fáradozunk. Mit kell tennünk? Mi a végső menedékünk? Forduljunk hozzá! (...) „Lava quod est sordidum, riga quod est aridum, sana quod est saucium. Flecte quod est rigidum, fove quod est frigidum, rege quod est devium” (.„Mosd meg, ami szennyezett, aszúságra hints vizet, orvosold a sebhelyet! Simogasd a darabost, fölmelengesd a fagyost, útra vidd, ki tévelyeg!”) Kérjük őt, hogy öntözzön, melegítsen fel, igazítson helyre bennünket, árasszon el szent lángjának erejével és újítsa meg a földet!





Hogyan válik hitelessé a szeretet üzenete?

A keresztények között fennálló megosztottság botrány a világ számára, ugyanakkor az Evangélium hirdetésének akadálya. Szenvedésének és halálának előestéjén az Úr tanítványaitól körülvéve buzgón imádkozott értük, hogy egy legyenek, és ezáltal a világ higgyen (vö. Jn 17,21).

Csak a keresztények közti testvéri közösség és kölcsönös szeretet által válhat hitelessé Isten szeretetének üzenete minden férfi és nő számára. Ha valaki reálisan szemléli a kereszténység mai állapotát, felfedezi ennek a tanúságtételnek sürgető szükségességét.

XVI. Benedek pápa (Isztambul, 2006. október 30.)




Királyi papság és szolgálati papság

A királyi és a szolgálati papság szorosan összetartoznak. A királyi papság is megkívánja önmagunk teljes odaadását - egyesülve Krisztus fölajánlásával. Számunkra a királyi papság alapvetőbb a szolgálati papságnál. A papi szolgálat Krisztusnak az Egyház számára adott egyik nagy ajándéka. Nem olyan valami, mely növelné a mi személyes értékünket. Az számít, hogy egészen odaadjuk önmagunkat – együtt a többi hívővel.

Szükséges hozzátennünk, hogy számunkra a királyi papság gyakorlása egy sajátos formában történik: a lelkipásztori szeretetben. A királyi papság mindig a szeretetnek a gyakorlása, de a mi számunkra a lelkipásztori szeretet ennek a szolgálatnak a sajátos módja. A királyi papságnak és a szolgálati papságnak együtt kell jelen lennie az életünkben.

Albert Vanhoye bíboros: Fogadjuk el Krisztust főpapunknak! 2008



Mi az életem középpontja?

A kommunió szünet nélkül tartó küzdelem.
Egy pillanatnyi hanyagság képes lerombolni.
Elegendő egy semmiség:
egy szeretet nélküli gondolat,
egy makacsul fönntartott ítélet,
egy érzelmi ragaszkodás,
egy hibás irányultság,
valamely egyéni törekvés vagy érdek,
egy önmagukért, és nem az Úrért végzett cselekedet.
Segíts, Uram, az önvizsgálatban:
Ki az életem középpontja?
Te, vagy én?
Ha Te vagy az, egységbe fogsz gyűjteni minket.
Ha azonban azt látom, hogy körülöttem
lassan mindenki eltűnik vagy eltávolodik,
ez annak a jele, hogy önmagamat állítottam a középpontba.


Van Thuan bíboros




Szebb életet élnek!

Vajon nem éppen azzal kell tanúságot tennünk, hogy egyénként a feltámadást éljük, Egyházként pedig (a megváltott és feltámadt emberiség részeként) a Szentháromság közösségi dinamikája szerint élünk? Csak így érhetjük el, hogy az az ötmilliárd ember, aki eddig nem ismerte a Kinyilatkoztatás fényét, azt mondja: „A keresztények élete valóban szebb, elégedettebb, gyümölcsözőbb, termékenyebb, mint a miénk.”

Vagy talán tekintsük álmodozónak az Apostolok Cselekedeteinek íróját, Lukácsot, vagy a Diognétoszhoz írt levél szerzőjét, akik azt mondják: bár a keresztények élete a földön zajlik, mégis „feltárja előttünk lelki országuk nem mindennapi és valóban paradox törvényeit”?


Silvano Cola

(Részlet a „Amint az Atya szeretett engem... - 365 gondolat a papság évére című könyvből. Citta Nuova, 2009 http://editrice.cittanuova.it/notizia.asp)
komment

Hamispróféta vissza nem fordítható reformfolyamatok-A 2019-es Amazonas-szinódus nős papokról akar tárgyalni

2018. január 22. 07:04 - Andre Lowoa

Bergoglio nagy eltökéltséggel készíti elő jövő év októberére az ú. n. Amazonas-szinódust. És ahogy korábban, a család-szinódusnál, ennek az eredménye is már most készen van: a papi nőtlenség eltörlése. A forgatókönyv teljesen egyértelmű, mégis úgy tűnik, hogy most sem akarja senki elhinni.
A támadás mögött megint egy német nyelvű sugalmazó áll: a válás és a második házasság letagadott, de gyakorlatilag elfogadott elismerését a sváb Walter Kasper erőltette, a papi nőtlenség eltörlését az osztrák Erwin Kräutler.
Baldisseri „bíboros” már Bergoglio Dél-amerikai útja előtt bejelentette, hogy Bergoglio látogatásának fő célja az Amazonas-szinódus előkészítése. Puerto Maldonado „püspöke” Bergoglio megérkezése előtt egy találkozón kijelentette, hogy az Amazonas-lakóinak saját magukat kell evangelizálni, de ez nem egy spontán mozgalmat jelent, hanem olyat, amit Róma irányít a háttérből. Ez elsősorban a REPAM szervezeten keresztül történik, melyet már 2014 őszén az Amazonas-szinódusra való tekintettel alapítottak meg, s melyet Hummes „bíboros” és Kräutler „püspök”, két elkötelezett cölibátus-ellenző kontrollál.

Peruban az Amazonas-szinódus előkészítését szolgáló találkozóra az indiánokkal tartott „mise” után került sor, azt követően, hogy Bergoglio felvázolta az ökológiai irányvonalat és a környezetbiológiai rendszer megmentését szolgáló tervet – írja Franca Giansoldati újságírónő, Bergoglio egyik híve. Az Amazonas-szinódusnak nem csak az lesz a feladata, hogy a térség ökológiai helyzetéről tárgyaljon, hanem a nős papok felé nyitásról is: vagyis lehetővé tegye szolid keresztény kiképzéssel rendelkező nős férfiak számára, hogy a bennszülötteknek „misét” mutathassanak be.
Kräutler „püspök” a Messaggero lapnak adott interjújában ezt azzal indokolta, hogy a „II. Vatikáni Zsinat” leszögezte, hogy egyetlen keresztény közösség sem épülhet fel, melynek gyökerei vagy központja nem az eucharisztiában van. Ezért meg kell vitatni azt a helyzetet, melyben emberek milliói (?) paphiány miatt vannak kizárva a vasárnapi „misékből” [valójában csak mintegy 250-300 ezer főről van szó, nem milliókról; s akit érdekel, hogy a civilizáció milyen fokán élő emberek ők, az nézze meg a katholisches.info weboldalon az e cikkhez készített fotókat].

De, tette hozzá Kräutler a szokásos magyarázatot: „Nem a cölibátus megkérdőjelezéséről van szó.” Kräutler tovább: „A cölibátus egy férfi vagy egy nő döntése, akik szabadon döntenek ezen életforma mellett. A cölibátusnak óriási értéke van, ha szabadon választják.” [Miért, egy férfi nem szabadon dönt arról, hogy pap akar lenni? Ezzel mindaz mellett dönt, ami a papságot jelenti, benne a cölibátus mellett is. Ugyanúgy, ahogy egy sportoló, ha olimpiai bajnok akar lenni, rengeteg lemondást és áldozatot vállal, hogy célját elérje. Ha ezeket az áldozatokat nem hozza meg, akkor nagy valószínűséggel nem lesz bajnok, ezt senki nem támadja meg?]
Ezután elmondta, hogy Bergoglio 2014. április 4-én privátaudiencián fogadta, ahol felvázolta neki a helyzetet. Bergoglio azt felelte, hogy „bátor válaszokat vár a püspököktől”; és én „úgy gondolom, hogy az Amazonas-szinódus alkalmas pillanat ezeket a bátor javaslatokat előterjeszteni”.

Kräutler miközben azt állítja, hogy nincs szó a cölibátus eltörléséről, valójában arról beszél, hogy azokat a papokat, akik továbbra is cölibátusban akarnak élni, nem fogják házasságra kényszeríteni. Hogy milyen messze távolodott Kräutler és a zsinati szekta a szentelési- és oltárszentség fogalmától, azt a szekta mostani törvényére való állandó utalás is bizonyítja. Ugyanis évtizedek óta azt állítják, hogy a papok nőtlensége csupán az egyház törvénye, ami ezért változtatható. Ezzel szisztematikusan és tudatosan azt takarják el, hogy a cölibátus éppen hogy nem csak az Egyház egyik törvénye, hanem a szentségi papság szerves, konstitutív része: közvetlenül Jézus Krisztus példájára megy vissza, aki nőtlen volt, és az apostolok példájára, akik – bár nagyrészt nősek voltak, amikor őket Jézus kiválasztotta – utána éppen Jézus példáját követve maguk is önmegtartóztatóan éltek. A hagyomány ezt ennél világosabban nem magyarázhatná meg.
A latin egyház mindazon egyházak között, melyeket Róma Krisztus egyházaként ismer el (a Rómával egyesült keleti egyházakat), az egyetlen, ami a szentségi papságot kétezer éven át teljes egészében meg tudta őrizni. Mind a többinek ez csak részben sikerült. A többi keresztény felekezetnek pedig egyáltalán nem.
Csalfa módon azt a látszatot keltik, hogy pusztán a világ egyik, indiánok lakta, elhagyatott táján kialakult szükséghelyzetről van szó. A REPAM-képviselők azonban nyomatékosan hangsúlyozzák, hogy az, ami az Amazonas vidékén érvényes, a világ más területein is alkalmazható. Ezt Baldisseri „bíboros” is megerősítette.

Az Amazonas-szinódus mögött az egyházi 68-asok régi követelése áll. Az Amazonas kerülő útján kell Európában és Észak-Amerikában végre elérni, ami a 68-asoknak 50 éven keresztül nem sikerült. Kräutler dicshimnusza a cölibátusra csupán kenetteljes szóbuborék azok megtévesztésére az egyházban, akik egyébként is szívesen hagyják magukat megtéveszteni.
Hogy Kräutler valójában mit gondol a cölibátusról és a papságról, azt ő maga árulta el 2014-ben az osztrák Die Presse újságnak. Ezt mesélte el: 2012-ben beszélt Ratzingernek a mise nélkül maradt indiánokról, mire azt a tanácsot kapta, hogy imádkozzék papi hivatásokért. Kräutler válasza így hangzott: „Ebben nem veszek részt.”

Teljesen nyilvánvaló, hogy Bergoglio visszafordíthatatlan reformfolyamatokat akar bevezetni, miként ezt 2015. óta ő maga többször megerősítette. 2015. márciusában Aurelio Mario Poli „bíborosnak”, Buenos Aires-i utódának az érseki székben egy levélben ezt írta: „Az »egyház« reformja irreverzibilis. 2017. májusában kijelentette: „A vatikáni média reformja irreverzibilis.” 2017. augusztusában Bergoglio beszédeinek írója, Victor Manuel Fernandez „érsek” ezt írta egy tanulmányban: „Igen, Bergoglio az Amoris laetitia-val visszafordíthatatlanul változtatta meg az »egyház« fegyelmét.” 2017. augusztus 24-én Bergoglio a liturgistáknak adott audiencián ezt mondta: „A liturgia reformja irreverzibilis.”
Meglepően sok merev visszafordíthatatlanság egy olyan valaki részéről, aki annyira masszívan bírálja a változni, változtatni nem akarást, mint Bergoglio. Vajon a jövő évben is irreverzibilis folyamatot fog elindítani a papság nőtlenségével kapcsolatban? Sok, nagyon sok indok szól e mellett.

 


Ezt a cikket azok miatt fordítottam le, akik azzal áltatják magukat, hogy Bergoglio után megint minden rendbe jön, csak őt kell kibírni. Nos, Bergoglio nem buta, pontosan tudja, hogy ez a veszély kis mértékben ugyan, de fennáll, ezért hoz radikális, vissza nem fordítható változtatásokat, és ezért cseréli le a régi gárdát saját embereivel. Feltételezhető, hogy ezt a két feladatott tűzte ki maga elé, és/vagy e kettővel bízták meg irányítói. Egy biztos, Isten közvetlen közbelépése nélkül a katolicizmus helyzete csak romlani fog, mind Bergoglio alatt, mind Bergoglio után. És akik sokáig várakoznak a zsinati vonatról való leugrással, azokat a zsinati szekta egészen biztosan be fogja teljesen kebelezni, majd maga alá fogja temetni, már csak azért is, mert ellenálló erejük a zsinati szektával való együttmenetelésük miatt minden nappal csökken.

(forrás: www.katholisches.info – 2018. január 22.)
http://www.katolikus-honlap.hu/1701/irreverz.htm

komment

Grandiózus fényinstalláció a kanadai Notre-Dame bazilikában

2018. január 22. 02:08 - Andre Lowoa

Egy katolikus templom más. A mennyországon inneni világ egyedüli helyei, ahol az Úr Jézus valóságosan és fizikailag jelen van (az Oltáriszentségben a tabernákulumban), és ahol minden egyes szentmisén az Ég megnyílik és betekintést enged.

Felismerve ezt, megértjük, miért írja ezt a szeretet féltő szigorúságával az Egyház, a II. Vatikáni Zsinat Sacrosanctum Concilium konstitúciójában: "A püspököknek szigorúan távol kell tartaniuk a templomoktól és más szent helyektől az olyan műalkotásokat, melyek ellenkeznek a keresztény hittel, erkölcsökkel és jámborsággal; melyek a józan vallásos érzést sértik akár azzal, hogy a formákat elcsúfítják, akár azzal, hogy művészi szempontból nem kielégítőek, középszerűek vagy utánzatok."

Nem tudjuk, hogy az alább ismertetett kanadai produkció minden elemében megfelel-e az Egyház vonatkozó irányelveinek. Szeretnénk, ha a hasonló installációk nem csupán öncélúan gyönyörködtetnének, de egyúttal megmutatnák és tanítanák Krisztus és az Egyház önmagában is csodálatra méltó tanítását, a figyelmet a mi Urunkra irányítva, és nem Őróla elvonva. Hisszük, hogy erre a huszonegyedik század digitális művészete hittel, jószándékkal és odafigyeléssel ugyanúgy alkalmas.

Az Aura művészeti installációt az itt bemutatott és linkelt anyagok alapján ajánljuk, megerősítést merítve abból a tényből, hogy a program a helyi egyházi elöljárók támogatásával készült és kerül bemutatásra.

A montréali Notre-Dame Bazilikát méltán a világ egyik legszebb katolikus templomának tartják.

A katedrális szépsége inspirálta a kanadai Moment Factory stúdió digitális művészeit is arra, hogy a helyi egyházközösséggel együttműködve létrehozzák az Aura projektet: egy zenével kiegészített grandiózus belső fényfestést, ami magának a szakrális térnek a kialakítására épít, és annak saját elemeit és vonásait emeli ki (szemben pl. Rómában és Budapesten tartott méltatlan produkciókkal, amelyekben templomokat egyházi asszisztenciával puszta vetítővásznakká degradálnak).

Az Aura projektben a XIX. századi templom statikus elemeit (amelyeket 1824-ben az ír-amerikai konvertita építész, James O'Donnell tervezett) a XXI. század technológiája kelti életre. A fényfestés megalkotói ehhez gondosan elvégezték a templombelső teljes, háromdimenziós digitalizációját. A látványelemek elkészítése négy intenzív hónapon át tartott, amelyet 21 vetítő, 140 fényforrás, négy lézerforrás és húsz tükör beépítése követett, kilencven napon át.

Leghosszabb ideig - mintegy egy évig - az alkotás zenei részének megkomponálása és felvétele zajlott. A zenét Marc Bell és Gabriel Thibaudeau készítették, húsz kórista és harminc zeneművész segítségével, valamint a bazilika saját orgonájának felhasználásával.

