Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Elmélkedő gondolatok a mai napra

2019. október 17. 05:25 - Andre Lowoa

AJÁNDÉKOK, MELYEK NEM KERÜLNEK SEMMIBE

Egy jó szót szólni,
A beteget felvidítani,
Egy barátot felhívni,
A magányost meghallgatni,
Valakinek kezet nyújtani,
Óvatosan csukni be az ajtót,
Apróságoknak örülni,
Mindenért hálásnak lenni,
Jó tanácsot adni,
Egy levél megírásával örömet szerezni,
Apró túlzásokon nem rágódni,
Jogos panaszt nem melegíteni fel újra,
Nem tenni szóvá, ha a másik hibázik,
Nem elutasításnak venni, ha háttérbe szorulunk,
Levert hangulatot nem venni komolyan,
Nem sértődni meg egy félresikerült szón,
Megtalálni az elismerő, dicsérő szót,
Együttérző szó a megalázottnak,
Egy-egy tréfás szó a gyerekeknek,
Elismerni az elkövetett helytelenséget,
Örülni a mai napnak,
Bizonyos dolgokra aludni egyet,
Mindenre rászánni a kellő időt és gondot.
És MINDENKIHEZ SZERETETTEL LENNI!

ismeretlen szerző


Aki a mennyben aratni akar, annak a földön vetni kell.

„Bárcsak szétszakítanád az eget, és leszállnál!” (Ézs 63,19)
Már Jákób számára is megmutatta Isten, hogy a föld össze van kötve a mennyel. Álmában egy létra állt a földön, és Isten angyalai föl-le jártak rajta. Azóta tudhatjuk, hogy igazi otthonunktól elszakadóban sem vagyunk egyedül. „Megnyílt az ég harmatozva, Megváltónkat hogy lehozza” – énekeljük adventi énekünkben. Isten a lehető legközelebb jött hozzánk, amikor emberré lett. Rejtőzködésének fátylát maga lebbentette föl, hogy Krisztusban egészen közel legyen hozzánk, és Atyánknak ismerjük meg őt. Isten országa nem elérhetetlen messzeségben, hanem közöttünk, sőt bennünk van Jézus Krisztus által. (Cserhátiné Szabó Izabella)

 

„»Csak egy pillanatig tart haragja, de egész életen át kegyelme. Este szállást vesz a sírás, reggelre itt az ujjongás.«” (Zsolt 30,6)

A kétségbeesett ember sötéten látja a világot, sokszor úgy érzi, hogy az ő gondja a legnagyobb, nem találja a kiutat. Pedig bizonyára megtapasztaltuk már, hogy egy Istenhez küldött röpke fohász mennyire megnyugtató! Testi-lelki fájdalom esetére a legjobb és leggyorsabb segítség egy őszinte imádság, könyörgés, fohász az Úrhoz, melynek következményeként azonnali kapcsolatot teremtünk vele. Az ő szeretete és közelsége mindig gyógyít és megerősít, felszárítja a könnyeket, megvidámítja a megsebzett lelket! Dicsérjük és magasztaljuk a föld és ég Urát! (Juhászné Szabó Erzsébet)



Egy megszokott mozdulat,
és imádságra kulcsolom kezem.
Rakom egymás mellé
a gyenge és tétova szavakat.

De mintha a lelkemben
kapaszkodna össze
minden törékeny akarat,
szándék és elhatározás,
hogy Veled találkozzanak,

bátorodik, s lesz Tieddé a szó,
békül a lélek, a lelkem.
Köszönöm, Uram,
hogy te formálsz mai is
imádságot bennem.

Hajdú Zoltán Levente


Élni annyi, mint szeretni. Szeretni, látni és megmutatni, érezni és érzékeltetni, meghallani és meghallgatni, magasban szállni és felröpíteni, kinyílni és felnyitni, megérteni és megértetni, együtt érezni és eggyé olvadni.

„Ha elenyészik is testem és szívem, szívemnek kősziklája és örökségem te maradsz, Istenem, örökké!” (Zsolt 73,26)

„Megbízunk egymásban!” – szól egy bank reklámszlogenje. De akár a keresztény ember szlogenje is lehet ez a mondat. Tudjuk, hogy egyedül elesnénk, egyedül a bűn súlya nehezedik ránk. Ezért kell egy társ, egy barát, akiben megbízhatunk, és ki erre a legjobb, mint az, aki ezen a héten is megsegített, mellettünk állt, és támogatott?! Megbízunk egymásban, és ennek a bizalomnak az alapja nem más, mint az az újra kitisztuló üzenet, amelyet egyre jobban kezdünk érteni: Krisztus értem támadt fel… (Pongrácz Máté)


Ha nincsen egy barátod, aki figyelmeztet a hibáidra, fizess meg erre egy ellenséget. (Don Bosco)


Ha olyannak látjuk az embereket amilyenek, akkor rosszabbá tesszük őket. Ha viszont úgy kezeljük őket, mintha azok lennének, aminek lenniük kellene, akkor segítjük őket azzá válni, amivé képesek. (Goethe)


Isten nem aszerint értékeli adományunkat, amit adunk, hanem aszerint, amit visszatartunk.

Spurgeon


Jézus hiába élt és halt meg, ha nem tanultuk meg tőle, hogy a szeretet örök törvénye szabályozza életünket.

Mahatma Gandhi


Mindenkivel úgy viselkedj, ahogyan szeretnéd, hogy veled viselkedjenek.


Ne sokat törődj azzal, ki van veled, vagy ellened, hanem arra legyen gondod, hogy minden dolgodban veled legyen az Isten.



Ne vess meg mást, ki rosszat tesz veled, hisz ő a te tanítód, hogy azt a rosszat te el ne kövesd.


Nekünk az Írást nem úgy kell olvasni, ahogy az ügyvéd olvassa a végrendeletet, hogy tartalmát megértse, hanem mint az örökös, hogy megtudjuk, mit nyertünk. (Newton)

komment
süti beállítások módosítása