1991. augusztus 20.

Milyen csodálatos lesz, ha majd minden keresztény testvérként élhet együtt! Mennyivel nagyobb lenne dicsõséged, ha mi alázatosan egyetlen oltár és egyetlen tabernákulum körül, egy szívvel, egy lélekkel és egy hangon dicsérnénk Téged… de amint én parancsodat követve az egység mellett teszek tanúságot, õk nem értenek meg és nem hisznek nekem. Mint malomkövet a földre dobnak.

Gyermekem, a Felkent a te Pásztorod, és Õ legelted téged, Õ nyit neked utat. Áldásaimba öltöztettelek. Most csupán azt kérem tõled, hogy add át a nemzeteknek azt a szeretetet, amelyet tõlem kaptál. Engedd meg, hogy igénybe vegyelek, kicsiny lélek!
Abba tart téged karjai között.
Én vagyok veled van.
Nézz rám, mit meg nem tennék érted… és te, te ki tudod-e mondani ugyanezeket a szavakat?

Igen, Uram.

Akkor most kelj fel, és folytasd a tanúságtételt! Futásodnak még nincs vége, de ne veszítsd el bátorságodat, melletted vagyok, hogy bátorítsam kicsi szívedet. Bokád az enyémhez van kötve, ajkam a füledre tapad, hogy megsúgjam és emlékeztesselek rá: nem vagy nagyobb isteni Mesterednél! Rád, aki csak tanítványom vagy, nem fogják-e ugyanazokat a jeleket nyomni, mint Mesteredre, az elsõ vértanúra? Leányom, szeress engem, és én továbbra is kiárasztom rád Szentséges Szívem gazdagságát, mindazt a kincset, amit a ti idõtökre tartottam fenn. Azt mondtam egyszer, hogy a végsõ idõkben olyan mûveket hozok létre, mint eddig még sohasem, olyan mûveket, amelyek csodálkozásra késztetnek benneteket, és megmutatják Szentséges Szívem ragyogó dicsõségét. Megígértem, hogy teljesen és õszintén elétek tárom Szentséges Szívemet, hogy magamhoz édesgessem szíveteket, mert szavaim édesebbek a méznél.

Idõben meg fog történni minden. Bízz bennem! Ne hagyd, hogy félrevezessenek, gyermekem! Adományom már kiállta a próbát. Megáldalak. A Bölcsesség folytatni fogja veled jó mûveit.