Életvezetés...
A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy megtaláljanak Téged mindazok, akik életüknek tartalmat, célt kívánnak és keresnek! Ámen
Ha a halottak nem támadnak fel, akkor "együnk és igyunk, mert holnap úgyis meghalunk". Ne tévelyegjetek: "A jó erkölcsöt megrontja a rossz társaság!" Legyetek valóban józanok, és ne vétkezzetek, mert némelyek nem ismerik az Istent:
1 Kor 15,32b-34a
Party-generáció... csak így emlegetik jobb sorsra érdemes fiataljainkat, akiket beszorítottak a fogyasztói társadalom könnyű önmegvalósítást ígérő bulizós zsákutcájába. Közhelyes igazság, mégsem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a nyugati/jóléti világ - s ide tartozunk jórészt mi is - fiataljai tévelyegnek. Aki nem látja vagy nem akarja látni az okokat, az elintézi az "ügyet" egy sóhajtással: "Ezek a mai fiatalok!", de aki egy kicsit is megnézi szociológiai hátteret - jó okkal elszörnyülködhet! Elsősorban nem is azon, hogy hova jutottak (értsd: süllyedtek) ivászatban, drogfogyasztásban és iskolai teljesítményben, sokkal inkább azon: hogyan engedhette meg az előttük járó generáció, hogy ide jussanak?
Miért volt - vagy talán még most is(?) -, ennyire rövidlátó a magas-vezetés, hogy saját jövőjüket áldozták/áldozzák fel kényelmes jelenükért, amikor félretéve a klasszikus értékeket: munka, család, tisztesség (és persze nem utolsó sorban a hit dolgai!) nem gondoltak/gondolnak arra, hogy egyszer ők is megöregszenek. Nos, nem számoltak azzal, hogy a fiatalság múlandó, s lendület idővel csökken? Nem látták be, hogy egy közösséget nem lehet mindig csak terhelni a társadalmat, s élvezni a köz javait, de időnként bele is kellene tenni, vissza is kellene adni valami emlőt, megtartót, értéknövelőt? Ettől még az "árat" mindenért(!) valakinek egyszer meg kell fizetni...
Amióta világ, a világ, még nem volt ilyen, hogy ennyire ne törődtek volna a "világ sorsával", a holnappal. Természetesen voltak időszakok, amikor a feslettség, az erkölcstelenség eladdig megszokott közösségi határokat szakított át - gondolhatunk a huszadik század elejének kaszinó-életű gazdagjaira -, de az ő élvezetfaló, hedonista életfelfogásuk még mindig nem volt tömeges méretű, mint manapság. (Azt már csak zárójelben, de azért említsük meg, hogy a sok-sok hiábavalóság, a sok-sok élvezni-való a világban, mind energiát igényel, amit valahonnan elő kell teremteni! Katonai-, gazdasági-, pénzügyi hatalommal vagy valami mással, az teljesen mindegy - az igazságtalan eszközök palettája elég színes -, s az erőszak mindig erőszakot szül...
Az apostol arra inti a korinthusi gyülekezetet - Jézus követőinek első zsengéjét -, hogy ne tévelyegjenek, legyenek józanok. Józanság - mivel az ÚRIsten észt is adott(!) - nélkül nincs Jézus-követés, legfeljebb rajongó Jézus-imádás. Az imádat fontos, hiszen ezáltal is épül, erősödik a lélek, de Jézus mindenek előtt nem az tanította, hogyan kell Őt imádni, hanem azt, hogyan kell imádni Istent, s hogyan kell(ene) szeretni a felebarátot... Aki ezt nem látja be, nem gondolja át, az csak hiszi, de valójában nem ismeri az Istent.
Házasság...
A mai nap imádsága:
Uram! Köszönöm hogy küldtél mellém segítőtársat, s megajándékoztad kapcsolatunkat. Uram, áraszd ki kegyelmedet mindazokra, akik keresik önmaguk hiányzó részét, hogy közös életükkel Téged szolgálhassanak! Ámen
Legyen megbecsült a házasság mindenki előtt,
és a házasélet legyen tiszta!
