Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Egy nagyszerű apa jellemvonásai-Légy hűséges barát!-Vitaminok a lelki egészséghez

2019. június 18. 00:46 - Andre Lowoa

 

Egy nagyszerű apa jellemvonásai

„…annyira megszerettünk titeket.” (1Thesszalonika 2:8)

Lelki vezetés. „Hiszen emlékeztek…hirdettük nektek az Isten evangéliumát” (1Thesszalonika 2:9). A keresztyén családok körében készült legutóbbi felmérés azt mutatja, hogy csak minden tízedik apa imádkozik együtt a gyermekével, és csak minden huszonötödik olvas a Bibliából gyermekének. Sokan emlékezhetünk vissza istenfélő édesanyánkra, aki felnevelt minket (hála Istennek értük!), míg apánk alig, vagy egyáltalán nem volt benne  a család lelki életében. Bár az anyák vették át a lelki vezető szerepét, Isten szerint még mindig az apák felelősek ezért (ld. Efezus 6:4). Lehet, hogy az anya elviszi a gyerekeket a gyülekezetbe, imádkozik velük, és bibliai alapelveket tanít nekik, de a gyermekeknek van egy olyan mély belső igényük, melyet csak apjuk tud betölteni. Ezért légy te a számukra életformáló, szeretetteljes mennyei Atya jellemének példája. Azok a felnőttek, akik úgy nőttek fel, hogy nem volt hatással életükre istenfélő apa, gyakran számolnak be arról, hogy valami hiányzik belőlük, és ez a hiány akadályozza, hogy bensőséges kapcsolatuk legyen mennyei Atyjukkal, mert kényelmetlenül érzik magukat vele. Számukra Isten megközelíthetetlennek tűnik, aki nem szereti őket, ítélkezik, elfogadását feltételekhez köti, nehezen bocsát meg, és elsősorban büntető. Csak ritkán imádkoznak, mert az imádkozást kínosnak érzik, mert az szerintük zavarja Istent, aki túlságosan elfoglalt ahhoz, hogy meghallgassa szükségeiket. Ezt érezve sok gyerek teljesem elutasítja Istent. Más részről azok a felnőttek, akiknek apja részt vett a család lelki életében, úgy tűnik, szinte teljesen szabadok a problémától. Apa, Isten téged nevezett ki arra, hogy képviseld őt gyermekeid életében, és ebben senki sem helyettesíthet. Itt az ideje, hogy megragadd a kormányt, bármennyire idősek is gyermekeid, és akkor, mint Pál, te is mondhatod: „Hiszen emlékeztek…[hogyan] hirdettük nektek az Isten evangéliumát”.



Légy hűséges barát!

„Barátodat és apád barátját ne hagyd cserben!” Példabeszédek 27:10

barát

Chuck Colson, aki Richard Nixon elnök „jobbkeze” volt, börtönbe került a Watergate-ügyben játszott szerepe miatt. Born Again [Újjászületni] című könyvében elmondja, hogy nem sokkal szabadulása után meghívták előadni egy egyetemre. Akkoriban még nagy volt az ellenségesség a Watergate-csoporttal, különösen Nixonnal szemben. A kérdések, mint a puskagolyók, csak úgy röpködtek Colson felé, és a diákok egyre gyűlölködőbbek lettek. Egyikük felállt, és Henry Kissinger Nixont bíráló szavaira utalt.

„Mr. Colson – kérdezte –, egyetért ön ezzel a kritikával?”

Colson azt mondja, hogy a teremben körbenézve érzékelhető volt, hogy mindenki arra figyel, vajon most mit fog mondani. Íme, a válasza:

„Mindannyian ismerjük Mr. Nixon negatív tulajdonságait. A sajtó ízekre szedte őt, mint még senkit a történelem során. Beszélhetnék önöknek pozitív vonásairól, de nem hiszem, hogy meg tudnám győzni önöket, hogy elfogadják azokat. De ha már rákérdezett, nem, nem értek egyet Henry Kissinger megjegyzésével. Mr. Nixon a barátom, és nem fogok hátat fordítani a barátomnak.”

