Az egyik előző írásban bemutattam, hogy miért gondolhatunk arra a Jelenések könyvének szimbolikája és a dolgok belső logikája alapján, hogy az abban megnevezett szárazföldi fenevad, a hamis próféta valószínűleg egy pápa lehet. Egy másik írás kapcsán arról is gondolkodhattunk, hogy milyen jellemzők alapján lehet majd felismerni a hamis prófétát, milyen törekvései lesznek.  Ebben az írásban az előzőekben vázoltak következményeit járom röviden körül, arra a nehéz kérdésre keresve a választ, hogy mit kellene tennünk, ha felismernénk a hamis prófétát egy pápában?

Ez a felismerés ugyanis azt jelentené, hogy az egység elve, amit a pápa képvisel az egyházban, megszűnne irányítani és szabályozni az egyház életét. Ez azonnali és általános zűrzavarral járna, ami először leginkább azokat érintené, akik felismerték igaz valóját. Ezek a keresztények nagyon nehéz lelkiismereti helyzetbe kerülnének, az eddigi biztos értelmezési keretek és segítségek nélkül, intézményi támogatás nélkül kellene megküzdeniük felismerésük következményeivel. Ez pedig nagyon nehéz gyászmunka, ami nem kecsegtet gyors és fájdalommentes sikerrel. A nehéz helyzet eltartó válaszokhoz fog vezetni, ez pedig végső soron a különböző irányzatokat és véleményeket igaznak tartó keresztényeket is arra kényszeríti először, hogy a hit válaszait egyéni szinten és nagyon kis csoportokban, bizalmi körökben keresse meg és próbálja felkutatni és felmutatni.

A pápai hatalom hármas irányát és területét követve nézzük meg, hogy milyen következményei lennének a fenti felismerésnek a tanítás, kormányzás és megszentelő hatalom területén.

Láthattuk, hogy a hamis próféta a tanítás terén az egyház tanításának elferdítése, meghamisítása révén tévedésbe szeretné vinni a keresztényeket, ezért a tanításban lenne elsődlegesen megragadható hamissága. Ugyanakkor, mivel ez kellőképpen elő van készítve az egyház hitehagyása és a tanítástól való eltávolodása által, mégis ez lenne legnehezebben megfogható az egyszerű híveknek. A kegyesnek hangzó frázisok, az új jelentéstartalommal felruházott, ugyanakkor ismerős keresztény szavak, kifejezések lepleznék szándékát sokak előtt, és sokakat elaltatna ezek ismerős volta. Ezért a hamis tanítás lenne az a terület, amely a hamis próféta aratásának színtere lenne a nagyobb, és egyházi tanításban, hitben nem túl erősen álló tömegek tekintetében. Éppen azért, mert a hamis tanítás az amúgy is gyenge alapokon álló hit maradék alapjait szüntetné meg, tenné megindokolhatóvá számukra a nehéz ösvénytől és a súlyos kereszttől való menekülés jogosságát, ezáltal vesztüket okozva a hit szempontjából. Azok számára, akik felismerik a hamis prófétát, paradox módon mégis ezen a területen lenne legkönnyebben kezelhető a hamis próféta által jelentett nehézség. Itt ugyanis működhet a pápának látszó hamis próféta tanításának figyelmen kívül hagyása, illetve a hagyományos egyházi tanítás kitartó ismétlése, hangoztatása, továbbadása, a hitoktatás családi hatáskörbe vonása, az igaz hitű papok megkeresése, a hozzánk tartozók hitének támogatása, táplálása.

A zsinatig az egyház iránymutatása és ellenőrzése kiterjedt a nyomtatásban megjelent minden vallási írásra, könyvre, ez biztosította, hogy a fiak ne kígyót kapjanak tojás helyett. A zsinat utáni egyházvezetés lemondott az atyaságról és atyai gondosságról ezen a területen, magára hagyta a híveket a legendás keresztény nagykorúság okán, így az általa eltörölt egyházi felügyelet miatt sokáig zavartalanul rombolhatták a keresztények hitét. Ezért, ha felismernénk a hamis prófétát a pápában, elérkezne az idő, hogy a hátrányból előnyt kovácsoljunk, és a keresztény hit javára fordítsuk a hamis próféta és hozzá tartozók hatáskörén kívül lévő fórumokat. Ezért a hagyományos egyházi tanítás kitartó ismétlésében, a katolikus hit igazságainak továbbadásában az aszimmetrikus hadviselés szabályai szerint minden eszközt meg kellene ragadni, hogy az igaz tanítás minél többször, minél több helyen elhangozzék, terjedjen azokkal a hivatalos fórumokkal szemben, amelyek ki sem látszanak a hamis próféta sátán által kedvelt alfeléből. Indulnia kellene a blog-áradásnak! Ez lenne az a fázis, amikor az írás elején említett kis bizalmi körök után, egymás hitéből erőt merítve a hit bátor hirdetőiként lépnének elő a keresztények.

