Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Béke.../Békességért.../Derű.../ Kötelesség/Megbocsátás.../ Mértékeink...

2019. június 05. 03:48 - Andre Lowoa

Béke...
Imádkozzunk!
URam! Békétlenség közepette is add a Te békédet nekünk! Ámen

Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket, és reánk bízta a békéltetés igéjét.
2 Kor 5,19
Ölni - humanitárius okokból... Ez jellemzi az utolsó 25 év történelmét. Minden naiv ember azt gondolta, hogy a gonosz kommunista Szovjetúnió szétesésével (1989-től) beköszönt majd a béke a korszaka, s aztán kiderült, hogy az örökös háborúra berendezkedett USA hamar talált/csinált magának új ellenség(kép)eket: Aki nem szolgálja a spekulációs profit-orientált rendszert az "terrorista". Lassan úgy néz ki, hogy az a terrorista, aki vissza meri adni a kapott pofont, vagy legalábbis megpróbálja... Úgy néz ki, hogy amíg ember lesz a földön, eladdig békétlenség is lesz, sőt háborúk is. Mindig vannak/lesznek olyanok, akik szívesen élnek mások munkájából (tőzsde, bankvilág) -, mert ugye, az nyilvánvaló, hogy a spekuláció az nem munka, annak semmi köze az alkotáshoz. Értéket a vagyon, a pénz soha nem teremt, csakis az emberi munka...
Nagyszerű a béke, de az igazi nagy áldás a békesség! Természetünkből fakadóan békétlenkedünk, hiszen dolgaink nem úgy alakulnak, ahogyan szeretnénk. Kapálunk, kapálunk, ennek ellenére a bogáncs csak nő, a gyom pedig szaporodik! Hiába minden jó szándék elképzelés, még a jól működő technikába is idővel "belecsap a mennykű" - hiba formájában. Ami az embernél a bűn, az a gépek világában a hiba. Nemcsak az ember fárad el, idővel az anyag is...
Ezért nem lehet 100%-os biztonságú egyetlen atomerőmű sem, s ezért istenkísértés olyat kijelenteni, amit a White Star Line hajóépítő társaság egyik alkalmazottja mondott büszkén: „Ezt a hajót - a Titanicról van szó - még maga az Isten sem süllyesztheti el.” A mondat annyira elhíresült, hogy később maguk a tengerészek is biztosították az utasokat: „Igen, még az Úristen sem tudja elsüllyeszteni ezt a hajót.” 1912-ben, a Titanic ötnapi hajózás után, éjjel fél háromkor végérvényesen széttörött, és elsüllyedt... S ez még nem is a JóIsten "direkt" keze volt, csak egy veszélytelennek tűnő nagyobb jégtábla. A távírdász tanúsítása szerint egy dallam hallatszott róla az utolsó percig, Istent idézve: „Hadd menjek, Istenem, mindig Feléd...”
Az ember a jóban sosem képes 100-os lenni, csakis a rosszban. Ha valamit az ember "elszúr", az el van rontva - végérvényesen. 'Atombiztos' csak a pusztítás, mert a kioltott emberéleteket visszahozni a halálból már nem lehet...

Van okunk tehát a békétlenkedésre, alapos okkal haragudhatunk önmagunkra. Elhibázott döntések következményeit hordozzuk, elmulasztott lehetőségek emléke kísérthet újra és újra. Békességet egyedül az isteni megbocsátás adhat. Más út nincs, csakis a Krisztus útja... Nagy tudása ez a hívő embernek, ereje ebből fakad, megújulást ebből nyer az élete. Az ige arra tanít mindannyiunkat, hogy ne feledjük: mire is hívattunk el ebben a világban...


Békességért...
A mai nap imádsága:
Uram! Minden pillanatban légy velem, hogy szereteted alázatos eszközeként éljem minden napomat, önmagam békességére, mások hasznára, szeretetben való növekedésére! Ámen



Miért veszítenélek el mindkettőtöket egy napon? Izsáknak pedig ezt mondta Rebeka: Megutáltam az életemet a hettita leányok miatt. Ha Jákób is a hettita lányok közül vesz feleséget, olyat, mint ezek, ennek az országnak a leányi közül, mit ér akkor az életem?
1 Móz 27,45d-46

Az anyák sorsa sosem volt könnyű... ma sem az. De az is igaz, hogy kevés a bölcs szülő, aki - persze csupa jószándékból - nem szól bele a "fiatalok" életébe. Nehéz elfogadni, hogy a gyermekek felnőtt emberekké váltak, belátni, hogy boldogságukat nem a szülők garantálják, hanem az ő saját életvezetésük. Aki Isten tenyerébe szoktatta gyermekeit, az tudja, hogy csakis az Isten a biztosíték mindenre, s nem a személyes aggodalmaskodás, s újra és újra rávilágítanak megtapasztalásaikra: Az Isten előtti felelősséghordozás az egyedül "üdvös", az emberi trükkök, életvezetési huncutságok csak feszültséget és fájdalmat okoznak.