Zsid 13,4a
Tanév végére értünk, kezdődik a vakáció... Általában ilyenkor tartják az érettségi-, osztály-, évfolyamtalálkozókat, megemlékezvén egy-egy életszakasz egykori lezárásáról. A közösen átélt élmények újrafelidézésének is az időszaka ez. Jó találkozni, hiszen az élet legnagyobb ajándékai a találkozások.
Barátnőnk említi, hogy érettségi találkozóra készül, s addig, amíg résztvesz a találkozón, addig "leadná" a férjét nálunk... "Hát a párod nem kísér el?" - kérdezem. "Nem, nem! Nálunk ez megegyezés... ciki lenne a többieknek. A 26 fős osztályunkból ugyanis már csak ketten nem váltunk el, de nemsokára egyedül maradok... Volt osztálytársnőm nemrég azt mondta a telefonban: »Tudod, húsz év után be kell látnunk, hogy ez így nem megy tovább! Szóval válunk...«".
Tipikus, kor-szerű jelenség, s újabb két emberrel gyarapodik a magyarhoni kényszer-szinglik tábora. S tényleg, miért van, hogy a házasságok - amik azért még ma is többnyire szerelemből, s jószándékkal köttetnek - végül is erre a sorsra jutnak? Tettenérhető-e, hol hibázzák el? Esetleg a nemlátható aprócska részletek vezetnek el az elhidegüléshez, s egyszercsak azzal szembesülnek a felek, hogy betelt a pohár?
Egy bizonyos: Jobban meg kellene becsülnünk a házasságot, ami Isten teremtésbeli jó akarata. Jó házasságot azonban csak akkor tudunk vezetni, ha hisszük, Isten rendelte mellénk a "hozzánkillő segítőtársat". Beleálmodni a hétköznapok forgatagába a minket létrehívó Istent - ahogyan az apostol mondja - kegyelem kegyelemre... Ebben az állapotban világos, hogy Isten szeret a házastársamon keresztül is, s hogy én is képes vagyok szeretni őt úgy, ahogyan van. Ebben a kölcsönös elfogadásban valósulhat meg az igazi, őszinte kommunikáció, s talál utat egyik lélek a másikhoz. Isten gondviselésének felismerésében fedezzük fel, hogy Isten minket nemcsak a földi létre egymásnak, de mennyei országába is teremtett, s az örökkévalósághoz vezető útnak egyik különösen is lélekformáló szép állomása a házasság...
Legyen megbecsült a házasság mindenki előtt,
és a házasélet legyen tiszta!
Zsid 13,4a
Tanév végére értünk, kezdődik a vakáció... Általában ilyenkor tartják az érettségi-, osztály-, évfolyamtalálkozókat, megemlékezvén egy-egy életszakasz egykori lezárásáról. A közösen átélt élmények újrafelidézésének is az időszaka ez. Jó találkozni, hiszen az élet legnagyobb ajándékai a találkozások.
Barátnőnk említi, hogy érettségi találkozóra készül, s addig, amíg résztvesz a találkozón, addig "leadná" a férjét nálunk... "Hát a párod nem kísér el?" - kérdezem. "Nem, nem! Nálunk ez megegyezés... ciki lenne a többieknek. A 26 fős osztályunkból ugyanis már csak ketten nem váltunk el, de nemsokára egyedül maradok... Volt osztálytársnőm nemrég azt mondta a telefonban: »Tudod, húsz év után be kell látnunk, hogy ez így nem megy tovább! Szóval válunk...«".
Tipikus, kor-szerű jelenség, s újabb két emberrel gyarapodik a magyarhoni kényszer-szinglik tábora. S tényleg, miért van, hogy a házasságok - amik azért még ma is többnyire szerelemből, s jószándékkal köttetnek - végül is erre a sorsra jutnak? Tettenérhető-e, hol hibázzák el? Esetleg a nemlátható aprócska részletek vezetnek el az elhidegüléshez, s egyszercsak azzal szembesülnek a felek, hogy betelt a pohár?
