„…Isait és az ő fiait pedig megszentelé…” (1Sámuel 16:5 Károli)
Dávidnak mind a hét testvérét körülmetélték, jelezve ezzel, hogy Isten tulajdonai. Mégsem küzdött meg egyikük sem Góliáttal. Miért? Azért, mert: 1) Mert engedték, hogy a körülöttük lévők félelme lerombolja hitüket. A félelem ragályos, ha elég sokáig hallgatsz rá, megfertőződsz. Nos, nem kell elszigetelődnöd a világtól, de el kell határolódnod a negatív befolyásától. Az, hogy Góliátra hallgattak, legyengítette Dávid testvéreit – szóval te kire hallgatsz? Fogadd el Isten véleményét, és építsd arra az életed! Engedd, hogy Igéje rendezze el minden ügyedet! 2) Nem volt személyes tapasztalatuk Istennel, amire támaszkodhattak volna. Az életben nincsenek jelentéktelen csaták. A kis csaták készítenek fel azokra a nagy csatákra, melyek sorsunkat formálják. Az oroszlán, melyet Dávid fiatal gyerekként megölt, nagy volt, a medve nagyobb, és Góliát még nagyobb. De Dávid nem rémült meg. „Az Úr, aki megmentett engem az oroszlán és a medve karmától, meg fog menteni ennek a filiszteusnak a kezéből is.” (1Sámuel 17:37) Állj rá az „isteni pillanatokra”! Az, hogy miben fogsz hinni egy krízishelyzetben, azok a tapasztalatok határozzák meg, amiket a múltban átéltél Istennel. 3) Lehet, hogy jó benyomást keltő megjelenésük volt, de a szívük nem kereste Istent. Ezért Isten kizárta őket a mérkőzésből, és azt mondta: „Mert az Úr nem azt nézi, amit az ember; mert az ember a külső megjelenésre figyel, de az Úr a szívet nézi.” (1Sámuel 16:7 NKJV) Dávid szíve és lelke azáltal formálódott, hogy megfigyelte a teremtett világot, és közösségben volt Teremtőjével. „Ahogyan a szarvas kívánkozik a folyóvízhez, úgy kívánkozik a lelkem hozzád, Istenem! Isten után szomjazik lelkem, az élő Isten után…” (Zsoltárok 42:2-3) Te el tudod mondani ezt magadról?
Elkötelezettség
Miután megérkezett az Újvilágba, a spanyol hódító, Cortez felgyújtatta a hajóit, amit a partra szállt legénység döbbenten és rettegve nézett. Egyetlen tettel Cortez biztosította elkötelezettségüket az új terület felfedezésére, így gondoskodott arról, hogy soha ne adják fel, és ne akarjanak visszafordulni. Tudod mit? Ha nincs más választásod, akkor világosabban látod a dolgokat, felhagysz a halogatással, és könnyebben tudsz dönteni. Ha sarokba vagy szorítva, akkor megtanulsz mélyebbre ásni magadban, és így felfedezed Istentől kapott erősségeidet, melyeknek létezéséről eddig talán nem is tudtál. Ha szorít a határidő, akkor beindul a kreativitás. Semmi sem erősíti úgy az eltökéltséget, mint a kudarctól vagy a szégyentől való félelem. John Freeman mondja a The Tyranny of E-mail [Az e-mail zsarnoksága] című művében: „Az egyik legértékesebb modern erőforrásunk a figyelmünk. Ha elpazaroljuk felületes kommunikációra, nem marad belőle semmink, amikor igazán szükségünk lenne rá.” A figyelemelterelés elszívja az energiát, elhomályosítja a látást, és megtöri a lendületet. Tervek kudarcba fulladnak, vállalatok csődbe mennek, és házasságok tönkremennek, mert a figyelemelterelő dolgok kiszipolyoznak minket, és aláássák kapcsolatainkat. Ne úgy éld le az életedet, hogy visszatekintve rádöbbenj, elveszítettél értékes dolgokat azért, mert jelentéktelenekkel foglalkoztál. Jefte fogadalmat tett Istennek, ami nagy győzelemre vezette Izráel népét, őt pedig vezető pozícióba juttatta. Neked is vállalnod kell ezt az elkötelezettséget: „Mert én magam adtam szavamat az Úrnak, és nem vonhatom vissza.”
„Ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám” (János 13:8)
Jézus …”letette felsőruháját, és egy kendőt véve, körülkötötte magát; azután vizet öntött a mosdótálba, és elkezdte a tanítványok lábát mosni, és törölni azzal a kendővel, amivel körül volt kötve. Eközben Simon Péterhez ért. Az így szólt hozzá: »Uram, te mosod meg az én lábamat?« … Jézus így válaszolt neki: „Ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám.” … Miután megmosta a lábukat, és felvette a felsőruháját, ismét letelepedett, és ezt mondta nekik: »Értitek, hogy mit tettem veletek?… példát adtak nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek. Bizony, bizony, mondom néktek: a szolga nem nagyobb az uránál… «” (János 13:4-16).
Figyeld meg azt a két dolgot, amire Jézus tanított: 1) Ahhoz, hogy Istennek szolgáljunk, egymást kell szolgálnunk. Amikor Péter tiltakozott, Jézus ezt mondta: „Ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám.” Ha be akarod tölteni a rád bízott szerepet Isten tervében, másokat magad elé kell helyezned. Lehet, hogy amit most csinálsz, hasznos számodra, de vajon szolgálatára van-e másoknak, és tetszik-e Istennek? 2) Amikor a szolgálatról van szó, semmi nem számít alantas munkának. El tudod képzelni? Jézus, aki Isten volt, lehajolt a test legalsó, legpiszkosabb, legbüdösebb részéhez. Jól őrizd meg ezt a képet emlékezetedben, hogy amikor legközelebb megkérnek valamire, amit nem akarsz csinálni, valamire, ami „méltóságon aluli” számodra, akkor eszedbe jusson! Krisztus értékesnek tartotta a legkisebbeket, az elveszetteket, az utolsókat, a legalsókat, hogy eljött, hogy megváltsa őket. Ma tőlünk is azt kéri, hogy induljunk el másokat szolgálni!
„Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt” (Filippi 2:5)
Pál azt írta: „Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt: mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel…” (Filippi 2:5-7). Ha Istennek akarsz szolgálni, akkor magad helyett másokra kell összpontosítanod. Tetteinknek nagy része önmagunk szolgálata. Azért szolgálunk, hogy csodáljanak, hogy elérjük saját céljainkat. Cselekedeteink egy része inkább manipuláció, mint szolgálat. Igazából magunkra gondolunk, és arra, milyen nemesek és csodálatosak vagyunk. Még arra is képesek vagyunk, hogy a szolgálatot alkudozás eszközeként használjuk: „Isten, megteszem ezt érted, ha te megteszed azt értem.” Nem, az igazi szolgák nem Istent használják saját céljaikra, hanem engedik, hogy Isten használja őket az ő céljaira. Istennek mindig fontosabb, milyen indítékkal teszel valamit, mint az, hogy mit érsz el. Amacjá király nem volt kedves Isten szemében, mert: „Azt tette, amit helyesnek lát az Úr, de nem teljes szívvel.” (2Krónika 25:2). Az önmagunkról való megfeledkezés napi küzdelem, olyan lecke, amit újra és újra meg kell tanulnunk. Lemérheted, hogy szolgai szíved van-e azzal, ahogy reagálsz, amikor mások szolgaként bánnak veled. Hogyan viselkedsz, amikor úgy érzed természetesnek vesznek, parancsolgatnak neked, vagy alacsonyabb rendűként kezelnek? Jézus azt mondta: „… ha valaki ki akar használni, használd ezt lehetőségként a szolgáló élet gyakorlására…” (Máté 5:41 TM). Azt mondod: „Ez nem igazságos. Én mindig csak adok, de soha semmit nem kapok vissza érte.” Csak szolgálj tovább, tudva: „hogy ha valaki valami jót tesz, visszakapja az Úrtól…” (Efezus 6:8).
