2000. március 8.

Szeretlek. Örömömet lelhetem még az ilyen nyomorúságosságban is, és Szavam benned lakozhat természetfelettiségem révén. Nemcsak hozzád és ehhez a nemzedékhez szólok, üzenetemet az eljövendõ nemzedék számára is lejegyeztetem, hogy majd õk is dicsérhessenek engem, a te Istenedet. Látod, mennyire lehajolok szentélyem magasából ?… Ó Vassula, sohasem hajolt le ily közel a menny a Földhöz, mint most. Azelõtt még hallottam egy-két sóhajt a Földrõl, de most már semmit sem hallok.

Ez indított arra, hogy megkegyelmezzek neked, nemzedék.
Hallom, amint a holttestek kérkedõ hangon mondják: “Lásd, meg tudok élni a pusztaságban, akár a pelikán. Meg tudok élni a romok között, miként a kuvik. Megélek én Isten nélkül is!”…
Akkor elfordítom a szemem; és saját házam népére tekintek. Gõgös pillantásokat, büszke szíveket, bizalmatlanságot, rágalmazást látok. Bíborost bíboros ellen, püspököt püspök ellen…

Uram, azt mondod,
nem ér el minket a kezed, hogy megszabadíts?
Hirtelen nincs több erõd,
hogy megments minket?

Téged késedelmesnek ismernek a haragban,
de abban sohasem,
hogy közbelépj és megments minket!

Miért várakozol?
Miért nem lépsz közbe? Most!

Bölcsességemet merészeled kihívni? Mindenhatóságomat akarod próbára tenni?

Ó Uram, életemet adom és adtam
házad megbékéltetéséért,
de felemészt a házad iránt érzett buzgóság.

Amikor házadat meg kellett támasztani,
hogy romba ne dõljön,
lelkemet és testemet adtam érte
nem törõdve a következményekkel.
Vért izzadtam és olykor vért köptem
az ostor miatt, ami összetört engem.
És Te tudod ezt.

A tieid adtak ki engem,
kik úgy üldöztek, mint vadat,
de panaszt nem hallottak tõlem.
Ok nélkül tartottak hitehagyónak,
kiálltam a bajokat,
mert hatalmas kezed támogatta törékenységemet.

Napjaim kavarognak, miként a por,
hogy porrá legyenek ismét,
és nem látom szent kínszenvedésed végét.
Egyre azt kérdezem:
“Sokáig kell-e még élnem azok között,
akik gyûlölik a békét?”
Meddig kell még látnom,
hogy a menny gyászol
háza népe és szent városa miatt?

Tétlenül kell-e néznem,
hogy Téged hasztalan feszítenek meg újból?

Te ismersz engem, Uram!
Te tettél hasonlóvá az egyiptomi szikomorfához,
hogy menjek el minden országba
akár kúszva is, ahogy parancsolod,
és vessem el mindenhol Szavad,
mit Te adtál nekem.
Jussak fel a hegycsúcsokra
és szálljak le a szakadékokba is.

Te ismersz engem, Uram,
szájam nem keres érveket
bölcsességed és mindenhatóságod ellen
sohasem!

Csakhogy a menny oszlopai
rémületükben beleremegnek abba,
amit házadban látnak.

Az angyalok reszketnek
az eljövendõ napokban ránk váró
roppant ostorcsapás miatt.
Miként õrizzem meg nyugalmamat e zûrzavarban?

Vassula, nemsokára el fogok mondani neked valamit, amit még nem tudsz, de hadd mondjam el máris a következõket:Napjaitokban olyasmit készülök tenni, amit nem hinnél el, ha hallanád… ¹

Tehát a következõket kell tudnod: Mondottam, hogy házam népébõl megtartottam magamnak egy kis maradékot, akiket nem jótetteik miatt, hanem kegyelmem szerint választottam ki. Õk az én hangom suttogó visszhangja. Én ne hallanám meg ezeket az elsuttogott kiáltásokat?

(Oldalról Jézust néztem és ezt mondtam:)

Kovakõ gyanánt ellened fordítottam-e arcomat akár egyetlen pillanatra is?

Életet adtam neked, megnyitottam értelmed szemét, hogy megérts és láss engem, és lásd a láthatatlan dolgokat. Megnyitottam füledet mirhacseppekkel, hogy tanítványként figyelj, és megajándékoztalak a beszéd képességével. Lábadat arra az útra helyeztem, amelyen akartam, hogy járj az arkangyalok legmagasabb rendjéhez tartozó egyik fejedelemség oldalán. Felkínáltam, hogy igyál kelyhembõl, így vajon keményen fog-e bánni veled kezem?