Egy bizonyos: Jobban meg kellene becsülnünk a házasságot, ami Isten teremtésbeli jó akarata. Jó házasságot azonban csak akkor tudunk vezetni, ha hisszük, Isten rendelte mellénk a "hozzánkillő segítőtársat". Beleálmodni a hétköznapok forgatagába a minket létrehívó Istent - ahogyan az apostol mondja - kegyelem kegyelemre... Ebben az állapotban világos, hogy Isten szeret a házastársamon keresztül is, s hogy én is képes vagyok szeretni őt úgy, ahogyan van. Ebben a kölcsönös elfogadásban valósulhat meg az igazi, őszinte kommunikáció, s talál utat egyik lélek a másikhoz. Isten gondviselésének felismerésében fedezzük fel, hogy Isten minket nemcsak a földi létre egymásnak, de mennyei országába is teremtett, s az örökkévalósághoz vezető útnak egyik különösen is lélekformáló szép állomása a házasság...
Jó szívért, nemes lelkületért ...
A mai nap imádsága:
Uram! Te látod, mennyire szűkén vagyok az időnek... Későn fekszem, s korán kelek, mégsem tudom úgy élni életemet, hogy mindenere elegendő időm legyen. Kérlek Téged, segítsd meg mindennapjaimat, hogy küzdelmeimben meglássam; nemcsak földi céljaim élérést munkálom, hanem mennyei akaratodat is meg kívánom élni, embervoltom kiteljesülésére! Ámen
Amikor adományt adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb.
Mt 6,3
Ha az adakozás szót halljuk, szinte mindannyian pénzbeli juttatásra gondolunk - a rászoruló javára -, pedig nem feltétlenül erről van szó. Ugyanakkor Jézus fenti, hegyibeszédbéli kijelentését is akkor idézik - megintcsak hibásan -, amikor valami nagy "fejetlenséget" minősítenek: "Nem tudja a bal kéz, mit csinál a jobb". De miről is van szó? Mindenekelőtt a következőkről: Ahogyan a bal kéz reflexszerűen, gondolkodás nélkül, segíti a jobbot, ugyanígy átgondolás nélkül, zsigerekből fakadóan kell(ene) gyakorolni az adakozás nemes aktusát.
Miért fontos az alamizsna adása? Sokan azt gondolják, a társadalmi egyenlőtlenség csökkentése végett. Mások a szociális biztonságra gondolnak, hiszen régi felismerés, ha gondoskodunk a saját szegényeinkről, akkor ezzel az egész közösség jólétét biztosítjuk - pl. nincs "megélhetési lopás", nem keletkezik (akkora) kár a szociálisan intakt oldalon. Vannak olyanok is, akik az adakozás lélek-javító vetületét hangsúlyozzák, mert ha irgalmat gyakorlok az embertársammal, akkor az aznapi jócselekedetem kellemes érzést kelt bennem. A régiek az alamizsnálkodásban egyfajta szociális segélyt láttak, lehetőséget arra, hogy aki önhibáján kívül lecsúszott, a társadalom perifériájára került, az valahogyan visszataláljon a "normál" hétköznapi közösségbe. Ma ezt integráció elsősegítésének mondják. Az eredeti helyzet visszaállítása azonban igen körülményes, ez látható a társadalmak huszonegyedikszázadi ebbéli birkózásából is.
Jézus az adakozásra biztatásban elsősorban nem a jóléti szociális állam kialakítását munkálja. Ő nem földi mennyországban - mint mi -, hanem mennyei királyságban gondolkodik. Ő jól tudja - amit mi ritkán tudatosítunk a pénzzel kapcsolatban -, hogy a pénz az időt szabadít fel. (Szabad)időnk egy részéről mondunk le, hogy pénzt keressünk szükségleteink fedezésére, s amikor pénzt adunk, akkor tulajdonképpen időt ajándékozunk - így a legdrágábbat, hiszen ebből van a legkevesebb.
