1988. március 7.
Amint ott álltam, ránéztem az egész kinyilatkoztatásra. Hirtelen megdöbbentem terjedelme, és a lapokba fektetett munka láttán. Ezeket az oldalakat sohasem tudtam volna egyedül teleírni ilyen rövid idõ alatt. Furcsa érzés vett erõt rajtam, olyan volt, mint egy sokk! Olyan volt, mintha most kezdenék valamit mélyebben megérteni. Nagyon felkavart.
Jézus, mi valóban együtt dolgoztunk?
Vassula, igen, mi együtt dolgoztunk! 1 Megcsókolnál most?
Remegve felálltam, odabotorkáltam a szent lepel képéhez, és megcsókoltam Jézust.
Látod? Látod, hogy mit érzel, amikor éppen csak egy kicsit felemelem a fátylat, amelyet én tettem szemed elé? Jöjj és soha ne kételkedj Gondviselésem mûveiben! Mûveim arra valók, hogy megújítsák házamat, és összegyûjtsék bárányaimat. Arra valók, hogy meglocsolják virágágyásaimat. Jöjj, én, az Úr, mindig emlékeztetni foglak jelenlétemre. 
Vassula, mi ketten? 
Ó, igen, Uram, mi ketten.
Jöjj!
1 A sokk hatására remegtem és sírtam.