Rebekka bölcsességét megítélni nem a mi feladatunk, de cselekedeteit vizsgálva talán némi bölcseséget mi is nyerhetünk. Rebekának elege van a hettita lányokból... Van ilyen - az anyós-viccek sem mai találmányok, rávilágítanak egy-egy helyzetnek nemcsak visszáságára, de olykor abszurditására is. A "hallgatás művészete" nem egyenlő a beletörődéssel. De ezer szónál többet ér a támogató szeretet apró jele. A pedagógia alapigazsága, hogy a pálca az a gyenge tanárok utolsó menedéke, s ha sikerül felvillantani a gyermekben, hogy a tudás megszerzésén keresztül mivé válhat, milyen életet élhet majd egykoron, akkor mintegy "magától" befut a célállomásba, s nem kell folyamatosan noszogatni.

A gyerekek, amikor saját életüket élik, már többé nem folyamatos védelemre szoruló utódok, hanem olykor maguk is szülők, ennek minden gondjával és örömével. Sok nagyszülő nem érti, miért nem részesülnek gyermekeik életéből, miért kerülnek háttérbe. Egyrészt ez az élet normális rendje, másrészt annyira engedi be a gyermek új családja a saját, intim életébe az "öregeket", amennyire azok meg tudnak maradni "fiataloknak", gyermeknek. Ha tudjuk, hogy mindannyian Isten gyermekei vagyunk, akkor könnyebb a helyzetünk. Hány édesapa és édesanya tartja anyagi juttatások rövid pórázán fiát és lányát, beleszólva azok mindennapi életébe, ráadásul még nem is bölcs döntéseket ajánlva, hanem butaságokat. Csoda-e, ha megmérgeződik a legszebb, a legtartalmasabb kapcsolat (a szerelem után), ami ember és ember között létrejöhet? Időzített pszichikai bombák ketyegnek számtalan családban, mert az anyós - ahogyan Rebeka is - "ezek"-nek titulálja, minősíti azt az embert/nőt, akiért "a férfiú elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, s lesznek ketten egy testté".

A gyermek sikere és kudarca mindig a szülő sikere és kudarca is. A sikereket mindenki látja, a kudarcokat olykor csak a legszűkebb család. (Minél titkosabb a kudarc, annál nyomorúságosabb is.) Az egyetlen helyes magatartás: felvállalni a "háttérmunkát". Ez nemcsak azt jelenti, hogy jó gyökérként az életbölcsesség nedveit kell a virágokhoz, s az érlelődő gyümölcsökhöz eljuttatni, de fel kell vállani a legnagyobb szolgálatot: imádkozni kell a gyermekekért, hogy életüket ők is Istenre alapozzák...



Derű...


A mai nap imádsága:
Uram! Adj nekem derűs szívet, hogy megtaláljam életem teljességét követésedben! Ámen



Csakhogy a Krisztus evangéliumához méltóan viselkedjetek, hogy megálltok egy Lélekben, egy szívvel, együtt küzdve az evangélium hitéért,
Fil 1,27

Méltónak lenni... Mit jelent ez? Nos, ha olyan magatartartást tanúsít valaki, amely nem kifogásolható az adott helyzetben, s ez általában elvárható tőle... Nos, a krisztuskövetőkről sajnos jónéhányszor elmondható, nem éppen a jézusi intencióknak megfelelően viselkednek - lásd egyháztörténelem! Nemhogy nem csillan meg rajtuk Isten szeretetének fénye, de életvezetésükkel inkább megbotránkozást váltanak ki, mintsem jószándékú szimpátiát. Manapság is, ebben a tekintetben nemcsak egyszerű hívekről van szó, hanem - s legyek most önkritikus - olyanokról is, akik az egyházban hivatalt vállalnak, azaz egyházi személyek. Könnyű lenne más felekzetekre mutogatni, de ez nem lenne etikus - hiszen bőven akadnak gondok mindenkinek a maga (egy)háza táján - söprögessen az ember először a maga portáján! Nemde?