A kérdés azonban nem az, hogy mennyi "extra időt" tudunk összeharácsolni egész életünkben, hanem az: Mire használom az időt, a lehetőséget? Ha arra, hogy elgondolkodjam az időtlen isteni távlatokon, akkor helyesen cselekszem, mert sok-sok megoldatlan kérdésem az Isten-kapcsolatomban új értelmet nyer, a feszültségek konfliktushelyzeteimben csillapodnak, a gátlásaim oldódnak. Ha adakozom tehát, akkor lehetőséget adományozok a másiknak... hogy mire használja, az az ő lelkiismeretének terhe, de ezek a cselekedeteink jelei lehetnek az Isten szeretetének, a fölfelé-tartozásunknak is, amely minden ember felismerésévé kell(ene) hogy váljon.
Amikor adományt adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb.
Mt 6,3
Ha az adakozás szót halljuk, szinte mindannyian pénzbeli juttatásra gondolunk - a rászoruló javára -, pedig nem feltétlenül erről van szó. Ugyanakkor Jézus fenti, hegyibeszédbéli kijelentését is akkor idézik - megintcsak hibásan -, amikor valami nagy "fejetlenséget" minősítenek: "Nem tudja a bal kéz, mit csinál a jobb". De miről is van szó? Mindenekelőtt a következőkről: Ahogyan a bal kéz reflexszerűen, gondolkodás nélkül, segíti a jobbot, ugyanígy átgondolás nélkül, zsigerekből fakadóan kell(ene) gyakorolni az adakozás nemes aktusát.
Miért fontos az alamizsna adása? Sokan azt gondolják, a társadalmi egyenlőtlenség csökkentése végett. Mások a szociális biztonságra gondolnak, hiszen régi felismerés, ha gondoskodunk a saját szegényeinkről, akkor ezzel az egész közösség jólétét biztosítjuk - pl. nincs "megélhetési lopás", nem keletkezik (akkora) kár a szociálisan intakt oldalon. Vannak olyanok is, akik az adakozás lélek-javító vetületét hangsúlyozzák, mert ha irgalmat gyakorlok az embertársammal, akkor az aznapi jócselekedetem kellemes érzést kelt bennem. A régiek az alamizsnálkodásban egyfajta szociális segélyt láttak, lehetőséget arra, hogy aki önhibáján kívül lecsúszott, a társadalom perifériájára került, az valahogyan visszataláljon a "normál" hétköznapi közösségbe. Ma ezt integráció elsősegítésének mondják. Az eredeti helyzet visszaállítása azonban igen körülményes, ez látható a társadalmak huszonegyedikszázadi ebbéli birkózásából is.
Jézus az adakozásra biztatásban elsősorban nem a jóléti szociális állam kialakítását munkálja. Ő nem földi mennyországban - mint mi -, hanem mennyei királyságban gondolkodik. Ő jól tudja - amit mi ritkán tudatosítunk a pénzzel kapcsolatban -, hogy a pénz az időt szabadít fel. (Szabad)időnk egy részéről mondunk le, hogy pénzt keressünk szükségleteink fedezésére, s amikor pénzt adunk, akkor tulajdonképpen időt ajándékozunk - így a legdrágábbat, hiszen ebből van a legkevesebb.
A kérdés azonban nem az, hogy mennyi "extra időt" tudunk összeharácsolni egész életünkben, hanem az: Mire használom az időt, a lehetőséget? Ha arra, hogy elgondolkodjam az időtlen isteni távlatokon, akkor helyesen cselekszem, mert sok-sok megoldatlan kérdésem az Isten-kapcsolatomban új értelmet nyer, a feszültségek konfliktushelyzeteimben csillapodnak, a gátlásaim oldódnak. Ha adakozom tehát, akkor lehetőséget adományozok a másiknak... hogy mire használja, az az ő lelkiismeretének terhe, de ezek a cselekedeteink jelei lehetnek az Isten szeretetének, a fölfelé-tartozásunknak is, amely minden ember felismerésévé kell(ene) hogy váljon.
Oltalom...
A mai nap imádsága:
Uram! Óvjál és védjjél ezután is!
Ámen.
Oltalmazó pajzsodat adtad nekem, jobbod támogat engem, sokszor lehajoltál hozzám.
