A Szentlélek eltereli figyelmünket magunkról. Meggyőz arról, hogy semmik vagyunk, és hogy Krisztus minden mindenekben. (Spurgeon)
„Aki azt mondja, hogy Jézus Krisztus őbenne van, annak magának is úgy kell élnie, ahogyan ő élt.” (1Jn 2,6)
Ő bennünk és mi benne, felfoghatatlan csoda. Olyan, mint amit a gyermekét váró édesanya élhet át. Először az édesanya csak sejti, majd tudja, aztán amikor megmozdul, megtapasztalja, és amikor megszületik, meglátja, ki az, akiért élete kilenc hónapját adta. Valami hasonló csoda az, amit Isten szava tesz velünk. Először megfogan szívünkben az ige; mennyi öröm, teljesen új élet, amelyet Jézus ad! Aztán egyszer csak érezni kezdjük, hogy az ige megmozdul egy adott élethelyzetben. Egy napon pedig a megérkezés boldog órája vár ránk, a szemtől szemben való találkozás. (Sándor Frigyes)
Aki másokat lekicsinyell, az sose nagy.
Az ateizmus gyengepontja: nincs kinek hálát adni.
Az emberek meg akarják fejteni az élet titkát; nekem azonban épp rejtettsége miatt igazán szép és élni való az élet.
Egy havas reggelen, 5 órakor egy misszionáriusjelölt csöngetett a misszionáriusokat vizsgáztató otthon ajtaján. Bevezették az irodába, ott ült három órán át, mire megjelent a vizsgáztatója. 8 órakor egy nyugalmazott misszionárius lépett be és elkezdte a kérdezgetést:
- Tud-e szavakat betűzni?
Eléggé óvatosan, a jelölt ezt válaszolta: - Igen, uram.
- Rendben van, akkor betűzze azt a szót, hogy kenyér! - Kibetűzte.
- Rendben van, ért-e valamit a számoláshoz? - folytatta a vizsgáztató.
- Igen, értek valamit.
- Kérem, mondja meg, mennyi kettő meg kettő. - Négy - válaszolt a jelölt.
- Ez rendben is van - mondta a vizsgáztató.
- Azt hiszem, jól sikerült a vizsga. Holnap közlöm a bizottsággal.
A bizottsági ülésen a vizsgáztató ezt a jelentést terjesztette be az interjúról:
A jó misszionáriusi szolgálathoz szükséges minden követelmény megvan benne. Először vizsgáztattam önmegtagadásból, és kértem, hogy reggel ötkor legyen az otthon ajtajánál. Elhagyta meleg fekhelyét egy havas reggelen, minden panaszkodás nélkül. Másodszor, vizsgáztattam a pontosságát. Időben érkezett. Harmadszor, vizsgáztattam a türelmét. Várakoztattam három órán át, hogy találkozzék velem. Negyedszer, vizsgáztattam a vérmérsékletét. Semmi harag és neheztelés nem volt benne. Ötödször megvizsgáltam az alázatosságát, mert olyan kérdéseket tettem föl neki, amikre egy hétéves gyermek is válaszolhat, és egyáltalán nem méltatlankodott. A jelölt megfelel a követelményeknek.
- Tud-e szavakat betűzni?
Eléggé óvatosan, a jelölt ezt válaszolta: - Igen, uram.
- Rendben van, akkor betűzze azt a szót, hogy kenyér! - Kibetűzte.
- Rendben van, ért-e valamit a számoláshoz? - folytatta a vizsgáztató.
- Igen, értek valamit.
- Kérem, mondja meg, mennyi kettő meg kettő. - Négy - válaszolt a jelölt.
- Ez rendben is van - mondta a vizsgáztató.
- Azt hiszem, jól sikerült a vizsga. Holnap közlöm a bizottsággal.
A bizottsági ülésen a vizsgáztató ezt a jelentést terjesztette be az interjúról:
A jó misszionáriusi szolgálathoz szükséges minden követelmény megvan benne. Először vizsgáztattam önmegtagadásból, és kértem, hogy reggel ötkor legyen az otthon ajtajánál. Elhagyta meleg fekhelyét egy havas reggelen, minden panaszkodás nélkül. Másodszor, vizsgáztattam a pontosságát. Időben érkezett. Harmadszor, vizsgáztattam a türelmét. Várakoztattam három órán át, hogy találkozzék velem. Negyedszer, vizsgáztattam a vérmérsékletét. Semmi harag és neheztelés nem volt benne. Ötödször megvizsgáltam az alázatosságát, mert olyan kérdéseket tettem föl neki, amikre egy hétéves gyermek is válaszolhat, és egyáltalán nem méltatlankodott. A jelölt megfelel a követelményeknek.
Gyűjtenek, sokkal többet, mint amennyire szükségük van, mind csak gyűjtenek, gyűjtenek, s már nem is tudják, hogy miért...
