1992. január 17.

Irgalmasság Ura,
népednek vigasztalásra van szüksége!
Megosztott Tested összeroskad,
és igen kevesen tudnak megvigasztalni Téged.
Néped kétségbe esett,
ezért hallgass meg minket,
irgalmasság Ura,
és tekints szomorúságunkra!
Ámen.

Saját Véremben ázom amiatt, amit szemem lát és fülem hall.
Leányom, Szavam kardjává teszlek, amellyel megnyitod, keresztülszúrod az emberek szívét, hogy Szavam mélyen beléjük tudjon hatolni. Bennük fog visszhangozni hangom, és bár szívükben egy lélegzetnyi élet sincs, Szavam, az életadó, életre fogja kelteni õket, olyan illatot fakaszt belõlük, ami enyhülést hoz Sebeimre.
Én leányom, bátorság! Sokan továbbra is istentelen életet fognak élni, sokan továbbra is bûnösök maradnak és meg fogják sérteni Szentségemet - nem fognak törõdni figyelmeztetéseimmel, nem fognak törõdni jeleimmel, amelyeket ma a világnak adok, és a gonoszság még jobban meg fogja tölteni igazságosságom kelyhét.
Ezek az emberek úgy hordozzák magukon a gonoszságot és az istentagadást, a hatalomvágyat és a racionalizmust mint pecsétgyûrût.
Ó, Vassulám! Akkora lesz a veszteség, amekkorát még sohasem láttak! A bûnös, alkalomra várva, éjjel fog jönni, mint a tolvaj! Megsokasodik az uralkodók, az elöljárók és a befolyásos emberek jajszava. Jajgatni fog mind!
Leányom, halld meg sóhajaimat, figyelj Szívemre! Ó Lelkem kedvese, jöjj és vigasztald meg Szívemet! Éhezz rám! Én vagyok a Feltámadás! Szeress engem! Imád járjon közbe az Atyánál és védje meg haragjától nemzedékedet! Kiáltásod és imád legyen olyan, mint az Atyához szóló könyörgés!
Én, az Úr, megáldalak téged, gyermekem! Jöjj!