Zsolt 18,36
Ha abban a pillanatban még nem is, de utólag - amikor már távolságból vizsgáljuk önmagunkat, s a körülményeinket. - belátjuk: Isten volt az, aki megsegített, egyedül Isten volt az, aki végül is megoldotta a problémáinkat, s ahogyan a zsoltáríró mondja: "oltalmazó pajzsát adta". Aki régen harcba indult, az magával vitte a pajzsát is... Nem hagyta otthon, jól tudta, hogy az az életét védi. A pajzs viselése nem volt szégyen, nem a gyávaság jele volt, éppen ellenkezőleg! Amíg az egyik kéz értően forgatta a kardot, a másik pedig a pajzsot, eladdig biztonságban volt a harcos.
Manapsággal nem járnak pajzsokkal az emberek, s biztonságuk érdekében kardot sem kell viselniük oldalukon. Ma másfajta veszélyek leselkednek az emberre. Ma is vannak rablók és útonállók - sokszor öltönyben és nyakkendőben csapnak le áldozataikra -, de igazi veszélyt sokkal inkább azok a dolgok jelentik, amik a lelket támadják... Nos ebből akad elég! Hitetlenség és reménytelenség talán csak a hívő ember számára fontosak, de a szeretetlenség az mindenki életét megkeseríti. Az életet támadja a szabadosság, s határtalan bírvágy is, nemkülönben a vélt igazságok tűzön-vízen "keresztülverése" vagy azok legfőbb életrendező erővé tétele...
Ellenállni a támadásoknak nem könnyű, egyedül a legnehezebb. Ezért a hívő ember szövetségest keres, s tudja, hogy a leghűségesebb csak az lehet, Akitől az életét is kapta. Ezért Istenbe veti bizalmát, s jár Vele...
Zsolt 18,36
Ha abban a pillanatban még nem is, de utólag - amikor már távolságból vizsgáljuk önmagunkat, s a körülményeinket. - belátjuk: Isten volt az, aki megsegített, egyedül Isten volt az, aki végül is megoldotta a problémáinkat, s ahogyan a zsoltáríró mondja: "oltalmazó pajzsát adta". Aki régen harcba indult, az magával vitte a pajzsát is... Nem hagyta otthon, jól tudta, hogy az az életét védi. A pajzs viselése nem volt szégyen, nem a gyávaság jele volt, éppen ellenkezőleg! Amíg az egyik kéz értően forgatta a kardot, a másik pedig a pajzsot, eladdig biztonságban volt a harcos.
Manapsággal nem járnak pajzsokkal az emberek, s biztonságuk érdekében kardot sem kell viselniük oldalukon. Ma másfajta veszélyek leselkednek az emberre. Ma is vannak rablók és útonállók - sokszor öltönyben és nyakkendőben csapnak le áldozataikra -, de igazi veszélyt sokkal inkább azok a dolgok jelentik, amik a lelket támadják... Nos ebből akad elég! Hitetlenség és reménytelenség talán csak a hívő ember számára fontosak, de a szeretetlenség az mindenki életét megkeseríti. Az életet támadja a szabadosság, s határtalan bírvágy is, nemkülönben a vélt igazságok tűzön-vízen "keresztülverése" vagy azok legfőbb életrendező erővé tétele...
Ellenállni a támadásoknak nem könnyű, egyedül a legnehezebb. Ezért a hívő ember szövetségest keres, s tudja, hogy a leghűségesebb csak az lehet, Akitől az életét is kapta. Ezért Istenbe veti bizalmát, s jár Vele...
Szerelem...
Imádkozzunk!
URam! Köszönjük a szerelemet, melyen keresztül megajándékozol minket. Add, hogy ne feledkezzünk meg gondviselő jóságodról akkor sem, amikor eljönnek a 'nem-szeretem' napok! Add, hogy bölcsek tudjunk lenni, amikor pezsgő életünk ritmusa alábbhagy, s végül örök rendelésed szerint szép lassan hervadásba hajlik! Ámen
URam! Köszönjük a szerelemet, melyen keresztül megajándékozol minket. Add, hogy ne feledkezzünk meg gondviselő jóságodról akkor sem, amikor eljönnek a 'nem-szeretem' napok! Add, hogy bölcsek tudjunk lenni, amikor pezsgő életünk ritmusa alábbhagy, s végül örök rendelésed szerint szép lassan hervadásba hajlik! Ámen
De szép vagy, kedvesem, de szép vagy!