Colson azt mondja, akkor egy pillanatig azt gondolta, rászakad a mennyezet – és bizonyos értelemben ez meg is történt, csak nem úgy, ahogy várta. A pillanatnyi csendet viharos tetszésnyilvánítás követte. Miért? Mert még az ellenséges diákok is értékelni tudták egy barát hűségét!

Ha tudni akarod, kik az igaz barátaid, kövess el csupán egyetlen hibát! Sokan, akikről azt hitted, hogy a barátaid, otthagynak, mint patkányok a süllyedő hajót. Ezért mondja a Biblia: „Barátodat ne hagyd cserben!”




Vitaminok a lelki egészséghez

 

„Hogy vagy, testvérem?” (2Sámuel 20:9)
Isten Igéjének alapelvei úgy működnek, mint lelki vitaminok. A következő néhány napban nézzünk meg közülük néhányat: Soha ne mentegesd magad olyasmi miatt, amit másokban elítélsz! Dávid király ezt tette. Amikor Betsabéval elkövetett bűnével szembesítette, Nátán próféta egy történetet mondott el Dávidnak két emberről. Az egyiknek sok jószága volt, a másiknak csak egyetlen báránykája. Amikor vendég érkezett a gazdag emberhez, az elvette a szegény ember bárányát. „Dávid nagy haragra gyulladt az ellen az ember ellen, és ezt mondta Nátánnak: Az élő Úrra mondom, hogy halál fia az az ember, aki ezt tette! A bárányért négyszer annyit kell fizetnie, mivel ezt tette, és mivel könyörtelen volt. Akkor ezt mondta Nátán Dávidnak: Te vagy az az ember!” (2Sámuel 12:5-7). Nátán így folyatatta: Ezt mondja az Úr, Izrael Istene… Neked adtam uradnak a házát, és a te öledbe adtam urad feleségeit… És ha ezt kevesellted volna, még sok mindent adtam volna neked… A hettita Úriást fegyverrel vágattad le, hogy a feleségét feleségül vehesd… Ezért nem távozik el soha a fegyver a te házadtól…” (2Sámuel 12:7-10). Dávid nem tudta, de saját szájával mondta ki magára a halálos ítéletet: „négyszer annyit kell fizetnie.” És meg kellett fizetnie. Először meghalt Betsábétől született gyermeke. Másodszor az egyik fia megerőszakolta az egyik lányát, és neki nem volt erkölcsi tekintélye, hogy megbüntesse érte. Harmadszor Absolon, a kedvenc fia, akit trónörökösnek szánt, lázadást szított, és saját népéből valók kezétől halt meg. Negyedszer polgárháború tört ki, és ezrek estek el a csatákban. A tanulság világos: sose ítélj el valakit olyasmiért, ami alól magadat mentegeted.




Soha ne vedd természetesnek Istent! Ne váljanak megszokottá számodra a lelki dolgok. Sámson így tett, és drágán kellett fizetnie érte. Miután felfedezte erejének titkát, Delila ”elaltatta Sámsont a térdén, hívott egy embert, és levágott hét hajfürtöt a fejéről. Azután elkezdte szólongatni, de azt már elhagyta az ereje. Ezt mondta Delila: Jönnek a filiszteusok, Sámson! Ő felébredt álmából, de azt gondolta: Kiszabadulok most is, mint máskor, csak megrázom magam! – mert még nem tudta, hogy elhagyta őt az Úr. De4 a filiszteusok megragadták, kiszúrták a szemét, és elvitték Gázába. Bilincsbe verték, és malmot kellett hajtania a foglyok házában.” (Bírák 16:19-21). Tragikus történet. Sámson azért született, hogy győzelemre vezesse Izráelt. Ehelyett azonban megadta magát alantas ösztöneinek, összefeküdt az ellenséggel, és közben azt gondolta, hogy megúszhatja. Hallgasd csak, mit mond: „Kiszabadulok most is, mint máskor.” Ez alkalommal azonban már késő volt. Korábban engedetlensége nem fosztotta meg természet feletti erejétől, most viszont már igen. Átlépett egy határt6, és emiatt elvesztette látását, erejét, szabadságát, hitelességét és hasznosságát. Végül a filiszteusok rabjaként halt meg. Azt mondod erre: „A mai áhítat kissé durván hangzik.” Nem durva, védelmező! A Biblia azt mondja: „A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme…” (Példabeszédek 9:10). Amikor tudatosan engedetlen vagy, pedig tudod, hogy mit mondott Isten, és közben azt hiszed, megúszhatod a következményeket, akkor vesztedbe tartasz. Térj meg, hozd rendbe a dolgokat Istennel, és térj vissza a jó útra, amíg teheted!