Az "evangéliumhoz méltóan viselkedni" mindenekelőtt azt jelenti: Istentől kapott talentumaink alapján vezetjük életünket. Ha egy talentumot kaptunk, akkor még egyet illik szereznünk hozzá, ha kettőt vagy többet, akkor azokat illik megdupláznunk. A kapott készségeket/lehetőségeket ha nem forgatjuk, hanem elássuk, az nemcsak az élettől való félelmünk jele, de a lustaságon túl a céltudatosság hiányát is jelzi. A jóhírhez méltóan élni azt is jelenti, hogy mindennapjainkat a keresztény derű határozza meg, még akkor is, ha körbevesz minket az elerőtlenítő világ számtalan csábítása, kísértése. A gonoszságot, az irígységet, mások reflexes rosszindulatát kikerülni csak részben tudjuk, megszüntetni azonban soha, életünk árnyékos kísérői azok létünk végéig! Ami azonban a szellemi/lelki sötétséget mindig remegéssel tölti el: az az evangéliumi életszemléletből fakadó derű: "Ha Isten velem, ki ellenem?"

Méltónak lenni az evangéliumhoz azt is jelenti, tudom kinek hiszek! Azaz nem emberekben reménykedek, hanem Istenben bízom, s Őrá építem egész életemet. Tudom, hogy Isten gondot visel rólam életem minden területén: rendel mellém segítő társakat (sőt Társat is!), megerősít kétkedéseim között és erőt ad, amikor betegség vagy halál lelekdermesztő hidege lefékezi életem lendületét. Métónak lenni azt jelenti tehát: méltósággal élem meg azt az életet, amit Istentől ajándékba kaptam...



Kötelesség


A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy hűségben megfuthassam pályámat, amit nekem rendeltél! Ámen


Íme, most kész vagyok harmadszor is elmenni hozzátok, és nem leszek terhetekre, mert nem azt keresem, ami a tietek, hanem titeket magatokat kereslek. Mert nem a gyermekek tartoznak gyűjteni a szülőknek, hanem a szülők a gyermekeknek.
2 Kor 12,14

Azt mondja a népi bölcsesség: "Olyan még sosem volt, hogy a fiókák etették volna a madárpapát, s a madármamát!" S valóban, aki az életnek ezt a törvényét - hogy a nagyobb, az öregebb, a tapasztaltabb védje a kisebbet - nem veszi figyelembe, magától az Élettől kapja meg a kijózanító pofonokat. Az a politikus, aki becsapja választóit, az a kereskedő, aki megcsalja vevőit, az pap, tanár vagy szülő, aki nem példaképe a rájukbízottaknak, azon beteljesednek Jézus URunk szavai: "Aki szelet vet, vihart arat!"

Nem is olyan rég - úgy 35-40 évvel ezelőtt -, amikor gyerekként, "belülről" még megélhettem egy zárt falusi közösség működését; amikor nyári meleg esténként, a bevégzett napi munka után a szomszédok a házuk előtti kispadra, magukkal hozott sámlira vagy éppen az árokpartra ülve megtárgyalták az élet kisebb-nagyobb dolgait; s mi pedig környékbeli gyerkőcök meg ott hancúroztunk a számunkra súlyosan idős bácsik és nénik körül, teljes békességben, mert igen gyakran előkerült egy kis sütemény vagy éppen érő gyümölcs; szóval ebben a már-már idillinek tűnő világban (persze nem volt az!) olykor el-elhangzott a kritika: "Ezek a mai fiatalok!" Éreztük, hogy ezt az elmarasztalást nem nekünk gyermekeknek címezték, de valahogyan mégsem volt jó hallani: "Ezek a mai fiatalok!"