Énekek Éneke 4,1a
Énekek Éneke 4,1a
A szerelmesek suttogásában a szerelmi vágyódás, a szerelem és annak csodás gyöngédsége kerül itt elénk... Mi tehát az Énekek Éneke? Profán ének a szerelemről? Vagy tisztán vallási szöveg, Isten és ember kapcsolatának allegorikus ábrázolása? Semmi kétség, egyszerre mind a kettő, mert Isten szerelme teszi hitelessé, menti meg, örökkévalósítja az ember szerelmét, illetve szeretetét bármely megnyilatkozásában. Aki vagy-vagyokban gondolkodik, nem érti meg azt, mi a szentség. Az olyan kérdés, hogy az "Úrvacsorában kenyér és bor van-e, vagy Krisztus teste?" - alapjában elhibázott. Nem vagy-vagy, hanem is-is: a látható jegyekben Krisztus láthatatlan teste is jelen van...
Az igaz szeretetben/szerelemben ugyanígy jelen van az Isten, nem átvitt értelemben, hanem valóságosan, mint a szeretet lényege. Az emberi szeretet már önmagában is Isten szeretetének kinyilatkoztatása és közlése, s ha ezt tudják és hiszik is, akkor szeretetük mintegy szentségi erővel bír. Jézus emberi szeretete Isten szeretete is egyben, mert ő valóságos ember és valóságos Isten. Éppen ezért mai, értékrend nélküli világunkban egyedül Krisztus mentheti meg az ember szerelmét, barátságát, szülői, gyermeki szeretetét, testvéri és rokoni kötődéseit.
Ily módon az Egyház titkai (úrvacsora, keresztség) az ember lényegére is rávilágít, és föltárja az embernek azt a legmélyebb és egyben legmagasabb rendű hivatását, hogy egyesüljön Istennel, aki maga a szeretet. Éppen ezért az Énekek Éneke értő olvasásához elengedhetetlen feltétel bizonyos tapasztalat egy valódi, azaz egész lényünket megmozgató, igaz, emberi – jegyesi, hitvesi, baráti vagy testvéri – szeretetről.
Ezért fontos hangsúlyozni: ha a szerelem egyoldalúan az erotikáról szól, akkor az beteg, mert a szerelem célja nem férfi és nő puszta meghódítása, megszerzése, hanem szövetség. Megszerezni a gyönyört, mert jogom van hozzá – ez a hozzáállás könnyen agresszivitást termel ki az emberi psziché mélyén. Márpedig Isten a szerelemről egy szövetségen belül gondolkodik, a személyes, teljes elkötelezettségen belül, nem pedig erőviszonyok hálózatában.
Az Egyház egy meglehetősen konzervatív intézmény, de nem ezért ragaszkodik makacsul a "holtomiglan-holtodiglan"-elvhez, hanem azért, mert küldetése, hogy a világban megjelenítse Isten akaratát: a házasság csakis szerelemből fakadhat - "rendelek hozzá illő segítőtársat" így szól az ÚR -, illetve, hogy az ősi tapasztalatáról bizonyságot tegyen: a szerelem fenntartása - Istentől elfordultságunk/bűneset okán -, csakis a házastársi életszövetségen belül lehetséges...
Vétkeink...
A mai nap imádsága:
Uram! Sokszor hibáztam, bánom. Kérlek segíts meg, hogy nevedet dícsérhessem életem minden napján! Ámen
Istenem, te tudod, milyen balga voltam, vétkeim nincsenek elrejtve előtted.