Nehezebb lenne a helyzet a hármas hatalom többi területén. Például a tanítás és kormányzás határterületén, a szentté-avatások ügyében komoly teológiai és hitbéli értelmezési kihívásokkal szembesülhetnénk. A hamis próféta által szentté avatott személyek tekintetében számos kétely támadhat, amelyeket erősíthet a szentté avatási eljárások szabályaitól való – amúgy pápai hatalom körében lévő – eltérés. A csodák és hívek között elterjedt kultusz nélkül szentté avatott „programszentek”, a hamis próféta üzenetét alátámasztó és támogató szentté avatások felvetik a kérdést, hogy mit gondoljunk a boldoggá és szentté avatások tévedhetetlenségéről ebben a helyzetben. Magam nem tudom megoldani az ebben rejlő ellentmondást: ahogy én látom, a boldoggá avatást az egyház hagyományosan ugyan nem tekintette tévedhetetlen megnyilatkozásnak, a szentté avatást viszont igen. Erre ugyan nem találtam explicit tanítást, nálam tájékozottabbak segítsenek, ha van módjuk rá, de talán nem tévedek nagyot, ha feltételezem ezt. Mit kezdenénk tehát a kultusz, és isteni csoda megerősítése nélkül, a hamis próféta akaratából szentté avatott személyek szentségével és a tévedhetetlenség dogmájának ezen való látszólagos megbicsaklásával? A tévedhetetlenségről korábbi írásokban részletezett gondolatokat fenntartva, továbbra is vallom, hogy Krisztus Urunk ígéretén alapuló tévedhetetlenség dogmájának hittétele a pápából lett hamis próféta esetében azt jelentené, hogy az minden romboló szándéka ellenére sem tudná a hit rombolását célzó tanítását a tévedhetetlenség pecsétjével megerősítve előadni. Ezért pont a szentté avatások területe az, ami miatt hajlok Kramer atya véleményének osztására, aki a korábbi írásban idézett módon a hamis prófétáról azt mondta, hogy egy pápai hatalmat bitorló püspök vagy bíboros lesz, tehát nem igazi pápa. Ha egy nem kanonikusan megválasztott, így csak pápának látszó bíboros lesz a „romboló”, az valóban könnyebben értelmezhetővé tenné ezt a problémakört. A hamis próféta által elrendelt szentté avatások ily módon a hamis próféta hamis volta mellett szóló érvek lennének, még akkor is, ha közöttük igazi szent emberek látszólagos szentté avatása is megtörténne.

A megszentelő hatalom, az egyház szentségeinek kiszolgáltatása, köztük is elsősorban a szentmise a hamis próféta számára a blaszfémia művelésének területe lenne, itt minden tette és rendelkezése a rombolást célozná. Az eucharisztia „elérhetőségének” biztosítása a bűnben megátalkodottak számára, a hitetlenek és eretnekek számára, a házasság szentségének rombolása az egyházi válássá váló házasság-érvénytelenítési gyakorlat mind ez irányba mutatna. Ugyanakkor, mivel a szentmisét és a többi szentséget célzó alapvető rombolás már korábban, az új rítus bevezetésével megtörtént, a hamis próféta tevékenysége ezek elsődlegességének, sőt kizárólagosságának megőrzését célozza majd. Itt bizonyos értelemben elegendő számára a szinten tartás.

