Rövid cikksorozatunkban azt járjuk körül, miért téves a keleti katolikus egyházak házas papjaira hivatkozva érvelni a nős férfiak ("viri probati") pappá szentelése mellett a latin egyházban; hogyan terjedt el a cölibátus nélkül élő házas papság legitimitásának hamis mítosza; és hogyan erősítette tovább ezt a mítoszt Ferenc pápasága az elmúlt néhány évben.
Elsőként nem valamely keleti katolikus egyházzal, hanem a katolikus egyházba megtért anglikán papokkal foglalkozunk, mivel az esetük rámutat a mítosz terjedésének dinamikájára, és a vele szembenálló valóságra, vagyis a házasságban élő papok engedélyezésének valós (rendkívüli) gyakorlatára a katolikus egyházban.
[Ez a cikksorozat Veszprémi Csaba szerkesztőnk munkája. Kép: Az anglikán egyház korábbi püspökeinek felszentelése katolikus papokká; forrás: Dan Kitwood / Getty Images]
A pán-amazóniai szál
Andrea Tornielli, a kommunikációért felelős vatikáni dikasztérium kiadójának igazgatója szeptember 19-én beszélt arról a Vatican News-nak adott interjújában, hogy az októberi pán-amazóniai szinódus résztvevői arra kérhetik majd (kérték is) Ferenc pápát, hogy engedélyezze az amazóniai térségben nős, családos férfiak római katolikus pappá szentelését.
A téma kapcsán Tornielli kifejtette: "a katolikus egyházban sok évszázadon át voltak nős papok. Ők a keleti katolikus egyházak papjai, akik Rómával teljes közösségbe tértek vissza. Vegyük azonban észre, hogy az esetükben nem papok nősülhetnek, hanem olyanokat szentelnek fel, akik már házasok - és ez a keletiekre igaz."
Hozzátette: "Ugyanez létezik a latin [ti. római katolikus - KV szerk.] egyházban is - és ez talán meglepő lesz a hallgatók számára -, kivételként, XII. Piusz pápa ideje óta. Pacelli pápa olyan, korábban anglikán papokat fogadott be, akik közösségre akartak lépni Rómával, és bár házasok voltak, egyben felszentelt papok is, akiknek el kellett tartaniuk a családjaikat. Benedek pápa az Anglicanorum coetibus konstitúciójában elrendelte, hogy ez a kivétel az anglikánok esetében maradjon fenn. Így tehát már most is vannak kivételek."
Andrea Tornielli tévedése és a megtérő nős anglikán papok mítosza
XVI. Benedek pápa 2009. november 4-én adta ki azt az Anglicanorum coetibus konstitúciót, amelyre Andrea Tornielli is hivatkozott.
Mindenekelőtt árnyaltabb a kép annál, mint amit az igazgató a pán-amazóniai szinódus újító ötletének védelmében mond, vagyis hogy a megtért nős anglikán papokkal ma a latin egyházban is vannak nős papok. E megtért anglikánok számára Benedek pápa ugyanis új, önálló (anglikán katolikus) rítus és személyi ordinariátus létrehozását rendelte el. Nem egyszerűen arról van tehát szó, hogy az immár Rómával közösségben lévő anglikán papokból Benedek pápa latin papokat kreált volna, latin megyéspüspöki fennhatósággal.
Ennél lényegesebb azonban, hogy a katolikus egyházba megtérő nős anglikán papokra vonatkozóan a konstitúcióban ez a - szinte sehol nem idézett - rendelkezés szerepel (VI. § 2.):
Az Ordinárius [ti. a katolikus egyházon belüli anglikán közösségé - KV szerk.], a latin egyház cölebsz papsága fegyelmének teljes betartásával, (pro regula) szabályként kizárólag cölebsz férfiakat engedhet a papi rendbe. Ugyanakkor egyedi esetben lehetősége van a római pápához folyamodni a 277 § 1. enyhítéseként házas férfiak felvételéért a papi rendbe, a Szentszék által elfogadott objektív kritériumoknak megfelelően.
XVI. Benedek pápa a konstitúciójában tehát kizárólag az anglikán egyházból visszatérő nős papok számára engedélyezte, hogy a házas és családos állapotukban maradhassanak. A katolikus egyházba már visszatért anglikán közösség később felszentelendő férfijai számára azonban Benedek pápa ugyanúgy a latin egyház kötelező papi cölibátusát írta elő.
A katolikus egyház anglikán közösségének ordináriusa kizárólag egyedi, rendkívüli esetben kérvényezheti, hogy az anglikán közösség számára nős férfit szentelhessen pappá. Szigorú értelemben véve ilyen rendkívüli eset lehet például, ha valaki nős anglikán papnövendékként vágyik a katolikus egyházba való visszatérésre. Ilyenkor nem kell, hogy kivárja az anglikán pappá szentelését az Egyházba való visszatéréshez: az ordináriusával együtt kérvényezheti a római pápától, hogy növendékként térhessen meg, házas emberként mégis rendkívüli lehetőséget kapva a pappá szentelésre.
