Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Hogy nyerheted meg Isten erejét-Isten soha nem rohan-Isten soha nem siet

2019. június 28. 10:08 - Andre Lowoa



Hogy nyerheted meg Isten erejét


„Mert nem beszédben áll az Isten országa, hanem erőben.” (1 Korinthus 4:20, NLT 2. kiadás fordítása)

Szükséged van Isten erejére ahhoz, hogy teljes életet élj.

A Bibliában azt olvassuk, hogy „...nem beszédben áll az Isten országa, hanem erőben.” (1 Korinthus 4:20, NLT 2. kiadás fordítása)

Tudtad, hogy Isten nem áldja meg azokat, akik csak magukban bíznak? Azokat áldja meg, akik tőle függenek és alárendelik magukat neki.

Isten használni akar téged, de ehhez az Ő ereje által kell élned. Efézus 3:20-ben úgy olvassuk, hogy „A bennünk működő ereje által Isten mérhetetlenül többet tud tenni, mint amire kérjük, vagy amit el tudunk képzelni.”

Isten többre képes, mint amit el tudnál képzelni. Hogyan kaphatod meg az Ő erejét? Három féle módon:

  1. Azáltal, hogy imádkozol. Ha erőtlen az életed, az könnyen lehet, hogy azért van, mert nem imádkozol. Az imádság és az erő együtt jár.
  2. Azáltal, hogy kockázatokat vállalva is engedelmeskedsz Istennek. Amikor kockázatot vállalsz, és így megteszed, amire Isten kér, még akkor is, ha nehéz vagy népszerűtlen, esetleg nem tűnik logikusnak, senki nem tesz olyat vagy netán nagy ára van, Isten ereje árad ki az életedre.
  3. Azáltal, hogy nem adod fel. Ne add fel! Isten próbára teszi a hitedet, hogy az növekedhessen. Mikor az életed tele van nehézségekkel, a dolgok késnek, zsákutcákba futsz, elkeseredsz és elbátortalanodsz, akkor Isten arra tanít, hogy bízz benne. Tarts ki és Isten meg fog áldani.

Beszéljetek róla

  • Honnan tudod, hogy Isten ereje ott van-e az életedben?
  • Hogyan teszi próbára Isten jelenleg a te hitedet? Hogyan szeretnéd, hogy ezáltal megáldjon téged?
  • Milyen kockázatokat vállalsz Istenért?




Isten soha nem rohan

“Ne próbálj mindenből éretlenül idő előtt kikerülni. Engedd, hogy elvégezze benned a munkáját, így válsz éretté és kifejlettél.” (Jakab 1:4 MSG fordítás)

Legyél türelmes Istennel és magaddal szemben. Az élet egyik zavaró dolga, hogy Isten órarendje ritkán hasonlít a miénkhez. Mi gyakran rohanásban vagyunk, amikor Isten nem ezt teszi. Talán frusztrál is a látszólag lassú előrehaladásod az életben.

Emlékezz rá, hogy Isten soha nem siet, de mindent időben tesz. Az egész életidődet fel fogja használni, hogy felkészítsen az örökkévalóságban betöltött szerepedre.

A Biblia tele van példákkal, miként használ Isten hosszú folyamatokat a jellem kifejlesztésére, különösen vezetők esetében. 80 évet vett igénybe Mózes felkészítése, amibe a 40 éves pusztai vándorlás is beletartozott. 14600 napon keresztül várt és kérdezgetett Mózes: "Itt van már az ideje?" Ám Isten folyamatosan azt válaszolta: "Még nem."

Ellentmondva néhány ismert könyvcímnek, nem léteznek "Könnyű lépések az Éretté váláshoz" vagy "Titkos recept az azonnali Szentséghez". Amikor Isten egy óriási tölgyfát akar létrehozni, 100 évet ad neki, amikor egy gombát készít, elég hozzá egy éjszaka.

