2002 szeptember 30.
mily gyönyörûség Veled lennem,
amint égi magodat
a szelekbe veted!
A körülöttem lévõ
sötétségben
Te vagy a lángoló tûzoszlop,
a fénysugár.
Szent Arcod, Krisztusom,
akár a fénylõ gyémánt.
Ha rám tekintesz,
fényed felragyog lelkemben,
nehogy a sötétség áldozata legyek.
Ezernyi Napnál
szikrázóbban ragyogsz
nyomorúságos lelkem felett.
Bárcsak megtudná az emberiség,
milyen érzés
ily leírhatatlan szépség elõtt állni!
A Te jelenléted
szabadon elérhetõ a világ számára,
erõs Istenem, fogyhatatlan Világosság,
de miként lehetséges, hogy nem ismernek fel
és nem is látnak Téged?
Jóságos Uram, szépséged felülmúlja
az angyali erõsségekét,
az értelmet és a gondolatot.
Végtelen irgalmad,
felfoghatatlan jóságod
és nagylelkûséged
tiszteletteljes félelmet kelt bennem.
Vonzó szereteted magával ragadja,
erõtlenné teszi lelkemet
és elviselhetetlen szomorúságot okoz.
Vonzásod
sebet üt rajtam…
Sokszor próbáltalak megragadni Téged,
de hasztalan igyekeztem.
Mintha a tüzet
akartam volna megragadni,
ujjaim keresztülhaladtak Rajtad…
Nagyszerûségedet dicsõíti
egész teremtésed
mint tiszta tükör,
mely az Örök Világosságot vetíti ránk…
Hogyan lehetséges, hogy teremtésed
mégsem látja ezt a fénylõ Világosságot?
Ámbár hiábavaló volt
minden próbálkozásom,
hogy legalább a ruhád szegélyét megragadjam,
könyörületességedben
és bátorításomra,
hogy fel ne adjam,
hanem igyekezzek megragadni Téged,
zafírokkal hintetted tele utamat.
Hogy akaratomat kitartásra bíztasd,
ujjad mindenütt
rám írta Nevedet
olajjal.
Fûszeres tömjénfüst oszlop,
Te illattal töltöd el a világot,
amint áthaladsz rajta,
miként találtál méltónak ilyen kegyelemre,
hogy a Bölcsességet kaptam tanítóul?
Amikor méltatlan szívem Hozzád felkiáltott,
a magasságokból leereszkedett hozzám
Felséged,
megnyilatkoztál elõttem,
ajkadról isteni Neved
hallatszott,
és felkented lelkemet szent olajjal.
Lelkem Kenete,
túláradó szeretetedben,
isteni felfoghatatlanságodban
díszes öltözékkel ékesítetted lelkemet,
isteni jeleddel takartad be
ruhátlanságomat,
birtokba vettél mindörökre.
Ó Szabadítóm,
szereteted lángol az emberiségért,
nedvesítsd ajkamat kegyelemmel,
hogy mindenkor
tisztelettel és dicsérettel szóljak Hozzád…
Ó kedvesem! Hívtalak, hogy egyedül utánam vágyakozz. Hívtalak, hogy szeretetemmel megigézzelek, ahogy te is megigézel engem. Szépségemmel sebet ejtettem lelkeden, meghívtalak, hogy élj énbennem. Felfrissít jelenlétem, ami mind a mai napig csodálattal tölt el téged és világosságom tükörképévé alakította lelkedet. Irántad tanúsított túláradó szeretetem mámorossá tette lelkedet, hogy engem szomjazz. Felszabadítottalak, hogy eljuss a test és a lélek szenvedélymentességére. Csak általam kaphatod meg az Istenre való lelki, teljes, szent ráhagyatkozás 1 kegyelmét. Ebben a rám hagyatkozásodban alkalmas vagy arra, hogy elültessem benned mennyei magjaimat.
Érted? Érted, hogyan tettelek tanúvá az emberek elõtt, hogy összegyûjtsd a nemzeteket, és hozzám siessenek, engem dicsõítsenek azok, akik nincsenek jelenlétem tudatában? Mondottam, hogy Szavaimat tûzzé teszem szájadban, és hozzám vezeted azokat, akik nem ismernek engem, hogy lelki szenvedélymentességgel szolgáljanak engem és szeressék Nevemet. Nemde mondottam, hogy felállítom összetört oltáraimat? Meg fogom segíteni házam népét, amely most szétszóródott. Külön fogom választani a gõgös és a büszke szíveket a tiszta szívektõl, ahogy a kosokat különválasztják a juhoktól. Mondottam, hogy tartsátok meg törvényemet és rendeleteimet és kértelek benneteket, hogy teljes szívbõl tartsatok bûnbánatot.
