1993. február 22.

„Fenyíts hát meg minket, Uram
de csak mértékkel,
nehogy haragodban megsemmisíts.” ¹

Vassula, a hírvívõk sorra követik egymást, hogy megmondják a világnak; tartsanak bûnbánatot! Úgy nyilatkozom meg, mint azelõtt soha, hogy mindenkit visszahozzak a messzeségbõl magamhoz, és hogy kövessék parancsolataimat! Bármely pillanatban kialudhatna az a kis láng, amely e nemzedékben pislákol, ha nem lépnék közbe. Mind a mai napig nem akarnak hallani és hinni. Minél nagyobbnak gondolják magukat, annál kisebbek a szememben. Hogyan lehetnének tetszésemre, amikor akadályozzák Szentlelkemet? Ezt hallom tõlük: „Kinek van tekintélye elõttem?” „Elég vagyok önmagamban!” Nagy az én könyörületem, de szigorúságom éppoly nagy. Haragom éppoly hatékony, mint megbocsátásom.

Templomaim ² ma közös alapon állnak a kufárokkal. Szentségemet felcserélték a Sátánnak adott elismeréssel. Azokról beszélek, akik elhagyták hitüket és hazugságot engedtek ajkukra tolulni, és most arra akarnak kényszeríteni mindenkit, hogy hagyja magát ezzel a hazugsággal megjelölni, és én belefáradtam abba, hogy elviseljem õket. Valamikor becsületesség élt házamban, mivel az én törvényem volt mindennapi kenyerük. De nézd, mivé lett most házam! Pusztasággá! Gyíkok és pókok tanyájává! Ó, de ennek véget vetek. Szívem összetört, gyermekem. Angyalaim félnek és remegnek attól az órától, amelyet eddig visszatartottam, és amely akkor következik be, amikor kiadom parancsaimat. Nem tudom elviselni újra meg újra Szent Édesanyátok könnye hullását, valahányszor Fiamat ismét keresztre feszítik. A ti nemzedéketek bûnei minden pillanatban a Kálváriára viszik Fiamat.

A világ együttesen és egyhangúan káromolja Szentlelkemet és az ég minden erõit. A világ nap mint nap kihív engem: „Nézd mivé lett a nagy Úrnak háza!” - mondják képmutatóan, miközben õk maguk rombolják le. Lelkem nem tudja tovább elviselni ismételten keresztre feszített Fiam sóhajtásait. Bár Fiam és a ti Szent Édesanyátok is igyekszik elpalástolni fájdalmát, az én fülem minden meghall. Nem olyan az én fülem és szemem mint az emberé, semmi sem kerüli el figyelmemet. Mivel nemzedéketek választott így, és nem én ³ a házamban lévõ lázadás lehozza rátok haragomat, és hamarosan a legsûrûbb sötétség zuhan rá a Földre. Ezt nem én választom, hanem ti. Én azt választottam, hogy irgalommal és szeretettel, könyörülettel és békével kiemeljelek benneteket sírotokból, de nézzétek, milyen sokan maradnak érzéketlenek ajánlatomra. Már semmi sem tud megérinteni benneteket. Kimerítettétek türelmemet.

És te, leányom, légy a visszhangom! Bármilyen keményen zaklatnak is téged, nem fogom megengedni nekik, hogy legyõzzenek. Ellenkezõleg, olyan leszel, mint a kard, amikor szavaimat kiejted. Emlékeztesd õket újra, hogy nem annak örülök, ha a gonosz és lázadó ember meghal, hanem annak, ha a gonosz és lázadó ember visszafordul, más útra tér, hogy megnyerje az életet. Ez a Föld, ahogyan ti ismeritek, hamarosan „elmúlik” ⁴ Elhatároztam, hogy meggyorsítom tervemet a nagy bûnök miatt, amelyeket nemzedéked elkövet. „Elmúlnak mindezek, … mint ócska köntös, úgy avulnak el.” ⁵ Ilyen módon fogom a bûn szennyét megsemmisíteni, és fel fogjátok ismerni, hogy kezdettõl fogva az én szent templomaim voltatok és bennetek élt az én Lelkem. Ó! Imádkozz és böjtölj azért a tûz-keresztségért ezekben az utolsó napokban! ÉN VAGYOK közel van hozzád.