1988. január 4

Vassula! ¹ Ó Vassula! Egyik kedves lányom fekszik itt holtan! Egyik nõvéred!

Uram, ki fekszik holtan?

Az én szeretett leányom, Oroszország. Jöjj! Jöjj, és megmutatom. Nézd!

Isten a pusztaság szélére vitt, kinyújtotta karját és a távolba mutatott. Holtan feküdt ott leánya, az én nõvérem a perzselõ napon. Ott feküdt holtan a pusztaság közepén zsarnokság alól felszabadult teste, még halálában is elhagyottan. Egyedül halt meg, senki sem volt mellette, hogy megvigasztalja. Amikor ezt a fájdalmas képet megláttam, könnyekre fakadtam a szánalomtól. Keservesen sírtam.

Ne sírj, feltámasztom Oroszországot, Vassula. Dicsõségemre fogom feltámasztani, ahogy Lázárt is feltámasztottam.

Ó, Istenem, annyi fájdalmat adsz nekem!…

Ez a fájdalom, amit most érzel, semmi az enyémhez képest. Szeretem õt, Vassula - légy te is részvéttel iránta! Nem hagyom holtan fekve a tikkasztó szélben. Vassula, szeresd nõvéredet! Légy részvéttel iránta, menj el hozzá, szeresd! Szeresd, mert senki sem szereti! Vassula, Oroszország elhagyott engem és ellenem fordult. Ellenem fordult, amikor felnõtt. És amikor eljött az idõ; hogy szeretetre nyíljék, hívtam, hogy megosszam vele köpenyemet, de inkább elment. Érettnek érezte magát; azt gondolta, hogy képes lesz magát táplálni. Hátat fordított nekem és elment, mint a hûtlen feleség. Elmenekült. Kedvesem, tudod-e mit jelent egy leányt elveszíteni? Megszakadt a Szívem, sírtam. És mintha ez nem lett volna elég, büszkén, a legkisebb lelkiismeretfurdalás nélkül, nyíltan háborút hirdetett ellenem, Atyja ellen és minden szent vértanú ellen! Nem hitt többé bennem, nem imádott engem, nem remélt bennem és nem szeretett többé. Mintha elfeledkezett volna arról, hogy egykor mennyire szerettük egymást. Fiakat és lányokat adtam neki, de haragjában felkoncolta gyermekeimet, és úgy adta át õket a Sátánnak, ahogy az égõ áldozatot mutatják be. Majd, mintha ez sem lett volna elég, a Sátánhoz fordult, egyezséget kötött vele, hogy hûséges lesz hozzá és õt fogja imádni, ha cserébe megkapja tõle mindazt, amire vágyik. A Sátán beleegyezett azzal a feltétellel, hogy szabad kezet kap. A Sátán akkor teljesen elszakította tõlem. Nõvéred hagyta, hogy elvágyja kötelékeinket, a Sátán pedig arra ösztökélte, hogy bízzon benne. Amilyen álnok, elõször mocsaras vidékre vezette leányomat, ahol félelmében a Sátánra kellett támaszkodnia, hogy el ne merüljön az ingoványban. Megkérte a Sátánt, engedje meg; hogy teljesen rá támaszkodhasson. Vassula, ahogy egykor Jeruzsálem elmenekült házamból, a szentség házából, hogy erkölcstelen leánnyá legyen gyermekeit áldozati adományként sorra feláldozva, úgy leányom, Oroszország is bölcsnek tartotta, hogy ugyanazt tegye. Elõvette szent ajándékaimat, felajánlotta a Sátánnak, aki fegyverré változtatta mind. A Sátán elvakította õt dicsõségével, és mint vakot kivezette a mocsaras földekrõl, hogy a pusztaságba vigye szomjan halni. Láttam õt, amint ruhátlanul járkált, és saját vérében kínlódott. Hívtam õt, de nem akart figyelni. ² Újból hívtam, de nem akart hívásomra hallgatni. Ehelyett megbántott engem arra szólítva húgait, hogy vegyék át erkölcseit, és amikor visszautasították, kardjával kényszerítette õket rá. Megmondtam, hogy “aki kardot ránt, kard által vész el”. Kenyerét kiadagoltam, hogy szükségét érezze az én Kenyeremnek, de õ inkább éhezett, mintsem belõlem táplálkozzék. Kimerülten és kiéhezve szétküldte húgait, hogy titokban folytassák gonosz mûveit; mert hiúságát maga a hiúság, a Sátán sugallta. Földje nem termett eleget önmaga táplálására. Nõvéred ellenségem “alattvalójává” lett. Leányom, ne dolgozz többet, holnap folytatom ezt az üzenetet. Jöjj, hadd áldjalak meg, leányom. Belõlem táplálkozz! Mi ketten?

Igen, Uram.