A projekt az elejétől a végéig két éven át készült, több, mint száz ember részvételével.

A negyvenöt perces élő program a templomban két részletben valósul meg. Az első részletben a templombelsőt a látogatók saját maguk járják körbe, megtekintve a bazilika fényfestéssel dinamikussá tett elemeit. Az Aura második része a látványos finálé, amiben a látogatók a padsorokból nézve élik át a templombelső teljes megelevenedését.

Az Aura minden héten keddtől csütörtökig du. 6 órakor, pénteken du. 6 és este 8 órakor, szombaton pedig este 7 és 9 órakor tekinthető meg a montréali bazilikában. A részvételhez helyfoglalás szükséges.

Képek és bemutatóvideó az Aura fényfestésről (Forrás: TheCultureTrip):

http://katolikusvalasz.blog.hu/2018/01/22/grandiozus_fenyinstallacio_a_kanadai_notre-dame_bazilikaban

komment

Hírek

2018. január 21. 12:50 - Andre Lowoa

Ferenc pápa üres helyeken ünnepelt misét

Az apostoli útja során Ferenc pápa január 18-án a chilei Iquique városban tartott misét.

A felkészülések szerint 300.000 hívőt vártak, azonban a pro-Ferenc pápa média szerint csak 90.000 ember jelent meg.

Egyre érthetőbbé válik az, hogy Ferenc pápa médiahírneve nem tud javítani azon, hogy a pápa modernista felfogása megosztja a katolikusokat valamint az egyház gerincét.

Ferenc pápa kevés embert vonzott be a fiatalok találkozójára

Ferenc pápa január 17-én fiatalokkal találkozott a chilei útja során a maipui nemzeti kegyhelynél.

Arra kérte őket, hogy segítsék az egyházat, hogy az "hitelesebb legyen a Evangéliumhoz", bár maga Ferenc pápa mond ellent az Evangéliumnak azzal, hogy engedélyezi a második házasságot.

Az eseményről készített légi felvételeken látszik, hogy kevés számú fiatalt érdekelte az, hogy találkozhat Ferenc pápával.

A bragai érsek a halálos bűnt népszerűsíti

A bragai Jorge Ortiga érsek szentségtörő útmutatást publikált január 17-én, ahol engedélyezi a házasságtörők számára a szentáldozást, valamint ellentmond az Evangéliumnak és a katolikus doktrínának.

Ortiga szerint a második házasságban élő, elvált emberek egy hat hónapos találkozón vehetnek részt. Ezután Braga megengedi, hogy szentáldozásban részesüljenek. A találkozón az vehet részt, akinek érvényes első házassága van, a későbbi házasságtörő kapcsolat pedig már legalább öt éve van, Ortiga csak akkor tartja "stabilnak". A katolikus doktrína a "stabil" kapcsolatban élő bigamistát "kemény bűnösnek" hívja.

"A katolikus doktrínát nem lehet alávetni paradigma változásnak"

Piero Parolin bíboros azt állította az Amoris Laetitia egy "új paradigma" végett jött létre, azonban Gerald Murray atya, aki egy kánonjogi ügyvéd és New York-i pap, élesen kritizálja ezt a kijelentést.

Az EWTN hálózatnak adott interjúban Murray elmagyarázta, hogy a "paradigma" egyfajta politikai kategória, míg "a katolikus doktrínát nem lehet alávetni paradigma változásnak, mivel az egy kincs, amit Krisztustól kaptunk, és azért bízta az egyházra, hogy azt hirdesse, megvédje és elmagyarázza."

Murray szerint Parolin ezzel arra gondolt, hogy itt az ideje elfelejteni II. János Pál tanításait.

Előre megtervezték Ferenc pápa repülőgépes esküvőjét

Az esküvői szertartás, amit Ferenc pápa tartott egy repülőgépen január 18-án, nem volt "spontán ötlet", hiába állítja ezt Ferenc pápa partizánja, Antonio Spadaro atya.

A chilei El Mercurio lap már decemberben jelentette, hogy Paula Podesta és Carlos Ciuffardi azt akarták, hogy Ferenc pápa tartson egy esküvői szertartást nekik a repülőn.

A párnak tetszett az ötlet, hogy egy repülőn házasodjanak össze, mert ugyanitt találkoztak tíz éve. "Ez a mi helyünk, a második otthonunk, biztonságban érezzük magunkat" - mondta Podesta.

Bezárják a régi rítust követő, trappista német apátságot

Bezárják a régi rítust követő, német Mariawald apátságot. A hírt a Vatikán, a trappista rend és az aacheni egyházkerület jelentette be.

Az kolostorban trappisták éltek 1909 óta. Minden alkalmazott munkanélküli lesz, a szerzeteseket pedig egy másik kolostorba viszik.

Az év folyamán a kolostort, valamint minden velejáró tulajdont megkap az aacheni egyházkerület. A kolostor, valamint a templom valószínűleg örökre be lesz zárva.

2008. november 21-én XVI. Benedek megengedte az apátságnak, hogy visszatérjen a trappista rend, a liturgia, valamint a kolostori élet régi változatához. Ez főképp a régi szentmisével van kapcsolatban. A pápa szerint ez a projekt "megújította az egyházat a hagyomány szellemében". Azonban ez az újítás véget ért, mielőtt még elkezdődött volna.

komment

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

2018. január 21. 08:33 - Andre Lowoa

A testvér hozzám tartozik

A közösségi lelkiség mindenekelőtt azt jelenti, hogy szívünk tekintetét a bennünk lakó Szentháromság misztériumára szegezzük, akinek fényét fel kell ismernünk a mellettünk élő testvérek arcán is.

A közösségi lelkiség ezen túl azt is jelenti, hogy a misztikus Test mélységes egységének megfelelően figyelünk hittestvéreinkre, úgy tekintünk rájuk, mint „közülünk valókra", megosztjuk velük örömeiket és szenvedéseiket, kitaláljuk vágyaikat és válaszolunk szükségleteikre, igaz és mély barátságot kínálunk nekik.

A közösségi lelkiség azt a képességet is jelenti, hogy meglátjuk a másikban a jót – úgy fogadjuk és értékeljük azt, mint Isten ajándékát: mint „nekem szóló ajándékot", és nem pusztán annak a testvérnek az ajándékát, aki azt közvetlenül kapta.

A közösségi lelkiség végül azt jelenti, hogy megadjuk a testvérnek az „őt megillető helyet", hogy „hordozzuk egymás terhét" (vö. Gal 6,2) és elutasítjuk azokat az önző kísértéseket, melyek folyamatosan fenyegetnek bennünket, s amelyek versengést, karrierizmust, gyanakvást és irigységet szülnek.

II. János Pál: „Az új évezred kezdetén” 43.




Ami igazán számít

Ha eldöntöttük, hogy Isten legyen az első helyen az életünkben – márpedig ezáltal leszünk önmagunkká –, akkor ebből az következik, hogy szívünkben az első helyet az Ő Igéjének, az Ő akaratának kell elfoglalnia.

Ennek pedig az élet összes területén láthatóvá kell válnia. Hozzá mérve minden más dolognak bizonyos értelemben közömbössé kell válnia. A szentek ilyen értelemben beszélnek egyfajta szent közömbösségről. Ne az legyen például a legfontosabb, hogy egészségesek vagy betegek vagyunk-e, hogy tanulunk vagy szolgálunk-e, hogy alszunk-e vagy imádkozunk, hogy életben maradunk-e vagy meghalunk. A fontos az, hogy éljük az Igét, hogy élő Ige legyünk.

Chiara Lubich




Arra, hogy szeresselek Téged, nincs egyebem, csak a mai nap

Minden szent és a nagy tanúságtevők is egyformán kiemelik a jelen pillanat fontosságát. Jézussal egyesülten élnek életük minden pillanatában. Saját ideáljuk szerint, megtestesítve azt életükben. Loyolai Szent Ignác számára ez az ideál az „Ad maiorem Dei gloriam” (Isten nagyobb dicsőségére) volt, Bosco Szent János számára a „Da mihi animas” (Add nekem a lelkeket), Teréz Anya számára a „Misericordia” (Irgalmasság), Raul Follereau számára a „Jézus a leprásokban”, Jean Vanier számára „Jézus az értelmi fogyatékosokban”…
Mivel megtestesítik, megélik ideáljukat a mindenkori jelen pillanatban, ezért a szentek olyan életet élnek, melyben megvalósul az élet lényege. A Keresztről nevezett Szent Pál írja: „Boldog az a lélek, mely megpihen Isten keblén, anélkül, hogy gondolna a jövőre. Azon igyekszik, hogy pillanatról pillanatra Istenben éljen, aggodalmaskodás nélkül, és hogy jól tegye az Ő akaratát mindenben, ami történik.”
Lisieux-i Szent Teréz mondja: „Az én életem egy villanás, egy óra, mely elmúlik, egy pillanat, mely gyorsan kicsúszik a kezemből és eltűnik. Te tudod, Istenem: arra, hogy szeresselek Téged a földön, nincs egyebem, csak a mai nap.”

Van Thuan bíboros





Az individualizmus kihívása

A közösségi élet lefoglalja az egész embert. Ezért mondhatjuk, hogy a közösség (kommunió) pszichológiailag különbözik minden más csoporttól (pl. sportklub, civil vagy vallásos egyesület, szakszervezet stb.), mely olyanokból áll, akik részleges célokért szövetkeznek, és akik emiatt csak a közös érdeklődés mentén kerülnek kapcsolatba. Így minden egyéb területen (ideológia, gyakorlat, vallásosság) önmagukba zárkóznak, őrzik magánéletüket.

A papok együttlétét is megkörnyékezheti ez a kísértés. Ahelyett, hogy olyan közösséget alkotnának, ahol a személyek közötti kommunió törvénye foglalja el az első helyet, úgy élnek, mint individuumok csoportja, akik csupán mellékesen vannak együtt az azonos cél érdekében. Anélkül, hogy igazi kapcsolatuk lenne, és anélkül, hogy szembesítenék életüket a többiek meglátásaival. Így azonban elsorvad benső énjük, mivel a többiek számára hozzáférhetetlen marad. Csupán együttélésnek álcázott individualizmus, amikor egymás mellett élnek, de nem kommunikálnak.

Silvano Cola





Bármilyen áldozat árán

Legszentebb Háromság, Atya, Fiú és Szentlélek, Aki lényeged szerint egy Isten vagy három Személyben, életem első és végső célja! Engem, szerencsétlen bűnöst megragadott az imádás, a hálaadás és a szeretet erős érzése a Te végtelen jóságod iránt, amelyet mérhetetlen kegyelmed folytán megismerhettem. Ezáltal szívem legmélyéig megrendültem, s azokra a testvéreimre gondoltam, akik még nem kapták meg Igéd fényét. Elhatároztam tehát, hogy a Te segítségeddel felajánlom magam ezeknek a lelkeknek üdvösségéért, bármilyen áldozatba, fáradságba, szenvedésbe is kerüljön, hogy ők is teljességgel részesedhessenek a megváltás vérében!

Boldog az a nap, amelyen megadatik nekem, hogy egy ennyire szent és jámbor ügyért sokat szenvedjek, de még boldogabb az a nap, amelyen méltónak találtatnék arra, hogy a véremet onthassam értük, és a kínok között találkozhatnék a halállal!

Boldog Giovanni Mazzucconi, vértanú: Imádkozzatok, hogy apostolok lehessetek!



Üres kezekkel a Szeretet előtt

A Szeretet üdvözlőleg fogadott,
ám lelkem oly bűnös meg poros,
hogy színe elől megfutamodott.
De csupaszságom láttán a szeretet heve,
mióta beléptem hozzá,
annál inkább keresett,
„miben szenvedsz hiányt”,
édesen e szavakkal kérdezett.

„Egy vendéget várok”, feleltem,
„ki méltóképp megállhatna itt.”
A Szeretet így szólt: „Te légy e vendég!”
„A neveletlen, a hálatlan, miért éppen én?
Néznélek, ám szememet, lásd, rút hályog fedi.”
A Szeretet megragadta karom,
s mosolyogva ekképpen felelt:
„Kitől kaptad, ha nem tőlem, e drága szemeket?”

„Úgy van, ám tönkretettem azokat,
szégyenben teljenek hát joggal napjaim.”
„De nem hallottad,” így a szeretet,
„a bűn hordozója ki lett teérted?
Kedvesem, hadd szolgáljak neked.
Helyet foglalván húsom fogyaszd.”
Leültem hát, és enni kezdtem azt.

George Herbert: A templom
komment

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

2018. január 21. 08:32 - Andre Lowoa

A hatalom csöndes kísértése

A szolgálat kérdése mellett és azzal szoros összefüggésben foglalkoznunk kell az egyházi tekintély gyakorlásának kérdésével is.

Összefoglalva elmondható, hogy az egyházi tekintélyt nem szabad mások feletti uralomként gyakorolni, hanem csakis a közösségért végzett szolgálatként.

Jézus világossá akarja tenni, hogy az egyházi hivatal a testvérek lábának megmosását, vagyis szolgálatot jelent.

A mások fölötti uralom a leggyakoribb, minden emberre jellemző kísértések közé tartozik. A hatalom és az elismerés kísértése bennünket, lelkipásztorokat is megkörnyékez.

Azért sorolható ez a kísértés a veszélyesebbek közé, mert ezerféle módon igyekszik meglapulni. Azt hozzunk fel ugyanis mentségül, hogy ha Isten ilyen meg olyan képességekkel tüntetett ki, akkor ezek kamatoztatásával hasznára leszünk a közösségnek.

Hummes bíboros





A teljesség felé

Uram, nem törekszem arra, hogy elérjem a Te magasságaidat, mert messze meghaladják értelmemet, csupán valamennyit meg szeretnék érteni Belőled, aki magad vagy az igazság, Belőled, akit a szívem szeret és akiben hisz. Nem azért szeretnélek érteni, hogy higgyek, hanem hiszek, hogy megértselek. Vallom ugyanis: “Hacsak nem hiszek, nem fogok érteni.”

Istenem, kérlek, szeretnélek megismerni, szeretni, hogy élvezhesselek. Ha ebben az életben teljesen nem is vagyok képes erre, léphessek legalább minden nap előre egyet, amíg el nem érem a teljességet. Itt növekedjék bennem ismereted, odaát érje el a teljességet. Itt növekedjék irántad való szeretetem, odaát pedig váljék tökéletessé. Itt örvendezzek a reménységben, odaát pedig teljesedjen ez be valóságosan.

Canterbury Szent Anzelm





Ami Jézusnak fontos

A Szentírásban Mózes úgy jelenik meg, mint a nagy számok embere. (…) Jézus ezzel szemben a kis számok emberének tűnik. Az Ő figyelme mindenekelőtt a „kicsinyek”, a bűnösök felé fordul (…).

Tanításában (…) nem találkozunk jelentős vagy kiemelkedő alakokkal: „az Isten országa … hasonlít a mustármaghoz, amelyet egy ember fogott és elvetette a kertjében. Kikelt, és hatalmas fává terebélyesedett, úgyhogy az ég madarai tanyáztak ágai között” (Lk 13,18-19). (…)

Tanítványai csoportját Jézus nem egy harcra kész vagy győztesként ujjongó sereghez hasonlítja, hanem azt mondja: „Ne félj, te kisded nyáj, hisz Atyátok úgy látta jónak, hogy nektek adja országát” (Lk 12,32). És másutt: „Ti vagytok a föld sója. Ha a só ízét veszti, ugyan mivel sózzák meg?” (Mt 5,13). (…)

„Úgy küldelek benneteket, mint bárányokat a farkasok közé” (Lk 10,3), mondja övéinek, és arra buzdítja őket, hogy pénz és hatalom nélkül menjenek. (…)

Neki elég volt öt kenyér és két hal, hogy jóllakassa a tömeget.

Az Egyház mint „kisebbség” arra kapott meghívást, hogy e szerint az evangéliumi stílus szerint éljen, s magáévá tegye mindazt, ami Jézusnak fontos.