A tisztulás már megkezdõdött és közületek egyeseket már meglátogattam.
Ijedelmetekben talán elfelejtettétek, mit kiáltottatok fájdalmatokban:
“Tüzed magával ragadott engem, Uram!” - majd végül bevallottátok bûneiteket bûnbánó sóhajokkal.
Akik pedig még nem részesültek látogatásomban, azokra sok gyötrelem vár, az Úr napja hozzájuk is eljön.
És micsoda nap lesz az!
Sietni fogok, hogy kimutassam irgalmamat, ha megbánjátok bûneiteket… Ki fogom nyilvánítani irgalmamat és összegyûjtelek benneteket mindenhonnan az ég alól.
Én, e szeretet-himnusz Szerzõje mindenekelõtt azt mondom nektek, hogy amíg a gonosz világ nem fordul hozzám bûnbánattal és nem viszonozza szeretettel a bûnt, olyasmi történhet veletek, ami felülmúlja a tisztulások minden eddigi mértékét!
Uram, nem tudom, mit mondjak!
Nincs buzgó bûnbánat, nincs igazi bûntudat… A nemzetek zajonganak és cselekedeteik igazolják istentelenségüket… Szenvedni fog az egész Föld, ameddig meg nem hallom az igaz bûnbánat kiáltását.
Ó, és ha azok, akik emelvényekre állnak, hogy békét hirdessenek és megmondják, miképpen és milyen módon kell békét teremteni, maguk is áthágják parancsolataimat és háborút viselnek ellenem, hogyan remélhetik józan ésszel, hogy békét hoznak?
Ne keseredjetek el azonban, mert a megmenekülés végül a Háromságos Istentõl érkezik.
Akit te, istentelen nemzedék visszautasítasz, azzal végül békében fogsz élni.
Isten, akit megfosztottatok trónjától, meg fog segíteni benneteket, és Lelkem kiárad mint bõvizû folyam a kiszáradt földekre. Mindent be fogok tölteni világosságommal, és ebben a világosságban külön fogom választani a konkolyt a búzától. Miként már mondottam nektek, külön fogom választani a kosokat a juhoktól.
Akik világosságomon kívül találják magukat, azok számára megközelíthetetlen és láthatatlan leszek, és a sötétség lesz lakhelyük.
Akik azonban isteni világosságomon belül lesznek, azok boldogok lesznek és maguk is világosságok lesznek az én világosságomban. Fényességembe fogadom õket és részt adok nekik belõle. Minél tisztább a lélek, annál fénylõbb lesz.
Boldog az az ember, akinek bocsánatot nyernek bûnei, akinek el lesznek felejtve vétkei.
Boldog az az ember, akit nem vádolok bûnnel, akinek lelke képtelen az álnokságra.
Mondd meg nemzedékednek, hogy itt van, veletek van az Isten! IC
1 Ez az állapot a kegyelem, a természet és az ember akarata között létrejött hosszú együttmûködés gyümölcse, azok szabadsága, felszabadultsága, akik már nincsenek alávetve szenvedélyeiknek. A lélek képes szenvedései fölé emelkedni. Természetesen érzi a szenvedést, de elfogadja, sõt örül neki mint Isten akaratának, mert számára Isten akarata az elsõ, bármi legyen is az.
A misztikusok így írnak róla:
“Mivel amennyire csak lehetséges, lemondtak önmagukról, azért mindenek fölé emelkedtek úgy, hogy teljes és állandó örömet lelnek mindenben. Isten akarata olyan édesnek tûnik számukra, annyi jót találnak benne, hogy mindaz örömöt jelent, amit Isten küld nekik. Ezen kívül semmit sem akarnak vagy kívánnak.” (Henrik Suso)
“Valóban nem vagyok már hozzáférhetõ minden fájdalom számára, mint gyermekkoromban. Olyan vagyok, mintha feltámadtam volna. Nem vagyok azon a helyen, ahol gondolják, hogy vagyok… Ó, ne aggódjanak miattam! Odajutottam, hogy már szenvedni sem tudok, mert minden szenvedés édes nekem.” (Lisieux-i Szent Teréz utolsó beszélgetései, 1897. május 29.)
