Azon a régi osztályfőnöki órán zavartan ültek a padban a diákok. Próbálták meghatározni a számukra olyan fontos, sokszor hangoztatott szabadság fogalmát, de hirtelen összezavarodtak. Ha az ember azt teszi, amit akar, akkor egyszerűen csak önző. Az Istentől jövő szabadságról egy szó sem hangzott el. Ilyen idők jártak akkor. Ki is csöngettek, mielőtt bármi eredmény született volna. Az akkori zavartság emléke máig bennem él. De mindig hozzáadódik az igazi szabadság megtapasztalásának élménye, ahogyan szabad áramlatként végigsöpört az életemen. Mint egy mély, tiszta levegővétel. (Balogh Éva)

Békességünk alapja az Úrhoz való viszonyunkban rejlik, mert Ő a mi békességünk.

Nem cselekedetekért, hanem az Isten kegyelméből kapunk örök életet és üdvösséget. Ez az év, amelynek utolsó napjait írjuk, tele volt Isten kegyelmének megnyilvánulásaival. Magam fel sem tudom sorolni, és csak ámulok, hogy hány alkalommal és milyen csendes, jó időzítéssel működött életemben. Ami sikerült, tudom, az ő kegyelme volt. Vegyük számba, mit köszönhetünk Istennek – bárcsak felmutatnánk őt életünkben, hitünkben, szavainkban és cselekedeteinkben, amint tette Pál apostol, amint tette Luther… Ne féljünk, hogy mi kevesek, kicsik vagyunk! Hiszen minket is ugyanannak az erős Istennek a karja véd, és ugyanaz a végtelen kegyelem tart meg. (Kőháti Dóra)

Ma könnyű dolgunk van, alig lehet eltévedni. Minden autóban vagy mobiltelefonban lehet már GPS. Az angol betűszó jelentése: globális helymeghatározó rendszer. Nekünk, Krisztus követőinek – hála neki – már kétezer éve van ilyen globális helymeghatározónk. Van vezérfonalunk: a Bibliánk. És van vezetőnk, aki előttünk és velünk járja a sokszor nehéz, meredek utat is. És mindig jó irányba vezet. Az út végén pedig szintén az ő karja vár. (Kőháti Dóra)

Talán a hely, ahol vagyunk, nem a mi hazánk. Olykor saját, megszokott környezetünkben is idegennek érezzük magunkat. Isten felismerésében a mulandó világ törekvései, gondolkodásmódja tesznek hazátlanná. Jézus nem azt mondja: érezd magad otthon, hanem azt, hogy ez életünk velejárója. Minél inkább hozzá tartozunk, annál kevésbé vagyunk elemei ennek a világnak. Idegenségünk válik jellé. Hozzátartozásunk üzenetté. (Koczor Tamás)

Néhány hónapja láttam a televízióban egy közvélemény-kutatást, mely szerint a megkérdezett emberek 92%-a azt állította, hogy mindig segít a bajbajutottakon. Igen, ezt állítjuk magunkról, amikor megkérdezik, de a valóság ettől olykor sokkal zordabb képet fest rólunk. A közelmúltban történt, hogy két kerekesszékkel közlekedő személy beszorult a villamos sínek közé. Kb. 20 percig senki nem segített rajtuk. Autósok sokasága ment el mellettük a segítőszándék legkisebb jelét sem adva. Akár az életükbe is kerülhetett volna ezeknek a bajbajutottaknak a segítség hiánya. Megrázó riport volt ez, mely több mint elgondolkodtató.
Nem nagy dolgokra vágynak az emberek körülöttünk, csak valóban annyira, hogy észrevegyük őket, és segítsünk. Ez gyakran egy forintunkba sem kerül, mégsem tesszük meg a legszükségesebbeket.