François-Xavier Van Thuan bíboros





Az ökumenikus mozgalom lelke

Igazi ökumenizmus nincs a szív megtérése nélkül. Ezért kérnünk kell a Szentlélektől az őszinte önmegtagadás, az alázatosság, a szelíd szolgálat és a mások iránti testvéri szeretet kegyelmét. Az egység ellen elkövetett bűnökre is áll Szent János tanúsága: "Ha azt állítjuk, hogy nem vétkeztünk, hazuggá tesszük őt, és tanítása hiányzik belőlünk" (1Jn 1,10). Alázatosan kérünk tehát bocsánatot Istentől és különvált testvéreinktől is, miként mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.

Gondolja meg minden Krisztus-hívő, hogy annál jobban előmozdítja, sőt éli is a keresztények egységét, minél maradéktalanabbul törekszik evangéliumi életre.

E szívbéli megtérést és életszentséget a keresztények egységéért mondott magán- és nyilvános könyörgésekkel együtt az egész ökumenikus mozgalom lelkének kell tekinteni, és jogosan nevezhető lelki ökumenizmusnak is.


II. Vatikáni Zsinat: Határozat az ökumenizmusról, 7-8.




Isten terve a próbatételekben

Drága, kedves testvérem! Miközben mindenféle csapások érnek és Isten intő szavának próbáját éled át, ne csüggedj szívedben, s ne legyen úrrá rajtad a panasz és zúgolódás. Ne nyomjon el teljesen a szomorúság keserűsége, s a kishitűség ne vegye el nyugalmadat!

Arcodon a nyugalom, szívedben az öröm uralkodjék és ajkad hálaadást zengjen.

Dicsőítsük Isten tervét, még ha csapásként sújt is le övéire, hiszen célja nem más, mint hogy megóvjon az örök ostorcsapásoktól: letaszít, hogy felemeljen; megsebez, hogy gyógyítson; földre terít, hogy felkaroljon.

Damiani Szent Péter püspök leveleiből





Önátadás

Fölszentelni valamit vagy valakit azt jelenti: odaadni a dolgot vagy személyt Isten tulajdonába. Átadni egészen istennek, hogy az mostmár egészen az Övé legyen.

A papszentelés hasonlítható ahhoz, amikor az Ószövetségben egy személyt Istennek szenteltek. Így határozhatjuk meg a papság mibenlétét: önátadás, a világból Istennek odaajándékozott élet. Az odaszentelődésnek két iránya van: egyrészt kilépés a világi létből, másrészt odaadottság Istennek. És ez nem elkülönülés a világtól. Az Istennek adott élet méginkább a többiekért odaadott élet. A pap elszakad a világtól, és Istennek ajándékozottan él. És éppen ezért, Istentől kiindulva áll a többiek, mindenki rendelkezésére.

XVI. Benedek: Nagycsütörtöki szentmise, 2009.
komment

A legfontosabb, hogy feltétel nélkül bízzunk az Úristenben

2018. január 20. 20:27 - Andre Lowoa

A Magányos hívek című cikk megjelenése után kaptam egy levelet, amiből most idézek: »A nürnbergi, a japán vagy a tibeti példa nagyon vigasztaló és reménykeltő, csak az a problémám, hogy ők azért (legalább titokban) közösségben maradtak, és így még az ünnepeken is tudtak együtt ünnepelni... Életmentő annak a tudata, hogy a küzdő Egyházban van még valahol legalább egy, valódi katolikus közösség (pl. a Kentiek), pár valódi püspök, kicsit több pap, néhol érvényes szentmise, -feloldozás, -szentségek és -szentelmények. Ahogy a japánok is tudtak a „nagy, fehér atyáról”, és mi is várhatunk az „újra visszatérő papokra”. De közösségünk nincs! Nincs kikkel egyetérteni, együtt „raboskodni”... – Én nem találok élő katolikus közösséget (elérhető távolságban)! Még virtuálisat sem igazán... És katolikus papot sem! A „felebarátaimnál” meg csak a megosztottságot tapasztalom. (...„Én Pállal tartok, én meg Apollóval, én Kéfással, én meg Krisztussal.” 1 Kor 1,12) Mit gondol, a katolikusnak maradni kívánóknak, itt Európa közepén, mára már csak a remete-lét maradt? És ha igen, akkor azt hogyan lehet igaz módon megélni? Ha így is lenne, vajon a „magányos tömeg ellentéte” a „katolikus remete” nem fából vaskarika? Vagy valóban magánzárkás „politikai” foglyok lettünk?«

A levélíró utólagos engedelmével azért mertem ilyen hosszan idézni leveléből, mert amit ő találóan leírt, az valójában minden mai katolikusnak a legfájóbb problémája, azaz levelében semmi személyes, különleges nincs, e sorokat közülünk bárki megírhatta volna.
Bár a honlapnak már éppen elég sok cikke foglalkozik e problémával, azért írok mégis megint erről, mert, bármennyi hasonló írást olvastam már magam is, én is minden este újra azzal a titkolt reménnyel nyitom ki az internetet, hogy valahol találok végre valami biztatót… De hiába…

Körülbelül három évvel ezelőtt, amikor még azt hittem, hogy létezik olyan közösség, melybe anélkül tartozhatok, hogy katolikusságom elvesztésétől, elárulásától tartanom kellene, egy ismerősömnek azt válaszoltam – amikor arról beszélgettünk, hogy mi a jobb, a fizikai mártíromság, vagy a mostani lelki nyomor, és ő a fizikai vértanúságot választotta –, hogy én egyetlen pofont nem bírnék elviselni, és ezért, ha már nincs e kettőn kívül más lehetőség, inkább a lelkit választom. Most, három évvel később, már igencsak meginogtam: Miközben az Egyház népvándorlás korai történelmét olvasom, benne sorban, az egymás után érkező barbár népek pusztítását, a „nyugat elbarbárosodását” (ahogy a szerző, Daniel-Rops ezen kort nevezi), úgy gondolom, hogy talán mégiscsak egyszerűbb volt egy hun vagy vandál kard alatt gyorsan meghalni, mint ezt a mostani, emberi ésszel tökéletesen felfoghatatlan, minden ép észt és emberi türelmet meghaladóan hosszú, borzalmasan istentelen és a végletekig ostoba időszakot elviselni. Ráadásul nem közösségben, hanem magányosan, nem hősnek képzelve magunkat, hanem valójában minden belső és külső megerősítés nélkül kínlódva attól, hogy vajon biztos, hogy nekünk és nem a többieknek van igazuk.

Mi vigasztalót lehet hát mondani a levélben felvetettekre? Közhelyeknek ható tanácsokat, melyeket azonban mégis érdemes alaposan átgondolni, és betartani:
Először is minden erőnkkel bízni abban, hogy Isten mindent tud, mindent lát, atyaként vigyáz ránk. Igyekezni ezt egyetlen pillanatban sem elfelejteni, és Hozzá imádkozni minden percünkben, minden előttünk álló feladatnál, egyáltalán olyankor is, amikor csak a következő lélegzetet kell vennünk; hogy adjon nekünk erőt helyzetünk elviselésére. Ez magától értetődőnek hangzik, és mégis sokszor elfelejtkezünk róla, és emberi megoldásukhoz folyamodunk.
Olvassunk, tanuljunk, amennyit csak tudunk, de lehetőleg olyan szerzőket és írásokat, melyek soha, egyetlen korban sem voltak se híresek, se divatosak. Ha ilyet nem találunk, akkor olvassunk mindent kritikával, az egyháztörténelem ismeretében, azaz kiszűrve a tévedéseket, az eretnek-gyanús részeket. Minél képzettebb valaki e területen, annál veszélytelenebb számára egy-egy könyv olvasása, hiszen meg tudja állapítani, mi bennük a helytelen és mi a követendő, a megszívlelendő.
Tartsunk állandóan lelkiismeretvizsgálatot, ellenőrizzük magunkat, hogy a másokon látott hibákat, mi vajon elkerüljük-e. Krisztus parancsait a legapróbb részletekig tartsuk be, ez biztosítéka annak, hogy Isten megadja nekünk a kegyelmet a kitartáshoz.

A Szentírás és az egyházatyák megmondták, hogy a végső időkben olyan súlyos üldözésekben lesz részük a hűségeseknek, amilyen a világ kezdetétől még nem volt. Minden közlésnél oda kell figyelnünk, hogy mikor írták azokat: talán az 1980-as évek végéig a súlyos üldözés alatt minden kor embere elsősorban fizikai bántalmakra gondolt. De 1990 óta a világ gyökerestől megváltozott. Egyáltalán nem lehetetlen, hogy lelki mártíromságunk jelentik a végső napokban bekövetkező, soha eddig nem volt üldözéseket, melyekről a régiek beszéltek. Ha ez így van, akkor nyugodtan adhat nekünk erőt saját hűségünk tudata: nagyonis elképzelhető, hogy a római vesztőhelyeken halálukat bátran vállaló keresztények a mostani helyzetben, a látható katolikus Egyház tökéletes eltűnésekor, nem tartottak volna ki. Pontosan ez a helyzet az, amit soha eddig egyetlen katolikus gondolkodó nem volt képes elképzelni. Még IV. Pál sem, aki legalább azt lehetségesnek tartotta, hogy egyszer egy eretnek ül a pápai székben. De odáig, hogy a teljes katolikus hierarchia eltűnik, és nem egy-két évre, hanem több évtizedre, nos, ebben egészen biztosan lehetünk, hogy ilyet még ő sem, és soha, semmikor, senki, egyetlen épeszű katolikus nem tudott elképzelni.

És mi mégis ilyen korban élünk. Ráadásul nem elég, hogy az egész hierarchia eretnek lett, de a pápai széket bitorló még a kereszténység legnagyobb gyalázóját, legveszélyesebb ellenfelét, a mohamedánokat is személyesen hozza a katolikusok nyakára. Éppen hogy csak fel nem szólítja őket, hogy kaszaboljanak le bennünket, bár valószínű, hogy azok viselkedését ilyen felhívásnak értékelik – joggal, hiszen ilyet, hacsak nem pontosan ez a szándéka, épeszű, saját vallását komolyan vevő ember egyébként nem tehet.

A legfontosabb, hogy feltétel nélkül bízzunk az Úristenben. Meglehet, hogy ez a feltétel nélküli, abszolút bizalom az, amit a leginkább elvár tőlünk. Ne várjuk a véget, ne kérjük, hogy végre csináljon valamit, hanem a legteljesebb gyermeki bizalommal fogadjuk el, hogy Ő tudja, mi miért van, és Ő tudja, mikor kell beavatkoznia.
Urunk Jézus miután felsorolta a végidők jeleit ezt mondta tanítványainak: „Amikor ez teljesedésbe kezd menni, nézzetek fel, és emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltásotok ideje.” (Lk 21,28) Bármilyen nehéz, ne erre gondoljunk, ne ezen keseregjünk, hanem adjunk hálát az Úristennek, hogy nekünk megadja a kitartás, a hűség kegyelmét. És ez ma a legnagyobb kegy, amit kaphatunk Tőle, hiszen hány embernek adatott ez ma meg …


http://www.katolikus-honlap.hu/1701/level.htm

komment

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

2018. január 20. 08:29 - Andre Lowoa

A szétszórtság

A lelkipásztori gondoskodás gyakran nagyon sok dologban elkötelezi a lelket, ezért képtelenné válik arra, hogy mindennel foglalkozzon, mindent ellásson a túl sok aggodalomtól gyötörten. A bölcs (a Prédikátor könyvében) megfontolt szavakkal int: „Fiam, ne kötelezd el magad túlontúl sok dologban.” Amikor ugyanis elménket a sok gond szétszórttá teszi, nem tud az egyes tevékenységeinkben teljességgel jelen lenni. Amikor a cselekvést túlzott aggodalmaskodás kíséri, a lélekben nincs meg többé a belső összeszedettségből származó erő: csak arra figyel, hogy jól alakítsa a valóságot, amelyben elköteleződött, de elfeledkezik önmagáról. Tud jól végezni igen sok dolgot, de nem gondoskodik saját magáról.

Nagy Szent Gergely: Lelkipásztori regula





A totalitarizmus kihívása

Tíz év boldog papság után az ország totalitárius elnyomó rendszere megvonta tőlem a szolgálat gyakorlásához szükséges engedélyt. Arra kényszerültem, hogy világi munkát keressek magamnak, miközben folyamatosan szemmel tartott a rendőrség, azzal a céllal, hogy mindenkitől elszigeteljen.

Ekkor már mély tapasztalatom volt a paptársakkal megélt közösségről, és ennek a közösségnek a fönntartása mentett meg ezekben az években.

Hetente találkoztunk, bár nagy volt a veszélye annak, hogy lelepleződünk és megtorolják. De úgy éreztük, közösségünk olyan hatalmas érték, amiért érdemes minden kockázatot vállalni. Ezeken az összejöveteleken gyakran elmélkedtünk Jézus egységért mondott imájáról (Jn 17). A Zsinat vezetését és bátorítását követve (PO 8) megosztottuk egymással tapasztalatainkat arról, kinek-kinek hogyan sikerült az evangélium szerint élnie a maga élethelyzetében.

Ebben az egységben – és az egység által Jézus köztünk való jelenlétében – találtuk meg az erőt a túléléshez. Nem tudom eléggé aláhúzni ennek a közösségi tapasztalatnak a fontosságát a drámai pillanatokban és papi életem minden szituációjában.

Miloslav Vlk bíboros




Ajándék és titok

Aki az egyházi rend szentségének felvételére készül, egész testével földre borul és homlokával a templom kövezetét érinti, kinyilvánítva ezzel teljes készségét arra, hogy elfogadja a rábízott szolgálatot. Ez a szertartás veretes módon jelölte meg papi életemet. Évekkel később, a Szent Péter-bazilikában, – midőn a Zsinat éppen kezdetét vette – visszagondolva pappá szentelésem pillanatára, írtam egy verset, amelyből szeretnék idézni:

„Te vagy, Péter. Te vagy itt a Kő, amin a többiek járnak, hogy eljussanak oda, ahová lépteiket vezeted. Te e lépések támasza akarsz lenni. ”

Miközben ezeket a szavakat írtam, Péterre és a papi szolgálat egész valóságára gondoltam, arra törekedve, hogy hangsúlyozzam e liturgikus leborulás mély jelentését. A papszentelés kezdetén a kereszt alakban földre borulás azt jelenti, hogy Péterhez hasonlóan befogadjuk életünkbe Krisztus keresztjét, és az Apostollal együtt „padlóvá” válunk testvéreink számára. Ez minden papi lelkiség legmélyebb értelme.

II. János Pál: „Ajándék és titok”



Elveszíteni magunkat Istenben

Az istenszeretet mértéke az, ha mérték nélkül szeretjük őt. Ez a tiszta és mérték nélküli szeretet az embert beleviszi az Istennel való legbensőbb egységbe, amelyben az emberi szabad akarat és a szeretet, Isten ajándéka találkoznak és átölelik egymást.

Mikor tapasztalja már meg a lélek ezt az erőt, amellyel – megrészegülve Isten szeretetétől és megfeledkezve önmagáról – mindenestül Isten felé lendül, Istennel egyesülve egy lélekké válik vele és azt mondja: “Testem és szívem elenyészik, de sziklám és osztályrészem örökre az Isten”? Kétség nélkül boldognak és szentnek mondom azt, akinek megadatik hasonló tapasztalat ebben a halandó életben, akár ritkán vagy csak egyetlenegyszer, futólag, csak egyetlen pillanatig. Mert amikor elveszíted magad, mintha nem is léteznél, nem érzékeled saját magadat, kiüresíted önmagad és majdnem megsemmisülsz, az olyan, mintha már az égben lakoznál.

