A mai nap imádsága:
Szereteted az életnél is jobb.
Zsolt 63,4
Lehet szebb, s jobb az életnél? Hiszen éllni olyan jó! Számtalan csodájával körbeölel minket Teremtőnk, s mi csak ámulunk a világ, s önön létezésünkön... Miért van az, hogy sokan mégsem tudnak örülni az életnek? Morognak-veszekednek embertársaikkal, Istennel, s nem utolsó sorban önmagukkal. Ha nyár van, akkor a melegre, ha tél van akkor a hidegre panaszkodnak, otthon a férjre, feleségre vagy éppen a gyerekre, munkahelyen a főnökre, templomban jobb esetben csak a papra, de az elszámoltatásból még az Istennek is kijut... Ők azok, akik szinte semminek nem tudnak örülni vagy ha mégis az nagyon behatárolható, olykor igen egysíkú.
Amióta burleszkjét éljük a teremtettségünknek, s azt hisszük, hogy mienk a világ, mert hasítani tudjuk az atommagot, s színes lámpácskákat vibráltatunk szép rendben (értsd digitális világ) - tehát a 20 század második felében -, azóta oly sok problémát, s oly rövid idő alatt halmoztunk fel, amit előttünk még egyetlen társadalmi korszak sem. Ha így haladunk, akkor törvényszerűen megroppan a világ... Az ember lelkét már megmarta az istentelenség sóssava. Nem hangoztatják, pedig munkapolitikai tényező, hogy az utolsó évtizedekben megnőtt a pszichés problémákból fakadó munkahelyi mulasztások száma. Nemcsak a "táppénz" financiális terhe szorongatja a vállalkozókat, hanem az emberi teljesítőképesség csökkenése. Nemcsak az ember silányult el, de a produktuma is. A csomagolás egyre színesebb, s gyönyörűbb, de hitványabb lett minden. Ha csak - most nagycsaládosként - a háztartási gépeket nézem: Nem luxus, a megbízthatóan működő robotgép, mosógép stb... de mivel minden műanyag, nem vagy alig javíthatóak, s kényszerűen beletagozódunk a "használd, s dobd el ha nem működik" környezetszennyező, alternatíva-nélküli, korunk-diktálta életstílusba.
Az Istenre hagyatkozó ember tudja, hogy az Élet biztosítéka nem az ember kezében van. Az életnél, az életünknél van nagyobb: az Élet Istene. Őreá figyelni, tisztaságában, szépségében elmerülni nem menekülés a világ realitása elől, hanem kitágítása az élet érvényességi körének a horizonton túlra, a nemlátható világ végtelenségébe, ahol a legtávolibb megtapasztalható közelségbe kerül, s békességgel megvallhatjuk: Uram, szereteted az életnél is jobb.
A mai nap imádsága:
A bölcsesség kezdete az ÚRnak félelme, és a Szentnek a megismerése ad értelmet. Mert általam sokasodnak meg napjaid, és gyarapodnak életed évei. Ha bölcs vagy, magadnak vagy bölcs, ha csúfolódó vagy, magad vallod kárát.
Péld 9,10-12
Bölcsnek lenni... fiatalon, ez mindenki álma. Így kikerülhetővé válnának a gödrök, melyekbe oly sokszor beleesünk, csak olyan akadályt ugranánk meg, amiről tudnánk, hogy nem verjük le a lécet, s sok életvezetési hibát küszöbölnénk ki, megspórolva a bosszúságot, s a szenvedést magunknak és másoknak is. Sajnos a szólás is azt mondja: "Fiatalon lehetsz okos, de bölcs nem." Nos, mit tudhat az idősebb, amit a fiatalabb nem ismerhet?
