Rhodos, 1990. július 27.

Az egyik szerzetes, akivel találkoztam, könnyekre fakadt, amikor elmondtam neki, mennyire szenved Jézus.

Jöjj, és tedd keblemre füledet, fiam, és hallgasd szívem dobbanását! Minden egyes dobbanása hívás valamely lélek számára, könyörgés egyetlen mosolyért. Mégsem értem hullasd könnyeidet fiam, hanem fivéreidért és nõvéreidért, akik holtak, és testük feloszlóban van. Ne miattam sírj, ne miattam! Értük imádkozz, hogy Atyám küldje el nekik az értelem Lelkét! Másképpen hogyan lehetne õket megtéríteni?

Vassula, add oda nekik azt az imát, amelyet Szent Édesanyámtól kaptál! Azt kérem tõlük, hogy imádkozzák naponta. Jöjj, az Írások beteljesednek… Én, az Úr sorra emelem a tömjén-oltárokat. Ezeknek az oltároknak szolgálniuk kellett volna, de parlagon hevernek, mert nincs senki, aki törõdjön velük vagy lángra lobbantsa õket.