Szent Bernát: Isten szeretetéről





Kétszeres közösség

Az a gondolat, hogy a kommunió (közösség) a szentháromságos életben való részesedést jelent, különösen János evangéliumában jelenik meg. A tanítvány földi zarándokútja során a Fiúval való kommunió által már részesedhet az Atya és a Fiú isteni életében: „A mi közösségünk ugyanis közösség az Atyával és a Fiúval, Jézus Krisztussal.” (1Jn 1,3)

Ez az Istennel és egymással való közösség maga az Evangélium hirdetésének célja és a kereszténységre való megtérés célja: „Azt hirdetjük tehát, amit láttunk és hallottunk, hogy ti is közösségben legyetek velünk.” (1Jn 1,3)

Tehát ez a kettős kommunió Istennel és egymással elválaszthatatlan. Ha megszakad a közösség Istennel, ami az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel való közösség megszakadását jelenti, akkor eltűnik az egymással való közösség gyökere és forrása is. Ha pedig nem éljük az egységet egymás között, akkor a szentháromságos egy Istennel való közösségünk sem élő és igaz.

XVI. Benedek: Általános kihallgatás 2006.





Ne féljetek!

Ha Isten annyira szeret, hogy gyermekeivé fogad bennünket, mit akarhatunk még? Ha Isten szeret engem és fiának nevez, minden másnak csekély értéke van.

Kétségkívül semmilyen szenvedés, semmilyen nehézség, semmilyen áldozat, még a halál sem tud elszakítani ettől a belső örömtől, ettől a derűs boldogságtól és biztonságtól, hogy tudom, Isten fia vagyok és Ő szeret engem.

Nos, kezdem jobban megérteni, hogy Jézus miért mondta oly sokszor tanítványainak: „Ne féljetek!”

Cláudio Hummes bíboros: Mindig Krisztus tanítványai
komment

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

2018. január 20. 08:22 - Andre Lowoa

A legfőbb közösségi szolgálat

A püspökök, a papok és a diakónusok szolgálatuk és koruk tekintetében elöljárók, de eközben tudniuk kell, hogy egyenlők a többiekkel. Testvérek, és azok is maradnak, sőt, létüknél fogva – éppen mert elöljárók – nem mások, mint szolgálattevők.

Feladatuk a segítés, vagyis a szolgálat: különösen közösségi szolgálat ez, amelyért elhagyták saját javaikat és családjukat, önmagukat pedig Krisztusnak ajándékozták, aki egy nagyobb családban, az Egyházban él és működik.

Igino Giordani: A kereszténység társadalmi tanítása





Az egész Egyház számára

Kétéves tartózkodásom során az Örök Városban intenzíven „megtanultam” Rómát: a katakombák Rómáját, a vértanúk Rómáját, Péter és Pál Rómáját, a hitvallók Rómáját. (…) Rómát elhagyva nemcsak teológiai tudományom növekedett, hanem papságom is megszilárdult és az egyházról alkotott nézeteim is elmélyültek. Az Apostolok Sírja mellett eltelt intenzív tanulmányi időszak minden szempontból sokat jelentett számomra.

Természetesen még sok más részlettel kibővíthetném ezt a sorsdöntő élettapasztalatot. Ehelyett inkább, mindent összefoglalva azt mondom, hogy Róma által fiatal papi hivatásom európai és egyetemes távlattal gazdagodott. Rómából a papi küldetés egyetemességének azzal az érzékével tértem vissza Krakkóba, melyet oly mesteri módon fejtett ki a II. Vatikáni Zsinat, különösen is az egyházról szóló Lumen gentium dogmatikai konstitúcióban. Nemcsak a püspöknek, hanem minden papnak meg kell élnie magában az egyház iránti gondoskodást, és ezért bizonyos mértékig felelősnek kell éreznie magát.

II. János Pál: Ajándék és titok




Cserépedénybe zárt kincs

Mi ugyanis nem önmagunkat hirdetjük, hanem Krisztus Jézust, az Urat, magunkat csak úgy, mint Jézus kedvéért szolgátokat. Isten ugyanis, aki azt mondta: „A sötétségből támadjon fény”, világosságot támasztott a mi szívünkben is, hogy fölragyogjon nekünk Isten dicsőségének ismerete Jézus Krisztus arcán. Ezt a kincset cserépedényben őrizzük, hogy az erő túláradó nagyságát ne magunknak, hanem Istennek tulajdonítsuk. Mindenfelől szorongatnak, de össze nem nyomorítanak, kétségeskedünk, de kétségbe nem esünk, üldözést szenvedünk, de elhagyottak nem vagyunk, földre terítenek, de el nem pusztulunk, testünkben Jézus kínszenvedését hordozzuk szüntelen, hogy Jézus élete is megnyilvánuljon testünkön. Életünk folyamán váltig halálra szánnak minket Jézusért, hogy Jézus élete is nyilvánvaló legyen testünkön. Bennünk tehát a halál működik, bennetek pedig az élet.

2Kor 4,5-12



Isten embere, a közösség embere

A pap: Isten embere, az Úr szolgája. Olyan cselekedeteket vihet végbe, melyek túllépnek a természetes hatásokon, mert ő Krisztus személyében tevékenykedik. Rajta keresztül egy magasabb erő áramlik, melynek ő alázatos, magasztos és – az adott pillanatokban – hatékony eszköze; a Szentlélek csatornája.

Mindazonáltal ezt az ajándékot a pap nem önmagáért kapja, hanem a többiekért: a szent dimenzió teljesen az apostoli dimenzióra rendeltetett, azaz a misszióra és a papi szolgálatra. Tudjuk jól: a pap az az ember, aki nem önmagáért él, hanem a többiekért. A közösség embere. A papi életnek ezt az aspektusát ma egyre jobban felfogjuk. A közösségre, különösen is az egyházi közösségre irányuló szolgálat bőségesen igazolja a papság létjogosultságát. A világnak szüksége van rá. Az Egyháznak szüksége van rá.

VI. Pál: A papokhoz, 1968.




Kölcsönösen formálódni

Mindannyian alakuló személyek vagyunk,
és valóságos értelemben
időről időre kölcsönösen formáljuk egymást.
De milyen gyakran megromlanak a személyes kapcsolatok
az elhamarkodott, alaptalan és túlzott ítéletek miatt!
Segítenünk kell egymást, Isten türelmére hagyva a végső ítéletet.
Az Újszövetség egyik legnagyobb ígérete,
hogy Isten szeretete mindannyiunkat befogad és átölel.
Legyünk a befogadás szolgái!

George Herbert: Meghívás az imádságra




Szent világiak

A keresztények számára az evilági valóságok sorsa nem a semmibe hullás: meg kell menteni ezeket, hogy bekapcsolódjanak abba a nagy áramlatba, amely az egész teremtést magával ragadja Isten felé.

Naivitás volna azt hinni, hogy harc és küzdelem nélkül evangelizálhatjuk ezt a világot. Az még túlságosan a „világ fejedelmének” birtokában van, akinek esze ágában sincs elveszíteni zsákmányát!

Talán azt hisszük, hogy kemény erőfeszítéseink nélkül Krisztus át tudja járni a munka világát? Vagy hogy az üzleti világ csak úgy könnyedén megtér az Evangéliumhoz? Vagy a politika, a tudomány, a művészet?

Ha a világot vissza akarjuk hódítani a kegyelem oldalára, annak az a feltétele, hogy az életszentség mindenütt jelen legyen a modern világban. Ebben rejtőzik a probléma: vannak-e szent világiak (szentek… fogalmazzunk világosan: egészen Krisztusnak szentelt emberek, akikben az Ő szeretete lakik, akiket az Ő lelke mozgat?), vannak-e szent munkások, földművesek, vállalkozók és művészek?

Henri Caffarel
komment

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

2018. január 19. 08:17 - Andre Lowoa

A pap korunk kihívásai között

1) A papi szolgálat teológiai önazonossága. – A II. Vatikáni Zsinat azt tanítja, hogy a szolgálati papság a hívek egyetemes papságának szolgálatára van rendelve, és hogy mindenki, jóllehet minőségileg eltérő módon, Krisztus egyetlen papságában részesedik.

2) A mai kulturális környezet. – A pap arra hivatott, hogy saját környezetét ismerve elvesse benne az Evangélium magvait. Azért teszi ezt, hogy Jézus üzenete alkalmas, világos, reményt és tartalmat hordozó hangként jelenjen meg a világban.

3) Személyes és érzelmi vonatkozások, a cölibátus. – A papot mély, a lelkipásztori szeretetre alapozott lelki élet jellemezze, amely az Istennel való személyes tapasztalatból és a testvérekkel megélt közösségből táplálkozik. Ápoljon testvéri kapcsolatot püspökével, egyházmegyés paptársaival és a világiakkal is. A cölibátus megkívánja, hogy a papok érett módon vállalják saját érzelmi világukat és nemiségüket, nyugodtan és örömmel megélve azt, egy úton járva a közösséggel.

Aparecidai konferencia, 2007




A „szent” szakemberei?

Senki sem áll olyan közel urához, mint az a szolga, akinek bejárása van ura életének legbensőbb területeire. Ebben az értelemben a „szolgálat” közelséget jelent, és családiasságot igényel.

Ez a családiasság veszélyt is hordoz magában: azt, hogy a „szent”, amellyel folytonosan találkozunk, megszokottá válik számunkra. Így kialszik bennünk a tiszteletteljes istenfélelem. S ahogy minden megszokás esetében történik, nem fogjuk fel már a hatalmas, mindig új és megdöbbentő tényt, hogy Ő maga van jelen, beszél hozzánk, ajándékozza magát nekünk.

A rendkívüli valóság megszokottá válása ellen, a szív ilyen közömbössége ellen folyamatosan küzdenünk kell, mindig újra felismerve elégtelenségünket, és a kegyelmet, amely abban a tényben áll, hogy Ő így a mi kezeinkbe adja magát.

XVI. Benedek: A nagycsütörtöki szentmise homíliája, 2008.





A társas lét paradoxona

A pap – a többiektől eltérő módon – áldozatként van jelen az emberek között, és így mindenkié: a köz szolgája, az egész közösség hasznára van. (…)

A pap a kereszténység társadalmi paradoxonát testesíti meg: a legalázatosabb a legnagyobb, és a parancsnok a szolgálatban is az élen jár.

Igino Giordani



Lét és cselekvés

Nem annyira az a fontos, amit teszel, hanem az, ami papi odaadottságodban vagy.

Kétségtelen, oly sok mindent kell tennünk, s nem engedhetünk a lustaságnak, de egész elkötelezettségünk csak akkor hoz gyümölcsöt, ha mindannak a kifejeződése, amik vagyunk, ha előtűnik tetteinkből Krisztussal mélységesen egyesült létünk: ha Krisztus eszközei vagyunk, száj, mely által Krisztus beszél, kéz, mely által Krisztus tevékenykedik.

A lét a meggyőző, s a cselekvés is csak annyiban győz meg, amennyiben valóságosan gyümölcse és kifejeződése a létnek.

XVI. Benedek: Az aostai egyházmegye papjainak




Megmaradni a világosságban

Szeretteim, nem új parancsról írok nektek, hanem a régi parancsról, amelyet kezdettől megtartotok. Másfelől mégis új parancsról írok nektek. Aki szereti testvérét, megmarad a világosságban, s nem szolgál botrányul másoknak.
1Jn 2,7.8.10



Új horizont

„Az Isten szeretet, és aki megmarad a szeretetben, Istenben marad, és Isten őbenne marad” (1Jn 4,16). Szent János első levelének e szavai a keresztény hit magvát – a keresztény istenképet és a belőle következő emberképet, valamint az ember útját – egyedülálló világossággal mondják ki. Ugyanebben a versben János a keresztény létnek mintegy a mottóját is megadja: „Megismertük a szeretetet, amellyel Isten szeret bennünket, és hittünk a szeretetnek.”

Mi hittünk Isten szeretetében: a keresztény ember így fejezheti ki életének alapvető döntését. A keresztény lét kezdetén nem egy etikai döntés, vagy egy nagy eszme áll, hanem találkozás egy eseménnyel, egy személlyel, aki életünknek új horizontot s ezáltal meghatározott irányt ad. Ezek után a szeretet, azáltal, hogy Isten előbb szeretett minket (vö. 1Jn 4,10), többé már nemcsak egy „parancsolat”, hanem válasz a szeretetnek arra az ajándékára, mellyel Isten közeledik felénk.

XVI. Benedek: Deus caritas est
komment

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

2018. január 19. 08:16 - Andre Lowoa

A példa ereje

Az Egyháznak részt kell vennie a világ dolgaiban, az emberi közösség életében, de nem uralkodva, hanem úgy, hogy segít és szolgál.

Meg kell mutatnia a legkülönbözőbb területen tevékenykedő embereknek, hogy mit jelent Krisztussal élni, mit jelent „másokért lenni”. Az Egyháznak különösen is szembe kell szállnia a gőg bűnével, az erő imádatával, az irigységgel és az illúziók kergetésével, amelyek mind a „rossz” termőtalajai. Mértékadó módon kell beszélnie a hitelességről, bizalomról, hűségről, kitartásról, türelemről, fegyelemről, alázatról, józanságról és mértékletességről.

Nem szabad lebecsülnie az emberi példamutatást! Az Egyház szavának súlyát és fontosságát nem az elvont fogalmak, hanem a példák adják.

Dietrich Bonhoeffer: Ellenállás és kitartás





Abban látom Szent József nagyságának titkát – amely teljes összhangban van alázatával –, hogy föl tudta áldozni életét a Megtestesülés misztériumáért, és az üdvözítő küldetés szolgálatáért. Úgy használta törvényes tekintélyét – amely a szent családban megillette őt –, hogy teljesen odaajándékozta önmagát, életét, munkáját. Emberségéből fakadó hivatását, a szűkebb család iránti szeretetet úgy tudta átalakítani, hogy önmagát, szívét és minden képességét emberfeletti ajándékká tette. És közben szeretettel szolgálta a házában növekvő Messiást, akit az ő fiának és Dávid fiának neveztek, de aki valójában Mária fia és Isten fia volt.

Ha van valaki, akire ráillik az evangéliumi kifejezés, hogy „szeretetből szolgál”, akkor Szent Józsefre bizonyosan ráillik, aki – nekem úgy tűnik – szeretetbe öltözött. Olyan ez, mint egy jellemvonás, amely meghatározza őt, mint ragyogás, amely megdicsőíti őt. Szolgálni Krisztust – ez volt az ő élete. Szolgálni Őt mély alázatban, a legteljesebb odaadottságban, szolgálni Őt szeretettel és szeretetből.

VI. Pál pápa




Csodálatos csere

A papi hivatás: titok. Egy „csodálatos csere” (admirabile commercium) Isten és ember között. A pap Krisztusnak adja emberségét, hogy Krisztus föl tudja azt használni a saját maga számára, mint az üdvösség eszközét, szinte másik önmagát alkotva belőle.

Ha sikerül megértenünk ennek a „cserének” a titkát, akkor érthetjük meg, mi történik abban a fiatalban, aki meghallja a hívást: „Kövess engem!” – és ezért mindent megtagad Krisztusért. Abban a biztos tudatban, hogy ezen az úton embersége kiteljesedik.

II. János Pál: Ajándék és titok, 1996.





Minden népnek, minden időkben

A lelki adomány, melyet a papok a szentelésben kaptak, nem valamilyen korlátozott és egy helyhez kötött küldetésre készíti fel őket, hanem az üdvösség mindent átfogó egyetemes küldetésére „egészen a föld határáig” (ApCsel 1,8), mert bármely papi szolgálat Krisztustól az apostoloknak adott küldetés egyetemes távlataiban részesedik. Krisztus papsága ugyanis, amelyben a papok részesedtek, természete szerint minden néphez szól, nem köti meg a vér, a nemzet vagy a kor semmiféle határa.

Presbyterorum ordinis 10.




Minden probléma megoldása

Életben kell tartanunk Istent önmagunkban és engednünk, hogy mint az élet, kiáradjon belőlünk másokra, és feltámassza a halottakat.

Azzal tartjuk Őt életben magunk között, ha szeretjük egymást.

Ez mindent forradalmasít körülöttünk: a politikát és a művészetet, az oktatást és a munkát, a magánéletet és a szórakozást. Mindent.

Jézus a tökéletes Ember, aki magában egyesít minden embert és minden igazságot.

És aki megtalálta ezt az Embert, az rátalált minden probléma megoldására.

