A választott nép, a zsidók evangelizálása és az antiszemitizmus című írásban reflektáltam egy Szemléleken megjelent könyvismertetésre, amely néhány nagyon meredek állítást fogalmazott meg a keresztények és zsidók kapcsolatáról. Meglepett a dolog, és a cikk szerzője által írt komment nyomán rászántam néhány órát, hogy számba vegyem vajon mi bátoríthatja a mai egyházban az újabb zsidózó eretnekségek megjelenését. Gondoltam, hogy visszafelé haladva először Franciscust nézem meg, aztán a zsinat, a Nostra Aetate megjelenése óta bekövetkezett eseményeket. De lehet, hogy naiv elképzelés volt az utolsó hatvan évet átfogó elemzés. Elakadtam Franciscusnál. Megdöbbentem a zsidósággal való mély kapcsolatáról szóló források bősége láttán, amely révén egy újabb vetületét ismerhettem meg Franciscus személyiségének, felfogásának és tevékenységének.

Franciscus már Argentínában kiváló viszonyt ápolt zsidó közösségekkel és személyekkel. Saját elmondása szerint tizennégy éves korában egy zsidó textilgyárosnál töltött nyári diákmunkán került közelebbi kapcsolatba először zsidókkal, és ez életre szólóan meghatározta hozzájuk fűződő viszonyát. A másik esemény a Buenos Aires-i zsidó kulturális és segélyegyleti központ ellen 1994-ben elkövetett robbantásos merénylet volt, amelynek tetteseire a mai napig nem derült fény, és amely után elmélyült az akkor még Buenos Aires-i segédpüspök Bergoglio zsidókkal ápolt kapcsolata. Ennél pontosabb adatok a viszony alakulására nincsenek, ami bizonyos értelemben meglepő annak fényében, hogy a legfőbb érintett szereplő él, aki viszont valamiért nem érdekelt a tiszta előtörténet terjedésében. Biztos szerénységből. Ugyanakkor ez nem különleges abban az értelemben, hogy ez a megállapítás Bergoglio családjára, fiatalkorára, kommunista kapcsolataira, a jezsuita tartományfőnökségére, a leváltása utáni sötét éveire, a pszichoanalízissel való kapcsolatára és általában teljes argentínai tevékenységére igaz, amely tele van homályos, tisztázatlan részletekkel. A zsidó kapcsolatai viszont egészen szoros és jelképes eseményekben gazdag viszonnyá váltak érsekké válása után. Az említett merénylet után követelte a tettesek felkutatását és az igazságszolgáltatást, rendszeresen részt vett holokausztról való megemlékezéseken. 2012-ben több dél-amerikai ország papjaiból összeválogatott csapatot küldött egy izraeli látogatásra, igazából érzékenyítő továbbképzésre, amelyet Shlomo Riskin rabbi vallásközi központjával együttműködésben szervezett. Az ő programjuk hangsúlyos része volt például az olyan zsidó nemzeti emlékhelyek látogatása, mint a Herzl-hegy vagy a Jad Vasem. Ez talán már egy picivel több, mint a szokásos, zsidókat ért üldözések történelmi igazságával kapcsolatos politikai jellegű szimpátia-nyilvánítás. De ami ezen messze túlmutat, az a zsidó vallási képviselőkkel ápolt kapcsolata. Ez a kapcsolat kifejezetten vallási jellegű, de ezalatt nem azt kell érteni, hogy Franciscus a zsidók evangelizálásának buzgalmától hajtva keresi a zsidó vallási vezetők barátságát, hogy elszórja az ige magvait. Ez az ő esetében inkább fordítva működik. Ahogy a később említett könyv előszavában ő maga fogalmazta meg: „Életbevágóan fontos a keresztények számára felfedezni és terjeszteni a zsidó hagyomány ismeretét annak érdekében, hogy képesek legyenek autentikus módon megérteni saját magukat.” Tehát szerinte nem igazán érthetjük meg magunkat keresztényként a farizeusi iskolából továbböröklődő zsidó vallási szokások megismerése nélkül. És főleg azok terjesztése nélkül.

Mivel hihetetlenül kiterjedt zsidó baráti körrel rendelkezik, kiemelek néhányat barátai közül, akik valamilyen szempontból tipikusak vagy kiemelésre érdemesek.

Közismert a Buenos Aires-i Benei Tikva zsidó közösség rabbijával, Benjamin Skorka rabbival ápolt kapcsolata. Skorka rabbi, „testvére és barátja” (Franciscus szavai), többször meghívta Bergogliót prédikálni a zsinagógájába, sőt közös könyvet is adott ki vele „Az égről és a földről” címmel. Franciscus Skorkával nem csak könyvet, hanem párhuzamos előszót is írt a La Bibbia dell’Amicizia: Brani della Torah/Pentateuco commentati da ebrei e cristiani című opushoz (Ebben az előszóban írja Franciscus azt is, hogy „tudatában vagyok annak, hogy a múltban tizenkilenc évszázadnyi zsidóellenesség van mögöttünk” – adalék a Szemlélek szerzőjének egyet nem értő szeretettel!).