Soha ne engedd, hogy az életben ért csalódások cinikussá tegyenek! Ha elég hosszú ideig élsz, az emberek csalódásokat fognak okozni, még a hozzád legközelebb állók, a családtagjaid is. Még a lelki vezetők is cserbenhagyhatnak! Pál azt írta: „Ezért el akartunk menni hozzátok, én, Pál nem is egyszer, de megakadályozott minket a Sátán” (1Thesszalonika 2:18). Azt hitted, a Sátán gratuláló dísztáviratot fog küldeni neked, mert úgy döntöttél, hogy az Urat szolgálod? Biztos, hogy nem! A hitben járás egyszerre öröm és küzdelem. Amikor az elsőt vállaltad, vállaltad a másodikat is. Pál egy tizenhat hónapon át tartó missziós úton volt, mely alatt csodák történtek és épült a gyülekezet. Végül azonban koholt vádakkal börtönbe került, és hagyták, hogy ott pusztuljon. Mi volt a válasz erre? „Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek.” (Filippi 4:4). Azt kérdezed, hogyan örülhet valaki a börtönben? Ha a csalódottságot Istennel való találkozásnak kezded látni, kezded megérteni célját. Pálnak meg kellett őt állítania az útján. Hallgasd csak, mit írt a börtönből: „Szeretném, ha tudnátok, testvéreim, hogy az én helyzetem inkább az evangélium terjedését szolgálja, mert ismertté lett az egész testőrségben, és mindenki más előtt is, hogy Krisztusért viselem bilincsimet, úgyhogy az Úrban testvéreink többsége fogságom körülményiből bizalmat merítve félelem nélkül, bátran szólják Isten igéjét! (Filippi 1:12-14). Legnagyobb csalódásaid mélyén elrejtve valódi kincset találhatsz, ami szó szerint átformálja életedet és jövődet.




Ne feledkezz el a vetés és aratás törvényéről! Isten működésbe hozott bizonyos törvényeket, amik sohasem fognak megváltozni. Az egyik ilyen a gravitáció törvénye. Egy másik a vetés és aratás törvénye. „Amíg csak föld lesz, nem szűnik meg a vetés és az aratás…” (1Mózes 8:22). Ez a törvény működik negatív és pozitív irányba is. H jó dolgokat vetünk, jó dolgokat aratunk; ha rossz dolgokat vetünk, rossz dolgokat aratunk. Gondolj például a gyermeknevelésre! Éli, a főpap, nem csupán arra kapott elhívást, hogy a nép példaképe legyen, de arra is, hogy példakép legyen a két fia előtt is. Nos, lehet, hogy a szolgálatban szép sikert ért el, de otthon csúfosan elbukott. Fiai, akik szintén papok voltak, megvesztegetésekből gazdagodtak meg. Sőt, együtt háltak a szentélynél szolgálatot teljesítő asszonyokkal. Meglehetősen sokkoló, igaz? Mit mondott minderre Isten? „…ítéletet tartok háza népén azért a bűnért, amelyről tudta, hogy fiai azzal átkot vonnak magukra, és mégsem fenyítette meg őket” (1Sámuel 3:13). Emiatt Éli fiait megölte az ellenség a csatában, és amikor Éli meghallotta a hírt, maga is holtan esett össze. Ilyen, amikor a vetés és aratás törvénye negatív irányba működik. Ám hála Istennek, hogy pozitív irányban is szokott működni. Pál így írt erről: „mert tudjátok, hogy ha valaki valami jót tesz, visszakapja az Úrtól…” (Efezus 6:8). Azt kérded, mit jelent ez? Azt jelenti, hogy ha valami jót teszel másokkal, akkor Isten is jót fog tenni veled. Legyen az egy mosoly, egy ajándék vagy egy segítő kéz, kezdj el jó cselekedeteket vetni, és áldást fogsz aratni!



