1993. április 20.

Vassula, gyermekem, én vagyok az, Jahve… Szeretlek, leányom. Továbbra is elküldelek külföldre az én dicsõségemre. Érezd, hogy szeretlek, védlek és vezetlek! Figyelj rám! Az idõ semmi, és számomra semmit sem jelent, ezért készülj fel arra, hogy elém állj ¹

Nagy szomorúság van szívemben, mert a hit hiánya és az árulás egyre inkább betakarja az Egyházat. E szavakat hallom azoktól, akik egy asztalnál esznek Fiam helyettesével: „Mennyire fárasztó õ!” Ahogyan egyszer már mondtam neked, õk a ti idõtök káinjai. Róluk beszéltem a tíz parancsolatról szóló magyarázatomban. Úgy tesznek, mintha engem keresnének tömjénnel kezükben, de lelkük nem az én Lelkemet keresi. Mondom neked, õk nem szentelik meg az én Nevemet, nem. Nagy szeretetemet sem értékelik. Nap mint nap próbára tesznek és kihívnak lelketlen beszédükkel. Felkeltik haragomat szócsöveim kigúnyolásával. Ó, azonban meg fognak tántorodni mint hulló csillagok, amelyek a fekete sötétség örökkévalósága felé tartanak, hacsak le nem szállnak trónjaikról és bûnbánatot nem tartanak! Össze kell fognotok, hogy imádkozzatok értük, mielõtt az én napom eljön…
Leányom, megáldalak. Hívj, amikor akarsz, sohasem foglak elhagyni…