Wass Albert
Ha a férj önző szeretetében nincs édesség, ne csodálkozzon azon, ha az asszony keserű lesz. (Spurgeon)
Jézus lábunk együtt járjon,
a mi kezünk együtt gyűjtsön,
bensőnk együtt érezzen,
szívünk együtt dobbanjon,
elménk gondolata egy legyen,
fülünk együtt füleljen a csendességre,
szemünk egymásba nézzen és összeforrjon,
ó Jézusom a mi ajkunk együtt könyörögjön irgalomért az örök Atyához.
Nem a halál az, amitől az embernek félnie kellene, hanem az, hogy soha nem kezd el élni. (Marcus Aurelius)
„Nézd! Elvettem a bűnödet, és díszes ruhába öltöztetlek téged.” (Zak 3,4)
Börtönben járva ami feltűnő: a ruha. Egyenszabás, kék-szürke, lehangoló színvilág, dísztelenség, átlagos anyag, minden elítélt számára egyformaság. Isten előtt mindenki vétkezett, egy sincs, aki igaz lenne. Nekünk is jogosan járna a rabruha! Elkeserítő lenne abban járni! Ha Isten nem cselekszik értünk, megváltásunkat nem végzi el Jézus a kereszten… De azóta, ha odamegyünk elé, és leborulunk lélekben, mi is megtisztulunk vére által. Díszes, fehér ruhát kapunk. Becsüljük meg. Ne piszkoljuk össze! (Kőháti Dóra)
Börtönben járva ami feltűnő: a ruha. Egyenszabás, kék-szürke, lehangoló színvilág, dísztelenség, átlagos anyag, minden elítélt számára egyformaság. Isten előtt mindenki vétkezett, egy sincs, aki igaz lenne. Nekünk is jogosan járna a rabruha! Elkeserítő lenne abban járni! Ha Isten nem cselekszik értünk, megváltásunkat nem végzi el Jézus a kereszten… De azóta, ha odamegyünk elé, és leborulunk lélekben, mi is megtisztulunk vére által. Díszes, fehér ruhát kapunk. Becsüljük meg. Ne piszkoljuk össze! (Kőháti Dóra)
Sok keresztény a kegyelmi ajándékokból akar élni, ahelyett, hogy a kegyelem Istenére bízná magát.
„Vajon lakhatik-e Isten a földön?” (1Kir 8,27a)
Salamon király kérdezi ezt az Úr oltáránál állva, imádságra emelt kézzel, miután elkészült az Isten akaratából épített templom. Hála, magasztalás és áhítat csendül ki belőle Isten nagysága és szeretete láttán. Pedig ő még nem is sejtette, hogy Isten nagysága és szeretete még annál is nagyobb csodára képes, hogy egy emberkéz alkotta templomban lakozzon. Hogy ő maga legyen emberré, hatalma és szeretete a kereszt erőtlenségébe rejtőzzön, és így szabadítson meg bűntől, haláltól, kárhozattól. Imádságra kulcsolt kézzel a hála, magasztalás és áhítat hangján kérdezzük: hogyan lehetséges, hogy ilyen nagy Isten szeretete és kegyelme irántunk? (Isó Dorottya)
„Várom és remélem, hogy semmiben sem fogok szégyent vallani, hanem mint mindenkor, úgy most is Krisztust egészen nyíltan fogják magasztalni énértem, akár életben maradok, akár meghalok.” (Fil 1,20)
A keresztény hit legszebb és legfelemelőbb pillanata, amikor megélhetjük az „egészen nyílt magasztalás” érzését. Azt az érzést, amikor az ember megszabadul minden kötöttségtől, minden testi, lelki béklyótól, és önfeledten tud az Úr Istennek hálát adni. Ezekben a pillanatokban tudunk a legközelebb kerülni Istenhez. (Pongrácz Máté)
Salamon király kérdezi ezt az Úr oltáránál állva, imádságra emelt kézzel, miután elkészült az Isten akaratából épített templom. Hála, magasztalás és áhítat csendül ki belőle Isten nagysága és szeretete láttán. Pedig ő még nem is sejtette, hogy Isten nagysága és szeretete még annál is nagyobb csodára képes, hogy egy emberkéz alkotta templomban lakozzon. Hogy ő maga legyen emberré, hatalma és szeretete a kereszt erőtlenségébe rejtőzzön, és így szabadítson meg bűntől, haláltól, kárhozattól. Imádságra kulcsolt kézzel a hála, magasztalás és áhítat hangján kérdezzük: hogyan lehetséges, hogy ilyen nagy Isten szeretete és kegyelme irántunk? (Isó Dorottya)
„Várom és remélem, hogy semmiben sem fogok szégyent vallani, hanem mint mindenkor, úgy most is Krisztust egészen nyíltan fogják magasztalni énértem, akár életben maradok, akár meghalok.” (Fil 1,20)
A keresztény hit legszebb és legfelemelőbb pillanata, amikor megélhetjük az „egészen nyílt magasztalás” érzését. Azt az érzést, amikor az ember megszabadul minden kötöttségtől, minden testi, lelki béklyótól, és önfeledten tud az Úr Istennek hálát adni. Ezekben a pillanatokban tudunk a legközelebb kerülni Istenhez. (Pongrácz Máté)
