1990. november 11.

Uram?

Én vagyok. Pihenj meg bennem! Az egész mennyország tele van örömmel, ezt nevezitek ti örök boldogságnak. Leányom, ha a lelkek tudnák, milyen csodálatos dolog Istenben élni, egy sem veszne el ilyen könnyen, hacsak azt nem választják, hogy úgy vesszenek el, mint Júdás. Õ a kárhozat útját választotta. Mennyire elszomorodott Szívem, valahányszor láttam, hogy távolodik tõlem. Mennyit imádkoztam érte! Mennyit sírtam miatta! Oly sok hozzám vezetõ utat nyitottam számára, de alighogy elindult egyiken, máris letért róla, amint rádöbbent, hogy én adtam neki a lehetõséget. Bûnét lázadással tetézte. Sértéseket tartogatott szívében számomra, Istene számára, amikor ráébredt, hogy az én királyságom nem földi királyság, nem földi dicsõség. Becsukta szívét, elvágta kötelékeinket, és azonnal elidegenedett tõlem. Sötétség borult érzékeire, nem tudta mi a jó, és mi a rossz, és annak az uralkodónak engedelmeskedett, aki a levegõ ura.
Ma is azt kérdezem a betegtõl, amit egykor a Beteszda fürdõnél¹: “Meg akarsz gyógyulni?” Ebben a pillanatban meg tudlak gyógyítani, és az egész menny ünnepel és örvendez majd! Ingyen adom, ezért úgy jöjj, amilyen vagy, meggyógyítalak lélek, országomba léphetsz, és bennem, Istenedben élhetsz.