A nagyszerű jellemek küzdelmek, viharok és szenvedések útján születnek. Legyél türelmes ebben a folyamatban. Jakab azt tanácsolja: “Ne próbálj mindenből éretlenül idő előtt kikerülni. Engedd, hogy elvégezze benned a munkáját, így válsz éretté és kifejletté.” (Jakab 1:4 MSG fordítás)

Ne csüggedj el. Amikor Habakuk depressziós lett, mert úgy gondolta, hogy Isten nem cselekszik elég gyorsan, Istennek ezt kellett mondania: "Ezek a dolgok amiket elterveztem nem azonnal fognak bekövetkezni. Lassan, egyenletesen, biztosan jön el az idő, amikor ez a látomás beteljesedik. Ha lassúnak tűnik, ne ess kétségbe, mert ezek a dolgok biztosan bekövetkeznek. Csak légy türelmes! Egy nappal sem fognak elkésni! (Habakuk 2:3 TLB fordítás)

Emlékezz arra, hogy milyen messze elhozott már, ne csak arra, hogy még mennyi van hátra. Nem ott vagy ahol szeretnéd, de már nem is ott vagy ahol valaha voltál. Évekkel ezelőtt az emberek egy népszerű kitűzőt hordtak magukon amerikában, melyeken ezek a betűk álltak: PBPGINFWMY. Azt jelenti "Kérlek légy türelmes. Isten még nem végzett velem." (angolul: Please Be Patient. God Is Not Finished With Me Yet.) Isten ugyanígy nem végzett még veled, szóval te csak folytasd előrehaladásodat. Még a csiga is elérte a bárkát kitartásával!

 

Beszéljetek róla

  • Milyen leckéket tanultál meg, amikor Isten valamit elhalasztott az életedben?
  • Mit gondolsz, Isten mit szeretne, hogy tegyél, amikor elcsüggedsz az időzítése miatt?
  • Miként tudsz türelmet gyakorolni másokkal szemben az alapján ahogy Isten teszi ezt veled? Miként tudod bátorítani manapság az embereket lelki növekedésükben?



Isten soha nem siet

“Az állhatatosság pedig tegye tökéletessé a cselekedetet, hogy tökéletesek és hibátlanok legyetek, minden fogyatkozás nélkül.” (Jakab 1:4)

 

 

Légy türelmes Istennel és magaddal. Az életben az egyik csalódás az, hogy Isten menetrendje ritkán egyezik meg a miénkkel. Mi gyakran rohanunk, ám Isten nem siet. Lehetséges, hogy csalódott vagy az életedben látszólag lassan kibontakozó fejlődés miatt.

Ne felejtsd el, hogy Isten soha nem siet; Ő mindig időben érkezik. Ő használni fogja az egész életedet, hogy felkészítsen az örökkévalóságra.

A Biblia tele van olyan példákkal, melyekből láthatjuk, hogy Isten hosszú folyamatokat használ a jellem kifejlesztésére; főleg vezetők esetében. 80 évbe került, hogy felkészítse Mózest; beleértve a 40 év pusztaságot. Mózes 14.600 napig várakozott és tűnődött: “Itt van már az idő?” Ám Isten csak ennyit mondott:  “Még nincs.”

A nagy lelkek viharokban, harcokban és a szenvedések időszakaiban növekednek. Légy türelmes a folyamatban. Jakab ezt javasolta: “Az állhatatosság pedig tegye tökéletessé a cselekedetet, hogy tökéletesek és hibátlanok legyetek, minden fogyatkozás nélkül.” (Jakab1:4)

Ne bátortalanodj el. Amikor Habakuk levert volt, mert azt gondolta, hogy Isten nem cselekszik elég gyorsan; ezt mondta Isten: “Mert ez a kijelentés meghatározott időre vonatkozik, hamarosan célhoz ér, és nem csal meg; ha késik is, várd türelemmel, mert biztosan bekövetkezik, nem marad el.” (Habakuk 2:3)

Ne csupán arra gondolj, hogy mennyi van még, illetve mennyit kell még megtenned, hanem gondolj vissza arra, hogy honnan jöttél és hogy honnan indultál. Nem ott vagy, ahol lenni akarsz; ám nem is ott, ahol valaha voltál. Évekkel ezelőtt emberek viseltek olyan kitűzőt, amin ez állt: “Kérlek, légy türelmes; Isten nem fejezte be még velem.” Isten nem fejezte még be veled, szóval haladj előre. Kitartásával, még a csiga is elért a bárkához.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit tanultál meg abból, amikor Isten késleltetett valamit az életedben?
  • Mit gondolsz, mit szeretne Isten hogy tegyél, amikor elbátortalanodsz az időzítését illetően?
  • Isten türelmes veled. Neked hogyan kellene kimutatnod a türelmedet mások felé? Hogyan tudod bátorítani lelki növekedésükben az embereket ma?





komment
süti beállítások módosítása