Te életed ajánlottad fel nekem az Egyházamban lévõ lázadás és megosztottság jóvátételére. Buzgóságod és házam iránt mutatott figyelmed meghatott engem. Örömömre szolgált, hogy nem hallottam a következõket tõled:
“Hagyd el ezt a helyet, mert szemed túl tiszta ahhoz, hogy azt nézd, amit látsz. Hagyd sorsukra õket, és ne érints itt semmi tisztátalant!…”

Bátorságod ámulatba ejtett, ezért tüzet csiholtam belõled. Megnyitottam a szájad…
Kedvesem, régebben már mondottam neked, hogy mélyen meghat teremtményeim legkisebb igyekezete is düledezõ házam helyreállítására!

Vassulám, én nemcsak arra jelöltelek ki, hogy légy a hírnököm, hanem arra is, hogy légy a nyugati ház õrszeme! Amikor meghallod szájam hozzád intézett Szavát, nekem adott hûségfogadalmad szerint köteles vagy figyelmeztetõ Szavamat átadni azoknak, akikhez küldelek! Felelõsnek tartanálak azért, ha nem akarnád átadni Szavamat! Ha azonban átadod nekik Szavam, és mégsem tartanak bûnbánatot, õk meghalnak bûneik miatt, te viszont sértetlen maradsz, nem terhel felelõsség miattuk, és nem is halsz meg.

Nemcsak keleti házam részére választottalak közbenjárónak, hanem a nyugati ház számára is. Amikor hallod, hogy haragra lobbanok hajlíthatatlanságuk miatt, ami távol tartja õket egymástól, és ezért bûnben is, közben kell járnod értük, ahogy tetted.

Királyi tekintélyem akkor kiméletesen fog bánni házam népével. A büszkét azonban, aki nem mutat bánatot, gyökerestõl kitépem, és helyébe alázatost ültetek. Engem úgy ismernek, hogy legyõzöm a büszkéket. A büszkeség nem tõlem való, hanem az ördögtõl…

Tehát a szegénységben légy gazdag, és öntözd meg ezt a kiszáradt földet neked adott próféciáimmal! Az öntözõt a Király maga öntözi meg. Akkor a Király maga fog elismeréssel adózni neked, költeményekben és himnuszokban fog hozzád szólni. Szájadat mézzel tölti meg, és te az Õ kedvéért fogsz beszélni a nemzeteknek.

Kegyes leszek hozzád, és még többet adok barátságomból neked. Légy boldog, leányom! Királyod megkedvelt és brokátba öltöztetett, saját jelenlétével, a ruháiból áradó mirhával tett illatossá téged. Megengedte, hogy házába lépj, és bejárást adott menyegzõs szobájába.

Mondom neked, leányom: házamban veled együtt fogom megtenni lépésemet. Én és te együtt fogunk belépni szentélyembe az egek legfelsõbb rendjeihez tartozó különbözõ fejedelemségek kíséretében. Belépünk szentélyembe, jelenlétem pedig úgy fogja beragyogni õket, miként a hajnal.

Ezért ne ügyetlenkedj a sarlóval, hanem tartsd erõsen, markold meg jól és arass, Vassiliki, arass! Arass ott, ahová angyalaim ujjai mutatnak, és le fogod aratni az erény jutalmát.
Adj Királyodnak annyit, amennyit Õ adott neked!

Tudom … csupán annyit adj, amennyit körülményeid megengednek. Vedd számba mindazt, ami tõlem való és ami jó, és kínáld fel nekem!

(Megértettem tehát, hogy Urunk nemcsak azt kérte tõlem, hogy kínáljam fel Neki szolgálataimat, hanem azt is, hogy álljak az emberek rendelkezésére, lépjek kapcsolatba velük, és ne sajnáljam a fáradságot, álljak az emberiség szolgálatára és tõlem telhetõen segítsem õket. Szolgáljam a “felebarátot”, gyakoroljam az erényeket, és ne tartsak meg magamnak semmit.)

Igen, adj! Adj mindazoknak, akik várnak tõled valamit! Tégy tanúságot jó mûvem mellett, és én veled leszek. Ugyanazt mondom, amit Atyám mondott nemrég neked: “Reád omolhatnak a szakadékok, és betakarhatnak a fekete felhõk, göröngyök hullhatnak rád, de megígérem, én veled leszek, és te sértetlen maradsz.” Ne feledd, te és én közöttem nincs határ! Mindenkor veled vagyok, kedvesem.