Mindenekelőtt a tapasztalat az, ami meghatározó. A pszichológia megnevez egy olyan syndromát, aminek nem egyszer igen súlyos következményei vannak, ahol nem ritka a halál és a rokkantság sem - ezt "fiatal férfi tünetegyüttesnek" hívják. A régiek így mondták "kakaskodás". A fiatalsággal együtt jár a harsány kukorékolás, a virtuskodás... de a felelőtlenség, s az esztelenség nem kell, hogy ott legyen. Azt is mondták a régiek: "Keresi a bajt magának". Ez jutott eszembe, amikor extrém "sportok"-ba belerokkantak sorsairól hallottam. Ami az egyiknek jó üzlet, az a másiknak a legdrágábbikkal (az élettel) való kockajáték... Fiatal emberek tízezrei, akiknek mozgáskultúrája a városok betonján zsugorfejlődött, pattannak egyik pillanatról a másikra gör- vagy sídeszkára, jóllehet járni is cipőben és járdán tanultak meg, s nem mezítláb füvön (rendesen még esni sem tudnak - ma már iskolában okítják a gyermekeknek az esés-kultúrát) így aztán nem csoda, ha a "geg-keresés" fiatalos, szédítő izgalmában szinte előre programozott a tragédia... Marad a kérdés, a félig vagy teljesen lebénultnak éppenúgy mit a lelkileg belerokkanó családtagoknak is: Ki a hibás?
Az Isten! Végül is ő engedte meg, hogy... Így aztán, az "Isten nyakába varrva a bajt" az elhordozhatatlant könnyebb elfogadni, mint szembenézni a valósággal: Egyedül én voltam hibás! Bölcsnek lenni azt jelenti: belátom a korlátaimat, meglátom, hol vannak a különös veszélyt jelentő akadályok. Nyugati, felborult-erkölcsű világunkban, internetes társ- vagy nevezzük inkább kalandkereső lehetőségeknek, ide vagy oda - egyre nehezebben találja meg a fiú lányt... Náluk már csak a szakemberek kétségbeesettebbek, mert elöregedő társadalmat, működésképtelen szociális struktúrát prognosztizálnak - belátható egy-két évtizeden belül...
A fehér embertől igen sokat szenvedett, s még mai szenvedő afro-amerikaiak között az a "vélemény", hogy egy "rendes fiú" nem akarhat tartós kapcsolatot egy fehér lánny, mert akkor egy fekete leány (közülük) egyedül marad... Nos, a fehér-kultúra közösséget-felejtő kultúrálatlansága meghozta a "szép új világába" nyomorúságos gyümölcseit: felbomlott család, mértéktelen önzés, agresszivitás, félelem, s magány... Ki a hibás? Tényleg az Isten? A bölcs tudja a választ... ezért keresi azt az Élet, és az Isten tisztelete közelében...
Élet...
A mai nap imádsága:
Isten...
A mai nap imádsága:
Uram! Add értenem akaratodat, hogy teljességgel élhessem életemet, embertársaim javára, s a Te dicsőségedre! Ámen
Senki sem foghatja le a kezét, és senki sem mondhatja neki: mit csinálsz?
Dán 4,32b
Minél többet ismerünk meg a világból, amelyben élünk, annál inkább igényeljük a hiteles, személyreszabott választ mindannyiunk legnagyobb kérdéseire: "Honnan jöttem? Miért vagyok ezen a világon?" s rövidke életünk végefelé még azt is tudni szeretnénk: Hová megyek ebből a világból, ha egyszer mennem kell?
A modern ember úgy hiszi, felnövekedett, mert eleddig soha nem látott tudományos-technikai eredményeket tudhat magának, jóllehet a 21. század elejére sem oldotta meg még részlegesen sem hosszútávú energia-gazdálkodási kérdését. A JóIsten napocskája hőmennyiségben másfél nap alatt annyit elszór Földünkön, mint amennyi szénhidrogént eleddig mindösszesen kibányásztak, s ami egyáltalán még fellelhető... Úgy látszik, amit a JóIsten nyilvánvalóan ad, azt soha nem akarja az ember elfogadni: napenergia, szélenergia, vízenergia, tengerhullám-energia, helyettük a veszélyeset, s károsat részesíti előnyben: pl. atomenergia!