Chiara Lubich: Róma föltámadása





Papi lét, keresztény lét

A papi lét hieroglifájának olvasása összességében nem mondható lényegileg titokzatosabbnak vagy nehezebbnek, mint általában a keresztény élet. Ez annyit jelent, mint „meghalni és föltámadni Krisztusban”. „Nem én élek már” – olyan lét, amely a hálából származik és egyesül a rábízott feladattal, függetlenül attól, hogy milyen életállapotban él az illető keresztény.

Hans Urs von Balthasar
komment

Németország: Lerombolt templom, 200 új mecset

2018. január 18. 14:45 - Andre Lowoa

A keresztény múlt nyom nélkül tűnt el a vesztfáliai településen

lambertus-640x480.pngA heves tiltakozások ellenére lerombolták azt a nagyrészt helyiek által épített Szent Lambertus templomot, amelyet 1891-ben szenteltek fel a Rajna-menti Vesztfália államban, Immerath-ban.

A hatalmas épületet 2018. jan. 9-én (kedden) bontották le „az ásógépek hidraulikus karjai”, nagy halom törmeléket hagyva az egykori neo-román épület ikertornyai helyén.

A rendőrségi erők által felügyelt tüntető tömeg csaknem öt órán keresztül tartotta fel az épület bontását célzó munkálatokat – számol be a Rheinische Post.

lambertus-4.png

A Szent Lambertust, az annak otthont adó mezőgazdasági faluval együtt néhány évvel ezelőtt vásárolta fel a német RWE bányászati vállalat, hogy egy barnamezős beruházás keretében külszíni lignitbánya számára készítsen helyet.

A templomot 2013-ban használaton kívül helyezték, később a falu lakóit is új helyre telepítették át, ahol a régi helyett egy új, a „modern stílusnak” megfelelően épített istentiszteleti helyet kaptak.

lambertus-3.png

Az iszlám vallási struktúra rohamos fejlődésének fényében a történelmi templom lerombolása igen komoly üzenetet hordoz Németországban.

Az utóbbi évtizedekben, az egyre növekvő török közösség igényeivel lépést tartva, radikálisan megnövekedett az iszlám kultuszhelyek száma, ezt a folyamatot pedig Merkel kancellár – jogilag erősen vitatható – döntése a német határellenőrzés felfüggesztéséről csak tovább fokozta, korlátlan számú menekültet invitálva az országba.

lambertus-2-1.png

A gazdag wahabita Szaúd-Arábia eközben nyíltan elutasította az észak- és nyugat-európai „nyitott ajtó” politika importálását, helyette nagylelkű ajánlatot tett mintegy 200 új mecset építésére Németországban, ezzel támogatva az „új európai polgárok” beilleszkedését.

(TP)
http://vigyazo.blog.hu/2018/01/18/nemetorszag_lerombolt_templom_200_uj_mecset

komment

A hitszakadás kockázata? Nem, a hitszakadás már itt van

2018. január 18. 09:55 - Andre Lowoa

Nem beszélhetünk a hitszakadás kockázatáról, mert a hitszakadás már régóta fennáll - mondta a bolognai teológus, Alfredo Morselli atya, aki a filiális korrekció egyik aláírója, a La Fede Quotidiana lapnak.

Morselli ellentmond Müller bíboros kijelentésének, miszerint "fennáll a hitszakadás kockázata az egyház hagyományőrzői és progresszív gondolkodásúak között". Morselli a jelenlegi hitszakadásra hívja fel a figyelmünket, ami a "katolikusok és a modernisták" között történt.

Az atya elmagyarázta, hogy a modernista mozgalom kitalálja a saját hitét, az isteni bölcsességet pedig emberi gondolatokkal helyettesíti a katolikusokkal ellentétben, akik követik Krisztus és az apostolai bölcsességét.


https://gloria.tv/article/ypnqAyH2MwT91ggXzLTBwgh1t

komment

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

2018. január 18. 06:21 - Andre Lowoa

A szeretet arcai

A testvéri szeretetben legyetek gyöngédek egymáshoz,
a tiszteletadásban előzzétek meg egymást.
Azokkal, akik örülnek, örüljetek, s a sírókkal sírjatok.
Éljetek egyetértésben.
Ne legyetek fennhéjázók,
hanem alkalmazkodjatok az egyszerű emberekhez.
Ne legyetek magatokkal eltelve.
Rosszért rosszat senkinek ne fizessetek.
Törekedjetek arra, ami jó minden ember szemében.

Róm 12,10.15-17.





A termékenység forrása

Igazi misszionáriusaink közül soha senki sem merészkedett misszióba anélkül, hogy előtte elmélkedéseiben el ne mélyítette volna az isteni Megváltás misztériumát. Ahogy a megváltás nem valósulhatott meg Jézus keresztje nélkül, ugyanígy nem is képes folytatódni a lelkekben Jézus apostolainak keresztje és szenvedése nélkül.

Ebben a kérdésben a mi Urunkkal azonos érzéseket kell táplálnunk magunkban, ha az ő hiteles és igaz küldöttjei akarunk lenni. „Ugyanaz az érzés legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban volt … (aki) kiüresítette önmagát (és) ... engedelmes lett a halálig mégpedig a kereszthalálig, (hogy) megdicsőítse az Atyát (és megváltsa a lelkeket)” (vö. Fil 2)

Az utódok nem születnek fájdalom nélkül. Jézus a kereszthalálával szült meg minket az örök életre, Mária pedig a kereszt tövében lett a mi édesanyánk. A természetfeletti rendben a fájdalom, és gyakran a halál is, a termékenység forrása.

Boldog Paolo Manna





Mindent egyesíteni a Szentháromságban

A papnak utánoznia kell az Atyát, minthogy ő maga is atya legtisztább termékenységében és a lelkek iránti szeretetében. Igazi atyaként – a mennyei Atya képére, akinek gondolatában az ő hivatása is született.

Utánoznia kell a Fiút, aki Én vagyok, a megtestesült Ige, azáltal, hogy Belém alakul át. Ez nem csupán az én utánzásomat jelenti, hanem, hogy az én tökéletes képmásom lesz. Így megdicsőíti az Atyát élete minden cselekedetében és lelkeket ajándékoz Neki a Menny számára. Utánoznia kell a Szentlelket is, szeretetként, a szeretetet terjesztve, oly módon, hogy a lelkek beleszeressenek a Szeretetbe. A szeretettel egyesülve, a szeretettől áthatva kell terjesztenie az Igét, a szeretet által kell tanúságot tennie róla, és egyesítenie minden lelket a Szentháromságban, aki egészen szeretet: föl sem bírjuk fogni minden következményét annak, amit ez jelent.

Egység: szolidaritás az ítélkezésben, a gondolatokban, a döntésekben, miközben egyesít mindent: értelmet és szívet a Szentháromságban.

Conchita Cabrera De Armida: Krisztus papjai





Neked ajánlom lelkemet

Atyám,
átadom magamat Neked,
tégy velem
tetszésed szerint.
Bármit teszel is velem,
megköszönöm,
mindenre kész vagyok,
mindent elfogadok,
csak akaratod bennem
és minden teremtményedben
beteljesüljön.
Semmi mást
nem kívánok, Istenem.
Kezedbe ajánlom lelkemet,
Neked adom Istenem,
szívem egész szeretetével,
mert szeretlek,
és mert szeretetem igényli,
hogy egészen
Neked adjam át magam,
hogy végtelen bizalommal
egészen kezedbe
helyezzem életemet,
mert Te vagy az én Atyám.

Charles de Foucauld




Tágítsuk ki a szívünket

Ki kell tágítani a szívünket Jézus Szívének mértékére. Micsoda munka! De ez az egyetlen szükséges dolgunk. Ha ezt megtettük, mindent megtettünk.

Mindenkit, aki a közelünkbe kerül, úgy kell szeretnünk, ahogy Isten szereti. És mivel az időben élünk, egyszerre egy felebarátunkat szeressük, ne maradjon a szívünkben a másik testvér iránti érzelem maradványa egy korábbi találkozásból. Így maga Jézus az, akit szeretünk mindenkiben. De ha visszamarad valami maradvány, az azt jelenti, hogy az előző testvért magunkért vagy magáért szerettük, nem Jézusért. És ez itt a baj.

Legfontosabb az, hogy megőrizzük magunkban Isten tisztaságát, azaz olyannak őrizzük meg szívünkben a szeretetet, ahogy Jézus szeret. Tehát ahhoz, hogy tiszták legyünk, nem kell kifosztani a szívünket, és elnyomni benne a szeretetet, hanem ki kell tágítani Jézus Szíve szerint, és szeretni mindenkit. Amint a földön található milliónyi szentostyából elég egy, hogy Istennel táplálkozzunk, éppúgy elég egyetlen testvér – az, akit Isten akarata mellénk ad –, hogy közösségre lépjünk az emberiséggel, a Misztikus Krisztussal.

Chiara Lubich
komment

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

2018. január 18. 06:19 - Andre Lowoa

Az Egyház, az időben létező Szentháromság

Isten nem azért teremtett bennünket, hogy megmaradjunk a természet korlátai között, és nem is egyedüllétre szánt. Azért alkotott, hogy együtt vezessen be minket háromságos Életének ölére. Jézus Krisztus azért ajánlotta fel áldozatul önmagát, hogy eggyé tegyen minket az Isteni Személyek egységében.

Így kell megvalósulnia minden létező „Krisztusban mint Főben történő újraegyesítésének”, „újjászületésének” és „beteljesedésének”. Mindaz, ami ettől el akar vonni, félrevezetés.

Létezik egy „hely”, ahol már itt a földön elkezdődik mindenek egyesítése a Háromságban. „Isten Családja” ez, a Szentháromság misztikus kiterjedése az időben, amely nemcsak fölkészít minket erre az egyesítő útra és megadja nekünk a teljes bizonyosságot, hanem annak már most részesévé is tesz. Csak egy teljesen „nyitott” közösség tudja betölteni legbensőbb vágyainkat, és itt teljesedhetünk ki minden téren.

„De unitate Patris et Filii et Spiritus sancti plebs adunata”, vagyis „az Atya, a Fiú és a Szentlélek egységéből eggyé vált nép” (Szent Ciprián): ez az Egyház. „Teljesen betölti a Szentháromság” (Órigenész).

Henri de Lubac : Elmélkedések az Egyházról





Bátran beszélni, bátran hallgatni

Az elöljárónak a beszédhez alázatos tekintéllyel kell rendelkeznie, a rábízottnak pedig szabad alázattal. Az emberekben viszont a dolgok rendje gyakran összekavarodik.

Megesik ugyanis, hogy valaki a felsőbbrendűség gőgjével beszél, miközben azt hiszi, hogy a szabadság tekintélyével szól,– másvalaki pedig ostoba félelemből hallgat abban a hitben, hogy alázatos.

Az előbbi ugyanis, amikor úgy tekint az alárendeltekre, hogy nem veszi tekintetbe azt, Akitől mindnyájan függnek, gőgös felsőbbrendűségre emeli magát, és úgy kérkedik gőgjével, mintha az tekintély lenne.

Az utóbbi pedig, amikor fél attól, hogy elveszíti az elöljáró jóindulatát – attól tartva, hogy valami időleges kárt szenved –, elrejti gondolatát. Kettejük viszonyában hallgatólagosan alázatosságnak nevezi az őt leigázó félelmet. Ám miközben szívében hallgat, elítéli azt, akinek nem hajlandó semmit mondani. Így eshet meg, hogy éppen abban, amiben alázatosnak tartja magát, bizonyul a legsúlyosabb mértékben gőgösnek.

Ezért mindig meg kell különböztetni a gőgöt a szabadságtól, a félénkséget az alázattól, hogy ne keverjük össze az alázatot a félénkséggel vagy a szabadságot a gőggel.

Nagy Szent Gergely: Homília Ezekiel próféta könyvéről






Bölcsesség, nem ékesszólás

Nagy különbség van azok között, akik a kegyelem által szólalnak meg és akik pusztán emberi bölcsességükből teszik azt.

Gyakran tapasztalhatjuk, hogy nagy szónokoknak, tanult és nemcsak a beszéd, hanem a megértés területén is kiemelkedően művelt embereknek a templomokban megtartott sok sikeres beszéd ellenére sem sikerül szónoklataikkal a hallgatóságból bárkiben is felindítani a bűnbánatot. Szavaikkal sokszor még a hitben vagy az istenfélelemben való növekedést sem tudják segíteni. Miután az emberek megcsodálják beszédeiket, eltávolodnak, hiszen az csupán kikapcsolódást jelentett fülük számára.

Gyakran látunk ugyanakkor embereket, akik szerényebb képességeikkel, egyszerű és kevésbé magasztos szavakkal, nem aggodalmaskodva azon, hogy mennyire kifinomult a beszédük, sokakat térítettek meg a hitre. Alázatra tanították a gőgösöket, és sok bűnös lélekben ébresztették fel a megtérés iránti vágyat. Ez minden bizonnyal annak a jele, hogy a számukra adatott kegyelem által szólaltak meg.

Órigenész: kommentár a Római levélhez 9,2





Isten életében minden ott van

Az Elhagyott Jézussal való találkozás ma az Istennel való világi találkozás szentségét jelenti. Ennek jele az elhagyottság, a cselekvésre való képtelenség, a nyomorúság bennünk és körülöttünk. E jelekben Isten szeretete fejeződik ki, amely magába fogad és átalakít mindent, ami ezekből fakad.

A hatása pedig az emberek új képessége a találkozásra, új közösség köztük, új figyelem a világ felé az Istennel való új közösségből kiindulva. (…)

Mivel Jézus magára vette mindazt, ami emberi, minden terhet, a világ minden bűnét, ezért semmi sincs a történelemben, ami Isten életén kívül maradt volna. Isten élete mindent magába foglal. Minden az Atya és a Fiú közti dialógus, az Atya és Fiú közti feltétel nélküli szeretet része.

Klaus Hemmerle: A egység útjai





Letenni a fegyvert

Fontos, hogy sikerüljön letenni a fegyvert.
Én hosszú évekig harcoltam ezt a háborút.
Szörnyű volt. De most letettem a fegyvert.
Nem félek többé semmitől,
mert „a szeretet elűzi a félelmet”.
Letettem, de nemcsak a fegyvert, hanem a győzni akarást is,
s hogy mások élete árán igazoljam önmagam.
Nem őrködök többé éberen,
irigyen ragaszkodva minden gazdagságomhoz.
Elfogadom, amit kapok, s megosztom másokkal. Nem tartom nagyra
elképzeléseimet és terveimet.
Ha jobb javaslatokkal találkozom,
örömmel fogadom.
Mindaz, ami jó, igaz, valós, akárhol legyen is,
az mindig a legjobb számomra.
Ezért nem félek többé.
Ha nincs már semmid,
félned sincs mitől többé.
„Ki ragadhat el Krisztus szeretetétől?” (Róm 8,35)
Ha azonban fegyvertelenné, mezítelenné válunk,
ha megnyílunk az Isten-ember felé,
aki mindent újjáteremt,
akkor Ő fogja eltörölni a megsebzett múltat,
s új idők kapuit nyitja meg, ahol minden lehetségessé válik.

Athenagorász pátriárka





Végtelen távlatok

Új eget és új földet láttam.
Az első ég és az első föld ugyanis elmúltak,
és tenger sincs többé.
Akkor láttam, hogy a szent város, az új Jeruzsálem
alászállt az égből, az Istentől.
Olyan volt, mint a vőlegényének fölékesített menyasszony.
Akkor hallottam, hogy a trón felől
megszólal egy hangos szózat:
„Íme, Isten hajléka az emberek között!
Velük fog lakni
és ők az ő népe lesznek,
és maga az Isten lesz velük.
Letöröl szemükről minden könnyet.
Nem lesz többé halál,
sem gyász, sem jajgatás, sem fáradság,
mert az elsők elmúltak.”
Akkor a trónon ülő megszólalt:
„Íme, újjáteremtek mindent!”

Jel 21,1-5
komment

Amoris Laetitia: a megvalósult freiburgi lázadás

2018. január 18. 03:50 - Andre Lowoa

A nyilvánosság előtt zajlott, még a Magyar Kurír is beszámolt róla, a szentszékbe és a pápába vetett feltétlen bizalom azonban elaltatta a rá irányuló figyelmet.

