Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

A célodra koncentrálj, ne a problémádra!-A megtért szív szolgálni szeretne

2019. június 01. 10:12 - Andre Lowoa

A célodra koncentrálj, ne a problémádra!

"Ha pedig az életben maradás az eredményes munkát jelenti számomra, akkor, hogy melyiket válasszam: nem tudom. Szorongat ez a kettő: vágyódom elköltözni és Krisztussal lenni, mert ez sokkal jobb mindennél, de miattatok nagyobb szükség van arra, hogy életben maradjak. Erről meggyőződve tudom is, hogy életben maradok, és együtt maradok mindnyájatokkal, a hitben való növekedésetekre és örömötökre." (Filippi 1,22-25)
Amikor a célodra koncentrálsz, nem a problémáidra, akkor boldog lehetsz, még akkor is, ha úgy tűnik, hogy kilátástalan a helyzeted.
Pál idős ember volt már, amikor Rómában börtönbe került. Nagyon messze volt az otthonától. Kivégzés várt rá. Mindent elvettek tőle – a barátait, a szabadságát, a szolgálatát, még a magánéletét is, hiszen a nap 24 órájában egy őrhöz volt láncolva. Nem lehetett ez valami boldog időszak Pál számára.
De volt egy dolog, amit nem vehettek el Páltól; ez pedig az életcélja. Pál eldöntötte, hogy a céljára koncentrál, még akkor is, ha minden mást elveszített. Mi volt a célja? Istent szolgálni azzal, hogy mások felé szolgál.
Pál azt mondja a Filippi 1,22-25-ben: Ha pedig az életben maradás az eredményes munkát jelenti számomra, akkor, hogy melyiket válasszam: nem tudom. Szorongat ez a kettő: vágyódom elköltözni és Krisztussal lenni, mert ez sokkal jobb mindennél, de miattatok nagyobb szükség van arra, hogy életben maradjak. Erről meggyőződve tudom is, hogy életben maradok, és együtt maradok mindnyájatokkal, a hitben való növekedésetekre és örömötökre.
Sosem felejtem el, amikor Viktor Frankl Az ember keresi az értelmet című könyvét olvastam. Frankl egy zsidó pszichiáter volt, akit elvittek a náci Németország egyik haláltáborába. Az egész családját és az összes barátját elgázosították vagy meggyilkolták. A könyvében mesél egy napról, amikor ott állt a Gestapo előtt meztelenül. Elvették a foglyok ruháit és még Frankl jegygyűrűjét is. Amikor úgy állt ott, hogy semmije sem volt, amikor ráébredt, hogy van valami, amit a nácik nem tudnak elvenni tőle: a döntését, hogy mindezekre miképp reagál.
Nem tudod befolyásolni, hogy mások mit tesznek veled. Nem tudod befolyásolni, hogy mások hogyan viselkednek körülötted. De azt tudod befolyásolni, hogy te hogyan reagálsz minderre.
Beszéljetek róla:
  • Mit gondolsz, mi az életed célja?
  • Hogyan változik meg egy bonyolult helyzetre adott válaszod, amikor ráébredsz, hogy ahogyan reagálsz, az a te döntésed?
  • Milyen zavaró vagy befolyásoló tényezők miatt fókuszálsz inkább a problémáidra és nem a célodra?


A megtért szív szolgálni szeretne

Mert ő szabadított meg minket, és ő hívott el szent hívással, nem a mi cselekedeteink alapján, hanem saját végzése és kegyelme szerint, amelyet még az idők kezdete előtt Krisztus Jézusban adott nekünk.(2 Timóteus 1:9)

Azért lettél megváltva, hogy Istent szolgáld. A Biblia szerint: "ő szabadított meg minket, és ő hívott el szent hívással, nem a mi cselekedeteink alapján, hanem saját végzése és kegyelme szerint, amelyet még az idők kezdete előtt Krisztus Jézusban adott nekünk." (2 Timóteus 1:9)

Isten megváltott, hogy az Ő szent munkáját végezhesd. Nem a múltbéli cselekedeteid miatt, hanem a jövőbéli cselekedeteidért lettél megváltva. Isten országában neked is megvan a helyed, a célod, a szereped és a funkciód, amely arra vár, hogy betöltsd. Ez az, ami az életnek igazi értelmet és értéket ad.

Jézusnak az életébe került az, hogy téged megváltson. A Biblia emlékeztet minket: „mert áron vétettetek meg: dicsőítsétek tehát Istent testetekben.”(1 Korintus 6:20)

Nem bűntudatból, félelemből vagy kötelességből szolgáljuk az Urat, hanem örömből és mélységes hálából mindazért, amit értünk tett. Tartozunk Neki az életünkkel. Az üdvösség által a múltunk megbocsájtatott, a jelenünk értelmet kapott, a jövőnk pedig biztosított. Mindezen előnyök fényében Pál erre szólít fel: „az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim (…) szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek”(Róma 12:1)

János apostol tanította, hogy megtérésünket mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy szeretettel szolgálunk mások felé. Az ő szavai szerint „tudjuk, hogy átmentünk a halálból az életbe, mert szeretjük testvéreinket”(1 János 3:14).

Ha nincs bennem szeretet mások iránt, nincs bennem vágy, hogy másokat szolgáljak, és csak a saját szükségleteim érdekelnek, akkor nem árt végiggondolnom, hogy Jézus valóban jelen van-e az életemben. A megtért szív szolgálni vágyik.








komment
süti beállítások módosítása