Zsolt 69,6
Csak idő kérdése, mikor érnek be minket balgaságunk (életvezetési hibáink) következményei... Nincs menekvés. Hiába minden próbálkozás, gátépítés - hogy menstsük a menthetőt, mederben tartva az eseményeket -, egyszercsak átszakadnak életünk átázott védgátjai, s a felduzzasztott vizek (bűneink) sodrása a kiegyenlítődés örök törvénye szerint ott is tarol, ahol nem kellene. Ilyenkor hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy csak mi vagyunk/lehetünk ennyire balgák, aztán kiderül: a JóIsten elég egyenletesen, igaz változatos(!) formában osztotta szét ezt is teremtményei között. Aki bölcs, az tanul a más kárán, aki bolond az meg a sajátján sem - tartja a régi szólás. Milyen kár, hogy minden generációnak újra kell tanulnia bizonyos dolgokat! (Bizonyára egészen más lenne a világ, ha a fiak tanulnának az apák vétkeiből...)
Isten azonban - s ez az evangélium egyik üzenete - nem hagy minket olyannak, amilyenek vagyunk. Elfogad minket úgy ahogy vagyunk, bűneinkkel, balgaságainkkal együtt, de nem hagy minket ebben az állapotban; ki akar emelni ezek közül, át akar formálni minket, hogy alkalmassá váljunk Isten teremtettségbeli akaratának kegyelmi megélésére. Isten mindent lát, sőt előre lát (pro-video), s aki előre lát az gondoskodó. Mennyei Atyánk ilyen gondoskodó/gondviselő, s ez a mi reménységünk alapja, hogy ti. nem vagyunk egyedül, van Pártfogónk...
Az ÚRIsten tehát velünk van, s azt is látja, amit mi nem látunk vagy nem akarunk látni. Mi sokszor nem is a számonkéréstől tartunk, sokkal inkább vétkeink következményeitől félünk. Isten azonban nemcsak a rosszból tudja előhozni a jót, s fordítja még a hiányt is a javunkra, de megoldást kínál akkor is, amikor úgy gondoljuk, már nincs semmilyen alternatíva, mert összecsaptak a hullámok a fejünk fölött...
Istenem, te tudod, milyen balga voltam, vétkeim nincsenek elrejtve előtted.
Zsolt 69,6
Csak idő kérdése, mikor érnek be minket balgaságunk (életvezetési hibáink) következményei... Nincs menekvés. Hiába minden próbálkozás, gátépítés - hogy menstsük a menthetőt, mederben tartva az eseményeket -, egyszercsak átszakadnak életünk átázott védgátjai, s a felduzzasztott vizek (bűneink) sodrása a kiegyenlítődés örök törvénye szerint ott is tarol, ahol nem kellene. Ilyenkor hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy csak mi vagyunk/lehetünk ennyire balgák, aztán kiderül: a JóIsten elég egyenletesen, igaz változatos(!) formában osztotta szét ezt is teremtményei között. Aki bölcs, az tanul a más kárán, aki bolond az meg a sajátján sem - tartja a régi szólás. Milyen kár, hogy minden generációnak újra kell tanulnia bizonyos dolgokat! (Bizonyára egészen más lenne a világ, ha a fiak tanulnának az apák vétkeiből...)
Isten azonban - s ez az evangélium egyik üzenete - nem hagy minket olyannak, amilyenek vagyunk. Elfogad minket úgy ahogy vagyunk, bűneinkkel, balgaságainkkal együtt, de nem hagy minket ebben az állapotban; ki akar emelni ezek közül, át akar formálni minket, hogy alkalmassá váljunk Isten teremtettségbeli akaratának kegyelmi megélésére. Isten mindent lát, sőt előre lát (pro-video), s aki előre lát az gondoskodó. Mennyei Atyánk ilyen gondoskodó/gondviselő, s ez a mi reménységünk alapja, hogy ti. nem vagyunk egyedül, van Pártfogónk...
Az ÚRIsten tehát velünk van, s azt is látja, amit mi nem látunk vagy nem akarunk látni. Mi sokszor nem is a számonkéréstől tartunk, sokkal inkább vétkeink következményeitől félünk. Isten azonban nemcsak a rosszból tudja előhozni a jót, s fordítja még a hiányt is a javunkra, de megoldást kínál akkor is, amikor úgy gondoljuk, már nincs semmilyen alternatíva, mert összecsaptak a hullámok a fejünk fölött...