Érdemes megemlíteni még Skorka rabbi homoszexualitáshoz való hozzáállását, amelyet olvasva felvetődik a kérdés, hogy vajon Franciscus hatott a rabbira vagy fordítva történt, a rabbi ugyanis – bár fenntartja a homoszexualitást elítélő és a házasságot férfi és nő közösségeként meghatározó zsidó tanítást, de elfogadja és szorgalmazza a polgári „házasságot” a homoszexuális együttélések törvényesítésére.

Franciscus már pápaként több napon keresztül vendégül látta Skorka rabbit a Szent Márta házban, ahol minden étkezésnél a rabbi mondott héber imákat, amelyekre Franciscus és a többi jelenlévő is áment mondott (vajon ért-e héberül Franciscus?). Skorka rabbi jelentős személy abból a szempontból is, hogy az ő említett látogatását találta jó alkalomnak arra Franciscus, hogy előre jelezze azt, ami aztán hivatalosan be is következett két évvel később, amikor megjelent az iránymutatásnak szánt kijelentés, miszerint a „Katolikus Egyház nem vezet és nem támogat semmiféle intézményesített térítő tevékenységet a zsidók irányába”. Az a bizonyos sokszor elítélt prozelitizmus, amitől egy másik rabbi barát szerint megmenekítette Franciscus a zsidó lelkeket. Nem tudom, hogy csak az én figyelmemet kerülte el akkor, vagy másét is, de ezek alapján a zsidók ki vannak zárva az evangélium hirdetéséből. Ez pedig azt jelenti, hogy vagy nem akarjuk, hogy üdvözüljenek Jézus Krisztus istenségének és megváltásának megismerésével és elfogadásával, vagy nem hisszük azt, hogy ez szükséges az üdvösségükhöz. Ez az a felfogás, ami a mai zsidózó eretnekségek igazi vallási alapja, amitől egy származási vagy egyéb okból eredő szimpátia miatt sokan könnyen eljuthatnak a zsidó vallási szokások követésére – elvileg keresztényként. És akinek ez nem tetszik, az megfontolhatja, hogy ez bizony nem Franciscus találmánya, hanem hozzá hasonlóan fellelhető a zsinat utáni pápák megnyilatkozásaiban is, mert alapjául a Nostra Aetate szolgált. Franciscus ebben is a zsinat következetes végrehajtója volt – és egy kicsit túltolója, mint annyi másban.

Másik, kevésbé ismert zsidó rabbi barátja az argentin Sergio Bergman rabbi, aki Franciscus szellemi gyermekének vallja magát. Ő az a rabbi, aki Franciscus révén, annak pápai beiktatása után nem sokkal, 2013. húsvétján közelebbről meg nem nevezett zsidó imát mondhatott el Szent Péter sírjánál, győzelmi jelentésében Péternek (Pedro) nevezve Szent Péter apostolt

Sergio Bergman rabbi, aki a kabbalisztikáról is jegyez művet, a Ferenc evangéliumáról szóló opus mellett, közzétett egy másik rövid, de annál érzelmesebb írást is arról, hogy miként találkozott beiktatásakor Mesterével, Bergoglióval. Ezt az írást mindenképpen érdemes elolvasni annak, aki azt gondolja, hogy a mester megnevezés használata egy felszínes, és ily módon szokványos tanár-tanítvány kapcsolatot takar. Aki legalább futólag ismeri a szabadkőműves terminológiát, felkaphatja a fejét az írás záró bekezdésére: „A Ferenccel való ölelkezés megújított egy paktumot erre az új korszakra, az imában felemelkedő áldás egy új korra, amelyben a mi pásztorunk és mesterünk nagyvonalú szíve által vezetettek maradunk, Ferenc pápa, aki nem más, mint Jorge atya, a szeretett és értékelt Bergoglio.” Vajon mi lehet ez az új korszak?

Bergmann rabbi Franciscushoz való szellemi közelsége a környezetvédelem iránti elkötelezettségében is megnyilvánul. Így érthető, hogy Sergio Bergmann rabbi, aki Argentína környezetvédelméért felelős minisztere is volt, lelkesen ecsetelte egy videóban a Laudato Si jelentőségét. Ez a felvétel ugyanakkor másért is jelentős. Sergio rabbi mögött a könyvespolcon látható egy fénykép, amely Franciscussal ábrázolja őt, a kép hátterében viszont egy szabadkőműves címer látható.

(Akiben gyanú támadna, hogy a fotó „meg van stoppolva”, az mindenképpen nézze meg a fenti linken elérhető eredeti videót, amelyből a kép származik).