S tényleg, Karinthy Frigyes írja: A mikor megszületik egy gyermek, a családban egymásra licitálnak - tiszta apja, nem tiszta anyja, dehogy tiszta nagyapja, nem, nem inkább tiszta nagyapja... aztán amikor serdülni kezd a gyermek, mindenki csak csóválja a fejét: "Kire ütött ez a gyerek? S az apa azt mondja, rám biztosan nem, s az anya is fogadkozik: rám se, se a nagyszülők is védekeznek, tiltakoznak: rám nem hasonlít ez a gyerek!" ..."Hát igen ezek a mai fiatalok! Nem tisztelik szüleiket, nem fogadnak szót, állandóan máson jár az eszük!" Ismerős mondatok? Pedig nem mai szülők panasza ez, hanem egy sumér apáé, aki úgy majd négyezer évvel ezelőtt nyomkodta anyagtáblába vagy diktálta le egy írástudónak egyik távollakó barátjának szánt gondolatait...

Nos, ezek a mai fiatalok pontosan olyanok, mint az előttük járó egy-két generáció! Tiszteletlenek, hangosak, durván beszélnek? Véleményüket nem érvekkel, hanem hangerővel támasztják alá? Ők csak azt teszik, amit "eltanultak" szüleiktől, a felnőttektől, a korban előttük járóktól! Nem akarnak dolgozni, de sok pénzt akarnak keresni? Pozícióba kerülve hatalmukkal nem élnek, hanem visszaélnek? Lopnak, csalnak hazudnak, adott szavuk nem kötelezi őket semmire, s gátlástalanul el-, s kiárulják a saját hazájukat? Nos, ők csak azt teszik, amit már a szüleik, nagyszüleik is tettek, ők úgy élnek, ahogyan az életet az előttük élő generációk eléjük élték...

Pál apostol figyelmeztet, s jó példával jár elöl: "Mert nem a gyermekek tartoznak gyűjteni a szülőknek, hanem a szülők a gyermekeknek". Azaz: a változás a változtatás mindig rajtunk - önként Krisztus-követésre szegődötteken - múlik, a kérdés hogy van-e hozzá elég hitünk és bátorságunk. A jobbítás szándékának isteni szele egyszer-kétszer életünk folyamán belekapaszkodik élethajónk vitorláiba - ezeket a pillanatokat nevezzük sorsfordítónak -, s ha tudod, hogy melyik kikötőbe igyekezel, a Szél, azaz a Gondviselés segít Neked, s célba érsz...


Megbocsátás...

 

A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy meg tudjunk bocsátani egymásnak! Ámen
Erőt vettek rajtunk a bűnök, de te megbocsátod vétkeinket.
Zsolt 65,4
"A vétkeket meg lehet bocsátani, de vannak bűnök, amikre nincs bocsánat!"... Ismerős szavak, igaz szavak, melyek nem jogalap nélküliek! Vannak vétkek/mulasztások melyeket jóvá lehet tenni, de vannak bűnök, amiknek a következményeit nem lehet "visszaszívni", melyeket nem lehet "visszacsinálni", mert nem áll hatalmunkban az idő kerekét visszatekerni... Így ami eltörött, azt nem lehet újjá varázsolni, csak összeragasztani, ami elszakadt, azt már csak összekötni lehet, s ami/aki az enyészeté lett, azt ember fel nem támaszthatja. Így az agyonvert nyugdíjas nem jön vissza a temetőből, s az abortált magzatból sem lesz már ember...
Sokan reménykednek abban, hogy a JóIsten végül minden gazságot megbocsát, ezért életvezetésükben gátlástalanok, s számukra csak a saját "igazságuk" a szentírás! Lelkiismeretfurdalás nélkül lopnak-csalnak-hazudnak, s ha közösség mégis számonkéri őket, akkor hevesen emberi jogaikra hivatkoznak... Aztán megtörténik, hogy az embertelenség védelmet nyer, az áldozat pedig vigasztalás helyett az igazságtalanság újabb pofonját. Pilátus egyáltalán nem cinikus kérdése ma is aktuális: "Mi az igazság?"
Sokan gondolják, ha "megússzák" a következményeket, akkor nyert ügyük van. A valóság azonban azt mutatja, hogy lehetnek imádott sikeresek, de a siker önmagában még nem garantálja a boldogságot. A JóIsten úgy teremtette meg a világát, hogy a kicsi eredmény is megosztva boldogít, de az etikátlanul elért hatalmas siker legvégül rettenetesen boldogtalanná tesz! Megosztani - úgy hogy az öröm szaporodjék(!) - ugyanis csak azt lehet, ami őszinte, és ami igaz. A szemet be lehet csapni a gagyi csillogással, de a lelket nem.
A hívő ember jól tudja, hogy "minden féltve őrzött kincsnél jobban kell az embernek őriznie a szívét"! Amik ugyanis a legfontosabbak, azok a szívben "lakoznak": barátság, szerelem, béke, Isten rendelésében való megnyugvás... A bűnök olyanok, mint a maró anyagok: minél erősebbek, annál nagyobb nyomokat hagynak maguk után! Vannak tehát bűnök, amiknek következményeit itt a Földön a lét utolsó pillanatáig el kell hordozni, s bocsánat rá csak az "odaátban" található - de annak a történetnek erre a mostani földi életre nézve már nincs semmiféle hatása! Jézus URunk bizonyára alapos indokkal mondja: "Ott lészen sírás, és fogaknak csikorgatása."

