1997. október 26.
ne engedd, hogy kétkedést keltsen bennem a kísértés!
Szívemben él a vágy,
lángol, mint a kemence,
és nem csillapodhat, míg el nem oltják.
Az a vágyam, hogy lelkeket hozzak Hozzád,
de a kísértés kétkedéssel szorongat,
hogy valóban Te nyitottad-e meg számat,
és Te emeltél-e fel
udvarodba.
Én vagyok a te Erõsséged. Oktalan kisgyermek, nem értetted meg? Én vagyok az, aki tudásommal eltöltelek. Én vagyok a Szent Isten, aki örömmel tölti el szívedet. Én vagyok az, a te Atyád. Ne törõdj kételyeiddel
, a szíveddel imádkozz hozzám! Bízzál bennem és engedd magad irgalmam óceánjába meríteni! Csillapítsd a lelkek utáni szomjúságomat! A jóság és az irgalom lesz a lábad elõtt világító fény. Kinyilvánítottam irántad való szeretetemet, hogy megérts.
Légy olyan, mint egy hangos könyv, és beszélj! Mondd el, amit én mondtam neked!
Törd meg a halál csendjét, és idézd Szavaimat! Ismertess meg azokkal, akik sohasem kerestek engem, hogy elgondolkozzanak azon, hogy ÉN VAGYOK, AKI VAGYOK az õ Võlegényük. Ez olyan misztérium, mely nemcsak a hitehagyottakat hívja ki, hanem mindazokat, akik prédikálják ugyan Szavamat, de sohasem találkoztak velem, és nem ismernek engem.
Én, a te Urad, Atyád, Võlegényed és életed Mestere, megáldalak Háromságos Szentségünkben. Érted? Áldd meg népemet az én Nevemben is!