A megszentelő hatalom kapcsán a hívek és papok imájának valamint a hamis prófétának kapcsolatáról is érdemes szót ejteni egy közbevetett gondolat erejéig: hogyan gondolkodjunk a pápáért végzett imáról, a szentmisében végzett megemlékezésről, ha a hamis próféta bitorolná a pápai trónt? Érthető módon ellenérzés lenne sokakban, elsősorban a pápa nevének említésére és a misében érte imára kötelezett papok körében. Az alapvető kérdés ebben az esetben az, hogy a hamis próféta által bitorolt pápai hatalom fényében a vele való egység jámbor óhajának kifejezésén túl az érte való könyörgésnek mi lenne az értelme és kifutása. Hiszen igaz, hogy imádkozni kell ellenségeinkért és üldözőinkért, de a hamis prófétáért való imának közelítően ugyanannyira nem lenne értelme, mint a Júdásért végzett imának az árulásra való elszánása után vagy a sátán megtéréséért végzett imának.

Az egyházkormányzás területén a hamis próféta számára a puszta hatalomtechnikai szempont egybeesne rombolási szándékával, amennyiben az általa kinevezettekkel az egyház hitének aláásását célozná. Hitetlen, eretnek, szodomita és más bűnben megátalkodott embereket nevezne ki a legfontosabb egyházi tisztségekre, akik egyrészről ellenvetés és saját gondolat nélkül szolgálnák ki felemelőjüket, másrészről megátalkodottságuk okán maguk is a hit ellenségei lennének.

A legnehezebb kérdéseknek sokak számára a kormányzó hatalom területén várható következmények bizonyulnak majd. A hamis próféta által elfoglalt és bitorolt pápai tekintély a teljes zűrzavar és konfúzió veszélyével jár, alapvetően rombolja a bizalmat és kikezdi az engedelmességet, amelyre a hamis próféta viszont maximális mértékben igényt tart azok részéről, akiket megcéloz az általa végzett rombolás. De teljesen érintetlenül és szabadon hagyja azokat, akik vele együtt rombolnak.

Ebben a helyzetben az igaz hitet követők számára kulcsfontosságúvá válik az engedelmesség helyes felfogása. Az egyházi kormányzás alapja és feltétele a Krisztus iránt minket kötelező engedelmesség. Minden egyéb engedelmesség ebből az alapból fakad, és csak addig köt minket, amíg az engedelmességre igényt tartó alsóbb hatalom Krisztus szándéka szerint gyakorolja hatalmát. Amint elszakad Krisztus szándékától, elveszti jogát az engedelmességünkre. Ez az elvi alapon tiszta elgondolás azonban nehezen lenne egyaránt alkalmazható mindenki számára a várható következmények miatt.

A hamis prófétának való engedelmesség esetében egy remény és két félelem okozná a legfőbb nehézséget azok esetében is, akik felismerik, ezek bénítanák leginkább őket. A remény arra vonatkozna, hogy valahogy ki lehet bekkelni a hamis próféta ámokfutását, hogy utána a korábbiak szerinti kerékvágásban vagy még jobb irányba mehessen tovább minden. Ez azok álláspontja, akik elsősorban a hamis próféta elleni fellépés által okozott botránytól félnek. Ez lenne az elsődleges félelem, ami mozgatná őket, mert nem ismerik fel, hogy a legnagyobb botrány, ami máris megtörtént, Krisztus tanításának, az örök életre vezető kinyilatkoztatásnak meghamisítása. Ennek a félelemnek leküzdéséhez arra lenne szükségük, hogy felismerjék az igaz hit elsődlegességét minden mással szemben, azt, hogy az igaz hit megvédésének elsődlegessége felülírja a hit rombolásáért cselekvő egyes személyek jó hírnévhez való jogát, éppen azért, mert az igaz hit elengedhetetlen feltétele az üdvösségnek. Másrészről arra gondolnak, hogy volt már az egyház életében elég sok hamis próféta, hitvány püspök és pápa, ez is elmúlik majd, akár a többiek. Azzal nem számolnak, hogy bár sok hamis próféta volt és van, de „a” hamis prófétából csak egy olyan van, aki a Jelenések könyve által megjelenített módon szárazföldi fenevadként tör a keresztények örök életére. Nem ismerik fel, hogy a hamis próféta fellépése azokat a rendkívüli időket hozná el, amelyben nem érvényesek a korábbi tapasztalatokon alapuló remények. Nem hajlandók a helyzet rendkívüliségét felismerni, ennek megfelelően alakítani válaszukat, és elszenvedni emiatt a szükségszerű üldözést.