VI. Pál pápa a közvetlen előzmény
A 2009-es Anglicanorum coetibus konstitúció a cölibátus előírásának és az alóli felmentésének gyakorlatában (ld. VI. § 1.) Szent VI. Pál pápa Sacerdotalis coelibatus enciklikájának 42. pontját hivatkozza közvetlen előzményeként és követendő normaként. Ebben az 1967-ben kiadott enciklikában Pál pápa arra adott engedélyt, hogy más, a katolikus egyházzal egységben nem lévő keresztény közösség egy házas papja vagy lelkésze számára lehetőség nyíljon úgy megtérni a katolikus egyházba, hogy az illető, megtartva a szolgálatát, nem cölebsz emberként is felszentelt katolikus pappá válhasson.
VI. Pál pápa enciklikája semmiféle olyan lehetőséget nem említ, amely szerint a katolikus egyházba már megtért közösségek a későbbiek során házas férfiakat is pappá szentelhetnek. Az enciklika 42. pontja kifejezetten előírja azt is, hogy a megtérő házas papok papként való befogadásának gyakorlata nem lehet a latin egyház papi cölibátusa gyakorlatának kárára. Vagyis a szent pápa kizárta annak lehetőségét is, hogy a megtért közösségek engedéllyel létező házas papjait bárki hivatkozásként használja a latin egyház cölibátusgyakorlatának fellazítására.
XII. Piusz pápa ugyanígy anglikán (házas) papok visszafogadásával - amelyre szintén hivatkozik Tornielli - ugyanazt a gyakorlatot követte, amit VI. Pál: a már házas megtérő papoknak engedélyezte, hogy házas emberekként is megmaradjanak a papi szolgálatban, de nem adott engedélyt arra, hogy az Egyházba már megtért közösségek a házas férfiak felszentelésének hagyományát megtartva szentelhessenek új papokat. Bár Piusz pápa vonatkozó rendelkezései online nem elérhetők, VI. Pál pápa 1967-es és XVI. Benedek pápa 2009-es, ezzel összhangban lévő rendelkezései nem hagynak kétséget afelől, hogy XII. Piusz pápa is ugyane gyakorlat szerint járt el.
De mi a helyzet a keleti katolikus egyházak házas papjaival?
Egyháztörténész kutatók számára vélhetően nem azok, számunkra azonban elérhetetlennek bizonyultak a katolikus egyházba megtért keleti közösségekkel szembeni eredeti szentszéki engedmények. Ha e közösségek valóban jóváhagyást kaptak Rómától arra, hogy ne csak a megtért házas papjaik maradhassanak papi szolgálatban, de új papokat is szentelhessenek házas férfiak közül, ez - ahogy XII. Piusz, VI. Pál, és XVI. Benedek pápák példáin láttuk - bizonyosan szembenállt a latin egyházban elfogadott gyakorlattal.https://katolikusvalasz.blog.hu/2019/11/28/a_nos_papok_mitosza_elso_resz
Ahogy az első cikkünkben anglikán példán láttuk, a XX. és XXI. századi pápák következetes gyakorlata a katolikus egyházba megtérő keresztény közösségekkel szemben az volt, hogy engedélyezték a közösség házas papjainak, hogy házas életállapotban is papként szolgálhassák tovább az Egyházat, ugyanakkor a már megtért közösségben házas férfit csakis rendkívüli esetben, egyedi kérelemmel szentelhettek pappá.
Vajon az Egyházba megtért keleti katolikus közösségekkel szemben is ez volt az eredeti gyakorlat? Ahogy említettük, e téren a keleti közösségek befogadásának pontos feltételei egyelőre homályosak a számunkra (olvasóink esetleges segítségét előre is hálásan köszönjük). Mint azonban látni fogjuk, a keleti közösségek bizonyosan nem kaptak általános engedélyt Rómától házas férfiak pappá szentelésére, és a mai gyakorlat ebben meglehetősen újkeletű.
A katolikus egyházon belül ma 23 keleti részegyház működik, Rómával egységben, a pápa fősége alatt. Ezek katolikus egyházon belüli működése e táblázatban megadott dátumokkal vette kezdetét. A megtért anglikán közösség személyi ordinariátusaival szemben a keleti katolikus egyházak meghatározott (hagyományos) területekhez kötődve kerültek egységbe a római egyházzal.
A huszonhárom részegyház közül az etióp, a szír-malankár, a szír-malabár, és a kopt katolikus egyház papjai elfogadták és a mai napig gyakorolják a római katolikus egyház kötelező papi cölibátus gyakorlatát. A többi keleti egyház a korábbi gyakorlatát tartotta meg: házas férfiakat is pappá szentelnek, akiknek a felszenteléssel nem kell lemondaniuk a házaséletről, a megözvegyülésükkel azonban nem házasodhatnak újra, püspökök pedig házas férfiak nem lehetnek.