 



Mértékeink...


A mai nap imádsága:
Uram!Téridős létemnek mérhető paraméterei alapján tájékozódom nap mint nap, pedig Te azt szeretnéd, ha kilépnék végre az anyagvilág huszonnégyórás feladat-zuhatagos kötöttségéből. Kérlek, segíts meg engem, hogy törvényed tükrében meglássam valódi önmagamat, s Hozzád menekülve elnyerjem életem igazi távlatait, s boldogan élhessem életemet mellém rendelt szeretteimmel együtt! Ámen.

   

A halál fullánkja a bűn, a bűn ereje pedig a törvény.
1 Kor 15,56

Mindenki szeretne szépen és békességben, egészségben, s persze nem magányosan megöregedni... Aztán, amikor a fiatalság első lendülete kissé alábbhagy, kiderül: minél közelebb kerülünk életünk végéhez, annál inkább másként látjuk az elmúlást. Fiatal korban sokat foglalkozni a halállal - manapság nagy divat. Külön "irányzat" alakult ki, melynek követői fekete ruhában járva, világfájdalmas tekintettel, a "én már tudom, amit te szerencsétlen még nem tudsz..."- felsőbbrendűség-pózában szignálják borúlátásukat a többiek felé... Aki fiatal korban nem a fiatalsággal foglalkozik, az nem is fiatal. Ahogyan a növényeknek is megvannak a maga életfázisaik, úgy kellene hogy meglegyenek ezek az embereknél is. Nos ez nem így van.

Felgyorsult világunkban - ahol gyerekanyák és kiskorú krónikus alkoholisták/drogfüggők keresik kétségbesetten önazonosságukat -, könnyen belátható, hogy sajnos nem az életet élik a maga természetességében. Fiataljaink a felelőtlen szexuális élettel, a szabadság kicsapongásba torzultságával meglopják-kizsákmányolják magukat, s érzéketlenné válva az értékek meglátására, később a karrierért gondolkodás nélkül feláldozzák a gyermekeket. Jószándékú, jóérzésű csinos lányok kétségbeesetten keresik párjukat, de csak kalandkereső, édespának, s társnak egyaránt hitvány "zsiványokat" találnak - nos, mindez mutatja, hogy nagyon nincsenek rendben a dolgaink manapság... A távlatos gondolkodás manapság "hiánycikk". Nemcsak a vezetőink között - mindenütt. Előrelátása a ma emberének - tisztelet a kivételeknek - csak a fürdőszoba tükréig vagy a televízió hazug látványvilágáig létezik. A maximumra optimalizált felszínesség lett az életet alapjaiban meghatározó tényező...

Igazi távlatot csak a halál tükrében láthat meg az ember, ugyanis a bűn okozta fájdalom, a halál fel-felvillanó figyelmeztetése. Manapság a bűn viszonylagossá átalakított kategória, csak a jogszabályok szemüvegén keresztül értelmezhető valóság. A törvény, ami az élet megtartását, és élhetőségét garantálná - mára a halál szolgájává vált. Az egyén élethez való jogai (személyiségi jogok) alárendeltettek a dologi jogoknak, a tárgyaknak, a profitnak, az élettelen Mammonnak... A törvény lényege márpedig a szankció. Az ügyeskedő ember ugyan kijátsza a szankciókat, de az Isten előtt ez nem lehetséges...

Ja, hogy Isten nincs is? Nos, akkor nézz bele jól a tükörbe! Az istenadta csodálatos emberi testeden felfedezheted a halál rajtad is kúszú látható, s láthatatlan indáit... ha ma reggel még nem is látod, este már bizonyosan.

komment
süti beállítások módosítása