Az üldözéstől való lenne ugyanis a másik félelmük. Ez a félelem elsősorban a püspököket, papokat és szerzeteseket érintené. Ők azok, akik a hamis prófétával kapcsolatos fellépésük és ellenállásuk esetén egzisztenciálisan fenyegetetté válnának.  Mivel ebből a körből indult a zsinaton és azt követően az aposztázia, és mert ebben a körben ma is igen elterjedt, a hamis prófétát felismerő egyházi személy elsősorban saját társai között válna üldözötté. De nyílt fellépése esetén biztosan számíthatna felettesei irgalommentes és kegyetlen üldözésére is, arra, amelyet semmi más, sem erkölcsi fertő, sem eretnekség, hamis tanítás nem tud kiváltani, csak az igaz hit melletti kiállás. Ez az üldözés konkrétan az egzisztenciális senkiföldjére taszítaná őket. Ezért sokan érvelnek majd közülük a hamis próféta elleni nyílt fellépés ellen, például azért, ahogy mondják, hogy általuk maradjon magja az igaz tanításnak. Aki mégis inkább Krisztust választja, azt biztosan üldözni fogják. Meg fogják fosztani működési területétől, plébániájától, fel fogják függeszteni, ki fogják rúgni, utcára teszik, még laicizálják is. Az egyház papságának általános állapota és az üldözéstől való természetes emberi viszolygás miatt gondolom, hogy a hamis próféta idején ugyanaz fog történni, ami az ariánus eretnekség idején. Akkor ugyanis az eretnek püspökeikkel szemben szabad, egzisztenciálisan nem függő viszonyban lévő egyszerű hívek voltak azok, akik Isten segítségével, néhány üldözést is felvállaló szent pap és püspök vezetésével védték meg az igaz hitet. Vajon kik lesznek ezek az egyszerű híveket vezető szent papok és püspökök a hamis próféta idejében?

Ebben a küzdelemben a fentebb említett okok miatt nagy támogatást jelenthet azon szentek és egyháztanítók írásainak tanulmányozása, akik az igaz és helyes engedelmesség terén elméletben és/vagy gyakorlatban fejtették ki tanításukat. Gondolhatunk itt szent Ferencre, akit tévesen a vak engedelmesség szentjének vélnek sokan, bár nem az volt, tanulmányozhatjuk Szent Tamás engedelmességre vonatkozó írásait, de példát vehetünk a sokak által és sokat gyalázott Marcel Lefebvre érsek gyakorlati tanításáról is. Meggyőződésem, hogy ha lesz ideje az egyháznak megújulásra, akkor ő nem pusztán szentté lesz avatva, hanem bizony egyháztanítóvá is az igaz engedelmességgel kapcsolatos tiszta tanításáért és bátor kiállásáért. Mert ha valaki veszi a fáradtságot végigolvasni gondolatait, beszédeit az ellene írt vádlók leírt vádjaival szemben, egy olyan ember képe bontakozik ki, akiről a legkevesebb azt állítani, hogy igaz ember volt. Elgondolkodhatunk azon is, hogy az ő kiállása nélkül milyen esély maradt volna meg az évezredek szentmiséjének fennmaradására és túlélésére. Mert még azok is az ő kiállásának köszönhetően őrizhették meg azt, akik később ellene fordultak. Ezért én, a későn jött, személyesen is hálás vagyok neki. A Gondviselés eszközeként ő a zsinat után azon kevesek közé tartozott, akik egy mindent elöntő árral szemben majdnem egyedül álltak, a felfüggesztést is vállalva, példát adva a Krisztust követő papoknak, akiket a hamis próféta alatt ugyanez fenyeget.

„Végezetül pedig: erősödjetek meg az Úrban és az ő hathatós erejében! Öltsétek fel Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög cselvetéseivel szemben! Mert nem a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, a sötétség világának kormányzói ellen, a gonoszságnak az ég magasságaiban lévő szellemei ellen. Vegyétek fel tehát Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, s megállhassatok, mert mindent megtettetek. Úgy álljatok tehát, hogy derekatokat övezzétek fel igazságossággal, s öltsétek magatokra a megigazulás vértjét! Lábatok saruja legyen a béke evangéliumának hirdetésére való készség. Mindezekhez vegyétek a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosz minden tüzes nyilát. Vegyétek fel az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját, vagyis az Isten igéjét.” (Ef 6,10-17)

https://invocabo.wordpress.com/2021/06/26/a-hamis-profeta-felismeresenek-kovetkezmenyei/