Modern korunk modern embere "modernere-fegyelmezett" gyermeke azt hallja majd-mindenütt, hogy Isten nincs, hogy a világ egy nagy kontrállatlan durranásból állt elő, s aztán csak úgy magától kezdett összeállni a világmindenség csillagpora, s ennek eredményeként vagyunk mi, itt és most... Aztán ahogyan öregszünk, szép lassan kiderül az igazság: nemhogy a világ, de mi magunk sem fejlődünk, nem válunk egyre bonyolultabb organizmussá, sokkal inkább a kopás jellemez minket, sőt az emberiség genetikai állománya nemhogy javulna, de generációról generációra egyre inkább romlik. Mintha ez az egész evolúció-elmélet csak annak igazolását szolgálná, hogy az egyik embernek joga van a másikat legyőzni, kisemmizni, ellehetetleníteni, kizsákmányolni, akár megölni is - mert ugye többnyire erről szól az ember történelme!
Mértékadó valláspszichológiával foglalkozó felmérések egyértelműen megállapítják: az emberiség 95%-a(!) - így vagy úgy -, de vallásosnak vallja magát. Nyilvánvaló tehát, hogy nincsenek istenek csak sok-sok ember, aki úgy gondolja, hogy márpedig istenek vannak; nyilvánvaló, hogy nincs egy külön istenük a zsidóknak, egy másik istenük a keresztényeknek, s egy egészen más harmadik a mohamedánoknak. Az is nyilvánvaló tehát, hogy egyik vallás sem képes birtokolni a maga teljességében AZ Istent, ha mégis azt hirdeti, hogy csak az adott vallást követő ismeri/ismerheti AZ Istent, akkor ez arogánssá, agresszívvé, s destruktívvá teszi annak a vallásnak a követőjét...
Az istenek - ahogyan az emberek többnyire elképzelik - halhatatlanok. A keresztények emberré lett Istene (ez a kinyilatkoztatás lényege!) pedig meghal a keresztfán... De akkor ebben meg mi az isteni? Mindenekelőtt az abszurditás! Amennyire lehetetlen hogy éljük, s mégis élünk ugyanígy az Isten is - akit soha senki nem képes a maga teljességében elképzelni létezik, van. De az is abszurditás, hogy megromlott természetünk ellenére képesek vagyunk a jóra, s hogy hiszünk az önfeláldozó szeretet hatalmában.
Amióta létezik teológia (istenről szóló tanítás), azóta keresi az ember a fogalmakat, hogy minél jobban leírhassa, elmagyarázhassa, kicsoda is az Isten. Legvégül persze marad mindig a beismerés: nagy dadogás az egész, hiszen a legzseniálisabb megfogalmazás is szárnyaszegett, földhözragadt - mert emberi elképzelés csupán. Dániel próféta így fogalmazza meg: Senki nem foghatja le a kezét, és senki nem mondhatja neki: "Hé, Isten! Mit csinálsz?" Az evangélium minden ember számára az, hogy ez az Isten meg akarja fogni mindannyiunk kezét, s ezért kérdezi meg életünk minden egyes napján - mivel Ő Isten ezért szavak nélkül is fel tudja tenni a kérdést: Ember, hát te meg mit csinálsz?... Elfelejtetted, hogy istenképűségedben mire rendeltelek? Nem arra, hogy pusztíts és rombolj, hanem hogy egész életedben építs, és egész lényeddel éltess!
Imádkozzunk!
URam! Köszönöm a felismeréseket, a tapasztalásokat, melyeket sorsomba-kódolva megmutatsz életem napjaiban. Add, hogy akár borúsan, akár vidáman köszönnek rám e napok, áldani tudjalak mindenért! Ámen
Jer 23,23(24)