Három évvel a freiburgi lázadás után az Amoris Laetitia homályos célzásokat tett a jóváhagyására, Ferenc pápa tavalyi intézkedése pedig, amely az apostoli buzdítás Buenos Aires-i értelmezését "hiteles tanítóhivatali megnyilatkozás" rangjára emelve hivatalossá tette, már nem hagyott kétséget afelől, hogy a csatát a lázadók nyerték - az Egyház következetes tanításának és az Egyház fegyelmének súlyos kárára.

A folyamat még nem ért véget: a lázadók harca most a freiburgi irányelvek második pontjáért, vagyis a rendezetlen együttélések szertartásos megáldásáért folyik.

Ez az a pont tehát, amikor már a múlt tapasztalatainak fényében, de a jövőben várható további fejleményekre figyelve, érdemes ismét felidéznünk az utóbbi évek legsúlyosabb lázadását: a német egyház lázadását, ami a freiburgi érsekségben kezdődött.

A "freiburgi lázadás"

Robert Zollitsch freiburgi érsek 2013. szeptemberének utolsó napjaiban "Kéznyújtás" címmel olyan lelkipásztori irányelveket bocsátott közre, amelyekben nemcsak az újraházasodott elváltak Oltáriszentséghez engedését indítványozta (természetesen a szexuális önmegtartóztatás vállalása nélkül), de az ilyen párok együttélésének szertartásos megáldását is. A "Kéznyújtás"-t, amelyet az érsek rövid időn belül irányelvekből "cselekvési tervvé" minősített át, a német püspöki konferencia összes tagjának elküldte, a támogatásukat és együttműködésüket kérve az általános bevezetésükhöz.

Az irányelvek közzététele nem volt előkészítés néküli. Az egyeztetés, majd a munka szinte azonnal megindult, ahogy Ferenc pápát 2013. márciusában megválasztották (hogy kik és hogyan, arról KATT IDE). Ahogy arról a német püspöki konferencia hivatalos honlapja, a Katholisch.de is beszámolt, hasonló tervezet készítését indítványozták egy Luxemburgban tartott egyházi konferencián is, a német Würzburg egyházmegye pedig májustól június végéig magukat az újraházasodott elváltakat kérdezte egy felmérésben arról, milyen lelkipásztori kísérést képzelnének el maguknak - hogy azután e felmérés eredményére (pontosan 110 beküldött válaszra) hivatkozva támogassa az áldoztatásukat.

A merész lépéseivel Robert Zollitsch érsek tudatosan nem kockáztatta a saját pozícióját. Egyfelől a német egyházban szinte korlátlan hatalommal bírt azzal, hogy 2014. március 12-éig ő volt a német püspöki konferencia elnöke (akit az elnökségben a 2013. áprilisától Ferenc pápa személyes tanácsadójaként szolgáló Reinhard Marx bíboros követett). Másfelől Zollitsch 2013. augusztus 9-én töltötte be a 75. életévét, az emiatt automatikusan benyújtott lemondási kérelme folytán pedig az érseki tisztsége szeptember 17-én meg is szűnt. A "Kéznyújtás" így Zollitsch érsek aktív egyházszolgálatának utolsó "nagy műve" és hagyatéka lett.


A Hittani Kongregáció közbelép

Ahogy arról már a Magyar Kurír is tudósított (2013. november 19-én), a Hittani Kongregáció nevében Gerhard Müller bíboros, a Kongregáció prefektusa hivatalos levélben szólította fel (az addigra már nyugalmazott) Zollitsch érseket a freiburgi dokumentum visszavonására. Az alábbiakban a prefektus levelét közöljük, teljes és szó szerinti fordításban:

Excellenciás úr!

Főtisztelendő Érsek úr!

A 2013. október 8-án kelt 2922/13 számú levélben a Hittani Kongregáció apostoli nunciusa elküldte a kiadványtervezetet a különélő, elvált és polgárilag újraházasodott személyek lelkipásztori gondozásáról a freiburgi érsekségben, valamint a német püspöki konferencia tagjainak küldött tájékoztatását a szöveg előközléséről. A tervezet gondos átolvasása azt mutatja, hogy bár tartalmaz helyes és fontos lelkipásztori észrevételeket, a megfogalmazásában homályos, és az alábbi két pontban nem felel meg az Egyház tanításának:


"Az újraházasodott elváltak maguk akadályozzák meg, hogy szentáldozásban részesülhessenek"

1. Ami az elvált és újraházasodott hívek szentségekhez járulását illeti, a Felső-rajnai püspökök 1993-as javaslatát ajánlják lelkipásztori megoldásnak: a lelkipásztorral folytatott egyeztetés után az érintettek juthatnak arra a meggyőződésre, hogy különféle módokon résztvesznek az Egyház életében, de tudatosan lemondanak a szentségek vételéről, másrészt viszont juthatnak "arra a felelős lelkiismereti döntésre" is, hogy fogadják a keresztség, a szentáldozás, a bérmálás, a bűnbánat és a betegek kenete szentségeit, ezt a döntést pedig a helyi közösség lelkipásztora "tiszteletben kell, hogy tartsa".

Ezzel az állásponttal szemben az Egyház Tanítóhivatala hangsúlyozza, hogy a pásztoroknak világosan különbséget kell tenniük az egyes szituációk között, és arra kell hívniuk az érintetteket, hogy vegyenek részt az Egyház életében, "mindazonáltal megerősíti a Szentírásra támaszkodó hagyományt, mely szerint a válás után újra megházasodott híveket nem engedi szentáldozáshoz járulni" (II. János Pál, Familiaris Consortio apostoli buzdítás, 1981. november 22, n. 84; lásd még e Kongregáció 1994. szeptember 14-én kelt levelét az elvált és újraházasodott hívek szentáldozáshoz járulásáról, amellyel a Felső-rajnai püspökök javaslatát elutasította; XVI. Benedek, Sacramentum Caritatis apostoli buzdítás, 2007. február 22., n. 29).

A Tanítóhivatalnak ez az álláspontja jól megalapozott: az újraházasodott elváltak maguk akadályozzák meg, hogy szentáldozásban részesülhessenek, mert az életkörülményeik objektíven ellentmondanak annak a Krisztus és Egyháza közötti szeretetnek, amelyet az Eucharisztia jelez és megvalósít (doktrinális ok). Az ilyen emberek Oltáriszentséghez engedése továbbá zavart keltene a hívek között az Egyháznak a házasság felbonthatatlanságáról szóló tanítására vonatkozóan (lelkipásztori ok).


2. Mindemellett javaslattétel történik egy liturgikus szolgálatra is azon elvált hívek számára, akik polgári együttélésbe kezdenek. Jóllehet nyíltan kijelentésre kerül, hogy ez nem "kvázi-esküvő", a kivitelezése pedig egyszerű kell, hogy legyen, a tervezet azonban egyfajta "szertartást" kínál fel, megnyitóval, Isten igéjének meghallgatásával, áldással és gyertya átadásával, imádsággal és lezárással.

Az ilyesfajta ünnepléseket II. János Pál és XVI. Benedek kifejezetten megtiltotta: "A szentségi házasság iránti tisztelet, valamint a házastársak és családtagjaik, illetve az egész hívő közösség megbecsülése tiltja, hogy a lelkipásztor bármilyen oknál fogva, vagy bármilyen lelkipásztori megfontolásból valamilyen szertartással (ritus cuiusvis generis) hozzájáruljon az elváltak második házasságához. Egy ilyen szertartás ugyanis azt fejezné ki, hogy az új házasság érvényes szentségi házasság, és ezzel tévedést okozna a korábbi, érvényes házasság felbonthatatlanságára vonatkozóan." (Familiaris Consortio, n. 84).

Az érintett hívek számára támogatást kell felajánlani "de soha nem szabad az ilyen kapcsolatokat megáldani, nehogy a hívők körében zavar támadjon a házasság értékére vonatkozóan." (Sacramentum Caritatis, n. 29).


A fent említett elhajlások miatt az útmutató tervezetét vissza kell vonni és ki kell javítani, hogy azok a lelkipásztori megoldások, amelyek ellentétesek az Egyház tanításával, ne kapjanak hivatalos jóváhagyást. Mivel a szöveg nemcsak Németországon belül vetett fel kérdéseket, de a világ számos más részén is, és egy kényes pásztori kérdésben bizonytalansághoz vezetett, kötelességemnek éreztem Ferenc pápát tájékoztatni róla.


"Olyan megoldást találni, amely teljességgel megfelel az Egyház tanításának"

A Szentatyával való egyeztetés után egy cikket fogok közölni a L'Osservatore Romano 2013. október 23-ai számában, amelyben összefoglalom az Egyház kötelező tanítását ebben a témában. Ez a cikk a Vatikán hírlapjának heti kiadásában is kinyomtatásra kerül majd.

Mivel több püspök is megkeresett, és a német püspöki konferencia egy munkacsoportja foglalkozik a témával, tájékoztatni szeretném, hogy ennek a levélnek a másolatát Németország valamennyi megyéspüspökének el fogom küldeni. Abban a reményben, hogy ebben a kényes ügyben olyan lelkipásztori megoldást találunk, amely teljességgel megfelel az Egyház tanításának, a legjobbakat és Isten áldását kívánva

Tisztelettel,
Gerhard L. Müller
Prefektus

A levél végén tett ígéretének megfelelően Müller bíboros valóban részletes cikket tett közzé a témában a L'Osservatore Romano hasábjain, október 23-án (ennek lefordításától eltekintenénk).


Engedelmesség helyett Marx és Zollitsch is visszatámad

A Hittani Kongregáció prefektusának felszólítására Zollitsch helyett Reinhard Marx bíboros, a nem sokkal később a német püspöki konferencia elnökének megválasztott müncheni érsek válaszolt. Ahogy a Magyar Kurír erről beszámolt (ugyanúgy a november 19-ei beszámolójában):

Az érsek, aki Ferenc pápa nyolcfős tanácsadó testületének is tagja, kritikát fogalmazott meg a Hittani Kongregáció prefektusának álláspontjával szemben. A bíboros szerint „A prefektus nem zárhatja le ezt a vitát. Annak leszünk tanúi, hogy széles körű párbeszéd indul a kérdésről, de hogy milyen eredménnyel zárul, azt ma még nem láthatjuk előre”.

Marx bíboros szavai csúsztatóaknak érezhetők annak fényében, hogy Müller bíboros válasza majdnem teljesen szó szerint az előző két pápa tanítóhivatali megnyilatkozásait ismétli meg. "A vitát" az újraházasodott elváltak áldoztatásáról és szertartásos megáldásáról tehát nem a prefektus bíboros itt, hanem az előző két pápa zárta le, már sok évvel korábban.

Hasonlóan Marxhoz, Zollitsch emeritusz érsek is elutasította Müller prefektus bíborosnak a pápák és a Hittani Kongregáció nevében tett megnyilatkozását. Az érsek a 2014. márciusában tett nyilatkozatában azt is világossá tette, hogy a freiburgi irányelveknek az egyházmegyéjén messze túlmutató karriert szán: "A lelkipásztori kéznyújtásunk arra tesz kísérletet, hogy megváltoztassa a legtöbb német, osztrák és elzászi egyházmegyében működő gyakorlatot. Arról is szól, hogyan vizsgálhatunk meg minden egyes esetet, és hogyan kínálhatunk számára teljes közösséget. Kasper bíboros szintén ebbe az irányba gondolkozik, és rámutat a teológiai lehetőségekre. Hálás vagyok érte." Ehhez Zollitsch ugyanitt azt is hozzátette: "Azt hallottam, hogy Ferenc pápa nagyon dicsérte Kasper előadását" [ti. amiben az egyik 1993-as kezdeményező Felső-rajnai püspök, Walter Kasper, változatlan kitartással az újraházasodott elváltak Oltáriszentséghez engedését indítványozta - KV szerk.].


Amoris Laetitia
: A freiburgi lázadás a példa

Mindössze három nappal Ferenc pápa szinódus(ok) utáni apostoli buzdításának, az Amoris Laetitiának a 2016. április 8-ai megjelenése után a német püspöki konferencia hivatalos híroldala, a Katholisch.de ezzel a beszédes címmel közölt róla beszámolót: "A freiburgi kéznyújtás a példakép?" ("Freiburger Handreichung als Vorbild?").

A cikk kiemelt bevezetője így szól:

A pápa a házasságról és családról szóló buzdításában felveti az elvált és újraházasodott személyek áldoztatásának lehetőségét az egyedi esetekben. Ez pontosan a sokat kritizált 2013-as freiburgi irányelvek kezdeményezése.

A szövegtörzsben pedig ez szerepel:

Ugyan [a pápa] közvetlenül nem kommentálja az újraházasodott elváltak áldozásának vitás kérdését, mégis azt veti fel, hogy az áldoztatásuk egyedi esetekben lehetséges. Ez pontosan a freiburgi irányelvek kezdeményezése. Talán ezzel még [a freiburgi "kéznyújtás"] példaképpé is válhat.

A cikk (még egyszer: a német püspöki kar hivatalos híroldaláé!) a keretesen kiemelt részében a freiburgi teológus papot, Eberhard Schockenhoff-ot idézi és egészíti ki:

Schockenhoff: A pápa megerősítette a freiburgi megoldást az újraházasodottakra

A freiburgi teológus, Eberhard Schockenhoff az Amoris Laetitiát az újraházasodott elváltakra vonatkozó freiburgi irányelvek világos megerősítésének látja. "Az egyházmegyének minden oka megvan rá, hogy megerősítve érezze magát az útján, és hogy még nagyobb önbizalommal folytassa azt. Ha több egyházmegye követni fogja, az még annál is jobb." - nyilatkozta vasárnap Schockenhoff. Ezzel a három Felső-rajnai püspök 1993-as kezdeményezése is teljesen más megvilágításba kerül. Azidőtájt a Vatikán kategorikusan elutasította a püspökök arra vonatkozó kezdeményezését, hogy az újraházasodott elváltak szentáldozását az ő lelkiismereti döntésükre bízzák. Ferenc új dokumentuma most az újraházasodás kategorikus szentségi tiltása ellen fordult. Schockenhoff ezt paradigmaváltásnak látja.

A fentiek mellett egészen döbbenetes, hogy a folytatásban a püspöki kar híroldala nyíltan megerősíti a szakítást az Egyház tanításával:

Az [Amoris Laetitia] trükkössé válik, amikor arról van szó, hogy az elváltak áldozáshoz és minden más szentséghez engedhetők-e egy második, polgári esküvő után. Ez nem lehetséges a jelenlegi katolikus tanítás szerint, mivel az a második házasságot az első házasság állandó megtörésének tartja. Az irányelvek azonban feloldják ezt az ellentmondást: még azok a párok is, akik jól megfontolt döntéssel a tartós együttélés mellett döntöttek, és így a második, polgári házasságok is, erkölcsi elismerést érdemelnek. És intenzív lelkipásztori kísérésen keresztül az ilyen párok arra a "felelős, valódi lelkiismereti döntésre" juthatnak, hogy ismét szentáldozásban részesülhetnek.


Szétszakadt értelmezés, szétszakadt Egyház

Az Amoris Laetitia sokkolta és máig sokk alatt tartja a katolikus világot. A Krisztus és az Egyház következetes tanításához hű hívek - szemben a kasperistákkal - nem értették meg a dokumentum sajátos (freiburgi) logikáját, a homályos megfogalmazásába pedig hithű értelmezést képzeltek. Ferenc pápa a következetes hallgatást választotta, és semmilyen (előbb) tisztázó kérdésre, (majd) korrekcióra válaszolni nem volt hajlandó.

Püspökök és püspöki konferenciák szakadtak el egymástól az Amoris Laetitia értelmezésében. Különböző feltételekkel és mértékben, még egymásnak is ellentmondó elvekkel nyitotta meg az újraházasodottak áldoztatását elsőként a Buenos Aires-i régió püspökeinek útmutatója, majd a nemzeti püspöki konferenciák közül sorra a máltai, a német, és a belga konferencia (a máltai konferencia hamar megingott az útmutatója helyességében, de Ferenc pápa azonnal a megerősítésükre sietett).

