1992. október 20.   Oroszország, Moszkva,

Oroszország tisztelni fog Téged szegénységében. Talán általa következik be az EGYSÉG, hiszen azt mondtad, hogy Õ fog Téged leginkább megdicsõíteni, és egység után sóhajtottál Atyádhoz szóló fõpapi imádban.

Jöjj, írd: Az én békémet adom neked.

és hamarosan végbemegy a feltámadás leányomban, Oroszországban. Ne legyetek fiainak és leányainak bírái, hogy ne kelljen titeket elítélnem! Ha lenne is közöttetek tökéletes ember, semminek számítana az én tökéletességemhez képest. Hamarosan teljes dicsõítést kapok tõlük, és Oroszország szentségben fogja kormányozni gyermekeim maradékát.

Én, az Úr, imádságot, áldozatot és vezeklést kérek tõletek, mert ezek vezetik hozzám Oroszországomat. Nyomorúságában meg fogom mutatni irgalmamat, gyengeségében hatalmamat és tekintélyemet, semmiségében

és szárazságában folyókat fakasztok belõle. Mindent kigyomlálok belõle, ami nem én vagyok, és az üres helyekre kegyelmeimet ültetem. A béke és a szeretet palántáit ültetem el benne.

„Oroszország, nem is olyan régen történt, hogy megszegted velem kötött szövetségedet, felégetted kötelékeidet, és így szóltál: ,Nem szolgálok Neked!’ Most olyan gyermekeket adok neked, akik szentségben hirdetik Nevemet, és ezt mondják: ,Áldott, aki visszaadta látásunkat és megérintette szívünket! Áldott, aki más utakra vitt és meggyógyított minket!’

 

Akkor úgy fogsz élni,

hogy én benned leszek, és te énbennem, és szívedben a mi két Szívünkkel megadod nekem a megjövendölt dicsõséget.”

 

Vassula, menyasszonyom, az én kedvemért imádkozz Oroszország teljes megtéréséért! Én, az Úr, megáldalak téged, gyermekem! Soha ne feledkezz meg arról, hogy én szeretlek téged a legjobban!

Késõbb, aznap este egy orosz orthodox pap, aki az egységért dolgozik, meghívott egyik barátommal együtt, hogy vegyek részt azon a találkozón, amely a hagyománnyal foglalkozik. Az elnöknõ bejelentette, hogy nyolc perc áll azok rendelkezésére, akik a hallgatóság körébõl fel akarnak szólalni.

Az orosz orthodox pap megkérdezte az elnöknõt egy cédulán, amelyet továbbadtak neki, hogy beszélhetnék-e én is a résztvevõkhöz. Feltételezem, hogy tudta, ki vagyok, mert írásban azt válaszolta, hogy „nem”.

A pap írt egy második levelet is, továbbadta neki, és a válasz ismét nemleges volt. Olyan helyzet adódott, amelyben az angyalok segítségére volt szükség. Hívtam angyalomat és megkértem, hogy az engem körülvevõ többi angyallal együtt menjen és beszéljen az elnöknõ angyalával, hogy változtassa meg elhatározását.

Ám ekkor éreztem, hogy Jézus lép közbe. Azt kérdezte: „Mit csinálsz?” „Angyalaimat küldöm…” válaszoltam. Erre így szólt: „Megmondtam neked, mielõtt Oroszországba küldtelek, hogy most csupán zarándokként kell odamenned!” Hirtelen visszaemlékeztem erre, mégis úgy szóltam, mint az elkényeztetett gyermek: „Ó Uram! Nem akarok hosszan beszélni, kérlek adj nekem csupán három percet, hogy bemutassam üzenetedet! Ez olyan jó alkalom, Uram!” Alig fejeztem be mondatomat, amikor az elnöknõ néhány sort küldött, és nyolc percet engedélyezett számomra. Az én jó Uram azonban tíz teljes percet adott…)