1999. január 1.
Az Úr megértette velem az elmúlt hónapokban, hagy lelkigyakorlatot kellene végeznem, és mindinkább be kellene most lépnem a szent szemlélõdésbe. Ez is az egység gyümölcse. Mi lenne annál magasztosabb, mint a Szent Isten karjaiban lenni? Mi lenne inkább Isten tetszésére, mint az, hogy Felsége birtokába adjuk magunkat, és hogy mi is megtanuljuk, miképpen birtokoljuk Õt. E béke nyugalma szorosabbra fûzi az Istennel való egységet, erõt ad, hogy folytathassam azt, amit az Atya jelölt ki számomra, buzgóságot és szomjúságot ad a lelkek megmentésére.
Azt is észrevettem, hogy Isten most a hangsúlyt szolgálataimra helyezte, amelyeket törékenységem ellenére Neki nyújtottam, és hogy szeretetteljes oktatása arra összpontosult, amit még meg kellene tennem. Más szavakkal kifejezve az üzenetek személyesebbé váltak, bár Isten idõnként egész Egyházához is fog szólni.
Szeretném azt is megemlíteni, hogy az emberek dicsérete egyre jobban zavart, sõt szinte félelemmel töltött el. Valahányszor észrevettem, hogy valaki nem isteni Mesterünk szavait figyeli, hanem engem, úgy éreztem, hogy Isten szeretõ ölelésébe kell menekülnöm, egyre közelebb húzódva Hozzá. A személyem iránt megnyilvánuló különös figyelem olykor émelygést keltett bennem. Isten világossá tette elõttem, hogy a világ hívságai veszélyes befolyást gyakorolhatnak rám, és elvonhatnak a Szeretet karjaiból, arról a helyrõl, ahol lenni szeretnék.
A kegyelmek és adományok óceánját kaptam, de vajon dicsértem-e ezért eléggé Istent? Nem voltam-e közömbös adományaival szemben?
Vassulám, maradj szilárd abban, amit értelmednek átadtam, és hajolj a Szívemre! Én vagyok a te Sziklád. Igen…1 Magamnak akarlak téged! Azt akarom, hagy ebben az évben add át magadat, kedvesem, a szemlélõdés édes nyugalmának, ami kiszakít a világ forgatagából, hogy eljuss mennyei ölelésembe. Nem lenne tetszésemre, ha ellenkeznél akaratommal. Azt akarom, hogy pihenj meg az én dicsõségemre, de Egyházam javára is! Jöjj hozzám gyakran, hogy leírd mondanivalómat! Igénybe veszlek azért, hogy Egyházam megújuljon, és kiterjedve megerõsödjön a kegyelemben.
Kezdetben megmutattam neked fáradtságomat, és megkérdeztem, hogy kész volnál-e engem megpihentetni. Most pedig kijelentem:
Õ a házamban lévõ édes illat,
aki az én jóindulatomat élvezi.
Õ az én angyalaim éneke.
Ó, mit meg nem tennék érte!”2
hogyan tekinthettél rá egyáltalán
méltatlan és lázadó teremtményedre?
Én, Jézus, elég vagyok ahhoz, hogy mindenkit ráébresszek hatalmamra és végtelen irgalmamra… Ha eltávolodtok ettõl a tûztõl, ami Szívembõl fakad, akkor kialszik bennetek a láng.3 Én lángolva és égve tarthatlak, életre kelthetlek titeket, hogy izzó szeretetet érezzetek irántam, házam és házam népe iránt. Én mindenkit visszahozhatok az életbe és tökéletesíthetek a szeretet kötelékeivel…
Uram, Istenem, mindig féltem az emberek dicséretétõl, mert féltem, hogy az bánt Téged. Egész idõ alatt igyekeztem távol tartani magam az emberek világias lelkesedésétõl, mert hiszen Te kezdettõl fogva értésemre adtad rendkívüli nyomorúságosságomat, és azt, hogy én vagyok az emberek között a legkisebb. Kalapácsütésként hatottak lelkemre Szavaid, és a szívembe vésõdtek. Idõnként emlékeztettél semmiségemre, hogy elveszíthetem Szívedet és minden isteni kegyelmet, ha csak egy pillanatra felemelem a fejemet.
Túláradó szeretetedben a Szíved közelében tartottál, megvédtél, és így adtad tudtomra, hogy örömödre lenne, ha a háttérbe húzódnék, ha semmi maradnék, mert akkor Te tehetnél meg MINDENT, és Te lehetnél a MINDEN!
Már gyermekkoromban is többször megjelent nekem az ördög egy morgó fekete kutya képében, arra készen, hogy darabokra tépjen, de a Te határozott közbelépésed megvédett engem. Állandó jelenléted megõrzött és isteni egységre vezetett Szíveddel, felbonthatatlanul egyesített Veled. Ily leírhatatlan módon vezettél, ami mind a mai napig álomnak tûnik elõttem… Szeretlek Téged, lelkek Jegyese!
Lásd, ez a Szív választott ki téged. Ez az a Szív. amelyet keresztülszúrtak… E Szívet te megízlelted, érezted, hallottad. Csakhogy, én tulajdonom és én gyermekem, a mi munkánk még nincs befejezve, mert Vérem továbbra is folyóként ömlik Szívembõl.
Egyedül Te vagy az én Istenem, mit tehetnék Érted?
Figyelj és írd: szolgáim közül sokan pusztítják szõlõskertemet, és juhaim szétszóródnak. Közülük sokan romhalmazzá, elhagyottá teszik házamat… és õk tudják ezt. Nincs béke közöttük, és õk tudják ezt. Nem vagyok megelégedve velük, és ezért nem akarnak meghallgatni engem. Vajon fogadalmuk megszabadíthatja-e bûneik terhétõl õket?
Nem, Uram, azt hiszem, hogy nem, mert a bûn az bûn.
Az én utamon kellene járniuk, és bûnbánatot kellene tartaniuk! Akkor mirhaként száll fel majd illatuk és tölti be házamat. Akkor majd megmunkálom fiaimat4, és örömmel várom jó aratásukat. Rád bízom szolgáimat…5 Alkotód meg fogja hallgatni imáidat. Járj közben érettük! Imádkozz és kérd az Atyát, akinek igen nagy a türelme, hogy bocsásson meg nekik!
Ne késlekedj! … Nem tudod, hogy még a te gyermekes gügyögésedet is meghallja az Atya, és jóságosan válaszol is rá? Oly sok kegyet adott neked! Lassú haladásod és nagy nyomorúságosságod láttán leszáll trónjáról.
Uram, felajánlom Neked akaratomat és mindazt, ami Neved nagyobb dicsõségére lenne. Te vagy az én királyi Lakomám!
Gyönyörûségünket leljük abban, ha táplálékot adsz a szegényeknek. Maradj szoros egységben Szívemmel és figyelj dobbanásaira! IC
1 Ez az “igen” megerõsítette érzéseimet.
2 Az Úr e szavakat mondta nekem szeretettel.
3 Jézus nyomatékkal mondta ezt, a Szívére mutatva.
4 A szolgákat vagy a pásztorokat.
5 Az Úr hirtelen felém fordult, és amikor kimondta, hogy “rád bízom szolgáimat… “, úgy éreztem, mintha levenné hátáról az egész Egyházat és áthelyezné az én hátamra.