Nyíltan az újraházasodottak áldoztatása ellen határozott - ugyanúgy az Amoris Laetitiára hivatkozva - a lengyel, a brazil, és a ghánai püspöki konferencia. A kérdést a ghánain kívül más afrikai püspöki kar elő sem vette: minden felülvizsgálat nélkül kitartottak az újraházasodott elváltak áldoztatásának lehetetlensége mellett (ahogy tette ezt a hithűséget képviselő magyar püspöki konferencia is, Erdő Péter bíboros prímási vezetése alatt, aki a két családszinódus főrelátoraként a pápa és a világ püspökei előtt is nyíltan és bátran kiállt az újraházasodott elváltak áldoztatásának lehetetlensége mellett).

A német püspöki konferencia által 2017. február 1-én kiadott hivatalos irányelvek, amelyeket az Amoris Laetitia gyakorlatba ültetésére szántak, - a rendezetlen együttélések megáldásának ötletét kivéve - lényegében mindenben megfeleltek a freiburgi javaslatoknak. A már a német püspöki kar elnökeként - és továbbra is Ferenc pápa személyes tanácsadói testületében - szolgáló Marx bíboros március 6-án arról számolt be egy sajtótájékoztatóján, hogy amikor Ferenc pápának átadta a német püspökök új dokumentumát, a pápa "örömmel fogadta" és "helyesnek találta" azt.

Gerhard Müller bíboros mindeközben kétségbeesett küzdelembe fogott azért, hogy az apostoli buzdítást az előző pápák tanításával összhangba hozza, még azután is, hogy Ferenc pápa már, egy váratlan és meglepő húzással, a Hittani Kongregáció éléről is eltanácsolta (nem tudunk szabadulni attól, hogy a prefektus bíboros kitartó próbálkozásairól ne Bandira, George Orwell "Állatfarmjának" lovára asszociáljunk).

Miközben a freiburgi irányelvekre válaszolva Müller 2013-ban még egy szóval sem említette azt a lehetőséget, hogy egy olyan pár, amelynek tagjai a saját lelkipásztorukat meg tudják győzni az első házasságuk érvénytelenségéről, de ("bizonyíthatatlanság miatt") az illetékes egyházi bíróságot nem, mégiscsak lehetőséget kaphat a szentáldozásban való részvételre, a bíboros az Amoris Laetitia elkeseredett védelmében már mindenhol ezt a kivételes, erőltetett (és hamis) példát kezdte el hirdetni.

Mi, a Katolikus Válasz szerkesztői lényegében a dubia bíborosok hozzáállásában osztoztunk: ti. miközben azt az értelmezést, hogy az Amoris Laetitia ellentmond az Egyház korábbi tanításának, nem fogadtuk el, a buzdítás önálló értelmezése helyett Ferenc pápa nyílt és egyértelmű tisztázó megnyilatkozásában bíztunk, azt reméltük és vártuk. Ez az álláspont, Müllerével együtt, 2016. decemberétől már semmilyen módon nem tartható, amikoris kiderült, hogy Ferenc pápa a Buenos Aires-i püspökök értelmezését "hiteles tanítóhivatali megnyilatkozásnak" minősítette. A tényt, hogy a pápa ezzel megnyitotta a lehetőséget az újraházasodott elváltak áldoztatására a szexuális önmegtartóztatás vállalása nélkül, még a Magyar Kurír is elismerte.


Konklúzió és a jövő

Ferenc pápa az Amoris Laetitiával tehát nem csupán a kasperi, de a freiburgi lázadást is szentesítette (ahogy azóta a Magnum Principium motu propriojával a különös mércéknek örvendő német egyháznak még egy liturgikus lázadását is). Pusztán ennek a következményei is beláthatatlanok. Bárki levonhatja ugyanis ezekből a logikus következtetést, hogy egy pápával (akár Ferenccel is) és általában az Egyház Tanítóhivatalával szembeni lázadást valamely következő pápa majd úgyis jóváhagyja és rehabilitálja, csupán a lázadásban kitartónak kell lenni hozzá.

Az üzenet máris "termékeny földre" hullott. Mostanra beindult a homoszexualitás normalizálásáért és a homoszexuális párok megáldásáért folyó totális küzdelem, amelyben már meg is jelentek az első lázadó egyházmegyék. Elkezdődött az életvédelem felhigítása és a fogamzásgátlás normalizálása, az idén 50 éves Humanae Vitae enciklika felülvizsgálatával. Újból előkerült a cölibátusvita, 2019-re, latin-amerikai kezdéssel várható a nős férfiak pappá szentelése. Ferenc pápa a Katekizmust is át kívánja írni, hogy a halálbüntetést és a háborút is (tévesen) belsőleg rossz cselekedetekké nyilvánítsa.

Nehéz időknek nézünk elébe, a vég és a megoldás egyaránt bizonytalan. Immár csak a mi Urunkban bízhatunk, hogy felkel és lecsendesíti a vihart, mielőtt az Egyház hajója felborul. Kitartóan kérjük Őt erre!


http://katolikusvalasz.blog.hu/2018/02/18/amoris_laetitia_a_megvalosult_freiburgi_lazadas

komment

Andreas Becker: Hamispróféta és a globális világ elitje

2018. január 17. 09:36 - Andre Lowoa

Bergoglio uralkodásán vörös fonalként húzódik végig egy téma: a tömeges bevándorlás támogatása, melynek első állomása az Olaszországhoz tartozó Földközi tengeri szigetre, Lampedusára 2013. júliusában tett látogatása volt. – Néhány napja hunyt el az az ember, aki Bergoglio legbefolyásosabb tanácsadója volt a migráció kérdéseiben.

Bergoglio köztudottan azt követeli, hogy minden embernek joga legyen a migrációra, és minden államnak kötelessége legyen mindazokat befogadni, akik náluk akarnak élni. Ezen kívül azt is követeli, hogy a bevándorlóknak a befogadó országok azonnal adják meg az állampolgárságot, hogy a befogadásuk visszafordíthatatlan legyen.
Hogy Bergoglionak ezt a tervét, „Lampedusa-narratív” követelését – ahogy a kritikusok nevezik – teljes konzekvenciájában végre lehessen hajtani, szükség van a világ-polgárság bevezetésére, ami egyúttal az eddigi állampolgárságokat és ezzel a szuverén államok eltörlését előfeltételezi. Mert a „migrációhoz való jogot” Bergoglio nem egy másik országba való egyszeri bevándorlásra érti, hanem a minden értelemben vett korlátlan mozgáshoz, ami alatt nem az egyes személyek szabad mozgását érti. 2015. szeptemberében a migráns-válság európai tetőpontján erre szólította fel az Európai Uniót: „Mindenkit vegyetek fel, jókat és rosszakat.”

Január 14-t a bevándorlók és menekültek világnapjává tette. És mostani, Dél-Amerikába vezető útja előtt, ezt mondta Rómában: „Befogadni, védelmezni, támogatni, integrálni.”

Felmerül a kérdés, hogy honnan veszi Bergoglio ezen ideáit, melyek a realitásoktól óriási távolságban állnak, vagy még pontosabban fogalmazva, miként ezt Marcello Pera filozófus és az olasz szenátus egykori elnöke tette tavaly júliusban, mi vezeti őt ebben a ténykedésében: „Gyűlöli a nyugati világot és el akarja pusztítani.”
Nem kétséges, hogy Bergoglio migrációs politikája egy nagyon fontos politikai alapszándéknak felel meg. Hogy mely személyek vagy csoportok szándékának, arra azon egyének átvilágítása adhat feleletet, akiket Bergoglio eddig e témában tanácsadóinak választott.

A 2014/2015-ös évek fordulóján kapott lábra az a hír, hogy Peter Sutherland (lásd baloldali fotón) Bergoglio tanácsadói közé tartozik. A híresztelés alig pár hét múlva vált bizonyossá, amikor Sutherland-t Bergoglio 2015. februárjában az International Catholic Migration elnökévé nevezte ki. Sutherland ekkor már – 2006 óta – az Apostoli Szék vagyonát kezelő igazgatóság tanácsadója volt, mely tény bár azóta számtalan publikációban felbukkant, de melyre magától a Vatikántól nem érkezett megerősítés (cáfolat sem).
Ami biztos, hogy az ír Peter Sutherland, Írország egykori főügyésze, 1985-1989-ig a pályáztatások európai biztosa, 1989-1993-ig az Allied Irish Bank főnöke, 1993-1995-ig a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) vezérigazgatója volt.
A multimilliomos Sutherland 1995. júliusától kezdődően 20 évig a Goldman Sachs International elnöke volt, és egyúttal a BP olajtröszt elnöke, valamint a Royal Bank of Scotland igazgatója. Összes vezető hivatalát a földgolyó különböző pontjain székelő bank- és ipari-szektorokban, kereskedelmi-energetikai- és technológiai-tervező intézetekben lehetetlen mind felsorolni. Ezen kívül számos kormánynak volt e területeken tanácsadója, köztük Németországnak, Nagy-Britanniának, Írországnak és Törökországnak.
Olyan befolyásos köröknek volt tagja, mint a Bildenberg-csoport, a Trilaterális Bizottság és az European Round Table, melyek a nyilvánosság kizárása mellett és szigorú titoktartási kötelezettséggel működnek. Nyugodtan nevezhetők ők a globális elitnek, akik a kormányokat hátulról igazgatják.
Mindezek közben még az ENSZ-nél is különböző funkciókat töltött be. Kofi Annan ENSZ-főtitkár 2006-ban megtette az UN Special Representative for International Migration, azaz az ENSZ különmegbízottjának a migrációs kérdésekben. Ezt a hivatalát 2017-ig töltötte be, amikor már három éve ugyanebben a funkcióban Bergoglionak dolgozott.

Hivatalainak ezen felsorolása betekintést enged arra, micsoda globális befolyást gyakorolt évtizedeken át a közéletre. Sutherland a fináncoligarchia és az árnyékkormányok vezető képviselője volt. Mint ilyen a mai államoknak a bevándorlás és a multi-kultúra elfogadása általi feloszlatását követelte és támogatta. Ezt a folyamatot „elengedhetetlennek és kívánatosnak” nevezte. Célját így definiálta: Az ENSZ, tehát az európai államoknak és európai népeknek minden elképzelést fel kell adniuk a „homogenitásra” és „mások megkülönböztetésre”. A „multikulturális államok kialakulását” kell elősegíteni. Ilyen értelemben arra szólította fel Európát, hogy a bevándorlásban „esélyt” lássanak. Európa politikusainak el kell fogadniuk, hogy az államokban a jövőben „különböző szociális közösségek” lesznek, mondta.

Peter Sutherland, aki 2018. január 7-én halt meg, az ENSZ különmegbízottként meghatározó támogatója volt az Afrikából és Ázsiából Európába tartó nagy bevándorló hullámoknak. Nem volt tehát véletlen, hogy Bergoglio politikai tanácsadói közé került. Tanácsai visszhangoznak Bergoglio különböző beszédeiben. Rómában gúnyból a „globalizálódás pápájának” nevezték, és Soros Györggyel, David Rockefeller-rel és Henry Kissinger-rel állítják egy sorba.
ENSZ, WTO, Goldman Sachs vagy EU – Sutherland szürke eminenciásként mindenütt a globalizáció érdekében tevékenykedett. És eközben Rómára is egyre jobban kiterjesztette befolyását.

Az a híresztelés nem fedi a valóságot, hogy tagja lett volna a Máltai Rendnek és az Opus Dei-nek. Ugyanakkor az utóbbihoz biztosan voltak kapcsolatai, mert Sutherland a Navarrai Opus Dei-Egyetem közgazdasági fakultásának Instituto de Estudios Superiores de le Empresa nevű intézményének nemzetközi tanácsadói grémiumához tartozott.

Sutherland leghírhedtebb kijelentése bizonyára az volt, amit 2012. júniusában, mint az ENSZ-Global Forum on Migration elnöke a brit felsőház azon bizottsága előtt, mely a hirtelen megjelenő bevándorló-hullámok okait volt hivatott kivizsgálni, tett. Sutherland ekkor ezt mondta az angol lordoknak: „Az Európai Uniónak minden tőle telhetőt meg kell tennie, hogy a tagországok homogenitását aláássa.” Ennek okát Sutherland röviden így adta meg: Az embereknek végülis joguk kell legyen arra, hogy oda mehessenek, ahova akarnak. – Ugyanakkor e vélekedés titkos okait és rejtett érdekeit nem nevezte meg.

Róma most feszülten vár arra, hogy Bergoglio kit fog Sutherland utódának kinevezni az International Catholic Migration bizottság élére.

(forrás: www.katholisches.info – 2018. január 17.)
http://www.katolikus-honlap.hu/1701/sutherland.htm

komment

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

2018. január 17. 08:08 - Andre Lowoa

A közösségre épülő jövő

Fontos, hogy a pap körül ott legyen a presbitérium, olyan papok közössége, akik egymást segítik és közös utat járnak.

Ez azért is tűnik fontosnak számomra, mert ha a fiatalok magányos, szomorú, fáradt papokat látnak, azt gondolják: ha ez a jövő vár rám, akkor én nem vállalom.

Az élet olyan valódi közösségét kell létrehozni, amely azt mutatja a fiataloknak: igen, ezt a jövőt el tudom képzelni a magam számára is, így jó élni.

XVI. Benedek pápa az aostai papokhoz, 2005.





A papi élet tíz pontja

1. Fontosabb az, hogyan élek papként, mint az, hogy mit teszek papként.
2. Fontosabb az, amit Krisztus bennem tesz, mint az, amit én teszek.
3. Fontosabb, hogy a papok közötti egységet megéljem, mint az, hogy egyedül küzdjek feladataimmal.
4. Fontosabb az imádság és az ige szolgálata az asztal szolgálatánál.
5. Fontosabb az, hogy munkatársaimat lelkiekben segítsem, mint az, hogy önállóan és egyedül minél többet végezzek.
6. Fontosabb, hogy néhány jelentős feladatunkban teljesen és sugárzó erővel legyünk jelen, mint az, hogy mindenütt ott legyünk, de csak sietősen és félig-meddig.
7. Fontosabb együttműködni a többi pappal, mint akár a legtökéletesebb módon, de elszigetelten tevékenykedni; azaz fontosabb a communio, mint az actio.
8. Fontosabb – mert termékenyebb – a kereszt, mint az eredményesség.
9. Fontosabb az egész közösség, az egyházmegye és a világegyház iránti nyitottság, mint a mégoly fontosnak tűnő helyi érdek.
10. Fontosabb, hogy mindenkit elérjen a tanúságtétel hitünkről, mint az, hogy minden hagyományos igényt kielégítsünk.

Klaus Hemmerle aacheni püspök




A szeretet próbája

Jézus példájára a pap, „Isten titkainak sáfára” akkor önmaga, amikor „másokért él”. Az imádság különleges érzékenységet ad ezek iránt a „mások” iránt, képessé teszi őt, hogy meglássa szükségeiket, figyelni tudjon életükre és sorsukra. Az imádság lehetővé teszi a pap számára, hogy fölismerje azokat, „akiket az Atya neki adott”. Ők mindenekelőtt azok, akiket a jó Pásztor az ő papi szolgálatára, pásztori gondoskodására bízott. Akik lelkileg közel állnak hozzá, akik hajlandóak segíteni apostoli munkájában – de a távoliak, a hiányzók, a közömbösök is, akik még keresők.

Hogyan lehet mindenkiért – és ezek mindegyikéért – Krisztus példájára élni? Hogyan lehet azokért élni, akiket „az Atya nekünk adott”, feladatként ránk bízott? Ez mindig szeretetünk próbája lesz, olyan próba, amit el kell fogadnunk, mindenekelőtt az imádság területén.

És amikor úgy tűnik, hogy egy ekkora próba felülmúlja erőnket, emlékezzünk arra, amit az evangélista mond Jézusról a Getszemáni kertben: „Halálfélelem fogta el, és még buzgóbban imádkozott” (Lk 22,44).