A fenti kép alapján talán megkockáztatható, hogy Franciscus szellemi gyermeke, aki előszeretettel nevezi Franciscust az „én rabbimnak”, szabadkőműves. Ez persze csak merész feltételezés… Az viszont az interneten fellelhető felvételek alapján bizton állítható, hogy Franciscus nem tartotta a szabadkőművesként azonosítható személyeket és csoportokat kerülendőnek. Nem pusztán szívesen mutatkozott a B’nai B’rith zsidó szabadkőműves páholy által szervezett eseményeken Buenos Airesben, de be is fogadta azokat a székesegyházába, például a Kristallnacht-ról szóló megemlékezésen – amely a The Times of Israel szerint Franciscus kedvenc rendezvényeinek egyike. Persze, Franciscus semmit sem tudott Bergman rabbi esetleges szabadkőművességéről, ahogy a B’nai B’rith szervezet szabadkőművességéről sem, valamint arról sem, hogy bár az új Egyházi Törvénykönyv már nem tartalmazza nevesítve a szabadkőművesség tiltását katolikusoknak, de a Hittani Kongregáció még Ratzinger idejében megerősítette az egyház szabadkőművességre vonatkozó „negatív megítélését”. Persze ez pusztán erkölcsileg kötelez, nincs jogi szankció.

Franciscus harmadik barátja A hamis próféta és a káromlásban a Chagall-kép kapcsán már idézett Adin Even-Israel Steinsaltz rabbi, aki Chagall gyakorlatát a keresztény szimbólumok használatára hódítási aktusként írta le. Steinsaltz a kétezres évek elején „feltámasztott” Szanhedrinben a Nasi (herceg) hivatalára megválasztott rabbi volt 2005 és 2008 között. Bár némileg mérsékeltebbnek tartották elődjéhez képest, aki a Templom pontos helyének megállapítása és annak gyors újjáépítése érdekében tevékenykedett, de ez nem ellenkező meggyőződést jelentett Steinsaltz nasi részéről, hanem megfontoltabb haladást ebbe az irányba. Így az ő hivatali ideje alatt ennek a megfontolt haladásnak jegyében kezdték a Templomhegyen ismét bemutatni a húsvéti áldozatot.

Ő annyira kiemelkedő zsidó talmudista volt, hogy a halálakor róla írt cikkében a The Jerusalem Post Rashinál is jelentősebbnek nevezte. Rashi középkori talmudmagyarázó volt, akinek igazi neve Rabbi Slomo Itzhaki volt (a nevének kezdőbetűiből összeállított rövidítés talán sokakat nem véletlenül emlékeztet a korábbi írásban említett Jeshu rövidítésben is kézzelfogható talmudi gyakorlatra). Steinsaltz rabbi legfontosabb tudományos teljesítménye a Talmud modern héberre és angolra fordítása volt. Az alábbi kép 2016. december 5-én készült, amikor Franciscus magánkihallgatáson fogadta. A képen Franciscus éppen a rabbitól kapott Talmudot tartja a kezében.

Persze, tudom, ez csak egy volt a szokásos vallásközi találkozók sorában. De meglepő módon Steinsaltz rabbi talmudja, annak bölcsességnek nevezett „meséivel, gyerekes és bizarr dolgaival” (Albino Luciani velencei pátriárka, későbbi I. János Pál szavai) valószínűleg nagy hatással volt Franciscusra. Ez sejthető például abból, hogy többször váratlan helyen idézi a Talmudot, például itt és itt. Erre a mély figyelemre utal az is, hogy a Franciscus által az ő „pártlapjának” nevezett L’Osservatore Romano már beiktatása után nem sokkal megjelentette első, Talmudot népszerűsítő cikkét, 2013. április 26-i kiadásában megjelent a Talmud napról-napra című írás, majd 2017. december 30-i számában segédletet nyújtott az aktuális egyházi híreket (és tanítást) kereső érdeklődőknek A Talmud a weben címmel. És tényleg milyen jó, hogy napról-napra követhetjük a talmud bölcsességét, mert tele van praktikus és megfontolandó tanácsokkal. Így például sok egyéb mellett megtudhatjuk, hogy milyen irányba kell -állva vagy ülve- elvégezni természetes szükségeinket, vagy miért kellett juh társaságában mennie a rabbinak az árnyékszékre.

És hogy méltó-e a Talmud az idézésre, záróakkordként egy idézet belőle, hogy minden keresztény gondolkodhasson azon, hogy származhat-e követésre méltó igazság a hazugságból:

„Húsvét előestjén felakasztották a Názáreti Jézus testét, miután megölték őt megkövezés által. Előtte egy hírnök járt körbe negyven napig, nyilvánosan hirdetve: „Jézust, a Názáretit meg fogják kövezni, mert varázslatot művelt, bálványimádásra buzdította az embereket és félrevezette a zsidó népet. Bárki, aki ismer bármilyen felmentő okot, jöjjön elő és beszéljen az érdekében. És a bíróság nem talált okot a felmentésére, így megkövezték őt és felakasztották testét Húsvét előestjén.”

https://invocabo.wordpress.com/2021/07/04/a-madar-tollairol/