Ne tartsd vissza az adományodat a nehéz időkben sem ! A Biblia azt tanítja, hogy akik kapni akarnak, mindig veszítenek, míg azok, akik eltökélten adnak, mindig nyernek. Egyszer egy kutya egy hídon ment át szájában egy csonttal. Amikor lenézett a folyóra, és meglátta a tükörképét, azt hitte, hogy az ott egy másik kutya, egy nagyobb csonttal. Ezért ráugrott, hogy megszerezze tőle – és belefulladt a folyóba. Pál két egész fejezetet szentel a pénz témájának. Ez talán válasz azoknak, akik azt szokták mondani: „az egyház mindig csak a pénzről beszél.” Mivel a pénz megszilárdult izzadság, érmévé formált idő, érmévé vert tehetség, forgalomba hozható önmagad, ezért ez egyik módja annak, hogyan adhatod magad Istennek. Nem az egyetlen módja, de nagyon fontos módja. Ezért írja Pál: „Tudjuk pedig, hogy aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, bőven is arat. Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte a szívében, ne kedvtelenül vagy kényszerűségből, mert »a jókedvű adakozót szereti az Isten«. Az Istennek pedig van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindenütt mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, és bőségben éljetek minden jó cselekedetre… Így mindenben meggazdagodtok a teljes tisztaszívűségre…” (2Korinthus 9:6-11). Ha nem gyakorlod a nagylelkűséget, nincs értelme több pénzt kérned Istentől. Áldásait ő nem korsókba, hanem csatornákba adja; nem víztárolókba, hanem folyókba, hogy tovább áradjanak. Érted már a lényeget?




Ne feledd, hogy még nem vagy otthon! Egyszer egy régi gőzhajót bevonattak Southampton kikötőjébe, és az utasok leszálltak. Héliummal töltött léggömbök emelkedtek a magasba, és a tömeg szinte őrjöngött, amikor egy fiatal hollywoodi sztárocska végiglépdelt a pallóhídon, hogy a parton családja és barátai köszöntését fogadja. A hajóról utolsóként egy idős ember szállt le, aki több mint ötven évet töltött missziós szolgálatban Indiában. Minden földi vagyona egy ócska bőröndben volt a kezében. Miután olcsó szállására megérkezett, letérdelt az ágy mellé és így imádkozott: „Uram, egész életemben szolgáltalak. Minden földi vagyona egy ócska bőröndben volt a kezében. Miután olcsó szállására megérkezett, letérdelt az ágy mellé és így imádkozott: „Uram, egész életemben szolgáltalak. Feláldoztam mindent, hogy másoknak elmondhassam az evangélium jó hírét, és sokakat vezettem hozzád. Most mégsem várt senki, hogy ünnepelje megérkezésemet, és köszöntsön, hogy megérkeztem.” Ahogy ott térdelt, Isten hangja szelíden így szólt hozzá: „Fiam, te még nem értél haza!” Isten megváltott gyermekeként ez rád is igaz! Ha Isten szép házzal áldott meg, köszönd meg és örülj neki. De ne rendezkedj be túlságosan! Ez a legjobb esetben is csak átmeneti szállás. Pál gyakran gondolt a mennyre: „Szorongat ez a kettő: vágyódom elköltözni és Krisztussal lenni, mert ez sokkal jobb mindennél; de miattatok nagyobb szükség van arra, hogy életben maradjak” (Filippi 1:23-24). Isten valami „sokkal jobbat” tartogat számodra. Egy nagy igehirdető egyszer ezt mondta: Legfontosabb dolgunk ezen a földön, hogy befektessünk odaátra.”


 

komment
süti beállítások módosítása