II. János Pál pápa: Levél a papokhoz, 1987. Nagycsütörtök




A valóság szívének közepébe

Minden vidéknek, nemzetnek, társadalmi rétegnek megvolt a maga apostola. Én, ó, Uram, nagy alázattal, a te Univerzumban jelen levő Krisztusod apostola és (hogy úgy mondjam) evangélistája szeretnék lenni. Szeretném elmélkedéseimmel, szavaimmal, egész életemmel fölfedni és hirdetni a kapcsolatok folyamatos összefonódását, amelyek a Kozmoszt, amelyben élünk, olyan hellyé teszik, amely a Megtestesülés által átistenült, a közösség által átistenül, s a mi közreműködésünkkel átisteníthető. Elvinni Krisztust a szervesen egybefonódó kapcsolatok által annak a Valóságnak a szíve közepébe, amelyet rendkívül veszélyesnek, eviláginak és pogánynak tartanak. Íme, az én Evangéliumom és küldetésem.

Teilhard de Chardin: A pap



Minden arannyá válik

Ha egy üvegre tekintesz, megakadhat rajta szemed,
de ha tovább nézel, az eget kémlelheted.

Minden részesülhet Belőled,
semmi sem lehet oly nyomorúságos,
hogy ettől az érintéstől: „Általad”,
ne válna újjá és fénylővé.

Szolgád kezében átistenül a munka terhe,
ki úgy söpri ki házát, hogy a Te akaratodat keresse
lakása és tette lényegül át egyszerre.

Ez az a híres kő,
mely mindent arannyá alakít:
mert amit Isten megérint és hozzá tartozó,
kevesebbnek
nem tekinthető.

George Herbert: A templom




Mindenkivel váljuk eggyé!

Csak az áldozat radikalitásával lehetünk a remény tanúi – ahogy II. János Pál írta a Redemptoris Missio enciklikában –, „magától Krisztus szeretetétől ihletve, amely figyelmes és gyengéd, irgalmas és jóságos, készséges és enyhíti az emberek gondjait”. (89.)

A keresztre feszített Jézus, aki szolidáris volt a legutolsókkal, a legtávolabbiakkal, az Isten nélküliekkel, indította útjára a Népek Apostolát, hogy „mindenkinek mindene legyen”. Pál azt sugározza felénk, hogy mi az igazi apostolkodás: megkülönböztetés nélkül minden emberrel fölfedeztetni, hogy Isten közel van hozzánk és végtelenül szeret minket.

Ha mindenkivel eggyé válunk, és vesszük a bátorságot, hogy minden emberi lényre, még a látszólag megvetésre méltóra vagy ellenségesre is felebarátként és testvérként tekintsünk, megvalósítjuk az örömhír lényegi mondanivalóját: Jézus keresztjében Isten minden tőle eltávolodott emberhez közel jön, felajánlva a megbocsátást és a megváltást.

Van Thuan bíboros: A remény tanúi
komment

Amint az Atya szeretett engem... 365 gondolat a papság évére

2018. január 17. 08:07 - Andre Lowoa

A kereszt: a bölcsesség könyve

A kereszt a világ legbölcsebb könyve, amelyet valaki is olvashat. Tudatlanok azok, akik nem ismerik ezt a könyvet, még ha minden mást el is olvastak.

Egyedül azok az igazán bölcs emberek, akik szeretik a keresztet, kapcsolatban vannak vele és egyre mélyebben megismerik…

Minél többet időt tölt valaki a kereszt iskolájában, annál jobban vágyik arra, hogy ott maradjon. Unatkozás nélkül telik az idő.

Mindent megtudhat az ember, amit csak akar, és soha nem kaphat eleget abból, amibe egyszer már belekóstolt.

Vianney Szent János: A lélek tavasza. 100 oldal az arsi plébánostól





Ami közös az örömben és a fájdalomban

Ha a szeretetben kitartva elérkezünk arra a pontra, amikor a lélek már nem tudja visszatartani a kiáltást: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?”, s ha ezen a ponton is kitartunk, anélkül, hogy megszűnnénk szeretni – végül megérinthetünk valamit, ami nem egyszerűen csak öröm, hanem a lényegek lényege, amely tiszta, nem érzéki, amely közös az örömben és a szenvedésben: magának Istennek a szeretete.

Simone Weil





Az engedelmesség látóvá tesz

Soha nem tanulsz meg látni, ha nem leszel engedelmes.

Ha süket vagy annak hangjára, aki parancsol, vak is leszel.

A szív érzületével engedelmeskedj, hogy láthass a szemlélődés szemével! Isten szemet helyez el azok szívében, akikben az engedelmesség révén szétárad a szemlélődés fénye.

Páduai Szent Antal





„Húsvéti” életstílus

Ha tehát Krisztussal feltámadtatok, keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. Ami ott fönn van, arra legyen gondotok, ne a földiekre. Hiszen meghaltatok, és életetek Krisztussal el van rejtve az Istenben.

Ne hazudjatok egymásnak. Vessétek le a régi embert szokásaival együtt, és öltsétek föl az újat, aki állandóan megújul Teremtőjének képmására a teljes megismerésig. Itt már nincs görög vagy zsidó, körülmetélt vagy körülmetéletlen, barbár vagy szittya, szolga vagy szabad, hanem Krisztus minden mindenben.

Mint Istennek szent és kedves választottai, öltsétek magatokra az irgalmasságot, a jóságot, a szelídséget és a türelmet. Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen. Ahogy az Úr megbocsátott nektek, ti is bocsássatok meg egymásnak. Legfőként pedig szeressétek egymást, mert ez a tökéletesség köteléke.

Kol 3,1-3.9-14




Megjeleníteni Krisztust

Krisztus Egyházában a Szentlélek mindig egyszerre objektív és szubjektív módon él és van jelen: egyrészt mint intézmény, regula vagy egyházfegyelem, másrészt mint inspiráció, az Atya iránti szeretetteljes engedelmesség és mint a fogadott fiúság lelke. A két oldal egymástól elválaszthatatlan, miután Krisztus törvénye alatt állunk, melynek testet kell öltenie bennünk (…).

Bizonyos, hogy „amikor Krisztus, a mi életünk megjelenik, vele együtt ti is megjelentek dicsőségben” (Kol 3,4), és akkor a Lélek intézményi vonatkozása eltűnik, ahogy a feltámadott Úrban már el is tűnt. Helyébe a fogadott fiúság lép, hiszen akkor már nem kell engedelmességet tanulnunk, mert az ösztöneinkben lesz és így szabadságunkká válik. A Lélek objektív értelemben csak annyiban fog irányítani bennünket, amennyire ez eredeti isteni működéséből fakad: a szeretet lángjának tanújaként és élesztőjeként.

Hans Urs von Balthasar




Mit jelent „tanácsot adni” az Egyházban?

A korai Egyház kommunikációjában már megjelennek azok a jelzők és határozók, amelyek a közlés formáit jellemzik. A Lélek ajándékait például a „közösség épülésére” kapjuk (1Kor 14,12); a prófétálás ajándékát „egyenként” kapjuk, hogy „mindenki tanuljon” (1Kor 14,31); mindennek „illő módon és rendben” kell végbemennie (1Kor 14,40), teljes alázatossággal a kölcsönös kapcsolatokban (Fil 2,3); egy testté kell nőni, amelyet a különböző ízületek fognak össze (Ef 4,16).

Ami az óva intés és a feddés közlését illeti, fontos, hogy a „szelídség szellemében” járjunk el (Gal 6,1), hirdetni pedig nyíltan és magabiztosan hirdessünk (Ef 6,20)! Ha megvizsgáljuk a korai Egyház kommunikációjának ezen és más jellemzőit, nyomban kirajzolódik néhány állandó alapvonás: rend, szelídség, igyekezet, figyelem, gondosság, bizonyos szervezőkészség a zűrzavar vagy a szétforgácsolódás megelőzése végett. Tanácsot adni az Egyházban mindig belső ügy, és elsődleges célja az, hogy rendet, egységet, alázatot, türelmet teremtsen és segítsen fölülmúlni a lobbanékonyságot, a nem megfelelő és alkalmatlan intézkedéseket, illetve annak a képességnek a hiányát, amely segíti integrálni a különböző elképzeléseket.

Carlo Maria Martini, 1989.
komment

Az Amerikai Egyesült Államok katolikusai nemzeti rózsafüzér hadjáratot indítanak. az abortusz és a pornó "sötétsége" ellen.

2018. január 16. 10:42 - Andre Lowoa

Az Amerikai Egyesült Államok összes katolikusa meghívott erre a különleges lelki eseményre.

A határokat védő lengyel rózsafüzér hadjárat sikerén felbuzdulva az Egyház jelenlegi állapota miatt megrettent amerikai világi katolikusok Benső Rózsafüzér: Az Egyház Megtisztulásáért felhívást intéznek a katolikus hívek felé. Biztatják a világi híveket, hogy kérjék meg papjaikat, hogy templomaik az Egyház megtisztulása érdekében váljanak a Rózsafüzér imádságok helyszíneivé.

A Benső Rózsafüzér: Az Egyház Megtisztulásáért imádság kiválasztott napja február 2. Hagyományosan ez a Gyertyaszentelő Boldogasszonynak ismert ünnep a Mi Urunk bemutatásának a templomban és a Szűzanya tisztulásának az ünnepe. (Mária a mózesi törvényt követve ment el a templomba megtisztulni.) A Rózsafüzér imádságának órája a plébánostól és a hívektől függően tetszőleges lehet.


A szervezet a honlapján ezt írja: "Felismerve, hogy egyedül a Katolikus Egyház birtokolja a bűn és a tévedések sötétsége feletti győzelemhez szükséges áldást és küldetést, amely Krisztus fényességéből fakad, és hogy ezt a fényességet ma éppen saját tagjainak bűnei és tévelygései súlyosan beárnyékolják, a rózsafüzér arra indít bennünket, hogy tekintetünket befelé fordítsunk, hogy bekövetkezhessen az a belső megtisztulás, amely egyedül tudja Krisztus fényét újra feltündököltetni teljességében a világ számára."

‘Sötétség száll alá ... különösen ami népünkre'

Levélminta, amelyet a papoknak ajánlunk felolvasni a szószékről:

"2018. február 2-án mi is bekapcsolódunk a Benső Rózsafüzér: Az Egyház Megtisztulásáért nemzeti imaláncba. Kérem plébániánk összes katolikus hívét, hogy lehetőségeikhez mérten jöjjenek ide [] órakor azért, hogy az Egyház többi tagjával egységben imádkozzuk a rózsafüzért az Egyház megtisztulása és Krisztus fényességének a sötétség felett aratott győzelme érdekében, amely napjainkban egyre gyorsuló ütemben ereszkedik alá a világra, és különösen a mi népünkre. Ezen a napon templomunk nyitva lesz egészen estig, hogy akik a kijelölt órában nem tudnak eljönni, később is betérhessenek."

A csoport egyik szóvivője, Hans Kroll nyilatkozta a LifeSiteNews-nak, hogy azért nehezedik ez a sötétség "különösen" az Amerikai Egyesült Államokra, mert az USA nemzeti exportjának sok köze van az abortuszok és a pornográfia finanszírozásához szerte az egész világon. Megemlítette az amerikai katolikusok hitének siralmas állapotát is.

Az amerikai katolikusok asszimilálódtak a világi kultúrához .

“Felmérések mutatják, hogy az amerikai katolikusok csaknem 50%-a nem hisz a Valóságos Jelenlétben", mondja Kroll. És nem maradtak érintetlenül az Amerikából exportált pop kultúra előtt sem. "... a katolikusok jelentős hányada oly nagy mértékben asszimilálódott a világi kultúrához!" sóhajtott fel.

Az esemény szervezői névtelenek kívánnak maradni azért, hogy ne tereljék el a hangsúlyt Jézus Krisztusról és Szent Édesanyjáról. Mindazonáltal Kroll azt mondta, hogy a Benső Rózsafüzér ötlete Minnesota államból származik.

Honlapjukon a szervezők azt írják, hogy "az Egyház iránti mély szeretetük egyesíti őket, és az abban való hitük, hogy egyedül a Mi Urunk és a Miasszonyunk (és különösen a rózsafüzéren keresztül) tudja kivezetni az Egyházat a jelenlegi botrányos állapotából, és biztosítani a mindannyiunk és az egész Egyház megtisztulásához szükséges kegyelmet és erőt."

"A megtisztulásnak benső folyamatnak kell lennie, a szívünkben" mondta a szóvivő a LifeSiteNews-nak. "Személyes harccal kell kezdenünk, miközben elismerjük az Egyházba belopakodó sötétséget. Nem mutogathatunk csupán ujjunkkal másokra."

Kroll beszélt arról a fájdalomról is, amelyet az Egyház plébániai szinten érez a felnövekedett és a templomot hirtelen elhagyó fiatalok láttán, vagy amikor széthullanak a plébániához tartozó családok. Ezért szükséges, hogy a Benső Rózsafüzér-t plébániatemplomokban imádkozzák. (...)

A szervezők kijelentik, hogy a rózsafüzérben magunkat és az egész Egyházat a Szűzanya Szeplőtelen Szívébe helyezzük, és "lehetővé tesszük, hogy feltárja a gondolatokat, eltiporja az eretnekséget, leleplezze az igazságtalanságot és a tévedéseket, megtisztítson bennünket a világnak történt behódolásainktól, begyógyítsa a sebeinket és világosságra és igazi békére vezessen bennünket, és meghozza az Egyház egységét." (...)

A lengyel "Rózsafüzér a határokért" a Szent Rózsafüzér ünnepén volt, és a több, mint egymillió lengyelen kívül sok más katolikust is megmozgatott szerte a világon, akik velük egységben imádkozták a rózsafüzért. Hatására Olaszországban is tartottak határokat védő rózsafüzér imádságokat, Írországban pedig a "Rózsafüzér a tengerpartért", Amerikában "Rózsafüzér a tengerpartért és a határokért" imádságokat.

forrás: www.lifesitenews.com/

komment

Látomások a jövőről

2018. január 16. 09:48 - Andre Lowoa

Egy magas hegyre sétálok, a hegyen Jézus vár. Előre mutat le a hegyről. Előttem a völgyben romokat látok mindenfelé.

-Mit látsz? - kérdi

-Romokat - válaszolom

-Nem, az elmúlt, ez a kezdet, valami új kezdete.

Lám magok serkennek a régi romokon.

-Mit tehetek én? - kérdem. Már nem ellenkezem, nem kételkedem, nem félek.

-Mondd el nekik, hogy ne féljenek! Aki engem követ nem vész el. Veletek leszek, az idők végezetéig.

*

A Szent Anna-réten a templomban vagyok. A Szűzanyához imádkozom.

Őt is megkérdezem: mit tehetek én?

-Mondd el nekik Fiam szavait.

A gonosz nem bujkál többé, megnyilvánul. Az események, amik következnek sok embert arra késztetnek majd, hogy Istenhez kiáltsanak. De nektek gyermekeim nincs mitől félnetek. Hitetek legyen szilárd!

Arra használd amiket láthatsz, hogy kieszközöld a templom megépítését...  Sok nép kihullt az idő rostáján, de ti feladatot kaptatok. Őrizzétek a lángot!

*

Fölkél a tenger, gyorsabb mint a madár. Nagy morajlás hallik, nyomán megnyílik a föld, nem menekül semmi, s elmossa a bűnt. (Szökőár, földrengés egy egész országot letarol.)

*

Nagy gát, amin autók közlekednek, átszakad. Hatalmas a pusztítás.

*

Nyár eleje lehet, a szőlőn még virágok, zöld kis bogyó kezdemények. Egy francia kisvárost, vagy falut látok. Delet harangoznak, amikor elkezdődik az üldözés. A muzulmán vallás a keresztény ellen fordul. Összehangolt támadás lesz, mert egyszerre támadnak Franciaországban, Németországban, Angliában, Olaszországban. A céljuk a pusztítás, megfélemlítés. Sokan elmenekülnek a lakóhelyükről. Gerilla harcok lesznek, elhódítanak területeket, majd visszakoznak.

Mindezt az Iszlám nevében. A hatalmasok tehetetlenek, mert nem akarnak nyílt háborút.

Segítenünk kell a menekülőket.

Terézia


http://engesztelok.hu/aktualis/1289-latomasok-a-jovorol

komment
süti beállítások módosítása