„Szolgáljatok az Úrnak örömmel…” (Zsoltárok 100:2)
Pál azt írja: „mert nem az a megbízható ember, aki önmagát ajánlja, hanem az, akit az Úr ajánl” (2Korinthus 10:18). Ha az önértékelésed bármi máson alapul, mint Isten tetszésén, akkor szolgálatod indítéka nem helyes. A bizonytalan emberek aggódnak amiatt, milyennek látják őket mások. Gyengeségüket védelmi büszkeség réteg alatt rejtegetik. Minél bizonytalanabb valaki, annál inkább igényli, hogy mások szolgálják, és annál inkább küzd mások elismeréséért. Egy bibliatudós írja: „Ahhoz, hogy szolgálni tudjunk másoknak, meg kell halnunk számukra; úgy értem, fel kell adnunk, hogy jelentőségünket és értékünket az ő mértékeikkel mérjük … csak így válunk szabaddá azt együttérzésre.” Szolgálatunkat nem szabad arra alapoznunk, hogy hogyan válaszolnak rá azok, akiket szolgálunk, egyetlen alapunk csakis Istennek való engedelmességünk lehet. Isten igazi szolgái nem követelnek magasztos titulusokat. Ha munkakörük megköveteli, akkor címüket alázattal viselik. Pál, a legnagyobb apostol azt írta: „Aki pedig dicsekszik, az Úrral dicsekedjék, mert nem az a megbízható ember, aki önmagát ajánlja, hanem az, akit az Úr ajánl” (2Korinthus 10:17-18). Ha valakinek volt alapja nagy nevekre hivatkozni, az Jakab volt, Jézus féltestvére. Ez ám az ajánlólevél! Képzeld csak el, milyen lehetett Jézussal egy családban felnőni! Mégis csupán így nevezi meg magát a Szentírásban: „Jakab, Istennek és az Úr Jézus Krisztusnak szolgája…” (Jakab 1:1). A Krisztusnak végzett szolgálat egyszerre munka és öröm: „Szolgáljatok az Úrnak örömmel…” El tudod képzelni, mi mindent tudnánk véghezvinni, ha komolyan vennénk szolgai szerepünket – és mindezt örömmel tennénk?
Vigyázz a hízelgőkkel!
„Ami az ezüstnek az olvasztótégely és az aranynak az olvasztókemence, az az embernek a jó hírneve.” (Példabeszédek 27:21)
A hízelgő ember az egyik kezével vállon vereget, míg – néhány esetben – a másik kezével hátba döf. A hízelgő neked olyat mond, amit rólad másoknak soha. A hízelgés hátsó szándékból származó, nem őszinte dicséret. A Biblia figyelmeztet, hogy legyünk óvatosak a hízelgőkkel: „aki hízeleg felebarátjának, hálót vet annak lába elé” (Példabeszédek 29:5). A hízelgők nem a javadat akarják. Sőt, Salamon azt mondja, hogy hosszú távon jobban jársz azzal az emberrel, aki bírál, mint azzal, aki hízeleg neked. „Aki figyelmezteti az embereket, az végül kedvesebb lesz annál, aki csak hízeleg” (Példabeszédek 28:23).
A hízelgésre vonatkozóan mindig tarts észben két dolgot:
1) Bánj takarékosan a dicsérettel, de ha dicsérsz, azt mindig őszintén tedd, a másik ember javát akarva!
2) Bölcsen fogadd a dicséretet, ne vedd túl komolyan se magadat, se azt, aki dicsér! Sose feledd, hogy a Sátán a hízelgés fegyverét használta Ádám és Éva elbuktatására az Édenben: „olyanok lesztek, mint az Isten” (1Mózes 3:5). Ezért írja Salamon: „az ezüstöt olvasztótégelyben, az aranyat kemencében tisztítják, az ember próbája pedig a dicséret” (Példabeszédek 27:21 NIV).
A kérdés tehát, amit mindig fel kell tenned magadnak, ha valaki megdicsér: ettől most az énem hízik, vagy a szívem növekszik?
