1988. január 13.

Ezeket a szavakat kívánom X szolgámnak megmondani: Gyümölcsöt adtam neked kertembõl, betöltelek téged, ahogy leányomat és Dávid szolgámat is betöltöm. Táplálkozz gyümölcsömmel, fogadd el adományomat, ne tagadj meg engem soha! Én, az Úr, veled vagyok, megáldalak. Késõbb majd teljesen megérted, fátyladat egészen fel fogom emelni és meglátod dicsõségemet. Szeretlek, ezt a szeretetet sohasem fogod megérteni, mert emberi értelem nem képes eljutni erre a megértésre. Egyszer majd felemelem fátyladat, akkor majd megérted, hogy én vagyok az Egy, aki a magas fákat megnyesi és az alacsonyakat megnöveli.

Uram, sokan vádolnak Téged azzal, hogy igazságtalan vagy, elfordulnak Tõled, és azt mondják: “Ha van Isten, akkor az igazságtalan Isten.”

Virágom, azt mondom nekik: “Ha meghaltok, az gonoszságtok miatt van, amit magatokra hoztatok. Ez hitehagyástok gyümölcse. Bánjátok meg bûneiteket, forduljatok el bûneitektõl, térjetek vissza hozzám, és megbocsátok nektek.” Tekintsetek Megváltótoknak, Vigasztalótoknak! Eljövök, hogy fényként ragyogjak a mai sötét világ felett. Házam zûrzavarban, viták és személyes érdekek között, istentelenségben uralkodik.
Péter! Péter! Miért szóródtak szét tanítványaim ellenségeskedésben? Testvérem, akit kezem szentelt meg, öröktõl fogva szeretlek. Szentséges Szívemen sebet ejtettek, azok a tövisek sebeztek meg, amelyeket enyéim szúrtak belé, enyéim, akiket szeretek. Megmutatom nektek átszúrt Szívemet. Újból és újból átszúrják Szentséges Szívemet. Vérem csordul, újból keresztre fe szítenek. Nem õszinték. Testem fáj a szeretet hiányától, ajkam kiszáradt a szeretet hiányától. Szomjazom, kedves. Elfeledkeztek útjaimról. Elfeledték, hogy alázatos vagyok, szelíd, és tele vagyok szeretettel. Csupán szeretetet kérek tõletek, úgy szeressétek egymást, ahogy én szeretlek benneteket. Miért folyik Egyházamban küzdelem? Miért van ennyi vita jelenlétemben? Miért van gyûlölet? Miért van ez a sok haragos nyilatkozat? Hol van szentségük? Miért hanyagolják el kertemet? Egyre jobban szétszórják bárányaimat, és az a kevés, ami megmaradt, szintén el fog tûnni a nyájból, mert elhagyták õket. Péter, szemem belefáradt annak szemlélésébe, mennyire vádolják egymást. Sivárrá tették földjeimet, és semmit sem tudnak nyújtani bárányaimnak. Útjaikat nem tudom elfogadni. Szeretetet és békét adtam nekik, sohasem tanítottam õket arra, hogy ítélkezzenek egymás felett. Vassula, én jóságosan uralkodom. Szentséges Szívem vérzik és megszakad. Miért bántanak engem? Nem mondtam-e, hogy mindaz, aki azt hiszi, hogy az én világosságomban van, de testvérét gyûlöli, az még sötétségben van? Vajon eléggé megértették-e, mire utaltam azzal, hogy “Ha az oltárhoz viszed áldozatodat és eszedbe jut, hogy testvérednek vádja van ellened, hagyd adományodat az oltár elõtt, menj és keresd meg testvéredet, békülj ki vele, és azután tiszta szívvel jöjj vissza, és úgy mutasd be áldozatodat!” Ezzel megmutattam, hogy miképpen élhet valaki egyetértésben társaival és miképpen kell szeretnetek egymást, hogyan kell kibékülnötök egymásai, hogyan kell kiengesztelõdnötök egymással, mielõtt felajánljátok nekem adományaitokat házamban. Gyermek, az én Szívembõl sohasem hiányzott a szeretet, és elsõ tanítványaim szívébõl sem.

Uram, szenvedek, amikor érzem, hogy szenvedsz. Nagy a Te türelmed!

Vassula, gyermekem, akit a halálból keltettem életre, higgy bennem! Remélj bennem és szeress! Én, az Úr, sohasem hagylak el. 92

Uram, arra kérlek, úgy keltsd életre többi gyermekedet is, ahogy engem életre keltettél.

Megteszem, de nem azért, mert kérted. Azért keltem életre ,T õket, mert ez az én akaratom. Jöjj, és ne feledkezz meg jelen létemrõl! Kedves, a végén gyõzni fogok!