Már a XIX. században - elsősorban hívek migrációja miatt - felmerült keleti katolikus egyházakban az igény, hogy terjeszkedni szeretnének, új területeken alapítva egyházközösségeket. Visszakövethető, hogy ebben e közösségek, épp a cölibátus gyakorlatuk miatt, konfliktusba kerültek Rómával.
Nyugat-Európában a párizsi érsek, François-Marie-Benjamin Richard bíboros (akinek folyik a boldoggá avatási eljárása) hivatalos kérdéssel fordult a Szentszékhez, állásfoglalást kérve abban, megengedett-e az, hogy házas keleti papok a hagyományos területükön kívül végezzenek szolgálatot. Kérdésére a Hitterjesztési Kongregáció (mai nevén: Népek Evangelizációjának Kongregációja) adott választ 1890. május 12-én, kijelentve, hogy ez nem lehetséges, mivel a cölibátusgyakorlatuk ellentétben áll a római egyházéval, és az új terület hívei között a házas, családos papok jelenléte botránykeltő lenne.
A Hitterjesztési Kongregáció az érseknek adott iránymutatását 1897. május 1-jén már az Egyesült Államokra kiterjesztve tette kötelezővé. A Kongregáció a rendelkezéseket az 1929. március 1-jén kiadott "Cum data fuerit" dekrétumában célzottan az amerikai rutén görögkatolikus közösségekre alkalmazva rögzítette ismét. A rendelkezéseket tíz évvel később, 1939-ben, a Kongregáció újból megerősítette.
E rendelkezések szerint a keleti katolikus egyházak az eredetileg csatlakozott, hagyományos területeiken kívül nemcsak nem szentelhetnek pappá házas férfiakat, de házas papok egyáltalán nem végezhetnek szolgálatot. A házas papok tilalmára válaszul a mindössze néhány évvel a "Cum data fuerit" kiadása előtt alakult pennsylvaniai rutén görögkatolikus ordinariátusok hívei közül becslések szerint mintegy kétszázezren tértek vissza az ortodox egyházba (összehasonlításul: a rutén görögkatolikus egyháznak ma összesen alig több, mint 400 000 tagja van a világon).
A Szentszék ennek ellenére is kitartott a tilalom helyessége mellett. Róma 1929-30-ban a "Cum data fuerit" előírásait valamennyi keleti katolikus egyház számára kötelezővé tette minden olyan nem hagyományos területen (teljes Észak-Amerikában, Dél-Amerikában, és Ausztráliában), amelyen valamely keleti katolikus egyház a pápától területi ordinariátus megalapítására kért és kapott engedélyt.
A tilalom még az 1970-es és '80-as években is fennállt, amikor észak-amerikai keleti katolikus püspökök megpróbáltak házas férfiakat a távoli, hagyományos területeken pappá szenteltetni, és a saját területükön titokban szolgálatba állítani. Az olyan esetekben, ahol erről a Szentszék értesült, a felszentelt házas férfiakat felfüggesztették a papi szolgálat alól.
Az 1990-es évek közepére ukrán görögkatolikus püspökök kezdtek el házas férfiakat pappá szentelni Kanadában, tudatosan megszegve a közel száz éve fennálló általános tiltást. Ekkor azonban felfüggesztő határozatok már nem érkeztek válaszul Rómából. A '90-es évek végén az Egyesült Államokban csupán néhány esetben, de szintén megtörtént házas férfiak görögkatolikus papokká szentelése, amelyeket a Szentszék ugyanúgy nem szankcionált.
A keleti katolikus egyházak hagyományos területein (pl. Magyarországon) kívül a házas papok szolgálata egészen Ferenc pápaságáig ritka és lázadó kivétel maradt. Ferenc pápa azonban történelmi fordulatot hajtott végre: 2014. június 14-én a keleti katolikus egyházakkal szemben addig fennállt minden tilalmat, amelyek számukra a házas férfiak felszentelését és papi szolgálatát akadályozták, az egész világra kiterjedően eltörölt. Ez a drasztikus lazítás a keleti katolikus egyházak cölibátusgyakorlatában tehát mindössze öt éves múltra tekint vissza.
A Szentatya feloldó rendelkezése 2014 őszén jelent meg a Szentszék hivatalos közlönyében, az Acta Apostolicae Sedisben. A megjelenésekor a világ katolikus médiumai kiterjedten foglalkoztak a hírrel (három példát, amelyeket forrásokként is használtunk, láss ITT, ITT, és ITT). A pápai rendelkezésnek a történelmi jelentősége és a magyar görögkatolikus egyház érintettsége ellenére a magyar egyházi híroldalakon nem találtuk nyomát.
https://katolikusvalasz.blog.hu/2019/12/09/a_nos_papok_mitosza_masodik_resz
Kapcsolódó cikkeink:
- XI. Piusz pápa a papi nőtlenségről
- Gerhard Müller bíboros a nős papságról
- Sarah bíboros: A nős férfiak pappá szentelése "szakítás az apostoli hagyománnyal"
- Teológus pap válaszol a cölibátussal kapcsolatos kritikákra
