ahogy a völgyet nézem:
a fákat, a kúszó felleget,
a lelkemmel szinte látom,
ahogy áldón a láthatáron
ott nyugszik teremtő kezed.
Hajdú Zoltán Levente
A fény csak belőled árad, ó Jézus, nem belőlünk. Te ragyogsz rajtunk keresztül mások felé. Hadd dicsőítsünk Téged, ahogyan neked a legkedvesebb, fényedet árasztva azokra, akik köröttünk élnek. Hadd hirdessünk Téged szavak nélkül, életünk példájával, annak megragadó erejével, amit Érted cselekszünk, szívünk Irántad érzett teljes szeretetének minden jelével.
Kalkuttai Teréz Anya
A szolgálathoz egy erény szükséges: a hűség. (Turóci)
Ki mondhatja el azt, hogy bizalommal tekint az ítélethirdetés napjára? Aki ártatlan. Igen ám, de aki vétkes, az teljes joggal számíthat a súlyos büntetésre. Feltéve, ha… De mégsem, nem fogja megúszni, mert ott és akkor minden napvilágra kerül. És ezen a ponton történik valami. – Isten üdvözítő szeretetében, teljessé lett szeretetében odaadta értünk Jézust, hogy viselje ő a büntetést, és távozhassunk mi büntetlenül. Ítélet napja: bűn, büntetés, bűnbánat, bűnbocsánat… Ebben a földi életben Krisztus által megadatik a bűnbocsánat! (Kőháti Dóra)
Az imádságnak mindig ígéreten kell alapulnia. De hála az Istennek, hogy az Ő ígéretei mindig szélesebbek, mint a mi imádságaink. (Havergal)
Az örökélet annyi: örökre az Úrral lenni.
CSEND VAN BENNEM
Csend van bennem, és emlékezem,
Képe a múltnak ím, megjelen,
Vétket látok s gondozó kezet,
Szennyből, a sárból mint kivezet.
Mért szeret Isten, mért szeret még,
Hogy lehet mért nem mondja ki: elég!
Féltő karja újra átölel,
Áttört kezéhez szívem közel.
Csend van bennem, és emlékezem,
Mily sok ajándék, nagy kegyelem,
Mily sok áldás, mily sok türelem,
Kísérte végig az életem.
Mért szeret Isten…
Csend van bennem, és emlékezem,
Sokszor volt könnyes mindkét szemem,
Oly sok bánat, fájdalom is ért,
Hozzá futottam irgalomért.
Mért szeret Isten…
Csend van bennem, és emlékezem,
Hála, dicséret él szívemen.
Hogy köszönjem múltat és jelent,
Holnapom védő, őrző kezet.
Mért szeret Isten…
Felmagasztaltattál! Golgotának hegyén testedet emelték az ég és föld közé.
Felmagasztaltattál! Világnak csúfjára. Fölemelték tested keresztnek fájára.
Felmagasztaltattál! Bűneink hordoztad. Ott fenn a kereszten véreddel lemostad.
Felmagasztaltattál! Győzelmet arattál! Gyötrelmek fájára dicsőséget hoztál.
Felmagasztaltattál! Hogy minket fölemelj. Kitárt karjaiddal, hogy magadhoz ölelj.
Isten a szeretet cselekedeteit nem annyira a nagyságuk, hanem inkább indító okuk miatt becsüli.
Spurgeon
Isten előbb szűnhetne meg létezni, mintsem hogy ígéretét megszegné, vagy adott szaváról megfeledkezne.
(Spurgeon)
Mr. White először utazott repülőgéppel. Világéletében csak vonatra, legfeljebb taxiba volt hajlandó beszállni, de most az egyszer kénytelen volt kivételt tenni: még aznap a tengerentúlon kellett lennie. Amikor bejelentkezett, és a csomagjait egy futószalagra tette, rögtön aggodalmaskodni kezdett. Ki fog azokra vigyázni? Honnan tudják, melyik gépre kell feltenniük? Hogyan fogja ő azokat visszakapni? Aztán átlépett a tranzitváróba, és azon kezdett izgulni, honnan fogja tudni, melyik kapunál kell beszállnia. Honnan fogják tudni, melyik a gépen az ő helye? Vajon tudni fogják-e, hogy ő ablak mellé kérte a jegyet? Aztán meghallotta a hangosbemondót, amint három nyelven szólította a nevét, és kérte, fáradjon a tizenkettes kapuhoz. A kapunál a nevén üdvözölték, mintha csak régi ismerősük lett volna. A gépen egy stewardess odakísérte az üléséhez, igen, az ablak mellé. Az út során névre szólóan kapott ennivalót, és ha az utaskísérő-hívó gombot megnyomta, már jött is a hölgy mosolyogva: „Igen, Mr. White, mit tehetek önért?” „Mondja, maguk ismernek engem?” A stewardess elmosolyodott. „Dehogyis. Viszont van egy utaslistánk, amelyen mindenkinek a neve és az adatai rajta vannak, az is, hogy hová utazik, melyik a csomagja, és melyik ülésen ül.” És Mr. White többé nem aggódott semmi miatt. (Zsíros András)
Sohasem maguk a körülmények szabják meg kedélyállapotunkat, hanem mindig a hozzáállásunk a körülményekhez. (Thorwald Dethlefsen)
